Évközi 12. hét Kedd
Ter13,2.5-18; Mt 7,6.13-14
„Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk”
Ábrahám hitt Istennek. Elhitte hogy aki vele beszél, valóban Isten, Ő az egyetlen, az igazi, az élő Isten, aki Ura az egész földnek, aki irányítja az emberek életét. Azt is elhitte, hogy ugyan nem kapja meg tulajdonjogilag azt a földet amelyre elvezette, de majd évszázadok múlva a magvából eredő népének fogja adni. Isten megáldja Ábrahámot, és áldássá teszi Ábrahámot mások számára is. Ennek kézzel fogható jele volt, hogy Ábrahám juhnyájai és tehéncsordái egyre sokasodtak és unokaöccse vagyona is szépen gyarapodott. Örült ezeknek az égből irányított áldásoknak Ábrahám. Mindaddig boldog volt, amíg nemcsak külső értékben nyilvánult meg ez az állapot, hanem megelégedett béke honolt körükben. Valamelyik hajnalon azonban ijesztő veszekedésre ébredt. Riadtan futott ki sátrából, hogy megtudja a perlekedés okát. A pásztorok torzsalkodtak. A közösen bérelt legelőkön nem nőtt elegendő fű mindkét állatgazdaság számára. A vita tárgya az volt, hogy kinek juhait hajtsák rá hamarabb az éjszakai harmattól felfrissült legelőre. A nagyobb fűből könnyebb nagyobbat harapni, előbb jóllakhat a jószág. Az utánuk következők csonkolt fűszárat harapdálják sokkal kisebb eredménnyel. Az eddigi békének vége, megindult a haszon mindenáron való hajhászása. Ábrahám előhívta unokaöccsét, Lótot. Így szólt hozzá: „Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. Itt van előtted ez az egész föld. Válj el tőlem, kérlek! Ha te mégy balra, akkor én jobbra tartok, ha te jobbra akarsz, akkor én balra megyek”. (8-9) Íme, egy becsületes ajánlat. Az idősebb, a meghívott, az áldott teszi a hozzá kapcsolódott javára. Megmutatja, hogy a gazdagodás kíméletlen hajhászása nem vezet közelebb a célhoz. Az anyagi előnyök erőltetése megrontja az emberi kapcsolatokat, aláássa a jövő boldogságát. A rokoni és jó baráti kapcsolat többet ér minden anyagi előnynél. Lót elfogadta nagybátyja ajánlatát. Élt a felajánlott választási előnnyel. Alapos megfontolás után úgy döntött, hogy a közel fekvő Szodomába költözik. Házat vesz a városban, onnan irányítja pásztorait. Két lánya volt. Feleségével együtt nagyobb társadalmi lehetőséget reméltek a gazdag és csinos városi legények körében, mint a pusztai fiúk társaságában. Valamit azonban elfeledek megfontolni, amit a választásuk minősítésére jegyezhetett meg a Biblia: „A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösek voltak az Úr előtt”.(13)Ábrahámnak, a béke és szeretet emberének maga Isten adott jobb jövőre reményt: „Emeld föl szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódodnak fogom adni örökre”. (14-15) A honfoglaláskor és utána is a mi szívünket ide láncolta az Úr. Itt adott szaporodást Árpád magzatának, itt tett bennünket a maga áldott népévé. Igen, áldottá, mert ezer éven át védtük Krisztus országát, a kereszténységet. Amíg mások a haszonlesés ábrándjai közt kint rekednek Isten országának határain kívül, minket nem vet el. Meg kell tanulnunk egymást önzetlenül szeretni.
Ter13,2.5-18; Mt 7,6.13-14
„Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk”
Ábrahám hitt Istennek. Elhitte hogy aki vele beszél, valóban Isten, Ő az egyetlen, az igazi, az élő Isten, aki Ura az egész földnek, aki irányítja az emberek életét. Azt is elhitte, hogy ugyan nem kapja meg tulajdonjogilag azt a földet amelyre elvezette, de majd évszázadok múlva a magvából eredő népének fogja adni. Isten megáldja Ábrahámot, és áldássá teszi Ábrahámot mások számára is. Ennek kézzel fogható jele volt, hogy Ábrahám juhnyájai és tehéncsordái egyre sokasodtak és unokaöccse vagyona is szépen gyarapodott. Örült ezeknek az égből irányított áldásoknak Ábrahám. Mindaddig boldog volt, amíg nemcsak külső értékben nyilvánult meg ez az állapot, hanem megelégedett béke honolt körükben. Valamelyik hajnalon azonban ijesztő veszekedésre ébredt. Riadtan futott ki sátrából, hogy megtudja a perlekedés okát. A pásztorok torzsalkodtak. A közösen bérelt legelőkön nem nőtt elegendő fű mindkét állatgazdaság számára. A vita tárgya az volt, hogy kinek juhait hajtsák rá hamarabb az éjszakai harmattól felfrissült legelőre. A nagyobb fűből könnyebb nagyobbat harapni, előbb jóllakhat a jószág. Az utánuk következők csonkolt fűszárat harapdálják sokkal kisebb eredménnyel. Az eddigi békének vége, megindult a haszon mindenáron való hajhászása. Ábrahám előhívta unokaöccsét, Lótot. Így szólt hozzá: „Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. Itt van előtted ez az egész föld. Válj el tőlem, kérlek! Ha te mégy balra, akkor én jobbra tartok, ha te jobbra akarsz, akkor én balra megyek”. (8-9) Íme, egy becsületes ajánlat. Az idősebb, a meghívott, az áldott teszi a hozzá kapcsolódott javára. Megmutatja, hogy a gazdagodás kíméletlen hajhászása nem vezet közelebb a célhoz. Az anyagi előnyök erőltetése megrontja az emberi kapcsolatokat, aláássa a jövő boldogságát. A rokoni és jó baráti kapcsolat többet ér minden anyagi előnynél. Lót elfogadta nagybátyja ajánlatát. Élt a felajánlott választási előnnyel. Alapos megfontolás után úgy döntött, hogy a közel fekvő Szodomába költözik. Házat vesz a városban, onnan irányítja pásztorait. Két lánya volt. Feleségével együtt nagyobb társadalmi lehetőséget reméltek a gazdag és csinos városi legények körében, mint a pusztai fiúk társaságában. Valamit azonban elfeledek megfontolni, amit a választásuk minősítésére jegyezhetett meg a Biblia: „A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösek voltak az Úr előtt”.(13)Ábrahámnak, a béke és szeretet emberének maga Isten adott jobb jövőre reményt: „Emeld föl szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódodnak fogom adni örökre”. (14-15) A honfoglaláskor és utána is a mi szívünket ide láncolta az Úr. Itt adott szaporodást Árpád magzatának, itt tett bennünket a maga áldott népévé. Igen, áldottá, mert ezer éven át védtük Krisztus országát, a kereszténységet. Amíg mások a haszonlesés ábrándjai közt kint rekednek Isten országának határain kívül, minket nem vet el. Meg kell tanulnunk egymást önzetlenül szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése