Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. december 27., szombat

RÓMAI SZENT FABIOLA



SZENT FABIOLA özvegy
+Róma, 400.

Már a neve is elárulja, hogy a Fabiusok régi római patrícius- nemzetségéből származott. Egyik őse volt Quintus Fabius Maximus, a Hannibal elleni harc híres hadvezére, aki Vergilius szerint: ,,... egyedül tartotta meg számunkra az államot meggondolt késlekedésével''.

Szent Jeromos (lásd: A szentek élete, 552. o.) egy Oceanushoz intézett levelében írta le a szent életét. Gyermekkoráról semmit sem közöl. Életének döntő eseményével, egy előkelő rómaival kötött házasságával kezdi történetét. Férje olyannyira bűnös szenvedélyű lehetett, ,,hogy még egy szajha sem'' tudta volna vele elviselni a közös életet. Fabiola ezért a polgári jog szerint elvált tőle. Fiatal volt, szíve szeretetre vágyott; s amikor alkalom kínálkozott rá, a keresztény törvények ellenére még férje életében másodszor is házasságot kötött. Még nem tudta, hogy másvalaki, teljesen más választotta ki magának, és bár még nem kereste őt, az már meg is találta. Össze is törte földi szeretetét, amikor második férjét a halál által vette el tőle.

Fabiola mélyen megrendült. Magába szállt, vezeklőruhát öltött, és ,,egész Róma szeme láttára'' felvétette magát a Lateráni bazilika vezeklőinek seregébe. ,,Kibontott hajjal, sápadt arccal és ékszer nélküli kezekkel alázkodott meg. Az Úr templomába nem lépett be, hanem mint Mária, Mózes nővére elkülönülten, a táboron kívül tartózkodott, míg az őt kizáró pap vissza nem hívta.''

Az egész böjti időszakban a közösség előtt vezekelt Fabiola, akinek szívében felébredt az Úr iránti ,,szenvedély'' és megtérésében részt vett a közösség. ,,A püspök, a papok és az egész nép vele együtt sírt'', a szent töredelem adományával megáldva, valamennyien egy szájjal és egy szívvel vallották bűnösnek magukat, s egy emberként keltek új életre az Úr vérében. Az egyházi közösségbe való újrafelvétele után Fabiola kizárólag Istenhez tartozott. Eladta kiterjedt birtokait, kórházakat épített, támogatta a papokat, szerzeteseket és szüzeket. De nemcsak a pénzével jótékonykodott, hanem önmagát is odaadta. Saját kezével osztotta ki az ételt, és szíve jóságával sok nyomorúságon enyhített. Leprásokat vitt a kórházba, és bekötözte gennyes sebeiket. Róma túlságosan szűk lett számára. ,,Végigjárta a szigeteket, az egész Tirrén-tengert, a volszkuszok vidékét (Latium és Campania), az erősen tagolt tengerpartok rejtett öbleit'', ahol szerzetesek telepei voltak, ,,és mindenütt saját kezével vagy jámbor és megbízható férfiak által osztotta szét gazdag adományait''.

Egy napon hirtelen jeruzsálemi zarándoklatra határozta el magát. Akkoriban az Úr születésének helyén, Betlehemben élt Szent Jeromos Istennek szentelt nők tanítójaként, akik közül néhányan (lásd: Szent Paula, 68. o. és Szent Eusztochium, 516. o.) -- mint ő maga is -- Rómából származtak. Fabiola rövid időre igénybe vette vendégszeretetüket, és teljes buzgósággal szentelte magát az ,,istenes könyveknek''. Nem értelemből fakadó tudásvágy hajtotta; Isten igéjének kenyerére éhezett, és arra sürgette Jeromost, hogy részeltesse benne. Hozzáfogott, ,,hogy kikérdezzen'', közli a szent tanító Fabiola nekrológjában; ,,mintha még azt is tudnom kellene, amit nem tudok''. Sőt még Jeromos ígéretét is vette, hogy írásban tárja fel számára az ószövetségi események mélységes misztériumait, Izrael pusztai táborhelyeinek krisztológiai értelmét. Fabiola mégsem csatlakozott az Istennek szentelt nők köréhez. Ez az életforma valószínűleg nem felelt meg neki, aki ,,teljesen úton levő'', egészen zarándok volt. Amikor híre kelt, hogy a hunok Jeruzsálem ellen vonulnak, visszatért Rómába, és folytatta apostoli életét.

Vágya arra irányult, hogy teljes szegénységben éljen. ,,Nem arra vágyódott már, hogy ő adjon alamizsnát másoknak, hanem hogy Krisztusért ő maga fogadjon el adományokat.'' Hogy megszabaduljon a birtoklás ,,nagy terhétől'', megmaradt vagyonát azoknak a szerzeteseknek ajándékozta, akik meghívására érkeztek mindenfelől. Ez röviddel halála előtt történt. Kívánsága szerint Fabiola minden földi tehertől mentesen hunyt el, s ,,a keresztények magasztalták, a pogányok csodálták, a szegények pedig meggyászolták''. Sírbatételére az egész városból összegyűlt a nép. ,,Zsoltárok hangzottak fel, s a templom aranyozott mennyezetén visszhangzott az alleluja. Itt fiatalok kórusa, amott őszeké, s dicsőítették e nő tetteit'', így írja le Jeromos -- Vergilius Aeneiséből vett szavakkal -- Fabiola ünnepélyes temetését. Az egész valami győzelmi ünnephez hasonlított. Az emberek ujjongással teltek el annak a nőnek üdvösségén, ,,akinek hazatérésén még a menny angyalai is örvendeztek''.

Jeromos a Római levélből vett szavakkal zárja nekrológját: ,,Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem'', és hozzáfűz még az Úrnak Lukácsnál található szavaiból is egy részletet: ,,Sok bűne bocsánatot nyer annak, aki nagyon szeret''.



Udvardy György: Karácsony is a húsvét felől érthető



Udvardy György: Karácsony is a húsvét felől érthető


Az Udvardy György megyéspüspökkel készült interjút a Pécsi Egyházmegye honlapja tette közzé.


A karácsonyt körülveszi egyfajta negédes szentimentalizmus. Miképpen tudunk ebből kilépni, hogy megértsük az ünnep valódi jelentőségét?

Ha összekapcsoljuk a húsvéttal. Meghatározó számomra Szent Ágoston egyik karácsonyi beszédének logikája. Arra int, hogy amikor az újszülött gyermekre gondolunk, jusson eszünkbe a keresztre feszített férfi; amikor a népet jelképező pásztorok hódolatát látjuk, lássuk magunk előtt ugyanezt a népet, amint a keresztfeszítést követeli Pilátustól; és amikor a napkeleti bölcsek ajándékaira emlékezünk, emlékezzünk Krisztus szögeire és a kalapácsra, amellyel a keresztfára szögezték. A karácsonyt, Jézus Krisztus születését nem tudom másként érteni, mint a húsvét: nagypéntek, nagyszombat és a feltámadás felől.

Sokszor elmondjuk, hogy az Ige testté lett, megszületett Jézus Krisztus, de mit jelent ez valójában? Mit jelent ez a mi számunkra ma? Változott-e a világ Jézus Krisztus eljövetelével?

Nem szeretnék kibújni a kérdés elől azzal, hogy a megváltás misztérium, és mint ilyen, csak közelíteni tudunk hozzá, de nem érthető meg a maga teljességében. Egyszer, az egyik bíboros prédikációjában hallottam a kérdést: Vajon mikor látunk tisztábban? Amikor a nappali világosság mindent beragyog, és élesen kirajzolódnak a tárgyak körvonalai, vagy amikor körülölel minket az éjszaka sötétsége, és a távolban megpillantunk egy fénysugarat? Mit jelent egyáltalán a tisztánlátás? Úgy tűnik, a sötétség Krisztus eljövetele után sem szűnt meg a világban, a bűn sötétsége továbbra is elhomályosítja a látásunkat. Jézus Krisztus megszületésével azonban ebbe a sötétségbe beragyogott a fénysugár. Ismerjük már az irányt, az utat, követni tudjuk a világosságot. A fényt a sötétség nem csak akkor nem fogadta be. Ma se. Amint azonban megjelent a világosság, azt is tudjuk, hogy a sötétség: sötétség, a bűn: bűn. Ugyanakkor mindig emlékezetben tartom az evangéliumi példázatot a búzáról és a konkolyról. A jó és a rossz szétválasztása nem a történelemben valósul meg, hanem az emberi történelem legvégén. Az alapkérdésre visszatérve: a megváltás nem azt jelenti, hogy minden fénybe borult, hanem azt, hogy megjelent a világosság. A valódi látástól elszokott emberek Krisztus megváltó tette következtében, az egyházban újjászületve, a keresztségben és a szentségekben részesedve megújult látásmódot, érzékszerveket kapnak, és képesek meglátni ezt az igazi világosságot. Az emberiség és az egyes ember életében is van előtt és után. Egészen más a helyzet Krisztus eljövetele előtt, mint után.

Úgy tűnik, különleges a kor, amiben élünk. Nemcsak a világ, hanem az egyház szempontjából is, hiszen például jelenleg két pápánk van. Tapasztalható a bizonytalanság, a nyugtalanság. Sokan például egyre élesebben bírálják Ferenc pápát, mások rajongva igyekeznek szembeállítani őt elődeivel. Viták övezik az októberben tartott rendkívüli szinódust, a házassággal kapcsolatos kérdéseket, álláspontokat is. Mintha minden mozgásban lenne.

Nem tartom ezt a helyzetet szokatlannak vagy elbizonytalanítónak, mégpedig azért nem, mert az egyházat a Szentlélek vezeti. A Lélek alakít, tanít, nevel. Ha egy szülő azt látja, hogy a gyermeke kinőtte a cipőjét, s bár szorítja, de még mindig hordja, akkor leveszi a lábáról, és másikat ad helyette. A Lélek is megszabadít régi, megszokott, elavult formáktól, és új utakat nyit az egyházban és az egyháznak. Ez nem mindig fájdalommentes, nem mindig észlelhető azonnal a Lélek munkálkodásának gyümölcse. Más kérdés, hogy mi az, ami valóban változás; hol, mikor, milyen döntések és állásfoglalások születnek az egyházban, és mi az, ami ezekből a médiumokon keresztül eljut a hívekhez és az érdeklődőkhöz. Az egyházban a változás természetes, és sokszor nem azonos azzal, amit a sajtó sugall.

Milyen irányú változást érzékelhetünk most az egyházban?

Azt látjuk, hogy ismét vissza kell térnünk az alapokhoz. Amíg korábban jellemző volt a lelkipásztori szolgálatban egyfajta állapotfenntartás, az események követése megfelelő, világosnak tűnő keretek között, ma már a legalapvetőbb hitigazságok kimondására és megértésére van szükség, így például a Hitvallás egyes tételeinek újbóli megértésére is. Az a kulturális környezet, amelyhez az egyház bizonyos időn keresztül hozzászokott, mára már darabjaira hullt, és az egyes darabok felől az egyház üzenetének egysége sem látható. Úgy gondolom, ma nem egy állapot fenntartása a feladatunk, hanem a létrehozás. Ez szerintem izgalmasabb, talán emberpróbálóbb, és mindenképpen nagyobb kihívást jelent. Mivel tömegek nem ismerik a Bibliát, nem értik az egyházi nyelvet, és nem rendelkeznek semmilyen tapasztalattal a liturgiáról és a szentségekről, immár egészen odáig vissza kell mennünk, hogy kimondjuk, mások és a magunk számára is újból érthetővé tegyük hitünk legalapvetőbb igazságait.

Az egyik ilyen alapigazság, hogy Isten emberré lett. Mit jelent ez az ember számára?

Azt, hogy Isten nem mond le az emberről. Miért? Mert az ember benne van Isten jövőjében. Isten emberként való születése sokszorosan hangsúlyozza az ember méltóságát, az emberi lét szépségét. Jézus Krisztus megtestesülése nem pusztán egy, a bűn által elrontott és az emberiség egészére átöröklött létmód helyrehozatalát jelenti, hanem az isteni szeretet kinyilatkoztatását. Isten nem csupán világfölötti Úr, nem pusztán Alkotó, hanem Atya, maga a Szeretet. Azzal, hogy a Fiú emberré lett, az emberi lét új távlata nyílik meg, s ez visszahat jelenlegi létmódunkra, jelen állapotomra is. Visszahat a döntéseimre, a kapcsolataimra, sőt, ebben ismerem föl igazi valómat. A Fiú visszavonhatatlanul emberré lett, emiatt lehetnek egyáltalán visszavonhatatlan döntéseink, életre szóló elköteleződéseink. Isten ígérete az örök életre minden ilyen életre, örök életre szóló döntés alapja és mintája. Ez a szövetség Isten és ember között, amelyet Isten kezdeményezett, és így a szövetségben kimondott szavak távlata is az örök élet. Az embernek szüksége van erre a távlatra, erre irányul legmélyebb vágyakozásunk. Reményünk az üdvösségre szól, a hitben hozom meg a döntést, amely megvalósul a szeretet cselekedeteiben. A megtestesülés Isten szeretet-cselekedete Isten részéről Jézus Krisztusban az ember iránt. Ebben van a jövőnk, ez a mi reményünk.



Keresztelő Szent János



Keresztelő Szent János

 
„János a neve” (Lk 1,63) Magyarul: Jáhveh a kegyelem. Kilenc hónappal  a gyermek János születése előtt az öreg Zakariás pap ellátta kisorsolt szolgálatát a jeruzsálemi templomban mint hosszú életében már annyiszor. Csalódottság lappangott szívében: becsületes szolgálatát nem jutalmazta Isten egy fiú utóddal. Amikor az oltár mellett meglátta az angyalt, megrémült: most már az életemet is elveszi az Úr! Az ijedtségtől meg sem érti, mekkora kegyelemről beszél az angyal: fiad születik végre, és ő lesz a Megváltó előfutára. Az utolsó, a legnagyobb próféta, aki nemcsak szól a Messiásról, de be is mutatja a hívőknek. Ez óriási kegyelem! A neve ezért János lesz: Jáhveh a kegyelem. Érted? Nem érti. Ellentmond. Büntetést kap. A kegyelem azonban útjára indult. Ünneplik a kegyelem Urát, pedig csak a kisfiút látják, meg az öreg szülők örömét. Erzsébet hajthatatlan a névadás dolgában: János lesz a neve. A némasággal büntetett apa táblát és írószert kér: János a neve. Isten adta neki. Kegyelem itt minden. Ezt mondta az angyal. Erre megnyílik az ajka: énekel. A földön él már az őseinknek megígért Messiás, Dávid fia. Betelik félév múlva a zsidóság küldetése, és János kapta a kegyelmet, hogy bemutassa a híveknek: Ő az Isten Báránya, Ő az, aki elveszi a világ bűneit, visszahozza a világnak a kegyelem korát. Mi is szeretnénk önfeledten ünnepelni ezt a kegyelmi napot. Naponta éneklik a hívek is Zakariás ujjongó öröménekét a reggeli zsolozsmában,de azért a szívünkben benne él, hogy 1526-ban  Keresztelő Szent János vértanúsága ünnepén halt meg a mohácsi mezőn húszezer magyar testvérünk és lett „nemzeti nagylétünk nagy temetője Mohács.” Valljuk meg, nem könnyű kegyelemnek nézni a rengeteg szenvedést, megaláztatást. Százötven év hódoltság alatt is megmaradtunk keresztény magyarnak, betöltöttük küldetésünket, védtük az európai kereszténységet. Sokszor ismételgetjük: Urunk, a mi számunkra ez a kegyelem? Igen, a szenvedés jézusi kegyelem. Bízunk abban, hogy népünk megtér, ajka kinyílik újra Isten dicséretére, és a hosszú szenvedés kegyelme végre boldog ünnepi kegyelemmé válik.


2014. december 26., péntek

Az Istenszülő istenanyasága



Az Istenszülő istenanyasága

A mai napon, bizánci Egyházunk szokása szerint, annak a szent személynek szentelünk ünnepet, aki a tegnapi nagy ünnep titkánál a legnagyobb szerepet játszotta. Mária ez a személy. Álta1a lett Isten Fia emberré. Mária, mint anya teljesítette a legfőbb szolgálatot ennek megvalósulásában. A mennyei Atya úgy rendelkezett, hogy Istenember Fiának emberédesanyja legyen, aki ugyanúgy hordozza, világra szüli és gondozza az emberré lett Megváltót, mint bármelyik földi anya. Mivel nem csupán az ember Jézust hozta a világra, hanem az istenembert, jogosan nevezzük őt Istenszülőnek.

Az istenszülő Mária, a Megváltó édesanyja anyasága mellett megőrizte a szüzességét is. Ez a páratlan kiváltság nála teljesen az isteni gondviselés műve volt. Szent Ágoston szerint: „Mária szűz maradt az ő Fia fogantatása közben, szűz maradt szülés közben, szűz maradt Őt hordozva, szűz maradt Őt keblén táplálva, szűz maradt mindig.” Szentképein a fejkendőjén levő három csillag erre a kiválóságra utal. Ezért Egyházunk őt mindenkorszűz Máriának is nevezi.

A mai napon emlékezünk meg a legszentebb Istenszülőnek és szent Fiának Egyiptomba való meneküléséről is. Heródes zsidó király a napkeleti bölcsektől tudomást szerzett, hogy megszületett a zsidók újszülött királya. Hatalmának féltéséből Jézust meg akarta ölni. Isten angyala azonban álmában figyelmeztette Szent Józsefet, hogy mindhárman meneküljenek Egyiptomba. Szent József engedelmeskedett a parancsnak és még azon éjjel elmenekültek. Csak Heródes király halála után tértek vissza hazájukba, és telepedtek le Názáretben.


Kocsis Fülöp püspök karácsonyi üzenete



Kocsis Fülöp püspök karácsonyi üzenete


A karácsony 21. századi jelentéséről írt körlevelet Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök. Az üzenetet az alábbiakban közöljük.


Karácsony a legszebb ünnep – szoktuk mondani. Pedig mennyi szegénység, nyomorúság, kiszolgáltatottság övezi! Ezeket szeretjük inkább elfeledni, s a gyógyító emlékezet szívesen kihagyja a sötétebb fejezeteket a „legszebb történetből”. Pedig valójában csupán néhány órán át tartott a betlehemi idill, s előtte is, utána is mennyi szenvedés, nélkülözés, kitaszítottság kísérte!

Sokáig kereste helyét a fiatal pár, hol hajthatnák le fejüket. Hajléktalanok voltak. Végül sorstársaik, a mezőn élő pásztorok fogadták be szegényes otthonukba, az állatok közé az istállóba. Nem éppen nagy megbecsülés ez az emberek között! Aztán a kedves látogatók köszöntése valamit enyhített ezen a kitaszítottságon, de a jó szándékú, távoli vendégek akaratlanul is nagy bajt hoztak rájuk: előbb Heródes királynál jelentkeztek, aki aztán halálra kerestette a gyermeket. Így hát a kis család újra útra kelt, menekülniük kellett Egyiptomba. Még csak menekült tábor sem fogadta őket a másik országban. Ám a száműzetésből hazatérve sem térhettek őseik földjére, idegenként telepedtek le a kis porfészekben, Názáretben. Lám, ilyen megvetett hajléktalan, menekült üldözött, hontalan idegen lett a földre szállt Istenfia.

Nem csoda, hogy szívesebben ünnepeljük azt a néhány kedves órát, melyet a pásztorok és királyok szereztek a kis Jézusnak, s inkább felednénk, hogy ma is vannak körünkben megvetett hajléktalanok, menekült üldözöttek, hontalan idegenek. Pedig karácsony üzenete éppen erről szól: az Isten Fia azért vállalt sorsközösséget ezekkel a szegényekkel, hogy eggyé váljon velük. Félő, hogy a karácsonyi szereposztásban ma is többen lennénk a nyugalmukat, otthonukat féltő tisztes polgárok, mint az idegeneket befogadók. De még a gazdagságban dúskáló urak is, akik inkább pokolra kívánnák ezt a kis porontyot, nemhogy leborulva hódoljanak előtte. Ma vajon hányan állnának közülünk pártjára a táborokba szorult menekülteknek? Nem inkább azon örvendezünk, hogy a háborús övezet elkerül bennünket, s addig vagyunk nyugodtak, amíg a gyermekmészárlás távol esik tőlünk? Hiszen a betlehemi gyermekgyilkosság színhelyéhez kísértetiesen közel ma is folyik az ártatlanok vére. Borzongunk, ha a híreket halljuk, de kissé jóleső biztonsággal nyugtázzuk: ez nem érint minket.

Vajon a hazánkban élő szegény családok és gyermekeinek mostoha sorsa sem érint meg minket? Ezt is azzal nyugtázhatjuk, hogy semmit nem tehetünk értük? Igaz, hogy karácsonykor nagyobbra nyílnak a szívek, könnyebben megtelnek a cipősdobozok, a segélyszervezeteknek köszönhetően több családban mosoly varázsolható a gyermekarcokra. Valóban, ez a szépsége a karácsonynak, s nem a hulló, pelyhes, fehér hó. De meddig tart ez a mosoly? Meddig tart az ajándékdoboz tartalma? Meddig tart nyitva a szívünk? Netán bezár, mint zárórakor az üzletek? Ennyiért jött volna el Jézus? Csak ezért a néhány kedves óráért vagy napért?

Fölfogjuk-e karácsony üzenetét, ha nem változik meg tőle a szívünk, ha nem változik meg tőle az életünk? Valóban eljött-e a Megváltó, ha minden marad a régiben? Természetesen eljött, meg is váltott minket, de vajon észrevesszük-e? Vajon észrevették-e a betlehemiek, meg a főváros lakói, meg a messiásváró zsidó nép, hogy eljött közéjük az, akit annyira vártak? Nem így járunk mi is, a karácsonyi történet mai szereplői? Várjuk a karácsonyt, várjuk a Megváltót, de nem vesszük észre a szükséget szenvedő hajléktalant? Márpedig akkor nem vesszük észre azt sem, Aki velük eggyé vált. Akkor hiába sürögtünk-forogtunk a vásárokban, hiába sütöttünk-főztünk, s terítettük meg az ünnepi asztalt, a karácsony elszáll fölöttünk, s érintetlenül hagy bennünket.

Mi lesz veled, Magyarország, ha tiltakozol az egészséges családokból kiszorult, és lakásotthonokba menekülő sok-sok gyermek befogadása ellen? Pedig nem a szobádba, csak az utcádba kellene beengedned őket. Mi lesz veled, hazám, ha a külvárosokból bejáró gyermekektől elfordulsz, pedig nem az ágyadba fektetni, csak a gyermekeid iskolapadjába kellene beültetni őket? Mi lesz veled, demokrácia, ha arra használod a jogaidat, hogy érvényt szerezz ezeknek a megveszekedett tiltakozásoknak? Miféle nép micsoda uralma ez?

Azért jött el Jézus, hogy ezt megváltoztassa. Azért jött el az elérhetetlennek vélt Isten, hogy apró gyermekként szerethetővé tegye magát. Azért lett emberré, hogy közelebb hozza hozzánk azokat, akikkel sorsközösséget vállalt, akiktől addig elfordultunk volna. Megalapította és meghirdette a szeretet ünnepét, amelyben megértjük, hogy ez az elfogadó szeretet az egyetlen útja a boldogságunknak. Hogy lehetnék boldog a meleg szobámban, amíg mások vacognak a hidegben? Hogy lehetnék boldog a terített asztal mellett, amíg mások csak remélni tudják, hogy kapnak meleg ételt az ünnepi napokban? Hogy lehetnék boldog, hogy gyermekem osztályelső az iskolában, ha más gyermekek be sem juthatnak oda? Hogy lehetnénk boldog család, ha széthullott családok gyermekeinek sokasága válik a társadalom eldobott hulladékává?

Karácsony mindent megváltoztathat. Mindent meg is változtat azok életében, akik hagyják, hogy az ünnep megérintse őket. Ez a csöppnyi gyermek a jászolban nem más, mint maga a Mindenható. Hiszek abban, hogy végtelen szeretetével megváltoztatja a kemény emberi szíveket. Hiszek abban, hogy mégis megindul a szívünk azokon, akiknek sanyarúbb sors jutott, mint nekünk és gyermekeinknek. Hiszek abban a népben, amely eddig is a legnagyobb bajokban tudott leginkább összefogni, legyen az árvíz vagy iszap, hó vagy jégvihar. Mi, magyarok szívemberek vagyunk. Hiszek abban, hogy a tízmillió megérintett szívű népévé tudunk válni. Ha ma még nem is látom ezt, hiszek a szíveket átalakító szeretet mindenható erejében. Ez valóban legyőzhetetlen, csak mellé kell állnunk. Ha a Szeretet mellé állunk, akkor máris közelebb kerültünk a szeretet koldusaihoz is. Hiszek abban, hogy ez huszonegyegyedik században lehetséges. Hiszem, hogy van ma Európában olyan ország, ahol ez megtörténhet. Igen, hiszek Magyarország föltámadásában. Ennek csodáját hozza meg mindnyájunk számára az idei karácsony!

+Fülöp



Jézus az Atya akaratának csodálatos megvalósítója.



Jézus az Atya akaratának csodálatos megvalósítója.
 
A Szentháromság titkának a lényege, hogy az Atya mindenek ősforrása. Értelmi síkon születik tőle a Fiú, a második isteni Személy. Az Atya születő Fiának odaajándékozza az isteni természetet teljesen, csorbítatlanul, mert a személy nem lehet, nem létezhet természet nélkül. Az isteni természet viszont nem szaporítható, nem darabolható, ezért teljesen kell odaadnia újszülött, elsőszülött Fiának. A Fiú végtelenül boldog ettől a végtelen nagy ajándéktól, de tudja, hogy az Atyának is szüksége van rá, hiszen ő is Személy, visszaajándékozza tehát ő is sértetlenül, csorbítatlanul, teljesen. így már kettőjük közös kincse az isteni természet, a végtelen értelem és akarat. Az isteni akarat működése síkján származik a harmadik isteni Személy, a Szentlélek: neki már ketten ajándékozzák együtt, egyetlen leheléssel ugyanezt az isteni természetet, hiszen O sem élhet nélküle. A Szentlélek is végtelenül boldog ettől a nagy ajándéktól, és boldogan ajándékozza vissza az első két Személynek. Ettől kezdve, azaz öröktől fogva, a három isteni Személy belső élete ebben az ajándékozásban áll, a boldogító és boldog szeretetben. A Szentháromság azonban létrehoz egy külön világot: teremti a láthatatlan szellemvilágot és a láthatót is. Ez a teremtés mindhármuk műve egyformán. Amit ezután a világgal művelnek, az is mindig közös mű marad. így közös mű maga a Fiú megtestesülése is. Viszont nem szabad elfelednünk, hogy a Szűzanya méhében az Ő érett petesejtjéből megteremtett pici testhez közösen teremtik az emberi lelket, és ezt az új emberi természetet nem egy újonnan teremtett emberi személynek ajándékozzák, mint az emberi fogantatáskor, hanem az örök második isteni Személynek, akidnek ez az új természet sajátja lesz, tehát ő egyedül lesz birtokosa, csak ő lesz ez által emberré Istenember. Az Istenembernek ettől kezdve két értelme és két akarata is van: az isteni közös az Atyával és a Szentlélekkel, és egy emberi, ami egészen az övé. Ezzel az emberi értelemmel tehát egyedül csak ő gondolkodik, az emberi akaratával egyedül csak ő akar. A Fiú emberi akaratával is tökéletesen szereti Atyját, mindig azt teszi, amit Atyja akar. Ugyanúgy, mint isteni mivoltában ezt előre érzékeltette Dávid prófétával egy látomásban vagy hallomásban: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van." (Zsolt 40,7-9) Tapasztalatból tudjuk, hogy a kisgyerek egy idő után élni kezd saját akaratával. Néha nagyon is érezteti, hogy ő külön lény, akarni tud. Minden bizonnyal mindegyikünk látott már toporzékoló kis embert. Amikor Jézus 12 éves lett, a zsidó törvénynek megfelelően Ő is elment szüleivel Jeruzsálembe, hogy ott részt vegyen a húsvéti ünnepségeken. Amikor szülei a názáreti csoporttal hazafelé indultak, nem volt mellettük a kis Jézus. Azt gondolták, hogy kortársaival együtt sorakozott és halad a menettel hazafelé. A legközelebbi pihenőhelyen azonban már nyugtalanul keresték, s mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. Ott sem lelték meg a hatalmas tömegben. Csak harmadnapon találtak rá a az iskolás gyerekek között, amint ő is hallgatta és kérdezte a mestereket. Édesanyja szemrehányását hallva így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?" (Lk 2,49) Később felnőttként vita közben is ez az indoka: „Én nem tehetek magamtól semmit. Amit hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem." (Jn 5,3o)


2014. december 25., csütörtök

CHMIELOWSKI SZENT ALBERT



CHMIELOWSKI SZENT ALBERT
 testvér, III. r. 
(1869-1916)


Adam Chmielowski Krakkóhoz közel, Igolomiában született. Petersburgban, Varsóban mérnökké képezi magát. 18 évesen részt vesz a cári uralom elleni ellenállási mozgalomban; futárként megsebesül, egyik lábát leamputálják. Barátai Párizsba szöktetik, ahol műlábat kap s a festőművészetnek él: evégett egy ideig Münchenben a Festészeti Akadémiára jár. Elismert festőművészként tér vissza hazájába, Varsóba, ahol bohém festo módjára él. De vallását gyakorolja. Vallásos témájú festményei feltűnést keltenek. Még nagyobb a meglepetés, amikor 35 évesen, 1880-ban belép a jezsuita rendbe. Megkezdi a 30 napos lelkigyakorlatot, azonban olyan aggályok, kétségek támadják meg, hogy búskomor lesz, elküldik a rendből, sőt ideggyógyintézetbe kerül. Lelki egészségét falujában a családi körben kezdi visszanyerni. Bölcs tanácsaival jó hatást tesz rá a falu plébánosa. Majd megismerkedik a ferences III. renddel s annak tagja lesz. Ekkor kapja az Albert testvér nevet: életében és halála után is ezen a néven emlegetik. Ezután Krakkóban műtermet bérel s tovább fest. Egyszer találkozik egy koldussal, aki alamizsnáért kezét nyújtja feléje. Arcában a megalázott Krisztus arcát fedezi fel. Ez az élmény dönt jelentőségű lesz számára: ettől kezdve a szegények felé fordul, hogy bennük Krisztust szolgálja. Vállalja a hajléktalanok sorsát, közéjük megy, hogy segítsen rajtuk és hogy közel segítse őket Istenhez. Órákat tölt a tabernákulum előtt. Ajánlják neki, legyen szerzetes, de ő azt feleli: Mit tennének nélkülem koldusaim? Egy szép napon megjelenik földszínű csuhában nagy pártfogójánál, Dunajewski krakkói érseknél, s leteszi kezébe a hármas fogadalmat (1887). A következő évben megalapítja a Szegények Szolgái kongregációt, majd négy év múlva a Szegények Szolgálói női kongregációt (mindkettő Szent Ferenc Regulája alapján áll), hogy művét, a szegények szolgálatát kiterjessze és időtállóvá tegye. A szegények szolgáinak erőforrása az imaélet s mindenekelőtt Isten szeretete. Menedékhelyeket is hoztak létre Dél-Lengyelország szinte minden városában. Tevékenységük által sok munkanélküli talált munkára, elmagányosodottak illeszkedtek be a társadalomba. Albert testvért nemcsak hazájában, hanem azon kívül is mint „második Szent Ferencet” emlegetik. A koldusok barátja gyomorrákban szenvedett és valósággal éhenhalt - mint egy igazi koldus. 1916. dec. 25-én, legkedvesebb ünnepén szólította magához az Úr. II. János Pál avatta szentté 1989-ben. Sírja Krakkóban a sarútlan kármeliták templomában zarándokhely. Halálos ágyán sírva álltak körülötte övéi. „Elég a könnyekboő! - szólt rájuk. Parancsolom, hogy fogadjátok el Isten akaratát és adjatok mindenért hálát. Hálát kell adni a betegségért és a halálért is. Akármit is küld Isten, mindent meg kell köszönni, mert minden kegyelem.” Engedelmes fiai halálos ágyánál a Te Deumot énekelték, hangjukat az ünnepi (karácsonyi) harangok zengése kapta szárnyra.

Imádság:
Istenünk, te Szent Albertet a szegények iránti nagy szeretetre indítottad s
gondozásukra férfi és női kongregáció alapítását tetted lehetővé. Add, hogy
példájára és közbenjárására megerősödjünk az irántad és felebarátaink iránti
szeretetben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.



Ferenc pápa: Sok könny hull e karácsonyon a gyermek Jézus könnyeivel együtt



Ferenc pápa: Sok könny hull e karácsonyon a gyermek Jézus könnyeivel együtt


Az isteni hatalom lágyítsa meg annak a sok férfinak és nőnek a kemény szívét, akik a világiasságba és a közömbösségbe, a globalizálódott közömbösségbe merülve élnek – mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról elmondott hagyományos karácsonyi üzenetében december 25-én délben.


Kedves fivéreim és nővéreim, boldog karácsonyt!

Jézus, Isten Fia, a világ üdvözítője megszületett nekünk. Egy szűz leánytól született Betlehemben, és ezzel beteljesítette a próféciákat. A szüzet Máriának, a férjét Józsefnek hívják.
Az egyszerű, reményüket Isten jóságába vető emberek azok, akik befogadják és felismerik Jézust. Így világosította meg a Szentlélek a betlehemi pásztorokat, akik a barlanghoz futottak és imádták a gyermeket. Aztán a Jeruzsálemi templomban a Szentlélek vezette az agg Simeont és Annát, ők pedig felismerték Jézusban a Messiást. „Szemeim meglátták üdvösségedet – kiáltja Simeon –, melyet minden nép színe előtt készítettél” (Lk 2,30).
Igen, testvéreim, Jézus minden ember és minden nép üdvössége!
Őt, a világ megváltóját kérem ma, tekintsen a mi Irakban és Szíriában élő testvéreinkre és nővéreinkre, akik oly régóta szenvednek a mostani konfliktus következményeitől, és más etnikai és vallási csoportokkal együtt kegyetlen üldözést szenvednek. A karácsony hozzon nekik reményt, hasonlóképpen azon térség és az egész világ száműzöttjei és menekültjei, gyermekek, felnőttek és idősek számára. A karácsony változtassa meg az embereket: ne legyenek közömbösek, hanem segítőkészek, ne legyenek elutasítók, hanem befogadók, hogy mindazok, akiket most megpróbáltatások gyötörnek, megkapják a szükséges humanitárius segélyeket, túléljék a zord téli időszakot, visszatérhessenek országukba, és emberhez méltó életet élhessenek. Nyissa meg az Úr az emberek szívét a bizalomra, és adjon békét az egész Közel-Keletnek, kezdve az ő születésének áldott földjétől, és támogassa mindazok erőfeszítését, akik tevőlegesen hozzájárulnak az izraeliek és palesztinok közötti párbeszédhez.
Jézus, világ megváltója, tekints mindazokra, akik Ukrajnában szenvednek, és add meg annak a szeretett földnek, hogy felülemelkedjen a konfliktusokon, legyőzze a gyűlöletet és az erőszakot, hogy újra a testvériség és a megbékélés útját járja.
A megváltó Krisztus adjon békét Nigériának, ahol egymás vérét ontják az emberek, nagyon sok embert szakítanak el igaztalanul szeretteiktől, és fogva tartják őket vagy lemészárolják. Békéért imádkozom az afrikai földrész más térségei számára is. Különösképpen gondolok Líbiára, Dél-Szudánra, a Közép-Afrikai Köztársaságra, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaság különféle térségeire, és kérek minden politikai vezetőt, hogy a párbeszéd által azon munkálkodjon, hogy megszüntessék a nézeteltéréseket és a tartós testvéri egymás mellett élést építsék.
Mentse meg Jézus azt a sok gyermeket, akik erőszak áldozataivá váltak, akikből piaci árucikket csináltak az az emberkereskedelem számára, vagy akik kénytelenek katonának állni, milyen sok gyermek van, akikkel visszaélnek! Adjon vigasztalást azon gyermekek családjának, akiket múlt héten öltek meg Pakisztánban. Legyen közel mindazokhoz akik betegségektől szenvednek, különösképpen az ebolajárvány áldozataihoz, főleg Libériában, Sierra Leonéban és Guineában. Szívből köszönöm mindazok bátorságát, akik azon vannak, hogy a betegekről és családtagjaikról gondoskodjanak, továbbá nyomatékosan felhívom a figyelmet arra, hogy biztosítsák mindenki számára a szükséges segítséget és ellátást.
Ó, gyermek Jézus, gondolok mindazokra a gyermekekre, akiket napjainkban megölnek vagy bántalmaznak: azokról a gyermekekről van szó, akik nem születhettek meg e világra, megfosztották őket a szülői áldozatos szeretettől, és egy életellenes kultúra önzésébe temették őket; azokról a gyermekekről is szó van, akiknek a háborúk és üldöztetések miatt el kellett hagyniuk otthonukat, akiket kihasználnak és bántalmaznak itt, a szemünk előtt, bűnös hallgatásunkkal kísérve; és a gyermekek, akiket bombatámadások során öltek meg, ott is, ahol Isten Fia megszületett. Tehetetlen csendjük ma is kiált oly sok Heródes kardja alatt. Vérükre ma is rávetül napjaink Heródeseinek árnyéka. Valóban, mily sok könny hull ezen a karácsonyon a gyermek Jézus könnyeivel együtt!
Kedves Testvéreim és nővéreim, a Szentlélek világosítsa meg ma szívünket, hogy fel tudjuk ismerni a gyermek Jézusban, aki Szűz Máriától Betlehemben született, azt az üdvösséget, amelyet Isten adott mindnyájunknak, minden embernek és a föld minden népének. Krisztus hatalma, mely felszabadítás és szolgálat, jelenjen meg a maga erejével mindazok szívében, akik háborútól, üldöztetéstől, rabságtól szenvednek. Szelídségével ez az isteni hatalom lágyítsa meg annak a sok férfinak és nőnek a kemény szívét, akik a világiasságba és a közömbösségbe, a globalizálódott közömbösségbe merülve élnek. Megváltó ereje változtassa a fegyvereket ekékké, a pusztítást építéssé, a gyűlölködést szeretetté és gyengédséggé. Így örömmel vallhatjuk majd: „Szemeim meglátták üdvösségedet.”
Ezekkel a gondolatokkal kívánok boldog karácsonyt mindenkinek!

Urbi et Orbi áldás

A szent apostoloknak, Péternek és Pálnak, akiknek hatalmában és tekintélyében bízunk, járjanak közben értünk az Úrnál!
Ámen.

A Boldogságos mindenkor Szűz Mária, Szent Mihály arkangyal, Keresztelő Szent János, Szent Péter és Pál apostolok és az összes szentek érdemeiért és közbenjárására irgalmazzon nektek a mindenható Isten, bocsássa meg bűneiteket, és vezessen el Jézus Krisztus az örök életre!
Ámen.

Minden bűneitek elengedését és feloldozását, az igazi és gyümölcsöző bűnbánat lehetőségét, a megtérésre kész szívet és életetek megjobbítását, a Szentlélek vigasztaló kegyelmét, s végül a jó cselekedetekben való végső állhatatosságot adja meg nektek a mindenható és irgalmas Isten!
Ámen.

És a mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok, és maradjon rajtatok mindenkor!
Ámen.


Karácsony



Karácsony ünnepi mise
 
„A kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg” Az Anyaszentegyház Urunk, Jézus Krisztus születésének nagy ünnepére minden papjának engedélyezi, hogy három szentmisét mondjon. Ezzel követi a karácsony megünneplésének eredeti szándékát: nemcsak emlékezni akar, hanem az Úr megváltást hozó áldozatával jelenvalóvá akarja tenni a szent eseményeket: éjfélkor a betlehemi barlangban felidézni a Kisded születését, hajnalban ugyanott visszaidézi a pásztorok látogatását, utána pedig elzarándokol a közösség Jeruzsálembe, ahol Jézus szent Testét és Vérét feláldozta értünk. Az éjféli misében bemutatkozik Jézus azzal az emberi testtel, amelyet a Szentlélek alkotott az Isteni Ige számára a Boldogságos Szűz Mária testéből, majd egyesítve a semmiből teremtett ember-lélekkel létrehozta Jézus emberségét. Betlehemben a születéskor befejeződik a názáreti történet: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni”. (Lk 1,30-32) Maga a szülés Betlehemben történik, mert ősapja, Dávid király is ott született, és Mikeás próféta így jövendölt róla: „De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója”. (Mik 5,1) A pásztorok látogatásának is szélesebb körű a jelentése. Az angyal ugyanis így hirdette nekik a Megváltó születését: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. (Lk 2,10-14) A betlehemi pásztorok miséje tehát igazolta, hogy a pásztorok nyomában nagy tömeg keresi már a minden jóakaratú embernek megígért békét. Utána azonban elzarándokoltak a fővárosba, Jeruzsálembe. Ott kellett bemutatni a harmadik szentmisét, mert harminchárom év múlva ugyan, de a Betlehemben megszületett messiási Testet és Vért Jeruzsálemben áldozta fel Jézus a világ üdvösségéért. Jézussal ott vitáztak sok esetben a jeruzsálemi rabbik, farizeusok és írástudók a Messiás személyéről. Csodái és tanítása mellette tanúskodtak, hogy Ő a megígért Megváltó. Az ószövetségi törvényt Mózes közvetítette népének. Ő adta parancsba, hogy majd a jövendő Messiásnak engedelmeskedjenek. Mivel a nép Jézust vallotta Isten küldöttjének, meg kellett volna győződniük Jézus eredetéről: kinek a családjából származik és hol született. Ha ennek utánanéznek, azonnal megoldódnak nehézségeik, hiszen Jézus Dávid családjából született az ő városában, Betlehemben, csupán Heródes üldözési mániája miatt költöztek el ősei a távoli Názáretbe. Ide zarándokolt tehát a hitvalló tömeg, figyelmeztetni a hitetlen zsidókat. Egyszer már súlyosan tévedtetek Jézus ügyében, gondolkodjatok és térjetek meg hozzá! János evangéliuma nektek is szól: „Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg” (Jn 1,17) Most is vár minden megtérőt, mert „kegyelemből kegyelmet” szeret osztogatni a megtérőknek. A három karácsonyi mise gondolkodtasson el bennünket. Kiáltsunk kegyelemért és boldog krisztusi békéért.


2014. december 24., szerda

RÓMAI SZENT EUGÉNIA



Szent Eugénia vértanúnő

Római születésű volt. Atyja Alexandria helytartója volt, aki a keresztényeket tökéletes életük és bölcsességük miatt oltalmazta. Leányának, Eugéniának jó nevelést akart adni. Tanította a görög bölcselkedésre, a görög és latin nyelvre. Eugénia könnyen tanult, éles elméjű volt és mindenre jól emlékező. Külsőleg is szép leánnyá serdült. Ezért egy nemes ifjú Aquilinus el akarta magának jegyezni. Eugéniának nem tetszett a jelölt. Más jelölteket is kerestek számára, de Eugánia többre becsülte mindennél a szüzességet és ebben akart maradni házasság helyett. Ebben az időben került a kezébe Szent Pál apostol leveleinek könyve. Ebből megtudta Krisztus igaz tanítását. Két szolgájával Protussal és Jácinttal titokban elhagyták a szülői házat és megváltoztatva külsejét, egy férfi kolostorba ment, és férfiruhába öltözve kérte a keresztséget. A püspök mindnyájukat megkeresztelte, és beöltöztette szerzetesnek. Miközben szülei mindenütt keresték, Eugénia nagy haladást tett a szerzetesi életben. Ez történt Protus és Jácinttal is. A kolostor főnökének halála után a többiek kérésére Eugénia lett a kolostor főnöke. Egy idő után Eugéniát hamisan megvádolták és atyja ítélőszéke elé került. Ott derült ki elmenetelének oka, mindkét szülejét a keresztény vallásra térítette. Atyja halála után anyjával és szolgáival Rómába mentek és ott sok nemes lányt beszéltek rá a szűzies életre. Gallienus császár alatt Eugéniát, Protust és Jácintot karddal lefejezték. Így nyerte el a vértanúságot Klaudia és a nemes szűz Vaszilla is 262 körül.


„Megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet”



 „Megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet”
 
Ez az evangéliumi mondat a karácsony lényegét fejezi ki. A Gondviselés betlehemi ajándékaként Isten elküldte és nekünk adta Egyszülött Fiát, aki az ősevangéliumnak megfelelően asszonytól született. Hosszú-hosszú várakozás után teljesült ez az ígéret. Az angyalok a betlehemi éjszakában hirdették meg ezt az örömöt. A pásztorok, pedig még azon az éjjelen a sziklás tájon átvergődve elmentek Betlehembe,a hívő világ első képviselőiként „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet.”Jó volt hallani a róla szóló égi üzenetet, de megértették, hogy ez nem minden: fel kell Őt keresni, személyes kapcsolatot kell vele létesíteni. Az angyal ezt ugyan nem parancsolta, de elmondta a felismerés jeleit: „Gyermeket találtok.” Biztos volt abban, hogy rögtön indulnak felkutatására. Viszonylag kicsi áldozat a pásztoroké: néhány kilométernyi út, igaz,vad terepen,de Jézus a végtelen messzeségből érkezett, az angyalok is,Mária és József Názáretből jött idáig. Jézus, Édesanyja többet ad, de a kisebbet is nagyra értékelik, nagy az érte járó öröm. Jézust megtalálni sokkal könnyebb, az út az ünnepi miséért lényegesen rövidebb. Viszont a lelki felkészülés igen áldozatos, sokrétű, ha valóban meg akarjuk találni Jézust. Nem elég a szobát látni, nem elég „gyermeket” találni, hinni kell, hogy Ő Isten Fia, aki végtelen szeretetből emberré lett, testvérünk, jó barátunk, Megváltónk.„Egyszerű pásztor jöjj közelebb, nézd, térdeden állj!”(Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!) Az Anyaszentegyház Jézus Krisztus földi születésére emlékezik az éjféli misén és a reggeli „pásztorok miséjén.”Éjfélkor tulajdonképpen két helyszínre visz a hálás emlékezés: a betlehemi barlangba, ahol az üdvtörténet egyik legfontosabb eseménye vált valóra, és a pusztába, ahol a nyájakra vigyázó pásztoroknak az angyal bejelentette ezt a nagyon fontos eseményt. A barlangban valóra vált az ősevangélium ígérete: Megszületett a Megváltó. Az örök Atya örök Egyszülöttjét egy, az időben élő, előre jelzett Édesanya emberré szülte. A beteljesült öröm ezen a fél éjszakán még az Édesanyáé. József látja,segédkezik,de az öröm lényege kettejük titka marad. A mennyországiak együtt örülnek az Édesanyával, azután túlcsordul az örömük az ég kapuin, és megosztják néhány jólelkű szegény emberrel, a bárányaikat őrző pásztorokkal. Az örömhír betölti az ő lelküket, az angyali ének pedig vidáman zeng ég és föld között. Ez az öröm készteti a pásztorokat, hogy a kapott jelek alapján elinduljanak Betlehembe, és meg is találják, szemükkel lássák az isteni ígéretek beteljesülését. Elérkeztek a barlangistállóba, és „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet.” Örömmel újságolták az angyaltól kapott híreket, majd a találkozás örömével mentek, és híresztelték útközben mindenkinek. A kis Jézus születése idején kezdett létrejönni a Megyeri törzs körül a tíz, majd hét, később újra tíz törzs szövetsége. Vándorútjukon akadtak találkozások az evangéliummal, míg végül a Kárpát-medencében Krisztus népe lettünk. Megismertük, Betlehemet lélekben éltük át. Sok-sok népszokással, magyar történetté lett a Karácsony.


Adventi kalendárium 25.



Adventi kalendárium – 2014. december 24.


Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!


„Lelkünk serkenjen fel tehát boldog örömmel, és fusson Üdvözítőnk elé. Már most imádja és üdvözölje a messziről jövőt, és kiáltsa: Ó, Uram, válts meg engem! Ó, Uram, haladj győztesen előre! Áldott, aki az Úr nevében jön! Légy üdvözölve, ki üdvözíteni jössz minket, légy áldott, aki megáldani jössz minket! Igen, Uram, tiéd legyen a győzelem, Te már áldottként, győztesen és az emberi nemnek üdvöt hozón érkezel. Menj, haladj sikerrel és uralkodj! Készítsen számodra győztes utat az Atya, üdvösségünk Istene.”
Guerric d'Igny apát

Kérünk, Urunk, Jézus, siess és ne késlekedjél! Eljöveteled vigasztaló öröme töltsön el minket,akik szerető jóságodban bízva bízunk. Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.


Advent 4. hetének szerdája



Advent 4. hetének szerdája


Lukács evangélista olyannyira pontosan szerkeszti meg írását, hogy a Keresztelő Jánossal és Jézussal kapcsolatos események párhuzamos menetéből könnyen kitalálhatjuk, hogy János születése után ma az édesapa, Zakariás hálaadó imája következik, majd pedig holnap Jézus születése.
Miként Mária az irgalmas Istent magasztalta Erzsébetnél tett látogatása alkalmával, ugyanúgy Zakariás ujjongó, hálaadó, a mindenható Istent áldó imádságában is az irgalom, az irgalmas Isten áll a középpontban. Isten irgalma nem csupán János születésének konkrét esetében, hanem számtalan más alkalommal is megmutatkozott a választott nép múltjában, erre történik utalás az első részben. Majd az ima második felében a jövőre vonatkozóan fogalmazódik meg, hogy a Megváltó születése szintén az irgalomban gazdag Istennek köszönhető.
Az irgalom mellett Zakariás imájának másik kulcsszava a szabadítás, amely Istentől eredő, neki köszönhető szabadulásként és megváltásként egyaránt értelmezhető. Az emberiség megszabadul mindentől, ami akadályozza az Istennel való kapcsolatban, és elnyeri a megváltást, a bűntől való szabadulást. Így jutunk el Isten gyermekeinek szabadságára. Így jutunk el a félelem nélküli hitre. Így mondunk igent arra, hogy Istent szabadon, szeretetből szolgáljuk. Ezt a szabadságot akkor fogom igazán érezni, ha Máriához, Erzsébethez és Zakariáshoz hasonlóan engem is eltölt a Szentlélek.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is. 



2014. december 23., kedd

BOLDOG FACTOR MIKLÓS



BOLDOG FACTOR MIKLÓS
 (1519-1583)


Spanyol földön sok szent támadt a 16. században, köztük ferencesek, mint Alkantarai Péter, Baylon Paszkál, Szalvátor. Hozzájuk hasonló Miklós. A Factor név valószínűleg családi neve. Keleten, a tengerparti Valenciában született. Már ötéves korában hetente háromszor böjtölt kenyéren és vízen, s a neki szánt ételeket a szegényeknek adta. Serdülő korában rendszeresen látogatta a kórházban a betegeket s másokat is rábeszélt, hogy ugyanezt tegyék. A házban egy mohamedán cselédlány - épülve Miklás példáján - kereszténnyé lett. Egyre jobban erősödött benne a szerzetesi hivatás, de szülei nősülésre biztatták. Mikor látta ellenkezésüket, titokban hagyta el a szülői házat és jelentkezett a helybeli Jézus-Mária ferences kolostorban. Nagy könyörgésre, sírásra végre felvették. A szerzetben gyorsan haladt előre a tökéletessége útján. Pappá szentelése után igehirdető lett. Egy-egy prédikációja előtt keményen megostorozta magát. Így bőséges volt a kegyelem áradása, sok volt a megtérő. Mindenben önmegtagadó életet élt, sokat imádkozott, éjszakákat virrasztott át. Jóllehet sokat böjtölt, arca mégis teltnek, szépnek tűnt. A tisztaság erényét sértetlenül őrizte, pedig a sátán is hevesen kísértette: egyszer szép nő alakjában csábította, de sikertelenül. Néhány évig a novíciusok mestere volt; szavával és példájával jó hatással volt a fiatalokra. Külön karizmája volt, hogy isteni sugallatra tudomást szerzett róla, ha valaki öngyilkosságra készült. Felkereste, lelkére beszélt s gyónásra késztette. Korának különösen két szentjével volt meleg, baráti kapcsolatban: Szent Paszkállal és a domonkos Bertran Szent Lajossal. Ez utóbbival szinte párhuzamos volt életpályája: mindketten Valenciában születtek s haltak meg (pár év különbséggel), Lajos is kiváló igehirdető, novíciusmester, majd 7 évig misszionárius volt. Miklóst II. Fülöp király is tisztelte. Nővére, Ausztriai Johanna az általa pártfogolt sarútlan kármelita nővérek egyik közösségének gyóntatójául kérte. Az extázisok sem voltak ritkák nála, egy alkalommal 24 óráig volt elragadtatásban. Ilyenkor arca fénylett, teste lángokban látszott. Mikor megtudta halála közeli idejét, azt mondta: „Örvendeztem, mikor azt mondták nekem: Az Úr házába felmegyünk.” (Zsolt 121). A valenciai rendházban halt meg. Teste élőnek tűnt, rendkívül kellemes illatot árasztott. Három év múlva kinyitották koporsóját, mert II. Fülöp akarta látni: a test teljesen ép volt. VI. Piusz avatta boldoggá.
„Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura!
Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába.
Lelkem és testem ujjongva eped az élő Isten után.”
Zsolt 83.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Miklóst kiváló erényekkel, önmegtagadó lelkülettel s
egyéb karizmákkal kitűntetted. Add, hogy közbenjárására mi is napról napra
előbbre haladjunk az erényes életben, s a végső állhatatosság kegyelmét elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.



Isten- Atyánknak nagy terve van velünk. 4.



Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.
negyedik rész 

Szent Pál apostol megjegyzi, hogy nem tudja, mihez kell segítséget kérnie, de szerencsénkre a Szentlélek ismeri az Isten mélységes titkait, a mi élettervünket, így tud segíteni rajtunk. A mi dolgunk az, hogy imánkban kérjük segítségét, mutassa meg, mit kell tennünk a cél érdekében kötelességteljesítéssel és egyéni jótéteményekkel, hogy a mai részlet tökéletes legyen, beleilleszkedjék a nagy műbe. Aki érti Isten akaratát, és egész életében ennek megfelelően igyekszik tenni a jót, a halál pillanatában, amikor a lélek kilép a testből, mindent szellemi szemmel lát, látja a neki szőtt isteni tervet, és mellette a tényleges művet is, amit életével kialakított. Ha a kettő egyezik, csodálatos boldogság tölti el, és hallja az Úr dicsérő szavát. Aki viszont nem, vagy csak hézagosan tette a jót, megrémül a látványtól: fércmunka vagyok, nem méltó arra, hogy Isten gyönyörű világába, a szentek tökéletes társaságába bekerüljek. Ha lehet retusálni a tisztítótűzben, az isteni irgalom ezt az utolsó irgalmasságot is elvégzi rajtunk. De azért az az igazi, ha az életmű maga tökéletes. Rajtunk múlik. Igaz katolikus szeretettel arra kell törekednünk, hogy ezt a nagy tervet mindenkivel ismertessük, akivel szót lehet érteni a lelki dolgokról. Valamikor majd szívből áldanak érte. Isten rajtunk keresztül minden embernek üzen, a nagy bűnösöknek is, akik talán már nem is merik remélni, hogy Urunk szóba áll velük:„Jövök, hogy hasonlóvá tegyem magam teremtményeimhez és helyreigazítsam elképzeléseteket egy rettenetesen igazságos Istenről. Azt látom ugyanis, hogy az emberek mind anélkül élik végig életüket, hogy bizalommal fordulnának egyetlen Atyjukhoz, aki tudatni akarná velük egyetlen vágyát, azt, hogy megkönnyítse földi életük útját, hogy azután a mennyben egy teljesen isteni életet adhasson nekik. Ez bizonyítéka annak, hogy a többi lélek sem ismer Engem jobban, mint ti. Rólam alkotott elképzelésük nem haladja meg a tieteket. De most, hogy ezt a Világosságot adom nektek, maradjatok a Világosságban és vigyétek el a Világosságot mindenkihez. Ez alkalmas eszköz lesz megtérések elérésére, és ha lehetséges, a pokol kapujának lezárására is, mivel megismétlem itt ígéretemet, amely sohasem kevesebb, és amely így hangzik: Mindazok, akik atya néven szólítanak meg, még ha egyetlen egyszer is, nem fognak elveszni, hanem biztosak lesznek örök életükben a választottak társaságában." (49) Ez a kép Atyánk végtelen irgalmáról annyira szép, hogy megdöbbenti és megdobogtatja nagyon is emberi módon érző szívünket, amely magunk és mások üdvösségéért egyaránt aggódik.„Nagy kegyelmeket ígérek neked és mindazoknak, akik hirdetni fogják nagy irgalmasságomat. Haláluk óráján magam oltalmazom őket, mint saját dicsőségemet. Ha a lélek bűnei éj sötétek lennének is, de ha a bűnös irgalmasságomhoz folyamodik, ezzel a legnagyobb dicsőítést adja meg nekem, és keserves szenvedéseimet dicsőíti. Ha valamely lélek jóságomat hirdeti, remeg előtte a sátán, s elmenekül a pokol mélyére.„Szenved a szívem amiatt, - mondta Jézus -, hogy még a választott lelkek sem értik meg, mily nagy az én irgalmam. Viselkedésük egyfajta bizalmatlanság. Ó, mily nagyon megsebzi ez szívemet! Emlékezzetek fájdalmas szenvedéseimre, és ha már nem hisztek szavaimnak, higgyetek legalább szeretetemnek! Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: a győztesnek elrejtett mannát adok, és egy kis fehér követ adok neki, a kis kőre írva pedig új nevet, amelyet senki ismer, csak az, aki kapja." (Jel 2,17) Isten ebben az új névben mondja ki egész lényünket, életünket.
 


Adventi kalendárium 24.



Adventi kalendárium – 2014. december 23.


Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!


„Az Úr eljövetelében, melyet most ünneplünk, ha annak személyét nézem, Aki eljön, képtelen vagyok felfogni magasztosságának nagyságát. Ha azokra figyelek, akik felé jön, rémület fog el ennek a jóindulatnak nagysága előtt. (…) Ha a célt nézem, amiért jön, akkor szeretetének felbecsülhetetlen tágasságát ölelem magamhoz, amennyire csak tudom. Ha jövetelének módjára gondolok, felismerem benne az emberi sors felmagasztalását.”
                                                                                                 Clairvaux-i Szent Bernát
Mindenható, örök Isten, Fiad földi születésnapjára készülve egyre közelebb jutunk karácsony ünnepéhez. Kérünk, hogy irgalmazzon nekünk az örök Ige, aki Szűz Máriától testté lett, és köztünk élt. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 


Advent 4. hetének keddje



Advent 4. hetének keddje


„Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek.Most, az adventi szent időben elmélkedésre ajánlotta az Egyház a liturgiában Dániel próféta szívből jövő imádságát. Könyörgött Istenhez a babiloni fogság hetvenedik esztendejében, hogy ígéretéhez híven engedje haza a zsidó foglyokat, és küldje el a mennyből a Messiást. Buzgó imájára Isten azonnal a földre küldte Gábriel arkangyalt, és mindkét konkrét kérésre pontos választ adott. Kr.e. 515-ben a hazatértek felépítették a templomot. Isten úgy akart lelket önteni csüggedt népébe, hogy a város újjáépítése közben Malakiás prófétát küldte hozzájuk. Ő így szólt az Úr nevében: „íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. íme, már jön is,- mondja a Seregek Ura", (Mal 3,1) Igaz, még fél évezredet kellett várni, amíg Isten újra elküldte Gábriel arkangyalt a fogság után készült templomba a jó hírrel a szolgálatban lévő öreg zsidó paphoz, Zakariáshoz: Sok-sok imátokra azzal válaszol az Úr, fiatok születik, János lesz a neve, és ő lesz majd a Messiás előfutára. A megtestesülő Istenfia pedig nyomon követi őt. (vö. Lk 1,5-20) Minden valóra vált, amit Isten hamarra ígért, csakhogy Isten hamar-ja félezer, vagy éppen ezer esztendő is lehet emberi mérték szerint. Innen kezdve azonban meglódultak az események. Hat hónap múlva ugyancsak Gábriel arkangyal Szűz Máriát kereste fel Isten üzenetével, hogy őt választotta ki az Úr a lehető legnagyobb emberi méltóságra, hogy kegyelemmel teljesen feldíszítve édesanyja legyen a megtestesülő Istenfiának. Ezt a mindent felülmúló méltóságot Mária senkinek nem mondta el. De vitte magzatát, aki az ő hangjával küldte a hathónapos magzatra az istenfiúság kegyelmét, az édesanyára, Erzsébetre a Szentlélekistent, három hónap múlva Zakariásra a próféták Lelkét, nyelvére a szólni tudást, a szájtátó rokonokra és szomszédokra az istenfélelem Lelkét, hogy megbámulják a kicsi Jánost: „Mi lesz ebből a gyermekből? Mert az Úr keze volt vele". (Lk 1,66) Harminc év múlva Jézus felelt meg erre kérdésre: „Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb az Isten országában, az is nagyobb nála".(Lk 7,28)Keresztény édesanyák! Ahányszor gyermeket szültök, és hittel megkereszteltetitek, az a kis emberke rögtön nagyobb lesz az egész Ószövetséget felülmúló Keresztelő Jánosnál, ti pedig az ószövetségi királynéknál nagyobbak, keresztény édesanyák lesztek. Gondoljátok meg nagyon.


2014. december 22., hétfő

RÓMAI SZENT ANASZTÁZIA



Szent Anasztázia vértanúnő

Anasztázia Rómában született gazdag családban. Atyja pogány volt, anyja keresztény. Fiatal korában anyja egy Chrizogonus nevű keresztény férfihez küldte tanulmányokra. Anasztázia nemcsak olvasni tanult meg, hanem megismerkedett a keresztény hittel is. Tanulmányai befejezésekor szép és okos leánynak látták egyhangúlag az emberek.

Atyja egy Publius nevű ifjúval házasította össze, aki szintén előkelő ember volt. Anasztázia a házasságban is meg akarta őrizni tisztaságát, mivel férje pogány volt. Anasztázia gyakran bejárt a börtönökbe, és az ottani szenvedő keresztényeken segített ahogy tudott. Megtanulta a gyógyszerek készítését is, ezzel is sokat segített. Ezért nevezték el gyógyszerkészítőnek. Gazdagságával sok keresztényt is kiváltott a börtönből. Mivel az őt kísérő szolgálóleány mindent elárult férjének, férje bezárta a házba és gyakran megkínozta. Végül Illíriában szenvedett vértanúságot. Négy oszlophoz kötözték, és tűzzel elégették, 304-ben. Tanítóját szent Chrizogonust sokáig őrizték Rómában börtönben, végül Aquilejában lefejezték. Szent Teodotia a Nikeából származó gazdag özvegy, aki valamikor házába fogadta Anasztáziát, Nikeában szenvedett 3 gyermekével, végül elégették őket. Szent Eutichián és vele 120 keresztény, akik Anasztázia kínzásainak idején hittek Krisztusban, szintén lefejezés által nyerték el a vértanúságot.
 


Isten Atyánknak nagy terve van velünk 3.



Isten Atyánknak nagy terve van velünk
Harmadik rész
 Megdöbbentő szeretet

„Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna. Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek."Mindent a szeretet vezetett! Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk, és folytatni szeretném egészen napjainkig. Mit kíván tőlünk az Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek." (45) Gyakorlatilag tehát azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya stílusát, tegyük a jót mindenkivel. Így leszünk hozzá hasonlók, így ismer majd el minket gyermekeinek a halál pillanatban is, amikor magához hazahív. Ez az elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni vonást kell, hogy megvalósítson életével. Így érthető az is, hogy Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jó cselekedetekben mennyire voltunk pontosak és serények. Honnan tudjuk, hogy a rengeteg tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, illetőleg feladatunk lehet, mi a mi teendőnk? Hiszen nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra


Adventi kalendárium 23.



Adventi kalendárium – 2014. december 22.


Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!


„A szeretet, amellyel találkozom, megerősít és éltet, és soha nem sejtett teljesítményekre tesz képessé. A bizalmatlanság, amelybe beleütközöm, megbénítja alkotóerőmet... Az, aki engem szeret, nem veszít az erejéből azáltal, hogy engem éltet, aki pedig gyűlöl, nem nyer annyi erőt, amennyit bennem megsemmisít. Ellenkezőleg: A szeretet éltető erőként hat abban, aki szeret, s több erőt szabadít föl benne, mint amennyit elvesz. A gyűlölet pedig sokkal többet elpusztít saját erejéből, mint amennyit felhasznál a másik ellen. A szeretet és általában a másik jóindulatú elfogadása nem emészt fel annyi energiát, hanem olyan forrás, amelyből másokat táplálhatok, anélkül hogy magam szegényebbé válnék.”
                                                                                                                         Edith Stein
Istenünk, te megszántad az embert, amikor bukásával halált érdemelt, és úgy határoztál, hogy Egyszülöttedet küldöd megváltásunkra. Add, kérünk, hogy akik alázatos szívvel valljuk a megtestesülés titkát, részesedjünk a megváltás kegyelmében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.