Mindennapi kenyerem II.

Mindennapi kenyerem

elmélkedés második rész

Mózes kiesdette Istentől népe számára a mannát. Ő szólt az eljövendő nagy prófétáról is, akire mindenben hallgatni kell. Felmerül a kérdés: nem Jézus az? Jézus király ugyan, de nem ezt a kikiáltást akarta elérni. Elküldi a tanítványokat a csónakkal a túlsó partra. Felballag egyedül a hegyre. Nyilvánvaló csodájával megmutatta, hogy hatalma van az anyag felett, szaporítja, ahogy akarja, ahogy szükséges. Másnap hajnalban a tavon a csónakban széllel, hullámmal bajlódó tanítványok után gyalog indul. Ők egész éjjel nem jutottak túl a tó közepén. Nem birkóznak meg az elemek erejével. Egy újabb jelzés ez Jézustól: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) Jézus a vízen jár Most nem mindenhatóságát, mutatja, hanem felkelti a figyelmet a jelen és a jövő gondolkodóinak: lám, teljesen elvette a testének súlyát, állva megtartja a víz. Jézus jelzi: testének tömegét is el tudja venni anélkül, hogy maga a teste károsodnék. Péternek is megadja a vízen járás lehetőségét, amíg el nem vész a derűs, vállalkozó kedvű hite. Hite abban, hogy Jézus mindenkinek mindent megtehet, amit akar. Aztán beszáll a csónakba, és az rögtön kifut a partra. Az előkészítés első szakasza véget ér. Jézus bemegy a kafarnaumi zsinagógába. Imádkozik, hallgatja a felolvasást és vár. Várja az előző napi tömeget, hogy bejelentse nekik élete nagy örömhírét: Az Atya nemcsak értünk adja egyszülött Fiát, hanem nekünk is adja, mint az örök élet kenyerét és a velünk lakó testvért, jó barátot. Most talán érzi egy kicsit annak a boldogító kijelentésnek ízét, amit, a böjtölést firtatóknak mondott: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” (Mt 9, 15) A természet síkján a vőlegénység lényege oda ajándékozni önmagát egy életre, a menyasszony boldogítására. Jézusnál: Oda ajándékozni önmagát az egész történelemre az Egyház, az emberiség boldogítására. Amikor megérkeznek az előző napi vendégek lelkesen keresik a kenyeres jótevőt, és folytatást remélnek. Jézus pedig igyekszik a figyelmet a gyomor tájékáról a szív és lélek síkjára terelni. A földi kenyér körül forog az eszük, nem értik az ígért adomány végtelen többletét. A gyomor és a negyven évig ingyen kapott manna, ez az ideájuk. „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondom nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6, 32-40) A válasz: visszautasítás. „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, a bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított.” (Jn 6, 48-59).„Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (60) Sokan otthagyják. Jézust nem helyettesítheti senki és semmi, ha elutasítják, a boldogságot vetik el maguktól. A kenyér kell, az élet Kenyere nem. Nekünk, sok évtizedes szentáldozás után forrón szeretett, mindig várva-várt Vendégünk, Testvérünk, Barátunk? Amikor konszekrálunk, elsőmisés áhítattal tartjuk Őt kezünkben? Átérzett igazságot cseng a hangom, amikor mondom: „Ő általa, őbenne és ővele Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…”Összeolvad bennünk a két kenyér szükségessége: nincs élet sem az egyik, sem a másik nélkül.

Szent Péter és Szent Pál apostolok

Szent Péter és Szent Pál apostolok

ApCsel 12,1-11;2Tim 4,6-8.17-18;Mt16,13-19

„Hát ti kinek tartotok engem?”

A mi Urunk, Jézus Krisztus a világtörténelem központja. Amikor Isten elhatározta, hogy az isteni természettől függő, de nem hozzá tartozó világot teremt, úgy tervezte meg a szellemi és az anyagi valóságát, hogy a Szentháromság Második Személye közvetlen részt vállal ebből az új világból. Ennek egyik fontos fajtájával közvetlen kapcsolatot vállal, pontosan: a jövendő emberrel rokon lesz, felvesz egy emberi személyiség nélküli tökéletes emberi természetet. Szakszóval úgy mondjuk: megtestesül. Személye isteni Személy marad, de a megtestesüléstől kezdve két természete lesz: sértetlenül megmarad az isteni természet, a végtelen isteni értelem és akarat, hozzá köti elválaszthatatlanul mindörökre a felvett emberi természetet. Ő lesz az Istenember. Ez a megtestesülés megtörtént kétezer-kilenc évvel ezelőtt. Isten a legnagyobb örömünnepnek szánta. Az emberiség ősbűne következtében mégsem lett általános örömünnep. Sőt! A Messiás földi ittléte hosszú időn át titok maradt. Amikor harminc évesen elkezdte nyilvános működését, apránként mutatta meg, hogy ő nemcsak kiváló ember, nemcsak próféta. Teste-lelke révén igazán ember, isteni természete és Személye miatt pedig igaz Isten is. Ő az Atya Egyszülöttje. Ő az emberek Megváltója. Mivel van érvényes emberi természete egy közülünk, nevünkben megfizetheti az üdvösség árát. Tud értünk szenvedni és meghalni. Mivel Isten is, fel tud támadni, lesz ereje bevinni azokat a mennyországba. Azokat, akik hisznek benne. Ezt a hitet kell tudatni és elfogadtatni az emberekkel. Ennek tudatosításában kapott két férfiú igen fontos küldetést: Péter és Pál apostolok. Péter egyszerű halász család gyermeke. Halászként tudatosan várja a Megváltót. Bátyja, András révén ismeri meg Jézust. Jézus rövid időn belül meghívja követésére bátyjával együtt. Lelkes tanítvány. Mindenre nagyon odafigyel. Rajongva szereti Jézust. Jézus is szereti őt. Az Atya szeretetét pedig azzal nyilvánítja ki Péterrel kapcsolatban, hogy neki nyilatkoztatja ki Jézus Istenfiúságát. A mai evangélium erről beszél. Jézus megkérdezi apostolait: „Hát ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás Fia, nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyben is”. (Mt 16,15-19) Péter személy szerint, majd a római püspökségben utódai a világ végéig Jézus helyettesei. Egy személyben is az Egyház. Pál zsidó farizeusi családból származott. Isten őt is öröktől fogva kiválasztotta Jézus tanítványának, a jézusi tanítás mélységeit rajta keresztül akarta megismertetni az akkoriakkal és az utókorral is. Ezért az isteni kinyilatkoztatás forrását, a Bibliát, gyerekkora óta tanulta Jeruzsálemben. Mesterei tudósok, de Jézust gyűlölő farizeusok és írástudók. Ezért Jézus ellenségének nevelik Sault (ez Pál eredeti neve). A Jézus-tanítványokat cáfolni próbálja, majd üldözi. Aztán Jézus Damaszkusz várkapuja közelében megjelenik neki. A látomás félreérthetetlen: „Hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,3-4) Saul a keresztényeket üldözte. Azt tanulta, hogy Jézuscsaló és káromkodó ember volt ezért ítélték halálra. Meghalt. Nem támadt föl. És most itt áll előtte, azonosítja magát tanítványaival. Él! „Erre remegve és ámulva megkérdezte: Uram, mit akarsz, hogy tegyek? Az Úr azt válaszolta neki: Kelj föl, és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned”.(5-6) Fölkelt, bement, Jézus tanítványa felkereste, megkeresztelte. Pikkelyfélék hullottak le szeméről. Nemcsak fizikai látást kapott, de élesen látta már az üdvtörténet összefüggéseit. És Jézus nagyon fontos apostola lett. Két sors, két alkat. Isten meghívottjai. A kegyelem csodái. Te ugyanígy meghívott vagy. A kegyelmet te is megkapod. Mit válaszolsz?

Mindennapi kenyerem

Mindennapi kenyerem.

A fölséges Isten a teremtéskor csodálatosan szép földet hozott létre és adott a gyermekévé fogadott embernek. De nemcsak gyönyörűvé tette az az ember lakóhelyét, hanem hasznossá is. Az ember testből és lélekből áll. A teste táplálékra szorul, hogy élni és növekedni tudjon. A munkában elhasználódott energiáit is pótolnia kell. Így tudósít erről a Biblia: „Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége.”(Tér 2,1)„Ültetett az Úr Isten egy kertet édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép, és amelyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját. Édenből folyóvíz jött ki, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt.”(8-10) Volt tehát az embernek bőven ennivalója a gyümölcsfákon, de dolgoznia is kellett, hogy mást is termeljen: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg.”15) A kenyér lett az egyik legfontosabb táplálék, amit Isten ajándékozott az embernek: „Füvet sarjaszt az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét. Hogy ragyogjon az arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét.” (Zsolt 104, 14-15) a bűn elkövetése után a legnagyobb büntetés az volt, hogy „átkozott legyen a föld miattad.- Fáradozva élj belőle életed minden napján… Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél.”(Tér 3,19) Ádámnak már az étkezés kifejezésére is a kenyerezés volt a gyűjtőfogalom. A népek bűneinek büntetésére is a szolgált, hogy hiányzott a mindennapi kenyér „Én viszont azt tettem veletek, hogy elfogyott a harapnivaló minden városotokban, és szűkké tettem a kenyeret minden helységetekben,és ti mégsem tértetek vissza hozzám, mondja az Úr.” (Ám 4, 6) Az emberiség legnagyobb részének a kenyér lett a legfőbb tápláléka. Minden táplálék megvan benne, mondják. Az étkezést is kenyerezésnek hívták keleten. A régi magyar nyelvben a családfenntartó munkát kenyérkeresetnek hívták. A legjobb barátját pedig kenyeres pajtásnak szólította a magyar férfi. Egyiptomról tudjuk, hogy kiváló gabonatermő ország volt.Ez mentette meg a szárazságok idején a környező népeket a zsidókat is.Nekünk, magyaroknak is nagy örömünk a finom magyar kenyér, amelyet bőven terem az áldott magyar föld. Átvitt értelemben is nagyon fontos nekünk a kenyér, hiszen Urunk, Jézus is ezt tette meg a lélek táplálékául, úgy hogy ezt változtatta át saját Testévé. Ide iktathatjuk az Eukarisztia második hordozóját, a bort is, amint a fentebb idézett zsoltárban is láttuk. Nézzük ennek a gondolatnak a kivirágzását a kinyilatkoztatásban. Isten a pusztában csodás módon a kenyeret a zsidó népnek negyven évig minden nap. A Megváltónak Betlehemben kellett megszületnie. Oda való volt ősapja, Dávid. De Betlehem jelentése: kenyér háza. Viszont később nem a földi kenyere tette ismertté a nevét, hanem legnagyobb Szülötte, a Messiás: „De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Juda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izrael jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza.”(Mik 5,1)Jézus körülbelül másfél éves koráig élt ott, tehát megkóstolhatta, fogyaszthatta a betlehemi kenyeret. Mária kínálhatta vele a napkeleti bölcseket is: vigyék el jó hírét, és majd nyerjék el egykor ennek mennyei változatát is.Felnőttként Jézus maga is kenyérkereső ember lett Szent Józseffel együtt, majd egyedül is. Minden bizonnyal megosztotta kenyerét nemcsak Édesanyjával, hanem más rászorulókkal is. Előre vetítette a nagy ajándékot, amit mindenkinek szánt. Aztán elérkezett a nyilvános működés ideje, a nagy, egész társadalmat érintő három éves tanítás és csodatevés. Az első nagy ajándék a kánai borcsoda. Ott a bor fogyott el, a szív megvidámítója. Később a pusztában elfogyott Jézus hallgatóinak kenyere, és Jézus akkor kezdte előkészíteni élete nagy - nagy ajándékát, az Eukarisztiát. Az emberek Jézust hallgatták három napon át. A tanítványok el akarták őket küldeni ennivalót venni a közeli falvakba. Ezt Jézus nem engedte. Ő akart segíteni rajtuk, mert a lélek nagy energia forrására kívánta ezzel felhívni a figyelmüket. Figyeljük meg, mennyire céltudatosan cselekszik. Tudatosítja a kenyér hiányát: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?” (Jn 6,5)„Fülöp azt felelte neki: „Kétszáz dénár áru kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.” (7) András megtoldja: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?” (9) Ezután Jézus letelepíti az ötezer férfit. Kis túlzással: asztalhoz ülteti őket. Legalább ennyi asszony és gyerek is van jelen. Fölcsigázódik a figyelem. Mindenki feszülten lesi, mi következik? Ki kapja meg a kevéske ennivalót? Milyen módon osztják szét? Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak.” Jóllakott mindenki. A csoda nyilvánvaló volt, nem kellett senkinek magyarázni. Jézus azonban gondolt a jövendő hitetlenkedőkre is, ezért mindegyik apostol kezébe nyomott egy-egy kosárkát, hogy szedjék össze a lehullott maradékot, aztán tegyék ki középre, hogy mindenki jól láthassa. Velünk, illetőleg a hitetlen gáncsoskodókkal akarja láttatni: nem holmi látszat volt a szaporítás, nem hipnózis, aminek hatására az üres gyomrot telinek lehet érezni. A maradék is valóságos kenyér, nem is kis mennyiség. A józaneszű emberek a történtek után királlyá akarják kikiáltani Jézust.

Évközi 12 hét péntek

Évközi 12 hét péntek

Ter 17. 1. 9-10. 15-22; Mt 8, 1-4

„Arcra borult erre Ábrahám és nevetett”

Isten gyakorta megjelent Ábrahámnak. Tudta, hogy választottja pogány körülmények között nőtt fel, vált idős emberré, tanítani kell az egyistenhit tételeire, erősíteni kell vallásos gyakorlatokban. Át kellett nevelni az igaz hitre. Ilyen útmutatás volt a névváltoztatás. Eredetileg Ábrámnak hívták Isten kiválasztottját, ami azt jelenti: Apám Rám (egy keleti bálvány). Később, amikor a gyermektelen Ábrámnak már volt egy fia, Izmael, Isten elrendelte, hogy változtassa nevét Ábrahámra. Ezzel jelezni akarta az Úr, hogy Izmaellel elindult egy hatalmas nép kifejlődése. Mivel pedig Isten soha nem vonta vissza korábbi ígéretét, hogy Sárai, a feleség szüli meg az igazi messiási nép apját, erre is utal az Úr a névváltoztatással. Áb-rahám = Sokaság apja. Sárai: az én úrnőm. Sára: úrnő. Amikor Isten egy alkalommal megjelent Ábrahámnak ilyen hatékony nevelő célzattal, így szólt hozzá: „Én vagyok a mindenható Isten. Járj előttem, légy tökéletes, és én szövetséget szerzek közöttem és közötted, és nagyon megsokasítalak”. (Ter 17, 1-6) Amikor Isten arra hivatkozott, hogy nagyon megsokasítja Ábrahám utódait, Ábrahám arcra borult. (3) Azért borult arcra, hogy az Úr ne vegye észre mosolygását. Ábrahám ugyanis már kezdett nagyon belenyugodni: Kilencvenkilenc éves vagyok, feleségem sem sokkal fiatalabb. Van egy fiam a másodfeleségemtől. Újabb fiút én már úgy sem várhatok! „Istennek, pedig azt mondta: „Csak Izmael maradjon életben előtted! Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el őt Izsáknak, s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre”. (18-19) Isten tehát kitart a maga terve mellett. Nem teszi szóvá, hogy kitüntetettje kineveti Isten tervét. De azonnal megadja a büntetést azzal, hogy az ígéret gyermekét Izsáknak, zsidóul Jiszchaknak kell nevezni. Ez annyit jelent: nevetett. Mivel a következő fejezetben elmondja a Biblia, hogy Mamre völgyében Isten meglátogatja Ábrahámot, ebéd közben újra megismétli Isten, hogy egy év múlva Sára igenis szülni fog, akkor a férfiak társaságából kizárt, a sátorban tevékenykedő, közben hallgatózó Sára nagyot nevetett. Tőle nem veszi hallatlanba Isten, számon kéri, majd tagadása után megerősíti a tényt: Igenis, nevettél! (vö. Ter 18, 9-15) Ezek után felvetődhet a kérdés: Kinek a nevetése hangzik Izsák nevében örök figyelmeztetőül, hogy Isten nem tűri el kigúnyolását? A válasz roppant egyszerű: A zsidó igeragozásban a második és harmadik személyben másként hangzik a férfi és a női alak: jiszchak: férfi nevetett; tiszchak: nő nevetett. Izsák neve tehát apjára mutat. Isten Izmael sorsát is gazdagon készíti elő: „íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom, tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked egy esztendő múlva ilyenkor” (17-21)

Szent László király

Szent László király

„Sziklahitű László, ki nem ismersz félelmet,
Légy ereje, pajzsa gyenge szívű népednek:
Ingadozó lelkek, sok csapással vertek
Tőled kérnek védelmet” (Hozsanna 302,1)

Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök ragyogó elme volt. Kora prófétájának is méltán nevezték. A próféták elsődlegesen nem jövendőmondók voltak, hanem Isten üzenetét közvetítették koruk emberének. A kegyelem fényénél beleláttak a titkok világába, és üdvös eligazítást adtak a feladatok felismeréséhez és jó teljesítéséhez. Ottokár püspök utolsó éveiben a Trianonban megalázott haza talpra állításán és a jövő szellemiségének kialakításán fáradozott, míg 1927. április 4-én budapesti egyetemi templom szószékén ketté nem szakította szentbeszédét és életét a halál angyala. Nagy eszméi között találjuk a kiváló meglátást: „A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység; benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. Addig a kereszténység idegen földbe ültetett fa volt; öntözte azt István könnyeivel, a hithirdetők keresztvízzel, a vértanúk vérükkel, meg is fogamzott, de még nem gyökeresedett meg úgy, hogy magába tudta volna szívni a föld sajátos elemeit, s az elemek szerint színt, alakot, életet ölteni. A kereszténység még nem volt magyar.” (Összes munkái,XII. 112-114) Szent Lászlóban érezte meg igazán népünk, hogy a kereszténység az egész magyar nemzet kincse, hogy minden magyar lehet Isten gyermeke, hogy a kereszténység nem idegen szellemiség. Szent Istvánban mindig is atyát látott népünk. Ma is szívesen hívjuk bajainkban: „Hol vagy, István király, téged magyar kíván, Gyászos öltözetben teelőtted sírván”(Ho 294B 1) De az ő és Szent Imre szellemisége is talán igen magasnak tűnt az átlag magyar előtt. Szent Lászlóban a harcos magyar férfi testesült meg. A hős magyar ideál, amelyet megcsodáltak az idegenek is, nem volt ellensége a keresztény alázatnak. Az alázatosság keresztény erény, de nem alamusziság, félénkség. László ifjú korától kezdve bátor harcos, jó vezér. Rajonganak érte. Szívesen látnák a trónon Salamon helyett. László a kardot választja. Az örökösödés rendje kívánja így. Amikor azonban világossá válik, hogy Salamon nem királynak való, sőt a mindig szabad magyart idegenek vazallusává teszi, akkor a közösség érdekében detronizálja, és helyére lép. „A haza minden előtt”. Nem félti életét kockára tenni a csatákban. Mindig elöl jár az ütközetekben, és csatabárdja csatát nyer. Az elrabolt magyar lányt egyéni hősiességével szabadítja ki. Hőstetteinek se szeri, se száma. –De bátor politikájában is: vállalja a szomszéd társországnak, nem fél az idegentől, mert kölcsönös előnyöket tud biztosítani. Bátorság, bölcsesség, szentség. De jó lenne, ha mai szellemi harcainkban, iszonyatos megalázottságunkban Lacfi nádor bölcsessége élne hazafiainkban, és mernének bátor kiállásaikban imádkozni Szent László segítségéért:„Uram Isten és Szent László!” (Arany János: Szent László) De jó lenne, ha az igazság győzelme után most nem a megalázott tatár túlerő és annak vezére, hanem a globális szellemiség vallaná megtörten: „Nem a székely, nem is Lacfi, kit Isten soká megtartson, Hanem az a László, László, az győzött le minket harcon”. (uo.) „Emberölő harcban A gonosznak ártottál, Isten erejével Síkra hitért szállottál. Fergeteges vészben, Rendületlen, épen Égi jelül állottál.Most világok dőlnek, nemzedékek romolnak, Ezeréves bástyák repedezve omolnak. Csüggedésre válasz: Szent király,te állasz Égre néző oromnak.”(Ho 302,2.4.)

Évközi 12.hét szerda

Évközi 12.hét szerda

Ter 15,1-12. 17-18;Mt 7,15-20

„Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki”

Isten áldása kísérte Ábrámot az idegen földön is. Gazdagsága tovább nőtt. Sőt, Isten maga is megjelent neki, hogy elbeszélgetve vele a jövendő dolgokról, oldódjék Ábrám titkos keserűsége, a gyermektelenség. „Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: Ne félj , Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad”.(15,1) Ábrám az eddig felhalmozott állatállományra, a már említett aranyra és ezüstre gondolt. A legtöbb ókori és valljuk be: legújabb kori ember is így gondolkodik. Hiszen a legtöbb férfinak a házasságkötés után feleségétől születtek a gyermekei, az sokkal könnyebb volt, mint anyagi vagyont összegyűjteni. Ábrám kivételnek bizonyult: Ő az emberteremtés isteni menetrendjét látta fontosabbnak: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá” (Ter 1,27-28) Aztán sokszor rögzíti maga a Biblia is így a gyermektelenség okát: Nem volt gyermeke a feleségének, mert Isten bezárta a méhét. Itt tehát a látomásban elhangzott isteni ígéret: „Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!” – keserűen hangzik Ábrámnak. „Ábrám ekkor megkérdezte: Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat. Aztán így folytatta Ábrám: Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm! De az Úr azt válaszolta neki: Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd” (2-4) A kesergő ember és a végtelen nagy Úr beszélgetése most olyan ponthoz érkezik, ami Ábrámot arra figyelteti: a végtelen nagy Isten és ő nincsenek egy szinten „Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod! Aztán így folytatta: Éppen ilyen lesz a te utódod is. Hitt az Úrnak, és ez igazságul tudatott be neki”.(5-6) A keleti embereknek nagy biztonságot jelentő módon nyugtatta meg Isten a hosszú várakozástól kifáradt kedvence szívét. Állatokat hozatott vele, ezeket kettévágatta, a fél tetemeket kis távolságra egymással szemben rakatta. Az egyenlők között ekkor „véresen komoly eskütétel következett”. Mindkét félnek át kellett mennie a véres tetemek között azzal a kijelentéssel: Ha nem tartom meg az eskümet, járjak úgy, mint ezek az állatok! – Ábrám előkészített mindent. Ott feküdtek a félbevágott három éves nagyobb állatok tetemei: üsző (szarvasmarha), kecske és kos, és a nem darabolt madarak: gerle és galamb. Ábrám várt az Úrra. Elzavarta a húsevő ragadozókat. Amikor beesteledett, Ábrám fáradtan szunyókált és arra ébredt, hogy egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya vonul át a húsdarabok között. Megértette, hogy Isten egyedül így kötelezi magát, így akarja megnyugtatni szorongó választottját. (Ter 15,7-12.17-18)

Évközi 12. hét Kedd

Évközi 12. hét Kedd

Ter13,2.5-18; Mt 7,6.13-14

„Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk”

Ábrahám hitt Istennek. Elhitte hogy aki vele beszél, valóban Isten, Ő az egyetlen, az igazi, az élő Isten, aki Ura az egész földnek, aki irányítja az emberek életét. Azt is elhitte, hogy ugyan nem kapja meg tulajdonjogilag azt a földet amelyre elvezette, de majd évszázadok múlva a magvából eredő népének fogja adni. Isten megáldja Ábrahámot, és áldássá teszi Ábrahámot mások számára is. Ennek kézzel fogható jele volt, hogy Ábrahám juhnyájai és tehéncsordái egyre sokasodtak és unokaöccse vagyona is szépen gyarapodott. Örült ezeknek az égből irányított áldásoknak Ábrahám. Mindaddig boldog volt, amíg nemcsak külső értékben nyilvánult meg ez az állapot, hanem megelégedett béke honolt körükben. Valamelyik hajnalon azonban ijesztő veszekedésre ébredt. Riadtan futott ki sátrából, hogy megtudja a perlekedés okát. A pásztorok torzsalkodtak. A közösen bérelt legelőkön nem nőtt elegendő fű mindkét állatgazdaság számára. A vita tárgya az volt, hogy kinek juhait hajtsák rá hamarabb az éjszakai harmattól felfrissült legelőre. A nagyobb fűből könnyebb nagyobbat harapni, előbb jóllakhat a jószág. Az utánuk következők csonkolt fűszárat harapdálják sokkal kisebb eredménnyel. Az eddigi békének vége, megindult a haszon mindenáron való hajhászása. Ábrahám előhívta unokaöccsét, Lótot. Így szólt hozzá: „Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. Itt van előtted ez az egész föld. Válj el tőlem, kérlek! Ha te mégy balra, akkor én jobbra tartok, ha te jobbra akarsz, akkor én balra megyek”. (8-9) Íme, egy becsületes ajánlat. Az idősebb, a meghívott, az áldott teszi a hozzá kapcsolódott javára. Megmutatja, hogy a gazdagodás kíméletlen hajhászása nem vezet közelebb a célhoz. Az anyagi előnyök erőltetése megrontja az emberi kapcsolatokat, aláássa a jövő boldogságát. A rokoni és jó baráti kapcsolat többet ér minden anyagi előnynél. Lót elfogadta nagybátyja ajánlatát. Élt a felajánlott választási előnnyel. Alapos megfontolás után úgy döntött, hogy a közel fekvő Szodomába költözik. Házat vesz a városban, onnan irányítja pásztorait. Két lánya volt. Feleségével együtt nagyobb társadalmi lehetőséget reméltek a gazdag és csinos városi legények körében, mint a pusztai fiúk társaságában. Valamit azonban elfeledek megfontolni, amit a választásuk minősítésére jegyezhetett meg a Biblia: „A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösek voltak az Úr előtt”.(13)Ábrahámnak, a béke és szeretet emberének maga Isten adott jobb jövőre reményt: „Emeld föl szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódodnak fogom adni örökre”. (14-15) A honfoglaláskor és utána is a mi szívünket ide láncolta az Úr. Itt adott szaporodást Árpád magzatának, itt tett bennünket a maga áldott népévé. Igen, áldottá, mert ezer éven át védtük Krisztus országát, a kereszténységet. Amíg mások a haszonlesés ábrándjai közt kint rekednek Isten országának határain kívül, minket nem vet el. Meg kell tanulnunk egymást önzetlenül szeretni.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk IV.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.

negyedik rész

Szent Pál is megjegyzi, hogy nem tudja, mihez kell segítséget kérnie, de szerencsénkre a Szentlélek ismeri az Isten mélységes titkait, a mi élettervünket is, így tud rajtunk segíteni. A mi dolgunk tehát az, hogy reggeli imánkban kérjük az Ő segítségét, mutassa meg, mit kell tennünk a cél érdekében kötelességteljesítéssel és egyéni jótéteményekkel, hogy a végső kompozíció mai részlete tökéletes legyen, beleilleszkedjék a nagy műbe. Aki érti Isten akaratát, és egész életében ennek megfelelően igyekszik tenni a jót, a halál pillanatában, amikor a lélek kilép a testből, mindent a szellemi szemmel lát, látja a neki szőtt isteni tervet, és mellette a tényleges művet is, amit életével kialakított. Ha a kettő egyezik, csodálatos boldogság tölti el, és hallja az Úr dicsérő szavát. Aki viszont nem, vagy csak hézagosan tette a jót, megrémül a látványtól: fércmunka vagyok, nem méltó arra, hogy Isten gyönyörű világába, a szentek tökéletes társaságába bekerüljek. Ha lehet retusálni a tisztítótűzben, az isteni irgalom ezt az utolsó irgalmasságot is elvégzi rajtunk. De azért az az igazi, ha az életmű maga tökéletes. Rajtunk múlik. Igaz katolikus szeretettel arra kell törekednünk, hogy ezt a nagy tervet mindenkivel ismertessük, akivel szót lehet érteni a lelki dolgokról. Valamikor majd szívből áldanak érte .Isten rajtunk keresztül minden embernek üzen, a nagy bűnösöknek is, akik talán már nem is merik remélni, hogy Urunk szóba áll velük:„Jövök, hogy hasonlóvá tegyem magam teremtményeimhez és helyreigazítsam elképzelésteket egy rettenetesen igazságos Istenről. Azt látom ugyanis, hogy az emberek mind anélkül élik végig életüket, hogy bizalommal fordulnának egyetlen Atyjukhoz, aki tudatni akarná velük egyetlen vágyát, azt, hogy megkönnyítse földi életük útját, hogy azután a mennyben egy teljesen isteni életet adhasson nekik. Ez bizonyítéka annak, hogy a többi lélek sem ismer Engem jobban, mint ti. Rólam alkotott elképzelésük nem haladja meg a tieteket. De most, hogy ezt a Világosságot adom nektek, maradjatok a Világosságban és vigyétek el a Világosságot mindenkihez. Ez alkalmas eszköz lesz megtérések elérésére, és ha lehetséges, a pokol kapujának lezárására is, mivel megismétlem itt ígéretemet, amely sohasem kevesebb, és amely így hangzik: MINDAZOK, AKIK ATYA NÉVEN SZÓLÍTANAK MEG, MÉG HA EGYETLEN EGYSZER IS, NEM FOGNAK ELVESZNI, HANEM BIZTOSAK LESZNEK ÖRÖK ÉLETÜKBEN A VÁLASZTOTTAK TÁRSASÁGÁBAN." (49) Ez a kép Atyánk végtelen irgalmáról annyira szép, hogy megdöbbenti és megdobogtatja nagyon is emberi módon érző szívünket, amely magunk és mások üdvösségéért egyaránt aggódik. Jézus megerősíti Faustyna M.Kowalska nővérnek adott üzenetében: „Nagy kegyelmeket ígérek neked és mindazoknak, akik hirdetni fogják nagy irgalmasságomat. Haláluk óráján magam oltalmazom őket, mint saját dicsőségemet. Ha a lélek bűnei éj sötétek lennének is, de ha a bűnös irgalmasságomhoz folyamodik, ezzel a legnagyobb dicsőítést adja meg nekem, és keserves szenvedéseimet dicsőíti. Ha valamely lélek jóságomat hirdeti, remeg előtte a sátán, s elmenekül a pokol mélyére.„Szenved a szívem amiatt, - mondta Jézus -, hogy még a választott lelkek sem értik meg, mily nagy az én irgalmam. Viselkedésük egyfajta bizalmatlanság. Ó, mily nagyon megsebzi ez szívemet! Emlékezzetek fájdalmas szenvedéseimre, és ha már nem hisztek szavaimnak, higgyetek legalább szeretetemnek!" (Napló, 119) „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: a győztesnek elrejtett mannát adok, és egy kis fehér követ adok neki, a kis kőre írva pedig új nevet, amelyet senki ismer, csak az, aki kapja." (Jel 2,17) Isten ebben az új névben mondja ki egész lényünket, életünket.

Keresztelő Szent János főünnep

Keresztelő Szent János főünnep

Iz 49,1-6; ApCsel 13,22-26; Lk 1,57-66. 80

„Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett”

Keresztelő Szent János születését olyan magas rangú liturgikus ünnepel, tiszteli meg Anyaszentegyházunk, hogy az egész katolikus Egyházban ezt a megemlékezést kell ünnepelnünk, és ezen az ünnepen a szentleckét nem prófétáktól veszi át az Egyház, hanem az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyvből. Ez a szentlecke fontos üzenet volt ott a pizidiai Antiochiában Szent Pál apostol ajkáról a zsidó zsinagógában. Az Ószövetség népe egyre idegesebben figyelte a keresztény hithirdetők, apostolok és tanítványaik prédikációiban hangoztatott alapigazságot, hogy nem a zsidó vallás hozza el Izrael népének az üdvösséget, hanem a Messiás, aki az ő nemzetükből születik. Ezért szövi bele beszédébe Szent Pál: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan” (ApCsel 13,16-17) Új hazát adott nekik, bírákat és királyokat. „Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat. Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: Nem az vagyok, akinek tartotok engem; utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani”. (22-25) A Megváltó tehát egyedül Jézus. Isten ezt már Ábrahámnak is megmondta: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Ezt kell megérteni minden népnek: „Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett”. (26) Ebben a megszólításban nyilván a pogányokból megtért keresztényeket kell értenünk: a köztetek lévő istenfélők. Jézus megváltása által ők is Isten gyermekei, vagy azok lehetnek, ha hisznek Jézus Krisztusban és megkeresztelkednek. Szent Pál bennük nyilván az egész világ népeit szólongatta, minket, magyarokat is. Keresztelő János Jézus előfutára volt, a magyar nép gyermekei ideérve a Kárpát-medencébe nyugati kereszténység ezer éves védőbástyái vagyunk.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk III.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.

harmadik rész

Megdöbbentő szeretet!

„Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna .Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek."Mindent a szeretet vezetett! Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk, és folytatni szeretném egészen napjainkig, a XX. századig. Mit kíván tőlünk az Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes". (Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek." (45) Gyakorlatilag tehát azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya stílusát, tegyük mi is a jót mindenkivel. így leszünk hozzá hasonlók, így ismer majd el minket gyermekeinek a halál pillanatban is, amikor magához hazahív. Ez az elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni vonást kell, hogy megvalósítson életével. Így érthető az is, hogy Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jócselekedetekben mennyire voltunk pontosak és serények . Honnan tudjuk, hogy a rengeteg tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, illetőleg feladatunk lehet, mi a mi teendőnk? Hiszen nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra.

Évközi 12 vasárnap

Évközi 12 vasárnap

Zak 12, 10-11. 13, 1; Gal 3, 26-30; Lk 9, 18-24

„Dávid házára és Jeruzsálem lakóira kiárasztom az irgalom és imádság lelkét”

Zakariás próféta Dárius király idejében élt.Működésének célja ugyanaz volt, mint a babiloni fogság többi prófétájának: tudatosítani a zsidó foglyokban, hogy Jeruzsálem pusztulása (587-586) Isten büntetése volt a választott népen, mivel elhagyták az egy igaz Istent, ócska földi anyagból készült bálványokat imádtak, mint az országukat körülvevő többi nép. Jeruzsálem elfoglalója Nabukodonozor babiloni király hadserege volt. Az ő fia, Baltazár idejében a médek és perzsák királya, Dárius lerohanta és elfoglalta a babiloni birodalmat, és övé lettek a zsidó foglyok is. Zakariás próféta Kr.e. 520 körül kezdett működni. A mai olvasmány könyve utolsó részéhez tartozik, amelyben a közelgő szabadulás vigaszáról, és a még nagyobb örömforrásról, a Messiás eljöveteléről jövendöl. Ő nem a megszokott zsidó álmot hirdeti a Messiással kapcsolatban, hanem az ő kínszenvedésére mutat rá, mert a megváltás öröme a Megváltó szenvedéseiből fakad.„Dávid házára s Jeruzsálem lakóira kiárasztom az irgalom és az imádság lelkét. Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak; gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet”.(12, 10) Ez önmagában is pontos előrejelzése Jézus szenvedésének. De hivatkozik a továbbiakban Josiás királyra, aki Kr.e. 641-609. uralkodott Jeruzsálemben. Azt írják róla a Bibliában, hogy király elődeitől eltérően ő nem imádta a bálványokat, hanem az egy igaz Isten hűséges szolgája volt. De az előtte uralkodottak vallásilag nyomorult helyzetet hagytak rá. A templom omladozott, ott hevertek a bálványimádás ócska kellékei. Josiás király próbált valami rendet teremteni. Javíttatni kezdte a templom falait. A romeltakarítás közben Helkija főpap megtalálta az Úr törvénykönyvét a templomban. Nagy örömmel mutatta meg Sáfánnak, az íródeáknak. Ő éppen jelentésre készült a királyhoz. Beszámolt a munkavégzésről, a mesteremberek munkabérének kiosztásáról. De elvitte a királynak a régen elveszett törvénykönyvet is, amelyet átnyújtott Josiásnak a beszámoló után: „Egy könyvet adott nekem Helkija pap” (2Kir 22, 10). „Amikor ezt Sáfán a király előtt felolvasta, és a király meghallotta az Úr törvénye könyvének szavait, megszaggatta ruháit,és parancsolta: Menjetek, kérdezzétek meg rám, a népre és egész Júdára vonatkozólag az Urat e könyv szavai felől, amely előkerült, mert nagy az Úr haragja, amely felgerjedt ellenünk, mivel atyáink nem hallgattak e könyv szavaira, hogy megcselekedjék mindazt, amit megírtak számukra” (11-13) a küldöttség felkeresett egy prófétaasszonyt, aki a királynak elmondta Isten üzenetét: Mivel megsirattad őseid és néped hanyagságát és rút bálványimádását, azért rajtad megkönyörülök. Országodban Fogsz meghalni, saját sírboltodban fognak eltemetni, és megmenekülsz attól a sok bajtól és gyalázattól, amely népedre vár.(22, 14-20) Hallottam egy nagymamáról és egy menyasszonyról, aki az egész Szentírást átadta kettejük közös kincsének, és akinek a szíve ugyanúgy Istenhez tért, mint Josiás annak idején. Meglátta az Urat és a hozzá vezető utat. Adjon még az Úr sok ilyen nagymamát és arát, térjen meg hazánk egészen!