Húsvét 2 hete szombat

Húsvét 2 hete szombat

ApCsel 6, 1-7; Jn 6, 16-21

„Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit”

„Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál”. (ApCsel 6, 1) Láttuk a Szentlélek pünkösdi kiáradásával egyszerre háromezer emberrel gyarapodott a Krisztus-követők száma. Szent Péter csodatétele a születésétől derékon alul béna férfi tökéletes meggyógyításával, újabb ezrekkel növelte a hívek közösségét. Ezeknek a családias ellátása csak az étkeztetés vonalán sem volt könnyű feladat. Mivel étkezni minden nap kell, és a sokezres tömegnek ebédet főzni, tálalni és az ételt felszolgálni bonyolult és időigényes feladat, nem csodálkozhatunk azon, hogy akadtak nehézségek. Az első keresztények zsidók voltak származásukat tekintve. Az is előfordulhatott, hogy a frissen megtért görög nemzetiségűeket vélt vagy valóságos sérelem érte a besorolásnál. A testvéri béke fenntartása viszont nagyon fontos cél volt a közösségben, ezért Péter azonnal segíteni akart a bajon. Megtehette volna, hogy egyedül dönt, hiszen Jézustól teljhatalmat kapott az Egyház vezetésében. De ezzel újabb tápot adhatott volna a félreértéseknek. A hét új munkatárs miért ilyen vagy olyan összetételű legyen. Arra is gondolhatott, hogy az Úr a csodálatos kenyérszaporítások alkalmával bizonyos információkért őket is megkérdezte, aztán munkájukat is igénybe vette az ötvenes csoportok kiszámolásánál, leültetésénél, kenyérrel és hallal való ellátásánál. Végül őket bízta meg Jézus a maradék összegyűjtésével is. Így már ott is volt valamelyes kollektív együttműködés. Miért ne lenne most az új közösség életében is? „A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét”.(2) Az igehirdetést egyelőre csak ők láthatták el, mert őket szentelte pappá és püspökké az Úr, őket képezte ki a prédikálásra, az ő értelmüket nyitotta meg, hogy helyesen értsék az ószövetségi Szentírást, ők kapták erre a célra a Szentlelket. A karitatív munkára kevesebb képzés is elég. Persze a kiválasztásnál figyelembe vetették a természetes fizikai és szellemi képességeket, hogy a teendőket el tudják látni, és eddigi felkészülésükből ne hiányozzék a természetfeletti elem sem. A tervezett megbízatás ugyanis nemcsak eledelosztásra jogosította fel a fiatalembereket, hanem arra is, hogy részt vállalhassanak a lelkipásztori munkából is, pl. prédikáljanak, kereszteljenek. Erre utal a választás utáni kézrátétel, ami felszentelést jelentett és jelent ma is, amit akkor is, most is imádsággal együtt alkalmaz a szentelő püspök. A szentlecke utolsó részlete örömmel közli, hogy „a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege hódolt meg a hitnek”. (7) Ez utóbbi megjegyzés azért érdekes és fontos, mert ezzel a zsidó papok elismerték, hogy megszüntnek tartják az Ószövetséget, vele az áronita papságot és állat- meg illatáldozatokat is. Elfogadták tehát a Szentlélek kegyelmével megerősítve Jézus keresztáldozatát és a krisztusi papságot, amely kizárólag apostoli szenteléssel kapható meg, nem családi örökségként.

Péntek húsvét 2 hetében

Péntek húsvét 2 hetében

ApCsel 5, 34-42; Jn 6, 1-15

„Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt”

A Nikodémussal történt beszélgetésben az Úr rámutatott arra, hogy Őt a mennyei Atya azért küldte a világba, hogy aki hisz benne, annak örök életet ajándékozzon. Ennek egyik nagy eszköze kereszthalála lesz. Előképeként a póznára függesztett rézkígyóra emlékeztetett. A mai történetnek is volt előre jelzése az Ószövetségben.Akkor Isten a hatalmas zsidó tömeget naponta csodálatosan táplálta reggelente mannával, esténként, pedig friss fürjhússal. Mindkét előképnek közös rendeltetése is volt: a keresztáldozatra és ennek jelenvalóvá tételét biztosító Eukarisztiára hívja fel a figyelmünket.Jézus puszta vidékre ment tanítványaival. Hatalmas tömeg vonult utána, mert látták a betegek gyógyításával művelt csodáit. Az evangélista megemlíti, hogy ez a zsidók húsvétjának a közeledtével történt. Utalás arra, hogy az utolsó zsidó húsvéton Jézus újfajta vendéglátása indul útra a történelem milliárdnyi embere részére. Az Úr végzi ezt, de komoly része lesz benne a mindenkori tanítványoknak: Jézus megkérdezi Fülöpöt:„Honnan veszünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?(5)Ezt azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp reménytelennek ítéli ezt a vendéglátást. Viszont András utal arra, hogy van ott egy fiú, akinek van öttenyérnyi nagyságú kenyere és két halacskája. De ez semmiség az éhes emberek számához képest(8-9)Szemmel láthatóan sokan voltak az éhes emberek. Jézus azonban pontos számot akar rögzíteni, hiszen nem csupán erre az alkalomra kell gondolnia, hanem a hosszú-hosszú jövendő történelemre is. Ötvenes és százas csoportokba kell osztani a férfiakat. Így ötezer férfi ül várakozóan és legalább annyi asszony és gyerek. „Jézus, pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!” (11-12) Jézus figyelt arra is, hogy a kenyér drága dolog, sok az éhes ember világszerte, minden falatot meg kell becsülni. De előre is néz, arra a korra, amelyikben az emberek majd kritikusan figyelnek és mondanak ítéletet. Lesznek olyanok, akik majd nagy varázslónak nézik Jézust, aki hipnózissal gyanúsítja. Ezek azt mondogatják: Jézus beléjük szuggerálta, hogy ettek és jóllaktak, holott semmi konkrétum nem történt. Eme gyanakvók hadd lássák az írásban: Tizenkét kosár ott állt tele maradékkal. Jézus ezzel befejezte a nagy vendéglátást. Lelki szemei előtt a másnapi nagy bejelentése állt, amelyből sok évezred okosodik, aki szeretne hinni, a megtörtént eseményeket latolgatja. És a végén meglepetten olvassa: Jézus mindezek után hajóba ülteti tanítványait, maga, pedig fölmegy a hegyre imádkozni, Kikerüli a királlyá avatás szertartását. Az Ő jósága semmi önzést nem ismer, csak a rábízottak lelke érdekli igazán, és hagyja, hogy ezután is a földi kenyeret termeljék meg, mert ezt bárki megteheti.

Húsvét 2. hete Csütörtök

Húsvét 2. hete Csütörtök

ApCsel 5,27-33; Jn 3,31-36

„Aki felülről jön, fölötte van mindenkinek”

Az előző evangéliumi szakaszban arról szól Szent János, hogy a Keresztelő, Jézus fellépése után is tovább keresztelt. Mivel Jézus maga is keresztelni kezdett, és az emberek egyre többen mentek hozzá bűnbánatot tartani, Keresztelő János tanítványai féltékenyen figyelték ezt, és szóvá is tették mesterüknek. Keresztelő János őszintén és okosan helyre tette az őt féltő aggodalmakat. „Akié a mennyasszony az a vőlegény.”(29) Hiszen ő tanúskodott elsőnek arról, hogy Jézus a Messiás, ő csak előfutár, a jó barát, aki örül a vőlegény hangjának, és nem téveszti el a saját személyét és küldetését. Jézus mintegy ezt a gondolatot fejezi be: „Aki felülről jön, fölötte van mindenkinek.”(31) Jézus másutt úgy jellemzi Keresztelő Jánost, hogy „asszonyok szülöttei között nem született nagyobb nála”(Mt 11,11). Maga Jézus pedig minden megváltottnál nagyobb, mert Ő a Megváltó, aki mellett nemcsak keresztelő János tanúskodott, hanem az Atya és a Szentlélek is.„Az Atya szereti a Fiút, és mindent a kezébe adott.”(36) A próféták és majd az Ő tanítványai is bőséggel kapják a Szentlelket, Jézus pedig a teljes Lelket kapja.

Húsvét 2.hete szerda

Húsvét 2.hete szerda

ApCsel 5, 17-26; Jn 3, 16-21

„Hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről”.

Az apostolok küldetésük értelmében állandóan imádkoztak és tanítottak. Az igazságot tanították, ez a katolikus élet alapja. Mivel abban az időben már a legfontosabb igazság, amit az üdvösség érdekében meg kellett ismernie Jeruzsálem lakóinak és a fővárosba ellátogató vidéki zsidó híveknek az volt, hogy Isten beteljesítette az Ábrahámnak, Jákobnak, Dávidnak adott ígéreteket. Ennek lényege: Dávid királyi házából megszületett a sátántipró Messiás, akit a zsidó nép szeretettel fogadott, de a vezetők gyanakodva elutasítottak. Jézus elfogadta és megerősítette az ószövetségi Szentírást, beteljesítette a próféták jövendöléseit. Rengeteg csodát művelt a betegek gyógyításával, megmutatta, hogy ura a természetnek. A vihart egyetlen szóval lecsendesítette, öt pici kenyeret úgy megszaporított, hogy tízezer embert jóllakatott vele, három halottnak visszaadta az életet. Mindazt valóra váltotta, amit Atyja rábízott. Főpapok és farizeusok esküdtek össze ellene ennyi bizonyíték ellenére, halálra ítélték, Pilátussal is halálra ítéltették, keresztre feszítve meghalt, de harmadnapra feltámadt. Az apostolok tehát az Ószövetség beteljesítőjeként beszélhettek róla. Tanításukat megerősítették sok-sok csodával, amit Jézus nevében műveltek. A végén már Péter lakása és a zsidó templom közötti útszakaszra hordták ki a betegeket, hogy legalább Péter árnyéka érje őket, amint imádkozni és tanítani megy föl a templomba. Ezt a nagy sikert már nem tudta lenyelni a zsidó főpap: „Fölállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak – vagyis a szaddúceusok pártja -, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről. Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak”. (ApCsel 5, 17-21) Miért nem tudták eltűrni a főpapok és a velük tartó szaddúceusok az apostolok nyilvánvaló sikereit? Mert a szaddúceusok voltak annak a kornak az anyag- és szabadelvű pártja. Minden áron azt akarták bizonyítani, hogy nekik mindig igazuk van. Igazuk volt Jézussal szemben, ezt nyíltan állították a főtanácsban, ugyanezt tették Pilátus előtt. A főtanácsban káromkodással vádolták és ítélték halálra az Urat, mert ez számított főbenjáró bűnnek a hívő zsidók szemében. Pilátus sok istenhívő volt, nem zavarta, ha Jézus Isten Fiának vallotta magát, ezért a császár egyeduralmát veszélyeztető trónkövetelő váddal hozakodtak elő. Isten nyilvánvaló csodával nyilatkozott az apostolok igaza mellett. Angyalt rendelt a börtönbe, ő gond nélkül kinyitotta a becsukott ajtót, és közölte Isten parancsát: Menjetek a templomba, folytassátok az igehirdetést és tanúságtételt Jézus mellett! – Ha becsületes főpapja lett volna Istennek az akkori főpap, a bezártan talált börtönajtó, az üres cella elgondolkodtatta volna, hogy Isten nem tesz csodát hazugság mellett. Főként azt fontolta volna meg, hogy a kiszabadult rabok ott maradtak a templom szokott tornácán. Nekünk is ugyanez a parancsunk Jézustól: Menjünk a templomba, hirdessük az igazságot és a szeretetet. Ne féljünk Isten mai ellenségeitől: Isten ugyanaz ma, mint akkor volt, végtelen igazság és végtelen szeretet. Ellenségei, pedig ugyanolyan ostobák, mint az akkoriak. Azt hiszik, hogy igazuk van, ha szélkakas módjára fondorkodnak, azaz hazudoznak. Isten ítélni fog!

Húsvét 2. hete kedd

Húsvét 2. hete kedd

ApCsel 4,32-37; J n 3,7b-15

„A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve, lelke”

A tegnapi szentlecke alapján elmélkedtünk Jézus erejének csodatevő voltáról, amely egyrészt egészséget adott Szent Péter szavára egy gyerekkora óta béna fiatalembernek, másrészt okossá és bátorrá tette az apostolokat, hogy a főtanács előtt hatékonyan hirdessék Jézus istenségét, üdvözítő küldetését és hatalmát. Aztán még szóltunk arról is, hogy ezt a diadalmas hitet milyen nagy örömmel fogadta a keresztény közösség, hozzá pedig pecsétet küldött az Úr oda föntről: „Miután pedig így imádkoztak, megremegett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették Isten igéjét”. (ApCsel 4,21) Ma az Írás közvetlen folytatása az első keresztények szociális, tehát közösségéről, egyetlen családi kört alkotó jellegéről beszél. Arról szól a szent szöveg, hogy a hit, az azonos keresztség és az egész valójukat átható szeretet egyetlen nagycsaláddá formálta a különböző természetes családokból érkezett, a társadalom más-más rétegéből származott egyéneket. A zsidótörvény szerint szigorú rendet tartottak a földtulajdon területén. A honfoglaláskor kisorsoltak minden törzsnek, nemzetségnek és családnak a létszáma szerint lakóházat és földterületet. Ezen változtatni nem volt szabad. Ha egy család anyagi gondok miatt megszorult, birtokot kellett eladnia, azt csak a következő jubileumi évig idegeníthette el. Az öröm és pihenés évében vissza kellett adni az eredeti tulajdonosoknak. Most pedig azt olvassuk, hogy ebbe az új családba, a keresztény hit alapján létrejött közösségbe hozták be az eladott földek árát. Ott aztán közösen használták fel az árát, kinek-kinek szüksége szerint adtak belőle részesedést. „Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt”. (34-35) Később aztán némileg változott ez a szociális gondolkodás. A SOCIETAS, a közösség maradt a fontos, a gondoskodás mikéntje azonban változott. Az eredeti keresztény felfogás ugyanis az volt, hogy Urunk Jézus hamarosan visszatér a túlvilágról, lezárja a történelmet, megszűnik teljesen a világ jelenlegi alakja, és mindenki feltámad, a mennyországba kerül. Ott a szeretet földi gyakorlása alapján részesül minden üdvözült az örök boldogságból. Ezért is adták oda olyan könnyen minden birtokukat.Már Szent János és Szent Pál is rádöbbent, hogy a történelem nem ilyen szűkre van szabva, rengeteg embernek meg kell születnie, igen sok jó és rossz dolognak meg kell történnie, ehhez pedig hosszú idő szükséges. Jézus maga is ezt sejttette beszédeiben, a földről való távozásakor is ilyen információt adott tanítványainak, hogy tegyék a dolgukat, és bízzák Istenre a világ rendjét. (Tessz 2) Másik megfontolásként vehették számításba a gazdaságosságot: ha eladnak egy darab termőföldet, az árát szétosztják, felélik. Ha azonban megőrzik azt a földet, dolgoznak rajta, termelnek elfogyasztható vagy értékesíthető javakat, a rászorulóknak állandó erőforrás marad.

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Iz 7,10-14.8,10 ; Lk 1,26-38

„Kérj magadnak jelet az Úrtól”

Csodálatosan nagy öröm napja ez a mai ünnep! A legnagyobb öröm hírüladásának ünnepe. Az evangélium a hatalmas Római birodalom jelentéktelen provinciájába, annak is ismeretlen városkájába kalauzol minket egy alig felnőtt kislány szobájába. A végtelen nagy Isten egyik legfényesebb angyalát küldi ugyanis oda követségbe. Tiszte köszönteni és hírül adni az Isten Fia megtestesülését. A meghajló angyal a mennyország hódolatát hozza. Szava Isten kitüntetését közli: „Kegyelemmel teljes (Lk 1,28), áldottabb vagy minden asszonynál.”(Lk 1,42) Eljött az idő, hogy Isten Fia testet öltsön, és elkezdje a megváltás nagy művét. Te leszel az Édesanyja. A Szentlélek teremtő ereje Benned alkotja meg embertestét és emberlelkét, s a legdrágább emberséget az Egyszülött Fiú Személye kapja Atyjától, örökre magáévá teszi, istenségéhez csatolja: megtestesül az Ige, emberré lesz, és közöttünk lakik. „Ő váltja meg népét bűneitől.”(Mt 1,21) Elfogadod-e? „Íme, az Úr szolgálóleánya.”(Lk 1,38) Ezt ünnepeljük nagy örömmel, de az Egyház ennek az örömnek a másik oldalára is felhívja a figyelmünket. Ez a csodálatos esemény a történelem egészének, alakulásának másként is örömforrása. Először is ez az esemény hétszáz évvel korábban már nagy jelként felragyogott egy vészterhes időpontban a zsidók akkori királya, Ácház előtt: A Szűz, aki jelként fogan, és fiút szül, elveszi az ország fölül a veszedelmet. Isten maga adja ezt a jelet.(Iz 7,14) Az evangélium kitágítja a jel értelmét, és messiási távlatokba helyezi.(Mt 1,22-23) Nekünk, magyaroknak, utólag engedi örömteli, nemzeti sorsunkat biztató gondolattal párosítani. Amikor Géza fejedelem próbálta új, erős alapokra helyezni a hét törzs életét, a gyászmagyarok híre: „így pusztít el minket Európa”. Még fia sem volt, mikor gyötrődései közepette megjelent neki egy gyönyörű asszony: „Én vagyok Mária, az a Szűz, akiről neked már beszéltek, Én szültem Jézust, a világ Megváltóját. Feleséged fiút szül neked, ő majd király lesz, és én fogom őt óvni és a birodalmát is mindörökké, azokért az érdemekért, amiket Fiam, Jézus Krisztus előtt szerez.”(Ranzani: Epitome rerum, Ungaricum) Így kerültünk mi egészen közel az Üdvözítőhöz.

Fehérvasárnap

Ma az Anyaszentegyház szándéka szerint az irgalmasság vasárnapját tartjuk. A tegnapi liturgiában az Egyház Szent Márk evangéliumából idézte: Az asztalnál ülő tizenegy apostolnak Jézus „szemükre vetette hitetlenségüket, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták”. (Mk 16,14) Az apostolok megérdemelték a korholást, mert nem érezték meg Jézus követeinek szavaiból a Mester áradó jóságát: élek és szeretlek benneteket. A János-evangélium ezzel szemben azt emeli ki a húsvét esti találkozásból, hogy amikor Jézus betoppant tanítványai közé, és ők ijedtükben szellemnek vélték, az Úr nagyon kedvesen így köszöntötte őket: „Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”. (Jn 20,19-20)Az addig hitetlenkedő tanítványok a kedves köszöntésből és a kétségeket elűző önigazolásból, az élő hús-vér készséges láttatásából és a sebek érintetéséből visszanyerték hitüket és bizalmukat. Jézus irgalmas szívvel jött közéjük, hiszen „szerette övéit, mindvégig szerette őket.” (Jn 13,1) Aztán rámutatott szeretetének örök forrására: „Megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20,21-23) A békességet és a bocsánatot Atyámtól hoztam nektek és minden embernek. Ő kért meg és küldött, hogy szenvedjek és haljak meg értetek, hogy a bocsánatot elnyerjétek. Most ezért adom nektek a bűnbocsátó hatalmat, hogy ti vigyétek tovább, osszátok irgalmasan mindenkinek. Érezze meg az egész világ, amit régebben a tékozló fiú történetéből tanítottam: a sértett édesapa boldog volt, hogy visszanyerte bűnbánó fiát. Ezt a boldog élményt beszélték el Tamás apostoltársuknak, amikor magános barangolásából visszatért társaihoz. Tamás megmakacsolta magát, nem hitt nekik. Keményen kikötötte: csak a saját érintésének hiszi el, hogy Jézus feltámadt. Húsvét után egy hétre Jézus újra megjelent Övéinek. Az immár jelenlévő Tamáson is megesett a szíve. Feléje is szállt a köszöntés: „Békesség nektek! Tamásnak pedig ezt mondta: Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (26-27) Erre a szánakozó irgalomra roskadt térdre Tamás: „Én Uram, én Istenem!” (28)Jézus örült a megtérésének, de mögötte vég nélküli sorban felragyogott a sok millió megtérő bűnös is: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek” (29) A hitetlenné vált Európa egyik tagállamaként mi, hívő magyarok örömmel nézünk Jézus sebzett kezére, lábára, oldalára a feltámadt Jézus szobrán. Azért vagyunk boldogok, mert hitünk szemével az eleven Krisztust látjuk, aki annyira szeretett minket, hogy önmagát adta engesztelő áldozatul, és nekünk is küldi papjai által irgalmas, bűnbocsátó szeretetét és végtelen irgalmából nyomorunkra is bőven fogja küldeni orvosságát. És mélységesen szánjuk azokat, akik ebben a sebzett kézben már nem látnak semmit. Légy hozzájuk is irgalmas, Urunk!