Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. december 4., péntek

BOLDOG KOLPING ADOLF



BOLDOG KOLPING ADOLF 
III. r. 
(1813-1865)


Egyes szerzők állítják, hogy a ferences III. rend tagja volt. O a Katolikus Legényegylet (Kolping-család) alapítója. Mint cipészinas, a maga sorsán szerzett tapasztalatokat ifjú iparostársai kiszolgáltatottságáról. A mesterek kihasználták munkaerejüket, a kizsákmányolás valóság volt. Felszabadulásuk után a segédek vándorútra keltek, más országokba is elmentek, hogy pénzt keressenek. Ez azonban újabb hányódást, sokszor lezüllést vont maga után. Kolpingot egyre jobban foglalkoztatta a gondolat: az ifjú iparosok egyesületbe való tömörítése, ezáltal felemelése s védelmük biztosítása. Közben a papi hivatás is megérlelődött benne. 24 évesen kezdte bepótolni középiskoláit, 28 évesen kezdte el a teológiát, 32 évesen szentelték pappá a kölni minoriták templomában. Utána segédlelkésszé nevezték ki egy Köln közelében lévő községbe. Hamarosan gyárvárosba került, a munkások közé. Itt kezdett komolyan foglalkozni az iparoslegényekkel, akik gyorsan megszerették. A kezdeti nehézségek, elöljárói ellenzése nem törték le lelkesedését. Négy év múlva Kölnbe helyezték, itt szervezte meg igazán egyletét s innen terjesztette tovább. Ekkor 36 éves volt. Még 16 év adatott neki, hogy művét felépítse, kiterjessze s beírja nevét a történelembe. Róla írták: „Kolping volt az újkor első katolikus papja, aki teljesen a szociális munkának tudta szentelni magát.” A Kolping-mű arra akarja tagjait képessé tenni, hogy a világban, foglalkozásukban, házasságukban és családi életükben, az Egyház, a társadalom, az állam javára keresztényként megállják a helyüket. Az alapító 52 éves korában, a munkától felőrlődve, szívbántalmakkal kórházba került, ahol dec. 4-én elhunyt. II. János Pál 1991-ben avatta boldoggá. Kolping műve halála után sem fejlődött vissza. Fennmaradását annak is köszönhette, hogy o a tagokat önállóságra nevelte. A II. Vatikáni Zsinat után a mozgalom meg tudott újulni. 1991-ben a Kolping család több mint 30 országban 300.000 taggal működött szerte a világban. Székhelye Köln. Magyarországon is létezik, 1989 után kezdhette meg újra tevékenységét.
II. János Pál mondotta róla:
„Ilyen vonzó példaképekre van szüksége a mai embernek, mint amilyen Kolping Adolf volt.”

Imádság:
Istenünk, te megadtad Boldog Adolfnak, hogy a munkásság felemelésére és a vallásban való megtartására világméretű szervezetet alapítson; add, hogy az o lelkülete továbbra is eleven maradjon Egyházadban és a munkás társadalomban. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése