Az Irgalmasság Éve 26.

Amikor Isten a bálványimádásba süllyedt embriséget újra magához akarta édesíteni, úgy rendezte a történelem folyamán elszaporodott népek sorsát, hogy a választottak ne maradjanak a bálványozó rokoni, családi légkörben. Egy Ábrahám nevű férfit választott ki, aki megérti az egyisten hitet.Csak egy Isten lehet, mert csak azt lehet Istennek nevezni, aki a végtelen nagy, végtelen értelmes (Mindentudó) és a mindent megtenni képes (Mindenható) isteni lényeget ömagától birtokolja öröktől fogva. Ezért az ötven éves Ábrahámot és ugyanilyen idős Sára nevű feleségét arra szólította fel: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak,és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden ne,zetsége.” (Ter 12,1-3)Ábrahám meghallgatta Isten parancsait. Talán nem volt kellően tájékozódva az első ember felől, akinek Isten átadta a teremtett világot, és annak központját, „az Éden kertet, hogy ezután az ember művelje és őrizze.”(Ter 2,15) Újabb parancsa is volt: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (16) „Azután így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aaki hozzá illő. (18) Tehát az első embert mindenről informálta. A hangsúlyos közlés: te vagy mindennek az ura, és mindenért felelős. Most az újrakezdéshez mindez újra életbelép. Ábrahám nem értette igazán a „hagyd el egész rokonságodat” felszólítást.Vitte árva unokaöccsét, Lótot és családját. Lóttól megvált, amikor az újonnan bérelt, a reménybeli birtok kicsinek bizonyult. A megígért saját fiúra három étizedig vártak, de nem született meg. A felesége sajáj ötlettel állt elő: a kor rabszolga világában jó megoldásnak bizonyult az a szokás, hogy a magtalan feleség szolgálóját odaadta mellékfeleségnek a férje mellé, hogy születendő gyermekét úrnője térdén szülje majd meg, és a gyermek az övének számítson. Ábrahám ebbe is beleegyezett. A szolgáló, most már mellékfeleség rövid év alatt szült egy egy fiút, Izmaelt, akit Ábrahám is azonnal elfogadott. Amikor a fiú három éves lett, Isten újra megjelent Ábrahámnak, és értesítette: Megszületik fiú, akit én ígértem neked és Sárának. Ábrahám kinevette az Urat. Ezért a névadáskor ezt a nevet kellett adni az újszülöttnek: „Jiszchak” Ez annyit jelent: Az apa nevetett. A szolgálót és fiát nyolc évesen el kellett bocsátani. Angyal vigasztalta anyját: „Izmael tizenkét fejedelmet fog nemzeni” (Ter 17,20) Ennek még napjainkban is megvan a következménye: a két fiú utódai ma is marakodnak élet-halálra. Isten igazságos és irgalmas egyben. Ábrahámot öreg korában három vándor kereste fel. Ábrahám éppen hűsölt terebintje alatt, meglátta távolban a feléje igyekvő három vándort. Felugrott, eléjük sietett és a középen gyalogló előtt mélyen meghajolt. Aztán meghívta őket egy kis szeretetlakmára a sátra előtti terebint alá. Amíg Sára és a segítő szolga elkészítette a megrendelt ételeket, köztük egy szépen fejlett borju húsát, a vendégek beszélgettek. Ekkor hangzott el a nagy ígéret: „A jövő évben ez idő tájt viszajövök, és akkorra már Sárának fia lesz” Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: Most lgyen még szerelmi örömöm, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg. Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz:Miért nevet Sára, és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád, és Sárának már fia lesz. Sára tagadta és ezt mondta:Nem nevettem. De ő így válaszolt: Igen is, nevettél. (18,9-15) Istenigazságos és irgalmas.

BOLDOG JABLONSKA MÁRIA BERNARDINA

BOLDOG JABLONSKA MÁRIA BERNARDINA

 III. r. 

(1876-1940)

Amikor Albert testvér (1. dec. 25.) a koldusok, hajléktalanok szolgálatára megalapította a Szegények Szolgái kongregációt, Krakkó városának szerződésben elkötelezte magát, hogy a nőkre is gondot visel s azok menedékhelyeit is pártfogásába veszi, mert - mondta - csak így haladhat a társadalom „két lábbal”. Ehhez női munkatársakra volt szüksége. Az első, az 50 éves Anna Lubanska (rendi nevén Franciska) nővér volt, aztán jelentkeztek többen is. 1891 elején már heten vannak s Dunajewski bíboros-érsek kezéből átveszik a férfiakéhoz hasonló durva szövésű rendi ruhát, ok a Szegények Szolgálói kongregáció első tagjai. A kerítőasszonyok, banditákkal összefogva valósággal ostrom alá veszik a nővérek szállását s az érseknek kell erőteljesen beavatkoznia. Később már nem háborgatták őket.

A rend igazi „anyja” azonban Maria Jablonska Bernardina nővér lesz. A 18 éves fiatal leány sugárzó kedvességével, éles értelmével, föltétlen nagylelkűségével valóságos tükre Albert testvér lelkének. Órák hosszat ül lábánál (szék sincs a szálláson), és hallgatja mestere oktatását. A lélek kezdeti ujjongó szárnyalása után hamarosan sötét alagút vár rá, míg végül Albert testvér menti ki ebből: az Istennek való teljes odaadás aktusa által. Húszéves, amikor Albert testvér főnöknővé teszi. Atyja halála után ugyanolyan makacsul védi meg annak szellemét, elsősorban a szent szegénységet, mint valaha Assisi Klára Ferenc örökségét. Őt bízták meg a rendi szabályok kidolgozásával, melynek kiválóan megfelelt. Közös gyóntatójuk Bernardina nővért Albert testvér „csodálatos kiegészítőjének” és szellemi örökösének nevezte. Ugyanaz az eszme hevítette őket. Utolsó hónapjaiban cukorbaja következtében kelések és sebek borították el testét. Isten egy régebbi felajánlását hallgatta meg így. Halála előtt mondta: „Mindent, amit életemben tettem, Istenért tettem.” Végső szavaival az Egyház sorsáért aggódott és azt kötötte leányainak a lelkére, hogy tegyenek mindenkivel jót. 1939-ben, tehát kb. halála idején 55 házban több mint 500 nővér működött. Sokan jelentkeztek magasabb képesítéssel, érettségivel, ápolói diplomával. Gondozóintézetekben gyógyíthatatlan betegek, vakok ellátásában tevékenykednek. Bernardina nővért 1997-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa.
Albert testvér (és követői is) a szentferenci stílus sajátosságait viselték. A „szent gondtalanság” jelszavát sokszor hangoztatta. Ha kiürült az éléskamra, nem volt mit adni a gondozottaknak, rászólt csüggeteg fiaira: „Nem szégyellitek magatokat, hogy ilyen kevés a hitetek? Hát mit gondoltok a Gondviselésről? Aztán imádkozni kezdett: Uram, magad mondtad, hogy azoknak, akik először Isten országát keresik, minden más hozzáadatik. Szegény, haszontalan fickók vagyunk, de egész biztosan Isten országát keressük. Hát add meg a többit!... És nem csalódott.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Mária Bernardina nővért Szent Albert hű tanítványává és műve folytatójává tetted. Közbenjárására add, hogy a jót, amit tennünk kell, felismerjük és egész szívvel meg is tegyük. Krisztus, a mi Urunk által.

A szeretet ingyenes – Udvardy György pécsi megyéspüspök karácsonyi gondolatai

A pécsi egyházmegye médiaműhelye rövid, karácsonyi videó-interjút készített Udvardy György főpásztorral. Az alábbiakban a beszélgetés írott változatát közöljük.

Mi lehet az idei karácsony sajátos üzenete?

Ünnepeinkben az a szép, hogy ugyanaz az örök isteni gesztus jelenik meg bennük más és más megközelítéssel. Idén nagy ajándék, hogy az irgalmasság szentévében ünnepeljük a karácsonyt. A megszületett gyermekben sajátos módon az Isten irgalma is jelen van, mert az Isten az ő irgalmában közel jön az emberhez: olyannyira, hogy eggyé válik vele.

Mit jelent valójában az ajándékozás?

A karácsony a polgári életben is létjogosultságot nyert és sajátos utat jár be, kiegészülve a vásárlással és az ajándékok halmozásával. Azonban mindezzel együtt is alapvető emberi igényt fogalmaz meg: akit szeretek és szeretni akarok, annak szeretnék ajándékot adni. Az ajándék, még ha ebbe nem is mindig gondolunk bele, mégiscsak egyfajta ingyenességet fejez ki. Azt üzeni, hogy a szeretet nem megvásárolható, akkor sem, ha egyébként megvásároljuk az egymásnak adott tárgyakat. Pontosan tudja mindenki – és nagyon sok esetben a sértődések is ebből fakadnak –, hogy amikor valamit adok, akkor magamat adom, ha pedig én kapom az ajándékot, akkor valamilyen módon a másik személyét kapom meg.

Hogyan képviselhetjük az isteni irgalmat családi körben?

A családok nagyon sokszor félnek az ünneptől. Pontosan tudjuk ugyanis, szinte őserővel, hogy mi az, amit jó lenne átélni és ünnepelni, emellett ott vannak azonban a hétköznapi feszültségeink is. Feloldhatatlannak tűnő konfliktusok és nehéz élethelyzetek. Az irgalom akkor jut szerephez, amikor már messze túljutunk azon, hogy kinek van és kinek nincs igaza, ki az erősebb és ki a gyengébb, s ráébredünk, hogy ezek a gondolatok sehová sem vezetnek. Az irgalom itt tesz szert óriási jelentőségre, például az elengedés vagy a nagylelkűség formájában. Irgalom nélkül a családi ünnepeink is nagyon sérülékenyek.

Hogyan készíthetjük fel lelkünket a karácsonyra?

Karácsonykor leginkább a hangulatra vagy az érzelmekre kerül a hangsúly, így talán túl szigorúnak tűnhet, amit mondok, mégis a szeretet akarását emelném ki: akarni kell szeretni. Erre kevésbé szoktunk gondolni, mert a szeretet cselekedeteit inkább az érzelemhez kötjük. Az egyház hagyományában viszont egyértelműen megjelenik, hogy a szeretet sokkal inkább akarati, mint intellektuális vagy érzelmi cselekedet. Természetesen ilyen vonatkozásai is vannak, de ezeknél fontosabb, hogy akarjunk szeretni. Ha akarom szeretni a másikat, akkor az Isten kegyelme megjelenik, hiszen Isten még inkább akarja, hogy gyermekei között szeretet legyen.

Szent István első vértanú

Szent István első vértanú 

„Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt” A szentek történetében sokszor találkozunk azzal a ténnyel, hogy a hit érdekében vagy a magunk igazát bizonyítva mások tanúságtételét kell igénybe venni. A Szentírás sok helyen említi a tanúbizonyságot az isteni igazságok bizonyítására. Urunk Jézus is hivatkozik arra, hogy két vagy három tanú egybecsengő bizonysága tökéletesen elég a kétségek eloszlatására. Jézus mennybemenetele után is sokszor igénybe kellett venni mások tanúságtételét. Jézus születésének ünnepét sok szép ünnepünk. követi Ezek az ünnepek mind felfoghatók úgy is, hogy egy-egy tanúságtevőt ünnepel bennük az Egyház. Mindegyik bizonyító erejű Jézus istenségével, isteni küldetésével kapcsolatosan. Mi most azt bizonyítjuk velük, hogy Jézus Isten és az általa adott parancs, a szeretet gyakorlása mindennapi kötelességünk. Szent István vértanú a zsidók főtanácsa elé került. Azt akarták rábizonyítani, hogy tagadja az Istent, Mózest és az egész Törvényt. Ha ez rábizonyul, azonnal meg lehet kövezni. A fiatal szerpap azonban nyugodtan, angyali arccal sorra vette Isten ószövetségi kinyilatkoztatását, helyesen, pontosan idézte Mózes könyveit, és hosszú-hosszú fejtegetésben tanúságot tett Isten igazságairól. Arra is rámutatott, hogy a nép királyaival és papjaival együtt elhagyta az igaz Istent: „Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek, amint atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok”. (ApCsel 7,51-53) Istvánt nem ijesztette meg a fogcsikorgató düh, mert még egy igazságot ki kellett mondania: „Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől”. (55-56) Mire a főtanács, fülét befogva rárohant és kicipelték a megkövező helyre, ahol a másik nagy tanúságtételt is tökéletesen befejezte. Nagyon fiatalon már azzal került az apostolok látóterébe, hogy alkalmasnak látták őt hat ifjú társával együtt az ideges öregek türelmes kiszolgálására a napi ebédosztásnál. Az önzetlen szeretetgyakorlás ugyanis Isten és az Egyház szemében éppen olyan fontos, mint az igazság ismerete és tanítása. A rá zuhogó kegyetlen kőzápor közben erre is koronát érdemelt, amikor így szólt: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Amikor pedig térdre esett, fennhangon ezt kiáltotta: Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” (59-60)

Jézus Krisztus test szerinti születése

Jézus Krisztus test szerinti születése

„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, Aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett…” Ezt az örömhírt olvassuk Szent Pál levelében. (Gal. 4,4.) Ma ünnepeljük azt a nagy titkot, amit Szent János így írt le: „Az Ige testté lett és közöttünk vett lakást…” (l,14.) Isten Fia, a Szentháromság második Személye, Aki az Atyaistentől öröktől fogva anya nélkül született igaz Isten, amikor eljött az Atyától elrendelt legalkalmasabb idő, a Szentlélektől fogantatva emberi testet vett magára, és ember fiává, Mária fiává, a tiszta szűz fiává lett, földi atya közreműködése nélkül. Ő Isten és ember egy személyben. Egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel, ezért Istennek kijáró imádás illeti.

Világra születését a Atyaisten ígérte meg az emberiségnek a bűnbeesés után. Eljövetelét évezredeken át hirdették az Istentől ihletett próféták. Az egész világ, főleg Isten választott népe pedig epedve várta. Jézus születésének nagy eseménye akkor történt, amikor a római birodalomban Augusztus császár uralkodott, az általa meghódított Zsidóországban pedig Heródes volt a király. Születésének helye Mikeás próféta jövendölése alapján Dávid király városa a judeai Betlehem volt, abban is egy barlangistálló. Így annál jobban kitűnt Isten Fiának megalázkodása emberré létében. Születése éjszaka történt, hogy világra jövetele megvilágítsa a világ szellemi sötétségét. Születését mennyekből leszálló angyalok hirdették az egyszerű pásztoroknak, az Istennek dicsőséget, az embernek pedig békességet énekelve. Áldott legyen, Aki eljött az Úr nevében! Ezen a napon megemlékezünk még azokról a bölcsekről, akiket a csillag vezérelt Napkeletről Betlehembe az Istengyermek imádására.

 

KARÁCSONY

„Apja, Zakariás betelt Szentlélekkel és így jövendölt: Áldott az Úr, Izrael Istene”

Szent Lukács evangélista remek érzékkel szerkesztette meg evangéliumának kezdetét. Nem tartozott az Ószövetség választott népéhez, de megértette, hogy Isten a megváltást a zsidó nép kétezer éves történetével készítette elő. Az Ószövetség idejében egyre több kinyilatkoztatást adott választott népének hivatásáról: meg kell őrizni az egy, igaz Istenbe vetett hitet, és azt az ígéretet ébren tartani, hogy ennek a népnek soraiból származik a Megváltó. Meglátta, hogy az áldozatot bemutató zsidó pap a szertartás közben találkozik a mennyei követtel, Isten hírt hozó angyalával, aki elmondja neki Isten üzenetét: a Megváltó születése küszöbön áll, de fél évvel korábban meg kell születnie előfutárának, aki az ő későn születő fia lesz. Ugyanaz az angyal viszi a jó hírt Máriának, hogy Isten Őt választotta a Megváltó Édesanyjának. Mária beleegyező nyilatkozta után szíve alatt megtestesül az Ige s szinte azonnal el is kezdi megváltói működését: Édesanyja lábán odautazik Zakariásékhoz, ott megszentelő kegyelem osztásával Isten gyermekévé teszi a hathónapos magzatot, és ezzel megkezdi megváltói küldetését. A két magzat egy fedél alatt él negyed évig, majd harminc évig soha sem láthatják egymást, később is csak egy-két órát töltenek együtt a Jordán partján. A kegyelemnek nem kell feltétlenül hosszú idő. Amikor Isten rendelése szerint minden betelik, az előfutár megszületik, Isten rendelése szerint nevét is megkapja, az apa büntetése letelik, megnyílik ajka, és annak rendje-módja szerint az első mondata hálaadás az egy igaz Istennek a megváltásért, ami immár meglévő ajándék a Szent Szűz szíve alatt: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott mi nékünk, szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által” (68-70) Jézus születésének méltó megünneplésére megpróbáltuk felkészíteni lelkünket. A kereskedők panaszkodnak, hogy a karácsonyfa alá az ajándékokat. kevesebben vásárolják. Bízom abban, hogy idén az előkészület viszont erősebbé válik. Jézust, a születését kell várnunk. Sokan vették részt a hajnali miséken, töltekeztek a bűnbánat szentségével. Erősítsük hitünket, szerezzünk boldogságot a ránk bízottaknak, édesítsük meg a sorsüldözöttek keserveit. Úgy gondolkodjunk, mint a Betlehemi Kisded. Mindent adni, nem kérni semmit: akkor majd gondoskodik arról, hogy mi is bőven kapjunk Tőle kegyelmeket.

Böcskei László nagyváradi püspök karácsonyi üzenete

Böcskei László nagyváradi püspök karácsonyi üzenete.

Krisztusban szeretett testvéreim, kedves ünneplő hívek!

A karácsonyi jelenetek felidézésénél egészen magával ragadó a pásztorok története. Szent Lukács evangélista, aki egészen részletesen tárja elénk Jézus születésének jelenetét, fontosnak tartotta az egyszerű pásztorok élményének megörökítését is, gondolva talán arra, hogy ezáltal még jobban kifejezésre kerülhet az Isteni Szeretet és Jóság megnyilvánulása minden ember életében.

A pásztorok élményszerű tapasztalata ott, a betlehemi pusztában, nem csak egy rendkívüli találkozás volt az angyalok mennyei seregével, akik meghozták a Jó hírt az emberiségnek. Ennél többet jelentett ez a tapasztalat: fordulópont volt, sőt kiindulópont, hisz az Atya hűségének látható jeléhez, a betlehemi jászolhoz vezette őket, ahol a megtestesült Istent szemlélhették, aki Fiában, Jézus Krisztusban szeretet, jóság és irgalom:„Megjelent üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, megmentett minket – nem a mi igaz cselekedeteinkért, hanem irgalmassága miatt.” (Tit 3, 4-5).

„Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!”(Lk 2, 15).Az egyszerű pásztorok megszokott nyugalma az angyalok híradását követően egészen háttérbe szorul. Még a sötét éjszaka sem tudja őket fontolgatásra, várakozásra késztetni:az angyalok híradása szerint valami rendkívüli történt és ez a történet róluk is szól. Nincs idő további fontolgatásra vagy kérdezősködésre. Indulni kell, mert vár a csoda: Isten jóságának és szeretetének megtestesült csodája, Jézus Krisztus a betlehemi jászolban. Még a készülődés is elmarad, és csak azt viszik magukkal, ami a mindennapi életükhöz hozzátartozott, hogy majd ezekből nyújtsanak ajándékot a megszületett Messiásnak.

Kedves Testvéreim! A pásztorok nyomába szegődünk karácsonykor. Az isteni csoda felfedezésére induló pásztorokhoz csatlakozunk, felismerve azt, hogy életünkben is vannak újabb és újabb kiindulópontok. Amikor magunk mögött hagyjuk a megszokott, hozzánk nőtt dolgokat, és engedjük, hogy magával ragadjon a hozzánk közeledő Istenjósága. Ezért a pásztorok nyomába lépve nem csak visszaemlékezünk azokra az időkre, amikor Isten látható alakban belépett a világba, nem csak egyszerűen felidézzük az Isten és ember közötti legmélyebb találkozást. A pásztorok nyomába szegődni feltételnélküli döntést és elindulást jelent itt és most, jelenti a kilépést a megszokottból, hisz az angyali szózatra figyelve nem is cselekedhetünk másként: Isten nem hagyta magára az embert, egyszülött Fiát küldte el a világba, hogy aki befogadja Őt, megtalálja az igazi életet.

„Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!”(Lk 2, 15). – A keresztény ember karácsonyi hitvallása fogalmazódik meg a pásztorok szavában. Magával ragadó ez a hitvallás, mert az állandó keresés és megtalálás vágyától sokszor agyonhajszolt embert a helyes útra irányítja. Tapasztaljuk, hogy keresésünk sokszor eredménytelen, és szembesülünk azzal, hogy amit elérünk, az nem az, mint amire vágytunk, nem az, amire számítottunk. Kereséseink sorozatos kudarcai fásulttá tesznek, elveszik kedvünket a további kereséstől, az újrakezdéstől. A megtalálás örömének a hiányában az emberek elidegenednek egymástól, egymás ellen fordulnak, terjed az erőszak, fokozódik a gyűlölet és szinte észrevétlenül homály borul az egész világra. Kihunyni látszik az a ragyogó fény, amelyet Isten hozott az emberek közé, amely az angyalokat körülvette, amely a bölcseket vezette.

Az egyszerű pásztorok megértették, hogy valami csodálatos dolog történt értük és még a kietlen, sötét pusztában is rátaláltak az igazi útra. Engedtek a hangnak, amely hangosabb volt a világ zajánál, erősebb az évezredek fásultságánál. Visszhangra talált bennük az égi hang és elindultak. Az ő útjukra lépünk mi is, hanem engedjük, hogy a világ zaja elnyomja az égi hangot, Isten üzenetét. Nézzünk szembe a világzajával, amely megterhel és elbizonytalanít, és ne engedjük, hogy békétlenséget és szeretetlenséget szüljön bennünk, környezetünkben. Engedjünk az égi hangnak, amely arra hív, hogy induljunk és megtaláljuk a jóság és szeretet forrását, Jézus Krisztust.

„Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!”(Lk 2, 15).

Kedves ünneplő Testvéreim! A várakozás ideje elmúlt! Indulni kell, mert a betlehemi Kisdedben maga Isten vár reánk! Lépjük át ezen az ünnepen, a következő év minden napján a kiengesztelődés és megbocsátás küszöbét: kezdjünk el új életet élni! Az ünnepek öröme járjon át bennünket, szemléljük kitartóan Isten végtelen jóságát és irgalmát, hogy sok áldás szálljon a magunk és a ránkbízottak életére.

Nagyvárad, 2015. Karácsonyán

Böcskei László
megyéspüspök

KARÁCSONY ÜNNEPÉN

KARÁCSONY ÜNNEPÉN

„íme, nagy örömöt hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek"(Lk 2,10)

Mi ez a nagy öröm? „Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában" (Lk 2,11) Csodálatos öröm, mert Isten ilyen ajándékot még sohasem adott az embereknek. Isten mindhárom személye mindig mindenütt jelen van. A Fiúisten azonban most olyat művel, amilyet eddig nem tett: megtestesült, azaz isteni természete mellé isteni személyének fősége alá elválaszthatatlanul oda kapcsolta a Szűzanya méhében megteremtett testet és lelket. Aztán a kilenc hónapos természetes fejlődés befejeződése után hozzánk hasonlóan világra született. Igazán testvérünk lett. Ez az angyal által meghirdetett nagy öröm. Ezt az örömhírt először a pásztorok kapják. A pásztorok szegény emberek. Ma is egész nap dolgoztak, éjszaka pedig felváltva keltek föl őrködni a juhok fölött. A napvilágnál ragyogóbb fényességtől azonban megrémültek. Mi fog történni velük? Ezért nyugtatja őket az angyal: „Ne féljetek, pásztorok!" (10) „Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve" (12) A pásztorok gyorsan felkészültek az indulásra. Fülükben ott csengett az ószövetségi figyelmeztetés: „Ne jelenj meg üres kézzel szemem előtt!" (Kiv 34,20) A magyar nép természete szerint ajándékozó lelkületű, ezért adja a pásztorok ajkára énekében: „Pásztortársaim hát menjünk, hanem ajándékot vigyünk! Akitől csak mi telhet, tetszése szerint vihet". El is kel a tej, vaj, bárányka, hiszen a kietlen istálló barlangban nagy a szegénység. így jelzi a világ Megváltója, hogy eddig senkitől sem fogadott el semmit, mindent Ő akar adni. A pásztorokkal beszélgetni nem tud, de sugárzik belőle isteni szeretetének fénye, és a pásztorok valóban nagy örömmel telnek el. A pásztorok boldogan tértek haza. Név szerint ugyan nem ismerjük őket, de tanúságtevő szavukat meghallják az egész világon, ahol az evangéliumot hirdetik. Mi is meghallottuk ezer éve, és nyomukban megtaláltuk a világ Üdvözítőjét. Akik együtt ünnepeljük a szent karácsonyt, ma úgy érezhetjük, hogy népünk közül mi vagyunk az első örömre hívottak. Örömünket ne zavarja meg, hogy népünk gazdagjai, a mai uralkodó osztály még nem kér Jézus öröméből. Fájóbb sebünk, de tűrjük, hogy egyes TV- csatornák és rádiók elméleti és gyakorlati ködöt, sötét éjszakát gerjesztenek Jézus szent alakja köré, vagy éppen a kényszer fekete seregét zúdítják keresztény magyarokra. Éltet és éltessen minket az angyali biztatás, hogy a mi örömünk átsugárzik egész népünkre. Ez az igazán örömteljes, magyar karácsony.

Áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak!

Áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak!

Mennyi izgalommal van tele a mai nap. Mennyi titokzatosság lengi körül. csendes készülődés, reményteli várakozás, egyre több fényes ablak. Békés készületünk örömteli éjszakát és ünnepet tartogat számunkra.

RÓMAI SZENT EUGÉNIA

Szent Eugénia 

vértanúnő

Római születésű volt. Atyja Alexandria helytartója volt, aki a keresztényeket tökéletes életük és bölcsességük miatt oltalmazta. Leányának, Eugéniának jó nevelést akart adni. Tanította a görög bölcselkedésre, a görög és latin nyelvre. Eugénia könnyen tanult, éles elméjű volt és mindenre jól emlékező. Külsőleg is szép leánnyá serdült. Ezért egy nemes ifjú Aquilinus el akarta magának jegyezni. Eugéniának nem tetszett a jelölt. Más jelölteket is kerestek számára, de Eugánia többre becsülte mindennél a szüzességet és ebben akart maradni házasság helyett. Ebben az időben került a kezébe Szent Pál apostol leveleinek könyve. Ebből megtudta Krisztus igaz tanítását. Két szolgájával Protussal és Jácinttal titokban elhagyták a szülői házat és megváltoztatva külsejét, egy férfi kolostorba ment, és férfiruhába öltözve kérte a keresztséget. A püspök mindnyájukat megkeresztelte, és beöltöztette szerzetesnek. Miközben szülei mindenütt keresték, Eugénia nagy haladást tett a szerzetesi életben. Ez történt Protus és Jácinttal is. A kolostor főnökének halála után a többiek kérésére Eugénia lett a kolostor főnöke. Egy idő után Eugéniát hamisan megvádolták és atyja ítélőszéke elé került. Ott derült ki elmenetelének oka, mindkét szülejét a keresztény vallásra térítette. Atyja halála után anyjával és szolgáival Rómába mentek és ott sok nemes lányt beszéltek rá a szűzies életre. Gallienus császár alatt Eugéniát, Protust és Jácintot karddal lefejezték. Így nyerte el a vértanúságot Klaudia és a nemes szűz Vaszilla is 262 körül.

Erdő Péter: „Pólyába takarva, jászolba fektetve”

Erdő Péter bíborosnak az Új Ember és a Magyar Kurír közös felkérésére 2015 karácsonyára megfogalmazott gondolatait olvashatják.

„Gyermeket találtok, pólyába takarva, jászolba fektetve” – ezt a jelet ígéri az evangéliumban az angyali szózat a pásztoroknak. Erről fogják felismerni a megszületett Megváltót. De mi ebben a jel? Hiszen ez a helyzet, ez a kép talán csak egyszerűségében, szegénységében különbözik az élet leghétköznapibb helyzeteitől. És mégis: a szelíd, szinte diszkrét körülmények együttállása, hogy pontosan az a kép tárul a pásztorok elé, amit az angyal előre megmondott – ez maga a jel. Ha párbeszédben vagyunk a Mindenhatóval, ha tőle kérünk útmutatást és eligazítást, megoldást és segítséget, ha lélekben hozzá kiáltunk, mert nem tudjuk, mi az akarata, merre vezet az út a saját magunk, a szeretteink, az Egyházunk, a népünk, az egész emberiség számára, akkor egy-egy szerényen megjelenő helyzetben felismerhetjük Isten válaszát, útmutatását és eligazítását.

Karácsonyt joggal hívják a szeretet ünnepének. Mégsem csupán egy érzelmet ünneplünk, nem is a saját hangulatunkat, hanem Jézus Krisztust, aki személyében ragyogtatta fel Isten szeretetét irántunk.

Találjunk vissza hozzá! Szóljunk hozzá, köszöntsük őt, bízzuk rá életünket!

Kamaszkorában az ember nehezen tudja elképzelni, hogy miért szép a felnőttek karácsonya. Hiszen számukra ez is dologidő. A család ünnepeinek megszervezése, a sütés-főzés, az ajándékok beszerzése az ő feladatuk. És ez a feladat nem is olyan könnyű. Mert nem mindenki élte át, nem mindenki hozza magával, hogy hogyan is kell ünnepelni a karácsonyfa alatt. Nem elég, hogy feldíszítjük a fát, nem elég, hogy odakerülnek az ajándékok is, mert az egésznek az értelmét mégiscsak az adja meg, ha oda tudjuk tenni a fa alá a kis Jézus jászlát, Szűz Mária, Szent József és a pásztorok figuráit, vagy ha nincs otthon betlehem, akkor legalább egy szép színes képet, amely Jézus születését ábrázolja. De ha már minden együtt van, meg a család is egybegyűlt, akkor fogadni is kell a kis Jézust. Énekeljük el a karácsonyi énekeket, olvassuk fel a Szentírásból Jézus születésének a történetét! Ha a gyerekek tudnak egy szép betlehemes játékot vagy egy odaillő verset, mondják el azt is! És ne felejtsük el a közös imádságot a kis Jézus előtt! Köszönjük meg minden ajándékát, amit ebben az évben kaptunk. Kérjük tőle, hogy adjon békét és örömet, segítse meg a betegeinket, legyen velünk minden gondunkban, feladatunkban és minden örömünkben is. Hiszen azért született a világra, hogy vállalja a sorsunkat. Ő maga a legszebb karácsonyi ajándék, benne jelent meg Istenünk irgalmassága és emberszeretete.

Ilyen emelkedett szívvel bontsuk ki a többi ajándékot, így legyünk együtt a karácsonyi asztalnál! Az otthoni ünnepléshez olvassuk el és fogadjuk meg a sok jó tanácsot, amit újabban a Magyar Katolikus Családegyesület füzeteiben találunk (Családi ünnepeink. Karácsony, Budapest 2014).

Legyen hát nekünk, felnőtteknek a saját legbensőségesebb karácsonyunk az örömmel átélt ünnepi liturgia és közösségi együttlétünk alkalmai! Sőt, a saját karácsonyfánk alá a kis Jézus jászlához tegyük oda minden nosztalgiánkat és ünnepi fáradtságunkat, mert ilyenkor ez a legszebb ajándék, amit adhatunk neki. És akkor ő felragyogtatja körülöttünk a karácsonyt, a munkánkat tanúsággá és áldássá teszi. Olyan hétköznapi jellé, amelyben a mai kereső felismerheti a betlehemi gyermeket.

Manapság sokan nem otthon ünnepelnek, hanem együtt megy el a család egy szállodába néhány nyugodt téli napra. De ott is legyen meg a saját bensőséges karácsonyunk! A Szent Család ott is legyen velünk és találjuk meg az alkalmat ilyenkor is az ünnepi szentmisére!

Nem véletlen, hogy a karácsonyról mindig a család jut eszünkbe. Az emberré lett Isten családba akart születni, családban akart nevelkedni. A karácsony kultúrája családbarát kultúra. Amikor a szülők szeretettel elfogadják a gyerekeiket, világra hozzák és felnevelik őket, akkor nemcsak a saját tetszésük szerint igazítják az életüket, hanem bekapcsolódnak a Teremtő Isten nagyszerű tervébe. Mert az életünk nem a véletlen játéka, hanem része egy hatalmas projektnek. De ez a terv a minket szerető Isten nagyszerű elképzelése. Ezért boldogság, hogy a részesei lehetünk.

Ha pedig egyedül vagyunk, és úgy érezzük, hogy nincsenek hozzátartozóink, akkor is meghívhatjuk vagy meglátogathatjuk távolabb élő szeretteinket. És velünk van a Szent Család, akik az első karácsonyt nem éppen baráti körben, de a szállásról kitagadva, magukra hagyva ünnepelték, mégis az ő szeretetük sugárzik ki minden nemzedékre, mert ebbe a családba született az isteni Gyermek, aki mindnyájunkat meghív a maga soha el nem múló ünnepére.

Kegyelmekben gazdag, áldott karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!

Erdő Péter bíboros

A karácsony

A karácsonyt sokan, sokféleképpen ismerik. Nekem kisfiúként, szerzetes-növendékként, kispapként, káplánként és plébánosként mindig ugyanazt jelentette: a betlehemi kis Jézus születését. Amikor kisfiú voltam, nem emlékszem, hogy angyal hozta dúsan feldíszített fenyőfa jelentette volna a karácsonyt. A bátyám és köztem öt év különbség volt. Amikor ő nyolc évesen meghalt, a negyedik szülött bátyám és köztem kilencévnyi korkülönbség miatt gyerekes összetartás már nem jöhetett létre. Tudtam, hogy a karácsonyfa erdőn nőtt fenyő, amit minden családban egy felnőtt férfi kutat fel az erdő szálfái között. Lemetszi, hazahozza, és ez kerül karácsonykor az asztalra dísznek. Jelzi a családnak, hogy nagy ünnep van, Betlehemben megszületett a kis Jézus. Ajándékot mindig rejtett a fa alja, de olyat, amit új ruhaként hordanom lehetett az ünnepen és utána is. A csodálatos játék nem az volt, amit fa alá lehetett rejteni. Játszani igazán azt jelentette, hogy barátaimmal együtt a szabadban lelhettünk. Rengeteg közös játékot ismertünk. Karácsonykor a Lizola remek csúszkálást kínált. Harminc-negyven kis szán sorakozott fel a domb tetején, aztán a rajtuk ülő kisebb-nagyobb ifjak sorban ellökték magukat a nyugvóponttól, és viharzottunk lefelé egyre sebesebben. Ez volt a karácsonyi játék! Maga az ünnep pedig a kis Jézus születésén érzett gyermeki öröm volt. Tisztán. Szépen. Gyermekded hittel átélve. Mert a kis babák születése a családok körében gyakori örömöt jelentett. A kis Jézus pedig minden kisgyerek családtagja volt. Tehát mindenki örült neki, hogy megszületett. Erre a nagy élményre közös erővel készült a családom. December elején, a sötét hajnalokon megpezsdültek az udvarok. Felnőttek viharlámpával egyik kezükben, másik kezükben gyerek-tenyeret szorongatva indultak a templom felé. Külön szenzáció volt, ha a kis Jézus karácsony előtt több héttel küldött már havat. Abban utat törni: micsoda szenzáció! A templomdombra felérve a felső utcára kanyarodtunk mi, tüskeváriak. Mert akkor a híres segesdi kővár déli bástyája a várdombra épült, nem meredek völgy szélére, e miatt széles tüskeerdő védte az ellenség rohamaitól. Büszkék is voltunk erre: a mi utcánk nem Tüskevár utca volt, hanem így büszkén: Tüskevár. – A templomot mi a Felső utcán közelítettük meg. Ablakaiból a gyertyák derengő fénye sugárzott felénk. Pontosan hajnali hatkor beharangoztak a hajnali misére. Csengőszó, felbúg az orgona, zeng az ének: „Harmatozzatok égi magasok, Téged vár epedve, a halandók lelke. Jöjj el, édes Üdvözítőnk!” Ez az én számomra a legszebb hívogató ének volt. Teljes meggyőződéssel énekelte mindenki, mert valóban Őt vártuk. És biztosak voltunk abban, hogy karácsonykor el is jön. Másként, mint a földi vendégek szoktak megérkezni, de hát Ő a kis Jézus! A kis Jézus érkezése az éjféli misében történt. Ez a titokzatos csoda a felnőttek hitéből épült bennem Jézuska-csodává. Csöppnyi emberkeként hallgattam a felnőttek beszélgetését: megyünk majd az éjféli misére. Ez a karácsony titokzatos pontja. Mert a kis Jézus pontosan éjfélkor született. Én meg csak vágyódtam, de sosem vittek el. Aludnod kell most még. Majd ha nagyobb leszel, te is jöhetsz. Éveken át el is aludtam, mire édesanyámék elindultak az éjféli misére. A nagy titokra. Talán öt-hat éves lehettem, amikor végre én is részt vehettem a titokzatos eseményen. A templom zsúfolásig megtelt. Nemcsak a csillagfényes égbolt alatt, de heves hóviharok idején is sereglett szülőfalum népe. Még a távol eső majorokból is bejöttek az ott lakók. Ez a karácsonyi nagy élmény az óta is bennem él. Titokzatosan éltet.

 

Karácsony vigíliája

Karácsony vigíliája

Áldás Békesség
Házat alkot neked az Úr”

Karácsony vigíliája van. Az olvasmány a betlehemi születésű Dáviddal foglalkozik. Az ő életének nagy eseménye volt, amikor cédrus törzsekből tudott magának remek palotát építtetni, és abba beköltözve, elszégyellte magát: új, illatos cédruspalotában lakom, Isten ládája pedig kétszázötven éves öreg bőrök között tartózkodik. Amint ezt barátjának, Nátán prófétának megemlíti, ő azonnal megsejti Dávid szándékát, hogy az Úrnak templomot kíván emelni. Biztos a vállalkozás sikerében. Isten azonban közli Nátánnal, hogy nem fogadja el Dávidtól a neki felajánlott új házat, hanem Ő épít Dávidnak örök házat azzal, hogy utódai közül származik majd a Messiás. Ő az utolsó Dávid sarj lesz, aki örökké él. Dávidot terve elutasítása nem töri le, de boldog családja kitüntetése miatt. Isten mit is közöl? Nem szorul rá senki jóindulatára, de értékeli a jóakaratot. A jóakaratot maximálisan jutalmazza. Az élő lánc szemei nem lesznek kifogástalanok, de Isten nem vonja vissza ígéretét, fenyít, de hűséges lesz. Vigília van. A Szentcsalád Betlehembe érkezik. A Messiást nemcsak trón nem várja, de még szoba, sőt egy ágy sem. Az Atya immár Őt fenyíti sokak helyett, és egy bárányjászolba fogja fektetni, de a mennyben áll már az örök trón. „Az Úr színe előtt fogsz járni, hogy előkészítsd az ő útját” Amikor a Szűzanya megérkezett Zakariásékhoz, a szíve alatt élő Istenember jövendő halála érdemeit előre alkalmazta a hat hónapos másik magzatra Erzsébet szíve alatt. Ennek köszönhetően a kis János elnyerte még születése előtt három hónappal a megszentelő kegyelmet, Isten gyermeke lett és a Megváltó előfutára. Erre hivatkozik a születése után a nyolcadik napon Zakariás: „Az Úr színe előtt fogsz járni, hogy előkészítsd az ő útját.”(76) Ennek az előkészítésnek az első formája a Megváltó jelenlétéről adott tanítás. Ezt János harminc éves koráig a Qumráni kolostorban tanulmányozta alaposan a Szentlélek vezetésével. Közben szigorú böjtöt tartott, a legolcsóbb ennivalót fogyasztotta: a sáskák megszárított, majd lisztté őrölt teteméből készült kenyeret és erdei mézet. Ruhája teveszőrből volt szőve, és kemény szíjövet viselt a derekán. Tudása és önsanyargatása miatt nagy volt a tekintélye. Amikor harminc évesen kiment a Jordán partjára, tömegek keresték fel és hallgatták beszédeit:„Én vízzel keresztelek, de köztetek áll az, akit ti nem ismertek, Ő az, aki utánam jön, akinek a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”(Jn 1,26-37) Kemény vezeklés, tudás és alázat volt az ajánlólevele.

BOLDOG FACTOR* MIKLÓS

BOLDOG FACTOR* MIKLÓS

 (1519-1583)

Spanyol földön sok szent támadt a 16. században, köztük ferencesek, mint Alkantarai Péter, Baylon Paszkál, Szalvátor. Hozzájuk hasonló Miklós. A Factor név valószínűleg családi neve. Keleten, a tengerparti Valenciában született. Már ötéves korában hetente háromszor böjtölt kenyéren és vízen, s a neki szánt ételeket a szegényeknek adta. Serdülő korában rendszeresen látogatta a kórházban a betegeket s másokat is rábeszélt, hogy ugyanezt tegyék. A házban egy mohamedán cselédlány - épülve Miklás példáján - kereszténnyé lett. Egyre jobban erősödött benne a szerzetesi hivatás, de szülei nősülésre biztatták. Mikor látta ellenkezésüket, titokban hagyta el a szülői házat és jelentkezett a helybeli Jézus-Mária ferences kolostorban. Nagy könyörgésre, sírásra végre felvették. A szerzetben gyorsan haladt előre a tökéletessége útján. Pappá szentelése után igehirdető lett. Egy-egy prédikációja előtt keményen megostorozta magát. Így bőséges volt a kegyelem áradása, sok volt a megtérő. Mindenben önmegtagadó életet élt, sokat imádkozott, éjszakákat virrasztott át. Jóllehet sokat böjtölt, arca mégis teltnek, szépnek tűnt. A tisztaság erényét sértetlenül őrizte, pedig a sátán is hevesen kísértette: egyszer szép no alakjában csábította, de sikertelenül. Néhány évig a novíciusok mestere volt; szavával és példájával jó hatással volt a fiatalokra. Külön karizmája volt, hogy isteni sugallatra tudomást szerzett róla, ha valaki öngyilkosságra készült. Felkereste, lelkére beszélt s gyónásra késztette. Korának különösen két szentjével volt meleg, baráti kapcsolatban: Szent Paszkállal és a domonkos Bertran Szent Lajossal. Ez utóbbival szinte párhuzamos volt életpályája: mindketten Valenciában születtek s haltak meg (pár év különbséggel), Lajos is kiváló igehirdető, novíciusmester, majd 7 évig misszionárius volt. Miklóst II. Fülöp király is tisztelte. Nővére, Ausztriai Johanna az általa pártfogolt sarútlan kármelita nővérek egyik közösségének gyóntatójául kérte. Az extázisok sem voltak ritkák nála, egy alkalommal 24 óráig volt elragadtatásban. Ilyenkor arca fénylett, teste lángokban látszott. Mikor megtudta halála közeli idejét, azt mondta: „Örvendeztem, mikor azt mondták nekem: Az Úr házába felmegyünk.” (Zsolt 121). A valenciai rendházban halt meg. Teste élőnek tűnt, rendkívül kellemes illatot árasztott. Három év múlva kinyitották koporsóját, mert II. Fülöp akarta látni: a test teljesen ép volt. VI. Piusz avatta boldoggá.

„Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura!
Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába.
Lelkem és testem ujjongva eped az élő Isten után.”
Zsolt 83.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Miklóst kiváló erényekkel, önmegtagadó lelkülettel s
egyéb karizmákkal kitűntetted. Add, hogy közbenjárására mi is napról napra
előbbre haladjunk az erényes életben, s a végső állhatatosság kegyelmét elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.

Argentin püspökök: Jézus nélkül nincs értelme karácsonynak

„A karácsony Jézus. Nélküle ennek az ünnepnek nincs értelme”: írja rövid karácsonyi üzenetében az Argentin Püspöki Konferencia állandó bizottsága. A főpásztorok arra buzdítják a híveket, hogy osszák meg Jézus születésének örömét keresztény testvéreikkel és minden jóakaratú emberrel.

A karácsony ünnepének a középpontjában az öröm áll, mivel tudjuk, hogy Isten irgalmassága olyan közeli és gyöngéd módon nyilvánult meg az embernek, hogy egy családon keresztül lépett be történelmünkbe. A Buenos Aires-i helyi egyház ezért aláhúzza: az ajándék, amelyet egymásnak kell adnunk elsősorban maga Jézus, mivel Ő azért jött közénk, hogy elvihessük Őt másoknak is, és Őbenne szemlélhessük Isten végleges kiengesztelődését az emberrel.

A karácsony egyúttal az ember méltóságáról is beszél nekünk – írják az argentin püspökök. Isten emberré lett, hogy mi, emberek Isten gyermekei és egymás testvérei lehessünk. Úgy tartsuk meg tehát ezt az ünnepet, hogy felvállaljuk testvériségünket és irgalmas jócselekedeteket hajtunk végre. Erre annál inkább is szükség van, mert a most kezdődött irgalmasság szentévében meg kell értenünk: az ember csupán azt birtokolja, amit Istennek és a többi embernek ad, hogy ezáltal az irgalom szigete legyen a közöny tengerében – idézik a főpásztorok honfitársuk, Ferenc pápa szavait.

A hívek imádkozzanak, hogy a betlehemi jászol kegyelme kiáradjon családjainkra, gyógyítsa az elszakadt kapcsolatokat, hozzon szeretetet és örömet minden otthonba, adjon vigaszt a betegeknek, a bebörtönzötteknek és a magányosoknak. Fohászkodjunk, hogy karácsony békéje elérjen minden embert – kérik még karácsonyi üzenetükben az argentin püspökök.

Az Irgalmasság Éve 25.

Karácsony Assisiben, 1222.
Az ősi, római kori városkában karácsonyt ünnepelnek. Francesco is ott van a székesegyházban társaival. Hatalmas falak, impozáns oszlopok, építészeti remekmű. Istennek méltó földi hajléka. Az éjféli misére gyönyörű ruhába ötözik a város püspöke. "Gyermek születik nekünk" zeng a gregorián ének. Tömjénfüst száll a magasba, amíg ujjong az angyalok éneke, a Gloria. A hajóban a kor eleganciája szerint öltözött hívők szoronganak. A gyertyafényben drága ékszerek csillognak. A világ Ura született meg emberként, illően kell ünnepelni Őt. Olyan kis mennyországot szeretnénk teremteni számára, hogy ne fájjon neki annyira az elhagyott igazi. Francesco és társai kopott kámzsája mintha nem illene ide. Mi vagyunk az idegen elem e pompás gyülekezetben? - gondolja. Vajon melyik forma tetszik jobban a Kisdednek? De hallgatja az Isten üzenetét a liturgikus szövegekből: "De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza." (Mik 5,1) Tehát nem Júda jelentősebb városaiból választott az Úr Fiának szülőhelyet, főként nem a fővárost. Jeruzsálemet a zsoltáros büszkén emlegeti: "Ez is, az is ott született, és maga a Fölséges erősíti meg." (Zsolt 87,5) Ám Jeruzsálem felvirágoztatója, Dávid is Betlehemben született. Aztán tovább figyel: Az evangéliumban még mélyebbre vezet az ige: a szépen felkészített názáreti házból is el kellett vándorolni Máriának és Józsefnek, őseik városába. Ez ráadásul már idegen is nekik, hiszen csak távoli rokonok élnek benne. Halvány remény kél bennük, hogy majd kapnak valami szálláshelyet. Aztán az összeírás után sietnek haza. A szűkszavú elbeszélésből kiviláglik, hogy nem kaptak bebocsátást egyetlen hajlékba sem. Az evangélista nem vádol senkit. Francesco sem érez rideg elutasítást. Inkább azt sejti, hogy a Kisded nem akarta elfogadni senki áldozatát, hogy lemondjon megszokott kényelméről miatta. A barlangistálló üres. Ott nem zavarnak senkit. Ott szállnak meg. Arról sem lehet szó, hogy szülésre gyorsan hazamennek. A hat évszázados jövendölésnek be kell teljesednie: "Amikor ott tartózkodtak, eljött az ideje, hogy szüljön." (Lk 2,6) A Kisded boldog, mert boldoggá teszi a legdrágább édesanyát, és a tiszta férfiút, aki mindkettőjük hűséges gondozója. Boldog, mert teljesíti Atyja akaratát: amint az Atya mindig szeret, vagyis másokkal tesz jót, ő is ezt művelheti. Odaadhatja az egész mennyországot, és nem kér helyette semmit, csak a kis jászolt. Az istálló a legegyszerűbb földi élet része. Az alvó emberek közül csak a pásztorokat hívják az angyalok: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában." (Lk 2,10-11) Micsoda precíz megfogalmazás! Ne azért menjetek, mert Őt kell boldogítani, hanem ti lesztek boldogok, ha megtaláljátok. 1223. Francesco egész esztendőben szívében hordja egy titokzatos vágy felsejlő érzéseit: Látnom kell és megláttatnom ezt a jézusi szeretetet, amit Ő ad, Ő sugároz 12 évszázada. Át kell élnem az igazi karácsonyt. Látnom kell Jézus szegénységét, amelytől mi gazdagok lettünk. Hol? Lakott területen kívül, mint annak idején. A Greccio-i barlang nagyon ideálisnak tűnik. Vadregényes vidék, még sincs nagyon mesze az oda zarándokló hívek számára. A barlangot aztán korhűen be kell rendezni. Legfontosabb a jászol, a Kisded bölcsője. Legyen tele illatos szénával. Francesco oda köttet egy ökröt és szamarat is. Az egykori barlangban ugyan nem tartózkodott semmi jószág, de így életszerűbbnek tűnik az élmény. Talán arra is utalni akart, amit a próféta jövendölt: "Az ökör megismeri urának jászolát, Izrael eddig nem ismert meg engem" (Izaiás). Az állatoknak speciális szaguk van. Ettől bizony sokan fintorgatnak. A Kisded a legtisztább mennyországból lép ebbe a közönséges környezetbe. Vállalja. Legyen kéznél egy babaszobor! Ha nem is élő gyermek, a szemlélők előtt mégis világosan kibontakozik a valóság: aki által minden lett, a mérhetetlen csillagvilág, a nekünk olyan hatalmas földanya, rengeteg növényével, állatával, emberével, ilyen tehetetlen kisgyerekként jött közénk. Természetesen legyen benne miséző oltár is: az egyszeri születés, a valóságosan ott lévő Kisded helyett jelenjék meg a rejtett, de valóságosan, örökké jelen lévő Jézus. Hiszen a születésbarlangban is gyönyörű kápolnát alakítottak ki, ahol misézni lehet, és fölötte is másfél évezredes templom áll. Francesco is szeretné a láthatatlant érinteni, látni, hallani. Szeretné a karácsony titkát színpadon megjeleníteni a szabad természetben, szentmisével egybekötve. Egy pásztorjátékkal egybekötött szentmiséhez kéri a pápa engedélyét. Amikor elérkezik a nap, nagy tömeg gyülekezik a jászol elé. Egy pap mondja a misét, Ferenc pedig mint diakónus énekli az evangéliumot." (A. Rotzetter - W.C. van Dijk, - T. Matura: Assisi Szent Ferenc, 41-42) Prédikál is: "Isten mindig a kisebb - az erőtlenségben hatalmas, a halálban élő, az alázatban nagy, a gyermeki alakban a mérhetetlen Isten." (uo.) Közben fogja a Jézuska-babát. Szíve, szava a legtökéletesebb átélést sugározza. A jelenlévők úgy látják, a baba megelevenedik, Ferencre mosolyog.

 

 

Advent 4. hét szerda

Advent 4. hét szerda

Hajnalodik, a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye. Izrael igazi története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez közeledik. Mai zsidó testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak azon, hogy Keresztelő János után miért nincs több prófétájuk, Jézus keresztáldozata óta miért nincs többé áldozatuk... Ám lehet, hogy az tartja távol zsidó testvéreinket Karácsony mindent beteljesítő titkától, ami bennünket is kísért: Ha Isten valóban eljött e Földre, miért nem változott meg minden? Hiszen a próféták is, maga a Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját hirdette meg, és csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette.

Igen, mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar lenni; mielőtt végleg szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként, ártatlan emberként szenvedni akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy szabadságukat tiszteletben tartva irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket. A felszínen talán semmi sem változott, az isteni irgalom azonban csendben a valóság lényegét változtatta meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a földön, hogy mi vele lehessünk örökké a mennyben.

„Ó, Emmánuel, Törvényünk és Törvényhozónk, népeknek reménysége, s mindenek Üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” Ó, Jézus Krisztus, Emmánuel, aki nemcsak törvényedet nyilatkoztattad ki nekünk, hanem velünk is akartál lakni, részt vállalva emberi mivoltunkból! Te magad vagy a mi törvényünk és törvényhozónk, aki hatalmat adtál azoknak, akik befogadtak Téged, hogy Veled egy életet élve Isten fiaivá legyenek. Te lettél nekünk az Út, mely Atyád házába vezet, az egyetlen Igazság, mely megigazulttá tesz minket, s az Élet, mely a mi örök boldogságunk. Szentséges megtestesülésed ünnepének küszöbén ezért hangos szóval kérünk: Jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

 

TREMITHUNTI SZENT SPIRIDION

Szent Spiridion

püspök és hitvalló. 

Kecskepásztor volt, de szent élete közismert volt, ezért Tremithunt érsekévé választották. Érsekként is egyszerű ember maradt, segített a szegényeken. A niceai zsinaton – tanulatlansága ellenére – szólásra jelentkezett, és egyszerű szavaival meggyőzte vitapartnereit. Köztiszteletben hunyt el. †~349.

Madagaszkár szalézi püspöke: A legszegényebbek azok, akiknek nincs Istenük

Rosario Vella, Ambanja szalézi püspöke egy interjúban beszélt hivatásáról és a madagaszkári egyház helyzetéről, a helyi mindennapokról.

„Az apám szalézi diák volt, aki gyerekkorom óta mindig beszélt nekem Don Boscóról. Csak tízéves voltam, amikor beírattak a pedarai szalézi iskolába. A tanárok megszerettették velünk a matematikát, a latint, az olaszt és a költőket, például Dantét... Lassan érlelődött bennem a vágy, hogy utánozzam őket, vagy inkább utánozzam azt, akit példaként felmutattak előttünk: Don Boscót” – mondta Rosario Vella, Ambanja szalézi püspöke. Az alábbiakban a vele készült interjúból idézünk.

 – Hogyan talált rá a hivatására?

– Fiatalkori eszményeimben mindig volt egy vágy, hogy segítsek azoknak, akik szegények, elfeledettek vagy szomorúak voltak. Amikor elkezdtem fontolgatni, mit kezdjek az életemmel, két lehetőség merült fel. Orvos lehetnék, és gondoskodnék a szegényekről, azokról, akikre senki más nem vigyáz, az emberekről, akiket elfelejtett a társadalom. Vagy lehetnék politikus, mert a politikusok megváltoztathatják a társadalom struktúráit, és segíthetnek a rászorulókon.

Elgondolkodtam: „De kik a szegények? Szegények azok, akik nem rendelkeznek otthonnal, vagy ruhával, vagy nincs mit enniük?” Nem, ezek nem. Mert ha nincs házunk, ruhánk vagy kenyerünk, még mindig ott van az emberek szeretete, akik fontosak életünkben. A legszegényebbek azok, akiknek nincs Istenük, mert ha nincs Istenük, akkor semmijük sincs. A szívük teljesen üres, és az életük értelmetlen.

Így elhatároztam, hogy pap leszek, és mint Don Bosco, keresem a legszegényebbeket és legelhagyatottabbakat.

– Milyen az egyház helyzete Madagaszkáron, és mit tesznek a szaléziak?

– A madagaszkári népesség fiatal: a lakosság hatvan százaléka húsz év alatti. Sajnos Madagaszkáron a fiatalokat nem tekintik értéknek. Olyanok, mint egy termék vagy áru. Nehéz találni olyan fiatal madagaszkárit, aki bizalommal és lelkesedéssel néz szembe a jövővel: nincs munka, a korrupció szárnyal, bizonytalanság és a bűnözés mellett kell biztosítani a mindennapi kenyeret. Az iskolai helyzet oktatási és szociális katasztrófa. A fiatalokról megfeledkeztek, és keményen kell harcolniuk, hogy legyen jövőjük.

Az egyház helyzete sem a legjobb. Csak példaként: az ambanjai egyházmegyében nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy megfeleljünk a fiatalok igényeinek és elvárásainak. Oktatással felkészítjük őket a jövőre, ami a legnagyobb erőssége az embernek, aki valódi előrelépést keres. Ezért is erősítjük és fejlesztjük a tanintézményeket, az általános iskolától az egyetemig. Az iskolákban nemcsak arra törekszünk, hogy átadjuk a kultúrát, hanem mindenekelőtt arra, hogy formáljuk a fiatalok lelkiismeretét.

Az Irgalmasság Éve 24.

Keresztény őseink az ünnepet úgy várták, mint az alvó hadseregre vigyázó őrök virrasztását a rómaiak: Vigilia. Négyszer három katona volt kijelölve, hogy három óránként váltva egymást biztosítsák bajtársaik nyugalmát, s ha bajt észlelnek, addig tartsák fel az ellenséget, amíg az alvók talpra nem ugranak. A nagyobb urak szolgái is teljes készültségben így virrasztottak, ha gazdájuk fontos dolgot intézendő nem ért haza világosban. Atyánk! Az ősbűn után azonnal megígérted a vétekbe esett gyermekeidnek, hogy eljön a sátántipró hős, egy asszony fia, aki szét fogja tiporni a sátán fejét. Ettől kezdve várta Éva, majd az őt követő édesanyák hosszú sora a megígért Megváltó érkezését. Közöttük találjuk Máriát, de alázata gondolni sem engedte arra, hogy Ő lesz az asszonyok közül a kiváltságos édesanya. Születése előtt hét évszázaddal megszólalt korának nagy prófétája, Izajás, és azt jövendölte: „íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el”. (Iz 7,14) a próféta jelnek szánta ezt, ezért nem gondolhatott általában a szűz menyasszonyokra, akik egész lényükkel arra készültek, hogy apáik feleségül adják őket és azáltal, hogy édesanyák lesznek, megdicsőülnek.(Bír 11,29-40) Amikor Máriát felkereste Gábriel angyal, így köszöntötte:„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége”.(Lk 1,28-33) Mária tisztázta az angyallal, hogy szüzességét megőrzi anyaként is, mert a Szentlélek csodájával foganja gyermekét. És ettől kezdve, mondja Ő maga: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”.(35-38) Mária attól a perctől kezdve engedelmes Szolgálóként leste az isteni rendelkezést, mit kell tennie Fiáért. A császári parancs, a pásztorok híre, Heródes gonoszsága, Fia igehirdetése, kereszthalála, feltámadása ilyen vigilia volt. Fia harca a bűnösökért is vigilia, mert az Atya rendelkezései szerint várjuk sorsunk beteljesülését. Halálunk és mennybe érkezésünk is vigilia. Egy XVII. században, tehát török-időben lejegyzett énekünk talán a magyarok új vigíliájára utal:„Mária, Szűzanya Názáretből indul útnak. Az úton fa, virág egymásnak szent titkot súgnak. Madárkák zengenék, Az ég is ráragyog: Földön még nem esett ily nagydolog. Mária szent szívén dobog szíve örök Úrnak” Virraszt a Szűzanya Betlehemnek barlangjában. Altatja kis fiát hideg téli éjszakákban: Szívemről leszakadt isteni magzatom, Ó hogy szent véredet én adhatom! Szíveddel egy szívem áldott, örök boldogságban. Golgota szomorú keresztjén hull Krisztus vére. Váltság és fizetés: megváltásunk drága bére. „Istenem, úgy legyen, amint Te akarod. Fogadd el tőlem ez áldozatot! És áldott béke száll a Szűzanya hű szívére. Drága szív, anyaszív, tebelőled él a Gyermek. Egyetlen jó Anyánk, megköszönjük szent Szívednek. Jézusé életed, Jézusé a szíved. Szívünk is hadd legyen, Anyánk, tied. Az örök életet, ó jó Anyánk nekünk nyerd meg”(Ho 185,1-4) Atyánk! Égi Királynőnk kezdett Fájdalmas Anya lenni. Az örök élet fontos cél, de a földi haza sorsa is az. Nagyasszonyunk mennyei fényben emelj minket újra szent-istváni szintre.