CORONEOI SZENT SILVA ANTAL

December 5.

SILVA ANTAL 

vértanú, III. r. 

(1928)

A 20. századi mexikói véres keresztényüldözésnek Szent Ferenc III. rendjéből is többen lettek áldozatai, köztük Silva Antal is. Mélyen hívõ katolikus volt, aki hite védelmében bátran kiállt és kész volt hitéért életét is feláldozni. Mint orgonista 1925-ben a coroneoi ferences kolostor templománál tevékenykedett. Hitvallása miatt Calles emberei elfogták és 1928. ápr. 8-án bebörtönözték. Illegálisan mûködõ papok hollétérõl akartak vallatói adatokat megtudni, de õ nem árult el senkit. Napokig nem kapott se enni, se inni. Szögekkel sűrűn kivert deszkára állították, a szögek mélyen behatoltak lábába. Aztán kínzói más módszerhez folyamodtak. Összekötözték kezét, lábát s villanyáramot engedtek keresztül a testén. Aztán késekkel, tõrökkel szúrkálták. Ő csendesen imádkozott, vagy magában mondta: Viva Christo Rey! Éljen Krisztus Király! Ígérték, hogy szabadon engedik, ha megtagadja hitét. Õ azt válaszolta: „Inkább a halált, mint a hittagadást!” Végül Calles emberei kötéllel fölakasztották a falra, s szekercével húsdarabokat vagdaltak le róla. Haldokolva is azt mondta: Éljen Krisztus Király! Vértanúsága 1928. ápr. 15-én történt Queretaro-ban, a fõvárostól mintegy 200 km-re északnyugatra.

„Mindenható, örök Isten, te egyszülött Fiadat az öröm olajával örök főpappá és a mindenség királyává kented, hogy a kereszt oltárán tökéletes engesztelő áldozatul felajánlja önmagát, és véghezvigye az emberek megváltásának szent művét. Az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, igazságosság, szeretet és béke.”

A Krisztus Király ünnep prefációjából.

Imádság:

Istenünk, te a győzelmes vértanúság kegyelmét megadtad Antal testvérünknek. Add kegyelmedet, hogy amint ő követte Krisztust a keresztúton, nyomában járva mi is eljussunk az örök élet örömébe. Krisztus, a mi Urunk által.

Ferenc pápa: Isten és az Egyház szíve szerinti nevelők legyetek

Ferenc pápa szombaton délelőtt fél 12-kor az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a Katolikus Iskolák Szülőtársulatának 420 fős küldöttségét.

Hozzájuk intézett beszédében „megerősítette őket a küldetésükben, vagyis hogy kifejezésre juttassák a sajátos elkötelezettségük igazságát, melyet szabadon vállalnak, hogy az Isten és az Egyház szíve szerinti nevelők legyenek”.

Ahogy a pápa a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció által a közelmúltban szervezett világkongresszuson is leszögezte, most „újból hangsúlyozta az emberiség egészét szolgáló nevelés előmozdítását, mert a katolikus nevelésről beszélni annyit tesz, mint az emberiről, a humanizmusról szólni”.

„Akkor is a befogadó jellegű nevelésre buzdítottam – mondta a pápa –, mely mindenkinek helyet ad, és nem egy elit szem előtt tartásával válogatja meg a megszólítottakat. A ti társulatotok az iskola és a család szolgálatában áll, és így járul hozzá ahhoz a feladathoz, hogy hidat verjen az iskola és a környező terület, az iskola és a család, az iskola és a polgári intézmények közé. Megromlott ugyanis a kettő között a szövetség, állítsátok helyre azt!” – sürgette a pápa.

„Egyházi intézményként merítsétek az egyház szívéből az irgalmasság bőségét, mely a munkátokat mindennapi szolgálattá teszi. Mint szülők, ti vagytok a gyermekek nevelésének kötelességbeli és elsődleges letéteményesei, amiről soha nem mondhattok le!” – fogalmazott Ferenc pápa.

„Titeket illet a jog, hogy megfelelő nevelést kérjetek a gyermekeitek számára, átfogó és nyitott nevelést a legalapvetőbb emberi és keresztény értékek iránt. Álljatok ezért a nevelésben a helyzet magaslatán, és ne értékeljétek le sohasem a katolikus jelzőt, mert a nevelésben ez minősít benneteket” – szögezte le a pápa.

„De mitől is igazán katolikus egy iskola? – tette fel a kérdést a pápa. – Végezzétek jól először is a társulat munkáját. Aztán tudjátok, hogy a katolikus iskolának az átfogó, teljes kultúrát kell közvetítenie, és nem pedig egy ideológiai kultúrát. Meggyőződésünk, hogy a különbségek harmóniáját kell előnyben részesíteni.”

Ferenc pápa utalt II. János Pál tanítására, aki szintén leszögezte a „hídépítés” fontosságát az iskola és a társadalom között, továbbá hogy legyenek a nevelési folyamat főszereplői. „Ne maradjatok a világon kívül, legyetek kovász a tésztában, tudjatok különbséget tenni a nevelői minőséggel. Forduljatok figyelemmel a személy felé, különös tekintettel az utolsókra, a peremre szorultakra.”

Végül a „jelenkori nehézségekre, a magániskolákra nehezedő gazdasági nyomásra és az ennek következtében bezáró intézmények sorára” utalva a pápa megjegyezte, hogy „az egyházi iskolák a problémákat először minőségi megkülönböztetéssel és ne pedig a források mennyiségi szempontjaival oldják meg”.

 

Irgalmasság Éve 7.

Európa nem sok áldozatot hozott a történelem során. Volt egy esemény, ami az újabb kilátásokat csak tovább nehezítette. A korszellem nagyot változott. Az emberek a vallásosság területén visszafordultak a pogányság felé. Az az időszak, amelyet középkornak nevezünk, megtestesítette a jámborságot, a római katolikus vallásosság világát. A megszületett gyermeket megkeresztelték, a családban mindenki Isten gyermeke volt. A köznapok kemény munkával teltek, de átjárta az imádság szelleme. Elsőáldozásra való készülést követte a bérmálás, a házasság szentségére való tudatos felkészülés ideje, majd a házasságkötés, az új családok dolgoztak, vasár és ünnepnap szentmisére ment a járni tudók közössége. A halottak a józan hit erejével az örök hazába költöztek. Ezt a becsületes keresztény katolikus életet azonban a XIV-XV. századtól kezdve felváltotta az elvilágiasodás szelleme. Elhomályosult az istenhit: az Isten elfáradt, felvonult a harmadik égbe pihenni. Aztán jött a nagyobb szellemi sötétség: nincs is Isten, legfeljebb olyan formában, mint a görög-római szellemiség idején. „Carpe diem!” Szedd le a nap örömvirágát! Élvezd ki minden vágyadat! A franciák jártak elől, ezért hívják ezt a gondolkodást „renaissance”-nak, a pogányság újjászületésének. Légy önző. Ne törődj az élet végi ítélettel. Ezt tanulta, gyakorolta Mátyás király és kora. Jöhetett Mohács előkészítése, új vallások könnyítései. Mi sem maradtunk ki ebből. A törökök egyre többet támadtak, jött a hódoltság, a szegénység, a kihalás. Ezt még egyszer ne legyen része népünk életének. Próbáljunk javítani, irgalmasan, szentül.

Advent 1. hete Szombat

Advent 1. hete Szombat
Iz 30,18-21.23-26; Mt 9,35 - 10,1.6-8
„Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget"

Jézus teljes odaadással teljesítette az Atyától kapott küldetését. Ez a küldetés elsődlegesen a zsidó néphez szólt. Ezért nem ment ki az ország területéről a pogányok közé, hogy ne csorbítsa a választott nép jogait. A tanítást általában a zsinagógákban gyakorolta. Az örömhír terjesztése pedig a zsidóság ősi falvaiban és városaiban zajlott. Mi volt ez az örömhír? Isten a szegények gondviselője: enni ad az éhezőknek, meglátja, megsajnálja a bajbajutottakat, és meggyógyítja a betegeket. Volt azonban más segíteni való is. A szegény emberek élete kevés örömet nyújtott. A gazdagok egy része ugyan nem szerette a megszálló római birodalom képviselőit, de el kellett tűrniük a politikai főhatóságot. A szegény néprétegekkel viszont nem törődött senki. „Mikor Jézus a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: Az aratni való ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába." (9,38) Jézus tehát saját szemével felméri a lehetőségeket és elérkezettnek látja az időt, hogy választott apostolait felruházza hatalommal. „Ezután magához hívta tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt:" (10,1) Az Úr tehát a Messiáshoz vonzza a szegény embereket, akik maguk nem képesek megoldani nehézségeiket, uraiktól pedig hiába vártak valami üdvös kéznyújtást. „Menjetek. Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek: Elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!" (6-8) Mintha a legújabb kor embereihez szólna Jézus. A szegényeknek megmondja nyíltan, ne legyenek hiú reményeik olyan vezetőkben, akik a pénzükön mindent meg tudnak szerezni, de arra már nincs gondjuk, hogy a kisemmizetteknek jogokat és anyagi lehetőségeket biztosítsanak. Ez azért baj, mert erre kaptak Istentől nagyobb tudást és több anyagi lehetőséget. A felelősségüket fenntartva Isten maga siet segítségére szegény gyermekeinek. Milyen jó, hogy egykoron a mélyen hívő költőink jól tudták ezt. Arany János milyen gyönyörűen fogalmazta meg Az első lopás című. versében: „Kinek az ég alatt már senkije sincsen, Ne féljen, felfogja ügyét a jó Isten" Mennyire más volt az ilyen megnyilatkozás, mennyire okosabbak voltak azok a bajbajutottak, akik a hit szavát hallgatták meg, nem lelkiismeretlen alakokét, akik akár sorstársaktól, akár felső körökből kaptak biztatást, hogy lopjanak! Akik kitalálták, hogy van „megélhetési bűnözés", vagy különbséget lehet tenni a jog szerint húszezer forinton aluli lopásokkal. Egyedül jó eligazítást csak Isten ad.

BOLDOG KOLPING ADOLF

BOLDOG KOLPING ADOLF 

III. r. 

(1813-1865)

Egyes szerzők állítják, hogy a ferences III. rend tagja volt. O a Katolikus Legényegylet (Kolping-család) alapítója. Mint cipészinas, a maga sorsán szerzett tapasztalatokat ifjú iparostársai kiszolgáltatottságáról. A mesterek kihasználták munkaerejüket, a kizsákmányolás valóság volt. Felszabadulásuk után a segédek vándorútra keltek, más országokba is elmentek, hogy pénzt keressenek. Ez azonban újabb hányódást, sokszor lezüllést vont maga után. Kolpingot egyre jobban foglalkoztatta a gondolat: az ifjú iparosok egyesületbe való tömörítése, ezáltal felemelése s védelmük biztosítása. Közben a papi hivatás is megérlelődött benne. 24 évesen kezdte bepótolni középiskoláit, 28 évesen kezdte el a teológiát, 32 évesen szentelték pappá a kölni minoriták templomában. Utána segédlelkésszé nevezték ki egy Köln közelében lévő községbe. Hamarosan gyárvárosba került, a munkások közé. Itt kezdett komolyan foglalkozni az iparoslegényekkel, akik gyorsan megszerették. A kezdeti nehézségek, elöljárói ellenzése nem törték le lelkesedését. Négy év múlva Kölnbe helyezték, itt szervezte meg igazán egyletét s innen terjesztette tovább. Ekkor 36 éves volt. Még 16 év adatott neki, hogy művét felépítse, kiterjessze s beírja nevét a történelembe. Róla írták: „Kolping volt az újkor első katolikus papja, aki teljesen a szociális munkának tudta szentelni magát.” A Kolping-mű arra akarja tagjait képessé tenni, hogy a világban, foglalkozásukban, házasságukban és családi életükben, az Egyház, a társadalom, az állam javára keresztényként megállják a helyüket. Az alapító 52 éves korában, a munkától felőrlődve, szívbántalmakkal kórházba került, ahol dec. 4-én elhunyt. II. János Pál 1991-ben avatta boldoggá. Kolping műve halála után sem fejlődött vissza. Fennmaradását annak is köszönhette, hogy o a tagokat önállóságra nevelte. A II. Vatikáni Zsinat után a mozgalom meg tudott újulni. 1991-ben a Kolping család több mint 30 országban 300.000 taggal működött szerte a világban. Székhelye Köln. Magyarországon is létezik, 1989 után kezdhette meg újra tevékenységét.

II. János Pál mondotta róla:

„Ilyen vonzó példaképekre van szüksége a mai embernek, mint amilyen Kolping Adolf volt.”

Imádság:

Istenünk, te megadtad Boldog Adolfnak, hogy a munkásság felemelésére és a vallásban való megtartására világméretű szervezetet alapítson; add, hogy az o lelkülete továbbra is eleven maradjon Egyházadban és a munkás társadalomban. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

A Pápai Ház szónokának első adventi prédikációja: Krisztus által szeressük az Egyházat

A Pápai Ház szónokára figyelnek - OSS_ROM

December 4-én pénteken délelőtt 9  órakor kezdődött az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában P. Raniero Cantalamessa kapucinus barát első adventi elmélkedése. A Pápai Ház hagyományos, Karácsonyra készülő rekollekcióján részt vett Ferenc pápa és vele együtt a római kúria bíborosai, püspökei, kongregációs titkárai, a római kúria és helynökség prelátusai, valamint a legfőbb  szerzetesrendek elöljárói.

Krisztus a népek világossága

A három prédikációból álló ádventi sorozat címe: „Krisztus a népek világossága”, melyet három lépésben fejt ki a szónok: „Az egyház, mint Krisztus teste és jegyese”, „Egyetemes hivatás a szentségre”, és végül „Tanítás Szűz Máriáról”.

A bevezetőben Cantalamessa atya elmondta, hogy a zsinat lezárásának ötvenéves évfordulója ihlette meg őt és ennek jegyében szól most és majd a következő nagyböjtben is erről a témáról. Nem doktrinális vagy pasztorális szempontból közelíti meg a témát, hanem annak a hit építését szolgáló spiritualitása felől.

Nem az egyház iránti szeretetből fogadjuk be Krisztust, hanem Krisztust szeretve fogadjuk el az egyházat!

„Szinte véletlenül bukkantam rá az első témára – tett vallomást a szónok – amikor latinul olvastam a konstitúció bekezdését: „Lumen gentium cum sit Christus”, vagyis „Krisztus a népek világossága”. Meg kell vallanom zavaromban, hogy soha nem törődtem ennek a kezdésnek a hatalmas következményeivel. Az egyházról szóló konstitúció címének véltem, gondolom, miként sokan mások és nem vettem észre, hogy a népek Világossága nem az egyház, hanem Krisztus. A cím pedig az a köszöntés, mellyel az agg Simeon üdvözli a gyermek Messiást, akit Mária és József visznek a templomba: „Világossága a  népeknek és Izrael népének dicsősége” (Lk 2,32). Ez a kezdőmondat a zsinat egész egyháztanának értelmezési kulcsa, egy Krisztus-központú egyháztan, mely előbb lelki és misztikus, aztán társadalmi és intézményi. A legelső helyre kell állítani ezt a zsinati egyháztant a mind hatékonyabb evangelizálás érdekében. Nem az egyház iránti szeretetből fogadjuk be Krisztust, hanem Krisztust szeretve fogadjuk el az egyházat!

Az alapvető kérdés nem az, hogy „Mi az egyház?”, hanem hogy „Ki a egyház?”

Cantalamessa atya Ratzinger bíboros egykori írásaira utalt, melyek a II. Vaticanum krisztológikus egyháztanát hangsúlyozták: „Ha valaki helyesen akarja érteni a Zsinatot, mindig ebből a kezdeti megállapításból kell kiindulnia”. „De a félreértések elkerülése végett hozzá kell tenni – folytatta a szónok – hogy ezt a spirituális és benső egyházértelmezést soha senki nem tagadta, de mint az új dolgokkal történni szokott, az új azzal a kockázattal járhat, hogy elhomályosítja a régit. Ez történt ez egyházi közösségek és Isten népe eszméivel is, a közösség és a hierarchia közötti szembenállás hátterében, a hangsúlyt egyre inkább az egyház tagjainak a közösségére helyezve, mint a tagoknak a Krisztussal való kapcsolatára. Ez talán előny és nyereség volt akkor, de most ötven évvel a zsinat után vissza kell térni az Újszövetség és az egyházatyák lelki és misztikus megközelítéséhez. Az alapvető kérdés nem az, hogy „Mi az egyház?”, hanem hogy „Ki a egyház?”

Az egyház Krisztus teste és jegyese

A Pápai Ház szónoka beszédének második gondolata „Az egyház Krisztus teste és jegyese” témakört elemezte. „Az egyház - mint „mennyei Jeruzsálem”, mint a „mi Anyánk” - Krisztus jegyese, aki szereti az egyházat és feláldozza magát érte. Az Isten Fia a magával egyesített emberi természetben halálával és föltámadásával legyőzve a halált, megváltotta és új teremtménnyé formálta át az embert. Az összes nemzetből meghívott testvéreit Lelke közlésével titokzatosan a saját testévé tette. Ebben a testben Krisztus élete árad szét a hívőkbe, akik a szentségek által titokzatos és valóságos módon egyesülnek a szenvedett és megdicsőült Krisztussal”.

Az egyház Krisztus teste, mert a jegyese Krisztus

Ugyancsak Ratzinger bíboros érdeme, utalt a szónok ismét a nagy teológusra, hogy összekapcsolta a test és a jegyes két egyházi képét: „Az egyház Krisztus teste, mert a jegyese Krisztus”. Más szavakkal kifejezve: az egyház szentpáli képének eredetében, mint Krisztus teste, nem annyira az emberi test részei összhangjának a sztoikus metaforája áll, hanem az egy-test jegyesi gondolata, amivé válik a férfi és a nő a házasságban. Illetve még inkább az eucharisztia képében, hiszen egy testet formálnak mindazok, aki ugyanabból a kenyérből esznek (1 Kor 10,17). Ez volt egyébként az egyház szentágostoni értelmezésének is a szíve: „Az egyház Krisztus teste, ami az Eucharisztia”. Ebből az eucharisztikus szemléletmódból fejlődik ki a későbbiekben a misztikus test egyházképe és ez a szemléletmód közelíti leginkább a katolikus egyháztant az ortodox egyház eucharisztikus egyházfelfogásához: „Az egyház és az Eucharisztia nélkül Krisztusnak nincs teste a világban”.

Az egyháztól a lélekig

Cantalamessa atya az adventi beszéde harmadik részében az egyházatyák egyik régi gondolatát értelmezte: „Ecclesia vel anima”. Vagyis az „egyház vagy  lélek”. Ennek az értelme: amit az egyházról általában mondanak, az annak minden tagjára is értendő. Mai módon megfogalmazva kérdést: Mit jelent a keresztény ember spirituális élete az „egyház, mint Krisztus teste és jegyese” felfogás konkrét megvalósításában?

Az ami számit, nem az én helyem az egyházban, hanem amit Krisztus betölt az én szívemben!

„Ha az egyház, a legbensőbb és legigazabb értelmében Krisztus teste, én magamban valósítom meg az egyházat, egy „egyházi lény” vagyok, amilyen mértékben megengedem Krisztusnak, hogy tegyen engem az ő testévé, nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is. Az ami számit, nem az én helyem az egyházban, hanem amit Krisztus betölt az én szívemben! – mondta a szónok.

A valóságban mindez a keresztség révén valósul meg és a naponta magunkhoz vett Eucharisztia tesz bennünket Krisztus testévé, egészen személyes síkon, ahogy Henry de Lubac mondta: „Az Eucharisztia teszi az egyházat”. Ratzinger bíboros ezt úgy értelmezte, hogy „amiként a táplálkozás során a test asszimilál, azaz magába fogad egy idegen lényeget, úgy az én énem is Jézushoz asszimilálódik, aki hozzám hasonlóvá lett egy csere, a megtestesülés által, és így megtöri az egymástól elkülönülés folyamatát”.

Az efezusi levél hasonlata a házastársak testi egysége és a Krisztus test viszonylatában Cantalamessa atya szerint főként úgy értelmezhető, hogy nemcsak az emberré lett romolhatatlan Krisztus test lesz a miénk a szentáldozás révén, hanem Krisztus is megkapja a mi testünket és így mi is az ő testének a részévé válunk. Ilyen módon semmi nem marad az életemben, ami ne tartozna többé Krisztushoz. Krisztus így bennünk él a Lelke szerint.

Személyes találkozás a názáreti Jézussal

Elmélkedése befejező részében Cantalamessa atya az objektív szentségi Krisztus-kapcsolat mellett a személyes és egzisztenciális vonatkozást értelmezte, Ferenc pápa „Evangelii Gaudium” kezdetű enciklikája egyik gondolatára hivatkozva: „Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, mert „senki nincs kizárva abból az örömből, melyet az Úr hozott”.

Itt egy lépést tehetünk előre a zsinat értelmezése vonatkozásában. A „személyes találkozás Krisztussal” katolikus értelemben idáig nem igazán lett otthonos, mert ezt inkább a szentségi találkozás jelentette. A kifejezés inkább homályosan utalt egyfajta protestáns értelmezésre. Nyilvánvalóan az említett felhívás nem akarja helyettesíteni a szentségi találkozást a személyessel, nem annak a helyére lép, hanem azt akarja, hogy a szentségi találkozás egy szabadon eldöntött találkozás legyen, ne pedig névleges, szokásos és jogi jellegű találkozás. Ha ugyanis az egyház Krisztus teste, akkor a személyes Krisztushoz kapcsolódás lesz az egyetlen útja annak, hogy egzisztenciálisan belépjünk abba és annak részét alkossuk. Ahogy az elmélkedés kezdetén mondtam: „Nem az egyház iránti szeretetből fogadjuk be Krisztust, hanem Krisztust szeretve fogadjuk el az egyházat! – zárta beszédét Raniero Cantalamessa atya, a Pápai Ház szónoka a római kúriának tartott első adventi prédikációjában.

Irgalmasság Éve 6.

Gondolom sok olvasómban kellemetlen érzéseket ébresztett amikor arról írtam,hogy a három irányból hazánkra rontott tatár túlerő rombolni, ölni kezdte a virágzó Magyarországot, akkor az ifjú IV.Béla mellé sem magyar harcosok, sem keresztény európai államok segédcsapatai nem sorakoztak fel. Lajos névre kereszteltek 1927. februárjában, és büszkén viseltem mind Anjou IX. Szent Lajos francia király, a Ferences III. Rend férfi védőszentjének, mind Szent Anjou Lajos itáliai ferences püspök, a ferences I. Rend tagjának nevét. Nagyon szégyelltem, hogy a nagyhírű párizsi király is azok között található, akiket hiába kért tönkrevert országa megsegítésére a családjával Horvátországban bujdosó, megalázott magyar király. Nem volt emberi irgalom senkiben. Isten volt egyedül a mi oldalunkon. Ő a királyi pár születés előtt álló  gyermekének felajánlására várt. Példát akart adni a történelemnek, hogy az édesanya és édesapa csodálatos szeretetéből a gyermek szíve kilenc hónap alatt megérhet az élet nagy feladatára: arra, amit Isten szánt neki. Nem hiába írja Szent Pál:  „Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindent elviselek  abban, aki erőt ad” (Fil 4,12-13) Aki 1242 tavaszán Nyugat-Európa nagyjai helyett,egy kislány jövendő áldozataiért az óriási tatárhordát kiűzte országunkból, száz év múlva egy magyarnak született Anjou királyt küldött, aki föléje nőtt minden régi európai országnak. Igaza van Ferenc pápánknak, irgalmas Szent Évet kell vállalnunk. Nagy Lajos királyunk Nagyszombatban született 1326.március 5-én. Ez az évszázad a katolikus  Anyaszentegyház történelmének  igen fájdalmas időszaka. Róma már nem volt igazán vonzó,  gondozott város. A gazdag francia királyság szokatlanul nagy befolyást szerzett az egyházi vezetőségben a bíborosi kollégiumban. A francia bíborosok egymás után francia főpapokat választottak pápának. Ezért könnyű volt a művelt és ápolt francia földre dél- Franciaországba, Avignon városba áttenni az Egyház központját, aminek kellemetlen következményei lettek. A század harmadik harmadában rövid időre újból Róma lett a központ, de hamarosan egyházszakadás keletkezett Róma és Avignon között, később egy rövid időre  harmadik ellenpápa is színre lépett. A hívek sírtak, imádkoztak, úgy, mint az utolsó vacsorán Jézus: „Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban. hogy örömük teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól”. (Jn 17,9-15) Nagy Lajos királyunk a római pápát erősítette. Nagy Lajos feleségül vette Kotromanics István bosnyák herceg lányát, Erzsébetet, 1353.VI.2. Két lánya született tőle: Mária, aki magyar királynő lett ( 1382-1395) a másik lánya Szent Hedvig lengyel királyné lett. Mária királynő férjhez ment Luxemburgi Zsigmondhoz, akinek átadta a királyi méltóságot, aki német császár is lett. Ő hívta össze a keserű emlékű időszakot, a nyugati egyházszakadást megszüntető Konstanzi zsinatot,mint császár, aki az Egyház legfőbb őre. Három ellenpápát kellett félre állítania: XII. Gergely és XXIII. János  leköszönt, XIII. Benedeket pedig elmozdították.  A főérdem: Zsigmondé, a német császáré,  a magyar királyé.

Advent 1. hét péntek

Advent 1. hét péntek

Az adventi hajnalok sötétsége jól kifejezi azt a homályt, amely mindannyiunk szemét borítja. De azért teljesen más tükörben és homályosan látni, mint egyáltalán nem látni. Mégis, nézzük csak ezt a két vakot, akikre nem vonatkozik Jézus figyelmeztetése: „Vajon vezethet-e a vak világtalant? Nem esnek-e mind a ketten gödörbe?” Ők ugyan testi szemükkel nem látnak, de lelkileg nem vakok, mint a farizeusok, és nem is tetszelegnek abban, hogy a nép lel kivezetői. Inkább segítik egymást Jézushoz jutni, így teljesítve öntudatlanul is Krisztus törvényét.

Különös módon két testi vakság szeretetben összeadva teljes belső látást ad eredményül. Mert előfordulhatott volna – ami majdnem mindig bekövetkezik –, hogy a két embert, akiket a nyomorúság összehozott, a szerencse, sorsuk jobbra fordulása elválasztja egymástól. A sötétség abszolút közös volt, a látás azonban már nem feltétlenül. Ám ez a két vak nem csupán a bajban volt együtt, hanem abban is, ahogy Jézushoz kiáltottak: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” S mivel a Jézus iránti bizalomban is egyek voltak, gyógyultan is együtt hirdetik az Úr dicsőségét. Amíg e földön vagyunk, a szentek igazi közössége kétféle módon nyilvánul meg: hol együtt kiáltunk Jézushoz egymás terhét hordozva, hol együtt hirdetjük csodás tetteit. Az előbbi csak földi életünk Adventjének lehetősége, ezért is meg kell becsülnünk, az utóbbi viszont már a mennyország kezdete.

Add, Urunk, hogy mi is, ugyanazon család, közösség tagjai e két vakhoz hasonlóan egyek legyünk a hitben, felvállaljuk egymás gyengéit, nyomorúságait, gyógyíthatatlan testi és lelki bajait, és segítsük egymást közelebb jutni Hozzád, együtt kiáltva segítségért és együtt adva hálát Neked irgalmas szereteted kinyilvánításáért.

 

BOLDOG RAFAEL CHILINSKI

BOLDOG RAFAEL CHILINSKI

 minorita 

(1694-1741)

Lengyelországban Poznanhoz közel egy kisvárosban született, keresztneve Menyhért volt. 18 éves korában bevonult katonának s három évet szolgált. Ezután jelentkezett a minorita ferenceseknél, akik felvették. 1716-ban fogadalmat tett, a következő évben pappá szentelték. Különböző kolostorokban működött mint igehirdető és gyóntató, amellett kivette részét a szeretetszolgálatból: felkarolta a szegényeket, betegeket, akikben a szegény és szenvedő Krisztust látta. 1736-38-ban Krakkóban és környékén pestisjárvány dühöngött. Ez idő alatt hősiesen ellátta a betegek szolgálatát, kitéve magát az életveszélynek. De megmenekült a bajtól. A krakkóiak később is hálásan emlékeztek vissza önfeláldozó lelkiatyjukra. Erényekben és érdemekben gazdagon fejezte be életét 1741. dec. 3-án a Lodzhoz közeli Lagiewniki-ben. A Szentté avatási Kongregáció 1990-ben csodásnak ismerte el azt a gyógyulást, mely Isten szolgájának közbenjárására 1764-ben történt. Egy varsói nemesről, Staniszewski Zsigmondról az orvosok már lemondtak. Ekkor o, felesége és néhány barátja Istenhez folyamodtak, s kérték, hogy Rafael atya közbenjárására gyógyítsa meg a beteget. Az atya képe ott függött a beteg ágya fölött a falon. Imájuk után a beteg elaludt, majd mintegy félóra múlva álmában három alakot látott maga előtt. Az egyik, akiben Rafael atyára ismert, így szólt hozzá: „Örülj, mert meggyógyultál. Kelj föl!” Fölkelt s valóban visszanyerte egészségét. Rafael atyát II. János Pál pápa 1991-ben avatta boldoggá.

Jézus elküldte a tizenkettőt hirdetni az Isten országát:

„Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.” (Mt 10,7-8.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Rafaelnek megadtad, hogy Szent Ferenc rendjében a lelkek üdvét szolgálja a felebarátai segítségére legyen. Add, hogy közbenjárására a szeretet útján mi is örvendező szívvel előbbre juthassunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1–2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi témákat vitatták meg a testület tagjai. Az ülés után, december 3-án Mohos Gábor, a konferencia titkára és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója tartott sajtótájékoztatót.

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott nagyböjti bűnbánati szertartás során mondott homíliájában meghirdette az irgalmasság rendkívüli szentévét, amely ez év december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén veszi kezdetét a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával, és 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul. A szentév hazai megnyitó eseményeiről hamarosan összefoglalót tesz közzé a Katolikus.hu honlap.

A Családok VIII. Világtalálkozóján, amelyet szeptemberben rendeztek Philadelphiában, az Egyesült Államokban, a záró szentmisén bejelentették, hogy Ferenc pápa december 27-én, Szent Család vasárnapján a Szent Péter-bazilikában a családokkal együtt ünnepel az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva. A Szentatya kérésének megfelelően, amellyel az egész világ püspöki konferenciáihoz fordult, hazánkban is hasonló programmal készülnek sok egyházmegyében a Szent Család ünnepére.

Ennek kapcsán nem feledkezhetünk meg sok rászoruló családról, amelyeket a Katolikus Karitász különböző módon segít, különösen is a téli időszakban. Az ülésen szóba került az üldözött közel-keleti keresztény családok megsegítésének lehetősége is, kiemelve az otthonukat elhagyni kényszerült, de a térség menekülttáboraiban maradt családokat, különös tekintettel a gyermekekre, akiknek a taníttatásához kíván hozzájárulni a Magyar Katolikus Egyház, keresve az együttműködés lehetőségeit más intézményekkel.

2016-ban ünnepli megalakulásának 85., újjászerveződésének 25. évfordulóját a Katolikus Karitász. A szervezet ebből az alkalomból jubileumi évet hirdet. Az év során egy rendezvénysorozattal és figyelemfelhívó kampánnyal mutatják be a Karitász több évtizedes, áldozatos tevékenységét a rászorulókért.

A Katolikus Karitász elindította karácsonyi segélyakcióját Tárjátok ki szívetek címmel, amely során rászoruló családokat segít a téli időszakban és karácsonykor. Idén is több módon lehet csatlakozni a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez. Ennek lehetőségeiről a Karitász.hu honlapon lehet tájékozódni.

A december 6. és 13. között megrendezendő Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási akció keretében önkéntesek gyertyagyújtásokkal hívják fel a társadalom figyelmét a köztünk élő szegényekre. Az akcióban ma már világszerte tizenöt ország vesz részt évről évre. Célja: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, az emberek figyelmének ráirányítása a társadalom peremére szorultakra.

A testület tagjai beszámolót hallgattak meg az októberben megrendezett XIV. rendes püspöki szinódusról – amelynek témája A család hivatása és missziója az egyházban és a mai világban volt – a részt vevő püspököktől.

A püspökök meghallgatták Michel Remery, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) főtitkárhelyettese beszámolóját a fiatalok közreműködésével készült Tweeting with God elnevezésű kezdeményezésről, amelyben kérdés-felelet formájában találhatunk a mai kor nyelvén megfogalmazott elgondolkodtató, vitaindító válaszokat hitünk alapjait érintő kérdéseinkre. A konferencia támogatja a könyv, illetve a hozzá kapcsolódó informatikai felhasználás magyar nyelvű megjelenését.

A konferencia beszámolót hallgatott meg a kárpátaljai rászorulóknak gyűjtött segély felhasználásáról, melynek során ismertették az elmúlt időszak eredményeit, amelyeket a magyarországi hívek nagylelkű támogatásával tudtak megvalósítani. A rendkívül nehéz helyzetben élő kárpátaljai emberek megsegítésére a helyi Szent Márton Karitász 2015 májusa óta körzeti felelősök segítségével végzi munkáját, amelynek eredményeként többek között kiosztottak több mint 2000 élelmiszercsomagot, téli tüzelőfa-adományt kapott több mint 500 háztartás, valamint több mint 900 embert segítettek gyógyszerekkel. Szeptemberben 341 iskolás gyermek szüleinek nyújtottak tanszertámogatást. Ezeken felül ingyenkonyhák támogatására, kialakítására is tudtak pénzt fordítani, hiszen a meleg ebéd lehetősége hatalmas segítséget jelent a rászoruló embereknek.

A Szent István Társulat gondozásában megjelent a négykötetes zsolozsma második kötetének új kiadása, amely hamarosan megtalálható lesz a könyvesboltok polcain.

A sajtótájékoztatón Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója beszámolt arról, hogy a Magyar Katolikus Egyház segélyszervezete jubileumi évet indított megalakulásának 85. és újjáalakulásának 25. évfordulója alkalmából. A karitászigazgató ismertette a „Tárjátok ki a szívetek!” szlogenű karácsonyi adománygyűjtés részleteit, amelynek során több mint 15 ezer gyermeknek juttatnak el karácsonyi meglepetéscsomagot.

Irgalmasság Éve 5.

Béla király,a történelem szakirodalmárai szerint nem volt nagy hadvezér, megszenvedte hazája, hazánk szörnyű pusztulását a XIII. század közepén. A szenvedésénél nagyobb volt az örök Istenbe vetett hite, és a Magyarok Nagyasszonyához fűződő három évszázados bizalma. A királyi pár közösen ajánlotta föl születendő ötödik gyermeküket engesztelő áldozatul a haza megmentésére. Igen rövid idő kellett ahhoz, hogy az idők és a csillagvilág Ura válaszoljon: fiam, az emberek nem érnek rá veled törődni, mert mindegyik ország fél a tatár áradattól. Te nem féltél nekik ellentmondani, és minden emberi lehetőségben csalódtál, de az utolsó percben megtaláltad az egyetlen megoldást: a belém vetett hitet. Ami most és később is egyetlen biztos segítség lesz. Fiam földi életében nyíltan tanította: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok köztük” (Mt 18,20) Amikor a tanítványok nem tudtak kiűzni egy gyerekből egy ördögöt, „Jézus ráparancsolt s az ördög kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult. Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok, és megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ezt felelte: Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen” (Mt 17,18-20) A király  és felesége születendő gyermekük felajánlásával megmentette hazánkat egy pogány nagyhatalom további rombolásától, esetleg teljes elpusztításától. Hatvan évvel a tatárok hirtelen kivonulása után újjáépült hazánk, de az Árpádházi királyok férfiága  III. Endre elhunytával kihalt. Új dinasztiát kellett keresni. A francia Anjou királyi család itáliai ága szívesen jött a római pápa ajánlásával. Károly Róbertet fia, Lajos követte a trónon. Az uralkodása alatt volt hazánk területe a legnagyobb: „Nagy volt hajdan a magyar, nagy volt hatalma s birtoka, magyar tenger vízében hunyt e észak, kelet s dél hullócsillaga” A hős és okos Anjou Lajost akkor is, most is szívesen emlegetjük mai napig a „Nagy Lajos király” néven. Két lánya született: Mária és Hedvig. Mária magyar, Hedvig lengyel királynő lett. Még Nagy Lajos életében történt hogy a tatárok újra hazánkra törtek. Arany János Szent László című verséből idézhetünk egy-két magyar és szent hitű epizódot: SZENT LÁSZLÓ: „Monda Lajos, a nagy király: Eredj szolgám, Laczfi Endre! Küldj parancsot, mint a villám, s köss nehéz szablyát övedre! A tatártól nagy veszélyben forog Moldva, ez a véghely. A tatárra veled menjen tízezernyi lófő székely” A nádor teljesíti a parancsot. Elkezdődik az ütközet.  A székelyek vitéz módon harcolnak, de erős a tatár nyomás. És ekkor a hívő magyar Laczfi nádor felkiált: „Uramisten! És Szent László!” Nagyváradon a téren álló emlékmű az égből kapott parancsot: Gyerünk az erdélyi harctérre! A kőparipa ledobja kőlovasát, a templomi szarkofág fedele felpattan, László király megelevenedik és döngő léptekkel nyerítő lovánál terem. „Egy ugrás a Kálvária, és kettő a Királyhágó”, aztán már csattog az ősi harci bárd, éppen amikor Laczfi felsóhajt ismét: Uramisten és Szent László!” A Szent Lovag elől  menekül a tatár, ha tud. Aztán megtér, keresztelkedik és hitet tesz az idős tatár vezér: „Nem a székely, nem is Laczfi, kit Isten soká megtartson, Hanem az a László, László, az győzött le minket harcon” Nagyváradon  pedig ujjongva  leli meg a templomszolga a megizzadt szent testet.

Advent 1. hete csütörtök

Advent 1. hete csütörtök
Iz 26,1-6 Mt 7,21.24-27
„Nyissátok ki a kapukat, hadd vonuljon be az igaz nemzet, mely megtartja a hűséget" (Iz 26,2)

Izajás próféta a Kr. 8. században élt. Júda fővárosa akkor a dávidi központ, Jeruzsálem volt. Akkor ezt a várost a terjedő bálványimádás ellenére is még türelemmel viselte el az Úr. Az északi tíz törzsből álló Izrael állam Damaszkusszal szövetkezve meg akarta leckéztetni Jeruzsálem királyát, Ácházt. Isten akkor még megvédte a szent várost, de a félig-meddig bálványozó királynak Izajás prófétával megüzente, hogy most még megmenti a pusztulástól, de majd egy évszázad múlva lerombolják a Jeruzsálemet, és csak bő évszázad múlva építik újjá. Ekkor már utalt arra is a próféta, hogy elküldi Isten az Ábrahámnak megígért Messiást, aki egy szűztől születik, és a neve Emmánuel lesz. (Iz 7) Arról is nagyon sokat ír, hogy Jeruzsálem nem lesz majd birodalmi központ, elveszti saját országa felett is az uralmat. Majd amikor eljön az Emmánuel, rettenetes kínokkal fosztják meg életétől, (vö. Iz 52,13-53,12) Ez a szörnyű szenvedés azonban nem lesz hiábavaló, mert a Messiás a zsidókat is megváltja bűneiktől szenvedése, vérontása és halála által, meg az összes embert, a világ minden népét és nemzetét is. Akik hisznek benne, azokat Isten boldog örökkévalósággal áldja meg. Ennek az érzékletes leírása a mai olvasmány. „Azon a napon majd ezt az éneket éneklik Júda földjén: Erős városunk van nekünk, oltalmul szolgál kőfal is bástya. Nyissátok meg a kapukat, hadd vonuljon be az igaz nemzet, mely megtartja a hűséget. Szándéka szilárd, megőrzöd a békét, a békét, mert benned bízik. Bízzatok az Úrban örökkön örökké, mert az Úr örök Kőszikla. Mert ledönti a hegyen lakókat, a kérkedő v árost megalázza, földig alázza, porba sújtja. Láb tapossa, szegények lába, szűkölködők léptei" (Iz 26,1-6) Mindez már a Messiás vérének köszönhető öröm. Ő azért ontotta ki drága vérét, hogy ezt az örömöt minden népnek megserezze: az utolsó vacsorán indokolta így: „V egyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! "Városaink, falvaink mostani hűsége lesz alapja az örök boldogságnak, ha a Szent Vért mi is rendszeresen magunkhoz vesszük a szentáldozásban.

Van-e vallásgyakorlás hit nélkül és hit vallásgyakorlás nélkül?

Nemrég indította el „Osztó-Pontok” sorozatát az Útkeresés Háza, melynek keretében minden alkalommal egy pap és egy pszichológus beszélget életünk alapkérdéseiről. December 1-jén a Párbeszéd Házában Forrai Tamás SJ és Goda Gyula pszichológus témája a vallásgyakorlás és a hit kapcsolata volt.

Zsúfolásig megtöltötték a Párbeszéd Háza Vogl Gáspár termét, akik elfogadták az Útkeresés Háza (a belső utat keresők lelkigyakorlatos háza) meghívását, hogy Forrai Tamás SJ jezsuita provinciális és Goda Gyula pszichológus, pszichoterapeuta vezetésével válaszokat keressenek a beszélgetés címeként megfogalmazott kérdésre: Van-e vallásgyakorlás hit nélkül és hit vallásgyakorlás nélkül?

Az eszmecserét a vallás és a hit fogalmának meghatározásával kezdve személyes tapasztalataik alapján arról beszéltek az előadók, hogyan lesz a hitből elkötelezett vallásosság, miért van eleve kudarcra ítélve a „magam módján vagyok vallásos” beállítottság, miért fontos a vallásgyakorlásban a közösség, hogyan éljük meg azt az egyházban, illetve hogyan fejlődhetünk a hitben. Forrai Tamás és Goda Gyula megfogalmazták víziójukat a vallásgyakorlás és a hitélmény jövőjéről, végül egy-egy irányt mutató gondolatot is megfogalmaztak a közönségnek.

Forrai Tamás elmondta, számára a vallás alaptapasztalat, gyermekként belenőtt a családban. Hitre ébredését éppen ennek a gyakorlatnak a kritikája eredményezte. Családja vallásgyakorlása ugyanis „kipipálás jellegű” volt – fogalmazott. A hitben való elmélyülés személyes döntésekhez vezet, saját úttá válik. A jezsuita provinciális szerint a vallás közösségi aspektusa nagyon lényeges, a közösség számunkra identitást adó, stabilizáló tényező. Az egység, a transzcendens, a jó megtapasztalása teljessé teszi, új értelemet ad az életnek, de el kell hogy vezessen a közösségi vallásgyakorláshoz, mert különben „à la carte” lelkiséggé válik – hangsúlyozta Forrai Tamás. Hozzátette: a közösség kontrollt ad, hiányában az ember önmaga körül forog, keresése sehova nem vezető úttá válik. Ma választásként áll az ember előtt, melyik valláshoz, egyházhoz csatlakozik, illetve hogy saját vallásán belül is választhat, miben szeretne mélyebben elköteleződni. Ez akkor jelent problémát, ha az ember váltogatja közösségeit. A jezsuita provinciális szerint a fogyasztói mentalitással megélt hit elköteleződés nélkül egy idő után a spiritualitás kiüresedéséhez vezet.

A hitben való fejlődés első lépése, amikor a gyermeki hitből – addig vagyok Istennél, amíg nekem jó – eljut az ember a felnőtt hitre, a nehézségek idején is kitart Isten mellett. Amikor eljön a lelki szárazság, sötétség ideje, akkor is ott tud maradni Isten mellett. S bár a „de miért?” kérdések ismétlődnek, már egyre több tapasztalata van, a pillanatnyi nehézségben, a döntéshelyzetben Isten adta lehetőséget lát. Így válnak ugródeszkává a mélypontok. Tudatosítani kell, hogy nem időre megy a dolog, és fel kell mérni, hová kell eljutni. Találjuk meg annak a bátorságát, hogy vezessen az Isten – fogalmazta meg Forrai Tamás útmutatásul.

A jövőbe tekintve a jezsuita provinciális Karl Rahnert idézte: a jövő kereszténye vagy misztikus lesz, vagy nem fog létezni. Nem lesz szétválasztható a vallás és a spiritualitás. A vallásgyakorlat a fej és a szív munkája lesz. Kevesebb, de erős közösség, mély spiritualitással, megélt felelősségvállalással – ez a jövő.

Goda Gyula szerint a hit a remélt dolgokban való bizalom, kapcsolat „a fennvalóval”, ami a vallásgyakorlás nélkül „maszlag”. Az ember életéből kell kiderülnie, miben hisz. „Nem tuti szál, sok munka van vele” – fogalmazott a pszichológus. A vallásgyakorlat adja a hit megélésének kereteit, módját. Az ismétlődések révén egyre jobban be tudja gyakorolni ezt az ember, ezáltal hite is elmélyül. Hogyan lehet tanulni? – vetette fel a kérdést a pszichológus. A hitelesség megfogja az embert, fontosak a példaképek, akiket követni lehet. Jól meg kell fontolni, kit választ az ember – legyen az lelkivezető, mester vagy házastárs –, de ezt újabb lépésnek, az elköteleződésnek kell követnie. Ha valaki nem kötelezi el magát, elkerüli azt, hogy bármi is számonkérhető legyen rajta. Szükséges az állandó őszinte szembenézés, hányadán állunk magunkkal, a másikkal, Istennel – hangsúlyozta Goda Gyula a szentmisével, az egyházzal szemben felhozott kritikára reagálva. Milyen az egyház? – tette fel a kérdést. Abból áll, ami a környezete, mi együtt alkotjuk. Ha már annál kicsit jobb, őriz és mutat, teljesíti, amire hivatva van. Az ember hajlamos elfeledkezni a közösségi alázatról, holott alaptétel: a másik nem gonosz és nem korlátolt, és mi sem vagyunk tökéletesek.

A hitben való fejlődés kapcsán Goda Gyula a Mindenható vezetéséről beszélt: „Isten sokat dolgozik közben. Ha figyelem, ha merek kérdezni tőle, megkapom a válaszokat.” A vallásgyakorlás kezdetén kiindulhat az ember abból, ami segít neki, a későbbiekben azonban fontos azt elmélyíteni, felfedezni az egyházunk kínálta rítusokat. A pszichológus Rózsa Huba bibliatudós professzort idézte: addig érdemes olvasni a Szentírást, míg ellentmondásra nem bukkanunk benne, ha ezt megvizsgáljuk, mélyebb összefüggésre találunk. Ha nem kenjük el az ellentmondásokat, mélyebb igazságra jutunk. Hitünk fejlődésének dinamikája néha ijesztő: ha távol vagyunk tőle, sok jelet küld Isten, ha közel vagyunk hozzá, jönnek a próbatételek. Isten következetes vezető, felméri, hol tartunk – hangsúlyozta Goda Gyula. Pszichológusi tapasztalatára támaszkodva figyelmeztetett: különböző „bevésettségeink” rabságunkat jelentik. Az ezekkel való munka a szembenézéssel kezdődik, és feldolgozásuk évekig is eltarthat.

Úgy vélte, a jövő hitében nagy szerepet kell hogy kapjon a test. Az embernek integrált hitélményre van szüksége, amiben együtt van jelen az érzés, a cselekedet és a gondolkodás. Végül Goda Gyula ezt fogalmazta meg üzenetként: „Merd meglátni olykor a nehezet, légy bátor, hogy szabad lehess!”

 

BOLDOG MÁRIA ANGÉLA ASTORCH

BOLDOG MÁRIA ANGÉLA ASTORCH

 szűz, II. r. 

(1592-1665)

 
Barcelonában született a Storch (v. Astorch) családban. Szüleit már hároméves korában elveszítette. Gyámja egy nevelőnő gondjaira bízta. Hétéves korában olyan súlyos beteg lett, hogy úgy látszott, meghalt. Órákon át semmi életjelt nem adott. Ekkor Angéla Szerafina, a kapucinus nővérek alapítónője (Spanyolországban) imájára újraéledt. (Mária Angéla később mindig „feltámadásáról” beszélt.) Kíváló értelmi képességgel rendelkezett. Iskoláit ragyogó eredménnyel végezte. Fényes jövő várt rá a világban, o azonban - rokonai igen nagy ellenzése közepette - a szerzetesi életet választotta. Már 11 éves korában Szerafina kapucinus nővérei közé lépett, de meg kellett várnia a 17 éves kort, hogy fogadalmat tehessen. Kiváló szerzetesi és hitbeli képzésben részesült. Különös szeretettel foglalkozott a szentírással, a szentatyákkal. Latinul is megtanult, a Breviáriumot mindig magánál hordta. Már novícia korában mesternője segítője volt - korát meghaladó tudással rendelkezett. 22 éves korában öt nővértársával Zaragozába ment új kolostort alapítani - itt később apátnő lett. Minden munkában részt vett, a szegényekről dicséretes módon gondoskodott. 53 éves korában Jativa városába ment újabb rendházat alapítani. Útközben történt, hogy a kocsis elaludt és a kocsi kerekei közé esett. Eszméletét vesztette. Angéla nővér imádkozott fölötte, megkente olajjal, s az ember rövid időn belül teljesen rendbe jött. Hasonló módon nyerte vissza szeme világát egy vak fiú Jativában. Ez a kolostor is hamarosan lelki központtá lett s áldásává vált a városnak. Pestis idején ezt különösen megtapasztalták. 69 éves koráig maradt itt mint apátnő. Ekkor igen erős vágyat érzett, hogy az imának, szemlélődésnek éljen. Kívánsága teljesült. Írásai, melyeket hátrahagyott, bepillantást engednek mély lelkiéletébe és misztikus élményeibe. Az Oltáriszentség iránti áhítata, a Szűzanya szeretete, Jézus Szíve tisztelete voltak legkedveltebb áhítatgyakorlatai. Utolsó heteiben sokat szenvedett. 1665. nov. 2-án halt meg. Teste épségben maradt. II. János Pál avatta boldoggá 1982- ben.
Szent Ferenchez hasonló a természetszeretete:
„Elég hallanom egy madár dalát, látni egy illatozó virágot, hallgatni egy kis zenét, harangszót, felidézni egy evangéliumi mondatot, zsoltárverset: és úgy érzem, könnyűvé leszek, szállok, mintha szárnyaim nőnének s repülnék igazi hazám, a menny felé.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Mária Angéla szűznek megadtad, hogy a naponkénti dicsőítő zsolozsmával behatoljon istenséged kimondhatatlan gazdagságába. Add nekünk az ő közbenjárására, hogy a szent Fiad dicsőségét szolgáló tetteinkkel hozzád törekedjünk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Irgalmasság éve 4.

IV.Béla nem volt harcos király állítják a történészek, de azzal, hogy megkezdte az ország anyagi helyzetét rendbe tenni, megmutatta, hogy a tekintélyét meg akarja alapozni, hogy tudatosan a Magyarok Nagyasszonya szolgálatába állt, mint államalapító nagy királyunk, Szent István a történelem előtt fényesen igazolta. Ögödej kún nagykán egyik kánja, Batu, szívesen állt a kunok világbirodalmának megteremtésének szolgálatába. Levelet írt IV.Béla magyar királynak: Szedd össze a hadseregedet, csatlakozz az én hadseregemhez, és ketten legyőzzük Európa országait. Mi leszünk a két kontinens nagyhatalma. Béla, magyar király azt válaszolta: „Nem tehetem, mert Jézus Krisztus uralkodik Európán. Édesanyja, Szűz Mária mondta két és fél évszázada Géza fejedelemnek egy éjszakai látomásban, hogy születendő fia nagyon sok szolgálatot tesz az Ő Fiának, és ezért Mária vállalja, hogy a Mennyek Királynéjaként a magyarok Nagyasszonya lesz. Mint elődeim, én is védője vagyok a keresztény Európának, minden keleti támadással szemben” Batu kán sértett büszkeségében kiadta a parancsot seregének, Magyarországot le kell rombolni, elsősorban az ellentmondó királyt kell elpusztítani. A király mellé csak immel-ámmal gyülekeztek a honvédelemre kötelezett nemesek. A szerencsétlen szekérvár ötlete önmagukat zárta máglyatűzbe, a királyt csak nagy üggyel-bajjal tudták kiszabadítani a lángtengerből. Az osztrák herceg tőrbe csalta, rabbá tette. Amikor a három nyugati megyét zálogba vehette, a királyt szabadon engedte, aki szülőfalumba, Segesdre sietett az ősi vár közelébe, a királynéi palotába rejtett családjáért, és vágtattak tovább segítséget remélve a tengerpartra. Trau városa fogadta be őket és az üldöző tatároknak sem voltak hajlandók kiadni.„V.18: Zágrábból IX. Gergelytől, II. Frigyes német-római császártól, IX.Lajos francia királytól és V. Konrád német királytól kért segítséget, eredménytelenül. 1942.I.19:a Szentszéktől keresztes hadjárat elrendelését kérte a tatárok dunai átkelésének megakadályozására. II.2: a magyar főpapság kérte ugyanezt, sikertelenül”(Magyar Katolikus Lexikon,706.old.)Nem tudom, I. Ferenc pápa tudott-e az általános szívtelenségről,vagy máshonnan értesült Európa irgalmatlanságáról, de tény: az irgalmasság csak szentévvel kapható. Ezek után kapcsoljuk össze röviden Szent Margitunk sorsát a fentebb megemlegetett tényekkel. Tizenöt éves koromig éltem Segesden, ahol Margit négy évig élt, mielőtt a domonkos rendi apácák közé bevonult. Már pap voltam, amikor fölfigyeltem az évszázadokig Boldog Margitként ismert Szentre. Családja minden tagja, őt kivéve a ferences rend (III rend) tagja. Ő miért nem? Születésekor még nem volt jóváhagyva Szent Klára II. Rendi Regulája, klarissza kolostor Magyarországon akkor még nem volt. Szülei, látva, hogy emberi segítséget sehonnan nem kapnak, ami tudná és akarná Magyarországot a teljes pusztulástól megmenteni, felajánlották a születés közelében lévő újszülöttet, akár fiú, akár kislány lesz. Tizenöt éves koromig senki nem szól erről a kislányról, akit áldozatul ajánlanak Istennek. Aki csecsemőként a királynéi város lakója lesz, a félelmetes tatárok azonnali kiűzője. Aki csodálatos módon megérti, hogy ő az egyedüli segítség. Pacelli bíboros, aki nemcsak ünnepelni jött Magyarországra, hanem értékeket keresni, akit pápává választottak, hatalmát arra használja föl, hogy a hétszáz éves adósságot 1943-ban, saját hatalmával lezárta. Ferences novicius voltam. A mesterem nem pótolta kilenc éves mulasztását, hogy nem mondta el, mekkora kincset dugdostak hét év századiga hívek elől. Köszönet mostani plébánosunknak, hogy ezt most pótolja.

Advent 1. hete Szerda

Advent 1. hete Szerda
Iz 25,6-10; Mt 15,29-37
A messiási lakoma

Urunk Jézus többször is megpróbálta érzékelhetővé tenni számunkra a mennyei boldogságot. A lakodalom volt erre a legalkalmasabb kép. Bőséges enni és innivaló, vidám beszélgetés, fény, dal (6) Az Ó és az Újszövetségi Egyház sorsa bizony sok szenvedést is jelentett. Ezért a beteljesült öröm, a végleges boldogság fontos a kinyilatkoztatásban, mint vezérmotívum: ide jutunk el halálunk után egyénileg, és a végítélet után az egész Egyház Ebben nemcsak a zsidóság vesz részt, hanem minden nép, amelyik megtért:„leveszi a hegyről a gyászleplet és a leplet, amely minden nemzetet elborított.”(7) „Örökre megsemmisítem a halált” (8) A halál a sors tragédiája, a szomorúság szinonimája. A gyásztól megszabadult világ felszabadultan ünnepel. Ekkor rádöbben majd mindenki, hogy az öröm nagy oka az Isten. Keserves emlékek sötét hátteréből ragyog majd fel ez az igazság: az emberek telerakták gyalázattal az életet, könnyek árját indították napról-napra. Most eltűntek a gonosz, önző szenvedtetők, és maradt a jóságos Isten. Feltör majd a boldog ráébredés a szívekből: mennyi ostoba pótléktól reméltünk boldogságot, csak derengett talán a tudat, hogy ezek nem az igazi öröm forrásai. Az igazi, csak az Isten. Ez ott már nyilvánvaló lesz. Milyen okos az az ember, aki ezt már itt is tisztán látja, e szerint él, és biztos a célban.

Az élet igéje – 2015. december

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit” (Mk 1,3)

Hozzám szólnak ezek a szavak. Az Úr érkezik, és készen kell állnom a fogadására. Mindennap kérem tőle: „Jöjj el, Uram Jézus!” És Ő így válaszol: „Igen, hamarosan eljövök.” (vö. Jel 22,17.20) Az ajtóban áll és kopog, bebocsátást kér (vö. Jel 3,20). Nem küszöbölhetem ki az életemből.

Itt Keresztelő János hív, hogy fogadjuk be az Urat, aki eljön. Az akkori zsidókhoz intézte szavait. Azt kérte tőlük, hogy ismerjék be bűneiket, térjenek meg és változtassák meg az életüket. Bizonyos volt benne, hogy közel van a Messiás eljövetele. A nép is évszázadok óta várta, de vajon készen állt-e arra, hogy fölismerje, hallgasson a szavára és kövesse? János tudta, hogy föl kell készülni a fogadására, ezért hangsúlyozza:

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit”

Hozzám szólnak a szavai, mert Jézus ma is mindennap eljön. Mindennap kopog az ajtómon, és a Keresztelő Szent János korában élt zsidókhoz hasonlóan nekem sem könnyű felismernem Őt. Akkor minden várakozással ellentétben egy eldugott kis faluból, Názáretből származó egyszerű ács személyében jelent meg. Ma pedig egy menekült vagy egy munkanélküli alakjában, a munkaadóm, az iskolatársam vagy a családtagjaim személyében, olyan emberekben is, akikben az Úr arca nem mindig ismerhető fel teljes ragyogásában, sőt teljesen el van rejtve. Megbocsátásra, bizalomra és barátságra hív, hogy ne azonosuljunk az evangéliummal ellentétes megoldásokkal. Halk hangját sokszor elnyomja a gyűlöletre, a megtorlásra vagy a megalkuvásra szólító zaj.

Erre vonatkozik a hasonlat, hogy kanyargós és göröngyös az út, hogy akadályok emelkednek előttünk, amelyek útját állják, hogy Isten belépjen mindennapi életünkbe. Nem is érdemes fölsorolni a szívünkben lakozó sok nyomorúságot, önzést és bűnt, melyek vakká és süketté tesznek, hogy ne lássuk meg Őt és ne halljuk meg a hangját. Ha őszinték vagyunk, mindannyian tudjuk, mi akadályoz meg bennünket a találkozásban Jézussal, az igéjével és azokkal az emberekkel, akikkel azonosítja magát. Íme, az élet Igéje most személyesen hozzánk szól:

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit”

Javítsam ki a bennem levő ítélkezést, hogy elmarasztalom a másik embert és már nem is szólok hozzá. Próbáljam inkább megérteni, szeretni, álljak a szolgálatára. Javítsam ki a helytelen magatartást, ami oda vezet, hogy elárulom valakinek a barátságát, hogy erőszakos vagyok, hogy megkerülöm a polgári törvényeket. Térjek meg, és legyek kész elviselni még az igazságtalanságot is, hogy megmentsek egy kapcsolatot, és személyesen is tegyek azért, hogy épüljön a testvériség a környezetemben.

Határozott és kemény, de egyben felszabadító igét kaptunk erre a hónapra, mely megváltoztathatja az életünket, meg tud nyitni a találkozásra Jézussal, hogy Ő éljen, cselekedjen és szeressen bennünk.

Ha megéljük ezt az igét, még ennél is nagyobb hatása lesz: általa megszülethet Jézus közöttünk, a keresztény közösségben, a családban, a csoportban, ahová tartozunk. János az egész népre vonatkozóan mondta: és Isten „közöttük élt” (Jn 1,14), a népe között.

Ezért szeretnénk egymást segítve egyengetni kapcsolataink ösvényeit, elkerülni minden visszásságot és megélni az irgalmasságot, amire meghívást kaptunk ebben az évben. Így együtt lehetünk majd az az otthon, az a család, amely be tudja fogadni Istent.

És eljön a karácsony: Jézus nyitott kapukat talál majd és itt marad közöttünk.

Fabio Ciardi OMI