Adventi kalendárium – 2014. december 22.
Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!
„A
szeretet, amellyel találkozom, megerősít és éltet, és soha nem sejtett
teljesítményekre tesz képessé. A bizalmatlanság, amelybe beleütközöm,
megbénítja alkotóerőmet... Az, aki engem szeret, nem veszít az erejéből
azáltal, hogy engem éltet, aki pedig gyűlöl, nem nyer annyi erőt, amennyit
bennem megsemmisít. Ellenkezőleg: A szeretet éltető erőként hat abban, aki
szeret, s több erőt szabadít föl benne, mint amennyit elvesz. A gyűlölet pedig
sokkal többet elpusztít saját erejéből, mint amennyit felhasznál a másik ellen.
A szeretet és általában a másik jóindulatú elfogadása nem emészt fel annyi
energiát, hanem olyan forrás, amelyből másokat táplálhatok, anélkül hogy magam
szegényebbé válnék.”
Edith Stein
Istenünk,
te megszántad az embert, amikor bukásával halált érdemelt, és úgy
határoztál, hogy Egyszülöttedet küldöd megváltásunkra. Add, kérünk,
hogy akik alázatos szívvel valljuk a megtestesülés
titkát, részesedjünk a megváltás kegyelmében. A mi Urunk, Jézus
Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel
egységben, Isten mindörökkön-örökké.Edith Stein
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése