Évközi 12. hét hétfő

Évközi 12. hét hétfő

Izrael deportálása az utolsó esély a nép megmenekülésére. Isten különös törődésének és gondviselő szeretetének jele, hogy bűnös gyermekét, aki megszakította és elvetette a vele való szövetséget, olyan helyzetbe juttatja, ahol már nem hazudhat tovább önmagának. Egy jó darabig mintha tétlenül szemlélte volna népe törvényszegéseit és hűtlenségét. Védte jó hírét, gyöngéd szeretettel palástolta szégyenét. Mintha abban bízott volna, hogy ekkora tapintat és kímélet láttán észbe kap, és visszatér hozzá.

Sajnos azonban meglehetősen ritka, hogy az ember szabadságának titkában ért Isten finom jeleiből, és még jókor észreveszi magát. Többnyire durvábbak, érzéketlenebbek vagyunk annál, hogy vissza ne élnénk ezzel a kímélő szeretettel, s ne válnánk elbizakodottá, hogy lám, az Úr velünk marad, bármit teszünk is. Ekkor aztán kénytelen megengedni, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, ahol a maga gyalázatos valóságában kell felismernünk, amire a próféták hiába figyelmeztettek: szégyenletes hűtlenségünket. Mivel szentségtelenül éltünk, hát szentségtelen helyre vezet, hogy ne hazudhassunk tovább önmagunknak; mivel bűnök rabságában éltünk, külső, látható megkötözöttségek rabságába kerülünk, hogy saját szemünkkel lássuk azt, amit lelki szemünkkel nem akartunk meglátni.

Urunk, Jézus Krisztus, óvj meg, kérünk, attól, hogy mások szemében szálkát keressünk, de segíts, hogy észrevegyük a nekünk szóló jelzéseket, meghalljuk és megszívleljük a figyelmeztetést. Add kegyelmedet, hogy hűtlenségünkből, elkövetett bűneinkből okuljunk, s még időben megállva a lejtőn, kegyelmed vonzásának engedelmeskedve visszatérjünk a helyes útra. Add kegyelmedet, hogy az irgalom forrásához folyamodva legyen bátorságunk újrakezdeni, amit elrontottunk, s nekiálljunk felépíteni az új Jeruzsálemet, amelyben már mindent beragyog a Te végtelen irgalmasságod.