BOLDOG GALANTINI IPOLY

BOLDOG GALANTINI IPOLY

 III. r., rendalapító

 (1565-1619) 

 
Firenzében született iparos szülőktől, akik vallásos nevelésben részesítették, úgyannyira, hogy ifjú korában felvételét kérte a kapucinus rendbe. Gyenge egészsége miatt azonban nem vették fel. Ezért atyja mesterségét, a selyemszövést folytatta. Időközben rátalált igazi hivatására, ahol Isten dicsőségét és felebarátai javát szolgálhatja. Látta, hogy városában a gyerekek szabadon csatangolnak, s nincs, aki összegyűjtené őket és a jóra s a hit igazságaira oktassa őket. Meggyőződése volt, hogy a fiataloknak fogékony a lelkük a jóra. Elkezdett hát foglalkozni velük. Maga köré gyűjtötte őket és hitünk igazságait kérdés-feleletek formájában tárta eléjük. Ez a módszer a tridenti katekizmus ismerete óta egyre jobban elterjedt a hit oktatásában. Tanítását személyes jópéldával és erényes élettel igyekezett alátámasztani. Ezért is lépett a Ferences III. Rendbe. Közben felnőttek is gyülekeztek köréje. Felvetődött a gondolat, hogy társulatot alapít a mű kiterjesztésére és tovább folytatására. Munkatársakat toborzott s 1602-ben megalapította a Szent Ferenc Keresztény Tanításáról nevezett kongregációt. (A társulat megújított szabályzatát késobb, 1802-ben hagyta jóvá VIII. Orbán pápa.) Ugyanebben az idoben (1600 körül) nyitotta meg első iskoláit Rómában Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítója. Luccában Leonardi Szent János kezdeményezte a maga tanító rendjét, a Keresztény Tanítás Társulatát. A kor igénye volt tehát, hogy az Egyház foglalkozzék nemcsak a kiváltságosak, hanem a szegény és addig elhanyagolt egyszerű nép fiaival és leányaival is. Boldog Ipoly társulata hamarosan meghonosodott több olasz városban: Luccában, Volterrában, Pistoiában, Modenábán. Firenze akkori érseke is támogatta oket, kápolnát és épületet biztosított számukra. Ipoly a tanítás mellett a bűnösök megtérítésén is sikerrel fáradozott. Ilyen buzgó tevékenységben érte utol a halál 1619. márc. 20-án, 55 éves korában. XII. Leó pápa 1825-ben avatta boldoggá. Társulata valószínuleg a 19. század egyházellenes mozgalmai és támadásai következtében megszűnt. A végső időkben „az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok” (Dán 12, 3).

Imádság:

Istenünk., te Boldog Ipolyt arra választottad ki, hogy az ifjúság oktatására új szerzetestársulatot alapítson s a bűnösök megtérítésén fáradozzon. Közbenjárására add, hogy a hit megismerésében és a hit szerinti életben egyre gyarapodjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Jeremiás siralmai VII.

Jeremiás siralmai VII.

 
5,10: „Bőrünk izzik, mint a kemence, a hevesen kínzó éhségtől” Régen minden háznál volt kemence. Ebben sült a gazdaasszony dagasztotta finom házi kenyér. A dagasztás kemény munka volt, és ettől is függött a kenyér minősége. Persze sok más tényező is befolyásolta a kenyér finomságát: a búzaliszttől a csonttá szárított sáskákból készült őrleményig terjedt a skála. A megkelt kenyeret a gondosan és szakszerűen felfűtött kemencében sütötték. Amikor a nagy pusztulás után iszonyú éhség gyötörte a prófétát és az otthon hagyott nyomorult szegényeket, szikkadt bőrük és a kenyér bevetésére váró forró kemence között nem volt erőltetett, költői hasonlat: „Bőrünk izzik, mint a kemence, a hevesen kínzó éhségtől”.A második világháború után rengeteget koplaltunk növendék koromban. Édesanyám kemencében sütött kenyere, kalácsa az ébren álmodás gyakori délibábja volt. Haza soha sem mehettem, a nyári szünidőben sem, így fogalmam sem volt arról, hogy otthon éppen úgy éheznek, mint én. Csak később tudtam meg, amikor már lehetett lisztet venni a boltban, hogy szüleim unokái hetente vitték a vásárolt lisztet „haza”, hogy édesanyám közösen süssön az egész családnak finom kenyeret. Döbbenten hallgatom, olvasom viszont most, hogy a „globális jólét” idején közel hárommillió magyar, köztük seregnyi gyerek, éhezik, bár tele kenyérrel, péksüteménnyel és ezernyi ennivalóval a kaszárnya-méretű bevásárlóközpontok, csupán pénzük nincs a szegényeknek. Jeremiás előtt másfél évszázaddal Ámosz próféta figyelmeztette az akkori dúsgazdagokat, akik nem törődtek az akkori, általuk elszegényített néppel: „Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket.” (8,7) Majd másutt: „Ti előkelők, a nép főemberei, ti távolinak gondoljátok a veszedelem napját, és az erőszak uralmát közelebb hoztátok! Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból. Nos ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.” (6,1.3-4.7) „Emlékezz, Uram, mi történik velünk!” 5,11: „Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szüzeket Júda városaiban” Akkoriban még igen szigorú erkölcsök uralkodtak a zsidó nép körében. A házasságtörő asszonyt órákon belül agyonkövezték. A háborúban győztes király pedig azzal gyalázta meg legyőzött ellenségét, hogy feleségeit sajátjának tartotta, és háremébe vitte. Itt Jeremiás szélesebb körű asszonygyalázásról beszél, a védőcsapat özvegyeiről, a fogságba esettekről, szüzekről is. Ha én emlékszem 1945.tavaszára, a magyar asszonyok és szüzek meggyalázott tömegeire, Isten még jobban számon tartja keserű megaláztatásukat. Természetesen azt sem felejti el, hányán haltak meg hős férjek és papok a kiszolgáltatott magyar nők védelmében. Mindezekre is vonatkozik Ámosz próféta jövendölése: „Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket”.Továbbá arra is jól emlékszik a mindenek Ura, hogy asszonyok és lányok mostanában is áldozatul esnek a liberális, semmi erkölcsöt nem ismerő vad gondolkodásnak „Emlékezz, Uram, mi történt velünk, tekints ránk és lásd gyalázatunkat!” Az ítélet a tied, kérünk, ne hagyd, hogy folytatódjék bármely gyalázatunk.

 

Nagyböjti kalendárium 32.

Nagyböjti kalendárium – március 21.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Az öröm az egyik legjobb védelem a kísértések ellen. Az ördög port, piszkot, tisztátalanságot hoz, s minden alkalmat megragad, hogy ránk hányja azt. Az örvendező szív meg tudja védeni magát minden tisztátalanságtól. Az örömmel teljes lélek sugárzásával prédikál. Úgy ragyog, mint Isten szeretetének lángja, örök boldogság reménye, az égető szerelem sugara.” (Boldog Kalkuttai Teréz anya)

Urunk, Istenünk, könyörülj rajtunk és irányítsd szívünket, mert csak a te segítségeddel lehetünk kedvesek előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt negyedik hetének szombatja

Nagyböjt negyedik hetének szombatja

Jeremiás Jézus előképe.

Jeremiás Anatóthban született és ott is élt, amíg Isten ifjú emberként (húszévesen) meg nem hívta, hogy Juda lakóihoz a küldötte legyen. Nem ellenvetés nélkül, de elvállalta e szinte reménytelen megbízatást. Elhagyta szülőhelyét és rokonságát. Jeruzsálembe költözött, és ott hallgatta Isten szavát, majd Isten nevében tovább is adta a megtérésre szólító isteni szavakat. Küldetése folytatása volt próféta elődeinek, főleg Izajásnak. Csak neki már a bűnökért járó büntetés közvetlen közelségét kellett hirdetnie, ha a nép nem tér meg. Jeremiás papi család sarja volt. Joga lett volna részt vállalnia az oltár körüli szolgálatban. Talán jobban is figyeltek volna szavára, ha az áldozat bemutatása közben hirdeti az igét. Jeremiás erre nem kapott Istentől megbízást, nem is élt vele. Rokonsága, a többi Áron családjából származó, szolgálatot tevő pap pedig ellene fordult. Mert a bűnös néppel tartottak. Ellene mondanak, megfenyegetik, kalodába zárják, meg is akarják ölni. Amikor közvetlen családjához Anatóthba tér vissza, hogy biztonságban kipihenje magát, Isten figyelmezteti, hogy ott is romlására szövetkeznek. Jézus előképe Jeremiás. Jézust is elsősorban a többi judeai üldözi, ők tűznek vérdíjat a fejére, halálra keresik, és végül is ők tagadják ki a népből, s adják pogány kézre, feszíttetik keresztre.

BOLDOG CSÁK MÓRIC

BOLDOG CSÁK MÓRIC
*Ugod, 1270 körül +Győr, 1336. március 20. 

Csák Demeter fia volt, gazdag és nemes családból származott. (A hagyomány tévesen sorolta őt a Csáki családba.) 1301 körül feleségül vette Aba Amádé nádor leányát, Katalint. Háromévi házasság után a házastársak közös megegyezéssel bevonultak a domonkosok Nyulak szigetén lévő férfi, illetve női kolostorába. Aba nádor azonban Móricot kiragadta akolostorból, mert azt akarta, hogy hatalmas örökségét kormányozza. Látván, hogy Móric erre nem hajlandó, Budán bebörtönözte. Mintegy hat hónap múlva, kiszabadulván a börtönből, Móric visszatért a domonkosok közé, ők azonban féltek a nádor és a Csák család haragjától, ezért nem tartották a szigeten, hanem Bolognába küldték. Így Móric neveltetését és képzését Itáliában nyerte el, s csak fölszentelése után tért vissza Magyarországra.

Harminc évet töltött különböző domonkos konventokban. A győri konventben halt meg, és ott is temették el. 1494-től március 20-án boldogként tisztelték.


--------------------------------------------------------------------------------

Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:

Móricról, aki a magyarok között nagyon tekintélyes Csák családból származott, Isten Anyja jelenésben jövendölte meg terhes édesanyjának, hogy a gyermek kedves lesz Isten és az emberek előtt. Kisgyermek kora után a tanulásban annyira előrehaladt, hogy a többieknek mindig példaképe volt jámborságban és a többi erényben is. A tanuláson kívüli időt imádságban vagy szerzetesekkel folytatott jámbor beszélgetésben töltötte. Nagyon kedvelte a szerzeteseket. Az egyik domonkos testvért, aki atyai várukban tartózkodott, térden állva kérlelte, hogy beszéljen neki a szentek életéről. Az elbeszélést hallgatva könnyekre fakadt, és szívében megszületett a vágy, hogy amint teheti, ő is szerzetes lesz. Mikor nagykorú lett, meg is akarta valósítani vágyát, atyja azonban megtiltotta, és akarata ellenére feleségül adta hozzá Amádé nádor leányát. Ez azonban csak késleltette, de meg nem változtatta Mór szándékát. Három évig ugyanis a legszentebb módon éltek együtt, majd kölcsönösen megegyeztek abban, hogy Móric belép a domonkosokhoz, felesége pedig kolostorba vonul. Már mindketten elkészültek az útra, mikor a dolog Amádé nádor tudomására jutott, s mivel Móricot nem tudta más belátásra bírni, börtönbe zárta. Elvette tőle a szabadságát, de nem a szándékát. Másfél évig tartották börtönben, s mivel hajlíthatatlan maradt, végül megengedték, hogy szerzetbe lépjen.

A rendben harminc kerek esztendeig soha nem evett húst. Éjjel és nappal ciliciumot viselt, hogy lelke megfékezze a testét. Vácott éjszaka zárt ajtókon át ment be a templomba, s míg szokatlan fény ragyogta körül, az egész éjszakát imádságban töltötte. Végül Győrött 1336. március 20-án szentként fejezte be életét. Életében és halála után csodákat tett.

Jeremiás siralmai VI.

Jeremiás siralmai VI.

 
5,7: „Atyáink vétkeztek, és nincsenek többé, s mi hordozzuk bűneiket” Jeremiás írja fő művében:„És ez történik majd: ahogy virrasztottam fölöttük, hogy gyomláljak és irtsak, hogy romboljak, pusztítsak és bajt hozzak, úgy virrasztok majd fölöttük, hogy építsek és ültessek mondja az Úr. Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el, hanem mindenki a saját bűne miatt hal meg; minden embernek, aki a savanyú szőlőt eszi, a saját foga vásik el”(Jer 31,28-30) Ugyanez a küldetése során Isten által kifogásolt zsidó közmondás most nagy nyomorúságában vádként vagy szemrehányásként újra visszatér a próféta kesergésében? Az ima elején ugyanis így kezdi panaszait sorolni: „Emlékezzél, Uram, mi történt velünk, tekints ránk és lásd gyalázatunkat” (1) Istent emlékezteti, maga pedig felejt valami nagyon fontos tanítást? Nyilván Jeremiás is úgy ítélte meg higgadtan ezt a kérdést, mint Tóbiás tette Ninivében, amikor keserűségében imádkozott, és igaz bűnbánatot tartott: „Ezért tehát, Uram, emlékezzél meg rólam és tekints reám. Ne állj bosszút bűneim és hanyagságaim, sem pedig atyáim bűnei miatt, melyeket elkövettek előtted. Mert nem engedelmeskedtünk parancsaidnak, ezért adtál minket fosztogatásra, fogságra, halálra, szóbeszéd, gúny és intő példa lettünk a nemzeteknek” (Tób 3,3-4) Mi is siránkozunk időnként, hogy korábbi vétkek miatt sújt bennünket Isten haragja. Pontosabb úgy fogalmaznunk: őseink is, mi is vétkeztünk. Tóbiással egyetértve tartsunk bűnbánatot. Ezzel lehet igazán kezdeni megalapozni a jobb jövő esélyeit.
5,8: „Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki kiragadjon kezükből”
Jézus korában, Jeremiás után hatszáz évvel, Jézussal vitatkoztak ellenfelei. Kikérték maguknak azt az állítást, hogy ők szolgák lennének. Jeruzsálem pusztulásától kezdve mindig valamelyik idegen nép adófizetői, tehát szolgái voltak. Érthető Jeremiás keserve, hogy Isten szabad népe most fogságba esett, rabszíjra fűzve hajtják őket Babilonba Nabukodonozor király szolgáinak engedelmeskedve. Keserves érzés volt hazánk fiai számára nyögni a Habsburgok fennhatóságát, ezért fogalmazott így Petőfi: „Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés: válasszatok!” Szomorúan érzi ma minden magyar, hogy gúzsba kötnek minket a nemzetellenes erőszakoskodások. Isten minden embert szabadnak teremtett, ugyanígy a népeket is. Szent István eszménye is a senkiknek alá nem vetett önállóság volt. Most pedig a pénz rabszolgaivá aláznak minket. A nemzetnek alig van vagyona, kimondhatatlan összegű adósság alatt nyomorgunk, sok honfitársunk nem tudja, miből vegyen a hónapvégén ennivalót a családjának. A családok komoly tömege eladósodott, s ha nem tud törleszteni, jelzálogba számító házát vagy lakását is elveszítheti. A nagy állami adósság terhét pedig még évtizedekig nyögheti az utókor. „Emlékezz, Uram, mi történt velünk!” Jaj, nekünk, mert a hitelezők érzéketlen szívű gonoszok.
5,9: „Életünk kockáztatásával szerezzük kenyerünket kard elől a pusztában”
Jeruzsálemben már az ostrom utolsó napjaiban nem volt ennivaló. Akadtak szülők, akik gyermeküket falták fel szörnyű éhségükben. Az el nem hurcolt nép szegény volt, nem rendelkeztek tartalékokkal. Béke idején is a napi napszámból élt a család. Most nem volt gazda, aki dolgoztatni és fizetni tudott volna. A hatalom pedig féltve őrizte zsákmányát, tőlük szerezni csak életveszéllyel volt lehetséges. 1950-től az új rezsim kezdett uralkodni. Szülőfalum gazdagnak mondott helység volt. Ettől az évtől kezdve akár koldusnak is lehetett volna bélyegezni. A gyönyörű gabonatermést már a cséplőgéptől elvitték a begyűjtők. A családoknak nem maradt semmi a terményből. Minden család negyed kiló kenyeret vehetett a boltban, nem számított, hányan vannak a családban. Ennek az árát úgy teremtették elő, hogy télen az erdőben a tölgyfák alól ellapátolták a havat, fölszedték a makkot és azt eladták. Egyiptomnak nyújtottunk kezet s Asszíriának, hogy jóllakjunk kenyérrel A Közel-kelet volt az emberiség bölcsője. Itt alakította ki a Teremtő a sivatagban (=éden) azt a kertet (gád), amelyet a Szentírás héberül gád-be-éden-nek, mi pedig Paradicsomkertnek, vagy a gyönyörűség paradicsomának nevezzük. Óriási oázis volt ez. Nem egy kis forrás öntözte, hanem négy folyó. Ezekből kettőt ma is ugyanúgy hívunk, mint régen: Tigris és Eufrátesz. Eme két folyó hatalmas síkságán rengeteg embernek megtermett a kenyérgabonája. Itt alakult ki a legősibb kultúra. A zsidó honfoglalás idején nagyhatalmi központ volt Ninive, Asszíria fővárosa. Később lett versenytársa, majd legyőzője Babilon. A másik gazdasági és kulturális központ délebbre, a Nílus folyó mentén fejlődött ki: Egyiptom. Ez két sűrűn lakott terület időnként háborúba keveredett egymással. Ilyenkor hol az egyik, hol a másik vonult át a közéjük települt Zsidó országon. Ez a kicsi ország természetes határok nélkül nagyon nehezen volt védhető. Isten akarta így, hogy mindig érezze népe, hogy menedéke egyedül az Isten. Krisztus előtti VIII. században Asszíria megtámadta és lerombolta Izraelt, az északi zsidó országot. Néhány évtized múlva Asszíriát rohanta le Babilon, és ettől kezdve délre vonult hódítani. Júda országa és ennek fővárosa volt az újabb célpont. A király és népe úgy vélte, hogy nem Istenében, hanem Egyiptomban akad védőre. Hiába üzent nekik az Úr, hogy csak benne bízzanak, nem hallgattak rá. Nagy hitbeli és politikai ostobaság, komoly bűn volt ez a felfogás. Eredménye Jeruzsálem romhalmaza lett, amelyen Jeremiás ült és siratta népét, hazáját, amelyet nem tudott prófétai szóval jobb belátásra bírni és megmenteni.

Nagyböjti kalendárium 31.

Nagyböjti kalendárium – március 20.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Ó tudjuk jól: nem a szegény kereszttől,
Nem testi kíntól, hogy lábad meging:
Századokon, ezredeken keresztül
Zuhognak rád a bűnök: bűneink.
Az én bűneim ülnek a kereszten:
Esned kell, Uram, mivel én elestem.
Én voltam, aki elgáncsoltalak.
Ó hogy szeretlek, – ó hogy bántalak!”

(Részlet Sík Sándor III. stáció című verséből)

Istenünk, te a húsvéti szentségekben hatékony segítséget adsz emberi gyöngeségünknek. Add, hogy a megváltás kegyelmét örömmel fogadjuk, és arról életünk megújításával tanúskodjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt negyedik hetének péntekje

Nagyböjt negyedik hetének péntekje

Az igaz ember sorsa.

Az igaz az, aki megfelel a fogalmának. Igazságos az, aki mindenkinek megadja azt, ami jár neki. Mindkét jelleg megvan az igaz emberben, akit a nem igazak, a gonoszok üldöznek. Tisztességesen, rendesen dolgozik, senkit meg nem károsít, mindenkin segít. Isten rendje az igazság mércéje nála. Abban bízik, hogy Isten megsegíti a földön és az égben. A gonoszok mások kárából élnek: „nyomjuk el a szegény igazat, ne kíméljük az özvegyet, és ne tekintsünk a koros aggastyán ősz hajára!”(10) Az erőszak emberei ők.„Nem ismerik Isten titkait, nem remélik a jóság bérét.”(22) Melyik csoportnak van igaza? A gonoszok: gyalázzuk meg szidalommal, kínzással, szelíd marad-e és állhatatos a jóban?(Jób) Ítéljük gyalázatos halálra! Megmenti-e Isten? Érdemes mégis becsületesnek lenni? Igen, csak annak érdemes lenni! Isten titka, hogy az igaz kijátszható itt a földön, de nemcsak földi élet van, hanem örök élet is, és ott a jó elnyeri jutalmát, míg a gonosz örökké bűnhődni fog. Isten ezt nyíltan tanítja, mégsem látják meg, mert a „gonoszságuk vakká tette őket.”(21) Jézus a legjobb példa. Őt gyalázták, ütötték, halálra ítélték gyalázó szándékkal. Szelíd maradt, „ki sem nyitotta száját.”, hanem csak annyit mondott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek ”(Lk 23,34) A végső fejlemények a döntők, hogy milyennek érdemes lenni.

PEREZ SZENT JÓZSEF

PEREZ JÓZSEF

 vértanú

 (1890-1928) 

 
O is a mexikói vértanúk közé tartozik, akik a Calles-féle egyházüldözés áldozatai lettek. Közülük az Egyház sokat boldoggá, 27-et pedig 2000. máj. 21-én szentté avatott.
József 17 éves korában lépett be a Ferenc-rendbe. Kaliforniában szentelték pappá. Visszatérve hazájába 1922-tol mint vikárius működött a jerecuaroi ferences plébánián. A Calles-féle keresztényüldözés idején csak titokban és álöltözetben kereshette fel híveit. 1928. máj. 31-én hívei egy májusi ájtatosságra hívták Canada de Tirados-ba, ott szentmisét is mondott. A visszafelé vezető úton egy csapat katona feltartóztatta oket. Le kellett szállniuk lovukról, cipojüket lehúzatták lábukról s hátrakötött kezekkel kellett futniuk Salvatierra felé. Közben egy nyeregtáskában talált iratokból megtudták, hogy pap is van köztük. József atya jelentkezett. Tudta, mi vár rá. Salvatierrából Cacalotéba indultak. A helység közelében József atyát az úttól félre vezették, nyaka köré kötelet vetettek s agyonlotték jún. 2-án. Amint lehetett, társai a véres holttestet Salvatierrába vitték. A hitvalló holttestén oszlásnak nyoma sem volt. Temetésekor·diadalmasan hangzott a kiáltás: Éljen Krisztus Király! A hívok felé küldött értesítésre egyebek közt ezt írták rá: „Adja a Mindenható Isten, hogy könyörgésünk; mely a vértanú áldozatát kíséri, Isten színe előtt kedves legyen és meghozza hazánk üdvét, szabadulását.” Sok imameghallgatás történt a vértanú közbenjárására. (Salvatierra a fovárostól nyugatra kb. 200 km-nyire fekszik.)
XI. Piusz Quas Primas apostoli körleveléből:
„Ha tehát Krisztus országa, amely jog szerint az egész emberiséget felöleli, a valóságban is mindenkit magához vonna, miért kételkednénk abban a békében, amelyet a Békesség fejedelme hozott a földre, aki eljött mindeneket megbékíteni, s nem azért, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon; aki bár ura mindeneknek, az alázatosság példáját mutatta s a szeretet parancsát tette alaptörvénnyé.”

Imádság:
Mindenható, örök Isten, te szent Fiadban, a Mindenség Királyában mindent meg akarsz újítani, add kegyesen, hogy hőslelkű vértanúid érdeméért a népek, megszabadulva a bűn szolgaságából az ő szelíd uralmát elismerjék. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Jeremiás siralmai V.

Jeremiás siralmai V.
5,7 „Egyiptomnak nyújtottunk kezet és Asszíriának”, hogy védjenek meg.

Itt az eredmény. Isten remek védőbástyát alkotott hazánknak, a Kárpátok hegyláncát. Ezen felül Jézus Krisztus mennybevitt Édesanyja, Szűz Mária ígérte meg Géza fejedelemnek, hogy születendő fia érdemeiért népének és hazájának örökös védője lesz. Szent István király végrendelete alapján Mária örökös királynőnk lett. E földi és túlvilági védelem bőven elég volt minden támadás ellen. Szomszédaink mind távolabbról jött népek nem tudták tönkretenni hazánkat. Hunyadi János, legendás hírű hadvezérünk, török túlerőt vert le nem egyszer. Az csatakiáltása két fő védőnk neve volt: Jézus, Mária! A kardja markolatán pedig ott függött a rózsafüzér, amit szorgalmasan imádkozott. Az első világháborúban csapataink mindig idegen földön harcoltak. Ellenségeink 1920-ban megcsonkították hazánk területét azzal a szándékkal, hogy megszűnjenek természetes védőbástyáink, bárki bármikor könnyedén lerohanhasson bennünket.1948-ban hivatalosan eladtak bennünket régi ellenségeink az isten nélküli kommunizmus kénye-kedvére. Ők nem csak hadisarcot szedtek tőlünk, hanem mindent elkövettek, hogy tönkretegyék országunkat. Az együttműködők a megszállás megszűntével lezüllesztették honvédségünket. Elhagytuk égi védőinket, akik tudtak volna segíteni rajtunk. Magunk maradtunk, hiába nyújtogattuk kezünket emberi segítség után. Isten a legnagyobbat adta ezer évvel ezelőtt: Fiát és az Ő Édesanyját. Ha elutasítjuk őket, mint Jeremiás korában a zsidók az Istent, akkor ebbe bele lehet pusztulni. Vissza Jézushoz és a Magyarok Nagyasszonyához csak bennük van reményünk.

Nagyböjti kalendárium 30.

Nagyböjti kalendárium – március 19.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Uram, taníts meg engem hallgatni, ha igazságtalanság ér, hogy irántad való szeretetből elviseljem a fájdalmat. […] És ha mégis szólnom kell, csak a szeretet hangján fogok válaszolni.” (Thomas Merton)

Urunk, Istenünk, segíts, hogy bűnbánattal megtisztítsuk lelkünket, és bővelkedjünk jó cselekedetekben. Engedd, hogy őszinte szívvel megtartsuk parancsaidat, és bűntelen lélekkel üljük meg húsvét szent ünnepét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Nagyböjt negyedik hetének csütörtökje

Nagyböjt negyedik hetének csütörtökje

„Egyenlővé tette magát az Istennel”

A zsidók számon kérik Jézustól, miért mert szombaton gyógyítani, és parancsolni a meggyógyítottnak, hogy vigye az ágyát. Szerintük ez megsértése a szombatnak, és magának Istennek is, aki a nyugalmi napot elrendelte. Jézus, mintegy bevezetőül a következő okfejtéséhez, röviden ezt mondja: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.”(17) Vagy is: Atyámnál nincs szünnap, a világ fenntartása folyamatos, mert ha Ő egy pillanatra is megvonná isteni erejét, a teremtett világ visszahullana a semmibe. Én pedig Atyámhoz hasonlóan, vele együtt végzem ezt a fenntartást. A zsidók megértették, hogy Jézus magát egyenlőnek mondta Istennel. A szemükben ez újabb rossz pontot jelentett. Jézus azonban kifejti, hogy Ő valójában Isten egyszülött Fia. Érvel eme igazság mellett: Ő nem emberi személy, hanem isteni. Övé isteni, szellemi születése következtében az isteni értelem és akarat, közösen az Atyával, hisz ezeket tőle kapta. Egyszerre, egyformán gondolkodnak és cselekszenek. „A Fiú nem tehet magától semmit”(19) Az Atya teljhatalommal feltámasztja a halottakat, mert élet és halál Ura. Ezt teszi a Fiú is.(21) Az Atya az ítéletet a Fiúra bízta, hogy tiszteljék.(22-23) Aki Jézusnak hisz, az Atyának hisz.(24) Jézus az isteni, csak Istennek lehetséges tevékenységeket vonatkoztatja magára. A művelt zsidók ebből pontosan tudtak következtetni Jézus istenségére. El kellett volna azt fogadniuk, még ha emberi alakban élt is közöttük Jézus, hiszen a Messiásról sokat tudtak. Tagadásuk menthetetlen nagy bűn.

HORTAI SZENT SZALVÁTOR

HORTAI SZENT SZALVÁTOR

 (1520-1567)

 
Barcelonától nem messze Colomba di Farnesben, egy kis faluban született szegény szülőktől. Egy ideig juhász volt, majd szüleivel együtt a falu kórházában lakott. Írni, olvasni nem tanult. Szülei halála után húgával, Bláziával Barcelonába ment s ott cipészinasnak állt, hagy húgáról gondoskodni tudjon. Mikor húga férjhez ment, akadálytalanul léphetett be Szent Ferenc rendjébe Barcelonában (1541). Nagy alázat, önmegtagadás, engedelmesség és imádságos lelkület jellemezte. A novíciátban Isten az ő tudta nélkül csodát művelt: annyira elmerült az imában, hogy elfeledkezett átadni a gvárdiánnak a konyhakulcsot, amit a szakács testvér rábízott - közben angyalok készítettek el mindent a reggelihez az érkező vendégek számára. A gvárdián elküldte volna, ha a csoda meg nem történik. Tortosa-ban egy beteg kisfiú gyógyult meg Szalvátor testvér imájára, emiatt a nép szentként kezdte tisztelni - ez elég ok volt arra; hogy tartományfőnöke még eldugottabb helyre helyezze. Ez újra és újra megismétlődött. 1547-ben helyezték Hortába, ahol kb. 12 évig maradt, itt történtek azok a tömeges csodás gyógyítások, melyhez foghatót nem ismerünk az Egyház történetében: naponta százával, néha ezrével jöttek az ország minden részéből a betegek (vagy hozták őket); a templomban Szalvátor testvér buzdította oket a bűnbánatra, a szentségekhez járulásra, a Szűzanya tiszteletére, aztán a Szentháromság nevében megáldotta őket, mire bekövetkezett a tömeges csodás gyógyulás.
Életírói a legnagyobb csodatevő szentnek tartják, ami nem túlzás. Itt ragadt rá a „Hortai” jelző. És itt kellett elviselnie a legnagyobb megaláztatást: tartományfőnöke a közösség elott a kolostori rend súlyos megzavarásával, felforgatásával vádolta s megkorbácsoltatta. Majd titokban, nevét is megváltoztatva (Alfonz) Reusba irányította, ahol egy keménykezű gvárdián lett a főnöke. Itt is megismétlődtek a csodák, de már nem olyan gyakran, mint Hortában. Innét Barcelonába helyezték, azzal a szándékkal, hogy majd az inkvizíció kideríti róla, hogy csaló, vagy a gonosz lélek által tesz csodákat. Az ellenkezője történt. Fényesen beigazolódott csodáinak hitelessége. Híre eljutott II. Fülöp királyhoz is, aki látni akarta. Majd Gandia hercege (Borgia Ferenc, a későbbi jezsuita szent) találkozott vele. Elöljárói azonban nem tűrték Spanyolországban, Szardínia szigetére, annak fővárosába, Cagliariba* helyezték, ott két évig működött mint alamizsnagyűjtő testvér, s itt is halt meg szent halállal márc. 18-án - ahogy azt hetekkel elobb megmondta. 1606-ban a Szentszék jóváhagyta, hogy Szalvátort boldogként tiszteljék, szentté avatása azonban csak 1938-ban következett be.
A két vak:
Hartában egyszer két vak kérte a szent segítségét. Szalvátor elküldte őket a montserrati Mária-kegyhelyre, ott kérjék a Szűzanya közbenjárását. Miután elmentek, közölte a mellette lévőkkel: „A két vak közül az egyik meg fog gyógyulni, mert hisz, a másik nem gyógyul meg, mert nem hisz.” (Úgy is történt.)

Imádság:
Istenünk, te Szent Szalvátort imádságos lelkülettel, alázattal, a Szűzanya iránti gyermeki tisztelettel s a csodatevés karizmájával tűntetted ki. Add, hogy pártfogására s erényeit követve eljussunk az üdvösségre. Krisztus, a mi Urunk által.

Jeremiás siralmai IV.

Jeremiás siralmai IV.
5,4: „Vizünket pénzért isszuk, fánkat vételárért kapjuk” 

A Szentföld vízben nagyon szegény ország. Területének egy része félsivatag. Télen száz évenként esik hó. A tél lényegében esős időszak, olyankor sok az esővíz, patakokban ömlik a hegyek, dombok között. Ilyenkor ásott ciszternákba gyűjtik az esővizet és a száraz nyári hónapokra tárolják szerte a mezőkben. Lakott terület pedig csak ott létesül, ahol hegyek vagy dombok lábánál a mélyből forrás fakad. Ezekből a forrásokból merítették a vizet inni és főzni. Mindenki szabadon használhatta ezeket az élő vizeket. Közkincs volt minden vízforrás. Jeruzsálem nagy városnak számított, kevés volt egy-két forrás a lakosság ellátására, ezért vízvezetéket építettek, ennek segítségével a környező hegyek friss vizét állandóan folyatták a lakosság igényének kielégítésére. Érthető, hogy ezt a kincset érő élő vizet nagyon megbecsülték. Jeruzsálem ostroma után viszont az ellenség ebből is előnyöket kovácsolt. Pénzért adták a friss vizet a legyőzött zsidóknak. Innen a próféta fájdalmas sóhaja: „Vizünket pénzért isszuk” A lakosság egy részének volt saját erdeje. Ezekből szerezték be az egyszerűbb épületfát és a tűzrakáshoz szükséges famennyiséget is. Pénzért csak a gazdagok vették az illatos keményfát, a libanoni cédrustörzseket. Az ostrom után az egyszerű nép is vételárért jutott hozzá a napi tüzelőhöz. A mi nemzetségünk is méltán nyög a víz és a fa ínsége miatt. Igaz, könnyebb a csapból folyatni a friss vizet, mint kimenni az udvarra a kúthoz és abból húzni vödörszám az ivó-, főző- és fürdővizet. Biztos, hogy a szennyeződést könnyebb kiküszöbölni, mint a kutaknál, de a vezetékes vizet megvenni egyre nehezebb az állandó árdrágítás miatt. Van azonban ennél fenyegetőbb veszély is. Világszerte fogy az ivóvízkészlet. Európa legnagyobb és legértékesebb ivóvíztartaléka a Kárpát-medencében található. Fa és szén helyett mi is mindenütt az országban áttértünk a gáztüzelésre. Sokan nem sejtik miként kötik gúzsba a jövendő nemzedékek kezét. Emlékezz, Uram, mi történik velünk.
5,5: „Nyakunkon vannak üldözőink, elfáradtunk, és nincs nyugalmunk”
Szörnyű átok volt rajtunk a tatár, még nagyobb a török, aki százötven évig a nyakunkon ült. Nem volt áldás a Habsburgok négyszáz éve sem a trianoni szerződés, főleg azoknak, akikben megmaradt a magyar érzés. Emlékezz, Uram. Emlékezzél, mint élt a honfoglaló büszke magyarság: közel száz győztes hadjárata volt Nyugaton.„a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” Imádkozták szomszédaink. A rettegett hódító, Napóleon azt kérdezte egyik fő tanácsadójától: „Hogyan törjem meg a magyarok népét? Vedd el a múltjukat, és azt csinálsz velük, amit akarsz” hangzott a válasz. Az osztrák császár jól megjegyezte ezt. Elrendelte 1821-ben, hogy történészek olyan eredettörténetet adjanak a magyaroknak, amitől elvesztik büszkeségüket és önállóságukat. Sokaknak fáj, hogy saját kultúránk volt és van. Vissza kell térnünk Istenünkhöz! Mint láttuk, az áldása és büntetése dönt. Ami szenvedés és pusztulás rajtunk, akkor fejeződik be, amikor kezd megjavulni a nemzet. Hitetlenné vált magyar testvéreinknek vissza kell nyernünk a hit kegyelmét. Őseink hitét. Nemcsak a templomba járásét, hanem az egész életet alakítót. Ami az áldozatvállalást családért, nemzetért alapozza meg. Vissza kell térnünk Jézus Krisztushoz, aki egyetlen Üdvözítő, a sátán legyőzője. Vissza kell térnünk a Magyarok Nagyasszonyához. Jézus a saját megdicsőült Édesanyját adta védőnknek. Ezért nem ad jó szomszédot és barátot, akiben biztos segítséget nyernénk. Csatlakozunk Jeremiás prófétához, aki vitte Isten megbocsátó kegyelmét, könyörgött népéhez, térjenek meg, ne legyen rommá gyönyörű városuk, országuk. Amikor mégis elpusztult minden vagy fogságba ment mindenki, sírva rimánkodott Urához. Imádkozzunk!

Nagyböjti kalendárium 29.

Nagyböjti kalendárium – március 18.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„A segítség felülről jön. Nagyon mélyre kell szállni, hogy kiérdemeljük. Minél mélyebbről kezdünk, annál magasabbra érünk. Egyedül a jótettek készítenek nekünk helyet ott fent az égben.” (Bosco Szent János)

Istenünk, te megadod az igazaknak érdemük jutalmát és a bűnbánóknak bűneik bocsánatát. Irgalmazz hozzád könyörgő népednek, hogy bűneinket megvallva elnyerjük bocsánatodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Nagyböjt negyedik hetének szerdája

Nagyböjt negyedik hetének szerdája

„Egyenlővé tette magát az Istennel”

A zsidók számon kérik Jézustól, miért mert szombaton gyógyítani, és parancsolni a meggyógyítottnak, hogy vigye az ágyát. Szerintük ez megsértése a szombatnak, és magának Istennek is, aki a nyugalmi napot elrendelte. Jézus, mintegy bevezetőül a következő okfejtéséhez, röviden ezt mondja: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.”(17) Vagy is: Atyámnál nincs szünnap, a világ fenntartása folyamatos, mert ha Ő egy pillanatra is megvonná isteni erejét, a teremtett világ visszahullana a semmibe. Én pedig Atyámhoz hasonlóan, vele együtt végzem ezt a fenntartást. A zsidók megértették, hogy Jézus magát egyenlőnek mondta Istennel. A szemükben ez újabb rossz pontot jelentett. Jézus azonban kifejti, hogy Ő valójában Isten egyszülött Fia. Érvel eme igazság mellett: Ő nem emberi személy, hanem isteni. Övé isteni, szellemi születése következtében az isteni értelem és akarat, közösen az Atyával, hisz ezeket tőle kapta. Egyszerre, egyformán gondolkodnak és cselekszenek. „A Fiú nem tehet magától semmit”(19) Az Atya teljhatalommal feltámasztja a halottakat, mert élet és halál Ura. Ezt teszi a Fiú is.(21) Az Atya az ítéletet a Fiúra bízta, hogy tiszteljék.(22-23) Aki Jézusnak hisz, az Atyának hisz.(24) Jézus az isteni, csak Istennek lehetséges tevékenységeket vonatkoztatja magára. A művelt zsidók ebből pontosan tudtak következtetni Jézus istenségére. El kellett volna azt fogadniuk, még ha emberi alakban élt is közöttük Jézus, hiszen a Messiásról sokat tudtak. Tagadásuk menthetetlen nagy bűn.

BOLDOG SARKANDER JÁNOS

BOLDOG SARKANDER JÁNOS 

pap, vértanú
*Skoczów, 1576. december 20. +Olmütz, 1620. március 17.

Sarkander János atyja egyszerű ember lehetett, édesanyja azonban a Kornice lovagi családból származott. Házasságukból Jánoson kívül három fiú és egy leány született. 1589-ben az apa meghalt, az özvegy gyermekeivel együtt átköltözött a morvaországi Priborba. János itt kezdte meg tanulmányait. Négy évvel később a bátyja után ő is az olmützi jezsuita kollégium növendéke lett. 1597-ben megkezdett filozófiai tanulmányait az 1599-ben kitört pestisjárvány miatt Prágában fejezte be.

1604 őszén beiratkozott a grazi egyetem teológiai karára. 1606-ban megszakította tanulmányait és a morvaországi Vala?ské Meseríciben feleségül vett egy luteránus leányt. A házasságnak -- valószínűleg felesége halála miatt -- hamarosan vége szakadt. 1607. dec. 21-én János az olmützi főesperes előtt teológiai vizsgát tett, és megkapta a kisebb rendeket, majd a következő év márciusában pappá szentelték.

Lelkipásztori működését a reformáció által erősen érintett olmützi egyházmegye plébániáin kezdte.

Buzgósága láttán püspöke Boskovicébe, a ,,cseh testvérek'' egyik fő fészkébe helyezte, végül 1616-ban megérkezett utolsó állomáshelyére, Hole?ovba. Ebben a városban alakították ki a jezsuiták a rekatolizáció egyik fő erősségét, s itt rendezték be az ünnepélyes fogadalomra készülő rendtagok házát, és arra kérték Dietrichstein bíborost, hogy megfelelően energikus, hithű plébánost helyezzen melléjük. Így esett a választás Jánosra.

A politikai körülmények meghiúsították a szép reményeket. 1618-ban ugyanis a nagyobbrészt protestáns cseh nemesek fellázadtak Ausztria ellen. Lobkowitz Popel Lászlót, Morvaország helytartóját és a katolikusok támaszát megfosztották tisztségétől, Brünnben bebörtönözték, a jezsuitákat pedig május 17-én kiűzték a városból. János, a plébános maradt káplánjával egyedül a hívek támasza és minden gyűlölet célpontja. Különösen azért gyűlölték, mert a helytartó gyóntatója volt, s azt hitték, minden politikai és katonai titok birtokában van. A hívek azt tanácsolták neki, hogy meneküljön el.

1619 júliusában Lobkowitz egyik udvari emberét követve János Krakkóba ment, s nem maradt Hole?ovban más pap, csak a káplánja, Tucek Sámuel. János Krakkóból Czestochowába zarándokolt, majd egy hónap múlva a Lobkowitz család birtokára, Rybníkbe ment. Októberben levelet kapott Lobkowitztól, hogy térjen vissza Hole?ovba. János ekkor felajánlotta, hogy cserél a káplánnal: legyen az a plébános, ő meg a káplánja lesz. Ezt nem fogadták el. November végén érkezett vissza Hole?ovba.

1620 februárjában II. Vaza Zsigmond lengyel király a császár segítségére indult, s amerre elvonult Sziléziában és Morvaországban, minden várost és falut kifosztottak a katonái. Amikor kozákjai Hole?ov közelébe értek, János kezében a monstranciával szentségi körmenetben vonult eléjük, ami annyira megdöbbentette a katonákat, hogy a várost érintetlenül hagyták. Ebből azonban a morva nemesek arra következtettek, hogy János összejátszik ellenük a lengyel királlyal, sőt a császárral is.

Morvaország ekkor új legfelsőbb bírót kapott Bítovský Vencel személyében, aki működését azzal kezdte, hogy a katolikus papokat bebörtönöztette. Jánosnak sikerült titokban elhagynia Hole?ovot, de elfogták. Mint árulót megláncolva vitték Olmützbe és bíróság elé állították. A bíróság egyetlen katolikus tagjától ismerjük az eljárás részleteit. A fő vád János ellen az volt, hogy ő hozta Morvaországra a kozákokat. A vád hátterében és az azt követő bánásmódban azonban a katolikus pap elleni izzó gyűlölet húzódott meg.

A február 13-i kihallgatáson azzal vádolták, hogy mint gyóntatónak és tanácsadónak tudnia kellett Lobkowitz terveiről, s bűnös abban, hogy e terveket nem fedte fel a protestáns elöljáróknak. A harmadik kihallgatáson felelősségre vonták a sérelmekért, amelyek a Hole?ovban folyó rekatolizáció során a protestánsokat érték. A negyedik kihallgatáson számon kérték tőle, miért nem jelentette Lobkowitz terveit, hiszen a gyónásban tudomást kellett szereznie ezekről. János csak annyit válaszolt, hogy először is semmi ilyesmiről nem volt tudomása. Másodszor, ha a gyónásban lett volna is erről szó, neki akkor is őriznie kellett volna a gyónási titok pecsétjét. Ezután három órára kínpadra vonták. Zsoltárokat imádkozva türelmesen állta a gyötrelmeket. A kínzás során olyan sérüléseket szenvedett, melyek következtében egy hónap múlva börtönében meghalt. Életének utolsó hónapjában, amely meghosszabbított haldoklás volt, panasz nélkül tűrt és szüntelenül imádkozva együtt szenvedett a Megfeszítettel.

A kortársak egyértelműen a katolikus hit vértanújának tekintették. 1859. szeptember 11-én avatták boldoggá. 

Jeremiás siralmai III.

Jeremiás siralmai III.
5,1: „Emlékezz, Uram, mi történt velünk, tekints ránk és lásd gyalázatunkat!” 

Milliónál több magyar esdekel. Sok mindent tudunk mi is, főként öregek, de a te ismereteid mindenre kiterjednek és csalhatatlanok. Látsz minden jót és szépet egyének, családok és nemzetek testében, lelkében. Látod, hogy hódoltak be a kísértének egyének és nemzetrészek. A kommunizmus idején a besúgás önként, majd beszervezéssel történt: „Mondd el nekik, hogy gyalázat reánk, nem elég, hogy mint fa, kivágatánk, a kidőlt fában őrlő szú lakik, honfi honfira vádaskodik. Szomszéd szomszédot, apát fiú elad. Mégis ne szóljon erről ajakad, nehogy, ki távol sír e nemzeten, megutálni is kénytelen legyen” (Tompa Mihály: A gólyához) Aljas jogi eljárások, kicsinyes bosszúk, kirakatperek, rengeteg börtön, internálótáborok, Szibéria, Gulág gonosz működtetői. A tisztes magántulajdon elrablói, akik tudták, nincs a világon olyan jogalap, amelyre hivatkozva el lehetne venni a más tulajdonát. Az apránként összerabolt vagyont ugyanazok a rablók vagy utódaik saját zsebükbe rakták át és próbáljon valaki jogorvoslatot keresni. Atyánk, ezt is látod. Egyéni sorsok elgáncsolói, családok szétrobbantói, durva hatalmaskodók tömegei dölyfös szenvedtetők. Alattomos és nyílt egyházüldözők. Fiatalok, sőt gyerekek megrontói. „Emlékezz, Uram, lásd gyalázatunkat!
5,2: „Örökségünk jövevényekre szállt, házaink idegenekre”
Sok magyar lett földönfutó, lakóhelyétől messzire deportált nyomorgó, pajtalakó, mert idegenből odatelepülőnek kellett a szorgos élet gyümölcseként létrehozott ház. Milyen lélekkel költözött oda az új tulajdonos? Az ideológia-mellébeszélés=hazugság itt is segített. Te, Uram, gyűlölöd a hazugságot, nem hagysz jóvá semmilyen rablást.
5,3: „Árvák lettünk és apátlanok, anyáink olyanok, mint az özvegyek”
Az árva és az özvegy kiszolgáltatott minden támadásnak, minden erőszaknak. Ritkán tudják előteremteni a mindennapi kenyeret, hiszen a kenyérkereső apa is napi munkájával biztosította a rávalót. Az özvegy édesanya nem tud eléggé törődni gyerekei nevelésével, háza vagy lakása rendben tartásával. Ki van szolgáltatva erőszakos férfiak vágyainak. A jólét, a vidám jókedv messze űzve a legtöbb özvegy és árva életéből. Mindez emberi gonoszság következménye sok esetben. Hadifoglyok, elhurcolt és vissza nem tért apák özvegyei és árvái. 

Nagyböjti kalendárium 28.

Nagyböjti kalendárium – március 17.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Az egyház s a keresztény ember azóta is a maga exodusát járja, hivatása, hogy szabad legyen, tanúja közös emberi rendeltetésének, amely a szabadságra szól. Úgy volna rendjén, hogy nyűgösség s megtorpanások nélkül járjunk ezen az úton. Érzékenyen Isten jeleire. Bőséget, biztonságot nem ígér, de mindennapi kenyeret, ital vizet s a mindennapi bizonyosságot csodák árán is megadja.” (Jelenits István)

Urunk, Istenünk, készítsd elő híveid szívét a nagyböjti szent gyakorlatokkal, hogy méltó lélekkel éljük át húsvét szent titkát, és elvigyük az emberekhez a megváltás örömhírét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

 

Nagyböjt 4. hetének keddje

Nagyböjt 4. hetének keddje

„Akarsz-e meggyógyulni?”

„Van Jeruzsálemben egy fürdő a Juh-kapunál, amelyet héberül Betezdának hívnak, és öt oszlopcsarnoka van. Ezekben feküdt a betegek, vakok, sánták, bénák sokasága.”(2-3) „Az Úr angyala időnként leszállt a tóba és felkavarta a vizet, s aki a víz felzavarása után elsőnek ment bele a tóba, meggyógyult, akármilyen betegségben sínylődött.”(4) Minden beteg meg akart gyógyulni. Azért mentek oda, és várták türelmesen a víz zubogását. Mivel csak az első odaérkező gyógyult meg, a járni nem tudók vagy családtagot, vagy fizetette ápolót tartottak maguk mellett, aki felkapta és a tóba rohant a beteggel. Jézus egy egyedül várakozó beteggel elbeszélgetett, aki szomorúan, elmondta, hogy már harmincnyolc éve beteg, azóta itt tölti idejét, de nem tudja soha kihasználni a gyógyító lehetőséget, mert nincs embere, aki gyorsan vinné, mire pedig belép a vízbe, már más megelőzi. Jézus megkérdezi: „Akarsz-e meggyógyulni?” A kérdés feleslegesnek tűnik, mégis fontos. Alkalmat ad a betegnek, hogy történetét előadja, Jézus pedig felhívja a figyelmét arra, hogy a szabad akaratot tiszteletben tartja. A panasz után egy szóval meggyógyítja a férfit, és elvegyül a tömegben. Hat és félmilliárd ember él most a földön, ebből több millió beteg testben vagy lélekben. Igazán csak Jézus jár köztük szánalommal, és kínálja a gyógyulást szentségeiben.

POPPI BOLDOG TORELLO

POPPI BOLDOG TORELLO

 remete, III. r.

 (1202-1282) 

 
A toszkánai Poppi városban született nemesi családból. Szüleitől keresztény nevelést kapott, de ifjúkori barátai hatására a szórakozásnak, rendetlen életnek adta át magát. Megtérése hasonlít Szent Ferencéhez. Ferenc annak idején vidám társaival dalolva járta Assisi utcáit, közben egyszer elkomolyodott s lemaradt társaitól. Meglátta addigi élete hiábavalóságát. Torellonál pedig az történt, hogy hasonló szórakozások közt vállára repült egy kakas és háromszor kukorékolt. Azonnal Péter apostol története jutott eszébe. Az ő lelkét is átjárta a kegyelem fénye és élete megjobbítására szánta el magát. Igen valószínű, hogy ismerte Szent Ferenc történetét, sőt hallott a ferences III. rendről, amely a hagyomány szerint 1221-ben vette kezdetét. Magára öltötte Szent Ferenc bűnbánó rendjenek ruháját és elvonult Poppi várostól nem messze egy erdőbe, ahol remeteéletet kezdett. Életmódja: imádság, elmélkedés, önmegtagadások, böjt, kemény fekvőhely, virrasztás, amellett a munka, mellyel fönntartását biztosítani tudta. Nem hiányzott életéből a felebarát segítése, alamizsnálkodás, betegek, idősek gondozása. Időnként elhagyta remeteségét, hogy szentmisén vegyen részt, eladja portékáját, jótékonykodjék. A Ferences Martyrológium tud Torello csodáiról is, ennek következtében sokan felkeresték, hogy ügyes-bajos dolgaikban segítségét, tanácsát kérjék. Így érte meg a 80 évet, amikor szent halállal befejezte életét. Egy másik szerzetesközösség, a vallumbróziak is magukénak tartják. A Ferences Martyrológium a terciárius boldogok közt tartja számon.
„Szól már a napnak hírnöke, ki éber őr mély éjen át,
s az utazónak éji fény, mert minden órát megkiált.
A hajnalcsillag kél szaván, égről borút elűz tova,
elhagyja ártó útjait az éji kóborlók hada.
Hangján hajós erőre kap, a tengerárra csend borul,
s az Egyház sziklaszál feje bűnét siratni elvonul.
Úr Jézus, a bukóra nézz: térítsen meg tekinteted;
ha ránk tekintesz, hull a bűn, s elmossa könny a vétkeket.”
Az Egyház himnuszából.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Torellot különös módon hívtad meg a bűnbánatra. Közbenjárására add, hogy a bűnöket elhagyva a bűnbánat méltó gyümölcseit teremjük. Krisztus, a mi Urunk által.

Jeremiás imája II.

Jeremiás imája II.

 
Isten az Újszövetség utolsó könyvével, a Jelenések könyvével lezárta az általános, mindenki számára kötelező kinyilatkoztatást. A történelem azonban halad tovább, a világ egyre népesebb, az élet mindig bonyolultabb. A legnagyobb baj az, hogy a sátán Jézus halálával nem pusztult el. Tudomásul kellett vennie vereségét: „Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Ekkor a sárkány haragra gerjedt az asszony ellen, és elment, hogy harcra keljen a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják Isten parancsait, és akiknél Jézus tanúságtétele van” (Jel 12,9.17) A nagy harc, ami az égben kezdődött (Jel 12,7), azóta a földön folytatódik. A sátán, aki gyűlöli Istent, különleges dühvel gyűlöli a Második Isteni Személyt, aki érettünk emberré lett, az Édesanyát, aki e világra szülte Őt, és ugyanígy gyűlöli azt a népet, amely Mária országa, tehát minket, magyarokat és hazánkat, Magyarországot. Főképpen az dühíti, hogy Isten minket választott ki arra, hogy a kereszténységet, Jézus Krisztus titokzatos Testét (Kol 1,24) mi védjük Európában. Ránk zúdította a tatárokat, akik lemészárolták népünket, mert IV. Béla király nem volt hajlandó melléjük szegődni, és letarolni a keresztény Európát. Nyakunkra ültette a muzulmán törököt. Amikor rájött, hogy hathatósan véd bennünket Nagyasszonyunk ereje, külső hatalom nem bír velünk. Belülről kell elpusztítani a magyart. Meg kell gyöngíteni az istenhitet. Ennek alkalmas kezdete volt a reneszánsz, aztán a „felvilágosodás” eszmeisége. Kibontakozott a liberális gondolkodásmód, amelynek végső célja elhitetni a emberrel, hogy abszolút szabad és szabad Istentől is. Végül jött a isten nélküli kommunizmus, elhitette sok magyarral, hogy nincs Isten, megváltás nem létezik Mária oltalma, a boldogság helye pedig a földi élet. Itt van a kommunista paradicsom. Népünk nem tudta, hogy minden szavuk hazugság. Nyíltan hirdették, nem érdekli őket a filozófiai igazság, az ontológiában gyönyörűen kidolgozott tudomány, még kevésbé a hit igazságai. Ők az ideológia alapján állnak. Pedig csak meg kellett volna nézni egy görög¬ - magyar szótárt, ha már tanulni nem akarták műveltségünk egyik gyönyörű forrását a görög nyelvet. Láthatták volna, hogy a logein=beszélni ige származékszava az ideológia, mellébeszélést jelent. Mellébeszélés, vagyis merő hazugság a földi paradicsom ígérete. Magyar katolikus papnak kötelességem hirdetni az igazságot az ideológia, a mellébeszélés, hazudozás ellenében. „Emberfia, őrállóul rendeltelek Izrael házához; ha hallod a szót az én számból, hirdesd azt nekik az én nevemben. Ha azt mondom a gonosznak: Halállal halsz meg! És te nem hirdeted neki, és nem beszélsz, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen, maga a gonosz saját gonoszsága miatt hal ugyan meg, de a vérét a te kezeden keresem. Ha azonban hirdeted a gonosznak, de ő nem tér meg gonoszságából és gonosz útjáról, ő maga ugyan meghal istentelensége miatt, te azonban megmentetted lelkedet” (Ez 3,17-19) Ennél sem többet, sem kevesebbet nem akarok, nem akarhatok én sem. Amíg tisztességes testvéreim a maguk helyén teszik dolgukat, én a magam helyén ugyanezt teszem: Hirdetem, hogy van Isten, Ő a világ egyetlen Ura. „Én, az Úr, vagyok a te Istened. Rajtam kívül más Istened ne legyen! Én, az Úr, a te Istened, erős és féltékeny vagyok, és az atyák vétkét megtorlóm gyermekeiken, és azok harmadik és negyedik nemzedékén, akik gyűlölnek engem. De irgalmasságot gyakorlok ezer nemzedéken át, akik szeretnek”(Kiv 20,2-9)

Nagyböjti kalendárium 27.

Nagyböjti kalendárium – március 16.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Istent dicsérni lehet szavakkal, énekekkel és tettekkel. De sokkal inkább magával a léttel. Úgy, ahogy a madarakról és növényekről is mondjuk, hogy Istent egyszerűen csak létükkel dicsérik. A dicséretnek ez a módja az emberi élet célja. A szemlélődő imádság önátadás, istenszolgálat és istendicséret a léttel.” (Jálics Ferenc)

Istenünk, te szentségeid titokzatos erejével megújítod a világot. Add, hogy Egyházad lelkiekben egyre gyarapodjék, földi gondjai között pedig támogasd segítségeddel. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Nagyböjt negyedik hetének hétfője

Nagyböjt negyedik hetének hétfője

Új ég és új föld az utolsó időben.

A próféta az utolsó időkről beszél, és arról, hogy akkor az Úr milyen békés, gyógyult és gyönyörű világot teremt. Mi az utolsó idő? Jézus eljövetele? Azt az idők teljességeként említi az evangélium. Abban az időben Jeruzsálem a római kaszárnyák árnyékában élt, a nép pedig egyáltalán nem Isten öröme volt. Folyton vitatkoztak Jézussal, el is veszejtették. Zsidó ország pusztulása 70-ben történt. Ez a békés, boldog korszak, amiről Izajás szól, nem vonatkozik az ostrom idejére, az emberek pusztultak a falakon, pusztultak az éhségtől, a csecsemők csak napokat éltek. Jeruzsálem romhalmaz lett. Most az új Izrael idején sincs béke. Rendszeresek az öngyilkos robbantások, gyűlölet és pusztulás van mindennap, Istennek nem telhet öröme bennük. Ezt nem Isten műveli, hanem az isten nélküli emberek. Világ vége? Akkor lesz új ég és új föld, de a feltámadás után már égi Jeruzsálem lesz, nem születnek csecsemők, nem nőnek nemzedékek, és száz éves sem lesz senki, mert nem lesz idő sem. Marad az egyetlen lehetőség: a nagy büntetés, amelyről beszél a Jelenések könyve, amelyben elpusztul a bűnösök megtérni nem akaró tömege, és utána boldog, béke-idő következik. Minden elpusztul, ami a szörnyű élményekre emlékeztetne. Ezt a kort megint Isten teremti meg, nem az emberi technika és ügyesség műve lesz. Mi nem ennek a világnak vagyunk a részesei. Mi emlékszünk a romokra is, őrültek dühös üldözéseire, hitet és magyarságot romboló évtizedekre is, de tudunk remélni abban a szép világban is. Ennek kialakításában nekünk kiváló feladatot szán Isten. Készülünk erre? Mert előbb nekünk kell igazán hívő keresztény nemzetté válnunk.

CAESAREAI SZENT LONGINUS

Szent Longinus
 [március 15.]

Longinus volt az a százados, aki más katonákkal együtt ott állt Krisztus keresztjénél, Pilátus parancsára lándzsával átdöfte az Úr oldalát, és látva a jeleket, amelyek akkor történtek: hogy a nap elsötétült és földrengés támadt, hitt Krisztusban. Némelyek szerint azért lett hívő, mert betegségtől, vagy öregségtől már elhomályosodott szemére Krisztusnak a lándzsán végigfolyó vére rácsöppent, és rögtön tisztán látott.

Miután hátat fordított a katonáskodásnak, az apostolok a hitre oktatták, majd Cappadocia Caesarea nevű városában huszonnyolc éven át szerzetesi életet élt, és szavával s példájával sokakat megtérített. Mikor a helytartó elfogatta és Longinus nem akart áldozatot bemutatni, parancsára kiverték a fogait, nyelvét kitépték, de nem vesztette el beszélőképességét. Fejszét ragadott és darabokra zúzta, összetörte a bálványokat, mondván: „Meglátjuk, vajon istenek-e.” A bálványokból kimenekülő démonok a helytartót és társait szállták meg, akik őrjöngve és csaholva Longinus lába elévetették magukat. Longinus így szólt a démonokhoz: „Miért lakoztok a bálványokban?” – „Ott a mi lakhelyünk, ahol nem ejtik ki Krisztus nevét, és a kereszt jelét sem látjuk” – válaszolták. Az elöljáró tombolt dühében és elvesztette szeme világát, erre Longinus ezt mondta neki: „Tudd, hogy nem gyógyulhatsz meg, ha előbb engem meg nem ölsz. Mihelyt végzel velem, imádkozom majd érted, tested és lelked egészségét is visszanyerem számodra.” A helytartó rögtön lefejeztette Longinust, odament testéhez, és leborulva megbánta bűneit. Azonnal visszanyerte egészségét és látását. Életét jó cselekedetekben fejezte be.

 

Jeremiás imája I.

Jeremiás imája I.

 
„Jeremiásnak, Helkija fiának az igéi, aki az Anatótban, Benjamin földjén élő papok közül való volt. Őhozzá szólt az Úr igéje, míg le nem telt Cidkijának, Jozia fiának, Júda királyának tizenegyedik esztendeje, és fogságba nem vitték Jeruzsálemet az ötödik hónapban” (Jer, 1,1-3) Jeremiás fiatal zsidó pap volt, mert Mózes bátyjának, Áronnak családjából származott. Nem tudunk arról, hogy gyakorolta-e papi tisztét, mint annyi ezer társa a papi rendből. Isten, aki a Szövetség megkötése után Áront és leszármazottait meghívta, fölszentelte és közvetítővé tette Isten és emberek között, Jeremiásban egy meglepő közvetítőt rendelt.„Így hangzott az Úr igéje hozzám: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára” (1,44-5) Isten közli vele, hogy különleges figyelemmel készítette fel kezdettől fogva jövendő küldetésére. A „megszenteltelek” kifejezés arra utal, hogy papi elhivatottsága keretein belül szokatlan sorsot szán neki: prófétává teszi őt, akinek elmondja az embereknek szánt üzeneteit, neki pedig Isten nevében pontosan kell azokat közvetíteni. A papok rendes tennivalója az volt, hogy a hívek könyörgéseit vitték Isten elé, és bemutatták a könyörgők nevében azok áldozatait. Tanítottak is a papok: elmondták a régebbi kinyilatkoztatásokat, ha szükséges volt, megmagyarázták. Jeremiás tehát sokkal többet kap: Istennel beszélgethet, új üzeneteket kap és közvetít. Ki ne örülne az ilyen megtiszteltetésnek? Jeremiás viszont kifejezetten megrémül: „Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok!” (6) A kibúvó értelmesnek látszik, hiszen a zsidóknál a még nem harminc éves férfi nem számított felnőttnek, azaz nagykorúnak. Mégsem ez volt Jeremiás jajongásának, heves szabadkozásának az oka. Tudta, de legalább sejtette, hogy vészterhes korában Isten nem kellemes üzeneteket akar rábízni. Mint pap, ismerte a Szentírást, benne Mózes Moáb mezején elmondott beszédének záradékát: „Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendelkezéseit azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul lelked, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, és más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor, íme, ma előre megmondom neked – elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon”. (MTörv 30,15-18) Ennek a bölcs figyelmeztetésnek hatszáz éve múlt Jeremiás meghívása idején. Jeremiás fájó szívvel figyelhette, hogy Jeruzsálemben, de szerte az országban is, iszonyatos mértékű volt a bálványimádás és más bűnök, pl. a szegények elnyomása, kisemmizése. Nagyon félt attól, hogy az Úr ítéletet tart népe felett, és erre neki kell a figyelmet felhívni. Ismerve a próféták sorsát, a száz éve élt Izajásét, akit kötéllel fűrészeltek ketté, érthető rémüldözése. Isten válasza azonban kemény: „Ne mondd azt: Gyermek vagyok, hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” (7-8) Rögtön jött az érezhető segítség: „Majd kinyújtotta kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt hozzám az Úr: Íme, szádba adtam igéimet! Nézd, a mai napon a nemzetek és a királyságok fölé rendeltelek, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és rombolj, hogy építs és ültess!”(9-10) A fiatalember megnyugodott, küldve és felavatva a küldetésre nincs, miért vitázzék. Rábízza magát Urára. Ezután jó évtizedes kemény próbálkozás következett. Isten sok üzenetben ajánlotta fel a bocsánatot, elfelejt mindent, megmenti a várost, a népet, a templomot, de meg kell térni szívből, felhagyni az égbekiáltó bűnökkel, mert különben nem lesz irgalom. A nép döbbenten hallgatja, papjaira és hamis prófétáira néz, akik magukat mentve, hazugnak bélyegzik Jeremiást. Később kigúnyolják, kalodába zárják, halálra ítélik. A nép pedig követi vezetőit, akik hízelegnek, mindent jóváhagynak, orruknál fogva vezetik őket. Jeremiás belefárad a küzdelembe, de kitart. A türelem ideje azonban lejár. Elpusztítják Jeruzsálemet.