Thébai Szent Szekundusz

Szent Szekundusz

vértanú. 

†~300. 

Az egyiptomi Tébából való keresztény légiósok voltak. Kapitányaik voltak Móric, Exszupériusz és Kandidusz. Nem voltak hajlandók együtt működni a keresztények üldözésében, ezért megtizedelték őket, majd valamennyiőjüket kivégezték. †

„A terrorizmus a vallásos kultúra elvesztésének következménye” – A Rimini Meeting ötödik napja

„A terrorizmus a vallásos kultúra elvesztésének következménye” – A Rimini Meeting ötödik napja

Augusztus 20. és 26. között tartják a világ legnagyobb közéleti, vallásközi és kulturális nyári fesztiválját, a Rimini Meetinget. A találkozó ötödik napjáról Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora adott helyszíni tudósítást.

A találkozó csütörtöki napjának délelőttjén „Falakat a terroristáknak” címmel Olivier Roy francia történész, az iszlám és a közel-keleti geopolitika szakembere beszélt a világban erősödő veszélyek kapcsán. „Az utóbbi évek terrorizmusa nem az iszlám gyümölcse. Az új terroristák fiatal nihilisták, akik híján vannak az arab és muszlim kultúrának, a halált keresik, egy destruktív miszticizmust ölelnek át. Az iszlámnak, mint olyannak ehhez semmi köze” – fogalmazott kissé provokatívan a professzor. A terroristák 60%-a az elmúlt húsz évben második generációs fiatal, akik nem örököltek hitet, vallásos kultúrát a szüleiktől, hanem egy nyugati szubkultúrában nőttek fel. Aztán hirtelen szakítanak a múltjukkal, a vallást és az erőszakot választják, a Paradicsomra gondolnak és meg akarnak halni. Ez a fajta erőszak – állítja a szakember – a vallásos kultúra elvesztésének következménye. A problémák minden vallásban sokasodnak, ha elvész az örökség – mondta Roy.

Az Északról délre – a világ védelme és békéje elnevezésű beszélgetésnek Angelino Alfano olasz külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár voltak a résztvevői.

Bevezetésként elhangzott: a béke lehetetlen párbeszéd nélkül. Az olasz külügyminiszter véleménye, hogy „nem lehet szabad, aki fél, és hogy a biztonságot kerítések, falak által valósították meg, amelyek a határokat megszüntető digitális forradalom miatt immár szükségtelen elválasztások.” A béke örökségét, amelyet szüleink és nagyszüleink ránk hagytak, meg kell védeni, hogy visszanyerjük, a biztonsági dimenziónak pedig összhangban kell lennie más testületekkel, így például a NATO-val.

Stoltenberg így kezdte mondandóját: „Csodálom az elkötelezettséget, amit itt látok a találkozón, ahogy az embereket összehozzák a párbeszéd és az optimizmus szellemében.” „Társadalmaink már többször szembesültek a terrorizmussal, ami lehetetlen kihívásnak tűnt, de sikerült túljutni rajta. Ha erősek, egységesek és kitartóak vagyunk, sikerülni fog” – mondta többek között. Alfano egy, a vallásüldözéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta: „minél jobban képesek vagyunk védelmezni a vallásszabadságot, annál biztonságosabb lesz a világ, amiben élünk”.

Én, a pap, egy muszlim fia – ez volt a címe egy másik programnak. Nur El Din Nassar, egy olasz keresztény édesanya és egy Egyiptomból menekült muszlim édesapa gyermeke, 2002-ben vette fel a keresztséget. Így vallott erről: „Kereszténnyé válni nem intellektuális döntés volt két elmélet között, hanem egy találkozásra adott válasz Istennek, aki testvéremmé, útitárssá lett.” A novarai egyházmegyében 2012-ben szentelték pappá. „Tudatában vagyok tapasztalatom egyediségének, amikor pappá lettem, nagy népszerűség vett körül, de ami ebből nekem számít, az az, hogy a történet, amit élünk, ajándék, nem a miénk” – mondta.

A Rimini Meeting mottójához – „Szerezd meg azt, amit atyáidtól örököltél, hogy a tiéd legyen!” –kapcsolódóan, a vallásközi párbeszéd jegyében ült egy asztalhoz David Rosen rabbi, az Amerikai Zsidó Bizottság vallásközi kapcsolatokért felelős nemzetközi igazgatója; Silvano Maria Tomasi érsek, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálata dikasztérium tagja és Mohammad Sammak, a libanoni Muszlim–keresztény Párbeszéd Bizottságának főtitkára.

A bevezetőben a beszélgetést moderáló Alberto Savorana, a  rendezvényt szervező Comunione e Liberazione (Közösség és Felszabadulás) katolikus lelkiségi mozgalom tagja Ferenc pápát idézte: „A legfontosabb munka, amit ma tennünk kell az emberiség érdekében, a »fül munkája«, azaz meghallgatni egymást. (…) Amikor meghallgatjuk egymást és beszélünk egymással, már úton vagyunk.” (Muszlim vezetők köszöntése, 2017 április 5.)

Hiszen itt is ez történik – folytatta a moderátor: – a résztvevők jelenléte, személyes története igazolja, hogy a pápa felhívása valósággá vált. És ha köztük lehetséges, miért ne lehetne az mindenütt a világon?

A párbeszéd kezdetén egy találkozás van. Ez hozza létre az első ismeretet a másikról. Ha abból indulunk ki, ami közös, az ember hasonló természetéből, akkor felül tudunk emelkedni az előítéleteken és a hamisságon, és elkezdődhet a másik megértése egy új szemszögből. A Meeting ezért a találkozás helye. Itt sok párbeszéd elkezdődött már. Ez a szabadság tere, ahol mindenkinek adott a lehetősége, hogy visszaszerezze az örökséget, egy hagyományt, egy történetet.

Hogy részünk legyen az igazságból, szükségünk van a másikra, felfedezzük, hogy a másik értékes a számunkra. Nem fenyegetés, hanem valami új felfedezésének a lehetősége. Négyünknek itt egy a szívünk, mert mind ugyanazt akarjuk: igazságot, szépséget, igazságosságot, békét, magunk és gyermekeink javát. Ma megosztjuk ezt a tapasztalatot, a visszaszerzett párbeszédet és felkínáljuk nektek, mindenkinek – mondta végül Alberto Savorana.

Mohammad Sammak kiemelte: „Nem hiszem, hogy elegendő, ha a muszlimok azt mondják, ellenzik az erőszakot és a terrorizmust. A legmagasabb szinteken meg kell mutatni, hogyan lehet békésen együtt élni a keresztények és a muszlimok között a szabadság és a kölcsönös tisztelet jegyében.” Három alapvető pontot tárt a hallgatóság elé megfontolásra: elsőként, hogy az iszlám tanításban nincs szó többségről vagy kisebbségről, mindenki egyenlő állampolgárként van kezelve; másodikként, hogy az iszlámban nincs vallásos állam; harmadikként a vallásszabadságot, amelyet – idézve XVI. Benedek pápát – a szabadság koronájának nevezett. „Hogy meg tudjam vallani muszlim hitemet, hinnem kell abban, hogy a keresztények is megvallhatják a hitüket. Ezt kell minden iszlám vezetőnek képviselnie és védelmeznie, nem csak a közösségen belül vagy kívül, hanem az egész világon” – fogalmazott.

David Rosen rabbi hangsúlyozta: „A párbeszéd és a vallásközi együttműködés elengedhetetlen követelmény, minden vallásos ember kötelessége. Ha zsidóként nem működöm együtt a keresztény és muszlim testvérekkel, azt jelenti, hogy elárulom őket. A találkozás során felfedezhetem az isteni jelenlétet azon a hagyományon túl, amelyhez tartozom.”

Tomasi érsek kifejtette: „A párbeszéd többé nem opció, hanem szükségesség, hogy békében élhessünk egy plurális társadalomban. A globalizáció kölcsönös függőséget hozott létre, nem élhetünk izoláltan, mintha a másik nem létezne. Új stratégiával kell a mai pluralizmusra tekinteni és ez nem a háború, a konfliktus, hanem a párbeszéd.”

A főpásztor utalt a dialógus többféle módjára és arra, hogy az Egyház is nagy utat tett meg az elmúlt évtizedekben ezen a téren. Hivatkozott VI. Pál Ecclesiam Suam és XXIII. János Pacem in terris enciklikáira, és a II. vatikáni zsinat modern világról írt dokumentumára, amelyben a párbeszéd módja kanonizálva lett.

II. János Pál és XVI. Benedek pápák szüntelenül kiemelték a párbeszéd fontosságát, nem mint politikai stratégiát, hanem mint emberi viselkedést, ami megnyitja a szívet a másikkal való találkozásra. Benedek pápa a hit és az értelem kapcsolatára helyezte hangsúlyt és kiemelte a párbeszéd értelmes voltát, amely út a másokkal való találkozásra, és segít elkerülni a konfliktusokat. Végül Ferenc pápa az Evangelii Gaudium apostoli buzdításában részletesen ír a párbeszéd szükségességéről és annak három területéről: párbeszéd az államok között, a társadalomban, beleértve a kultúrákat és a tudományokat, valamint párbeszéd a nem keresztényekkel, a nem hívőkkel. Minden esetben – mondja Ferenc pápa – az Egyház felkínálja a hit fényét, hogy megvilágítsa az értelmet és megkönnyítse a személyek közötti kapcsolatot. A párbeszéd – folytatta Tomasi érsek – nem külső kényszer, hanem természetes emberi válasz, amely megnyit a másik személy felé és találkozáshoz vezet. A találkozás párbeszédet hoz létre és viszont, ezek teszik lehetővé a közösség építését. Van egy döntés, amit minden személynek meg kell hoznia. Identitásunkat jobban tudjuk védeni, ha megnyílunk a másik felé és elfogadjuk a másikat az ő eltérőségében, mintha bezárkózunk. A választás a miénk – világított ráa főpap.

Hilarion Alfejev orosz metropolita, aki 2003-2009 között a Magyar Ortodox Egyházmegye ideiglenes kormányzója volt, először érkezett az olaszországi rendezvényre. Előadása az „Oroszország 1917 – egy soha nem látott világ széttört álma” című kiállításhoz kapcsolódott: arról beszélt, miylen szerepet játszott az 1917-18-as zsinat az orosz ortodox egyház újjászületésében. Emilia Guarnieri, a Meeting Alapítvány elnöke elöljáróban kiemelte: „Minél inkább Krisztus van Egyházhoz tartozásunk középpontjában, nem elméletek és nem sémák, hanem a személyes kapcsolat Krisztussal, annál inkább képesek vagyunk az egységre más keresztényekkel. Ennek a csodáját láthatjuk az utóbbi években.” A program elején meglepetésként Hilarion Alfejev zeneszerzői tevékenységéből, Máté-passiójából hallhattak egy részletet a jelenlévők, amelyet nemsokára Rómában is bemutatnak.

„A katolikus–ortodox viszony jobb, mint valaha és erre nagy hatással volt Ferenc pápa történelmi találkozója Kyrill pátriárkával” – mondta a metropolita.

 

Évközi 20 hét szombat

Évközi 20 hét szombat       
Mt 23, 1-12
„Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek” (Mt 23, 2)

A szék képletesen értendő. Az a szék, amiben Mózes valóban ült élete utolsó negyven évében, ezerkettőszázötven éves lenne Jézus idejében. Ha kétszázötven év alatt nem ment volna tönkre, mint a szentsátor állaga, a babiloni fogság előtt a nagy várostrom idején (587-586) bizonyára elpusztult volna. Szellemi „széke”, amiről Jézus beszél, a tanítóhivatala viszont állt. Rá hivatkozott az összes rabbi. Az ő tanításukkal nem az volt a baj, hogy magához Mózes könyveihez ragaszkodtak a messiási időkben is, hanem a törvények magyarázatában igyekeztek gyakorlati utasításokat írni, szigorú fegyelmet tartatni az egyszerű néppel. Ezért állapítja meg Jézus: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat” (Mt 23, 2-4) Az alaptanítás, amit Isten Mózesnek adott, az érvényes Jézus korában is. Ezt híven őrzik. A tanítóhivatal azonban nem az igazság és a szeretet képviselője. Ők maguk szeretnek tekintélynek látszani. Ezt elsősorban külsőségekkel próbálják biztosítani. Az imaszíj, amivel jelzik, hogy ők most Istennel beszélnek, egyre szélesedett, a palástjuk bojtjai nagyobbodtak. Ez nyilván semmit nem ad hozzá tanításuk igazához. Inkább feltűnési vágy, éppen úgy, mint a lakomákon és vendégségeken az első helyet elfoglalni, az utcán, téren elvárni a rabbi cím ismételgetését. Mindez nem tesz hozzá tekintélyükhöz és tudásukhoz semmit. A belső kifogások még súlyosabbak: az igazságot mondják, de nem teszik (3c), a törvények szigorát nem enyhítik azzal, hogy figyelembe vennék az enyhítő körülményeket (4c), pl. a harmincnyolc éve beteg szombati meggyógyítása. A címekkel nem az volt a baj, hogy a rabbi, az „abí” (atyám) a megszólításban szerepelt, hanem hogy ezeket nem Istenhez tartozásuk jeleként használták, hanem ők maguk akartak teljes tekintélyviselőnek látszani. Az apáknak is megjár az apaság címe, hiszen Istentől kapott természetes erejükkel ők is valóságos apák. Szent Pál is hivatkozik arra, hogy aki a Mennyei Atyát képviseli, az Ő megbízásából természetfeletti életet ad egy megtérőnek, az is atyának nevezhető: „Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Jézus Krisztusban az evangélium által én adtam nektek életet” (1Kor 4, 15) Pozitív eligazítást is ad az Úr mindenkori tanítványainak: „Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki felmagasztalja önmagát, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják” (Mt 23,11,12) Amikor mostani körülmények között döntenünk kellene,kinek van igaza, ki hazudik, kit lehet megtisztelni,kire rábízni országunk sorsát, teljes biztonsággal alkalmazhatjuk: aki dicsekszik, gyanús.

Bithiniai Szent Tation

Szent Tation 

vértanú

Tation vértanú a kisázsiai bithiniai provinciából származott. Keresztény hite miatt a pogányok elfogták és Klaudiopolisz városába vitték Urbán helytartó elé. Kereszténynek vallotta magát előtte, azért börtönbe csukták, Különféle kínzások után a városon át vonszolták a vesztőhelyre. A város kapujához érve a kereszt jelével jelezte magát, és miközben mennyei hangot hallott, visszaadta lelkét Istennek 305-ben.

Tagle bíboros felszólalt Duterte elnök gyilkosságra buzdító rendeletei ellen

Tagle bíboros felszólalt Duterte elnök gyilkosságra buzdító rendeletei ellen

Három nap alatt, augusztus 15. és 17. között a Fülöp-szigeteki rendőrség harminckét feltételezett drogdílert ölt meg Bulacanban, negyvenkilencet Manilában. Összesen nyolcvanegy embert gyilkoltak meg. Luis Antonio Tagle bíboros, manilai érsek párbeszédre hívja a kormányt.

„A drog problémáját nem lehet politikai és büntetőjogi kérdéssé szűkíteni. Humanitárius kérdés, amely mindannyiunkat érint… Emlékezzünk Isten szavaira, amelyeket Káinhoz intézett, amikor megölte testvérét, Ábelt: »Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről« (Ter 4,10).

Tagle bíboros arra kéri a katolikusokat, hogy gondolkodjanak el ezen a kérdésen, imádkozzanak és cselekedjenek, hiszen egyre kegyetlenebbé válik a Fülöp-szigeteki kormány háborúja, amelyet a drogok terjesztői és fogyasztói ellen folytat.

Augusztus 20-án felolvasták az érsek körlevelét a templomokban. Ebben kijelenti: „Az illegális drogok valós, romboló veszélyt jelentenek. Úgy kell szembenézni ezzel a jelenséggel, hogy együtt, egy népként cselekszünk. Sajnos ez a jelenség megosztott minket. Mivel összetett problémáról van szó, egy ember, csoport vagy intézmény sem jelentheti ki, hogy az övé az egyetlen helyes megoldás. Szükségünk van egymásra. Nem jó, ha nem veszünk tudomást egymásról. Arra hívjuk a családokat, a kormányszintű intézményeket, a városok vezetését, a népi szerveződéseket, az iskolákat, a hitbeli közösségeket, az orvosokat, a rendőrséget és a fegyveres erőket, hogy úgy foglalkozzanak a kábítószerfüggőkkel, hogy összegyűlnek, meghallgatják egymást, és kidolgoznak egy közös utat. A drog problémáját nem lehet politikai és büntetőjogi kérdéssé szűkíteni. Humanitárius kérdés, amely mindannyiunkat érint. A manilai érsekség kész helyet adni ennek a párbeszédnek, amelyben részt vesznek a társadalom különböző rétegei.”

Levelében felhívta a figyelmet arra, hogy nem csupán statisztikákról, hanem emberéletekről van szó. A családoknak, amelyeket tönkretett a kábítószer, beszélniük kell a történetükről. Azoknak a családoknak, ahol egy családtagot meggyilkoltak a kábítószer-ellenes háborúban, főként ha ártatlanul, jogukban áll beszélniük arról, mi történt velük. Gyógyult kábítószerfüggőknek is el kell mesélniük a történetüket. Engedjék, hogy beszéljenek ezekről a történetekről, hogy megmutassák emberi arcukat! – kérte a bíboros.

Azoknak a lelkiismeretéhez szólt, akik termelik és árulják az illegális drogokat: vessenek véget ennek a tevékenységnek! Azoknak a lelkiismeretéhez is szólt, akik megölik még a magatehetetlen embereket is; különösen azokhoz, akik meg sem mutatják az arcukat: ne pazarolják az emberi életet! Kérte a szenvedőket és azokat, akiknek rossz a lelkiismeretük, hogy keressék fel lelkipásztoraikat, és mondják el a történetüket, amelyeket dokumentálnak. Kérte az egyházközségeket, hogy augusztus 21. és 29. között minden szentmisén imádkozzanak azokért, akik a kábítószer ellen vívott háborúban haltak meg, a családtagjaikért, a gyógyultakért és a gyilkosok megtéréséért.

Luis Antonio Tagle bíboros arra kér mindenkit, hogy mentse meg a fiatalokat, a szegényeket, a munkanélkülieket, akik a leginkább ki vannak téve a kábítószer csábításának. „A szolidaritás szavai az együttérzés könnyei és cselekedetei nélkül túl olcsó szavak” – jelentette ki. Kéri a papokat és minden katolikust, hogy újult erővel munkálkodjanak a kábítószerfüggők gyógyulásáért, társadalomba való beilleszkedéséért.

Miután tavaly júliusban Duterte elnök megnyerte a választásokat, háborút indított a drogok ellen, azt ígérve, hogy bűnözők ezreit öleti meg. Egyedül a Katolikus Egyház emelte fel a hangját az igazságszolgáltatás intézményei kizárásával történt gyilkosságok miatt. Az elnök ezért keményen támadja a püspököket és a papokat.

Duterte elnöksége eddigi tizennégy hónapja alatt mintegy nyolcezer feltételezett fogyasztót és terjesztőt öltek meg a biztonsági erők. A rendőrség megerősítette, hogy több mint háromezer-ötszáz embert meggyilkoltak, önvédelemre hivatkozva. Több mint kétezer embert kábítószerrel kapcsolatos bűntény miatt öltek meg; ezer megmagyarázatlan eset szerepel a rendőrség nyilvántartásában.

Az elmúlt hetekben megnövekedett a gyilkosságok száma. Az elnök gratulált a gyilkosságokat elkövető tiszteknek, és arra buzdította őket, hogy még több embert öljenek meg. Ezt követően újabb negyvennégy ember vesztette életét különböző városokban, köztük egy 17 éves fiú, akit augusztus 17-én öltek meg, és akinek halála kiváltotta az egész társadalom tiltakozását.