Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. június 20., hétfő

Megkezdődött Krétán az összortodox zsinat



Megkezdődött Krétán az összortodox zsinat


Június 19-én, vasárnap Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka a Szent Liturgia bemutatásával megnyitotta az összortodox zsinatot a krétai Iráklióban (Hérakleion) található Szent Minász-székesegyházban. A június 26-ig tartó tanácskozáson a 14 helyi autokefál egyházból 10 vesz részt.


Az ortodox pünkösd ünnepén Bartholomaiosz pátriárka beszédében elmondta, az egyház a Szentlélekért kiált, őt hívja, hogy jöjjön, lakozzék bennünk, és tartson meg minket az igazság és a szentség útján: ez „a legfőbb óhaja az egész emberiségnek ebben a megosztott világban, mely csupa küzdelem, és amely egységre szomjazik, és amelyért az Isten Fia önmagát odaadta, hogy mindannyiunknak életünk lehessen, és bőségben legyen.”
Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala után imádkozott a Krétán egyhetes találkozóra összegyűlt ortodox vezetőkért, és biztatta a híveket: „Csatlakozzunk ortodox testvéreink imájához, és hívjuk a Szentlelket, hogy segítse ajándékaival a zsinatra egybegyűlt pátriárkákat, érsekeket és püspököket.”
Bartholomaiosz pátriárka meghívására a Szentatya megbízta a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács elnökét és titkárát: Kurt Koch bíborost és Brian Farrell püspököt, hogy megfigyelőként képviseljék a katolikus egyházat az ortodox zsinaton.

Szent Minász-székesegyház
A februári előkészítő tanácskozáson elfogadott napirend szerint az összortodox zsinat első eseménye, a helyi egyházak elöljáróinak szinaxisa június 17-én kezdődött meg a Krétai Ortodox Akadémián. Bár az ülésre az összes ortodox egyházi elöljárót várták, de végül csupán tízen vettek részt rajta. A távolmaradásukat korábban bejelentő egyházak – a bolgár, az antiochiai, a grúz és a moszkvai – elöljárói nem jelentek meg. A korábbi hírekkel ellentétben a szerb egyház pátriárkája megérkezett Krétára, és a szerb egyházi delegáció részt vesz a zsinat munkájában.
A szinaxison összegyűlt egyházi elöljárók a zsinat nyilatkozatáról, valamint a zsinat előtti időszakban felmerült problémákról tárgyalnak, de a kérdések teljes listáját nem hozták nyilvánosságra. Nem ismeretes, hogy az egyházi elöljárók hoznak-e valamilyen döntést a zsinat státusával kapcsolatban, melynek munkájában az ortodox hívők jelentős részét képviselő négy egyház nem vesz részt.
Amfilohije montenegrói metropolita elmondta, a zsinat nyilatkozatába belefoglalhatják a szerb egyház azon javaslatát, hogy a mostani krétai ülést tekintsék az összortodox zsinat első ülésszakának, így az jövőre folytathatja a munkáját, és a most távol maradó egyházak is csatlakozhatnak hozzá.
* * *
A Moszkvai Patriarkátus június 13-i rendkívüli ülésén úgy határozott, hogy delegációja nem vesz részt a krétai összortodox zsinat munkájában, és felhívással fordult az Egyetemes Patriarkátushoz a zsinat elhalasztásáért – adta hírül az Ortodox Szemle.
Ezt Hilarion volokalamszki metropolita, a Moszkvai Patriarkátus Egyházi Külkapcsolati Osztályának vezetője jelentette be a Szent Szinódus ülése utáni sajtótájékoztatón. A főpap megjegyezte, hogy az orosz ortodox egyház nem vehet részt a zsinaton, ha azon több helyi ortodox egyház sem vesz részt, mivel így sérül a konszenzus elve, és a zsinat nem tekinthető összortodoxnak.
I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka reményét fejezte ki, hogy a zsinaton való részvételüket elutasító egyházak megváltoztatják döntésüket – idézi az Interfax orosz hírügynökség a pátriárkát a Romfea görög hírügynökségre hivatkozva.
„Szeretném azt kívánni, hogy ezek az egyházak vizsgálják felül a döntéseiket” – jelentette ki a pátriárka, és hozzátette, hogy néhány egyház távolmaradása beárnyékolná e „történelmi esemény” örömét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése