Húsvét 2 hete szombat
ApCsel 6, 1-7; Jn 6, 16-21
„Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit”
„Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál”. (ApCsel 6, 1) Láttuk a Szentlélek pünkösdi kiáradásával egyszerre háromezer emberrel gyarapodott a Krisztus-követők száma. Szent Péter csodatétele a születésétől derékon alul béna férfi tökéletes meggyógyításával, újabb ezrekkel növelte a hívek közösségét. Ezeknek a családias ellátása csak az étkeztetés vonalán sem volt könnyű feladat. Mivel étkezni minden nap kell, és a sokezres tömegnek ebédet főzni, tálalni és az ételt felszolgálni bonyolult és időigényes feladat, nem csodálkozhatunk azon, hogy akadtak nehézségek. Az első keresztények zsidók voltak származásukat tekintve. Az is előfordulhatott, hogy a frissen megtért görög nemzetiségűeket vélt vagy valóságos sérelem érte a besorolásnál. A testvéri béke fenntartása viszont nagyon fontos cél volt a közösségben, ezért Péter azonnal segíteni akart a bajon. Megtehette volna, hogy egyedül dönt, hiszen Jézustól teljhatalmat kapott az Egyház vezetésében. De ezzel újabb tápot adhatott volna a félreértéseknek. A hét új munkatárs miért ilyen vagy olyan összetételű legyen. Arra is gondolhatott, hogy az Úr a csodálatos kenyérszaporítások alkalmával bizonyos információkért őket is megkérdezte, aztán munkájukat is igénybe vette az ötvenes csoportok kiszámolásánál, leültetésénél, kenyérrel és hallal való ellátásánál. Végül őket bízta meg Jézus a maradék összegyűjtésével is. Így már ott is volt valamelyes kollektív együttműködés. Miért ne lenne most az új közösség életében is? „A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét”.(2) Az igehirdetést egyelőre csak ők láthatták el, mert őket szentelte pappá és püspökké az Úr, őket képezte ki a prédikálásra, az ő értelmüket nyitotta meg, hogy helyesen értsék az ószövetségi Szentírást, ők kapták erre a célra a Szentlelket. A karitatív munkára kevesebb képzés is elég. Persze a kiválasztásnál figyelembe vetették a természetes fizikai és szellemi képességeket, hogy a teendőket el tudják látni, és eddigi felkészülésükből ne hiányozzék a természetfeletti elem sem. A tervezett megbízatás ugyanis nemcsak eledelosztásra jogosította fel a fiatalembereket, hanem arra is, hogy részt vállalhassanak a lelkipásztori munkából is, pl. prédikáljanak, kereszteljenek. Erre utal a választás utáni kézrátétel, ami felszentelést jelentett és jelent ma is, amit akkor is, most is imádsággal együtt alkalmaz a szentelő püspök. A szentlecke utolsó részlete örömmel közli, hogy „a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege hódolt meg a hitnek”. (7) Ez utóbbi megjegyzés azért érdekes és fontos, mert ezzel a zsidó papok elismerték, hogy megszüntnek tartják az Ószövetséget, vele az áronita papságot és állat- meg illatáldozatokat is. Elfogadták tehát a Szentlélek kegyelmével megerősítve Jézus keresztáldozatát és a krisztusi papságot, amely kizárólag apostoli szenteléssel kapható meg, nem családi örökségként.
ApCsel 6, 1-7; Jn 6, 16-21
„Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit”
„Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál”. (ApCsel 6, 1) Láttuk a Szentlélek pünkösdi kiáradásával egyszerre háromezer emberrel gyarapodott a Krisztus-követők száma. Szent Péter csodatétele a születésétől derékon alul béna férfi tökéletes meggyógyításával, újabb ezrekkel növelte a hívek közösségét. Ezeknek a családias ellátása csak az étkeztetés vonalán sem volt könnyű feladat. Mivel étkezni minden nap kell, és a sokezres tömegnek ebédet főzni, tálalni és az ételt felszolgálni bonyolult és időigényes feladat, nem csodálkozhatunk azon, hogy akadtak nehézségek. Az első keresztények zsidók voltak származásukat tekintve. Az is előfordulhatott, hogy a frissen megtért görög nemzetiségűeket vélt vagy valóságos sérelem érte a besorolásnál. A testvéri béke fenntartása viszont nagyon fontos cél volt a közösségben, ezért Péter azonnal segíteni akart a bajon. Megtehette volna, hogy egyedül dönt, hiszen Jézustól teljhatalmat kapott az Egyház vezetésében. De ezzel újabb tápot adhatott volna a félreértéseknek. A hét új munkatárs miért ilyen vagy olyan összetételű legyen. Arra is gondolhatott, hogy az Úr a csodálatos kenyérszaporítások alkalmával bizonyos információkért őket is megkérdezte, aztán munkájukat is igénybe vette az ötvenes csoportok kiszámolásánál, leültetésénél, kenyérrel és hallal való ellátásánál. Végül őket bízta meg Jézus a maradék összegyűjtésével is. Így már ott is volt valamelyes kollektív együttműködés. Miért ne lenne most az új közösség életében is? „A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét”.(2) Az igehirdetést egyelőre csak ők láthatták el, mert őket szentelte pappá és püspökké az Úr, őket képezte ki a prédikálásra, az ő értelmüket nyitotta meg, hogy helyesen értsék az ószövetségi Szentírást, ők kapták erre a célra a Szentlelket. A karitatív munkára kevesebb képzés is elég. Persze a kiválasztásnál figyelembe vetették a természetes fizikai és szellemi képességeket, hogy a teendőket el tudják látni, és eddigi felkészülésükből ne hiányozzék a természetfeletti elem sem. A tervezett megbízatás ugyanis nemcsak eledelosztásra jogosította fel a fiatalembereket, hanem arra is, hogy részt vállalhassanak a lelkipásztori munkából is, pl. prédikáljanak, kereszteljenek. Erre utal a választás utáni kézrátétel, ami felszentelést jelentett és jelent ma is, amit akkor is, most is imádsággal együtt alkalmaz a szentelő püspök. A szentlecke utolsó részlete örömmel közli, hogy „a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege hódolt meg a hitnek”. (7) Ez utóbbi megjegyzés azért érdekes és fontos, mert ezzel a zsidó papok elismerték, hogy megszüntnek tartják az Ószövetséget, vele az áronita papságot és állat- meg illatáldozatokat is. Elfogadták tehát a Szentlélek kegyelmével megerősítve Jézus keresztáldozatát és a krisztusi papságot, amely kizárólag apostoli szenteléssel kapható meg, nem családi örökségként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése