Elmélkedés a Család évében CIX

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CIX.



Az Úr védi népét.



Az emberi család, akár egy házaspár gyermekei, akár a nemzet nagy családja, ki van téve különféle veszedelmeknek. A fenyegető baj lehet természeti csapás, (vihar, földrengés), de eredhet emberektől is. Isten a maga gyermekeivé fogadta az embereket, az Ő családjaként élvezték védelmét. Az ősbűnnel eltaszították ezt a mennyei védelmet. Mielőtt a megígért Messiás visszaállíthatta volna az eredeti jó viszonyt, ennek előkészületeit Isten elkezdte kiépíteni Ábrahám meghívásával. Őt bízta meg, hogy a gyengébbeket védje. Ilyen feladat volt unokaöccse, Lót, és új környezete, Szodoma város megtámadása. Négy kis városállam szövetkezett Szodoma és négy más városka szövetsége ellen. A négyek győztek. Lót is fogságba került. Ábrahámot értesítették. Ő háromszáztizennyolc ügyes rabszolgája élén éjjel megközelítette a tábort. Csellel legyőzte őket. Kiszabadította az öt királyt és népüket. Visszaadta az öt város elrabolt értékeit, és csak az ellenségtől elvett zsákmányt tartotta meg. Ebből tizedet adott Melkizedeknek, aki Sálem királya és a Magasságbeli Istennek főpapja volt. Ő aztán kenyeret és bort áldozott a Magasságbeli Istennek. (vö. Ter 14,1-20) – Ezer év múlva Dávid király, a hős harcos, nagy hadvezér megjövendölte, hogy az ő családjából származik majd a Messiás, aki Királyok Királya lesz, és a Magasságbeli főpapja Melkizedek rendje szerint. De Ő nem fog fegyvert a földön, hanem átadja magát a Mennyei Atya akarata szerint a sátán prédájának, saját maga lesz az egész emberiség Megváltója. Ezt a szabadító kereszthalált az emberiség védelmére adja az isteni Igazságosságnak. Isten pedig ezt üzente Dáviddal: „Így szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem… Megesküdött az Úr és nem bánja meg: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbod felől az Úr áll, királyokat tipor össze haragjának napján. Ítéletet tart a nemzetek között, halomba rakja a halottakat, fejeket zúz össze a széles földön”

V. Szent Piusz pápa

Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el, amit láttunk és hallottunk.



2011.04.30. szombat



Megistenülni az egységben.



Jézus utolsó vacsorai imájában szeretettel könyörögj Mennyei Atyjához, hogy tanítványai és azok, akik majd az ő hithirdetésük hatására hinni fognak benne, valamennyien eggyé legyenek. Jézus közben többször is hivatkozik arra, hogy Ő egy az Atyával, az Atya legyen egy Jézussal és a hívekkel. Innen lehet következtetni, hogy Istenben az egység egészen mély valóságot takar. Az Atya és Fia egységét biztosítja az egy természet (lényeg) Egyetlen lényeg van mindkettőjükben. Ugyanaz szám szerint is ez a lényeg, amely a két Isteni személy lényege, hiszen az isteni lényeg nem szaporítható, Ezt az immár közös kincsüket ajándékozzák tovább ketten egyszerre egyetlen leheléssel a Szentléleknek, aki ugyanúgy birtokolja öröktől azt az egyetlen isteni lényeget. Ebbe a tökéletes közösségbe hívja meg az Atya a Fiú kegyelméből az embereket. Igaz, mi nem azonos módon kapcsolódunk az egyetlen isteni természet birtoklásába, nem magát az isteni lényeget kapjuk meg, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek, de a megszentelő kegyelem révén részünk van csodálatos birtoklásában. Az Atya gyermekévé fogad minket. Jézus az Atyának természete szerinti Fia, mi pedig az Atyának fogadott gyermekei vagyunk. Aki kiszakad ebből az egységből, a kegyelem egységéből, elveszíti Istent és minden értéket vele együtt. Minden más kapcsolat alacsonyabb értékű, tehát bárkiért vagy bármiért veszítjük el az egységet Istennel, csak ráfizetünk. Ha viszont megmaradunk egységben a Szentháromsággal, az egymással való egység is tökéletes lesz.

Sienai Szent Katalin vértanú egyházdoktor

Nincsen üdvösség senki másban, mint Jézus Krisztusban.



2011.04.29. péntek



A szolgálat közösségi formája.



Minden papot azért szentelnek fel, hogy építse ő is Krisztus titokzatos Testét, az Egyházat. Ez azon a helyen, azok között a körülmények között történik, ahol az illető pap, egyházmegyés vagy szerzetes, küldetés-szerűen tartózkodik. A papi tevékenység csúcsa, igazi tennivalója az áldozatbemutatás. A pap és az áldozat korrelatív fogalmak, úgy tartoznak össze, mint a hegy-völgy. Ezért nagyon fontos, hogy minden pap minden alkalmat ragadjon meg, hogy bemutassa a szentmisét. Mivel nagyon kevés a pap világszerte, sokan attól félnek, hogy a papok túlzásba viszik a misézést. Ezért napjainkban a felső határt jelölik meg hivatalosan: engedéllyel a napi egy szentmisén túl még kettőt misézhet a pap a hívek szolgálatában. Hatodéves korunkban a Központi Szemináriumban ijedten ment be a spirituális atyához az egyik évfolyamtársam: Atya, nagy baj történt! –Nocsak, mi az a baj? – Hirtelen arra kértek, hogy egy beteg pap helyett misézzem, és én készségesen vállaltam. Már az oltárnál jutott eszembe, hogy én már miséztem reggel is. Tudja mit, barátom? Ez majd akkor jusson eszébe, amikor lelkipásztorként azt az illő egyet sem fogja elmondani. A szentmisére mindig szükség van, különösen az ilyen isten nélkül tengődő világban. Szent Pál írja: „Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. (Róm 5,20-21) Jézus a kegyelmeket kereszthalála által érdemelte ki számunkra. A kereszthalál jelenvalóvá tétele pedig a szentmise. Világunkban napról-napra iszonyúan árad a bűn. Túlárasztani a kegyelmet a szentmisével lehet igazán. Ezt pedig csak mi. Katolikus papok tudjuk megtenni.

Elmélkedés a Család évében CVIII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CVIII.



A népélelmezés folyamatos, nagy gond.



„Azt mondta ezután Mózes: Ezt parancsolta az Úr: Tölts meg vele (mannával) egy ómert, és őriztesd meg azt jövendő nemzedékek számára, hogy lássák azt a kenyeret, amellyel tápláltalak titeket a pusztában, amikor kihoztalak titeket Egyiptom földjéről! Azt mondta ezért Mózes Áronnak: Végy egy edényt, tégy bele egy ómernyi mannát, és tedd az Úr elé, hogy őrizzék meg nemzedékeitek számára! Amin t az Úr parancsolta Mózesnek, Áron be is tette a szent sátorba, hogy őrizzék meg! Negyven esztendőn át ették a mannát Izrael fiai, addig, amíg lakott földre nem jutottak. Ezzel az eledellel táplálkoztak, amíg el nem érték Kánaán földjének határait”. (32-35)(1 éfa = 10 ómerrel) (36)Isten ószövetségi népének élelmezése ezzel megoldódott a pusztai vándorlás idejére. A sivatagi homokon aztán rendszeresen problémát jelentett a víz. Aztán elindult Izrael fiainak egész sokasága a Szín-pusztából állomásról állomásra az Úr parancsa szerint, és tábort ütöttek Rafidimban. Itt nem volt ivóvize a népnek. Perbe szálltak ezért Mózessel, és azt mondták: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes megkérdezte: Miért pereltek velem? Miért kísértitek az Urat? A nép azonban szomjazott ott a víz hiánya miatt, és zúgolódott Mózes ellen: Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Azért, hogy szomjan veszíts minket, gyermekeinket és állatainkat? Ekkor Mózes az Úrhoz kiáltott: Mitévő legyek ezzel a néppel? Kis híja, és megkövez engem! Azt mondta erre az Úr Mózesnek: Vonulj el a nép előtt, és végy magad mellé, és végy magad mellé néhányat Izrael véneiből, aztán vedd kezedbe botodat, amellyel a vízre ütöttél! Aztán jöjj, és íme, én majd odaállok eléd a Hóreb sziklájára. Üss a sziklára, és víz fakad belőle, hogy ihasson a nép! Úgy is cselekedett Mózes Izrael vénei előtt” (Kiv 17,1-6)

Chanel Szent Péter vértanú áldozópap

A Messiásnak szenvednie kellett, és harmadnapra feltámadnia a halálból.

2011.04.28. csütörtök

Maradj velünk!

„Maradj velünk Urunk!” – imádkozzuk mi is egyre gyakrabban és buzgóbban az emmauszi tanítványokkal és a Szentatyával együtt az Eucharisztia évében. És az Úr teljesíti kérésünket. Jelen van közöttünk, valahányszor az ő nevében összegyűlünk. Jelen van tanítása által, amikor közösségben vagy egyénileg olvassuk a Szentírást. Jelen van bennünk, amikor általa fohászkodunk az Atyához. Jelen van Lelke által az Egyházban és annak minden tagjában. Valóságosan megjelenik a szentmisében a kenyér és a bor átváltoztatásakor, hogy testével és vérével tápláljon bennünket a szentáldozáskor. Már nem idegenként tekintünk tehát rá, akivel véletlenül találkoztunk, hanem elmondhatjuk, hogy láttuk és felismertük őt. Lángoló szívvel tanúskodjunk feltámadásáról!

Elmélkedés a Család évében CVII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CVII.



Isten parancsa mindenkire vonatkozik.



A manna bőségesen hullott, a tábor lakói tetszés szerint szedhettek belőle. Aki sokat szedett belőle, mert félt, hogy következő nap nem fog a manna hullani, nem nyert vele semmit. „Ezt mondta Mózes: Senki se hagyjon belőle holnapra! Ám ők nem hallgattak rá, hanem közülük egyesek hagytak belőle másnapra, de az megférgesedett és megromlott. Erre Mózes megharagudott rájuk. Mindig reggel szedték, mindenki annyit, amennyi élelemre szüksége volt, mert ha a nap kisütött, elolvadt”. (Kiv 16, 19-21) Külön gondot jelentett a szombati pihenőnap. „a hatodik napon azonban kétszerannyi eleséget szedtek össze, azaz két ómernyit egy-egy embernek. Erre elment a sokaság valamennyi vezetője, és jelentette ezt Mózesnek. Ő azt mondta nekik: Ezt mondta az Úr: Holnap az Úrnak szentelt szombati nyugalom van. Amit el akartok készíteni, készítsétek el, amit meg akartok főzni, főzzétek meg, ami pedig megmarad, azt tegyétek el holnapra! Úgy is cselekedtek, ahogy Mózes parancsolta, és nem romlott meg, sem féreg nem támad benne. Azt mondta ekkor Mózes: Ezt egyétek ma, mert ma az Úr szombatja van, ma nincs belőle a mezőn. Hat napon szedhettek, de a hetedik napon az Úr szombatja van, azért nem találni. A hetedik nap eljövetelével is kimentek azonban néhányan a nép közül, hogy szedjenek, de nem találtak. Azt mondta erre az Úr Mózesnek: Meddig vonakodnak megtartani parancsaimat és törvényeimet? Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombatot, és azért ad nektek kétszerannyi eledelt a hatodik napon! Maradjon tehát mindenki otthon, ne menjen ki senki a helyéről a hetedik napon! Erre szombati nyugalmat tartott a nép a hetedik napon. Az ételt, pedig mannának nevezte Izrael háza. Olyan volt, mint a koriander magva, fehér, és olyan ízű, mint a mézeskalács”. (22-31)

Luccai Szent Zita

A názáreti Jézus nevében kelj föl, és járj!



2011.04.27. szerda



Lét és cselekvés.



Az emberek szellemi megismerő képességükkel, az értelemmel sok mindent megismerhetnek, amiről az alacsonyabb rendű lények, állatok és növények nem tudnak. Az ember tudja, hogy minden élőlény egy tudományosan összeállítható sorba tartozik. Ebben a sorban áll az ember is. Alatta az állatfaj áll, felette az angyalok. Az ember testével az állatokhoz hasonlít, lelkével az angyalokhoz. Lényegileg azonosak vagyunk a többi emberrel, de azért egyedenként igen sok nem-lényeges különbség van bennünk: pl. egyik ember testében fejlettebb (magasabb, erősebb) mint a másik. Vannak értelmesebbek és kevésbé értelmesek. Ezek az emberi értékek fejleszthetők, földi életünkben kihasználhatók a megfelelő célokra. Abban sem vagyunk egyformák, hogy milyen különleges hivatásunk van. De még az azonos hivatásúak sem egyformák. Jézus egyik példabeszédében fejtegeti ezt a kérdést: Egy gazdag ember messze útra készült, kiosztotta pénzét a szolgái között, hogy ügyesen használják fel a kapott összegeket, gyarapítsák a gazda vagyonát. Az egyik szolgának tíz, a másiknak öt, a harmadiknak egy mínát adott. A visszatért úr számadást tartott: az első újabb tíz mínát hozott, a második újabb ötöt, a harmadik csak azt hozta, amit kapott. A tíz mínás tíz város felett lett úr, az ötös öt város felett, a harmadik pedig büntetést kapott, mert lustálkodott. A papok is lényegében más-más adottságokkal rendelkező emberek. Tehát nemcsak azt kell néznie a legnagyobb Úrnak, hogy papi munkára, szolgálatra hívott meg valakiket, hanem azt is, hogy milyen minőségekkel van feldíszítve természete. De a meghívottaknak is állandóan törődniük kell arra, hogy az egész lényüknek együtt kell dolgoznia papi ténykedésükkel, mert egészen Istené vagyunk. Az eredményt az összes képességünkhöz méri az Úr. Mondhatnánk azt is, hogy én egy hangszer vagyok Isten kezében: hegedű vagy bőgő: úgy kell szólanom.

György megyés püspök körlevele

Főtisztelendő Paptestvérek! Tisztelendő Szerzetes Testvérek és Nővérek!

Kedves Hívek!

Örömmel és készséggel fogadtam XVI. Benedek pápa, Szentatyánk megtisztelő bizalmát és kinevező bulláját, melyben az igen nagy múltú, oly gazdag hitélettel és kulturális hagyománnyal rendelkező Pécsi Egyházmegye élére nevezett ki Főpásztornak. Örömmel és szeretettel vagyok itt közöttetek, Kedves Testvérek, hogy Anyaszentegyházunk megbízásából szolgáljalak Benneteket az üdvösség útján. Az Egyházam küldött, ezért – bár időnként megérint a feladat terhe és saját emberi korlátaimnak ismerete – a küldő szó hűségében, teremtő erejében bízva és imáitoktól támogatva bátran bízom rá magamat és a most megkezdett szolgálatomat az Egyház Lelkének a vezetésére.

Megköszönöm Veres András püspök úrnak, hogy Apostoli Kormányzóként az egyházmegye ezen sok figyelmet kívánó időszakában a tőle már sokszor tapasztalt alapossággal és körültekintéssel vezette az egyházmegyét, olyan irányokat jelölve meg, melyek nagy segítséget jelentenek a munkám megkezdésében. Isten áldja meg ezért!

Kérem Istenünk megerősítő kegyelmét püspökelődöm, Mayer Mihály püspök úr számára, aki két évtizeden keresztül állt az Egyházmegye élén. A kormányzás terhét immár letéve, legyen alkalma a lelkipásztori szolgálat végzéséhez.

Feladatom a Föltámadottnak, Jézus Krisztus személyének – minden ember Megváltójának – és az Ő Evangéliumának hirdetése, akiről ma is hittel valljuk az ősegyház meggyőző tapasztalatát: „Jézus Krisztus az Úr!” (Fil 2,11).

Köszönöm az Egyházmegye Papsága és a Hívek részéről egyaránt megmutatkozó kedves fogadtatást! Készen állok vállalni minden feladatot, betartani és betartatni minden egyházi és világi előírást, amely a Pécsi Egyházmegye törvények szerinti vezetésével, a kormányzással jár. Ezen feladataimat csak az Egyház közösségében, a Szentlélektől adományozott szolgálatok és karizmák hordozóinak, az Egyházmegye híveinek, plébániáinak testvéri közösségében tudom megvalósítani.

A Paptestvérekkel, Szerzetesekkel együttműködve kívánom betölteni hivatásomat, szolgálni

Krisztus Testét, az Egyházat. Kérem az egyházmegyei hivatal, a szociális és oktatási intézmények vezetőinek, dolgozóinak, valamint a hitoktatóknak áldozatos, felkészült szakmai támogatását is. Kérem ebben a felelősségteljes szolgálatban a hívek – különösen a beteg és szenvedő testvérek – kegyelmi segítségét is. Hiszem, hogy csak Krisztus keresztjébe kapaszkodva nyerhetjük el az Istentől, az Atyánktól felkínált teljes életet, a boldogságot.

Püspöki szolgálatomban az a meggyőződés vezet, hogy az Egyházban növekedhet mindenki azzá a csodálatos egyéniséggé, aminek a Teremtő Isten megalkotta, értékként hordozva gyökereit, nyelvét, kultúráját, vallási szokásait. Ezt szolgálni is kívánom.

Nem a magam erejében bízom, hanem a Feltámadott erejében, és szentjeink közbenjárásában.

Szent Péter és Pál apostolok! Szent Mór püspök! Szent György vértanú! Magyarok Nagyasszonya!

Könyörögjetek érettünk!

Pécs, 2011. április 25. Húsvéthétfőn

† György püspök

Csiszér Elek ferences atya

Jézust, akit keresztre feszítettek, Krisztussá tette Isten.



2011.04.26. kedd



Neked ajánlom lelkemet.



Az emberi lelket jó felajánlani Istennek. A felajánlás lényegében a szabad akarat megnyilatkozása. Az ember értelmével megismer valami értéket, megmutatja az akaratnak, a szellemi vágyó tehetségnek. Ha az akarat mozdul, kívánatosnak tartja ama érték megszerzését, akkor elhatározza, hogy a megismert jót igyekszik megszerezni magának. Ha olyan nagy jóról van szó, amiért hosszú időre szívesen leköti magát az akarat, akkor fogadalmat tesz egy meghatározott időre, esetleg egész életére, örökre. Ilyen fogadalom, elkötelezettség a házasságkötés: mindent a házastársam boldogítására fogok tenni egész életemben. Amikor viszont az embertől Isten kér ilyen elkötelezettséget hosszabb időre, esetleg örökre, akkor nem emberi sorshoz köti magát az ember, hanem a végtelen jóakaratnak, aki nem téved, és nem változik meg soha. Isten pedig nagyon értékeli az ilyen bizalmas felajánlkozást. Isten Fia isteni formájában is felajánlotta magát Atyjának: Látva az emberek keserű sorsát, hogy vétkezni tudtak az ősszülők és nyomukban minden ember ugyanúgy, de bűnétől senki megszabadulni nem tud a maga erejéből, ezért felajánlotta, hogy emberi alakot öltve, majd isteni és emberi akaratával vállalja azt a szolgálatot, amellyel minden embernek megszerezheti Istentől minden bűn bocsánatát. (Zsolt 40,7-9) Az egykor elvállalt küldetést utolsó megfontolással újra Atyja elé tárja, újra vállalja, és néhány órán belül végbe is viszi. Akit Isten ösztönöz hasonló felajánlásra, hogy magát, szabad akaratát, mindenét az Úr rendelkezésére bocsátja, hogy Isten felhasználhatja végtelen jósága szerint a szeretet céljaira, az megtiszteli Istent, megmutatja másoknak is, hogy ezt a felajánlkozást érdemes megtenni, mert a legbiztosabb utat választja, amelyen sem eltévedni, sem csalódni nem lehet.

Elmélkedés a Család évében CVI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CVI.



Isten megerősíti kijelölt vezetői tekintélyét.



Áronnak pedig azt mondta Mózes: Mondd Izrael fiai egész közösségének: Járuljatok az Úr elé, mert meghallotta zúgolódásotokat! Amikor aztán Áron Izrael fiai egész közösségének elmondta ezt, ők a puszta felé tekintettek, és íme, megjelent az Úr dicsősége a felhőben. Így szólt akkor az Úr Mózeshez: Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Mondd nekik: Estére húst fogok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek! És történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt a tábor köré. Miután elborította föld színét, apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér. Amikor Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: Man-hu? Ami azt jelenti, hogy: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: Ez az a kenyér, amit az Úr eledelül adott nektek. Ezt parancsolja az Úr: Szedjen belőle mindenki annyit, amennyi élelemre szükség van, fejenként egy-egy ómer-nyit. (1 ómer négy liter) a sátrakban lakó személyek számához mérten szedjetek. Úgy is cselekedtek Izrael fiai és szedtek, ki többet, ki kevesebbet. Aztán megmérték az ómer mértékével, és sem azé nem lett több, aki többet szedett, sem azé nem lett kevesebb, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit gyűjtött, mint amennyit megehetett”. (Kiv 16,9-18) Amit reggelre tartalékoltak, az megromlott.

Szent Márk evangélista

Jézust feltámasztotta Isten, aminek mi tanúi vagyunk.



2011.04.25. hétfő



A misszió sodrásában.



Vizsgáljuk meg, vajon a Szentírásnak az a sora, amely saját korában érvényes volt Pálra, ránk is vonatkozik-e: „Megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”. (ApCsel 9, 16) Nekünk, magyar papoknak, akik a múlt században szentelődtünk és kaptuk a küldetést, nem kell vizsgálódnunk. Nekünk természetes volt, hogy papságunk a szenvedő Jézus sorsának is folytatása. Ránk sütötték a bélyeget: fekete reakció. Ezzel azt jelezték az istentelen rezsim urai: ők elhozták a népnek a szabadságot és a jólétet, de itt vannak a papok, ők visszahúzzák a népet a nyomorba. Állami emberek beleszóltak minden tevékenységünkbe. A napi megaláztatások, kihallgatásra citálások, fenyegetések napirenden voltak. Nem taníthattunk hittant sehol ellenőrzés nélkül, még a templomban sem, Sokan kerültek közülünk börtönbe mondvacsinált okok alapján. Ezzel nemcsak őket büntették, de a félelemkeltés mindenkit érintett. Amit Szent Pál felsorol szenvedéseiből, a tengeri veszélyeket kivéve, ránk is vonatkoznak: Számtalan fáradság, igen sokszor fogság, mód felett való verések, gyakori halálveszély által. Gyakran voltam úton, veszélyben folyóvizeken, veszélyben rablók között, veszélyben saját népem körében, veszélyben a pogányok között, veszélyben városban, veszélyben pusztaságban, veszélyben tengeren, veszélyben hamis testvérek között, fáradságban és nyomorúságban, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjúságban”. (2Kor 11, 23-27) A küldetéshez hozzátartozik a munka. Egyik szolgálati helyemen a huszonhét évig nélkülözött plébániaházat kellett felépítenem tőke nélkül, híveim negyedrészének részvételével. Három templomot tataroztunk ugyanígy. Kezdettől két pap munkáját láttam el azon a plébánián.Isten és sok jó barátok segítettek nagyon sokat. A többi beosztásban is rengeteg volt a tennivaló. Az elmélkedésben felsorolt szentírási helyeken megemlített apostoli, papi jellemzések ránk, modern kori papokra is vonatkoznak. Ha meglátja valaki és megteszi, amire a napi aktualitások, a lelkiismeret készteti, akkor nyugodt lehet a lelkipásztor, teljesítette a küldetését. Amit sokszor hangoztatok isteni alapelv ránk, papokra különösen kötelező: Nem kereshetjük a magunk javát, mert Isten, Atyánk és Urunk, kizárólag csak a másokért, szeretetből végzett jót jutalmazza.

Elmélkedés a Család évében CV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CV.



„Így szabadította meg az Úr Izraelt azon a napon.



Nagycsaládos nehézségek.



A modern kor nagycsaládos nehézségei közé tartozik az élelmezés. A szülők mindennapos gondja, hogy megfelelő minőségű és elfogadható mennyiségű élelmiszert tudjanak biztosítani jó étvágyú, fejlődésben lévő gyermekeiknek. Mennyire igaz ez a fogságból kimenekített izraeliták esetében. A Szentírás csak a férfiakat szokta számba venni még Jézus korában is. A zsidó nép történetében a pusztai vándorlás idején hatszázezer felnőtt férfiról esik szó. Egyszerűség kedvéért beszéljünk kereken egymilliós tömegről. Vegyük viszont figyelembe, hogy nem a szomszédban lévő Kánaán volt a közvetlen úti cél, hanem a Hóreb hegy, ahol Isten Mózessel beszélgetett hónapokkal korábban. A Sínai félsziget pedig majdnem teljesen összefüggő sivatag. „Majd elindultak Elimből, és az Egyiptom földjéről való kivonulásuktól számítva a második hónap tizenötödik napján eljutott Izrael fiainak sokasága a Szín-pusztába, amely Elim és a Sínai között van. Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot? Azt mondta erre az Úr Mózesnek: Íme, én majd kenyeret hullatok nekik az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót, hogy próbára tegyem, vajon törvényem szerint jár-e el vagy sem. A hatodik napon is készítsék el, amit bevisznek, de az kétszerannyi legyen, mint amennyit naponta szedni szoktak. Azt mondta erre Mózes és Áron Izrael valamennyi fiának: Estére megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Egyiptom földjéről, reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét. Meghallotta ugyanis, hogy zúgolódtok az Úr ellen. Ugyan kik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtatok? Azt mondta továbbá Mózes: Estére az Úr húst ad nektek enni, reggel pedig kenyeret jóllakásig, mert meghallotta zúgolódásotokat, amellyel ellene zúgolódtatok. Ugyan kik vagyunk mi? Nem ellenünk irányul zúgolódástok, hanem az Úr ellen”. (Kiv 16,1-8)

Szent György vértanú

Jézust megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta őt.



2011.§4.24. vasárnap



A Misztérium újdonsága.



Amikor az ember fejlődni kezd, találkozik a felnőttek gondolkodásmódjával. Megtanulja a logikus gondolkodást. Ebbe később beleszól saját értelmének és tapasztalatainak tanulsága. Úgy vélem, ezt érthetjük „a világ gondolkodásmódja” és „uralkodó kultúra sémái” kifejezések alatt. Ebből kell a gondolkodó egyénnek kiemelkednie, ha a saját életét Isten gondolataihoz, akaratához kívánja alkalmazni. Az Úr minden embernek kialakítja a pontos élettervét. Az emberiség óriási közösség. Azok, akik egy időben élnek, érzékelhetik is tetteik következményeit. A későbbi következmények ugyan általában ismeretlenek lesznek, de az ítéleten az Úr Jézus megmutatja majd, hiszen felelősek vagyunk minden értékért és a hanyagságunk által okozott bajokért is. Ezért a természetes gondolkodás mellett ki kell alakítanunk az értelem-újítást. Ez nem mást jelent, mint az állandó figyelést Isten felé. Reggeli imában megköszönjük Istennek, hogy jól pihenhettünk. Kérjük áldását a napi tennivalóinkra, elsősorban ismert kötelességeink jó teljesítésre. Aztán megkérdezzük Atyánkat, ezeken felül mit kell még az Ő akarata szerint elvégeznünk. Mivel a kegyelmekért mindig imádkoznunk kell, ha ezt a reggeli kérést elmulasztjuk, nem biztos, hogy észrevesszük a különleges feladatot, vagy esetleg nem lesz erőnk teljesíteni. Tehát mindkét mozzanatot említjük: Atyám, nyisd rá a szememet a nekem rendelt feladatra, és adj kegyelmet, hogy sikeresen végbe is vigyem. Este, pedig a lelkiismeretvizsgálatkor ez a kérdés is fontos legyen: figyeltem-e a kegyelem indításaira és együttműködtem-e vele? Nyugodt lehetek-e, hogy közreműködésemmel egy – akár ismeretlen – embertársamnak az élete kedvezően gördült tovább, vagy netán valami fontos dolga félbe maradt, elmaradt miattam? Ez bizony naponta megújuló feladat. Kellemetlen néha? Azért élünk, hogy önmagunkról mindig megfeledkezve tegyük a jót, amivel másokat boldoggá tehetünk. Ez a keresztény kultúra.

Elmélkedés a Család évében CIV

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CIV.



„Így szabadította meg az Úr Izraelt azon a napon.



Amikor aztán látták a tenger partján a meghalt egyiptomiakat, s azt a hatalmas kezet, amellyel az Úr elbánt velük, félte a nép az Urat, és hittek az Úrnak és szolgájának, Mózesnek. Akkor Mózes és Izrael fiai ezt az éneket énekelték az Úrnak: Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt, lovat és lovast a tengerbe vetett! z Úré az én erőm és dicsérő énekem, mert ő lett az én szabadulásom. Ő az én Istenem, hadd dicsőítsem, Atyámnak Istene, hadd magasztaljam! Olyan az Úr, mint hős harcos: Mindenható az ő neve, a fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette, válogatott vezérei elmerültek a Vörös-tengerben. Hullámok borították el őket, miként a kő, a mélységbe süllyedtek. Jobbodat, Uram, megdicsőíti ereje, jobbod, Uram az ellenséget megverte. Dicsőséged nagyságában elgáncsoltad ellenfeleidet, elengedted haragodat, és az, mint tarlót, megemésztette őket. Haragod kiáradt, s a vizek feltorlódtak, a hömpölygő hullámok falként megálltak, s a tenger közepén a mélységek megdermedtek. Szólt az ellenség: Üldözöm és elérem, zsákmányt osztok. és megelégszik a lelkem. Kirántom kardomat, s megöli őket a kezem. De leheleted-ráfújtad, és tenger borította el őket, a hatalmas vizekben, mint ólom, elmerültek. Ki olyan, min Te, Uram, az istenek között, ki olyan, mint Te, szentségben dicső, félelmetes, dicsérendő és csodatevő?”. (Kiv 14,30-15,11)