Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. március 12., csütörtök

BOLDOG SALAWA ANGÉLA



BOLDOG SALAWA ANGÉLA
 (Aniela) III. r. 
 (1881-1922) 

Krakkó közelében szegény szülők 11. gyermekeként látta meg a napvilágot. Vallásos családjában magáévá tette az imádság szeretetét, a munkaszeretetet és az áldozatos lelkületet. 16 éves koráig a szülői házban tevékenykedett, utána Krakkóba került cselédlánynak. Egy ideig megkísértette a világ hiúsága, aztán a belső élet felé fordult. Segítette ebben Teréz nővére példája és Isten kegyelme, mely egyre jobban alakította lelkületét. „Amióta megismertem a világot - vallja -, mindig erős vonzalmat éreztem lelkemben a szenvedés és a szegénység iránt.” Isten kegyelme arra is ösztönözte, hogy a szűzi tisztaságot válassza. Hittel és áhítattal vett részt a közös imákban, a szentmiséken s sokszor elmélkedett az Úr szenvedéséről. Közben nem hanyagolta el kötelességeit. Harminc éves korában fájdalmas betegséget viselt el, elveszítette édesanyját és szerettei közül is néhányat. Ekkor fedezte fel, hogy különösen vonzódik Szent Ferenchez, s nemsokára belépett Krakkóban a Ferences III. Rendbe (1912-ben). Buzgó tagja lett a rendnek. Többen rendszeresen felkeresték otthonában, lelki beszélgetésre: úgy tekintették, mint tanácsadójukat, barátnőjüket, anyjukat.
„Amikor kitört az első világháború, szabad óráit a kórházakban töltötte, szolgálva; vigasztalva a sebesült katonákat, akik őt „szent kisasszony”-nak nevezték. Aztán betegség támadta meg, állásából igazságtalanul elbocsátották, lelki kétségekkel is küzdött. 1917-ben kórházba került, fel kellett adnia minden munkáját. A kórházból kikerülve egy szegényes padlásszobában húzta még magát, ahol öt évig élt még Istennel egyesülve, sok szenvedés közt, miket türelemmel viselt és felajánlott engesztelésül, az Istentől eltávolodottak megtéréséért, s hogy az Isten igéje eljusson minden néphez. Lengyelországért is sokat imádkozott „Ó Jézusom, felajánlom neked életemet és halálomat azért a nagy ügyért, mely már a megvalósulás útján van.” Hazája szabadságára gondolt és ezért imádkozott. Felajánlása után egy hónapra fejezte be életét 1922. márc. 12-én. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1991-ben.
Angéla szavai a munkáról:
„Szeretem a munkámat, mivel kiváló alkalmat találok arra, hogy szenvedéseket viseljek el és sokat imádkozzam; semmi mást nem kívánok az élettől ezeken kívül.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Angélának megadtad, hogy felebarátaival sok jót tegyen és szenvedéseit türelemmel viselje. Add, hogy példaadásán épüljünk, és a türelemben, a szeretet gyakorlásában előbbre haladjunk. Krisztus, a mi Urunk által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése