Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. március 21., szombat

Nagyböjt negyedik hetének szombatja



Nagyböjt negyedik hetének szombatja


Jeremiás Jézus előképe.

Jeremiás Anatóthban született és ott is élt, amíg Isten ifjú emberként (húszévesen) meg nem hívta, hogy Juda lakóihoz a küldötte legyen. Nem ellenvetés nélkül, de elvállalta e szinte reménytelen megbízatást. Elhagyta szülőhelyét és rokonságát. Jeruzsálembe költözött, és ott hallgatta Isten szavát, majd Isten nevében tovább is adta a megtérésre szólító isteni szavakat. Küldetése folytatása volt próféta elődeinek, főleg Izajásnak. Csak neki már a bűnökért járó büntetés közvetlen közelségét kellett hirdetnie, ha a nép nem tér meg. Jeremiás papi család sarja volt. Joga lett volna részt vállalnia az oltár körüli szolgálatban. Talán jobban is figyeltek volna szavára, ha az áldozat bemutatása közben hirdeti az igét. Jeremiás erre nem kapott Istentől megbízást, nem is élt vele. Rokonsága, a többi Áron családjából származó, szolgálatot tevő pap pedig ellene fordult. Mert a bűnös néppel tartottak. Ellene mondanak, megfenyegetik, kalodába zárják, meg is akarják ölni. Amikor közvetlen családjához Anatóthba tér vissza, hogy biztonságban kipihenje magát, Isten figyelmezteti, hogy ott is romlására szövetkeznek. Jézus előképe Jeremiás. Jézust is elsősorban a többi judeai üldözi, ők tűznek vérdíjat a fejére, halálra keresik, és végül is ők tagadják ki a népből, s adják pogány kézre, feszíttetik keresztre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése