Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. június 29., szombat

Szent Péter és Szent Pál apostolok



Szent Péter és Szent Pál apostolok

ApCsel 12,1-11;2Tim 4,6-8.17-18;Mt16,13-19

„Hát ti kinek tartotok engem?”

A mi Urunk, Jézus Krisztus a világtörténelem központja. Amikor Isten elhatározta, hogy az isteni természettől függő, de nem hozzá tartozó világot teremt, úgy tervezte meg a szellemi és az anyagi valóságát, hogy a Szentháromság Második Személye közvetlen részt vállal ebből az új világból. Ennek egyik fontos fajtájával közvetlen kapcsolatot vállal, pontosan: a jövendő emberrel rokon lesz, felvesz egy emberi személyiség nélküli tökéletes emberi természetet. Szakszóval úgy mondjuk: megtestesül. Személye isteni Személy marad, de a megtestesüléstől kezdve két természete lesz: sértetlenül megmarad az isteni természet, a végtelen isteni értelem és akarat, hozzá köti elválaszthatatlanul mindörökre a felvett emberi természetet. Ő lesz az Istenember. Ez a megtestesülés megtörtént kétezer-kilenc évvel ezelőtt. Isten a legnagyobb örömünnepnek szánta. Az emberiség ősbűne következtében mégsem lett általános örömünnep. Sőt! A Messiás földi ittléte hosszú időn át titok maradt. Amikor harminc évesen elkezdte nyilvános működését, apránként mutatta meg, hogy ő nemcsak kiváló ember, nemcsak próféta. Teste-lelke révén igazán ember, isteni természete és Személye miatt pedig igaz Isten is. Ő az Atya Egyszülöttje. Ő az emberek Megváltója. Mivel van érvényes emberi természete egy közülünk, nevünkben megfizetheti az üdvösség árát. Tud értünk szenvedni és meghalni. Mivel Isten is, fel tud támadni, lesz ereje bevinni azokat a mennyországba. Azokat, akik hisznek benne. Ezt a hitet kell tudatni és elfogadtatni az emberekkel. Ennek tudatosításában kapott két férfiú igen fontos küldetést: Péter és Pál apostolok. Péter egyszerű halász család gyermeke. Halászként tudatosan várja a Megváltót. Bátyja, András révén ismeri meg Jézust. Jézus rövid időn belül meghívja követésére bátyjával együtt. Lelkes tanítvány. Mindenre nagyon odafigyel. Rajongva szereti Jézust. Jézus is szereti őt. Az Atya szeretetét pedig azzal nyilvánítja ki Péterrel kapcsolatban, hogy neki nyilatkoztatja ki Jézus Istenfiúságát. A mai evangélium erről beszél. Jézus megkérdezi apostolait: „Hát ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás Fia, nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyben is”. (Mt 16,15-19) Péter személy szerint, majd a római püspökségben utódai a világ végéig Jézus helyettesei. Egy személyben is az Egyház. Pál zsidó farizeusi családból származott. Isten őt is öröktől fogva kiválasztotta Jézus tanítványának, a jézusi tanítás mélységeit rajta keresztül akarta megismertetni az akkoriakkal és az utókorral is. Ezért az isteni kinyilatkoztatás forrását, a Bibliát, gyerekkora óta tanulta Jeruzsálemben. Mesterei tudósok, de Jézust gyűlölő farizeusok és írástudók. Ezért Jézus ellenségének nevelik Sault (ez Pál eredeti neve). A Jézus-tanítványokat cáfolni próbálja, majd üldözi. Aztán Jézus Damaszkusz várkapuja közelében megjelenik neki. A látomás félreérthetetlen: „Hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,3-4) Saul a keresztényeket üldözte. Azt tanulta, hogy Jézuscsaló és káromkodó ember volt ezért ítélték halálra. Meghalt. Nem támadt föl. És most itt áll előtte, azonosítja magát tanítványaival. Él! „Erre remegve és ámulva megkérdezte: Uram, mit akarsz, hogy tegyek? Az Úr azt válaszolta neki: Kelj föl, és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned”.(5-6) Fölkelt, bement, Jézus tanítványa felkereste, megkeresztelte. Pikkelyfélék hullottak le szeméről. Nemcsak fizikai látást kapott, de élesen látta már az üdvtörténet összefüggéseit. És Jézus nagyon fontos apostola lett. Két sors, két alkat. Isten meghívottjai. A kegyelem csodái. Te ugyanígy meghívott vagy. A kegyelmet te is megkapod. Mit válaszolsz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése