Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. június 20., hétfő

Ferenc pápa beteg és idős papokhoz látogatott



Ferenc pápa beteg és idős papokhoz látogatott


Június 17-én, pénteken délután a pápa az „Irgalmasság péntekjei” kezdeményezés jegyében figyelmét ezúttal egyházmegyéje idős és beteg papjai felé fordította: két római papi közösséget keresett fel.


A közelmúltban tartották Rómában a diakónusok és szeminaristák jubileumát, melynek keretében a Szentatya lelkigyakorlatos beszédben fordult az örök városba érkezett lelkipásztorokhoz. E pénteki látogatással Ferenc pápa azon papok felé is kimutatta a közelségét, akik főként betegségük és idős koruk miatt nem tudnak részt venni az irgalmasság szentévének ünnepi eseményein.
Először a a Tábor hegyéről nevezett („Monte Tabor”) papi otthont látogatta meg a pápa, ahol nyolc olyan pap él, akik különféle egyházmegyékből származnak és különleges nehézségekkel és betegségekkel küzdenek. Ellátásukat Ermes Luparia állandó diakónus, az olasz légierő nyugdíjas ezredese segíti, aki a szalvatoriánus atyáknál szerzett pszichológiai és lelkikísérő szaktudást.
A Szentatya a kicsi papi otthon kápolnájában találkozott a ház lakóival, együtt imádkoztak, majd személyes beszélgetések következtek.
Ezután Ferenc pápa a római egyházmegye papi otthonát kereste fel, melynek neve „Casa San Gaetano”, de Rómában egy csak így ismerik: „I cento preti”, azaz a „száz pap otthona”.
A Ponte Sisto, azaz Sixtus pápa hídja mellett áll az Ospedale dei Mendicanti („koldusok kórháza”), melyet a 16. század elején építettek. A hatalmas épület mintegy kétezer koldust tudott befogadni, szállást és egészségügyi ellátást biztosítva számukra. Száz évvel később kialakítottak benne egy részleget idős és beteg papok ellátására, akiknek üdvösségéért naponta miséztek. Egy alapítvány aztán gondoskodott arról, hogy száz pap lássa el ezt a feladatot: az elhunyt papok lelki üdvösségéért bemutatott szentmisék elvégzését. A „száz pap” elnevezés megmaradt, az épület egy része jelenleg a római helynökség gondozásában áll és egyike a római idős papi otthonoknak.
Manapság huszonegy beteg és idős pap lakója van a háznak, három szerzetesnővér és más betegápolók gondoskodnak róluk. Antonio Antonelli, az igazgató évtizedeken keresztül plébánosként szolgált az örök városban.
A Szentatya a látogatás során, a közös imádságot követően először közösségileg, majd egyenként is elbeszélgetett az idős atyákkal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése