Nincsen üdvösség senki másban, mint Jézus Krisztusban.
2011.04.29. péntek
A szolgálat közösségi formája.
Minden papot azért szentelnek fel, hogy építse ő is Krisztus titokzatos Testét, az Egyházat. Ez azon a helyen, azok között a körülmények között történik, ahol az illető pap, egyházmegyés vagy szerzetes, küldetés-szerűen tartózkodik. A papi tevékenység csúcsa, igazi tennivalója az áldozatbemutatás. A pap és az áldozat korrelatív fogalmak, úgy tartoznak össze, mint a hegy-völgy. Ezért nagyon fontos, hogy minden pap minden alkalmat ragadjon meg, hogy bemutassa a szentmisét. Mivel nagyon kevés a pap világszerte, sokan attól félnek, hogy a papok túlzásba viszik a misézést. Ezért napjainkban a felső határt jelölik meg hivatalosan: engedéllyel a napi egy szentmisén túl még kettőt misézhet a pap a hívek szolgálatában. Hatodéves korunkban a Központi Szemináriumban ijedten ment be a spirituális atyához az egyik évfolyamtársam: Atya, nagy baj történt! –Nocsak, mi az a baj? – Hirtelen arra kértek, hogy egy beteg pap helyett misézzem, és én készségesen vállaltam. Már az oltárnál jutott eszembe, hogy én már miséztem reggel is. Tudja mit, barátom? Ez majd akkor jusson eszébe, amikor lelkipásztorként azt az illő egyet sem fogja elmondani. A szentmisére mindig szükség van, különösen az ilyen isten nélkül tengődő világban. Szent Pál írja: „Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. (Róm 5,20-21) Jézus a kegyelmeket kereszthalála által érdemelte ki számunkra. A kereszthalál jelenvalóvá tétele pedig a szentmise. Világunkban napról-napra iszonyúan árad a bűn. Túlárasztani a kegyelmet a szentmisével lehet igazán. Ezt pedig csak mi. Katolikus papok tudjuk megtenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése