SZENT HERMANN-JÓZSEF

SZENT HERMANN-JÓZSEF 

premontrei, pap
*Köln, 1150--1160 között. +Hoven, 1241 vagy 1252. április 7. 

A középkori Németország legjelentősebb városából, a ,,szent'' Kölnből származik. Családja a polgársághoz tartozott, de elszegényedett. Tizenkét éves korában a steinfeldi premontreiekhez került, ahonnan Boldog Frigyes apát híres frízföldi (mariengaardei) iskolájába küldték. Papként tért vissza Steinfeldbe, és rábízták a rendi templom irányítását; ehhez hozzátartozott az éjszakai őrködés szolgálata is. Amint a premontreieknél szokásos volt, gyakran látott el lelkipásztori teendőket a kolostoron kívül. Lelkivezetőként különösen nagyra becsülték az apácakolostorokban; a Zülpich melletti Hovenben levő ciszterci nővérek kolostorában tartózkodása alkalmával halt meg.

A szent sok tekintetben igazi Rajna-vidéki ember volt: élénk szellemű, vidám lelkületű, tréfától sem idegenkedő, az emberekkel szívélyes és együttérző. Nemcsak kézművesként volt ügyes, hanem művészi adottságokkal is rendelkezett: egyházi énekszövegeket és dallamokat költött. Olyannyira tisztelte az Úr Krisztust, a Szűzanyát, Szent Orsolyát és vértanú társnőit, hogy rendtestvére és életrajzírója ezt sok csoda felsorolásával akarja kiemelni. Az a hír járta, hogy már tanulóként egy kölni Mária-templomban a gyermek Jézussal játszott. Híressé vált az a jelenet, mikor Mária-szobornak odakínálta almáját, az pedig megelevenedett, odanyúlt érte és magához vette. Még ma is mutatják a kölni Sankt Maria am Kapitol templomban a szobrot, amelyhez ez a legenda fűződik. A kolostorban Krisztus követésére és a Boldogságos Szűz szolgálatára törekedett. Úgy tűnt, minden világi érdeklődését teljesen legyőzte a földöntúli világ.

Hogy Krisztushoz külsőleg is hasonlóvá legyen, nagy vezekléseket vállalt magára: böjtölt, kemény fekhelyen aludt, minden kellemetlenséget és betegséget türelmesen elviselt. Az utóbbiak főként önmagával szemben gyakorolt nagy kíméletlenségének következményei voltak. Szerette, ha Jézus követése miatt az emberek félreismerik és kevésre becsülik. Egykori játéka a gyermek Jézussal most a pap vágyává változott, hogy karjára vehesse az isteni Gyermeket. Egy látomásában ez be is teljesedett: úgy érezte, hogy az Eucharisztiában a szenvedő, vérző Urat tartja kezében. Ebből fakadt aggódó óvatossága a szent színek érintésekor.

Hermann különös szeretettel tisztelte a Boldogságos Szűz Máriát. A lovagi költészetből kölcsönözve a szót Máriát Úrnőjének és Rózsájának nevezte. Szeretete viszonzásaként csodás látomásokban volt része éjszakai őrszolgálata idején. Egyik ilyen látomásában kezét egy angyal a Boldogságos Szűz kezébe helyezte, és eközben az új ,,József'' nevet kapta. Szerzetestestvérei valóban Mária vőlegényének, Józsefnek és Steinfeld liliomának nevezték őt. ,,Mária káplánja''-ként is ismertté vált.

Ápolta továbbá Szent Orsolyának és társnőinek tiszteletét is. Ezek a Kölnben és a Rajna vidékén olyannyira kedvelt vértanúk éppen akkoriban kerültek a jámbor érdeklődés középpontjába, miután megtalálták az ereklyéiknek tartott csontokat. Elsőként énekelt egy himnuszában Jézus Szívéről; Mária öt örömét versben ünnepelte, és az Üdvözlégyek hozzácsatolásával a rózsafüzér-imádság előfutárai közé számítjuk. Szent Orsolya és szűz társai tiszteletére is költött szövegeket, amelyeket emléknapjaikra dallamokkal látott el.

Hermann szeretetből szenvedett, de szenvedésében ismét csak mélységes vigasztalást talált: méltó lett boldogító dolgok látására. Élettörténete szerint egy éjszaka, amikor a sekrestye ablakán át a csillagos égre nézett, megsejtette a teremtés lényegét. Csodás illatot érzett Mária nevének kimondásakor. Az Eucharisztia ünneplése alkalmával is kellemes illat áradt ki néha kelyhéből.

Hermannt életében is nagyon szerették, és tisztelete halála után elterjedt az Eifel táján és a Rajna vidékén, sőt egész Németországban, a premontreiek által pedig más országokban is. A gyermek Jézussal és Édesanyjával megélt bizalmas kapcsolata miatt az anyák és gyermekek védőszentje. Halála óta a nép körében tanúsított tiszteletét a Szentszék 1958-ban erősítette meg.

Csomóoldó Boldogasszony – a házasságok megmentője a 17. század óta

Szűz Máriának számtalan titulusát ismerjük, de van egy, melyről nem sokan hallottak Ferenc pápasága előtt: a Csomóoldó Boldogasszony tiszteletét még Jorge Mario Bergoglio érsekként terjesztette el Latin-Amerikában, és neki köszönhetően terjed Európában is a híre.

A Csomóoldó Boldogasszonyt ábrázoló kép fontos szerepet kap a nemrég bemutatott Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig című argentinéletrajzi filmben is.

Jorge Mario Bergoglio 1986-ban, németországi teológiai tanulmányai során találkozott az augsburgi Sankt Peter am Perlach-templomban látható kegyképpel, melyen Szűz Mária éppen kioldja a csomókat egy hosszú, fehér szalagon; a barokk festményt 1700 táján festette Johann Georg Melchior Schmidtner. Bergoglio rendtársaival kereste fel az Augsburg belvárosában található jezsuita fenntartású templomot – tájékoztat Bikfalvi Géza a magyarországi jezsuita rendtartomány honlapján. A kegyképet ábrázoló képeslapokból vitt haza Argentínába, melyek egyikéről Ana Betta de Berti Buenos Aires-i festőművész elkészítette a festmény másolatát négy példányban – így indult a Nuestra Señora Desatadora a Nudos (Csomóoldó Miasszonyunk; rövidebb spanyol nevén: Virgen Desatanudos) hódító útjára Latin-Amerikában.

Az eredeti kegykép az augsburgi templom déli apszisában található, a Beatae Mariae Virginis de Bono Consilio-oltárnál, melyet a Langenmantel család 1700 körül, a századforduló alkalmából adományozott a templomnak. A festményt Hieronymus Ambrosius Langenmantel (1641–1718), az augsburgi Szent Péter-monostor papja rendelte meg, hálából Szűz Mária közbenjárásáért, melynek köszönhetően nagyapja, Wolfgang Langenmantel (1586–1637) és nagyanyja, Sophia Rentz (más forrás szerint Imoff; 1590–1649) túljutottak egy súlyos házassági válságon.

A válás szélére jutott házaspár Jakob Rem ingolstadti, osztrák származású jezsuitához fordult, aki híres volt Mária iránti tiszteletéről és bölcs tanácsairól – olvasható a Corazones nevű argentin oldalon. Négyszer látogattak el Rem atyához, hogy vele együtt imádkozzanak, és tanácsait meghallgassák. Utolsó látogatásuk alkalmával Jakob Rem a Szűzanya képe előtt imádkozott, és jelképesen felemelt egy fehér esküvői szalagot – mellyel a kor szokása szerint a házasodó párt „kötötték össze” –, és odanyújtotta Máriának, miközben maga kezdte bogozgatni a rajta lévő csomókat. Mihelyt Máriának nyújtotta a szalagot, az ragyogó fehérré változott. Ezután az imádság után férj és feleség között helyreállt a béke, házasságuk túljutott a válságon.

A kegykép egyik másolatát az argentin főváros Villa Devoto városrészében, a jezsuita noviciátus közelében fekvő San José del Talar templomában helyezték el 1996. december 8-án. A kegykép rendkívül népszerű lett a hívek körében, a Szűzanya ábrázolása előtt esdeklők imája sokszor meghallgattatott. Minden hónap nyolcadik napján, a Csomóoldó Boldogasszony napján zarándokok tömegei keresik fel; ez nemegyszer 40-60 ezer hívőt jelent. A hitbuzgalmi áhítat hatására 1998-ban megjelent a Csomóoldó Boldogasszony közbenjárásáért mondott kilenced (melynek szerzője Mario Ibertis Rivera) imafüzete, amely egész Dél-Amerikában viharos gyorsasággal terjedt el; mára több mint tíz nyelvre lefordították.

A Csomóoldó Boldogasszony tiszteletére 1989-ben, az ausztriai Styriában szenteltek templomot először a világon, a csernobili katasztrófa okozta válsághelyzet után.

Szűz Mária a barokk kegyképen a holdsarlón áll, angyalok veszik körül, fejét tizenkét csillag koronázza; fölötte a Szentlélek látható galamb alakjában. Egy hosszú, fehér szalagot tart kezében, melyen sorjában kibogozza a csomókat. Lába egy szintén összecsomózódott kígyón nyugszik. A festmény alsó részén Tóbiás prófétát láthatjuk a kutyájával és az angyallal, amint éppen úton vannak, hogy megkérjék Sára kezét (Tób 6,10–13); más értelmezések szerint azonban magát Wolfgang Langenmantelt vezeti Rafael főangyal, hogy meg tudja oldani házassága válságát.

Először Szent Iréneusz írta le úgy Máriát, mint a csomók kioldóját Adversus haeresis (A hamis gnózis leleplezése és cáfolata) című írásában: „Éva engedetlenségének csomóját Mária engedelmessége oldotta ki. Amit a szűz Éva szorosra kötözött hitetlensége által, azt a szűz Mária kiszabadította hite által.”

Ferenc pápa, még Bergoglio érsekként, több más Mária-ábrázolással együtt a Csomóoldó Boldogasszony képét is rágravíroztatta egy kehelyre, melyet XVI. Benedeknek adott ajándékba; az ötvös később elkészítette ennek a kehelynek a pontos mását, és az argentin nép nevében Ferenc pápának ajándékozta.

Az Irgalmasság Szent Éve 128.

Fehérvasárnap

Húsvét nyolcadának nyolcadik napját a legrégebbik liturgia ezt a napot Fehérvasárnapnak nevezte el. Az azévi nagyböjben a felnőtt fiatalok arra készültek, hogy nagyszombat éjjel a tűzszentelés és az ünepélyes templomi bevonulás után meghallgatják a szerpap (diákonus) öröménekét, majd a legnagyobb örömajándékot kapják meg Egyházunktól: megkeresztelik a felkészülteket, hogy az értünk szenvedett és kereszthalált elviselt Jézus érdemeiért ők is a Mennyei Atya fogadott gyermekei, a Fiúisten fogadott testvérei és a bérmálás szentségében a Szentlélek templomai lehessenek. Az öröm teljességéhez tartozott e nagy ajándékokat betetőzése: az ősszülők bűne miatt elveszített megszentelő kegyelmet visszanyerték, vele együtt az örökséget, a mennyország polgárjogát is. Ezeket a felbecsülhetetlen értékű ajándékokat jelképezte a szertartás egyik fontos mozzanata, amikor a keresztséget medencében szolgáltatták ki, a segítők szárazra törölték a krisztusi példa szerint háromszor alámerített hívő ember testét. Utána a lélek belső, teljes tisztulást jelképező, bokáig érő hófehér ruhába öltöztették. Így tértek vissza a templomban egybegyűlt régebbi keresztényekhez és fejezték be a szent szertartásokat. Amikor az örömteli szertartás-sorozat végetért, régen is, most is, a jelenlévő híveket, a régebben megkeresztelteket is meghinti a szertartást végző felszentelt pap. Ezután kezdődik a szentmise áldozati része a felajánlással. A szentáldozásban természetesen az új kresztények is részesültek. Ők abban a fehér ruhában tértek haza, amibe felöltöztették őket. Ezt viselték egy hétig. A hét utolsó napja utáni vasárnapon pedig újra megszokott ruhájukba öltözötten tértek vissza a templomba. A keresztelési ruhát karjukra helyezve vitték vissza a templomba, és ott a miséző oltárra helyezték annak jeléül, hogy az életük folytatásában a lelkük kegyelmi ajándékaira nagyon vigyáznak, és tisztán, a szeretet bőséges érdemeivel akarnak az Atya, a Fiú és a Szentlélek elé lépni, hogy átvegyék az érdemeikért járó jutalmaikat a soha véget nem érő örök boldogságban.Atyánk trónusa előtt fogad bennünket, és a megérdemelt boldogság csomagjával tüntet ki mindenkit, ahogy ki-ki megérdemelte a földi életében.

Húsvét 2. hete csütörtök

Húsvét 2. hete csütörtök       
ApCsel 5,27-33; Jn 3,31-36
„A főpap a szemükre vetette: Parancsba hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében”

Összeült a főtanács a reggeli órákban, hogy az előző délután bebörtönzött apostolokat kihallgassa. Amint a tegnapi szentleckéből értesültünk, Isten angyalt küldött a börtönbe, zárt ajtókon keresztül kivezette a foglyokat a szabadba anélkül, hogy az ajtó előtt álló fegyveres őrök bármit is észleltek volna. Parancsot kaptak, hogy menjenek a megszokott templomi tornácba, és tanítsák tovább a keresztény élet alapigazságait. Onnan ment be valaki jelenteni a tanácsterembe, hogy ott kint szabadon tanítanak a volt foglyok. Ez a nyilvánvaló újabb csoda nem gondolkodtatta el a főpapot és tanácsát, hogy ha ezek az emberek ennyire Isten védelme alatt állnak, nem lehetnek bűnösök. Amint Jézus perében sem gondolkodtak, hogy az igazságra derüljön fény, hanem látszatigazsággal támasztották alá az előre elhatározott halálos ítéletet, ugyanúgy folytatták Jézus perét tanítványain keresztül. Aki egyszer hazudott, csapdába esett. „A főpap a szemükre vetette: Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét. Erre Péter és az apostolok azt felelték: Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek”. (27-29)Itt merül fel és vár tisztázásra az alapvető kérdés: Ki itt az illetékes főpap? Kié az Istentől kapott hatalom? A Zsidókhoz írt levélben olvassuk a választ: „Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront”. (Zsid 5,4) Áront tehát Isten jelölte főpappá Mózes által, hogy mutassa be az Ószövetség áldozatait Istennek, és legyen közvetítő Isten és az emberek között. (vö. Kiv 28,1) Amíg tehát az Ószövetség és annak áldozatai érvényben vannak, addig az Áron véréből származottak a papok, s egy közülük a főpap. Már Dávid király idejéből biztosan tudta mindenki, hogy ez az áldozat és hozzá a főpapi tisztség nem lesz örökkévaló. Dávid próféta is volt, zsoltárokat is írt. A 40. zsoltárban leírja látomását az Atyaisten és a Fiúisten megbeszéléséről: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40,7-9) Ezer évvel korábban megírta tehát, hogy az ószövetségi áldozatok megszűnnek, így az áronita főpapság is. Azt is Dávidnak mondta el az Úr, hogy ki lesz az Újszövetség örök főpapja: Dávid fia és egyben Ura, vagyis a Messiás-király: „Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Megesküdött az Úr, és nem bánja meg: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110,1.4) Jézus mint a zsidók Királya volt felfeszítve a keresztre nagypénteken. A kereszt volt az oltár, Jézus pedig önmaga volt a főpap és a véres áldozat is. De amint korábban megmondta a kafarnaumi zsinagógában, Testét és Vérét adja eledelül híveinek (vö.Jn 6,48-51), nagycsütörtökön este az utolsóvacsorán a kenyeret és bort átváltoztatta saját testévé és vérévé, megtette az Újszövetség örökös áldozatává. Ezzel megszűnt az szövetség minden áldozatával és áronita papságával együtt. Ki volt tehát a tárgyaláson az érvényes főpap? Jézus Krisztus, és Péter, aki Őt képviselte. Semmi hatalma sem volt felette és társai felett az áronita főpapnak és a tanácsának.

FRIGIAI SZENT EUTICHES

Szent Eutiches 

érsek

Szentünk Frigiából származott. 12 éves korában szülei Konstantinápolyba küldték magasabb tanulmányokra. Társai közül kitűnt a tudományokban való haladásban, de gondolt a magasból származó bölcsességre is. Szándékában volt a szerzetesi életbe lépés is. Először megkeresztelkedett, aztán végigjárva az előirt, egyházi fokozatokat, áldozópappá szentelték. Az amasziai kolostorok egyikében felvette a szerzetesi rendet is. A kolostor főnökévé is választották. Részt vett az V. egyetemes zsinaton 553-ban Konstantinápolyban. A megbetegedett sinasziai metropolita helyett ő elnökölt. Amikor az idős Méruász konstantinápolyi pátriárka érezte halálát, őt ajánlotta utódául. Életének 40-ik évében valóban megválasztották, Eutiches jól kormányozta lelki nyáját és erős védelmezője és oszlopa volt az igazhitű tanításnak a tévtanítók ellen. Néhány év múlva, Jusztinián császár, elvakítva a dokéta tévtanítás követőitől, a pátriárka ellen fordult, új pátriárkát választatott helyette, őt pedig számkivetésbe küldte. Egy kolostorban 13 évet töltött el így, élete szigorú aszketikus volt. Istentől a gyógyítás és jövőbelátás adományait kapta meg. Jusztinián császár halála után, Jusztin császár uralkodása alatt visszatérhetett lelki nyájához. Még 5 éven át kormányozta híveit, és 582-ben fejezte be szent életét.

Böjte Csaba: Az irgalmasság iskolája – Az élőkért és holtakért imádkozni

Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben „Az irgalmasság iskolája” címmel beszédsorozatot indított, amely április 3-án, az irgalmasság vasárnapján ért véget a dévai templomban, ahol az irgalmasság lelki cselekedeteinek hetedik állomásáról beszélt.

Csaba testvér ezúttal levélben is megszólította az iskola tanulóit, elmélkedéseinek hallgatóit:

„Istennek hála, elérkeztünk az irgalmasság iskolája utolsó állomásához! A tizennegyedik irgalmassági cselekedetben egymás lelki támogatását kéri tőlünk anyánk, az egyház! Összetartozunk, egy nagy családot alkotunk, együtt indulunk, és együtt is kell hogy célba érjünk mennyei Atyánk Országába! Jézus Krisztus apostolainak mondta: gyertek, legyetek emberhalászok! Az irgalmasság iskolájának utolsó állomása az egymásért végzett csendes, közbenjáró imádság!

Emlékszem, mikor felszenteltek, és a püspököm azt mondta, hogy most már az egyház nevében imádságos áldást oszthatunk, az én szívem csordultig megtelt örömmel! Gyulafehérváron felültem a vonatra, és elmentem Csíkszentdomokosig, édesapám szülőfalujáig. Onnan gyalog, mezítláb mentem papi ruhámban Csíksomlyóig, hogy Mária lábánál bemutathassam életem első szentmiséjét! Mentem a falvakon keresztül, és minden szembejövő embert csendben, magamban, imádságos szeretettel megáldottam! Hatalmas öröm töltötte el a szívemet, jó volt áldva áldásként szülőföldemen gyalogolni! Ugyanazt tapasztaltam, mint mikor egy kibicsaklott végtag, forgó a gyógymasszőr keze alatt a helyére pattan, világosan éreztem, hogy megtaláltam az életem célját, értelmét, legszebb feladatát: jó volt élő áldássá válni, Isten drága simogatása lenni embertársaim számára! Kimondhatatlan öröm volt sajgó talppal odaállni nemzetünk kegyhelyén az oltárhoz, és imádságos szeretettel elkezdeni testvéreimért a legértékesebb imádságot, a szentmisét, békés egyszerűségben bemutatni Jézus Krisztus keresztáldozatát!

Az irgalmasság cselekedete gyógyít, felemel, erőt ad! Az irgalmasság erényével nemcsak másoknak teszünk jót, hanem elsősorban magunknak, mert jónak lenni jó! A legcsodálatosabb dolog, az emberhez legméltóbb feladat ezen a földön irgalmas szeretettel körbejárni, testvéreinkért imádkozni, szerényen jót tenni mindenkivel!

Kezdjük el gyakorolni tudatosan ezt a csodálatos irgalmassági cselekedetet! Most, hogy elolvastad ezt a kis levelet, állj fel, és nézzél rá mosolyogva a legelső emberre, akivel találkozol, és mondj el érte egy fohászt, csendben kérd Isten áldását az ő életére! Légy Teremtő Istenünk gyógyító szeretetének hordozója!

Imádkozzunk élő és elhunyt ismerőseinkért, testvéreinkért nagy szeretettel,

Csaba testvér”

* * *

Jó nekünk, ha tudunk az emberekért imádkozni. Ha az ember tud imádkozni a másikért, felszabadító, pozitív érzés alakul ki benne – hívta fel a figyelmet elmélkedésében Böjte Csaba, majd hozzátette, hogy ez a szentek útja. Ószövetségi példákat is idézett: amikor Mózes lejött a hegyről, imádkozott a népért, hogy Isten bocsásson meg nekik. Ábrahám Szodomáért és Gomorráért kérte az Urat, közbenjáró imádságot mondott értük. Élőkért és holtakért is imádkoznak a Bibliában: a Makkabeusok könyvében a csata után a zsákmány egy részét a papoknak adják, hogy áldozatot mutassanak be az elesettekért. Jézus megrendül Lázár sírjánál, és imádkozik, feltámasztja Lázárt. Arra biztat minket is, hogy imádkozzunk halottainkért.

Csaba testvér felelevenítette loretói élményét: nekidőlt a régi köveknek, amelyek a hagyomány szerint a názáreti ház kis kápolnájának kövei. Elképzelte, hogy amikor Szent József haldoklott, együtt volt a szent család. A Szűzanya is biztosan imádkozott a kereszt alatt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szentek sokat imádkoztak. A sivatagi atyák gyöngyökkel, kavicsokkal számolták a másokért felajánlott imádságokat.

Böjte Csaba megosztotta hallgatóival azt a tapasztalatát, amelyet édesanyja halála előtt élt meg, amikor együtt imádkoztak a halálos ágyánál. Csaba testvér megfogta a kezét, és minden ujjára mondott egy imádságot, mint a rózsafüzér szemeire. Amikor a végére ért, édesanyja mindig megszorította a kezét. Az imádság nélkül sokkal fájdalmasabbak lettek volna élete legnehezebb napjai – mondta el legszemélyesebb élményét a dévai híveknek.

Az erdélyi ferences az irgalmasság iskolájának utolsó elmélkedése végén azt kérte, merjük egymást megajándékozni egy-egy imacsokorral; mondjunk el egy-egy rózsafüzért másokért, ha születésnapjuk van, vagy ha valami baj van; kérjünk áldást az utcán szembejövő gyermekre, öreg nénire, mondjunk el érte egy Miatyánkot.

Az Irgalmasság Szent Éve 127.

április 6.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe (április 4.)

Imádkozzunk a kismarosi ciszterci nővérekért!

• Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor

Alapítójuk: Molesmes-i Szent Róbert, Szent Alberik, Harding Szent István

Meghívásunk monasztikus életre szól, testvéri közösségben, Szent Benedek Regulája és a ciszterci hagyomány szerint. Fogadalmat teszünk stabilitásra ("mindhalálig hűséges leszek hivatásomhoz a monasztikus szerzeteséletben"), szüntelen megtérésre ("szüntelenül törekszem életem megjavítására") és engedelmességre. Életvitelünk húsvéti jelleget tükröz, mert Krisztus misztériumának liturgikus ünneplésén alapszik (zsolozsma). Napjaink az Ige imádságos hallgatásából táplálkoznak (lectio divina). Isten arcának kereséséből fakad az emberek iránti együttérzésünk, szeretetünk. Vendégfogadásunk részesíti a hozzánk jövőket életformánk gyümölcseiből. Isten jelenlétében gyökerező életünk, munkánk a kegyelem leesdése a világ számára.

Lelkiségünkből:

„Cselekedeteinkben semmi egyenetlenség ne legyen, hanem egyazon szeretetben, egyazon Regula alapján és hasonló szokások szerint éljünk.” Harding Szent István

 

Húsvét 2. hete Szerda

Húsvét 2. hete Szerda          
ApCsel 5,17-26; Jn 3,16-21
„Hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről”

Az apostolok küldetésük értelmében állandóan imádkoztak és tanítottak. Az igazságot tanították, ez a katolikus élet alapja. Abban az időben már a legfontosabb igazság, amit az üdvösség érdekében meg kellett ismernie Jeruzsálem lakóinak és a fővárosba ellátogató vidéki zsidó híveknek az volt, hogy Isten beteljesítette az Ábrahámnak, Jákobnak, Dávidnak adott ígéreteket. Dávid királyi házából megszületett a sátántipró Messiás, akit a zsidó nép szeretettel fogadott, de a vezetők gyanakodva elutasítottak. Jézus elfogadta és megerősítette az ószövetségi Szentírást, beteljesítette a próféták jövendöléseit. Rengeteg csodát művelt a betegek gyógyításával, megmutatta, hogy ura a természetnek. A vihart egyetlen szóval lecsendesítette, öt pici kenyeret úgy megszaporított, hogy tízezer embert jóllakatott vele, három halottnak visszaadta az életet. Mindazt valóra váltotta, amit Atyja rábízott. Főpapok és farizeusok esküdtek össze ellene ennyi bizonyíték ellenére, halálra ítélték, Pilátussal is halálra ítéltették, keresztre feszítve meghalt, de harmadnapra feltámadt. Az apostolok az Ószövetség beteljesítőjeként beszélhettek róla. Tanításukat megerősítették sok-sok csodával, amit Jézus nevében műveltek. A végén már Péter lakása és a zsidó templom közötti útszakaszra hordták ki a betegeket, hogy legalább Péter árnyéka érje őket, amint imádkozni és tanítani megy föl a templomba. Ezt a nagy sikert már nem tudta lenyelni a zsidó főpap: „Fölállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak – vagyis a szaddúceusok pártja -, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről. Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak” (ApCsel 5,17-21) Miért nem tudták eltűrni a főpapok és a velük tartó szaddúceusok az apostolok nyilvánvaló sikereit? Mert a szaddúceusok voltak annak a kornak az anyag- és szabadelvű pártja. Minden áron azt akarták bizonyítani, hogy nekik mindig igazuk van. Igazuk volt Jézussal szemben, ezt nyíltan állították a főtanácsban, ugyanezt tették Pilátus előtt. A főtanácsban káromkodással vádolták és ítélték halálra az Urat, mert ez számított főbenjáró bűnnek a hívő zsidók szemében. Pilátus sok istenhívő volt, nem zavarta, ha Jézus Isten Fiának vallotta magát, ezért a császár egyeduralmát veszélyeztető trónkövetelő váddal hozakodtak elő. Isten nyilvánvaló csodával nyilatkozott az apostolok igaza mellett. Angyalt rendelt a börtönbe, ő gond nélkül kinyitotta a becsukott ajtót, és közölte Isten parancsát: Menjetek a templomba, folytassátok az igehirdetést és tanúságtételt Jézus mellett! – Ha becsületes főpapja lett volna Istennek az akkori főpap, a bezártan talált börtönajtó, az üres cella elgondolkodtatta volna, hogy Isten nem tesz csodát hazugság mellett. Főként azt fontolta volna meg, hogy a kiszabadult rabok ott maradtak a templom szokott tornácán. Nekünk is ugyanez a parancsunk Jézustól: Menjünk a templomba, hirdessük az igazságot és a szeretetet. Ne féljünk Isten mai ellenségeitől: Isten ugyanaz ma, mint akkor volt, végtelen igazság és végtelen szeretet. Ellenségei pedig ugyanolyan ostobák, mint az akkoriak. Azt hiszik, hogy igazuk van, ha szélkakas módjára fondorkodnak, azaz hazudoznak.

 

FERRERI SZENT VINCE

FERRERI SZENT VINCE

*Valencia, 1350 körül +Vannes (Bretagne), 1419. április 5. 

Vince 1350 táján született Valenciában. 1367-ben belépett a domonkos rendbe. Leridában és Barcelonában tanult, aztán Valenciában tanított. A káptalan prépostja, Luna Péter megismerte és nagyra értékelte, később pappá is szentelte. Vincét nagyra becsülték tudománya, a betegek iránti részvéte, okos tanácsai és példás életmódja miatt. Irodalmi tevékenységet is kifejtett: prédikációkat, néhány értekezést meg egy lelkiéletről szóló tanulmányt tulajdonítanak neki. Amikor Luna Péter 1390-ben az avignoni pápa legátusaként járt Valenciában, sikerült a római pápa ellenében VII. Kelemen pápa hívének megnyernie Vincét, ki közben már megbecsült szónok lett. A legátus kíséretében Vince közelebbről megismerhette számos vidék lelkiállapotát és erkölcsi viszonyait. Lelke mélyéig átérezte, hogy mekkora szükség van az Egyház egységére és az erkölcsök javulására. Amikor Luna Péter XIII. Benedek néven avignoni pápa lett, udvarába hívta és rábízta a kúria gyóntatását. Vince vállalta a munkát, de a fölkínált egyházi méltóságokat visszautasította.

1399-ben úgy érezte Vince, hogy egy súlyos betegségéből csodálatosan gyógyult föl. Annak jelét látta ebben, hogy ezután kizárólag az igehirdetésnek kell élnie. 1399. november 22-én elhagyta Avignont. Első prédikációs útja Marseilles-en keresztül, a Riviera mentén Lombardiába vezetett, azután 1403-ban Savoyába, Genfbe, Lausanne-ba, Fribourgba és Lyonba. 1408-ban Montpellier-ben, 1409-ben Barcelonában prédikált.

Mint szónok a szó, az imádság és a példa minden eszközével igyekezett az embereket megragadni. Életmódjának szigorúsága minden vitán fölül álló tekintélyt szerzett neki. Erkölcsi követelményei tudatosan magasak voltak. A hit dolgában kérlelhetetlen volt. Mégis számos hálás híve követte hűségesen egyik helyről a másikra. Azokat a túlkapásokat és veszélyeket, amelyek az ilyen közösségekben támadni szoktak, Vince céltudatos és keménykezű vezetéssel távol tartotta.

Tartósan hatott a lelkekre az Antikrisztus és a világ vége jöveteléről szóló prédikálása. Prófétának tartották. Egyszer Valenciában Borja Alfonznak megjósolta, hogy el fogja nyerni a tiarát. A jóslat teljesedett, amikor III. Callistus néven pápa lett belőle. Itáliában előre megmondta Sziénai Bernardin működését és szentté avatását. Nagy témája azonban a világ vége volt. Az istenfélelem, amely őt teljesen átjárta, átragadt hallgatóira. De nem a félelemkeltés volt számára a végcél: tudta, hogy a félelemnek a szeretetben kell föloldódnia és szeretetté kell válnia. Ezért Vincének nem volt kizárólagos témája a végső idők rettenetessége. Kézzel leírt prédikációiban fölvetette a kérdést, hogy mikor jön el az Antikrisztus. Nagyon józan volt a válasza: senki sem ismeri azt a napot és órát. Bűnbánó lélekkel kell tehát rá várakozni. Az a döntő, hogy megtartsuk az Úr intelmét: ,,Virrasszatok és imádkozzatok!'' Mindazonáltal kora zűrzavaros viszonyai hatására Vince hajlott arra a véleményre, hogy a végső nap közel van.

Tortosában és más spanyol városokban Vince ismételten fölszólalt a zsidókkal folytatott vallási párbeszédekben. Olykor keresztény szempontból nem igazolható módszereket is alkalmazott: nem rettent vissza attól, hogy a világi hatóságokkal nyomást gyakoroltasson a zsidókra, s így kényszerítse őket beszédeinek meghallgatására. Akik a zsidóságból megkeresztelkedtek, tekintélyes emberek voltak, ezért megtérésük nagy hatást váltott ki a nép körében. Még mohamedánokat is sikerült az Egyházba vezetnie.

A spanyol királyságok uralkodói jó viszonyt tartottak fenn az aszkéta szónokkal, és támogatták fáradozásait. XIII. Benedek már 1413- ban békeközvetítőnek akarta fölhasználni. Vince fáradhatatlanul hirdette Isten igéjét. 1415-ben nyíltan legatus a latere Christinek (Krisztus személyes követének) nevezte magát annak mintájára, ahogy a pápák ,,a latere'' (szó szerint: ,,oldaluk mellől'' küldött) legátusokat szoktak küldeni személyes képviseletükre. Az ibériai királyok véget akartak vetni annak az áldatlan állapotnak, amely a ,,nyugati egyházszakadásból'' következett (a keresztények évtizedeken át két, illetve három pápa közötti szakadásban éltek), és amelyet XIII. Benedek álnoksága egyre csak tovább nyújtott. Vincét is bevonták a tárgyalásokba. Áldozatos belső elszántsággal Vince elszakadt ugyan az avignoni pápa iránti engedelmességtől, de a rómainak még nem vetette alá magát. 1416. január 6-án ő hirdette ki Perpignanban, hogy Aragónia, Kasztília és Navarra királyai megtagadják az engedelmességet XIII. Benedektől. Ezzel spanyol oldalról megnyílt az út a konstanzi zsinat egységpápája előtt. Noha biztosan nehezére esett Vincének az elfordulás XIII. Benedektől, az egész egyház javát előbbre helyezte, mint az avignoni pápához való ragaszkodást.

Ezek után Vince elhagyta spanyol hazáját, és észak felé indult. De nem Konstanzba ment, ahova meghívta Johannes Gerson, a nagy befolyású teológus és egyházpolitikus, hanem meglátogatta Colettát, a klarisszák bátor megreformálóját, aztán továbbvándorolt Normandiába és Bretagne- ba. Kemény talajon dolgozott, most főként mint népmisszionárius. Ezzel megkezdődött prédikációs útjainak harmadik és egyben utolsó szakasza. Most már nem nyúlt korábbi kedvelt témáihoz, az Antikrisztus közeli jöveteléhez és a világ végéhez. A vallási reform építő munkáját végezte. Franciaország akkoriban az Angliával vívott százéves háború megpróbáltatásai alatt szenvedett. Vince kevesebbet gondolt a világ, mint saját életének végére. Szigorú életmódja mellett kitartott. Amikor a toulouse-i érsek azt tanácsolta neki, hogy mérsékelje önmegtagadásait, azt válaszolta, hogy nem könnyű abbahagyni egy hosszan gyakorolt szokást.

Képes volt az embereket beszédeivel órákon át lekötni. Fáradhatatlanul folytatta apostoli útjait, gyakran szamáron ülve. Valenciai nyelvét a latin nyelvű országokban mindenütt megértették. Élete utolsó éveiben a francia nyelvet is használta. Amikor megérkezett egy településbe vagy városba, ünnepélyes fogadtatást rendeztek számára.

Működése a bretagne-i Vannes-ban ért véget. 1419-ben még megtartotta a nagyböjti beszédeket. Amikor testi erejének hanyatlását érezte, elbúcsúzott a burgundi hercegnőtől, aki őt mélységesen tisztelte. Még egyszer megáldotta szeretett betegeit, nagy áhítattal fogadta a végső szentségeket, és hálásan vette az V. Márton pápa által neki küldött teljes búcsút. Fölolvastatta az Üdvözítő szenvedésének történetét, összekulcsolta kezét és megcsókolta a feszületet, azután meghalt. Szent boldogság ömlött el arcán. 1419. április 5-e volt. Holttestét a vannes-i püspöki templomba vitték és ott temették el. 1455-ben III. Callistus pápa Ferreri Vince prédikáló testvért fölvette a szentek sorába.

Ferreri Vince mint a 15. század egyik leghatalmasabb -- bűnbánatot hirdető -- prédikátora vonult be az Egyház történetébe.

Ünnepét 1667-ben vették föl a római naptárba, április 5-re.


--------------------------------------------------------------------------------

Erről a rendkívüli emberről, a késő középkor oly nagyhatású bűnbánati szónokáról kortársainak vallomásai megragadó, eleven képet hagytak ránk.

1399-ben Vince súlyosan megbetegedett. Gyógyulásért imádkozott, és megjelent neki az Üdvözítő Szent Domonkos és Szent Ferenc társaságában, megérintette az arcát, és megbízta, hogy menjen prédikálni és nyerjen meg sok lelket.

Az emberek lesték a szavát. Toulouse-ban az ő kedvéért három héten át szünetelt az egyetemen az előadás és minden más prédikáció. Vince keserű igazságokat mondott fejedelmeknek és prelátusoknak, parasztoknak és kalmároknak egyaránt. Olyan dolgokról is szólt, amelyek egyébként érinthetetleneknek számítottak. Őszinte kritikát mondott a fennálló viszonyokról. Nagy aszkéta és vezeklő híre előtte járt. De e nélkül is elég volt egy tekintet csont-bőr alakjára, és mindenki meggyőződhetett róla, hogy ez az ember semmi olyant nem követel mástól, amit maga már régen ne teljesített volna. Hús sohasem került asztalára, a vasárnapok kivételével negyven éven át naponta csak egyszer étkezett. Ágya szalma volt és szőlőlevél. Mint egy második Keresztelő János állt az emberek előtt.

A későbbi években szamáron szokott utazni. Imádkozók és bűnbánók, szerzetesek és laikusok követték. Egészen haláláig vezetett ilyen vezeklő meneteket országszerte. Csapata előtt keresztet vittek. Kora reggel misézett, azután prédikált, gyakran három órán át. Utána harangszó hirdette, hogy elérkezett a betegek megáldásának az ideje. A betegek megáldása után evett valamit, azután gyóntatott és azokkal az emberekkel foglalkozott, akik valamilyen ügyben jöttek hozzá.

Amikor már legyengülve és ősz fejjel járta végig Bretagne-t, hatalmas hangja még mindig túlzengte a tenger harsogását. Személyiségének bűvkörében tanítványok csoportja követte, akik bűneikért korbácsolták magukat és egyéb vezeklést vállaltak. Hosszú, keresztvégű botjára támaszkodva Istenhez szólította a népet, és szavát újra meg újra a megtérés csodája követte.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, aki Szent Vince áldozópapot az evangélium buzgó hirdetőjévé tetted, kérünk, add, hogy Fiad, akiről szented azt hirdette, hogy Bíróként jön el újra, a boldogok közé juttasson minket a mennyben!

Szíriába látogatott a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára

Cyril Vasil’ jezsuita érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára március 12. és 17. között Szíriában tartózkodott. A L’Osservatore Romano vatikáni napilap április 2-án „Ne feledkezzünk el Szíriáról” címmel számolt be a főpásztor látogatásáról.

A jezsuita érsek részt vett a szíriai katolikus püspökök plenáris ülésén is, amelyet március 17-én tartottak Tartúszban. A szíriai katolikus püspökök szinódusának elnöke III. Gregoriosz görög melkita pátriárka, elnökhelyettese III. Ignác Juszuf Junan antióchiai szír katolikus pátriárka.

Cyril Vasil’ érsek Ferenc pápa és az egész egyház szolidaritásáról biztosította a Szíriában jelen lévő egyházi közösségeket, a főpásztorokat, a papokat, a szerzeteseket és szerzetesnőket, továbbá a világi híveket, akik olyan sokat szenvednek a pusztító háborútól. A Keleti Egyházak Kongregációjának titkárát szíriai látogatására elkísérte Max Cappabianca domonkos szerzetes, a dikasztérium munkatársa. A helyszínen hozzájuk csatlakozott Mario Zenari érsek, szíriai apostoli nuncius, egy azon kevés diplomaták közül, akik nem távoztak el Szíriából a konfliktus kitörését követően.

Cyril Vasil’ érsek tolmácsolta Leonardo Sandri bíboros, a kongregáció prefektusának szívélyes üdvözletét, majd rámutatott: látogatásának elsődleges célja, hogy köszönetét fejezze ki a püspököknek tanúságtételükért, kitartásukért, türelmükért, a rájuk bízott nyáj vezetéséért. Hűségük Krisztus példáját követi, aki életét adta barátaiért. A főpásztor látogatása egyben kinyilvánítja, hogy az egyetemes egyház nem feledkezik meg a szíriai katolikusokról. „Az egyház szívében vagytok, veletek együtt szenvedünk” – mondta a jezsuita érsek.

Fontos, hogy az egyház közel álljon az emberekhez ebben a háborús helyzetben, mivel sokan nem pusztán fizikailag sérültek meg, hanem lelki sebeket is hordoznak. A püspökök hirdessék a remény Istenét, aki soha nem hagy el bennünket. Ezekben a nehéz időkben fordítsanak különösen nagy gondot a papjaikkal való kapcsolataikra lelkigyakorlatok, találkozók, közös programok révén. Vasil’ érsek hangsúlyozta, hogy a Keleti Egyházak Kongregációja konkrét segítséget kíván nyújtani a szíriai papoknak a pápa és az egész egyház szeretetének jeleként.

Az elvándorlás témájával kapcsolatban a főpásztor nem kívánt ítélkezni azokról, akik elhagyják az országot, de emlékeztetett rá: közösen kell megtenni mindent azért, hogy az emberek szülőföldjükön maradjanak. „Mi magunk legyünk meggyőződve arról, hogy a keresztények mindig itthon lesznek Szíria szép földjén” – tette hozzá az érsek.

Látogatásának első állomása március 13-án Szednaja város volt Damaszkusztól északra, ahol a görög melkita kisszemináriumot kereste fel. A város Miasszonyunkról nevezett ősi, görög ortodox kolostorában találkozott az ott élő tizenhárom szerzetesnővel.

Március 14-én Jabrúd székesegyházában Vasil’ érsek vezetésével görög melkita és szír katolikus énekek kíséretében imádkoztak a békéért. A papokhoz, szerzetesekhez és szerzetesnőkhöz intézett beszédében a jezsuita főpásztor emlékeztetett rá, hogy az évszázadok során az egyházat gyakran érte üldöztetés, mint például a kommunizmus idején hazájában, Szlovákiában. Az a tapasztalat is bebizonyította, hogy nem a szenvedésé az utolsó szó, mivel az egész világ egyházának szeretetközössége támogatja Isten népének szenvedő részét.

Március 15-én Damaszkuszban Vasil’ érsek találkozott a város és Szíria déli eparchiáinak (egyházmegyéinek) papjaival, majd a katolikus karitatív intézmények képviselőivel. Jelen voltak többek között a Caritas és a Jezsuita Menekültszolgálat tagjai.

Március 16-án Tartúsz, továbbá az északi részek, a Keresztények völgye és Latakia papjaival és szerzeteseivel találkozott az érsek. Mintegy nyolcvanan voltak jelen: többek között a trappista, a karmelita és a ferences közösségek képviselői, szerzetesnők, valamint maronita és melkita egyházmegyés papok. „Már most gondolni kell arra a napra, amikor véglegesen helyreáll a béke Szíriában, és mindent meg kell tenni, hogy a keresztények visszatérjenek hazájukba” – hangsúlyozta a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára.

Az Irgalmasság Szent Éve 126.

április 5.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe (április 4.)

Imádkozzunk a Verbum Dei Közösség fogadalmas tagjaiért!

• Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség

Alapítójuk: Jaime Bonet

A Verbum Dei Közösség a megszentelt élet új formái közé tartozik, amelyhez Istennek szentelt nők, férfiak és missziós házaspárok is tartoznak, valamint mindazok a hívők is, akik ugyanebben a lelkiségben és küldetésben osztoznak. Célja és szándéka, hogy Krisztusnak apostolokat formáljon minden életállapotú, nemű, fajú vagy szociális helyzetű nép között, bevezesse őket az Istennel való személyes kapcsolatba.

Lelkiségünkből:

Tudatában vagyunk annak, hogy Isten élő Igéjének hirdetése kapcsolatba hozza az embereket Krisztussal, és Krisztus tanítványaivá tesszük őket azáltal, hogy megismerik[1] és követik őt, valamint ők maguk is tanítványokká tesznek másokat. Éppen ezért, a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség Jézus első tanítványainak jelmondatával: „Orationi et ministerio verbi instantes”[2] és az első keresztény közösség szellemével Isten Igéjében konkretizálja és összpontosítja sajátos küldetését: imádkozni az Igét, elsajátítani, egészen addig, amíg saját életünkké nem válik, átalakulni benne és így továbbadni másoknak is,[3] hogy ők is imádkozzák, éljék és élményszerűen tanítsák másoknak.[4] (Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség Konstitúció 17.)
[1] A “megismerés” bibliai értelmezése. Vö., Óz 2, 22.
[2] ApCsel 6, 4 (Vulgata).
[3] Vö. Mt 28, 20
[4] Vö. 2 Tim 2, 2.

Húsvét 2. hét kedd

Húsvét 2. hét kedd

Amiről a mai Szentleckében olvasunk, az a feltámadott Jézus legnagyobb csodája a történelemben, amely a mélyben már megvalósult, de a felszínen még az Egyházon belül is csak néhány kivételes pillanatban válik láthatóvá. Az eredeti bűn olyan hasadást támasztott ember és ember között, hogy a szívek és lelkek igazi egységét csak Jézus Krisztus, az Isten Fia volt képes visszaállítani kereszthalála által, amelynek gyümölcse a Szentlélek kiáradása, az újjászületés a keresztség szentségében. Ez a fajta, az egyazon belső isteni élet szerinti egység ugyanis emberi erőfeszítéssel elérhetetlen, viszont a keresztség által már létrejött ott, ahol mindegyikünk legegyénibb, legszemélyesebb élete ered. Hatékonnyá azonban csak akkor válhat, ha felismerjük és vállaljuk. Nekünk, keresztényeknek tehát nem az a feladatunk, hogy létrehozzuk az Egyház egységét, mert azt a Szentlélek a mélyben már megvalósította, hanem hogy vállaljuk ezt az egységet, és felszínre hozzuk az élet minden területén.

Ezek után nem nehéz megjósolni, hiszen a mélyben már megvalósult, hogy mi lesz az Egyház jövője: csakis az, ami a jeruzsálemi közösségben a kezdetekkor már megmutatkozott. A jeruzsálemi ősegyház azért örök példakép előttünk, mert tagjai mindenekelőtt Istenben, az élet ősforrásában kapcsolódtak össze, s ez a köztük lévő egység ragyogott fel mindennapjaikban: az értelem, az akarat, az erkölcs és az érzület világában, sőt még az anyagi javak megosztásában is.

Urunk Jézus, légy közöttünk, és ösztönözz Szentlelkeddel, hogy a folyamatos megtérés fáradságos, de békét adó erőfeszítésével a felszínre hozzuk a köztünk lévő egységet, hogy ezáltal hitelesen tanúskodhassunk Rólad, s így elhiggye a világ, hogy valóban az Atya küldött Téged.

 

HIMNUSZKÖLTŐ SZENT JÓZSEF

Himnuszköltő József atya

József Sziciliában született istenfélő és erényes szülőktől A gyermeket jó erkölcsben a könyvek ismeretében nevelték. Már gyermekkorában észre lehetett venni, hogy erényekben tökéletes ember válik belőle. Szelíd volt, csendes és alázatos. A szent könyveket sikeresen tanulta, Amikor Szicíliára rátörtek a barbárok, szüleivel Görögországba menekült. Ott a szaloniki kolostorba lépett és szigorú életet kezdett. Amikor kitört a szentképek elleni harc, József a legbuzgóbb védelmezői közé tartozott a szent képeknek. Ezért nemegyszer számkivetésbe küldték. Amikor utoljára visszatért a száműzetésből Konstantinápolyba, Ignác pátriárka a Nagy Egyház szent edényeinek őrzőjévé tette meg. Fotiosz pátriárka pedig az egész konstantinápolyi papság gyóntatójává nevezte ki. Isten emberének és az atyák atyjának nevezte, isten a lélekbelátás ajándékával tisztelte meg. Látta azokat a bűnöket, amiket az emberek el akartak előle titkolni. József atya csendesen hunyt el 883-ban az április 3-ról, 4-re virradó éjjel. Istentiszteleteink számára közel 300 kánont írt, ezért kapta a „himnuszköltő” címet.

Pakisztánban az iszlám fundamentalizmus elleni fellépésre van szükség Asia Bibi ügyében

Pakisztánban a hatóságoknak sikerült békés eszközökkel véget vetni a muszlim integralisták tüntetésének Iszlámábádban. Négy napja követelték Asia Bibi halálra ítélését. Az ötgyermekes keresztény asszony 2009 óta van börtönben, mert igazságtalanul istenkáromlással vádolták meg.

„A pakisztáni kormány küzdelme a szélsőségesek ellen a szavak szintjéről a tettek mezejére kell hogy lépjen” – nyilatkozta Bernardo Cervellera, az Asianews missziós hírügynökség igazgatója a Vatikáni Rádiónak.

„Alapvetően fontos, hogy a fundamentalizmus elleni küzdelem ne pusztán katonai, hanem kulturális szinten is történjen. Ötezer szélsőségest elfogtak már Pakisztánban, de a tálibok húszezer iszlám iskolát nyitottak az országban – figyelmeztetett Bernardo Cervellera. – Ha feltesszük, hogy minden egyes iskolában legalább ezer gyermek tanul, akkor ez több százezer fundamentalistát jelent. Meg kell nézni ezeket az iszlám iskolákat, hogy milyen oktatást nyújtanak, milyen tankönyveket használnak, és a prédikációkat, amelyeket a mecsetekben mondanak. Az állami televízióban olyan műsorok vannak, amelyek felmagasztalják a fundamentalizmust. Ha az ez elleni küzdelem nem teljeskörűen történik, tehát kulturálisan is, és nemcsak katonai és biztonsági megközelítésből, akkor sosem érünk a végére.”

A pakisztáni keresztény asszony ügyével az Európai Parlament alelnöke, Antonio Tajani is foglalkozik. Felhívást tett közzé, hogy a mérsékelt iszlám nyújtson segítséget Asia Bibi megmentése érdekében. Bernardo Cervellera szerint nagyra értékelendő a kezdeményezés, mert mindannyian tudjuk, hogy az iszlám fundamentalizmus nem terjed ki egészében az iszlámra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az iszlám világ megelégszik egyszerűen azzal a kijelentéssel, hogy „ez nem az igazi iszlám, nekünk ehhez semmi közünk”. Pedig igen is van közük hozzá, mint ahogy nekünk, keresztényeknek is, akik részt veszünk a társadalom kérdéseiben. Arra van szükség, hogy a muszlimok is részt vegyenek a társadalomban, lássák és járjanak utána, hogy a Korán tanításából miért forrnak ki ilyen torzulások – hangsúlyozta az Asianews missziós hírügynökség igazgatója.

Az Irgalmasság Szent Éve 125.

április 4.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Imádkozzunk a verbitákért!

• Isteni Ige Társasága

Alapítójuk: Janssen Szent Arnold

A verbita missziósok közösségét nehéz szükséghelyzetben alapította Janssen Szent Arnold (1837 - 1909) német pap. Felismerve a szükséget, lemondott jó megélhetést biztosító állásáról és vállalta, hogy szervez egy olyan Missziósházat Steyl-ben, ahol német katolikusok is felkészülhetnek missziós szerzetesi hivatásukra. A taglétszám gyors növekedése lehetővé tette, hogy már az alapítás után négy évvel, kiküldhetett két hithirdetőt Kínába. Közben Arnold atya kitartása által megvalósult, hogy a verbita közösség a világ minden tájára eljusson: Togóba, Pápua Új-Guineába, Észak- és Dél-Amerikába. Később azt is észrevette, hogy kizárólag férfi misszionáriusok nemigen juthatnak el mindenkihez, akinek szüksége van Krisztus örömhírére. Ezért hamarosan női missziós rendet is alapított. Őket a "Szentlélek Szolgálói" névre keresztelte el. Ma a jellegzetes rendi ruhájukról "kék missziós nővéreknek" nevezett szerzetesnők a világ minden táján eredményesen dolgoznak. Emellett Arnold atya arra is rájött, hogy a misszió eredménytelen imádságos támogatás nélkül. Ezért megalapította a "Szentlélek Szolgáló Örökimádó Nővérek" társaságát, akik állandóan ott virrasztanak az Oltáriszentség mellett.

Lelkiségünkből:

„Az Ige világossága és a kegyelem Lelke elől hátráljon meg a bűn sötétsége és a hitetlenség éjszakája, és éljen Jézus Szíve az emberek szívében.” Janssen Szent Arnold

 

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Az isteni világ hirtelen berobbanása még a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem: érzelem. Érzelmeink pedig – a negatívak is – ugyanúgy hozzátartoznak életünkhöz, mint értelmünk, akaratunk vagy maga a testünk. Abból lehet felismerni, hogy Isten angyalával vagy a gonosz kísértővel van-e dolgunk, hogy az Istennel való találkozás visszaadja lelkünk nyugalmát, mert a szeretet feloldja a félelmet.

Mária – mint igazi okos szűz – az angyali jelenés közben is használja az értelmét, gondolkodik kezd, és nem fél kérdést feltenni: „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítjük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és itt megjelent a Szűzanya, ezt és ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „hittel engedelmeskednek”. Csakhogy ez nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Igenis szabad gondolkodóba esni, szabad kérdéseket feltenni, szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval, hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni. Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik.

Urunk Jézus, Édesanyád csak azután mondott igent, hogy meggyőződött róla, Isten küldöttje járt nála. Ezután viszont nem tétovázott beleegyezését adni, hanem készségesen átadta értelmét és akaratát, testét és lelkét Isten terveinek szolgálatára. Kérünk, add kegyelmedet, hogy ma, amikor a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk, testünknek ez a mozdulata fejezze ki nemcsak a megtestesülés misztériuma előtti hódolatunkat, hanem elménk értelmes meghódolását, akaratunk beleegyezését, érzelmeink megnyugvását a mennyei Atya ránk vonatkozó terveiben is.

 

CHICHESTERI SZENT RICHÁRD

CHICHESTERI SZENT RICHÁRD 

püspök
*Wych, 1197/98 +Dover, 1253. április 3.

Általánosan ismert neve születési helyéről (a Worcestershire grófságban levő mai Droitwichról) Richard Wych.

Szülei korán meghaltak, s Richárdot, bátyját és nővérét gyámok gondozták, akik azonban kötelességeiket annyira elhanyagolták, hogy alig maradt meg valami a családi örökségből, amikor az idősebb fiú nagykorú lett. Richárd, aki már korán érezte papi hivatását, abbahagyta a tanulmányait, hogy segítsen a család vagyonának visszaszerzésében. Az eke mögött járt és szolgai munkát végzett. Ez annyira megindította a bátyját, hogy Richárdra ruházta a családi örökség birtoklását. Ám amikor minden rendbe jött, Richárd visszaadta testvérének örökrészét, elhárította egy kedvező házasság lehetőségét és visszatért Oxfordba, hogy tovább tanuljon.

Itt megismerkedett Rich Szent Ödönnel (1180 körül--1240), aki rövidesen Canterbury érseke és Richárd különleges támogatója és barátja lett. Richárd Párizsban folytatta tanulmányait, majd visszatért Oxfordba, hogy megszerezze a magister artium fokozatot. Ezt követően Bolognában hét éven át kánoni jogot tanult.

Visszatérése után, 1235-ben kinevezték az oxfordi egyetem hivatalának vezetőjévé, majd kevéssel ezután Rich érsek kancellárjává. 1240-ben elkísérte az érseket római útjára, és mellette maradt akkor is, amikor Pontigny ciszterci kolostorában elhunyt.

Richárd ezután két éven át az orléans-i domonkos kolostorban folytatott tanulmányokat. Nagy vonzódást érzett a domonkosok iránt. Bizonyára itt ismerte meg Ralph Bochingot, aki gyóntatóatyja és elválaszthatatlan társa lett, s aki később megírta az életrajzát.

Richárdot 1243-ban Orléans-ban pappá szentelték, majd visszatért Angliába, s egy ideig a deali templomban tevékenykedett, amelyet vélhetően még Ödön érsektől kapott javadalomképpen. Csakhamar felkérte Canterbury új érseke, Boldog Savoyai Bonifác (1207 körül--1270), hogy továbbra is töltse be kancellári hivatalát.

Amikor 1244-ben Robert Neville chichesteri püspök meghalt, III. Henrik király (1216--1272) egy bizalmi emberét, a méltatlan Robert Passelew-t tette püspökké. Ezt a ,,választást'' elsősorban Bonifác érsek támadta meg, aki zsinatra hívta össze megyéspüspökeit; üresnek nyilvánították a püspöki széket, és Richardot választották püspökké. A király megtiltotta, hogy elfoglalja hivatalát, és lefoglalta az egyházmegye vagyonát. 1245-ben IV. Ince pápa (1243--1254) elé vitték az ügyet, s ő Richárd javára döntött. Henrik király azonban megmakacsolta magát, és megtagadta, hogy hozzájáruljon püspöki székének birtokbavételéhez, vagy hogy felszabadítsa javadalmait. Megtiltotta alattvalóinak, hogy püspöknek ismerjék el Richárdot, vagy hogy segítséget és támogatást nyújtsanak neki. A következő két évben egyházmegyéje egy papjánál talált menedéket, és vizitációs útra indult egyházmegyéjébe. Püspöksége első két éve alatt zsinatokat tartott a papság számára, és a lateráni zsinat határozataira támaszkodva a Constitutiók figyelemre méltó gyűjteményét alkotta meg. Eközben mindig szem előtt tartotta a papság javát.

Amikor Henrik király végül -- félve a kiközösítéstől -- visszaadta a püspöki szék vagyonát, Richárd tovább folytatta szigorú és igénytelen életét. Egy alkalommal az intézője felpanaszolta, hogy az általa nyújtott alamizsnák nagyobbak a bevételeinél; a püspök megbízta, hogy adja el arany- és ezüsttálait, s hozzáfűzte: ,,Vedd még hozzájuk a lovamat is; nincs semmi baja, jó áron eladható. Add el mindezt, és hozd el nekem a pénzt a szegények számára!''

Mintaszerű püspök volt, fáradhatatlan egyházmegyéje vizitációjában, prédikációs tevékenységében és a szegényekről való gondoskodásban. Megvetette a nepotizmust, és megtagadta, hogy barátai vagy hozzátartozói bármelyikét előnyös álláshoz juttassa. Szigorúan megbüntette azokat a papokat, akik megsértették a keresztény erkölcsöt. Mindenekelőtt azzal törődött, hogy papsága jó kiképzést kapjon, és alkalomszerűen maga is belekapcsolódott a növendékek oktatásába. A pápa megbízta, hogy Dél-Angliában hirdesse meg a keresztes hadjáratot; utazásai során lázroham fogta el, és röviddel 1253 húsvétja előtt a szegény papok doveri otthonában meghalt. Könyveit a domonkosokra és a ferencesekre hagyta, és elrendelte, hogy többi tulajdonát adják el, és a kapott összeget fordítsák egyházmegyéje rászoruló szerzetesei, kórházai, özvegyei és árvái javára, valamint utak és hidak karbantartására. Richárd püspököt a chichesteri székesegyházban temették el. (Sírja 1538-ban elpusztult.) Kilenc évvel halála után szentté avatták.