BOLDOG BUS CÉZÁR

Boldog Bus Cézár

hitvalló,

 †1607.

 Cavaillonban született, jámbor fiatal volt. Ifjúsága után katona lett és párizsban szerencsejátékokkal töltötte idejét. Kanonok nagybátyja javadalmát elfogadta, de nem kívánt pap lenni. Teljesen világi életet élt. Egy szegény özvegy és egy jámbor sekrestyés hatására megtért, betegápolással, imádsággal és tanítással töltötte további életét. †

Ferenc pápa a skót kollégiumnak: Ma is szükség van a vértanúk bátorságára

Ma a keresztények arra hivatottak, hogy a vértanúk bátorságát kövessék egy olyan kultúrában, amely ellenséges az evangéliummal szemben – mutatott rá a Szentatya április 14-én délben, amikor a konzisztóriumi teremben találkozott a Pápai Skót Kollégium elöljáróival és papnövendékeivel.

400 évvel ezelőtt, 1615 márciusában egy skót jezsuita papot, Ogilvie Szent Jánost megkínoztak és megöltek a skóciai katolikusüldözés idején. Felségsértéssel vádolták, mivel hű volt a pápához. Titokban misézett és vigasztalta a börtönbe zárt katolikusokat. A rákövetkező évben 16 skót fiatal döntött úgy, hogy dacolva az óriási veszéllyel, papként visszatér hazájába és hirdeti az evangéliumot. Ez a döntés a vértanú jezsuita véréből született – emelte ki a pápa. – Ogilvie János vértanúsága azonban – akit azért ítéltek el, hogy elhallgattassák a katolikus hitet – lendületet adott ahhoz, hogy az egyház szabadon szeretetközösségben lehessen Péter utódával. És ennek a maroknyi embernek a bátorsága, akik négyszáz éve életük árán hirdették az evangéliumot, gyümölcsöt termett.

Mi is a vértanúság idejét éljük egy olyan kultúrában, amelyik ellenségesen viszonyul az evangéliumhoz – tette hozzá Ferenc pápa, majd arra buzdította a Pápai Skót Kollégium közösségét, hogy elődeik odaadó lelkületét kövessék; szeressék Jézust mindenekfölött. Legyenek olyan buzgók, mint azok a 400 évvel ezelőtti papok, tanúskodjanak Isten irgalmasságáról, különösen a fiatalok, valamint azok előtt, akik távol vannak Krisztustól.

Az Irgalmasság Szent Éve 136.

Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk”

 
Pál apostol boldog volt, hogy a korintusi hívek tőle tanulhatták Krisztus üzenetét. Másfél évet töltött Korintusban. A hatalmas Földközi-tengeri kikötővárosnak zömmel szegény lakosai, igen fogékonyak voltak az evangéliumra. Nem tudtak még igazán tökéletesek lenni, a néhány hónapos felkészülés után, a nagyváros szabadabb levegője is hatott rájuk. Viták, versengések voltak, alapvetően azonban komoly hívőkké lettek. Pál „Krisztus levelének” nevezi őket, vagyis a még pogány lakosok számára a korintusi hívek képviselték Jézus Krisztust, a tanítást közvetíteni tudták, és az életük is jó információt jelentett Róla. Pál boldog, hogy ez az ő tanítása és példás élete nyomán vált lehetővé, ezt a „levelet – titeket – amit mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira.”(2Kor 3,5) Minden lelkipásztor örül annak, ha a hívek között eredményes lett a működése. Szép dolog, ha valamit sikerül építenie, tatarozni a régi létesítményeket, harangszerzés, orgonaépítés, de a legnagyobb öröm, ha a csecsemőket mind megkeresztelheti, sok a hittanos, és a templom vasárnaponként megtelik a hívőkkel. Örül, ha minden fiatal pár szentségi házasságot köt, és vállalja az életszolgálatot többször is, hűségesen kitartanak egymás mellett szeretetközösségben mindhalálig. Így lesz krisztusi levél a nem katolikusok felé egy plébániai közösség. Nagyszerű érzés, ha későbbi találkozások alkalmával a szemek felcsillannak. Az igazi öröm az lesz, amikor látjuk, hogy a jó leveleket hányan olvasták sikerrel.

Húsvét 3. hét péntek

Húsvét 3. hét péntek

Jézus Krisztus eledele az, hogy Isten akaratát teljesítse, nekünk, hús-vér embereknek viszont önmagát adja eledelül egy fizikai realitással bíró, mégis szellemi-lelki táplálékban. Nem kenyérrel és borral akar táplálni bennünket – hiszen az csak földi életünket táplálná –, de nem is csupán szimbolikusan. Krisztus teste és vére az Eucharisztiában nem pusztán a sejtetés, az emlékezetbe idézés szintjén van jelen, hanem valóságosan, abban az ontológiai mélységben, ahol Isten élete a mi életünk forrása. Minden szentáldozás ebben az isteni életben erősít meg, és Krisztushoz válunk egyre hasonlóbbá.

Az Eucharisztiában együtt van múlt, jelen és jövő: a Fiú keresztáldozata, amelyet felidézünk, s így jelenvalóvá válik minden szentmisén; a kegyelem áradása, amely ebből a végtelen értékű, kimeríthetetlenül gazdag áldozatból fakad, s táplálja bennünk az új, istengyermeki életet, örök jövőnket készítve elő. Amikor ezekben a napokban párhuzamosan olvassuk az apostoli Egyház történetének első lapjait Jézus eucharisztikus beszédével, figyeljünk fel arra az összefüggésre, mely Krisztus szentségi teste és Titokzatos Teste, az Egyház között van: minket, Titokzatos Testének tagjait szent testével táplál, hogy egyre jobban bennünk legyen, és mi őbenne, s nem csupán egyenként, hanem mint közösség is mind inkább hozzá hasonuljunk. Az Egyházhoz való tartozásunkat és küldetésünket is úgy tekintsük, mint ebből a mélységes misztériumból fakadó, szent valóságot.

Úr Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy áldozásról áldozásra egyre jobban kibontakozzék bennük a Te isteni életed, s mint ugyanazon szőlőtőn kihajtott szőlővesszők, új, soha nem látott módon hozzuk a felszínre a köztünk a mélyben meglévő egységet, hogy amilyen a Fő, mind inkább olyanná legyen a Test is, az Atya dicsőségére és az egész világ javára.

SZENT I. MÁRTON

SZENT I. MÁRTON 

PÁPA

+Cherson (Krím), 655. szept. 16.

Márton, akit az Egyház vértanúnak tisztel, 649--653 között volt pápa. Az umbriai Todiból származott. Mielőtt megválasztották, a pápa követe volt a konstantinápolyi császári udvarban. Pápai feladataihoz és sorsának további alakulásához jó iskola volt ez. Ismerte a császárváros életét, az udvar politikai légkörét és az ott uralkodó teológiát.

A bizánci teológusokat akkoriban az a kérdés foglalkoztatta, hogy vajon a megtestesült Fiúistennek egy vagy két akaratot kell-e tulajdonítani? A vitatott kérdés része volt annak a véget nem érő vitaáradatnak, amelyet a kalcedoni zsinat váltott ki Jézus két természetéről szóló tanításával. A bizánci császárok a kalcedoni tanítás ellenzőinek ismételten egységesítő formulákat kínáltak föl, azzal a céllal, hogy helyreállítsák az Egyház egységét, s egyben megszilárdítsák az ugyancsak veszélyeztetett békét. Hérakleiosz császár (610--641) is közzétett egy ilyen formulát 638-ban, mely azonban kétértelműen fogalmazott, s ezért nem érhette el célját, sőt új árkokat szántott és további szakadáshoz vezetett. A tudós bizánci szerzetes, Maximosz lett a hamisítatlan kalcedoni hitvallás elnyomhatatlan hangú védelmezője, és ezért a ,,Hitvalló'' nevet kapta.

II. Konstans császár (641--668) hatalmi szóval akart véget vetni a teológiai vitáknak. 645-ben császári rendelettel érvénytelenítette elődje rendelkezését, és így határozott: ,,Parancsként adjuk minden alattvalónknak, hogy a mai naptól fogva tilos a Krisztusban lévő egy vagy két akaratról még vitázni is. Aki ezt a parancsolatot megszegi, először is a mindenható Isten rettenetes ítéletét vonja magára, másodszor a császár büntetését is: hivatalból való elmozdítást, ha püspök az illető, vagyonelkobzást ha előkelő, korbácsolást és száműzetést ha egyszerű állampolgár.''

Ez a császári döntés a szabad teológiai vitatkozás végét és az állami üldöztetés kockázatát jelentette minden bátor hittudósnak. Ilyen körülmények közt választották Mártont 649-ben Róma püspökévé. Fölszenteltette magát, mielőtt megkapta volna a választáshoz a császári jóváhagyást. Ez olyan esemény volt, amely nem csökkentette a helyzet feszültségét. Nem sokkal hivatalának elfoglalása után zsinatot hívott össze Rómába. Az itáliai püspökök meglehetősen szép számban össze is jöttek, a teológiai tanácskozások tulajdonképpeni kezdeményezői és irányítói azonban azok a görög szerzetesek voltak, akik hazájukból Rómába menekültek. Hitvalló Maximosz közöttük volt. Ez már meg is szabta a zsinat irányát. A zsinat, amelynek eredeti okmányai ránk maradtak, visszautasította a császár parancsát, és a kalcedoni hitvallás ellenzőit kiközösítéssel sújtotta.

Konstans császár semmiképpen sem volt hajlandó az ügyet elnézni vagy akaratából engedni. Olympiosz exarchát kettős megbízatással Itáliába küldte: gondoskodjék róla, hogy a római egyház területén elfogadják a császári rendeletet, és tartóztassa le Mártont. Erre a hatalmi föllépésre azonban nem került sor, mert Olympiosz föllázadt a császár ellen. Itália önálló uralkodójává tette magát, és az is maradt három éven át, míg 652-ben el nem esett Szicíliában az arabok ellen vívott harcban. Márton ez idő alatt háborítatlanul láthatta el hivatalát. Más kérdés, hogy milyen mértékben pártolta Olympioszt. Az biztos, hogy semmi oka sem volt arra, hogy szembehelyezkedjék vele: Olympiosz volt Itália ura, a császár messze volt -- és eretnek volt.

Olympiosz halála után azonban új exarcha jött Itáliába, aki könyörtelenül teljesítette császári megbízatását. Róma püspökét, az egyház fejét letartóztatták, és betegen Konstantinápolyba hurcolták. Három hónapon át megalázó és szigorú fogságban tartották. Azután lefolytatták ellene a pert, amelyet eleve kirakatperként rendeztek meg. A hittel kapcsolatos kérdéseket, melyekre Márton az eljárás folyamán rá akart térni, elutasították: ,,Ne jöjj most elő dogmatikai kérdésekkel. Egyes-egyedül felségsértéssel vádolunk. Mi is rómaiak vagyunk, keresztények és igazhitűek.'' Tanúk léptek föl, akik egy Olympiosszal való összeesküvést akartak rábizonyítani: ,,Egy gyékényen árult Olympiosszal, halálos ellensége a császárnak és minden római műveltségnek.'' Márton egyedüli azzal védekezett, hogy tehetetlen volt Olympiosz katonai hatalmával szemben, és föltette a kérdést: ,,Hát én tettem Olympioszt exarchává?'' E reménytelen helyzetben Róma püspöke így fejezte be védőbeszédét: ,,Tegyétek csak meg velem azt, amit akartok és már régen elhatároztatok. Csak egyre kérlek Isten nevében: hamar tegyétek. Tudja az Isten, hogy a halál akármelyik fajtájával a legnagyobb szolgálatot teszitek nekem.''

A per fölségsértés címén kimondott halálos ítélettel végződött, Újabb bebörtönzéssel, zaklatásokkal és fenyegetésekkel akarták a halálraítéltet engedékennyé tenni. Rá akarták kényszeríteni, hogy vegye föl az egyházi közösséget a konstantinápolyi pátriárkával. Márton állhatatos maradt: ,,Még ha darabokra szabdaltok, akkor sem fogok a konstantinápolyi egyházzal közösséget vállalni.'' Ismét eltelt közel három hónapi fogság, s akkor a halálos ítéletet száműzetésre változtatták. A beteg püspököt a Krím-félszigetre, Chersonba szállították.

Ebből a száműzetésből Márton néhány levelet írt hű barátainak. Beszámolt a nyomorúságról, amelyet a száműzetésben el kellett szenvednie, soraiból kicseng az idős ember keserűsége, aki elhagyatva és segítség nélkül érzi magát. A rómaiak már az előző évben új püspököt választottak I. Jenő személyében. Ezt a hírt is a tehetetlenségre kárhoztatott ember lemondásával vette tudomásul. A Krím-félszigeten halt meg 655. szeptember 16-án.

Nyomasztó szomorúság árnyékolja be ennek a római püspöknek a hivatali idejét és szerencsétlen életét. Egy kis baráti kör kitartott ugyan mellette; egyik barátjának köszönhetjük a konstantinápolyi perről szóló híreket. De ez a beszámoló irodalmi értelmezés és alakítás nyomait hordja magán. Régebbi vértanútörténeteket, sőt magának Jézusnak a szenvedéstörténetét is szeme előtt tartotta az író, és ezzel megvetette az alapját annak, hogy később vértanúnak tiszteljék a püspököt.

Görög életrajza a halála napját április 13-ra teszi, a bizánci rítusban mindig ezen a napon ünnepelték. Egy 9. századi martirológium november 12-én hozza a napját, s Rómában a 11. század óta ekkor ünnepelték. 1969-ben áthelyezték ünnepét a halála napjára, április 13- ra.

--------------------------------------------------------------------------------

Néhány részlet a hitvalló pápa leveleiből hitelesen bizonyítja, milyen szenvedéseket kellett hűségéért elviselnie.

Még mielőtt a császári bíróság elé állították Mártont, a ,,keresztény'' Konstantinápolyban megalázó börtönt kellett elviselnie. Márton így ír erről: ,,Már 47 napja nem kapok vizet mosakodásra. Megdermedek a hidegtől és végtelenül gyenge vagyok. Szüntelen vérhasban szenvedek, nem tudok fölegyenesedni. Az étel, amit adnak, utálatos és undorító. Remélem, Isten hamarosan elvisz ebből a világból, és üldözőimet bűnbánó érzületre indítja.''

Krími száműzetésének idején ezt írja a szenvedő pápa hű barátainak: ,,A kenyérnek itt csak a nevét ismerik. -- Csodálkoztam, és most is csodálkozom azoknak a közömbösségén és irgalmatlanságán, akik valamikor hozzám tartoztak, barátaim és felebarátaim voltak, hogy szerencsétlenségemre teljesen elfelejtettek, és amint vélem, már arra sem kíváncsiak, hogy élek-e még vagy sem.''

Keserűen érinthette, hogy közben Rómában új pápát választottak, de nem tagadja meg tőlük imáit: ,,Azok ott Itáliában elfelejtettek, mintha már nem is volnék a világon, én azonban nem hagyom abba, hogy kérjem Istent, Szent Péter közbenjárására őrizze és tartsa meg őket rendületlenül a katolikus hitben.''

--------------------------------------------------------------------------------

Mindenható Istenünk, ki Szent Márton pápát megsegítetted, hogy sem a fenyegetések, sem a kínzások meg ne törjék, kérünk, segíts, hogy erődre támaszkodva mi is állhatatosan viseljük a világ zaklatásait!

 

Véget ért a Bíborosi Tanács tizennegyedik ülése

Április 13-án délután Federico Lombardi szentszéki szóvivő sajtótájékoztatót tartott a Bíborosi Tanács 14. üléséről, amelyet április 11. ás 13. között tartottak a Vatikánban. A kilenctagú testületből egyedül Gracias bíboros maradt távol betegsége miatt, Ferenc pápa végig részt vett a tanácskozáson.

A megbeszéléseken a bíborosok jórészt a már korábban érintett témákat tárgyalták tovább, a Római Kúria reformja kapcsán, figyelembe véve az új Apostoli Konstitúciót. Érintették az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai, a Szentek Ügyeinek Kongregációja és a Hittani Kongregáció reformját. A Szentatya javaslatára felálló két új dikasztérium kapcsán is megvitatták a végleges szövegeket. A bíborosok a világiak, a család és az élet; valamint az igazságosság, béke és migráció dikasztériumaira vonatkozó szövegeket átadták a pápának is, hogy döntést hozzon róluk.

Az eddig már érintett témákon kívül a C9 bizottság újakat is tárgyalt. Kiemelten foglalkoztak az új püspökök kinevezésének kritériumairól, valamint a nunciusok szerepéről is.

A C9 tagjai végül beszámoltak az újdonságokról is: a Gazdasági Titkárság prefektusa a saját területén történteket, míg O’Malley bíboros a Kiskorúak Védelmének Bizottsága tevékenységét ismertette.

Az ülésszak zárónapján a testület összegezte és rendezte az eddigi ülések hozzászólásait, azzal a céllal, hogy azokat összefoglalva átnyújthassák a pápának. A Bíborosi Tanács következő üléseit június 6. és 8., szeptember 12. és 14., illetve december 12. és 14. között tartja.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 135.

Gondolj a végső napokra, hagyd a gyűlölködést.

 
Isten maga a szeretet. A Szentháromság benső életét ez a csodálatos és a legrangosabb erény tölti ki. Az Atya mindenét adja öröktől fogva folyamatosan örökké születő Fiának, Ő visszaajándékozza az ajándékba kapott isteni természetet az Atyának, és ketten együtt ajándékozzák a Szentléleknek. Ez a mindent másnak adó jóság a szeretet. Ez a boldogító jóság a boldogság egyetlen útja. Erre a mintára teremtette Isten az embert. Beleoltotta a vágyat a boldogság után, és kioktatta, hogy csak akkor lehet boldog, ha magáról megfeledkezve, önzetlenül, kizárólag másokat igyekszik boldogítani, mindig más javát akarja. Ennek ellenkezőjét tanítja a sátán: ne szeress, hanem gyűlölj, ne adj, hanem vedd el, ami a másé, és akkor önzésed kielégül, és boldoggá tesz. Ha pedig megbánt valaki, bántsd vissza, meg ne bocsáss, haragudj! Az emberek közül kevesen értik, miről van szó. Inkább hisznek az ördögnek, ezért önzők, gyakran gonoszok másokhoz, nem fizetik még az igazságos bért sem, stílusuk a tajtékzó harag és gyűlölet. Testvér! Neked is döntened kell időben: szeretsz, vagy gyűlölködsz? Isten vagy a sátán pártján állsz-e? Tanulj meg adni és megbocsátani, akkor jó úton jársz, és célba is jutsz.

Húsvét 3. hét csütörtök

Húsvét 3. hét csütörtök

Az Atya vonzásának engedelmeskedő kereső ember és a Szentlélek indításának engedelmeskedő, Jézus Krisztus küldetésében járó keresztény egyaránt úton van, s egyszer csak találkozik. Azért vagyunk küldöttek, hogy odalépjünk azokhoz, akik már felismertek szívük mélyén egy bizonyos vonzást, de még nem tudják, pontosan hová is tartanak, hol annak a titokzatos mágneses erőnek a forrása, amelynek hatása alá kerültek. Ehhez, persze, mindenekelőtt az kell, hogy észrevegyük, kik azok a környezetünkben, akikhez oda kell szegődnünk, nem saját kezdeményezésünkből, hanem a Szentléleknek engedelmeskedve. Nem provokációra, gyanútlan járókelők leszólítására, erőszakos térítésre küld a Szentlélek, hanem arra, hogy odaszegődjünk azok mellé, akik keresnek ugyan, de nincsen, aki a mind teljesebb látásra és értésre juttassa őket, s elvezesse Krisztushoz.

A másik lecke, amit ma megtanulhatunk, hogy beszélgetésünk abból induljon ki, ami foglalkoztatja azt, akihez odaszegődtünk. Amikor azonban mi kezdünk beszélni, egy percig sem szabad elfelednünk, hogy kit kell hirdetnünk. A harmadik évezredben mi nem sikeres életet, önmegvalósítást, de még csak nem is szellemi-lelki energiáknak köszönhető magasabb fokú tudatállapotot hirdetünk, hanem egy személyt: Jézus Krisztust, az Atya küldöttét, akinek mi folytatjuk küldetését itt a földön. Ne hárítsuk magunktól ezt a feladatot, mondván, mi nem vagyunk illetékesek, mert nem vagyunk papok, vagy mert nincs teológiai végzettségünk. Elsősorban nem teológiai diplomára, hanem élő hitre van szüksége ma a körülöttünk élőknek, s ha az Egyház missziós lendülete alábbhagyott, annak nem annyira teológiai képzettségünk hiánya, hanem hitünk gyöngesége az oka.

Urunk Jézus, küldd el nekünk Szentlelkedet, hogy legyen bátorságunk nekünk is kivenni a részünket az egész világra irányuló misszióból. Add kegyelmedet, hogy szüntelenül megmaradjunk a Te vonzásodban, és ezáltal vonzzunk másokat is Hozzád. Segíts, hogy kereső testvéreink Téged magadat ismerjenek fel bennünk, aki a mi szavaink, tetteink, életünk példája által akarod feltárni a világnak az Atya üzenetét.

ALESCANDRIAI SZENT THOMAIDA

Szent Thomaida vértanúnő

Thomaida Alescandriából származott istenfélő szülőktől. Szüleitől keresztény nevelést kapott és megismertették a könyvekkel is. 15 éves korában férjhez adták egy keresztény ifjúhoz. Férje házában tisztán, szelíden és jóságosán élt, mindenki tisztelte ezekért az erényekért. Velük egy házban lakott a férje, apja az apósa. Nagyon megtetszett neki erényes menye és tisztátalan gondolatokkal, és vágyakkal közelített felé.

Egy éjjel, amikor az ifjú férj halászni ment társaival, az após, testi bűnre akarta csábítani menyét, lefejezéssel fenyegetve meg. Thomaida egészen ellent állt, amire apósa beváltotta, fenyegetését, karddal lefejezte menyét. Így nyerte el tisztasága védelmében a vértanúi koronát az V. században. Konstantinápoly egyik kolostorában temették el, sírjához sokan zarándokoltak olyanok, akiket testi vágyak gyötörtek.

 

Családpasztorációs papi találkozó – Pasztorális megtérésre van szükség

Az „Amoris laetitia” kezdetű apostoli buzdítás megjelenése felülírta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottsága szervezte hagyományos tavaszi családpasztorációs papi találkozó témáját. Április 13-án az MKPK irodaházában a résztvevők a paradigmaváltás lehetőségét vizsgálták.

A Szentatya Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítása felülírta találkozónk korábban meghirdetett témáját, nyilvánosságra hozatala megpezsdíti a szolgálatot – köszöntötte Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke a családpasztorációs papi találkozó résztvevőit.

Az Amoris laetitia ugyanabban a szemléletben fogant, mint Ferenc pápának a philadelphiai családkongresszuson a püspököknek elmondott beszéde: a család nem gondok forrása, ezért beszédünket ne a panasz, a bajok ecsetelése határozza meg, hanem Isten áldásának bizonyítékaként beszéljünk a családról – kezdte előadását Bíró püspök. A találkozóra nagy számban érkeztek résztvevők az ország minden részéből és külhonból. Bíró László püspök és Tomka Ferenc előadásai mellett a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület működtette Parázs Pasztorális Központ vezetője, Hortobágyiné Ágnes mutatta be a Természetes és biztonságos című könyvet és munkafüzetet tartalmazó kiadványukat, mely többek között a természetes családtervezés módszerével foglalkozik. Roska Péter Joseph J. Nicolosi Szégyen és kötődésvesztés című könyvére hívta fel a figyelmet.

Bíró László előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent II. János Pál pápa a pasztorációs feladatokat tekintve a család prioritását hangsúlyozta, Ferenc pápa pedig a család integrálását szorgalmazza teológiai, pasztorális gondolkodásunkba.

A családreferens püspök szerint a világ az egyház szolgálatában fordulatot vár. Pasztorális megtérésre van szükség, mely az irgalmasság logikájára épül – mutatott rá.

A család evangéliuma valóban örömhír, így az egyház igehirdetését örömteli üzenetként kell megfogalmaznia. Tudunk a nehézségekről, a krízisekről, de az egyháznak van válasza, van örömteli válasza – hangsúlyozta Bíró László Ferenc pápát idézve. Tudjuk, mi az eszmény, és tapasztaljuk a valóságot – e kettősség tudata áthatja Ferenc pápa apostoli buzdítását, ahogy az a feszítő ellentét is, hogy időtálló tanításunk van, de benne élünk az időben, így nem lehetünk immunisak a világ problémáival szemben – fogalmazta meg Bíró László azt a szembenállást, ami a Szentatya gondolkodását is meghatározza. Ferenc pápa a megkülönböztetés eszközével él – mondta Bíró László. Ez nem a kisebb rossz választását jelenti, hanem azt a szemléletet, amit már XXIII. János sokszor idézett mondata is közvetít: egyszerre kínáljuk fel az irgalmasság gyógyírját, és mutassuk fel az igazság fáklyáját.

A családreferens püspök előadásában fejezetek mentén ismertette Ferenc pápa apostoli buzdítását, kiemelve, hogy sok évre iránymutató dokumentumot kaptunk a pápai írásban. (Lásd: Az apostoli buzdítás megjelenésekor tartott sajtótájékoztatóról szóló írásunk.)

Mi az új, amit ez az apostoli buzdítás hoz? – tette fel a kritikusok kérdését Bíró László. Válaszában a nyelvezet – az embereket elválasztó kommunikációs falak lebontása – megújításáról beszélt. A Szentatya azt keresi, hogyan tudunk a tartalmainkat megőrizve kommunikálni, hogyan tudunk inkulturálódni a modern kultúrába, nem feladva magunkat. Ez az inkulturáció a helyi egyház, a lelkipásztor önállóságára és felelősségére is figyelmeztet.

Lényeges eleme továbbá a dialógusra való készség: legyen mindig párbeszéd, ha megszólalunk. Így Ferenc pápa párbeszédet folytat az elődökkel, a családokkal foglalkozó szakemberekkel, valamint a világgal.

Az Amoris laetitia tartalmi ismertetését követően Tomka Ferenc a dokumentum és a múlt évi családokkal foglalkozó szinódus felvetette konkrét kérdéseket és megoldási javaslatokat helyezte a középpontba.

Mi a pasztoráció feladata? – tette fel a kérdést az előadó. Tomka Ferenc szerint el kell távolodni a klerikális, papközpontú egyháztól, és a családokat kell felkészíteni arra, hogy meg tudják szervezni a plébániai életet. Tomka Ferenc szerint a feladatok között első helyen szerepelnek a képzések. Létre kellene hozni főállású munkatárssal minden egyházmegyében képzési központokat, ahol a kurzusok révén a családok segítséget kaphatnának. A jelenlegi családokkal foglalkozó egyházi gyakorlat a jegyesoktatásra fókuszál, holott a megkötött házasságok kísérése ugyanennyire fontos feladat lenne. A tapasztalat azt mutatja, hogy a válságba kerülő házasságok közel fele gyógyítható lenne, ha megkapnák a szükséges külső segítséget – utalt Tomka Ferenc egy felmérésre. Ahhoz, hogy ezt a papok el tudják látni, szükséges lenne, hogy a szemináriumi képzésben nagyobb hangsúlyt kapjon a családpasztoráció. A jegyesoktatásnak pedig a szokásos témák mellett hangsúlyoznia kell a jegyespár bekapcsolását a szentségi, a plébániai közösségi életbe.

A meghallgatás és kísérés művészetét tanulni kell. Ismerni kell például azt a nyelvet, amit az emberek használnak. Olyan jelenségekkel állunk szemben – így például a pornográfia betörése –, amikre nem vagyunk felkészülve, holott – a pszichológia tapasztalata szerint – aki először szól egy témában, annak van a legnagyobb hatása. Így nekünk, papoknak – hangsúlyozta Tomka Ferenc – előbb kellene szóba hozni témákat, mint például ahogy a gyerek arra rákérdez. „Ki kell lépni a prüdériából, és isteni látásra kell szert tenni a szexualitás terén” – fogalmazott a házasságra való tiszta készülést tárgyaló Biztos út című könyv szerzője. Meg kell találnunk II. János Pál pápát követve, hogyan tudunk a szexualitásról azt a szentségbe felemelve beszélni. Tomka Ferenc szerint nagyon fontos, hogy a lelkipásztor keresse annak módját, hogyan tudja megszólítani a gyereknevelés és a munka napi gondjaival leterhelt családokat; káposztásmegyeri plébánosi munkája során például minden hónapban meglátogatta a plébánián működő baba-mama klubokat, hogy a nevelési gondokról való megosztást segítse.

A mai családi formációkat tekintve Tomka Ferenc szerint az egyház részéről egyetlen együttélés, ahol a gyerek nevelődik, nem érezheti, hogy az egyház magára hagyta. „Jézusnak nincs olyan, hogy valaki ne térhetne meg” – mondta. Az egyéni helyzetből kiindulva kell segítenünk, és keresni az utat, ahogy lehetővé válik a kísérésük.

Bíró László kérdésünkre elmondta, az Amoris laetitia pasztorális dokumentum, mely szeretné helyre tenni azt a szembenállást, amit az eszmény és valóság között tapasztalunk. Az evangélium magvait mindenütt észre lehet venni. Amikor a jegyespár az egyházhoz fordul, azt kellene hallaniuk, hogy „szépek vagytok, örülünk nektek, a ti örömötök a mi örömünk is”. Az öröm hangsúlya nem olcsó eufória. Az örömnek ugyanis van oka: Isten szeretete nem fogyatkozik meg. A szenvedések ellenére a kereszténység az örömhír hirdetéséről szól, Krisztus kereszthalálát a feltámadás fényében kell látnunk. Ferenc pápa ezt az örömet közvetíti, amellett, hogy látja a nehézségeket – hangsúlyozta Bíró László. Minden életállapotnak, a papi és szerzetesi hivatásnak is lényeges tartozéka, hogy az örömet megtaláljuk. Az örömteli család evangelizál, az örömteli léttel tudunk előre menni – idézte Bíró László Ferenc pápát. Ha Krisztus van a középpontban, megvan az okunk az örömre – erre kell figyelnünk.

Az irgalmasság gyógyírja nem mossa el az igazságot, hanem közbeiktatja a megkülönböztetés ajándékát. Ez a Lélek sugallatára való odafigyelés. Az irgalmasság logikája szerinti családpasztoráció, hogy Isten vezetésére figyelve kell szolgálni a családot – fogalmazta meg.

A családpasztorációs püspök a Szentlélek vezetését látja abban, ahogy az egyház az elmúlt 20-25 évben, a Familiaris consortio megjelenésével kezdődően foglalkozik a család témájával. Mindegyik pápa továbbszövi az elődje gondolatát, egymásra épülnek, szervesen összekapcsolódnak ezek a családdal kapcsolatos megszólalások.

A találkozó egyik résztvevője, Andrásfalvy János SDB, a kazincbarcikai Don Bosco Szakiskola igazgatóhelyettese kérdésünkre örömét fogalmazta meg: Ferenc pápa apostoli buzdítása igazi problémákat tesz terítékre, és tárgyalásukban valóban mélyre megy. Nem távolról személve ad útmutatást, hanem az élet sűrűjébe bocsátkozik, és azt közvetíti, hogy az égető, a mindennapokban tapasztalt gondok mellett nem mehetünk el, nem mondhatjuk azt, nincs rá megoldás. Az evangélium, az egyház többet tud nyújtani, mint az ember alapból gondolná, amikor csak a napi munka hétköznapiságában találkozik a problémákkal. Elkezdődött valami, ami őszintén vet fel valós problémákat, és azt üzeni, tudunk válaszokat adni.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 134.

Ha visszagondolunk..

Ha visszagondolunk a zsidók első, hosszú vándorlására ezerkétszázötven évvel Krisztus születése előtt, akkor rádöbbenhetünk, hogy kizárólag Isten jóságának és mindentudásának köszönhettek mindent. A négyszázharminc éves egyiptomi tartózkodásuk első éveiben, évtizedeiben, sőt évszázadaiban kitűnő sorsuk volt a gazdag országban. Nem csodálkozunk, mert Jákob nagyszerű fia, József sok szenvedést békésen átélve az igaz Istentől megtudta a fáraó álma alapján a hét bő és a hét szük esztendő rövidesen beköszöntő valóságát. Isten Józseffel üzente a fáraónak, hogy a felkészülésre kit kell kineveznie,hogy amíg a jólében gazdagodnak, hogy kell a szűk esztendők idejére, országok megmentésére gyűjteni. Amikor új fáraó-dinasztia került a trónra, keserű lett a sorsuk. A zsidók nem tudták, hogy ez is Isten rendelése:Kánaánba kell vándorolniuk és az igaz Isten népeként ott kell megszülniük az egész emberiség számára a Megváltót. A tíz csapás befejeztével az akkori fáraó elengedte a rabszolgahadat, de Isten megsemmisítette az üldöző sereget, szörnyethalt a gőgös nagyúr is. Vándorlásuk átmeneti célját a Sínai-hegyet elérve a zsidók a örömmel vették tudomásul, hogy amikor szövetséget kötött velük az Úr, attól kezdve választottt népévé lettek. A magukkal vitt bő élelem egy ideig elegendő táplálékot nyújtott.Amikor Kánaán felé kellett vissza indulniuk, fellázadtak, mert éheztek. Isten ekkor megígérte és megadta reggelenként a mannát,esténként a fürjeket. Lázadozásuk főként Kánaán határán negyven évre büntető-vándorlást eredményezett, amíg új nemzedék nem született a honfoglalásra. (Móz 2.könyve, Kivonulás) Ezt a negyven éves ingyen étkezést szerették volna a korabeli zsidók Jézustól kicsikarni, amikor egy alkalomra öt darab tenyérnyi kenyérke és két darab hal csodás megszaporításával jóllakatott tízezernyi honfitársát. Ez lehetett titkos vágyálmuk:Te tudsz több millió ma és a jövőben élő utódnak állandó ellátást biztosítani? Jézus válasza: Istenatyám biztosítja a föld terméséből és az emberek szorgos munkájából a megélhetésteket itt a földön, de mától kezdve az Atya akarata az, hogy „én legyek az igazi mennyei kenyér” Mert az az Isten kenyere, aki alá-szállt a mennyből, és életet ad a világnak. Én vagyok az élet kenyere.Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Mert Atyámnak az az akarata, hogy amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon”(Jn 6,33-39) Jézus, hogy vitatársai hagyják abba annak hangoztatását, hogy Mózes ezt tette azt tette!, az előző sorok fontos kinyilatkoztatásait sorolja fel. Az előző nap kenyérszaporítást vittem végbe. Ezzel felhívtam figyelmeteket, hogy rendkívüli küldetésem van: célom nem kirándulási lakoma, hanem hiteteket kell felizzítanom arra a meggyőződésre, hogy az Isten Atyám, a bűnös világra azért jöttem el, hogy magamra vállaljam minden ember bűnét és büntetését. A csodákat azért viszem végbe, hogy higgyetek bennem. Higgyétek el, hogy az Atya közreműködésem által kiengesztelődik, megbocsátja bűneiteket, halálotok után bevezethetlek benneteket abba a mennyorságba, amelyet Ádám és Éva, majd a nyomukban a többi ember saját bűneivel bezárt.„Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az örök élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért”(45-51)

Húsvét 3. hete Szerda

Húsvét 3. hete Szerda    
ApCsel 8,1b-8; Jn 6,35-40
„Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen”

Azon a napon, vagyis István diakonus és Krisztusnak első vértanúja pere és megkövezése napján vérszemet kaptak a zsinagógához ragaszkodó zsidók. Úgy vélték, hogy ha a Mestert meg tudták ölni és utána egy ideig csend volt, ezt a módszert hasznosítani lehet később is. Persze, ők nem olvasták –abban az időben nem lévén írott evangélium, nem is olvashatták -, Jézus erre vonatkozó tanítását: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek” (Jn 15,18-21) Másutt azt is megemlítette nekik, hogy az üldözések elől szétszóródnak, és így eljuttatják Jézus tanítását nemcsak Zsidó országban, hanem az egész világban is. Ezek a jövendölések most kezdtek beteljesedni. „Az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában… Azok, akik szétszóródtak, eközben körüljárta k és hirdették az Isten igéjét. így jutott el Fülöp Szamaria városába, és hirdette nekik Krisztust”. (ApCsel 8,1.4-5) Fülöp diakónusról van itt szó, nem az apostolról. Az ő igehirdetése talán éppen azért volt ilyen hatásos, mert a vele együtt kiválasztott István hősi példája, tudása, emberszeretete és életét is feláldozó küldetéstudata is vele munkálkodott.„Tömegesen és egyetértően figyeltek mindarra, amit Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett”. (6) A prédikációkat hallgatók nyilván nemcsak Fülöp ékesszólása nyomán tértek meg tömegesen, hanem vele együttmunkálkodott a Szentlélek is. Mert hiszen a legjobb szónokokat is sokan csak hallgatják, de megtérés csak ott várható, ahol készségesen fogadják Krisztus üzenetét. Ez pedig már természetfeletti ajándék, vagyis kegyelem dolga. Jó példa ennek megvilágítására egy XIX. századi történet. Bossuet-t, Páris híres szónokát mindig szívesen hallgatták a Párizs-i Notre Dame székesegyházban. Abban az időben élt egy pici falucskában, Ars-ban plébánosként egy olyan paptestvérem, aki nagyon nehezen végezte el a teológiát. Viszont sokat imádkozott, vezekelt, böjtölt. Egyszer megkérdezte valaki Bossuet-től, mi a különbség közte és az Ars-i plébános, Vianney János között. Ritka szép választ adott a világhírű szónok: „Engem meghallgatnak az emberek, és utána elmennek a színházba; őt meghallgatják és elmennek gyónni” A templomlátogatók is akkor szerencsések vallásosságuk terén, ha imádkoznak prédikáló papjukért, és a Szentlélektől maguknak is kiesdik az értés és javulás kegyelmét. Nekünk is jól esne, ha a minden szentmise eredményéből kegyelem áradna: „Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult. Nagy öröm támadt abban a városban” (7-8) Vianney János nyomában járva ezt is megérhetjük.

SZIRIAI SZENT ZÉNON

Szent Zénón 

vértanú

Zénón Szíriából származó görög volt. Különböző országokon keresztül sokat utazott, hogy képezze magát. Végre Itáliába jutván, Verona városában telepedett le. A város lakói,- látván istenfélő életét, megválasztották városuk püspökévé. Szent Zénón sokat fáradt azon, hogy megerősítse a keresztény hitet, és gyökerestől kitépjen mindent maradványt ami még a pogányságból maradt. Valens császár alatt az Isten Fiáról szóló tanítása miatt hitéért szenvednie kellett. Meghalt 380 körül. Sírjánál sok csoda történt.

Ferenc pápa a halálbüntetés és a szegény országok adósságainak eltörlését kéri

A Pax Christi mozgalom április 11. és 14. között konferenciát tart Rómában az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsával együttműködésben. A konferencia témája: „Erőszakmentesség és igazságos béke: hozzájárulni a katolikus megértéshez, elkötelezettség az erőszakmentességre”.

Ferenc pápa a konferencia résztvevőihez intézett üzenetében ismét a halálbüntetés eltörlésére, az amnesztia lehetőségének biztosítására, valamint a szegény országok nemzetközi adósságainak felülvizsgálatára buzdított.

Összetett és erőszakos világunkban nagy feladat vár azokra, akik a békéért küzdenek és erőszakmentesen élnek: folytatni kell a teljes leszerelést, le kell küzdeni a félelmet, előrevinni a nyílt és őszinte párbeszédet, a közjót keresve – mindez kemény munkát jelent. A párbeszédhez pedig adni és kapni kell, saját különbözőségeinkből kiindulva, a közös jóra törekedve. Ha pedig sikerült valamiben megállapodnunk, amellett szilárdan ki kell tartani – hangsúlyozza üzenetében a a Szentatya.

Majd a Pax Christi mozgalom konferenciája résztvevőinek újbóli hozzájárulását sürgeti az igazságra és békére vágyó mai ember szolgálatában. A diplomácia bölcs erőfeszítéseit minden eszközzel támogatni kell. Aki a múlt században megalapította a Pax Christi mozgalmat és az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsát, azon fáradozott, hogy elősegítse az emberek közötti találkozást, a különféle ideológiájú népek közötti kiengesztelődést, illetve a harcot a szociálpolitikai és gazdasági igazságosságért. Éppen ezek jelölik ki az utat számunkra ma a részletekben zajló világháború megoldására.

Ferenc pápa három fő szempontra mutat rá üzenetében: a háború eltörlése az emberi személy és közösség végső célja. Nem lehet tagadni vagy a szőnyeg alá söpörni a konfliktusokat. Sokkal inkább arra van szükség, hogy elfogadjuk létüket, és így ne veszítsük szem elől a nagyobb távlatokat. Csak úgy tudjuk megoldani ugyanis a konfliktusokat, ha a békeszerzők által megkezdett új folyamat összekötő láncszemeivé alakítjuk azokat.

Keresztényekként csak úgy tudunk felülemelkedni a háborúkon és a konfliktusokon, ha testvérekként tekintünk a hozzánk hasonlókra. Ma a legnagyobb akadályt a közöny fala jelenti, az a szomorú valóság, amely nemcsak az emberekre, hanem a természeti környezetre is súlyos következményeket ró. Akkor tudjuk sikeresen leküzdeni a közönyt, ha az Atyát követve képesek leszünk irgalmasan cselekedni – ezt pedig szolidaritásnak hívják a politikába.

A szentévben a pápa tehát a Pax Christi mozgalom konferenciájának résztvevőit – ahogyan korábban már az állami vezetőket is – arra buzdítja, hogy támogassák két kérését. Az egyik a halálbüntetés eltörlése, ahol az még érvényben van. Ehhez kapcsolva az amnesztia lehetőségét, valamint a szegényebb államok nemzetközi adósságának eltörlését vagy fenntartható kezelését kéri.

Az Irgalmasság Szent Éve 133.

„Krisztus keresztje erejét ne veszítse!”

 
Az egész világ, minden ember üdvössége Jézus Krisztus engedelmesen elvállalt szenvedéséből és kereszthalálából fakad. Nemcsak a hit ajándéka, a mennyországba jutás, a végső állhatatosság kegyelme, hanem mindenfajta kegyelem, Isten természetfeletti ajándéka a kereszthalálból származik. Ezt foglalja össze Pál a levélrészletében. Pál először is szembeállítja a keresztet a görögök bölcsességével. A görög nép, bölcselkedő népre kezdetleges okoskodás után egyre mélyebbre hatolnak, míg elérkeznek a csúcsra Platónban és Aristotelésben. Több nagy gondolkodójuk plakátra írta tanítása lényegét, és testén hordva a piacon azt kiabálta: „tanuljatok tőlem, és boldogok lesztek.”Pál nem ezt hirdette, hanem azt, hogy higgyetek Jézus Krisztusban, az Isten megtestesült Fiában, aki nem emberi – egyébként szép okoskodásával, hanem halálával szerezte meg az örök boldogság lehetőségét. A másik gondolatsor: a zsidók csodákat követeltek. A csodák a zsidók őstörténetében Isten küldötteinek igazolására szolgáltak. (tíz egyiptomi csapás) Ezek csak jelek, nem ebből fakad a megigazulás és az üdvösség.„Mi azonban a megfeszített Krisztus hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság, maguknak a meghívottaknak azonban, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (23-24)

Húsvét 3. hete kedd

Húsvét 3. hete kedd       
ApCsel 7,51-8,1a; Jn 6,30-35 
„Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek!”

István diakónust ellenfelei megpróbálták vitával legyőzni. Mivel azonban ő mindenre okos választ adott, följelentették a Krisztus-tagadó zsidó főtanács előtt. Az előző elmélkedésben már foglalkoztunk ezzel a rosszindulatú kezdeményezéssel, hogy egyöntetű elhatározással oda is cipelték Istvánt. A főtanács előtt állva bátran beszélni kezdett. Mégsem ez lepte meg a tanács tagjait, hanem arra figyeltek fel, hogy ennek a fiatalembernek az arca olyan, mint egy angyalé. Isten fénye sugárzott róla.Figyelmesen hallgatták történelmi előadását. Talán még meg is tapsolták volna szívük szerint, olyan jártasságról tett tanúbizonyságot az ószövetségi szent történelem ismerete terén, hogy meg is érdemelte volna az elismerést. Amikor azonban befejezte ősei történetét, hirtelen hangot váltott. Neki, a fogolynak, a főtanács tekintélyes idős tagjaihoz képest gyerekembernek, kérlelhetetlen számon kérő bíróként metszett a hangja: „Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltatok a Szentléleknek; amint atyáitok, úgy ti is. Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálatával kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok!” (51-53) Amit mondott, színigazság volt, hiszen maga Jézus is vádolta ezekkel a vezető zsidókat. (Mt 23,37-39) A főtanács azonban nagyon felháborodott eme igazmondáson, mert a lelkiismeretük is vádolta őket, nemcsak István.„Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene”. (ApCsel 7,54) Megjelenhetett lelki szemük előtt „annak az Igaznak” arca, aki ugyanott állt évekkel korábban, mint mostani tanúságtevője. Az igazságot ugyanis nehéz lenyelni, nem marad más, mint a dühödt fogcsikorgatás és tehetetlen vicsorítás. István nem is számíthatott másra. De a tanácsnak még egy iszonyú élménnyel szembe kellett néznie: István „Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől”. (55-56) Ha István arcán a beszéde elején angyali fényt láttak ragyogni, most milyen tündöklést bámulhattak meg a tanácstagok ezen a mennyei látomástól elváltozott ifjú ábrázaton? Hiszen a mennyei angyalok is vágyva-vágynak rápillantani (1Pét 1,12) István pedig most látja először Jézust. Most, amikor egész lényével tanúsítja az Urat elítélő közösség elszánt csapata előtt állva, Jézushoz hasonlóan halálos ítéletre várva: Jézus nemcsak feltámadt, de valóban Atyja trónján ül és uralkodik. Ezt a fenséges élményt nem tűrik el Jézus egykori és Jézus ifjú tanúságtevőjének leendő gyilkosai. „Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörgött: Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,57-59) Ezt a szörnyű szenvedést nyilván megkönnyítette a tudat, hogy lelke hamarosan Ura imént látott trónja elé érkezik. Halála Jézuséhoz hasonlóan a teljes megbocsátás érdemével zárult: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” (60) Hős és szent ő: Jézus Krisztus első vértanúja. Korunk iszonyatos torz figurái között nekünk is így kellene élnünk és meghalnunk.

GALGANI SZENT GEMMA

GALGANI SZENT GEMMA

 szűz

*Borgo Nuovo (Lucca mellett) 1878. márc. 12. +Lucca, 1903. ápr. 11.

A jámbor és jómódú szülők, Enrico Galgani gyógyszerész és Aurelia Landi házasságából öt fiú és három lány született. Gemmát, aki a negyedik volt a sorban, már a születését követő napon megkeresztelték; neve drágakövet jelent. És Gemma erényei folytán valóban családja ékessége és az Egyház drágaköve lett.

Gemma kétéves volt, amikor Luccában először vitték Emilia Vallini magániskolájába, ahol írni, olvasni, kézimunkázni tanult. Nevelőnői visszaemlékezései szerint akár becézték, akár korholták, nyugodt mosollyal fogadta. Gyorsan megtanulta kívülről a mintegy félórányi imádságokat, és ötéves korában a Szent Szűz officiumát vagy a Halottak zsolozsmáját úgy olvasta, mint bármelyik felnőtt.

Szülei felfigyeltek gyermekük rendkívüli képességeire: édesapja kényeztetése nemegyszer terhes volt már Gemma számára, édesanyja viszont úgy tekintett Gemma adottságaira, hogy ,,aki sokat kapott, attól sokat is követelnek vissza''. Mint lánya első lelkivezetője szigorúságával egy életre meghatározta annak lelki életét. Gemma tőle tanult istenismeretet, édesanyja szerettette meg vele az első erénygyakorlatokat és a gyakori gyónást, együtt imádkoztak, s fogalmaztak meg kisebb-nagyobb jófeltételeket. Annál fájdalmasabb volt Gemma számára a tüdővészben szenvedő anya korai halála (1886), de a keresztény élet egyetlen feladatából, az isteni akarat elfogadásából, jól vizsgázott. Pár év múlva ugyanilyen alázattal és belenyugvással fogadta el azt a fájdalmat is, amelyet édesapja, majd legszeretettebb öccse és nővére elvesztése okozott. Úgy tűnt, Isten mindenkitől el akarja választani őt, hogy lelke egészen megtisztuljon minden földi ragaszkodástól, és alkalmassá váljék annak a Szeretetnek befogadására, amely erősebb a halálnál és ezért örökre egyesít Istennel és Benne mindenkivel, akit szeretünk.

A bérmálását és anyja halálát követő évben kezdett felébredni benne a vágy a szentáldozás után. Gyakran kérte könnyes szemekkel gyóntatóját, tanítóit: ,,Adjátok nekem Jézust!'' Kilencéves volt, amikor -- a kor szokásaitól eltérően -- 1887. június 17-én első szentáldozásához járulhatott. Jézus Szentséges Szívének ünnepe volt az a nap. ,,Vágy szállta meg lelkemet, hogy ezt az Istenemmel való egyesítést tartóssá tegyem'' -- emlékezett vissza Gemma arra a napra, melynek évfordulóját egész életében áhítattal megünnepelte.

Ettől kezdve nap mint nap egy célt tűzött maga elé: hogy állapotbeli kötelességeit minél lelkiismeretesebben teljesítse. 1886-tól a Szent Zitáról nevezett apácák intézetébe járt. Természete szerint élénk, heves vérmérsékletű volt, gyors és éles eszével pedig könnyen túlszárnyalhatta volna összes tanulótársait, és eminensként tündökölhetett volna. Ezzel szemben ismerősei zárkózott, hallgatag, cselekedeteiben szilárd és megfontolt, rövid, szókimondó stílusa miatt néha szinte udvariatlan természetűnek vélték. Mindez tudatos önnevelésének gyümölcse volt. Jó feleletei jutalmául azt kérte, hogy a tanárnő a szent kereszt titkairól beszéljen neki. Eleinte -- saját bevallása szerint -- nemigen értette a hallottakat, nemsokára azonban saját életének tapasztalatai siettették az értést.

Szinte egész életét végigkísérték a betegségek. Először öccse, Luigino halála törte meg egészségét. Luigino papnak készült, s mély lelki rokonság fűzte össze a két testvért. Gemma az utolsó pillanatig kitartott a tüdőbeteg ápolásában, majd három hónapra ő maga is súlyosan megbetegedett. Amikor csonttuberkulózisa miatt meg kellett operálni, nem engedte elaltatni magát. Szenvedései közben a Megfeszített képére tekintett: ilyenkor megnyugodott és bocsánatot kért türelmetlenségéért. Hónapokig kellett mozdulatlanul feküdnie; fején, ágyékán kelések támadtak. Ekkor ismerte meg Possenti Gábor[8] életét, s vált az ő lelki testvérévé. Egy este ugyanis a másnapi szentáldozásra készülve a Boldogságos Szűz biztatására végképp elhatározta, hogy szerzetes lesz. Éjjel megjelent álmában Possenti Gábor és így szólt hozzá: ,,Gemma! Fogadd meg bátran, hogy apáca akarsz lenni, de mást ne mondj!'' -- Gemma, noha nem egészen értette e szavakat, megcsókolta Possenti Gábor szerzetesi ruháját és a feléje nyújtott passzionista fakeresztet, miközben Gábor kétszer is a testvérének szólította őt.

Betegsége súlyosbodott, s mivel az orvosok lemondtak életéről, családja csodáért esedezett. Gemma kilencedet kezdett Alacoque Szent Margit (lásd: A szentek élete, 602. o.) tiszteletére. A novénát Possenti Gáborral imádkozta végig. Az utolsó napon -- március első péntekje volt -- gyónt és áldozott, két óra múlva pedig gyógyultan fölkelt betegágyából. Örvendező családja nem is sejtette, hogy azon a reggelen a szentáldozásban maga az Úr Jézus Krisztus fogadta őt leányává, és a Fájdalmas Szüzet adta édesanyjául.

Ezek után Gemma életében -- miközben tizenkét éves kora óta egész családja háztartását a legnagyobb gondossággal vezette -- szinte állandósultak a természetfölötti kegyelmek. Csaknem megszakítás nélkül kapcsolata volt a mennyországgal, látta Őrangyalát, s tőle tanulta a tökéletesség útján oly fontos ,,apróságokat'': kevés beszéd, türelem, a saját vélemény kerülése, őszinte bűnvallás, tökéletes engedelmesség, a szemek fékezése, minden finomabb ruha megvetése. (Gemma egész életében egyetlen, magasan gombolódó, fekete posztókabátot viselt; ha emberek közé ment, ezt vette egyszerű kis házi ruhájára. A róla fennmaradt fényképen is ebben látható.)

1899. június 8-án, a Szent Szív ünnepének vigíliáján az Úr megajándékozta őt szent sebeinek stigmáival. Ettől kezdve minden csütörtök este nyolc órától másnap három óráig láthatók voltak testén az Úr Krisztus vérző sebei. Szemtanúk megfigyelhették testén a csontig hatoló ostorcsapások nyomait, fejét elborította a vér a töviskoronától, vállán látható volt a kereszt okozta seb. Szombatra vagy legkésőbb vasárnapra eltűntek e stigmák, sebei tökéletesen begyógyultak.

Nagy kínt jelentett Gemma számára e rendkívüli kegyelmek eltitkolása. Hogy környezete kíváncsisága elől elrejtőzhessék, gyóntatója tanácsára a tizenegy-gyermekes Giannini családhoz költözött, akik gyermekükként fogadták be őt nevelőanyjával együtt, akit szintén gyóntatója adott neki. Gemma az Úr parancsa szerint tökéletes engedelmességet fogadott gyóntatójának (P. Germano di S. Stanislao passzionista szerzetesnek) és nevelőanyjának, Ceciliának is.

Gemma napjai munkával és imádsággal teltek. Reggel két szentmisét hallgatott, naponta áldozott, este egyórás szentségimádást tartott. Napközben mindenféle szolgai munkát megtalált magának. Idegenek részéről sok megszólás, meg nem értés, bántás, gúny érte: mindezeket csendes alázattal fogadta, s minél inkább megismerte az Úr szenvedéseit, annál lángolóbb szeretettel akart részesedni bennük. Bátran járta a kisebb-nagyobb, de folyamatos önmegtagadások útját: keveset evett (az Úr saját kérésére megfosztotta őt az ízek érzékelésének képességétől), általában lesütött szemmel járt, noha szép hangja volt, csak a templomban énekelt. Ennek a lelkületnek köszönhette, hogy extázisai közepette a templomban nem keltett feltűnést; még sóhaj vagy hangos fohász sem hagyta el ajkait. Nevelőanyja kézmozdulata szerint térdelt vagy ült le a szentáldozás után, majd vele távozott a templomból. Gyóntatója sok más módon is próbára tette alázatát: nemcsak a kemény testi vezeklésektől (ostorozás) tiltotta el, hanem arra is felszólította, legyen tartózkodóbb a természetfölötti kegyelmek iránt. Az Úr azt is megengedte, hogy amikor stigmái megvizsgálására az egyházi hatóságoktól kiküldött orvos letörölte a vért a kezéről, a seb eltűnt, nem jelentkezett friss vér, s ezzel stigmáinak és életszentségének hitelessége erősen megkérdőjeleződött. Gemma nem tiltakozott és nem védekezett, amikor a hír hallatára többen szemfényvesztőnek, hisztérikának tartották. Mindent Istenre bízott, akitől mindent alázattal akart elfogadni.

Amint gyóntatója parancsára írt beszámolóiból tudjuk, nagy lelki szárazságai voltak és sok kísértést szenvedett. Súlyos tisztaságellenes kísértései egyikén jéghideg vízbe vetette magát. A sátán többször megkörnyékezte a kétségbeeséssel is.

A legsúlyosabb elviselnivaló azonban az volt számára, hogy mindhalálig sikertelenül próbálkozott szerzetbe lépni. A szaléziánusok egészségi állapota miatt nem engedélyezték belépését. Az Úr sugallatára nagyon sokat fáradt azért, hogy Luccában passzionista zárdát alapítsanak, ami azonban csak Gemma halála után következett be. Szinte az ő élete volt az az áldozat, amit az Úr elfogadott és felhasznált arra, hogy e szent akarata teljesüljön. Gemma pedig -- a zárda alapításáért fáradozva -- visszaemlékezett Possenti Gábor szavaira, és most megértette, hogy ebben a kérdésben is a legteljesebb Istenre- hagyatkozást várja tőle az ég, a minden feltétel nélküli szent vágyat, melyet nem fékez és nem befolyásolhat az sem, hogy lesz-e földi beteljesedése vagy sem. Az Úr valóban színarannyá égette a lelkét. Vágyai egy pontra zsugorodtak össze: ,,Jézusom! -- kérte -- tégy magadhoz egészen hasonlóvá!... Te vagy a fájdalmak férfia, add, hogy én a fájdalmak leánya legyek!'' Az Úr pedig a misztikus eljegyzés kegyelmével felelt imájára.

Ahogy közelgett élete vége, úgy lettek áldozatai mindinkább misztikus jellegűek: istenkáromló beszéd hallatára vér borította el testét, sokszor sírt véres könnyeket a bűnösökért.

1902 pünkösdjén kezdődött meg az a keresztút, mely a következő év nagyszombatján elvitte őt élete egyetlen Céljába, az Isteni Lényegbe. Betegsége alatt szinte semmiféle eledelt nem tudott magához venni. Nagy testi és lelki kínjai közepette állandó röpimája volt: ,,Jézusom, irgalom!'' A halál beállta előtt mély elragadtatásba esett, karjai ki voltak feszítve, mintha a kereszten haldokolna. Utolsó szavai ezek voltak: ,,Most már való igaz, hogy többet nem bírok el. Jézus! Neked ajánlom szegény lelkemet! Jézus!''

Passzionista szerzetesi ruhában temették el. Amikor a temetés után két héttel exhumálták, szíve teljesen ép volt, telve friss vérrel, mint életében.

1907. július 31-én Luccában megnyílt a passzionista zárda, amiért Gemma annyit fáradozott és imádkozott.

Égi segítségét számos csodás imameghallgatás bizonyította és bizonyítja ma is. Életrajzát lelkivezetője írta meg. 1933-ban boldoggá, 1938-ban szentté avatták. [8] Possenti Szent Gábor (Assisi, 1838. -- Isola del Gran Sasso, 1862.): passzionista szerzetes. Kitűnt a Boldogságos Szűz iránti nagy szeretetével. Tisztasága és életszentsége miatt X. Pius ,,korunk Szent Alajosának'' nevezte. Gemma korában folyt a boldoggá avatási pere. 1920-ban avatták szentté.