AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 18.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
A Szenvedés nagy napja

Jézus így jellemezte az Ószövetség bezárása és az Újszövetség megkötése utáni lelkiállapotát: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet”(Mk 14,34) Az elfogatása utáni éjszaka pedig a sátán őrjöngésének előjátéka lett. „Az emberek, akik őrizték, csúfot űztek belőle és bántalmazták. Befödték a fejét, és kérdezgették: Találd el, ki ütött meg? És mindenféle szitkokat szórtak rá.”(Lk 22,63-65) a világtörténelemben az emberiség egy része ebben a tekintetben mindig és mindenütt egyformán gonosz: ha a fölöttük lévők közül lecsúszik valaki, mindegy, ki az illető és miért bukott velük egy szintre, azon ki lehet és ki is töltik a bosszújukat. A sértett tömeg nem okos és nem igazságos. „Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és tanácsuk elé állították. Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk. Ha megmondom is, nem hiszitek el. Ha pedig kérdezlek benneteket, nem feleltek. De az Emberfia mostantól fogva az Isten hatalmának jobbján fog ülni”.Tehát te vagy az Isten Fia? Ti mondjátok, hogy én vagyok. Mi szükségünk van még tanúkra? Magunk hallottuk a saját szájából” (Lk 22,66-71) a főpapoknak szóló ősi utasítás előírta, hogy ha a Messiás a földre jön, akkor a szolgáltban lévő főpapnak kell kikérdeznie: a személye a különböző ószövetségi szentírási helyeken leírt körülményeknek megfelel-e?„a főpapok és az egész főtanács bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene: Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása. Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened? Hallgatott, és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, s ezt mondta: Te vagy a Messiás, az áldott Isten Fia? „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin” A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek? Mind méltónak ítélték a halálra. – Ekkor némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: Találd el, ki az! Még az őrség tagjai is arcul verték.” (Mk 14,55-65) Ezzel Jézusnak messiási szenvedése megpecsételődött. A főtanács ítélete megfellebbezhetetlen volt. Isten pedig Júdás után újra eltűrte, hogy a gonoszság a Golgotára juttassa az ártatlan Bárányt. S ezzel még nincs is vége a szenvedésnek. „Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak, és elhatározták, hogy halálra adják. Megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak”. (Mt 27,1-2) Első pillanatra nehéz megérteni, hogy miért kellett ezt a határozatot meghoznia a főtanácsnak, hiszen egyöntetűen már korábban kimondták: Méltó a halálra! Lehetséges, hogy az éjszakai döntésük nem volt érvényes? Más, súlyosabb oka is lehetett: El akarták hárítani magukról a felelősséget, hiszen köztudott volt, hogy Jézusért rajonganak. Meg akarták fosztani attól a jogtól, hogy mint bűnöst, zsidó módon azonnal megkövezzék.

SZÁSZORSZÁGI SZENT MATILD

SZENT MATILD

 királyné
*Enger, 895 körül. +Quedlinburg, 968. március 14.

Amikor 785-ben Widukind szász nemes megkeresztelkedett, és egyben felhagyott az ellenállással a keresztapjává lett Nagy Károllyal szemben, új fejezet kezdődött a frank, sőt a nyugati történelemben. A szász törzsek hajoltak meg utolsóként a germánok közül a frank fennhatóságnak, és azontúl az egyetemes birodalomnak mindinkább egyenrangú tagjaivá lettek. Károly és utódai sokat fáradoztak azért, hogy Szászországban megalapozzák a keresztény kultúrát és erkölcsöt.

Matild Widukind fejedelmi nemzetségéből származott, és mintegy száz évvel ősapja megkeresztelkedése után született, anyja a fríz nemességből való volt. Szülei kisgyermekkorától a herfordi kolostorban neveltették, ahol nagyanyja volt az apátnő. Életrajzírói nemcsak tanulékonyságát és a sokféle művészetben megmutatkozó ügyességét magasztalják (a miniatúrafestészettől a latin nyelv ismeretéig), hanem nagy szépségét és bájosságát is. Hírneve áthatolt a kolostor falain, és egy napon megjelent Henrik (876 körül--936) herceg, a későbbi I. (Madarász) Henrik, hogy megnézze magának a nemes hajadont. Matild megnyerte a tetszését, s megkérte a kezét az apátnő-nagyanyától, és fejedelmi kísérettel vezette az esküvőre Wallhausenbe.

Matild bizonyára szívesen követte. Szeretettel ragaszkodott a férjéhez, az ő oldalán nőtt hercegnővé és királynővé, lett öt gyermek édesanyja, és egyben szász hazájának anyja is. Csodálatos harmóniában élt és uralkodott ez az első német királyi pár. Amikor Henrik a határokon és a birodalom belsejében uralmának a megerősítéséért és kiterjesztéséért harcolt, Matild intézte a királyi ház ügyeit jóságosan és fáradhatatlanul. Henrik hazatérése után újból megnyerte őt fejedelmi szépségével, együtt örült vele a győzelmeinek, s harcokban eldurvult érzületét mind újból megszelídítette és igazságosságra vezette. Együttesen szentelték magukat templomok és kolostorok alapításának. Így Quedlinburgban új női kolostort alapítottak, s ez iránt különleges szeretettel viseltettek.

Henrik 929-ben teljesen hitvesének ajándékozta Quedlinburgot. Hét évvel később Matild ott temette el férjét.

Mint szeretete a király életében, olyan mély volt fájdalma a halálakor. Gondoskodott arról, hogy misét mondjanak Henrik lelki üdvéért (és királyi módon hálás maradt az azt bemutató papnak), utána azonban kimondhatatlan fájdalommal omlott össze a ravatalnál, és csak nagy nehezen talált vissza a hétköznapok most következő keménységébe. A király halála sürgetővé tette az utódlás kérdését. Matild három fiút szült. A legfiatalabbat, (Szent) Brúnót (925--965) papi pályára szánták (Köln érseke lett). A középső, Henrik volt anyja kedvence. Szelíd, derűs lelkületével annyira hasonlított az apjához, hogy Matild a férje iránti szeretetét teljesen őreá vitte át, és szívesen látta volna utódaként. A haldokló király azonban felismerte legidősebb fiának, Ottónak (912--973) képességeit, s őt jelölte ki utódául. (Ő a későbbi I. vagy Nagy Ottó császár.) Amikor az aacheni választáson minden német herceg Ottóra adta a szavazatát, Matild magától értetődően mondott le dédelgetett kívánságáról. S ha Henriket élete végéig megkülönböztetett szeretettel vette is körül, királyi tapasztalatát és tekintélyét teljesen Ottó fiának adta át. Anyai büszkeséggel látta felemelkedését Németország, majd Itália királyává, végül pedig római császárrá.

Szerető és önzetlen magatartása a menyei: az angol fejedelemnő, Editha (+946), majd a burgundi-itáliai királynő, Szent Adelheid (lásd: 625. o.) iránt, állandó szorgoskodása a fiai közti egyetértésért a nagy királyi család középpontjává tették. Hogy mekkora nagylelkűséget és milyen belső önzetlenséget kívánt ez a szerep a büszke szász nőtől, ragyogóan megmutatkozott egy alkalommal, amelyről a világtörténelem nem sokat tud közölni, de amely Matild életrajzíróját annál inkább megragadta. A királynő özvegyi vagyonából és más, rendelkezésére álló forrásokból folytonosan és számlálatlanul ajándékozott és adományozott. A szegények százai tartoztak mindennapi vendégei közé, vándorok és zarándokok mindenkor megvendégelésre találtak házában; templomok, kolostorok és alapítványok szüntelenül tapasztalták nagylelkűségét. Ez a fiaival való összeütközéshez vezetett. Miután különféle rágalmak gyanakodóvá tették őket, kifaggatták, sőt ki is fosztották anyjuk küldönceit, hogy megálljt parancsoljanak a királyi javak általuk jogtalannak vélt ,,eltékozlásá''-nak. Matild mély fájdalommal hagyta el özvegyi javadalmait és Engerbe, vesztfáliai birtokára vonult vissza. Szánakozó környezete sajnálkozását azzal a derűs megjegyzéssel fogadta, hogy szívesen elvisel mindent, amit a fiai elkövetnek ellene, ha ily módon egységben maradnak.

A királyi családot ért szerencsétlenség, elsősorban pedig a fiatal királyné, Editha befolyása Ottóval lassan beláttatta, hogy igazságtalanságot követett el anyjával szemben. Követet küldött hozzá, és a bocsánatát kérte. Az anyakirálynő tüstént elhagyta önkéntes száműzetését, és a fiához sietett. Henrik is, akinek hűtlensége anyját -- ha lehetséges -- még fájdalmasabban érintette, szerető megbocsátásra talált. Hamarosan nagy fájdalom érte Matildot: Henrik -- gyermekei közül elsőként -- 955-ben meghalt. Matild akkor éppen Quedlinburgban tartózkodott. Arról értesülünk, hogy egy egész napig feldúltan járkált a házban, minden vigasztalást elutasított, minduntalan mély imába merült. ,,Utána felkelt, és lassú léptekkel Henrik király síremlékéhez ment, fejét lehajtva könnyek között mondta: Ó, én uram, mennyivel boldogabb voltál, mint mi, mert a fájdalomnak ilyen keserűségét nem kellett elviselned halandó életed pályáján. Valahányszor eszembe jutott halálod keserű napja, egyedül az vigasztalt, hogy még életben van szeretett fiunk, Henrik, aki viselkedésében, arcvonásaiban és nevében is leginkább képviselt téged.'' Miután így mintegy másodszor is átélte férje halálát, letette pompás királyi öltözékét, és ettől kezdve egyre visszavonultabban élt özvegyi állapotában. Arra azonban mindenkor kész volt, hogy fiai birodalmának szolgáljon, ha a szolgálatát kívánták. Ottó a Lech-mezőn 955-ben a magyarokon aratott győzelme után rábízta, hogy készítse elő a győzelem egyházi megünneplését. Amikor 962-ben Ottó Rómába vonult, hogy megszerezze magának a császári koronát, hatéves fiát, a már királlyá koronázott Ottót az ő oltalma alatt hagyta, s a gyermek nagybátyja, kölni Brúnó és bátyja, mainzi Vilmos (929?--968) érsek mellett távolléte idejére őt tette felelőssé a birodalom jólétéért. Ebben az évben Matild utolsó kolostoralapításának, a nordhauseni bencés apátságnak szentelte magát. Az apácákban, különösen Richburg apátnőben meghitt társnőkre lelt, és csaknem állandóan köztük tartózkodott. 966-ban itt, Nordhausenben búcsúzott el Ottótól újabb itáliai útja előtt. Matild tudta, hogy a földön nem látja már viszont.

967 telén érezte, hogy közeledik a halála. Fogyó erejével Quedlinburgba vonszolta magát, hogy ott haljon meg, és ott temessék el, ahol a férjét. Utolsó királyi gesztusként elajándékozta a birtokait, csak egy skarlát színű köntöst tartott meg, hogy majd abba burkolják a holttestét. Unokája, Vilmos mainzi érsek szolgáltatta ki neki a szentségeket; hálából neki adta ezt a köntöst, mert előre látta, hogy még őelőtte szüksége lesz rá. Az érsek valóban hirtelen meghalt hazautazása közben, tizenkét nappal megelőzve Matildot, aki 968. március 14-én hunyt el.

Hivatalosan nem avatták szentté, a szász és német nép azonban mindenkor első szent királynőjeként tisztelte és szerette.

Nagyböjti kalendárium 25.

Nagyböjti kalendárium – március 14.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Jézus mondja: Íme, én elkészítettem számotokra az utat, és véremmel megnyitottam a kaput: ne legyetek hanyagok a követésben azáltal, hogy letelepedtek önszeretetetekben és a tudatlanságban, valamint a vakmerő vélekedésben, hogy a magatok módján akartok szolgálni nekem, nem pedig úgy, ahogy én akarom!” (Sziénai Szent Katalin)

Urunk, Istenünk, add, hogy a nagyböjti szent időben örvendezve készüljünk húsvét titkának megünneplésére, és annak gyümölcseiből boldogan részesüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Nagyböjt harmadik hetének szombatja

Nagyböjt harmadik hetének szombatja

A farizeus és a vámos.

Jézus két emberről, két embertípusról beszél. Mindkettő vallásos, van tudatos viszonyulása Istenhez. Nem kényszeríti őket senki a templomba, önként mennek oda. Beszélnek a láthatatlan Istenhez, hiszen zsidó hitükből úgy tudják, hogy ott Istennek „nyitva a füle” az imádkozókat meghallgatni. Egyszerre érnek oda, látják egymást. Ha személy szerint nem is ismerősök, ruháikról megállapítják, hogy milyen társadalmi közösséghez tartoznak. A farizeus beszédéből ez nyilvánvaló. A farizeus látszólag hálálkodik azért a sok jóért, amit meg tudott tenni, gazdagságából, tanult és öröklött hite szerint mindent megtett Istennek. A vámos nem sorol jó tetteket, csak bűneit bánja és irgalmat kér. Jézus ítélete: a vámos, a megítélt, megszólt, „bűnös” inkább megigazult, mint a farizeus. Miért? A farizeus az imaformákból a hálát gyakorolja, de a beszédének íze nem igazi hála Isten jótetteiért. Gazdag ősei voltak, jól megy most is a sora, tehát sok kegyelmet kapott, amelyek sok bűntől megőrizték, mindezzel szinte dicsekszik, dicséri önmagát. Úgy érzi Isten neki is lekötelezett. Bűnről nem szól, pedig a gőg a sátán bűne. A vámos bevallja, hogy bűnös. Vagy nem kapott elég kegyelmet, vagy nem használta föl: tehát vétkezett. Az alázatáért most bő kegyelemben részesül. Fel kell tennünk a kérdést önmagunknak: melyik típushoz tartozunk? Kegyelmet csak az alázatos kaphat.

PISAI BOLDOG AGNELLUS

PISAI BOLDOG AGNELLUS

 I. r. 

 (1194-1232)

Neve az Agnus (bárány) szó kicsinyítő alakja, ejtése olaszosan jobb: Anyellusz. Pisai nemesi családból származott, maga Szent Ferenc vette fel a rendbe. 1219-ben a rendalapító Pacifik testvérrel együtt Galliába küldte, hogy ott a rendet letelepítse. Mint diákónus Párizsban a rendház első házfőnöke, majd később az alakulófélben lévő rendtartomány kusztosa lett. A nép, a királyi udvar, a papság szentéletű testvérnek tartotta. 1223-ban a rendi káptalan nyolcadmagával Angliába küldte az angol rendtartomány megalapítására. Hárman voltak közülük angolok. 1224-ben érkeztek meg Angliába, ahol az első években nem volt biztos lakóhelyük, sokat szenvedtek éhségtől, hidegtől, de mindezt örvendező lélekkel viselték. Hamarosan többen kérték felvételüket a rendbe, köztük kiváló képességű fiatalok, úgyhogy egymás után létesültek a rendházak. Ezek között különösen jelentős volt az oxfordi, ahol az alapítás 1229-ben történt. Itt a klerikusok megfelelő oktatásban részesültek, minthogy ez egyetemi város volt. Agnellus kiváló tanárokat is hívott (pl.: Robert Grossetete), később más híres ferences magiszterek oktattak itt, a század végén Duns Scotus János. Az oxfordi ház mintául szolgált a többi ferences stúdiumház számára.

Amikor Agnellus mint tartományfőnök 1230-ban részt vett az assisi káptalanon, 12 volt az angliai rendházak száma. A káptalan kérésére itt pappá szenteltette magát. Még két évig állt az angliai tartomány élén. Érdeme az angliai tartomány megszervezése; fel tudta ébreszteni a fiatalokban a szabályok hűséges megtartására és a tökéletességre való törekvést. Szabad idejét imával, elmélkedéssel töltötte. A szentmisét, zsolozsmát sokszor könnyek közt végezte. A szentek halálával halt meg 38 éves korában, az oxfordi rendházban. Soha meg nem szűnt tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.
Szent Ferenc tanítása az alázatosságról:
„Boldog a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsőítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyűnek és megvetésre méltónak tartják. Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Agnellust a világ hiúságától elvontad és a szent kereszt útjára vezetted. Add, hogy nyomdokait kövessük, s az égi koronát, amelyet ő elnyert, mi is kiérdemeljük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE

BEFEJEZÉS
FIAM!  ÉDES FIAM!

 
Amint kezdetben keblemen nyugodtál, úgy öleltelek, mint képmásomat. Mindent, az egész világot benned nyilatkoztattam ki egész történelmével együtt.„Az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit igazság és kegyelem tölt be”.(Jn 1,14). Nem mást jelent, mint hogy öröktől fogva születtél Képmásomnak, és kegyelmeim forrásának: „Mindannyian az ő teljességéből részesültünk kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van”.(16-18) a kegyelem Isten természetfeletti ajándéka, amit kiérdemelni semmivel nem lehet, kérni azonban igen. A kegyelmek között a legnagyobb a megszentelő kegyelem. Isten ez által teszi az embert fogadott gyermekévé. Te, Fiam, nem fogadott, hanem természetem szerinti egyszülött Fiam vagy. Az embereket gyermekeimnek fogadtam, egyben fogadott testvéreidnek is. Ádám testét a föld vörös agyagából alkottam terveim szerint hozzá teremtve szellemi lelket, s az azonnal a megszentelő kegyelemet. Éva teste anyagát sebmentesen kivettem Ádám testéből, asszonyi testté alakítottam, megteremtettem a neki szánt lelket, abba a megszentelő kegyelmet. Így mind a kettőt egyúttal fogadott gyermekemmé, Te pedig fogadott testvéreiddé tetted őket. Szenvedésed szörnyű volt. Tudod, hogy veled együtt szenvedtem.  Tested egyesülve van az istenséggel, velem van a föltámadás előtt is. Fájdalmas Anyád, a legszentebb ember, Szűz és Anya. Egyelőre Ő és a hite, szeretete maradt a tied. A feltámadásodat elsőként együtt ünnepeljük. Mária pedig örökre a TE NEMES TÁRSAD MARAD. Köszönöm Fiam, az általad visszanyert fogadott gyermekeimmel együtt.

 

Nagyböjti kalendárium 24.

Nagyböjti kalendárium – március 13.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Mit adhatnék én az Úrnak? Öklöt, köpést, ostort, udvari bolondot csináló bíborruhát, nádpálcát, töviskoronát, vagy éppen keresztet? Az élet fájától eltávolodó ember úgy akar menekülni bűne terhétől, hogy azt másra hárítja. Az Úr mint szerelmes a keresztet mint az élet fáját magához öleli. »Mert mint a halál, olyan erős a szerelem«, és mint valami pecsétet karjára, szívére von engem (vö. Én 8,6). Jézus, nászházból kilépő vőlegény, könyörülj rajtam!” (Gurzó György P. Anaklét OFM erdélyi ferences szerzetes)

Urunk, Istenünk, öntsd szívünkbe jóságosan kegyelmedet, hogy mindig visszatartson az emberi botlásoktól, és a te segítségeddel mindig ragaszkodjunk mennyei parancsaidhoz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt harmadik hetének péntekje

Nagyböjt harmadik hetének péntekje

Izrael bűne a Baálhoz pártolás.

Isten nagyon jól ismerte az emberi lelket. Ezért parancsolta meg a honfoglaló zsidóknak, hogy rombolják le új hazájuk minden régebbi bálványszobrát, ezek templomait, vagy ligeteit, hogy meg ne fertőzzék Izrael tiszta egy isten hitét. El kellett távolítani az ott lakó hét népet is, mert azok gonoszsága, bálványozása gyógyíthatatlan, és a zsidók is elcsábulnak miattuk. Józsue végrehajtotta.931-ben Isten ajándékozta Jeroboámnak az északi tíz törzset. Ő szörnyű bűnnel válaszolt: Bételben és Dánban egy-egy Baál-szentélyt állított fel arany bikaszoborral „Ez a te istened, Izrael” – mondták már a Sínai-hegy lábánál is a zsidók az aranyborjút imádva. Most ugyanazt tették. Isten már akkor el akarta pusztítani a hitszegő népet. Mózes könyörgésére kegyelmezett meg neki. Kétszáz évvel később Ozeás próféta hirdeti Izrael országában: „Térj meg Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el.”(2) Elhitted, hogy asszonyaid e bálványszobortól kapnak termékenységet, azt is, hogy földednek ő ad esőt és bő termést. Az ördög elhitette veled, hogy mindezt az isteni erőt nem az igaz Isten bírja és ajándékozza neked. Ez a bűn szörnyű, mert sérti Istent, és Izrael megcsúfolja rendeltetését: az egyistenhit fenntartását az általános bálványimádással szemben. Izrael nem tért meg, Asszíria seregei 722-ben, a próféta halála után három évvel eltörölte Izraelt.„Aki bölcs értse meg ezeket”(10) Ma is nagy a kísértés, hogy ne Istenhez, az Ő parancsaihoz, atyai szeretetéhez alkalmazkodjunk, hanem tudományos látszatokhoz, hamis jó indulathoz netán a gonoszság sok formájához.

BOLDOG SALAWA ANGÉLA

BOLDOG SALAWA ANGÉLA

 (Aniela) III. r. 

 (1881-1922) 

Krakkó közelében szegény szülők 11. gyermekeként látta meg a napvilágot. Vallásos családjában magáévá tette az imádság szeretetét, a munkaszeretetet és az áldozatos lelkületet. 16 éves koráig a szülői házban tevékenykedett, utána Krakkóba került cselédlánynak. Egy ideig megkísértette a világ hiúsága, aztán a belső élet felé fordult. Segítette ebben Teréz nővére példája és Isten kegyelme, mely egyre jobban alakította lelkületét. „Amióta megismertem a világot - vallja -, mindig erős vonzalmat éreztem lelkemben a szenvedés és a szegénység iránt.” Isten kegyelme arra is ösztönözte, hogy a szűzi tisztaságot válassza. Hittel és áhítattal vett részt a közös imákban, a szentmiséken s sokszor elmélkedett az Úr szenvedéséről. Közben nem hanyagolta el kötelességeit. Harminc éves korában fájdalmas betegséget viselt el, elveszítette édesanyját és szerettei közül is néhányat. Ekkor fedezte fel, hogy különösen vonzódik Szent Ferenchez, s nemsokára belépett Krakkóban a Ferences III. Rendbe (1912-ben). Buzgó tagja lett a rendnek. Többen rendszeresen felkeresték otthonában, lelki beszélgetésre: úgy tekintették, mint tanácsadójukat, barátnőjüket, anyjukat.
„Amikor kitört az első világháború, szabad óráit a kórházakban töltötte, szolgálva; vigasztalva a sebesült katonákat, akik őt „szent kisasszony”-nak nevezték. Aztán betegség támadta meg, állásából igazságtalanul elbocsátották, lelki kétségekkel is küzdött. 1917-ben kórházba került, fel kellett adnia minden munkáját. A kórházból kikerülve egy szegényes padlásszobában húzta még magát, ahol öt évig élt még Istennel egyesülve, sok szenvedés közt, miket türelemmel viselt és felajánlott engesztelésül, az Istentől eltávolodottak megtéréséért, s hogy az Isten igéje eljusson minden néphez. Lengyelországért is sokat imádkozott „Ó Jézusom, felajánlom neked életemet és halálomat azért a nagy ügyért, mely már a megvalósulás útján van.” Hazája szabadságára gondolt és ezért imádkozott. Felajánlása után egy hónapra fejezte be életét 1922. márc. 12-én. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1991-ben.
Angéla szavai a munkáról:
„Szeretem a munkámat, mivel kiváló alkalmat találok arra, hogy szenvedéseket viseljek el és sokat imádkozzam; semmi mást nem kívánok az élettől ezeken kívül.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Angélának megadtad, hogy felebarátaival sok jót tegyen és szenvedéseit türelemmel viselje. Add, hogy példaadásán épüljünk, és a türelemben, a szeretet gyakorlásában előbbre haladjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 16.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Az Atya és a szenvedő Fia

„A hatodik órától (déli 12 óra) a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani? Vagyis: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva, az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja”. Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, ráfűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: Hadd, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!”Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” (Mt 27,45-50) Jézus kimerülve szólítja Atyját, mint oly sokan a hívő zsidók közül, amikor már küszöbön érezték a halált. Jézus nem kétségbe esett, hiszen a Lukács-evangéliumban azt olvassuk: az egyik vele együtt felfeszített gonosztevő bosszantotta Jézust. Igaz, eleinte a másik is, de Jézus csodálatos, öntudatos szenvedését látva a jobb oldalán felfeszített gonosztevő hirtelen megváltozott. Rászólt társára: „Nem félsz Istentől? Hisz te is ugyanezt a büntetést szenveded. Mi tetteink jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat. Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam országodban” Ezt válaszolta neki: Bizony, mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,40-43)„a hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus akkor hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. E szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: Ez az ember valóban igaz volt. És az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte, és szétoszlott. Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva látták mindezt”. (Lk 23,44-49) Mennyi csodálatos ajándék a teljesen kifárasztott Megváltónak! Ő pedig csak ennyire vágyott: érezze meg mindenki az Ő, Atyja és Szentlelke kimondhatatlan szeretetét, és igyekezzék viszontszeretni. Urunk, Jézus a legszebb ajándéknak tekintette, hogy megváltó áldozatát a zsidó templom függönyének kettéhasadása jelezte, hogy szabad útja van mindenkinek a mennyei templomba, a mennyországba. Az Atya pedig keblére ölelte Egyszülöttét, aki az igazságot és szeretetet ilyen utolérhetetlen módon megdicsőítette. Olvassuk el, azt a himnuszt, amit a megváltói szeretetről irt az egykori keresztényüldöző, amikor Pálként már megtértként ragaszkodott Jézushoz: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s mindennyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” (Fil 2,5-11) Jézus már a teremtés előtt vállalta, hogy istensége mellé magára ölti az emberi természetet, hogy emberi természetéből az az ember-lelke legyen ősmintája az angyalok természetének és az emberlelkeknek, emberteste pedig mindennek, ami anyag.„Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelmességeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn”. (Kol 1,14-17)

Nagyböjti kalendárium 23.

Nagyböjti kalendárium – március 12.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Az imádság kieszközli az erőt a böjtöléshez, a böjtölés pedig méltóvá tesz az imádság kegyelmeire. A böjt erősíti az imádságot, az imádság megszenteli a böjtöt, és bemutatja az Úrnak.” (Clairvaux-i Szent Bernát)

Fölséges Istenünk, add, hogy minél inkább közeledik megváltásunk nagy ünnepe, annál nagyobb áhítattal törekedjünk húsvét szent titkának ünneplésére. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt harmadik hetének csütörtökje

Nagyböjt harmadik hetének csütörtökje

Isten akaratunkat és szívünket is kéri. 

Jeremiás prófétát ismét a néphez küldi az Úr. Jahve haragja nagy. Nem azt kifogásolja, hogy az áldozatok bemutatásánál nem pontosak, hisz a rítust jól megtartják. A véres áldozat azonban úgy szerepel náluk, mintha ez lenne a lényeg. Pedig ezek csak kifejezői az áldozatos lelkületnek az isteni elgondolásban. Ezért nem is emlegette Isten az egyiptomi kivonuláskor az áldozatokat, hanem az akarat engedelmességét kívánta: „Hallgassatok szavamra”(23) „Akkor Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Járjatok azon az úton, amelyet parancsolok nektek, hogy jó dolgotok legyen”(23b) Sajnos, „gonosz szívük megátalkodottságában annak tanácsai szerint jártak: hátukat fordították felé, nem pedig az arcukat.”(24c) Az egyiptomi kijöveteltől számítottak a zsidók igazán népnek, szabadon kötöttek szerződést Istennel. Attól kezdve Isten irányított: Mózes és a próféták hosszú sora közölte mindig Isten akaratát. Nem fogadták el. Egyre gonoszabbak lettek. Jézus példabeszéde ezt a gondolatot folytatja a gonosz szőlőművesekről. Már csak egy kedves Fia maradt a Gazdának: „A fiamat majd tiszteletben tartják.”(Mt 21,37) Elküldte Őt is. Megölték,de a Fiú tökéletesen megvalósította Atyja akaratát: „Engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig.”(Fil 2,8) Meghallotta Atyja akaratát: „nem kellenek az áldozatok, de megnyitottad fülemet: Íme, eljövök, hogy megtegyem akaratodat.”(Zsolt 31)Tette mindezt, mert jó volt a szíve. Ez a Szív és az Édesanyja Szíve az utolsó menedékünk.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 15.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
A kereszt oltárán: „Ő lett a főpap, az áldozati Bárány és az oltár”

Amikor Jézust felfeszítették a keresztre a két gonosztevő közé, „a nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak”. (Lk 23,35) A főpap dölyfösen úgy vélte, hogy még most is az Isten főpapja, pedig tudta, ha az Isten Fia a történelem valamelyik napján jelentkezik,akkor az éppen szolgálatos ároni főpap hallgassa ki, és ha mindenben megfelel az Írásnak, adja át neki a főpapi hatalmat, mert az Isten így akarja. Áron után két évszázad múlva ezt nyilatkoztatta ki Dávidnak az Úr, s gyönyörű zsoltárban meg is örökítette: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, s minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul! Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: Uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart”. (Zsolt 110,1-6) A Golgotán zajló események arra bátorítanak, hogy megfordítsam a zsoltár sorrendjét: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. Ezt az Úristen Dávid Urának, a Megváltónak mondja. Ő test szerint Dávid fia, de méltósága szerint Isten, a Második Isteni Személy, akit Atyja isteni trónusának jobb oldalára ülteti, a feltámadása után a negyvenedik napon. Ez a jog akkor érvényesül igazán, amikor látható módon lába zsámolya lesz a tömeg, amely most győzelmi ünnepet akar lába előtt megülni.„Az arra menők káromolták,s fejüket csóválva mondogatták: Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj éle a keresztről! Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok.” Ilyen módon gyalázták a vele megfeszített gonosztevők is”. (Mt 27,39-44) Jézus a gúnyolódás maró mérgét nem azzal utasítja vissza, hogy eljön az idő, amikor visszavágok nektek. Nem vitázik, megmutatja, hogy igazi főpap, de nem áronita, hanem Melkizedek rendje szerint. Isten nem Melkizedeknek üzent, hogy menjen harcolni és kiszabadítani Lótot (Ábrahám unokaöccsét) és a vele fogságba esett öt királyt a győztes négy király fogságából. Ezt az Úr Ábrahámra és 318 szolgájára bízta. Odaküldte Melkizedeket, az igazságosság királyát, Sálem uralkodóját, a Magasságbeli Isten főpapját, hogy áldja meg Ábrahámot és társait.  Kenyeret meg bort áldozott Istennek. Jézus előző este ugyanezt cselekedte. A világ összes bűnének bocsánatáért a kenyeret saját testévé, a bort saját vérévé változtatta át az utolsó vacsorán, és a még élő, keresztre feszített, halálra szánt krisztusi testet és a belőle patakzó, minden bűnt lemosó vért adja oda azokért, akik bűnbánattal kérik, boldogan ünneplik majd a világ végéig a szentmisékben. Jézus a tömeg szeme láttára megmutatja: kétezer évvel korábban előképe volt papságának és áldozatának Melkizedek. Péntek délben bemutatkozik saját maga, az Isten Fia, mint igazi, örök Melkizedek, aki Testét és Vérét örök áldozatul adja az összes emberi vétekért. Előző este megmutatta, hogy felszentelt papjainak hogy kell „ezt az egyetlen örök áldozatot majd minden nap titokzatosan és érvényesen megmutatni minden hívő ember számára: Így ment végbe az egyetlen igazi, örök Főpap áldozata. Érvényes és örök parancs:„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19b) a felszentelt papoknak szól a parancs: naponta bemutatni, mert igen sok és nagyok a bűnök. A hívőknek pedig: nézzétek, és újra gondoljátok át Jézus áldozatát!

FABRIANO BOLDOG JÁNOS

FABRIANO BOLDOG JÁNOS

 (1469-1539)

 
A fabrianoi Righi nemesi családból származott. Már gyermekkorában megfigyelhetők voltak nála azok az erények, mikkel később kiváltotta kortársai csodálatát. Hajlama az imádságra, szülei iránti nagy szeretete, a szív ártatlansága. A tökéletesség vágyától indíttatva és Szent Ferenc példájától ihletve ferences lett. A foranoi kolostorban végezte a novícius-évet, elöljárói nagy elismeréssel voltak róla. A teológiai tanulmányok elvégzése után pappá szentelték. Élete ettől kezdve jelentéktelen helyeken folyt le. Egy eldugott kolostorba (Massacio*) került, nagyobbrészt itt élte le életét. Az a kor, melyben élt, a reneszánsz és a hitújítás kora volt. Élete szinte tudatos ellentéte a kortárs egyháziak életének. Pápák, püspökök, rangos egyháziak anyagias, fényűző, sokszor botrányos életmódjával szemben ő a legnagyobb szegénység, egyszerűség és önmegtagadás útját választotta. A kolostorhoz közel egy barlangban töltötte ideje nagy részét, ahol Krisztus szenvedéséről elmélkedett. Étkezésben, ruházatban a legnagyobb szigort és lemondást gyakorolta. A hitújítás élen lévő embereit az egyházhűségben való megingás, engedetlenség jellemezte. János csodálatos engedelmességet tanúsított elöljárói iránt. A hitújítók beszédei sokszor lázítások, vádaskodások voltak az egyházi elöljárók ellen; János csak a vallás igazságait hirdette, ezek közt is elsosorban Isten végtelen irgalmasságát. Beszédeit nagy sokaság hallgatta, sok volt a megtérő. Gyengéd szeretettel volt a bűnösök iránt, meg a betegek, szegények iránt: sok beteget gyógyított meg a kereszt jelével. 70 évi kemény vezeklő élet után, mely egyúttal vezeklés volt más egyháziak bűneiért, 1539. márc. 11-én halt meg Massacioban. X. Szent Piusz pápa avatta boldoggá.
Fabrianoi Jánosra is áll, amit Celanói Tamás ír Szent Ferencről:
„A világ megöregedett, arca ráncos lett a sok bűntől; a szerzetesrendek letértek az apostolok útjáról a bűnök éjszakája a legsötétebb órához érkezett. És íme, hirtelen feltunt egy új ember a földön… És az emberek ámulva látták, hogy visszatérnek az apostoli idok jelei, és az ősegyház már rég eltemetettnek vélt tökéletessége újjáéledt.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Jánost a hitújítás korában imádságos és vezeklő életével példának állítottad. Add, hogy Egyházadban minden időben támadjanak hasonló példaadó papok és szerzetesek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Nagyböjti kalendárium 22.

Nagyböjti kalendárium – március 11.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Jézus, Te egész életeddel, a halálig menő engedelmességgel az elviselést és a szeretet mindent megváltoztatni képes erejét mutattad meg nekünk. Csendben a szótlanságra buzdítottál, ha már kifogyott minden eszközünk. Adj erőt nekünk eljutnunk a szótlanság erejének megtapasztalásáig, és engedd, hogy az igazság és a szeretet érdekében felemelt szavunkkal mindig szolgáljunk Téged a másik emberben, és mindig dicsérjünk Téged! Ámen.” (Thomas Merton)

Urunk, Istenünk, taníts minket önfegyelmezésre, és tápláld lelkünket szent igéddel a negyvennapos húsvéti előkészület idején. Add, hogy teljes odaadással megtagadjuk magunkat érted, és mindenkor egy szívvel-lélekkel imádkozzunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt harmadik hetének szerdája

Nagyböjt harmadik hetének szerdája

„Beteljesíteni jöttem a törvényt és a prófétákat”

Jézus az ószövetségi törvényeket megtartotta kora ifjúságától fogva. Édesanyja és Szent József is. Később is megtartotta mindazt, ami a Törvényben örök érvényű, csak azt iktatta ki, ami az Újszövetségben felesleges, mert a zsidó szertartásokkal kapcsolatos, vagy a zsidó népre vonatkozott csupán. Az Egyház a mai olvasmányban Mózest idézi, aki hivatkozik a hit és erkölcs alapjait jelentő törvényekre, amelyeket elfogadni és megtartani bölcs dolog. Ezek az örök isteni törvények, az örök boldogságba vezető korlátok. Ezek nélkül az oda vezető utat megtalálni és végig járni lehetetlen. Jézus is megerősíti ezt a tényt. Ide  tartoznak a Messiásra vonatkozó kinyilatkoztatások, a szenvedéssel megszerzett megváltás. A Jézus korabeli zsidók ezt elvetették. Ha az Ószövetségre vonatkozik is Jézus megnyilatkozása, mennyivel inkább az Újszövetségre: az újszövetségi Szentírásra és szenthagyományra. Ezt az Egyházra bízta. Az Egyház híven is őrzi, sem a Pápa, sem püspök, sem pap, sem a hívek nem térhetnek el a szabályoktól. Ne is tegyük, ne veszélyeztessük üdvösségünket! Ne akarja senki az emberi ész vagy vélekedés síkjára lehúzni Isten felséges, örök, végtelen misztériumait.

OGILVIE SZENT JÁNOS

OGILVIE SZENT JÁNOS

 jezsuita vértanú
*Banffshire, 1579. +Glasgow, 1615. március 10. 

Az Ogilvie-k még ma is Skócia egyik legelőkelőbb ,,klánja''. Anyja révén pedig John Ogilvie rokona volt a híres Stuart és Douglas klánnak is. A skóciai hitszakadás következtében rokonai részben katolikusok, részben protestánsok voltak. Őt magát kálvinistának nevelték. Amikor tizenhárom éves lett, apja Franciaországba küldte tanulni.

Franciaországban akkoriban gyakoriak voltak a nyilvános hitviták a kálvinisták és a katolikusok között; ezeken János is részt vett, amikor csak tehette. Idővel kétely támadt benne vallásával szemben. Francia, olasz és német teológusok ismeretében a katolikus Egyház töretlen hagyományát önkéntelenül is összehasonlította a reformátorok új tanításával. Leginkább azonban a számos vértanú hatott rá, akik katolikus hitüket életükkel pecsételték meg. Arra vágyott, hogy a vértanúk Egyházához tartozzék, ezért tizenhét évesen a katolikus hitre tért.

A következő három évet különböző iskolákban töltötte. Hat hónapig Regensburgban a skót bencéseknél tanult, majd az olmützi jezsuita kollégiumba került. Egy évvel később kérte felvételét Jézus Társaságába, egy pestisjárvány azonban arra késztette a hatóságot, hogy bezárja a kollégiumot. Jánost a brünni noviciátusba küldték.

A következő tíz évet az osztrák jezsuita tartományban töltötte. 1602- -1606-ban Grazban tanult, és megismerhette Pázmány Pétert, aki a kollégium tanára volt. Tanulmányait Alamócban (Olmütz) és Bécsben folytatta. Ezután a generális kívánságára Párizsba küldték, ahol 1610- ben szentelték pappá.

Párizsban megismert két jezsuitát, akik skót hazájában misszionáltak. Mindkettőt fogságba is vetették; egyikük három évet ült a hírhedt londoni Towerben. Elbeszéléseik mélyen megragadták, és az a kívánság ébredt benne, hogy életét a skót misszió szolgálatának szentelje. A két hithirdető saját tapasztalatai alapján kilátástalannak minősítette elképzelését. A generális, akinek János ilyen értelemben írt, határozottan visszautasította: elöljárói dolga, hogy meghatározzák, hol kell munkálkodnia. János azonban ismételten visszatért kívánságára, s végül két és fél év múlva Skóciába küldték. Mivel a Nagy-Britanniába való beutazás papok számára szigorúan tilos volt, John Watson néven utazott, és hol lókereskedőnek adta ki magát, hol meg hazatérő katonának.

Az első hónapokban alig ért el eredményt. Nemesi barátai, akikhez nagy reményeket fűzött, cserbenhagyták. Aki katolikus maradt, az csendben eltitkolta ezt, senki sem vágyódott a vértanúságra, senki sem akart papot befogadni, mert ez felségárulásnak számított.

Végül Edinburgh-ben egy példás katolikus, Sinclair Vilmos ügyvéd befogadta. János átvette a házitanító szerepét legidősebb fia mellett, aki később jezsuita lett. Titokban misézett, gyóntatott, és bátorította a gyenge hitű katolikusokat. Csakhamar kiterjesztette tevékenységi körét: látogatni kezdte a fogságba vetett katolikusokat, bár ez rendkívül veszélyes volt.

Számos lelket sikerült megnyernie. Glasgow-ban tevékenykedve egy jámbor özvegyasszony rejtegette, aki később a hite miatt elszenvedett fogságban halt meg. Egy napon jelentkezett nála öt ember, és kijelentették, hogy katolikus hitre akarnak térni. Egyikük azonban áruló volt. A hitoktatáson egy poroszlóval jelent meg, és Jánost letartóztatták. Spottiswoode presbiteriánus érsekhez vitték, aki egy kiadós pofonnal fogadta: ,,Nem szégyelli magát, amiért misét mond egy reformált városban?'' -- rivallt rá.

,,Ön pedig úgy viselkedik, mint egy hóhérlegény, nem pedig mint egy püspök'' -- válaszolta János. Erre rárohantak az érsek szolgái, megverték és megtépázták. A következő napon megkezdődött hivatalos kihallgatása. Sok kérdést tettek fel, János azonban úgy válaszolt, hogy üldözőinek nem nyújtott jogalapot a letartóztatásra. Mindenekelőtt állhatatosan megtagadta, hogy elárulja a glasgow-i katolikusok nevét. Egyfolytában több mint huszonnégy órán át tartott a kihallgatása anélkül, hogy bármily csekély táplálékot is magához vehetett volna; végül már csak remegett a hidegtől és a gyengeségtől.

,,A tűzbe kellene Önt vetnünk!'' -- kiáltott rá egy feldühödött vallató, amikor semmivel sem tudták rávenni, hogy kiszolgáltassa a kívánt neveket. ,,Az egyáltalán nem is lenne rossz, hiszen már majd megfagyok!'' -- válaszolta nyugodtan.

Megfenyegették, hogy a ,,spanyolcsizmával'' fogják megkínozni, majd méltóságot és hatalmat ígértek neki, ha elárulja a skót katolikusok nevét. Amikor mindez nem használt, nyolc napon és éjszakán át megakadályozták az alvásban. A hóhérlegények hegyes tüskékkel szurkálták, felráncigálták fekhelyéről, belekiabáltak a fülébe, a haját tépdesték és a földre dobták. Csak amikor egy orvos megmagyarázta, hogy mindezt már csak néhány óráig bírja ki, engedték meg, hogy egy nap és egy éjjel aludjék; utána Edinburgh-be szállították újabb kihallgatásra.

Ismételten megkíséreltek mindent, hogy a skót katolikusok nevét kicsikarják belőle. Többször is elhíresztelték, hogy elárulta barátai nevét, hogy ily módon másokat késztessenek beszédre. De minden hiábavaló volt. Végül feltették neki a kor legkényesebb kérdését: ,,Vajon a pápa jogosult-e arra, hogy letegye a királyt?''

,,Erre a kérdésre csak magának a pápának válaszolhatok'' -- vágott vissza. Ezután ismét Glasgow-ba vitték. Állhatatosságának híre elterjedt az egész országban, és így a kívánt célnak pontosan az ellenkezőjét érték el: a katolikusok új erőre kaptak. Még a fegyőrökre, sőt Spottiswoode érsekre is olyan mély benyomást gyakorolt, hogy őszintén azt kívánták, bárcsak tagadná meg hitét, hogy életben maradhasson.

Ekkor Jakab király egy öt kérdést tartalmazó ívet küldött Jánosnak. Ő pedig tudta, hogy a válaszok megpecsételik sorsát, de nem volt kibúvó. Nyíltan kijelentette: ,,Ha királyom földi hatalmát fenyegetnék, vérem utolsó cseppjét is adnám érte; ha azonban a lelki főhatalomról van szó, nem tudok és nem is szabad engedelmeskednem neki.''

Végül felségárulás miatt halálra ítélték. Úgy igyekeztek feltüntetni az ügyet, mintha elítéltetése pusztán politikai, nem pedig vallási okok következménye lenne.

1615. március 10-én nyilvánosan felakasztották; a kivégzésen jelenlevő néptömeg azonban megátkozta a hóhért, Jánost pedig vértanúnak nevezte.

1929. december 22-én boldoggá, 1976. október 17-én szentté avatták. 

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 14.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Jézus két gonosztevő között függ a keresztfáján

Nagy kínok közt vergődött Urunk, Jézus Krisztus földi élete utolsó szakaszában, amióta Péter főapostol előtt az Atya feltárta, hogy Mesterük „a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Jézus megdicsérte Pétert, mert ez az alapigazság az egyetlen üdvözítő abban a közösségben, amelyet majd alapít. Megrémíti Pétert, és a többieket is, hogy Krisztus küldetése nehézzé vált, amikor az ősszülők, majd az egész emberiség egyre mélyebbre süllyedt a bűnökbe. Ezért Isten egyszülött Fiának Megváltóvá is kell lennie, mert az összes ember csak úgy válhat újra Isten fogadott gyermekévé, ha istenemberi szenvedésével és halálával megváltja a világot, az embereket. Amikor Péter és a többi apostol meghallotta ezt, elképedtek. Ők olyan Messiást vártak, aki győztes hősként mutatkozik be a történelemben, és világuralomra emeli szülőnépét, a zsidóságot. Hiába pontosította, kétszer újrázva Péternek és a többieknek, hogy „Jeruzsálembe kell majd mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad” (21) Nem hittek neki, és hogy vérző, megfeszített teste fenn függött a kereszten, egyre csalódottabban, egészen kiábrándulva nézték a tényeket. Elveszítették a hitüket Jézus istenségében, és hallani sem akartak a feltámadásról. „Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt”. (Lk 24,21) Jézus és Édesanyja, Mária maradt csak következetes vállalásához. Jézus működése kezdetén mondta: „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellen a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldre kényszerít, menj vele kétannyira!” (Mt 5,38-41) íme, Ő már kettőt eddig teljesített, most jön a harmadik is: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek. Ruháján sorsot vetve megosztoztak”. Lk 23,34) Ez utóbbit sok mással együtt már ősatyja, Dávid is megjövendölte: „Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, a gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak, elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek”. (Zsolt 22,17-19) Apostolai és gondozói talán mennének segíteni, de félnek az őröktől. Jézus pedig tudja: „így teljesedik be az Írás”. (Jn 19,24) Édesanyja mindezt már korábban jól megértette, hiszen kegyelemmel teljes lett a neve az angyal üdvözletétől kezdve.„Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és a szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, íme, a fiad!  Aztán a tanítványhoz fordult: Nézd, az Anyád! Attól az órától fogva a házába fogadta a tanítvány”. (25-27) Az Anyaszentegyház ezeket a szavakat úgy értelmezi, hogy Jézusnak nem lévén testvérei, Jézus gondoskodik édesanyjáról, amikor rábízza szeretett tanítványára. Amikor egyedül említi Jánost, akit Máriának fiaként kell majd segítenie, akkor az Úr minden embert az édesanyai gondjaira bízott. Ekkor Egyházunk hitét valljuk Mennyei Édesanyánkról. Ezen a katolikus meggyőződésen túl, mi magyarok örömmel és büszkén valljuk mennyei Királynőnknek is. Az édesanyás szeretetét élvezzük azóta, hogy népe jövőjéről töprengő fejedelmünk, Géza éjszakai látomásban részesült. Ebben ígéretet kaptunk a Mennyei Királynőtől, hogy különös Patrónánk lesz. Ezer év óta bizalommal szólítjuk így: MAGYAROK NAGYASSZONYA.

Nagyböjti kalendárium 21.

Nagyböjti kalendárium – március 10.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„A helyesen megélt engedelmesség megszabadít bennünket az önzéstől és a gőgtől, és így segít, hogy megtaláljuk Istent. És benne az egész világot. Az engedelmesség apró cselekedetei építik a folyamatos, készséges, boldog és teljes engedelmességet, és mint az olajcseppek, táplálják Jézus lámpását, amely világít életünkben.” (Boldog Kalkuttai Teréz anya)

Urunk, Istenünk, maradjon velünk mindenkor kegyelmed, tegyen készségessé szolgálatodra, és szerezze meg nekünk állandó oltalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt harmadik hetének keddje

Nagyböjt harmadik hetének keddje

„Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival”

Mielőtt bármely nem-istenhívő közösség haragra gyúlna hogy egy királyt emlegetek a Biblia nyomán, a római katolikusok másfél milliárdos közösségéhez szólva nem veszem kellő módon figyelembe, hogy az emberek manapság a demokrácia odaadó hívei, meg kell mondanom, hogy a modern királyságokból személy szerint cseppet sem kérek. Mindennap az Atyaistenhez küldött imádáságaimat ezzel a záradékkal fejezem be: Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen. Ezzel a záradékkal milliószor tanúságot teszek arról, hogy fejemben a világ dolgaival kapcsolatban minden renden van, mert tudom, hogy egyetlen Úr uralkodik öröktől fogva örökkön örökké nemcsak földön, hanem a mérhetetlen nagy csillagvilágon is. Azon sem csodálkozom, hogy Isten nem tart naponta számonkérést sem az emberi szemmel beláthatatlan kozmoszon, mivel a mindenséget minden pillanatban egyszerre tökéletesen átlátja mindenféle könyvelés nélkül. A csöppnyi föld milliárdos nagyságrendű növényei, megszámlálhatatlan állata, sosem szegi meg a természetébe beleoltott ösztönöket. Azok az egy-isteni akarat szerint élik le életüket. Amit tudni lehet, igyekeztem megtanulni, mert az igazi igazság a Rend alapja, ahogyan Isten egységesen elrendelte. Amit tudni a szó szoros értelmében nem lehet, azt a hit, a hihetőség és a hiendőség szabályai szerint hiszem. Ebben nemcsak a tanító bácsiknak és néniknek, tanár uraknak, nagyhírű egyetemi professzoroknak van igen kiváló érdemük. Az én nagyeszű, rendíthetetlen jellemű és szorgalmas Édesapámnak, hat gyereket szülő, rengeteget dolgozó Édesanyámnak legalább annyit köszönhetek, mint tanítóimnak. Ma is meghatottan hallom emlékeim között sokszor felcsendülő tenorján: „Isten, ki fent uralkodol a csillagok felett, és bölcsen végzed dolgaid a fellegek felett: Hozzád emelkedik ma a föld szegény fia, és kér, hogy mindig  figyelmezz buzgó imáira! Csak az ember felejt el, akinek észt adál, s akit legjobban szeretvén  képedre alkotál”Nem jelentett értelmi konfliktust, hogy megértsem Jézus Krisztus példabeszédét: „Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott neki. Ez babiloni mértékkel számítva hárommillió-harmincezer kg ezüst. A szerencsétlen vagy gonosz adós könyörgésére egyetlen szóval elengedi a király ezt a töméntelen adósságot. Csodálkozunk? Neki milliárdszor milliárd mérhetetlen súlyú csillaga van, és jó szíve. Ám amikor elmondják neki, hogy kimenet a megajándékozott szerencsefi egy szolgatársának száz Ft tartozásért a torkát szorongatta, a király az irgalmat visszavonva kemény igazságossággal azonnal örökös börtönre, mondhatnánk pokolra vetette családjával együtt.

RÓMAI SZENT FRANCISKA

RÓMAI SZENT FRANCISKA

 özvegy, III. r., rendalapító 

 (1384-1440)
*Róma, 1384. +Róma, 1440. március 9.

A pápák avignoni fogsága (1309--1377) és a közvetlen utána következő nyugati egyházszakadás (1378--1417) számtalan bajt hozott Rómára. Háború, éhínség, járvány pusztította a népet. A pápa távolléte, majd a két, illetve három pápa pártjára oszlott kereszténység kiszolgáltatta Rómát az ellenséges hatalmaknak. Az Egyház központja, az egykori birodalmi főváros rommá lett: a fórumon marhák legelésztek, a vatikáni kertekben farkasok garázdálkodtak, a falakon kívüli Szent Pál- bazilikában éjszakánként pásztorok tanyáztak nyájaikkal együtt. Olyan szegénység volt a nép körében, hogy 1414-ben nem tudtak mécsest gyújtani Péter-Pál ünnepén Szent Péter sírjánál.

Ezekben a nyomorúságos időkben élt Franciska, akit Isten arra választott ki, hogy folytassa Svéd Szent Brigitta (+ 1373) és Sziénai Szent Katalin (+ 1380) küldetését: jótékonyságával és szent életével tartsa ébren a hitet és a megújulásba vetett reményt.

Franciska 1384 első hónapjaiban született. Apja anagni származású nemes, Paolo Bussa de'Leoni, édesanyja Jacobella de'Roffredeschi volt. Hárman voltak testvérek, a nővérét Pernának, öccsét Simonénak hívták. A városrész, amelyben gyermekkorát töltötte, a kódexmásolók negyede volt. Innen érthető, hogy nagyon korán megtanult olvasni és kedvenc olvasmánya lett a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Divina commediája.

Éppen olvasmányai hatására hat éves korában szívének legnagyobb vágya az volt, hogy követhesse a vértanúkat vagy a szüzeket. Első gyóntatója édesanyja kérésére vette gondjaiba. Az olivetánus bencésekhez tartozó Antonio de Monte Savello atya harmincöt éven át volt Franciska lelki vezetője. Érthető, hogy amikor Franciska társnőivel együtt Istennek szentelte az életét, a bencés regulát tette meg alaptörvénynek.

Lelkiatyja előtt föltárta, hogy nagyon szeretne egy szigorú rendbe lépni. Ezért tizenegy évesen engedélyt kapott arra, hogy próbaidőre gyakorolja a vezeklés néhány formáját. Ennek azonban külső jelei is lettek, ezért édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy közölje vele: férjhez kell mennie, s ő már el is jegyezte Lorenzo Ponzianival. Franciskának kemény küzdelmébe került, hogy meghajoljon atyja akarata előtt, de sikerült neki, és tizenhárom évesen férjhez ment. Új otthona a Trastevere városrészben, a Tiberis nyugati oldalán, a Szent Cecília- bazilika közvetlen szomszédságában állt. A nagy palotában három család élt együtt: a szülők, Lorenzo bátyja és felesége, Vanozza, s Lorenzo Franciskával.

Házasságukból hat gyermek született. Három közülük csecsemőkorban meghalt. Giovanni Battista egyedül élte túl a szüleit (1400--1444), vccse, Giovanni Evangelista csak hét (1403--1410), a húga, Ágnes csak hat (1404--1410) évig élt itt a földön.

Durazzói László 1404--1410 között három alkalommal is betört a városba a pápa ellen harcolva. A város könnyű préda volt, mert még falai sem voltak. Lorenzo, aki a pápai sereg tisztje volt, az egyik csatában olyan súlyosan megsérült egy tőrdöféstől, hogy szinte holtan vitték haza, de Franciska ápolásától fölépült.

Egy újabb támadás még súlyosabban érintette a családot: Lorenzo ugyan megmenekült, a testvérét azonban elfogták, fiát, Giovannit pedig túszként hurcolták el. Házukat fölgyújtották, és amit csak találtak, elrabolták. Amint elült a harc, Franciska a ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Férje a pápai seregben szolgált mindaddig, amíg vége nem lett az egyházszakadásnak. Mire hazatért, megfáradt, öreg ember lett belőle. Franciskának -- aki táplálta és gondozta a szegényeket, s híressé vált a szamaráról, amelyik a fát vitte, amikor a szegény családokhoz ment segíteni -- szabad kezet adott mindenben, csak azt kérte tőle, ne hagyja magára, és az ápolásáról gondoskodjék.

Franciska 1425. augusztus 15-én alapította meg a bencés obláták kongregációját, a bencés harmadrendet. Hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket fogott össze a társulat, hogy egymást támogatva törekedhessenek a tökéletességre s végezzék karitatív szolgálataikat. Mindehhez a bencés regulát fogadták el szabályzatul. 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővérek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Franciska csak férje halála után (1436) csatlakozott hozzájuk. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett. Amikor szentté avatták, róla nevezték el a templomot, és mind a mai napig ez a Római Szent Franciska-templom.

Franciska 1440. március 9-én halt meg családja házában. V. Pál pápa avatta szentté, s ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba.


--------------------------------------------------------------------------------

Amikor a szentté avatás előtt V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, az így válaszolt: ,,Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. Mert Franciska kicsi korától gondosan őrizte a szüzességét; hosszú ideig tiszta házasságban, majd özvegységben élt, s végül a kolostorban mutatott példát minden erényre.''

Férjhezmenetele után nem sokkal a sógornője, Vanozza az egyik sarokban találta Franciskát, amint keservesen sírt. Faggatására Franciska megvallotta, hogy ő apáca szeretett volna lenni, és szívének legszebb álmát törték össze azzal, hogy férjhez adták. Erre Vanozza megmondta neki, hogy ő ugyanígy volt, s ettől kezdve a két feleség között a legbensőségesebb lelki barátság alakult ki.

Franciska olyan ügyes volt a háztartásban, s annyira jól tudott bánni a szolgákkal, hogy anyósa halála után apósa rábízta az egész ház vezetését. Ő pedig három részre osztotta az életét: Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált. Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte. Napjait a háztartás és a családi gondok, illetve a betegek és szegények gondozása töltötte ki. Halála után több mint hatvan esetről tanúskodtak, amikor nyilvánvalóan csodát téve gyógyított.

Mikor a fia, Giovanni megnősült, egy időre súlyos keresztet jelentett számára a menye. A fiatalasszony ugyanis erőszakos természetű volt, értetlenül állt Franciskával szemben, és mindenfelé szidta, rágalmazta. Anyósa türelmes szeretete azonban megtérítette, s akkor Franciska rábízta a ház irányítását. Ezzel ő fölszabadult, és teljesen Isten és felebarátai szolgálatára szentelhette magát.

Franciska sajátossága a szentek között az, hogy különleges kegyelemként harminchárom éves korától fogva haláláig szinte állandóan maga mellett láthatta az őrangyalát. Ő maga így beszél róla: ,,Alakra olyan, mint egy kilenc év körüli gyermek. Megjelenése egyszerre szeretetreméltó és tartózkodó. Tekintetének isteni tisztaságát emberi szó ki nem mondhatja. Arca általában derűs, és pillantása a lélekben tüzes áhítatot gyújt. Ha ránézek, nyilvánvalóvá válik előttem az angyali természet fensége és emberi természetünk gyarlósága.''

Sok támadás érte a sátán részéről, aki több formában jelent meg előtte. Őrangyala azonban mindig megoltalmazta. Emellett az angyal vezetésével egyre inkább megismerte önmagát. Az történt ugyanis, hogy bármi apróságot elvétett, az angyal eltűnt a szeme elől, s csak akkor láthatta ismét, ha megalázkodott, bűnbánatot tartott és a szívét újra Istenhez emelte. Ilyenkor azonban, amikor az őrangyal megint megjelent, vidámabb és szebb volt, mint korábban. Ha valami kétség vagy sötétség lepte meg a lelkét, angyalára pillantott, s mindig visszanyerte biztonságát. Sőt, az angyal, aki mások számára láthatatlan volt, neki olyan -- a külső világban is észlelhető -- világosságot árasztott, amelynél éjszaka is tudott olvasni és írni.

Ünnepén az olivetánus bencések ezt olvassák a zsolozsmában: ,,A házasságban sem hagyott föl azzal, hogy Isten dolgaiban járjon. Amikor férje kedvét kereste, Istennek akart tetszeni; és amikor Isten kedvében járt, férjének is tetszett.''

Halála előtti utolsó szavai ezek voltak: ,,Nyitva áll az ég! Angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!''

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, aki Római Szent Franciskát azért ajándékoztad Egyházadnak, hogy példaképünk legyen előbb a családi, majd a szerzetesi életben, kérünk, segíts, hogy mi is hűségesen szolgáljunk Téged, és bármilyen hivatásban élünk, mindig te légy a szemünk előtt, és te vezérelj minket!

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 13.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Jézus legyőzött minden szenvedést

Érdekes problémának tűnt számomra fiatal koromban Keresztelő János a nagy böjtölő, a tudatos messiási előfutár, aki harminc éves koráig szigorú aszkéta életet élt, és akit nem ragadott meg az emberek iránta tanúsított nagyrabecsülése. Elhárította a felajánlott, megelőlegezett messiási címet. Különösen Szent János apostol és evangélista bámulta őt prófétai küldetéséért, ahogy kemény alázattal tett többször is vallomást: Nem én vagyok a Messiás! Jézust a Szentháromság első megnyilatkozása végképpen igazolta előfutára előtt, a negyvennapos böjt és a sátán merész, három síkon történő kísértése után visszatért János működési helyére, első tanítványait éppen az ő rajongói közül választotta. Az útjaik később szétváltak. Keresztelő Szent János hamarosan Heródes Agrippa börtönébe került, és egy nagyravágyó asszony bosszújaként Heródes börtönében lelte halálát. Előtte még tanítványai látogatása során egy csodálatos krisztusi dicséretet kapott. Ennek első fele János küldetésének abszolút biztos jóváhagyása volt: „Menjetek és adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik rajtam. Amikor azok (János tanítványai) elmentek, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől lengetett nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik. Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről az Írás szól: Nézd, íme, elküldöm követemet előtted, hogy előkészítse utadat. Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény mind ezt jövendölték. S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie”. (Mt 11,4-15) Jézus megmondja az igazságot, hogy nemcsak Ő, hanem mindenki, aki hisz őbenne, nagyobb Keresztelő Jánosnál. Ezt az egész Ószövetségnek is tudomásul kell vennie. Érzi, hogy János okosan ítéli meg küldetését: nagyobb Mózesnél, Dávidnál, Illésnél is: de ezek mind egy egészen egyedi elbírálás szerint ítélendők: igen fontos előkészítője mindegyikük a messiási országnak, de annak még nem tagjai. Jézus csak az utolsó vacsorán köti meg az „új és örök szövetséget a saját vérében”(Lk 22,20) másnap mindenkiért meghal, aki hisz neki és megkeresztelkedik a Szentháromság nevében, az azonnal tagja lesz Jézus érdemeiért az Isten új és örök országának. Csak Jézus édesanyja, a Boldogságos Szűz Mária kivétel: Ő Fia érdemeiért lelke teremtésének pillanatában előre megkapta a megszentelő kegyelmet, de neki is Fia miatt adatott ez a kiváltság (előre kiváltott, megváltott). Viszont Fia megtestesülése pillanatában neki már ki kell mondania: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,28-38). Keresztelő Szent János az Ószövetség legnagyobbja, mert szigorú felkészülése és előfutári érdemein kívül hat hónapos magzati korban megkapta Jézustól a megszentelő kegyelmet Mária látogatása alkalmával, amit anyja méhben örömtáncával jelzett, és édesanyja kegyelemtől megvilágosított szavai igazolták ezt. Rajta kívül ilyen kegyelmet senki sem kapott az Ószövetség idején.(1,39-45)