Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. március 8., vasárnap

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 12.



AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Jézus a gonoszság és a gyávaság áldozata

Szent János, „a tanítvány, akit szeretett Jézus”, nemcsak Mestere júdeai nagy vitáit véste emlékezetébe, hanem Jézus sorsának alakulását is. Különösen az ellene elhangzó vádak pontos ismertetése, az önzés, az értelmetlen vádaskodások felfedése és az utolsó fejleményekben megmutatkozó megátalkodottság jellemzése igen nagy érték nekünk, akik immár két évezrede halljuk, olvassuk, védjük vagy támadjuk Jézust, mint a Szentírásban akkor szereplők tették személyesen. A Szentírásból ismerjük Isten törvényét, amelyet népének adott: Szigorúan tilos a bálványimádás. Ha Izrael népe mégis bálványt imád, belehal, hazáját is elveszíti. Izrael kapja majd meg az egész világ Megváltóját. A Jézus korabeli zsidók tudták a Szentírásból, milliószor énekelték a zsoltárból: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul”. (Zsolt 110,1) a Messiás Isten: ezért ülhet Isten trónján jobb oldalra, mert részesül Atyja istenségében, de fia Dávidnak is. Isten megígérte Dávidnak, hogy házát uralkodó házzá teszi (1Krón 17,24-27) a Dávid-házi királyok Jeruzsálem pusztulása óta (Kr.e.586) sohasem ültek Dávid trónján, mert Izrael örökre elvesztette önálló királyságát. Viszont az újszövetségi Szentírásban Szent Lukács evangéliuma ezzel kezdődik: A Szűz Máriát köszöntő angyal elmondja a kiválasztott Édesanyának: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.  Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké. és országának nem lesz vége”. (Lk 1,31-33) Mária aggódik szüzességi fogadalma miatt. Az angyal ezt is tisztázza: „a Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”. (35) Jézus harminc évesen tanítani kezdett és csodákat művelt, egészen biztos, hogy a vallási vezetők tisztázták származását. Ezért mondták ellenségei: Nem jöhet semmi jó Názáretből. Ezért a hivatalos tárgyalás nem azzal a kérdéssel kezdődött, hogy, hol születtél? Názáreti vagy, ha Isten Fiának mondod magad, az bálványozáshoz vezet, tehát káromkodás. Meg kell halnod. Ezt a kérdést Pilátus is felteszi:„Honnan való vagy”? (Jn 19,9) Jézus nem segít neki. Mások megtévesztik a rómait: Galileából, akkor viszont nem lehet a Messiás. Ennyit már Pilátus is tud, de ez nem az igazság. Jézus pedig tudja: népem és vezetői tévútra vezetik a közvéleményt. Júdás pénzt akart, nem igazságot. A hivatalos vezetők szajkózzák: ahonnan ő jön, onnan nem jöhet próféta. Mi az igazság? Pilátus sejt, hogy az nem igazság, amit állítanak, hogy becsapják, de sokan vannak, és Róma szigorúan veszi az ősi közmondást: „Vox populi, vox Dei“ Fél attól, hogy a feljelentik, elveszíti az állását, és többé nem ő parancsol.„Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa. A zsidók azonban ordítottak és fenyegetőztek: Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mert aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak! E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. Húsvét előkészületi napja volt, a hatodik óra körül járt. Így szólt a zsidókhoz: Nézzétek, a királyotok! De újra elkezdtek ordítani: „Halál rá!  Halál rá! Keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: Keresztre feszíttessem a ti királyotokat? De a főpapok tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék”. (Jn 19,12-16) Huszonhét év múlva Vespasianus császár fia, Titus újra lerombolta a hűtlen Jeruzsálemet. (Dán 9,26-27)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése