Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. június 20., hétfő

APOLLÓNIAI SZENT ZOSZIMÁSZ



Szent Zoszimász 
vértanú
 

Traján császár uralkodása idején (89-117) Apollónia városában élt egy hellén katona Zoszimász, aki igyekezett Krisztus hitének követője lenni. Meghallva, hogy Domitián helytartó közeledik a város felé, hogy a keresztényeket megkínozza, elhagyta a katonai szolgálatot és megkeresztelkedett, tiszta életet élt imádságban és böjtben. Amikor a helytartó a városba ért, feljelentették előtte Zoszimászt. Maga elé hivatta, kihallgatta, és mivel nem akart a pogány isteneknek áldozni, kínzások alá vetette. Ütötték, oszlopra feszítették, ruhátlanul megtüzesített rostélyra feszítették, belül hegyes szögekkel kivert szandálban járatták, fáklyákkal égették. Ezek után június 19-én, karddal lefejezték.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése