FRIGIAI SZENT HIPÁT

Szent Hipát 

atya

Szentünk Frigiában született. Édesapja ügyvéd volt. 18 éves korában atyja megbüntette, ezért elszökött tőle és Thrákiába érkezett. Lelki atyja tanácsára Konstantinápolyba ment, hogy segítsen egy kísértést szenvedő embernek. Itt segített atyjának is. Haza engedve atyját két szerzetessel elment Kalkedonba és a Rufin kolostorban telepedett le. Ebben az elpusztult kolostorban igyekeztek rendet csinálni, és szerzetesként élni. Istentől csodatevő erőt kapott, amivel sok csodát tett az emberekért. Elöljáróvá választották, és 40 évig élt a kolostorban. Meghalt 446-ban.

Böjte Csaba: Az irgalmasság iskolája – Az ellenünk vétkezőknek megbocsátani

Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben „Az irgalmasság iskolája” címmel beszédsorozatot indított. A március 27-én, húsvét vasárnapján és 28-án, húsvéthétfőn Déván tartott elmélkedéseiben az irgalmasság lelki cselekedeteinek hatodik állomásáról beszélt.

A kereszténység alapgondolata a megbocsátás, Jézus egész élete erről szól. Nem áll bosszút azokon, akik bántották – kezdte elmélkedését Böjte Csaba. Húsvét vasárnapján felidézte az utolsó vacsorát, az ünnepi készülődést, az apró részleteket: jönnek sorban a tanítványok, Jézus megmossa a lábukat. A feltámadáskor – írja az evangélium – ott volt a lepel, a kendő összehajtogatva. Sokat elárulnak a kis részletek arról, hogy Jézus a gondoskodó, jó gazda. Bemártott falatot adott a tanítványoknak, ahogyan az édesapa eteti gyermekét, vagy gerle a fiókáját. Az utolsó vacsorának ez a szép vonása ragyog fel, amikor a pap az oltáriszentséget az ember nyelvére teszi – tette hozzá.

Jézus a halálára készül, de nincs benne harag, keserűség. Júdást is barátjának nevezi, szeretettel szólítja meg, nincs benne gyűlölet. Pilátus, Heródes, Kaifás előtt nem olvassa szemükre bűnüket. Mindvégig nyitott a párbeszédre. Gyalázza a bal lator, de Ő nem áll le vele vitatkozni. A jobb latornak megígéri, hogy vele lesz a paradicsomban. „Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek – mondja, és ebben az ellenségeskedésnek az árnyalat sem jelenik meg. Feltámadása után találkozik a tanítványokkal, tüzet rak, halat süt, hívja őket. Jó lenne megtanulni a sérelmeket, bántalmakat nagylelkűen megbocsátani! – fejezte ki vágyát Böjte Csaba, majd megosztotta saját tapasztalatait arról, milyen éltető hatással van mások életére a megbocsátás.

Elmesélte, hogy az alapítvány működésének kezdetén két kollégája két év után megunta a munkát, kevesellték a pénzt, beadták a felmondásukat, haragosan mentek el. Csaba testvér nem tudta, küld-e Isten mást helyettük, úgy érezte, cserben hagyták. Aztán arra gondolt: ezek az emberek segítettek rajta. Amikor a búzaszem megérik a kalászban, nem marad benne. De a kalász hivatása ez: a búzaszem, ha jó földbe hull, százszoros termést hoz. Levélben megköszönte a két évet, a sok munkát a gyerekekkel, a vidám estéket. Megírta nekik, hogy reméli, az irgalmas szeretet újabb kalászát termik majd ott, ahová kerülnek. Egy év múlva visszajöttek és hosszú évekig együtt dolgoztak még. Örül, hogy nem égette fel a hidat, hanem a Jézus által mutatott úton járt. Hozzátette a történethez, hogy ha az ember megőrzi a szívében a kiengesztelődésre való készséget, akkor jó lesz világ.

Felidézte a történethez kapcsolódóan a tékozló fiú apjának a példáját. Fia elment, elherdálta a vagyont, de az ő szívében a szeretet lángolt tovább iránta. Szöget vernek a kezembe, de ugyanazzal a kézzel megáldom testvéreimet – jó lenne megtanulni ezt! Jézus átdöfött szívvel elkísérte az emmauszi úton a tanítványokat, akik távolodtak tőle és mindattól, ami fontos volt számára. Ő pedig a tőle távolodó úton, átdöfött szívvel, lábbal elkísérte a tanítványokat, szépen beszélt velük, lángolt a szívük. Ez a történet mindannyiunkról szól. Ki van olyan, akit nem sértettek meg! Milyen messze van ez a krisztusi gondolkodástól! Lehet duzzogni, haragot cipelni magunkkal, de ott van a másik, a szép út, amely örömmel, fénnyel tölti el a szívet: a Krisztus által felkínált út.

Egy másik történet is felelevenített annak érzékeltetésére, hogy a tékozló fiú apjának megbocsátó lelkülete milyen jót tesz az emberekkel.  Befogadtak egy fiút, aki nagy bajban volt, szeretettel nevelgették, de a nyolcadik osztály végén elege lett, duzzogva elment. Csaba testvér mondta neki, imádkozik érte, hogy sikerüljenek a tervei. Ócskavasgyűjtésből akart megélni, de nehezen ment és soványan, piszkosan visszajött, sírt, meggyónt, utána szépen tanult, első lett a tanulásban, leérettségizett. Aztán megint elment, de megint visszajött, és az egyik legjobb kollégájuk lett.

Jó ez a jézusi recept, bárki megtanulhatja – hangsúlyozta az erdélyi ferences. A tékozló fiú édesapjának a szeretetével kell a másikhoz fordulni. Nem szabad felégetni a másik ember felé a hidat. Isten látja, hogy igazságtalanság ért, de ha el tudod viselni, az utolsó ítéletkor kárpótol. Végül azt kérte: döntsük el, hogy mától kezdve krisztusi szeretettel megbocsátunk az ellenünk vétőknek. Hirdessünk nagy amnesztiát, engedjük el mindenki tartozását!

Böjte Csaba húsvéthétfőn ismét Déván folytatta elmélkedését az irgalmasság hatodik lelki cselekedetéről, a megbocsátásról.

Hogyan lehet orvosság a megbocsátás mindannyiunk életére? – tette fel a kérdést. Mária Magdolnát, a bűnös nőt Jézus elé viszik. Mindenkinek követ kellene rá dobnia, a fogat fogért, szemet szemért elv uralkodik. A mi életünkbe is belopakodik, mi is ítélkezünk. Az egyház azonban arra tanít, hogy érdemes megbocsátani, irgalmat felkínálni az ellenünk és Isten ellen vétkezőknek.

Elmesélte, hogy amikor ősszel Rómában volt, a Szent Péter-bazilika előtt sok vidám olasz embert látott. Nézte őket és arra gondolt, hogy száz évvel ezelőtt a magyar hadsereg Doberdónál harcolt, több mint egymillió olasz katona vesztette életét, 350 ezer magyar halt meg, és sokan mások is. Nem érti, mi bajunk volt nekünk velük… A gonosz lélek néhány politikus agyában gyökeret vert és el tudták hitetni egy egész országgal, hogy ők a legnagyobb ellenség. Ma pedig örülünk egymásnak és nem értjük, mi bajunk volt akkor egymással. Ugyanígy a franciák és a németek nagy háborúkat vívtak, most pedig nincs határ közöttük, békében élnek egymással. Jó, hogy nem hordozzuk magunkkal az akkori sérelmeket. Bölcsebb dolog a kiengesztelődés – hangsúlyozta Böjte Csaba. Hozzátette: Jó lenne rendszeresen szedni Ferenc pápa orvosságát. Jó lenne mindig megbocsátani egymásnak.

Krisztus feltámadt, támadjunk fel mi is a szeretetre, a békére! – kérte. Jézus megkérdezhette volna Pétertől, egy kakasra mutatva: „Péter, ismered ezt a madarat?” Szegény Péter bocsánatkérések közepette elment volna örökre, Jézus pedig ott maradt volna egyedül. A kereszténység lényege azonban a kiengesztelődés, a megbocsátás. „Egy marék porból születtünk, nagy csoda, hogy két lábon tudunk járni, miért várnánk el egymástól, hogy tökéletesek legyünk” – magyarázta.

Próbáljuk meg gyakorolni a megbocsátást az ellenünk vétkezők iránt – kérte végül hallgatóitól. Gyakorlati javaslatot is tett: írjunk üzenetet annak, akire megharagudtunk, akivel évek óta nem beszélünk, pedig régen fontos volt számunkra.

Az Irgalmasság Szent Éve 122.

március 31.

Imádkozzunk azokért a szerzetesekért, akik Magyarországra jöttek misszióba!

Mennyei Atyám!
Itt vagyok a Te országodban, Magyarországon,
Ahova engem rendeltél.
Itt vagyok a Te népeiddel, a magyarokkal.
Értük könyörgök, Atyám:
Áldd meg ezt az országot –
hogy a Te Országod épüljön benne
Áldd meg ezt a nemzetet –
hogy igazi nemzeted legyen itt Európában
Áldd meg ezt a népet –
mint saját kiválasztott néped.

Mennyei Atyám!
Hálát adok Neked – hogy ide küldtél.
Hálát adok Neked – hogy megtapasztalhattam ennek az
országnak szeretetét és erejét
Hálát adok Neked – hogy itt élhetek, szolgálhatok és
tanulhatok.
Hálát adok neked – hogy megízlelhettem e földnek
természeti és kulturális szépségét
Hálát adok neked – hogy megismerhettem ennek az országnak az
őseit, vértanúit, és szentjeit.

(P. Elias Ohoiledwarin SVD, született Indonéziában)

Idézet az imaszándékhoz:

„A keresztre feszített és feltámadt Jézus mennybemenetele előtt mondott szavai, amelyekkel apostoli küldetést adott az apostoloknak, ma is egyetemes felhívásként hangzanak: ’Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek’. Majd hozzátette: ’S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig’ (Mt 28,19-20).” XVI. Benedek

Húsvét hete csütörtök

Húsvét hete csütörtök
ApCsel 3,11-26; Lk 24,35-48
„Ti tanúi vagytok ezeknek”

Amikor az emmauszi tanítványok lóhalálában visszatértek Jeruzsálembe az apostolokhoz, nagy örömmel és lelkesedéssel elbeszélték a Jézussal való beszélgetésüket, majd a nagy örömöt, hogy elfogadta tőlük az éjszakai vendéglátást. Áradó boldogsággal újságolták, hogy megismételte nekik az utolsóvacsora fénypontját, az Eukarisztia alakjában önmagát nyújtotta nekik. Elmondták, hogy abban a pillanatban felismerték, majd elámultak, csalódtak, hogy Jézus a felismerése után eltűnt előlük. Viszont megértették, hogy ezután a kereszthalált az Úr módján kell jelenvalóvá tenni, és Ő így mindenkor valóságosan adja értünk önmagát, mi pedig a szívünkbe fogadhatjuk Őt. Az apostolok is beszámoltak arról, hogy az Úr Péternek is megjelent. Jézus azonban jól tudta, hogy tanítványaiban még bizonytalan a feltámadás hite. Már pedig ők lesznek a történelem számára a hit alapjai. Az alapoknak nagyon szilárdnak kell lenniük. Nehogy úgy járjanak a később élők, mint az apostolok. Mert mindegyik evangélista leírja, hogy a feltámadás első hírvivői, az asszonyok, nem tudták meggyőzni a tanítványokat. Úgy vélték, Jézus szellemével találkoztak. Ez a babona felé hajló elgondolás a hit alapja nem lehet mások számára, akik kritikusan kezelik a túlvilág dolgait, és csak a tapasztalás alapján állók tanúságát fogadják el. János evangéliuma is arról beszél, hogy a többszöri üzenet maguknak az apostoloknak sem volt elég a tiszta, félelemmentes hithez: „Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: Békesség nektek! Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: Miért rémültetek meg, és miért támadt kétely a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát”. (Lk 24,36-40) Jézus nagyon jól tudta, hogy az emberi megismerés az érzékek tapasztalatára épül. Ezért szólította fel tanítványait érzékszerveik használatára: nézzétek a kezemet és a lábamat. Először azt állapítsátok meg, hogy igazi hús-vér testrészek. De a János evangéliumban részletesen leírt Tamás-történetből arra lehet következtetni, hogy kételkedő társuknak a többiek mind tanúsították, hogy meg is tapintották Jézus kezét és lábát, azért ragaszkodott hozzá Tamás is, hogy ő is teljes érzéki bizonyságot akar: belenyúlni a sebekbe is (Jn 20,24-29)Itt azonban nemcsak arra kaptak választ az apostolok, hogy ez a test igazi test, hanem arra is, hogy az Jézus teste, amelyet ők nagyon jól ismertek halála előtt, most pedig felismerik azonosságát a feltámadás átalakító ténye után is ugyanannak. Tehát Jézus saját testéről van szó. Az apostolok személyes tapasztalatára, egészséges, normális érzékeire támaszkodva hiszünk mi, késő századok gyermekei is a Feltámadottban.

Az élet igéje – 2016. április

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)

Vajon miért olyan kedves számunkra Jézusnak ez a mondata, hogy gyakran visszatér a hónap életigéjeként? Talán azért, mert ez az evangélium szíve. E szavakat intézi majd hozzánk az Úr a végső napon, amikor ott állunk majd előtte. Ez lesz a tárgy életünk legfontosabb vizsgáján, amelyre nap mint nap készülhetünk.

Azt fogja kérdezni, hogy adtunk-e enni és inni annak, aki éhes volt és szomjas, hogy befogadtuk-e a vándort, felruháztuk-e a mezítelent, meglátogattuk-e a beteget és a rabot… Apró cselekedetek ezek, de az öröklétben értékük van. Semmi sem kicsi, amit szeretetből teszünk, amit neki teszünk.

Jézus ugyanis nemcsak pártját fogta a szegényeknek és kitaszítottaknak, nemcsak meggyógyította a betegeket és vigasztalta a szenvedőket, hanem kiváltságos szeretettel szerette őket, olyannyira, hogy testvéreinek nevezte őket, egészen titokzatos szolidaritással azonosulva velük.

Jézus ma is jelen van azokban, akik igazságtalanságot és erőszakot szenvednek, akik munkát keresnek vagy hátrányos körülmények között élnek, akik különféle háborúk miatt kénytelenek elhagyni hazájukat. Hányan és hányan szenvednek körülöttünk más okokból is, és talán kimondatlanul is a segítségünket kérik. Jézus az, aki konkrét szeretetet kér, az új igényeknek megfelelő új „irgalmassági cselekedeteket”.

Senkit nem zár ki. S ha egy beteg idős asszony Jézus, akkor hogy ne segítenénk mindazzal, ami enyhíti a körülményeit? Ha egy menekült gyereknek nyelvet tanítok, Jézust tanítom. Ha segítek otthon anyukámnak takarítani, akkor Jézusnak segítek. Ha reményt viszünk egy rabnak, és vigaszt a szomorkodónak, vagy megbocsátunk annak, aki megsértett, Jézussal lépünk kapcsolatba. Valahányszor megtesszük ezt, a gyümölcseként nemcsak azt tapasztaljuk, hogy örömet szereztünk a másiknak, hanem bennünket is nagyobb öröm tölt el. Ha ajándékozunk, kapunk, belső teljességet tapasztalunk, boldogok leszünk, mert akkor is, ha nem tudtuk, Jézussal találkoztunk: a másik az a kapu – Chiara Lubich írása szerint –, amelyen át Istenhez juthatunk.

Lelki tapasztalatának már a kezdetén így ír ennek az életigének a hatásáról: „A felebaráttal és a szeretettel kapcsolatos egész korábbi felfogásunk összeomlott. Ha Krisztus valamiképpen mindenkiben ott van, akkor nem tehetünk különbséget, nem részesíthetünk előnyben senkit. Szertefoszlottak azok az emberi elképzelések, amelyek osztályozták az embereket: honfitárs vagy külföldi, öreg vagy fiatal, szép vagy csúnya, antipatikus vagy szimpatikus, gazdag vagy szegény. Krisztus volt ott mindegyikük mögött, Krisztus volt ott mindegyikükben. És valóságosan egy másik Krisztus volt minden embertárs (…).

Így élve felfedeztük, hogy számunkra az embertárs az út, amelyen eljuthatunk Istenhez. Sőt, úgy tűnt számunkra, hogy a testvér olyan, mint egy kapu, amelyen át kell haladnunk, hogy Istennel találkozhassunk.

Ezt megtapasztaltuk az első napoktól kezdve. Micsoda egységre találtunk Istennel este az imában vagy az összeszedettségben, miután az egész nap folyamán szerettük Őt a testvérekben! Ki más adta volna nekünk a vigasztalást, ezt az olyannyira új, oly mennyei élményt, ha nem Krisztus, aki élte evangéliumának szavait: »adjatok és adnak majd nektek is« (Lk 6,38). Mi szerettük Őt egész nap a testvérekben, és íme, most Ő szeretett bennünket.” (Chiara Lubich: Jézus a testvérben, Új Város, Budapest, 2013, 80. o.)

EGYÜGYŰ SZENT PÁL

Együgyű Szent Pál

 remete és hitvalló. 

Öreg parasztember volt. Mindenét hitetlen feleségére hagyta, és pusztai remetének állt be Remete Szent Antalhoz. A legkiválóbb tanítvány lett, legyőzte a gonosz szellemeket, hatalmas volt istenszeretetében. Engedelmességben, önmegtagadásban, türelemben csodálatos volt. †~350. 

Interjú Mathew Valarkote SDB szerzetessel, a jemeni szalézi misszió felügyelőjével

Mivel számos híresztelés kering a Jemenben elhurcolt Tom Uzhunnalil szalézi szerzetes sorsáról, az ANS szalézi hírügynökség ennek kapcsán megkérdezte Mathew Valarkote atyát, a bengalurui rendtartomány titkárát, akihez a jemeni szalézi misszió felügyelete tartozik.

– Van-e új információjuk Tom atya sorsáról?

– Paul Hinder püspök, Dél-Arábia apostoli vikáriusa szerint, aki számunkra az elsődleges információforrás, határozott jelek utalnak arra, hogy Tom Uzhunnalil atya, akit március 4-én raboltak el Jemenben, még mindig életben van, és nincs semmi okunk rá, hogy az ellenkezőjét feltételezzük.

– Az ön értesülései szerint mit tesznek Tom atya kiszabadításáért?

– Az indiai külügyminisztérium kapcsolatban van az ádeni hatóságokkal, amelyek közvetlenül foglalkoznak az üggyel. Szusma Szvarádzs indiai külügyminiszter szombaton a Twitteren azt írta, hogy a minisztérium megtesz mindent, hogy kiszabadítsák Uzhunnalil atyát. Megkaptuk annak a levélnek a másolatát is, amelyet március 22-én írt Shri Jose K. Mani parlamenti képviselőnek, és amelyben tájékoztatta őt, hogy mi mindent tesz a külügyminisztérium Tom atya szabadon bocsátása érdekében.

Paul Hinder püspök is kiemelt figyelemmel kíséri a helyzetet. Még mindig bizakodó, és a diplomáciai csatornákon keresztül mindent megtesz, ami csak lehetséges, Tom atya biztonságáért.

– Mi a bengalurui szalézi tartomány álláspontja a sok „ellenőrizetlen híreszteléssel” kapcsolatban, ami a közösségi médiában kering?

– Tisztában vagyunk azzal, hogy a közösségi média nem tartozik a felügyeletünk alá. Igyekeztünk megakadályozni az alaptalan, hamis értesülések elterjedését, és cáfolatokat tettünk közzé, de nagyon kevés sikerrel. Felhívásokat intéztünk a nyilvánossághoz, hogy tartózkodjanak az álhírek terjesztésétől, mivel azok veszélyeztetik a folyamatban lévő erőfeszítéseket, hogy megmentsük a túszul ejtett szerzetes életét. Ezekben a nehéz napokban bennünket mindig nagyon megráz, hogy minden alkalommal foglalkoznunk kell akár az országon belül, akár a külföldön napvilágra kerülő friss pletykákkal, híresztelésekkel.

– Hogy birkóznak meg Tom atya rokonai a helyzettel, várva a kiadatását?

– Folyamatosan kapcsolatban állunk Tom atya testvéreivel és közeli hozzátartozóival. Természetesen nagyon feszültek, és aggódnak, különösen ha olyan alaptalan szóbeszéddel, egymásnak ellentmondó híresztelésekkel találkoznak, amelyek jelenleg a közösségi és a hagyományos médiában keringenek. Megnyugtattuk őket, hogy semmilyen erőfeszítéstől nem riadunk vissza, hogy elérjük szabadon bocsátását.

Az Irgalmasság Szent Éve 123.

április 1.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe (március 25.)

Imádkozzunk az annunciáta nővérekért!

• Annunciáta Nővérek Kongregációja

Alapítójuk: Boda János Kanonok

Küldetésünk, hogy Mária másaként Krisztust jelenvalóvá tegyük a világban. Jelmondatunkat akkor valósítjuk meg, ha készséggel állunk Isten, az Egyház és testvéreink szolgálatára, mint Istennek igazi szolgálói. Tevékenységi körünk: betegápolás, nevelés, oktatás, pasztorális, karitatív munka és szolgálat egyházi intézményekben, és bárhol, ahol szükség van ránk.

Lelkiségünkből:

„Mi, a Gyümölcsoltó Boldogasszony Szolgálóleányai, arra vagyunk hivatva, hogy a szolgálók készséges lelkületével, Mária példájára, IGEN-t mondjunk az Atya akaratára, hirdetvén az Ő Országát, napjaink Egyházának szükséglete szerint.” Boda János - Konstitúciónkból

Húsvét hete péntek

Húsvét hete péntek
ApCsel 4,1-12; Jn 21,1-14
„Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a nem tudták, hogy Jézus az” 

Feltámadása után Jézus nem tartózkodott már tanítványai körében. Sokszor megjelent nekik, beszélt az Isten országáról, megerősítette őket feltámadása valóságában, hogy bennük éljen a meggyőződés: „Mi, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt”.(ApCsel 10,41), tehát megbízható tanúi vagyunk. Az alakuló Egyház, annak tevékenysége, szerkezete, önállósulása, üldözések közt is erősödése lehetett beszédtéma közöttük. Különösképpen pedig azt kellett megszokniuk, hogy Jézus már elkészül a földről a mennyországba, csak láthatatlanul segíti, irányítja őket, de a szervezetet Ő élteti. Ennek történelmi előrejelzése volt az evangéliumban leírt esemény. Nem csoda, hogy az evangélium első záradéka után szerepel ez a fontos epizód. Az Úr Galileába rendelte tanítványait, hogy majd ott találkoznak. Várakozniuk kellett a Mesterre, ezért valami elfoglaltságot kerestek. Péternek kedve támadt eredeti kenyérkereső munkáját kipróbálni. „Megyek halászni” –mondta. (Jn 21,3) a többiek, tehát a jelenlévő néhány társa, azonnal ugrott: „Megyünk veled mi is. Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak”. (3) – Volt már ilyen élményük akkor is, amikor Jézus állandóan velük élt. Akkor is ugyanez az eredménytelenség búsította őket, de Jézus utasítására a hajó jobb oldalára vetették a hálót, és a nappali fényben, a fogásra kevésbé alkalmas időben roskadásig tölthették meg a hajót, sőt még segítséget is kellett kérniük. Most egyedül voltak. Legalábbis így érezhették. Pedig Jézus ott állt a parton, figyelte őket. A hajnali párásságban és a távolság miatt azonban nem ismerték föl, hogy ő az. Bekiáltott nekik: „Fiaim, nincs valami ennivalótok? Azt felelték: Nincsen! Ő ekkor azt mondta nekik: Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok”. (5-6) Itt már a jövő képe bontakozott ki: most nem tudták, hogy az ajánlatot a Mester teszi, csak valami belső hangra figyelhettek, ami azt súgta nekik: jó tanács, fogadjátok meg! Ezt indító kegyelemnek hívjuk manapság, tehát olyan természetfeletti isteni ajándéknak, amely valami érdemszerző cselekedetre ösztönöz. Az immár vizesen kellett emelgetni, szakszerűen vízre engedni, nagy kört keríteni a hajócskával. De okosak voltak, hogy a kegyelemnek engedelmeskedtek, mert annyi halat fogtak, hogy a hálót kiemelni nem tudták. – Útmutatás volt ez a jövőre: a kegyelem indít benneteket, nektek csak készen kell állnotok, és kaptok új kegyelmeket is, ha indultok. Az újabb kegyelmek segítenek folytatni a kilátástalan munkát is, és az eredmény bőséges lesz. Jánosnak újabb kegyelmi világossága támadt: „Az Úr az! Szólt Péternek”.(7) János tehát felismerte, hogy Jézus volt a tanácsadó, mint annak idején, az első csodálatos halfogásnál. Péter illendően felvette felső ruháját, a vízbe ugrott, és úszva igyekezett mihamarabb Mesteréhez. János pedig –újabb kegyelem, hogy megírhassa a zsákmány eredményét az utókornak, számolva adogatta ki a halakat: százötvenhárom nagy hallal volt tömve a hálója parton tűz égett. Jézus a maga halait sütötte testvérei számára. De kért a frissen fogott zsákmányból is. Útmutatás volt ez is: Jézus adja az eredményeket, de a mi munkánkra is igényt tart, és az is értékes az Isten Országának építésében.

LÉPCSŐS SZENT JÁNOS

Lépcsős Szent János 

atya

Születésének helyét nem jegyezte fel senki. Gyermekkoráról sem tudunk semmit. 16 éves volt, amikor elhagyta hazáját és a Sinai hegyre jött. Ezen a területem egymást érték a kolostorok és szerzetestelepek. János is belépett az egyikbe, és 4 évig élt benne. Miután elsajátította a szerzetesi élet szabályait, a 20 éves ifjú a Sinai hegy lábánál kezdett remete életet élni. Először egy kunyhóban, később egy barlangban töltött el 40 esztendőt. Imádsággal, kézimunkával élte igénytelen életét. Sokan keresték fel, és ő mindenkit szívesen fogadott, ellátta a szükséges tanácsokkal. 60 éves korában a szomszéd kolostor lakói elöljárójukká választották. Csak nehezen vállalta el. Vezetése alatt a kolostor lakói nagy előhaladást tettek a lelki életben. Amikor érezte, hogy közel van a halála ideje, megvált a kolostortól, régi barlangjába tért vissza, és a szentek halálával halt meg 70 éves korában 649. március 30-án. Egy barátja kérésére megírta saját tapasztalatai alapján a lelki élet szabályait az „Égbe vezető lajtorja”címén ismerjük. Innen kapta a lépcsős, lajtorjás vagy görögösen Klimakhosz János nevet.

Orosz Atanáz püspök húsvéti gondolatai

Orosz Atanáznak, a Miskolci Egyházmegye püspökének húsvéti gondolatait adjuk közre.

Pál írt csaknem kétezer éve arról derűlátó módon, hogy „ha száddal vallod, hogy »Jézus az Úr!«, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz.” (Róm 10,9)

De milyen is ez a hit, amely szerinte „megigazulásra szolgál”? És mire vonatkozik ez egy olyan héten, amikor az egyesülő Európa központjában kellett tehetetlenül a legnagyobb, szinte orvosolhatatlan gyásszal, egy tömegmészárlás eredményével szembenézni?

„A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” (Zsid 11,1) Tehát nemcsak érzelem, s nem pusztán értelmi tevékenység, bár az értelmes ember szívbeli, személyes cselekvését jelenti. Keresztény hitünk, mint személyes kötődés Istenhez, különbözik az emberekbe vetett hittől és bizalomtól.

Idén nagypéntek és húsvét között egy különös naptári egybeesés miatt így idéztük fel az ősi hitvallást: „Hiszek … egy Úrban, Krisztus Jézusban, … aki megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett; … megfeszíttetett miérettünk Poncius Pilátus alatt, és szenvedett és eltemettetett és feltámadott harmadnapon az Írások szerint.”

Mi a Jézus Krisztust hozzánk küldő és feltámasztó Atyába vetjük hitünket. Nemcsak egyes-egyedül, hanem együtt, közösségben. Nemcsak „hiszek … egy Istenben”, hanem ahogy az ősi hitvallások íródtak: „hiszünk”. Görögkatolikus egyházunk a liturgiáinkban egyenesen szemünk és fülünk elé állítja a hitigazságokat: „Látván Krisztus feltámadását az egyedül bűn nélküli Úr Jézust imádjuk... és szent föltámadásodat énekeljük és dicsőítjük”. Megvalljuk azt, hogy „Jézus az Úr!”, és szívünkben hisszük, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül. Jól esik ezt együtt megvallani, megénekelni, mert így erősítjük egymás hitét: „Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált…” Így köszöntjük egymást nem is csak a templomfalakon belül, hanem ünnepi találkozásaink során is: „Krisztus feltámadt!” „Valóban feltámadt!”

Ennek a hitnek közös örömét és a vele járó üdvösséget kívánom minden keresztény testvéremnek.

Az Irgalmasság Szent Éve 121.

március 30.

Pierre Goursat, az alapító halálának emléknapja (március 25.)

Imádkozzunk az Emmanuel Közösség fogadalmas tagjaiért!

• Emmánuel Közösség fogadalmas tagjai

Alapítójuk: Pierre Goursat

Az Emmánuel Közösség és a Jézus Testvériség a katolikus karizmatikus megújulás gyümölcse. A tagok együtt élik meg a Közösség alapkegyelmeit, a napi szentségimádás, a közös örömteli dicsőítés, a másokkal való együtt érző szeretet és az örömhírről való tanúságtétel által. A hivatások egymást kiegészítő kegyelme, a papok, nővérek és testvérek, valamint a világiak közös szolgálata az Egyház megújulása felé mutat, ahol a család, mint az egyház alapsejtje az evangelizáció elsődleges helyévé válik. Emellett az egyedülállók, a dolgozók és a fiatalok körében is fejt ki tevékenységet a Közösség. Kiemelt helyet kap a Jézus Szíve és a Mária tisztelet a Közösség lelkiségében.

Lelkiségünkből:

"Emmánuel azt jelenti, hogy maga Isten van mindig velünk, velünk együtt harcol, sőt megelőz minket harcainkban." Pierre Goursat: Tűz és Remény

 

Szerda húsvét nyolcadában

Szerda húsvét nyolcadában     
ApCsel 3, 1-10; Lk 24, 13-35
„Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt is, hogy hogyan ismerték föl őt a kenyértöréskor”

Fiatal pap koromban a csak Szent Lukács evangéliumában található történetet az emmauszi tanítványok és a feltámadt Jézus találkozásáról minden évben húsvéthétfőn olvastuk fel a szentmisékben. Később a húsvétvasárnapi esti misék evangéliuma lett. Püspökeink ezért húsvéthétfőn emmauszi zarándoklatot tartottak valamelyik megyéspüspök rezidenciájára. Rádöbbentek, hogy nem elegendő a püspökkari konferenciákon látni egymást és tárgyalni, dönteni fontos kérdésekről. Kell néha testvérként ellátogatni az ország püspöki városaiba, látni és élvezni a szép magyar tájak tavaszi zöldülését, virágpompáját, és megnézni, püspöktestvérük hol lakik, milyen örömei és keservei lehetnek püspöki szolgálatában. S nem utolsó sorban: emberileg és kollégiálisan is közelebb kerülni egymáshoz. A nagy magyar katolikus közösség vezetői is legyenek egy kedves család örvendező tagjai. A két elkeseredett, nagypéntek óta hitevesztett kisebb tanítvány húsvétvasárnap délig együtt maradt a tizenegy apostollal. Akkor úgy döntöttek, hogy elhagyják a közösséget. Eddig Jézus személye kötötte őket egybe. Nagypéntek óta úgy érezték, minden elveszett. A Mester meghalt, reményeik eltüntek. Vissza kell térni a szülői házba, folytatni a régi életet. Pedig milyen csodálatos vacsora volt nagycsütörtök este! Jézus bejelentette, hogy vége az Ószövetségnek, Ő, pedig megalapítja az újat a saját vérében. Amikor felemelte a kenyeret vacsora elején, és elmondta felette: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22, 19) Rögtön eszünkbe jutott kafarnaumi program beszéde arról a nagy kenyérajándékról, amelyet az egész világnak ígért. Jobb lesz, mint őseink reggelente hulló mannája volt negyven éven át a pusztában, mert ez a csodálatos kenyér az ő teste lesz. Aki hittel eszik belőle, az a mennyországba is eljut majd. Az első hír ott Kafarnaumban kicsit megijesztette a hallgatóságot: emberhúst enni? Itt most a vacsoránál milyen zseniálisan egyszerűnek tűnt minden. És a vacsora végén fogta a harmadik kelyhet, és azt mondta: „Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”.(20) És amint megettük a kenyér színében az Ő Testét, és megittuk a bor színében az Ő vérét, akkor már nemcsak köztünk volt, de bennünk is. A mozdulata, arca ragyogása mintha bennünk élt volna már. Csak az a kereszten függő csupa seb jézusi test, az maradt volna ki a történetből. Ekkor Jézus, aki közben melléjük csatlakozott, magyarázta, mi miért történt. Az a vacsora és a kereszten függés összetartozott. Együtt érvényes. Kivéve azt a tényt, hogy a kereszthalál csak egyszer lett valóság, a kenyér és a bor átváltoztatása, pedig veletek marad a világ végéig. Aztán hazaértek Emmauszba. Behívták a vándortársat pihenni, vacsorázni. És láss csodát: Kezébe veszi a kenyeret, az arca átszellemül, és nyújtja nekik: Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem. Aztán amint átveszik, a látható Jézus eltűnik. De ott marad a láthatatlan. Ugranak és futnak vissza Jeruzsálemig. Berobbannak az utolsóvacsora termébe: Jézus él, és megmutatta újra, hogy a kenyér és a bor színe alatt örökké élni fog. És élteti híveit! Az örök emmauszt járó magyar testvéreinket hívjuk meg egy ilyen templomi találkozásra: Jézussal és egymással együtt lenni milyen jó!

ARETÚZIAI SZENT MÁRK

Szent Márk 

püspök

Márk Aretúzia püspöke volt, és nagy buzgósággal hirdette a keresztény tanítást a pogányok között. Nagy Konstantin császár idején hatalmat kapva, sok pogány templomot rombolt le, emiatt felkeltette maga ellen a pogányok haragját. A hitehagyott Julián császár idején Márkot kínzások alá vetették. Erényes életet élve, mindenkitől különleges elismerésben részesülve, egyedül ellenségei estek neki a legnagyobb dühösséggel. Egymást felülmúlva igyekeztek a szent idős embert kínozni. A kínzások között igyekezett megőrizni erejét. A város lakói, látva a szent öreg türelmét és állhatatosságát, megszelídültek vele szemben. Szabadon engedték őt. Ezután, meghallgatva keresztény tanításait, mindnyájan az igaz hit felé fordultak, és kereszténnyé lettek. Ez a IV. század közepén történt.

 

A keresztény ember a feltámadás tanúja – Jakubinyi György érsek húsvéti üzenete

Az alábbiakban Jakubinyi Györgynek, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főpásztorának húsvéti üzenetét tesszük közzé.

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

A Szentírás tanúsága szerint Krisztus követőit Antiochiában nevezték először keresztényeknek (ApCsel 11,26). A keresztény kifejezés a magyar nyelvben rokon hangzású a kereszt szóval, de nem abból származik. Latinul a christianus annyit jelent, mint Krisztus híve, követője.

Keresztény hitünknek két alapigazsága van:
– a Szentháromság, vagyis egy Istenben három Személy van: Atya, Fiú és Szentlélek;
– az Úr Jézus Krisztus egy Személy, de két természetben: az isteni és az emberi természetben, vagy ahogy a hosszabb Hiszekegyben mondjuk: igaz Isten és igaz ember.

Az Úr Jézus mennybemenetelekor adta meg az apostoloknak – tehát egyházának – az egyetemes misszió parancsát: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19) Az egyház a tanúja a megváltás művének: Krisztus kereszthalálával és föltámadásával megváltotta a világot, és mennybemenetelekor helyet készített számunkra is. A keresztény ember a feltámadás tanúja. Ezért keresztény hitünk alapja Krisztus feltámadása. Szent Pál ezt világosan tanítja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. (…) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.” (1Kor 15,16–20) Ugyanakkor húsvét a legnagyobb ünnepünk. Az ősegyházban húsvét éjszakáján a szentmisében szolgáltatták ki a hitújoncoknak a beavatás szentségeit: megkeresztelték, megbérmálták őket, és először járultak szentáldozáshoz. Így lettek nagykorú kereszténnyé. Ezért írja elő az egyház harmadik parancsolata: „Évente gyónjál, és legalább húsvéti időben áldozzál.” Legalább egy évben egyszer, a húsvéti időben engesztelődjünk ki Istennel a szentgyónásban és a szentáldozásban. Ne feledjétek, hogy a húsvéti szentgyónás és szentáldozás hagyományos időszaka Szentháromság-vasárnappal zárul.

Amikor Ferenc Szentatyánk meghirdette az irgalmasság rendkívüli szentévét (mely 2015. december 8-ával, a II. vatikáni zsinat lezárása 50. évfordulójával, a Szeplőtelen Fogantatás főünnepével kezdődött, és 2016. november 30-án, Krisztus Király főünnepével zárul), azt is hangsúlyozta, hogy Isten irgalmasságát elsősorban a bűnbánat szentségében, vagyis a szentgyónásban tapasztalhatjuk meg. Ezért kéri Szentatyánk, hogy paptestvéreim minél gyakrabban álljanak a gyónók rendelkezésére, hogy a kiengesztelődés szentségében híveink megtapasztalják Isten irgalmasságát. A Szentatya buzdít, hogy a rendkívüli szentévben tartsunk népmissziókat, 24 óra az Úrért ájtatosságot stb., és az irgalmasság szentévében előszeretettel gyakoroljuk az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit; fel is sorolom őket a Katekizmus alapján:

Az irgalmasság testi cselekedetei (Mt 25,35–46):
1. az éhezőknek ételt adni,
2. a szomjazóknak italt adni,
3. a szegényeket felruházni,
4. az utazóknak szállást adni,
5. a fogságban lévőkért imádkozni,
6. a betegeket látogatni,
7. a halottakat eltemetni.

Az irgalmasság lelki cselekedetei:
1. a bűnösöket meginteni,
2. a tudatlanokat tanítani,
3. a kétkedőknek jótanácsot adni,
4. a szomorúakat vigasztalni,
5. a bántalmakat békével tűrni,
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
7. az élőkért és holtakért imádkozni.

Az Úr Jézus a szeretet parancsát tette meg főparancsnak: szeressük Istent, szeressük embertársunkat. Egy parancsnak nevezi, mert istenszeretetünket csak a felebaráti szeretet gyakorlásával tudjuk bizonyítani: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40) – mondja az Úr Jézus. Elmondhatjuk, hogy az irgalmasság tizennégy cselekedete a felebaráti szeretet gyakorlásának konkrét megvalósítása.

A keresztény ember a feltámadt Krisztus tanúja. De tanúságunkat gyengíti a kereszténység megoszlása. Az utolsó vacsorán mondta az Úr Jézus: „Eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,22–23)

A kereszténységben Keleten és Nyugaton az idén is egy hónap különbséggel ünnepeljük főünnepünket, a húsvétot. Fölösleges bizonygatni, hogy melyik a helyes gyakorlat. Hosszú és bonyolult volna körlevélben időszámítási kérdéseket fejtegetni. De a tanúságtételt erősítené, ha a kereszténység legalább a húsvétot együtt ünnepelné. A katolikus egyház a II. vatikáni zsinat naptárreformról szóló nyilatkozatában felkínálta a keresztény testvéreknek, hogy elfogadna egy közös dátumot, egy meghatározott vasárnapot húsvét megünneplésére, de azzal a feltétellel, hogy ha minden keresztény közösség elfogadja. És itt van a nehézség: a fontos nem a dátum, hanem a tény, hogy megüljük húsvét örömünnepét…

…ezért kívánok kegyelemteljes húsvéti ünnepeket minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek az irgalmasság szentévében!

Gyulafehérvár, 2016. március 27-én, Urunk feltámadásnak főünnepén

György érsek

Az Irgalmasság Szent Éve 120.

március 29.

A rend alapításának ünnepe (március 25.)

Imádkozzunk a piaristákért!

• Piarista Rend Magyar Tartománya

Alapítójuk: Kalazanci Szent József

A „nevelés által evangelizálni” kalazanciusi eszme számunkra ma azt jelenti, hogy olyan együttműködő közösségeket szeretnénk létrehozni, amelyek fejlesztő közeget alkotva, hatékony segítséget nyújtanak a ránk bízottaknak, és a hozzánk fordulóknak abban, hogy kibontakoztathassák teljes emberségüket, és érett személyiséggé váljanak.

Lelkiségünkből:

„Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, és ezt el nem hagynám semmiért a világon.” Kalazanci Szent József

 

Húsvét nyolcadának keddje

Húsvét nyolcadának keddje

Mária Magdolnának elfátyolozták a szemét a könnyek, úgyhogy nem látja meg, hogy Jézus áll előtte. Jézus is sírt földi életében, de ő könnyein át mindig látott bennünket, és megrendültségében is arra figyelmeztette a halott Lázár nővérét, Mártát, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Mária Magdolna azonban önmagát, saját veszteségét siratja. Az Mester holttestéhez való ragaszkodása megakadályozza abban, hogy felismerje az Élőt. Az angyalok láttán nem ijed meg, de nem is örvend, gépiesen felel a kérdésükre, nem vár tőlük sem részvétet, sem segítséget. Néz, de nem lát, „hallja a hangot, érti a szót”, mint Ágnes asszony, de nem fogja fel a szavak értelmét. Akaratán kívül mégis kimondja a titkot, hiszen a feltámadott Úr valóban „elvitte” a halott Mestert – mindörökre.

Nem elég látni és hallani a feltámadott Urat, ez még kevés ahhoz, hogy valóban találkozzunk vele. Egy szó kell, egy személyes néven szólítás, amely minden kétséget kizáróan csak őtőle jöhet, s amely egyben szívünk mélyéig megérint bennünket. Ez az igazi húsvéti esemény! Olyan benső történés, amely semmiféle külső igazolást nem igényel, amely az evidencia villámfényével világít meg mindent. Ilyenben részesült Tamás apostol is, akit az Úr felszólított: „Tedd ide ujjadat, és nézd a kezemet!”, s aki a sebhelyek érintésével már mit sem törődve kiáltott fel, Jézus lábához borulva: „Én Uram és én Istenem!”

Feltámadott Jézusunk, Te minket is a nevünkön szólítasz, egyenként, személyesen. Add, hogy belső érintésedre kilépjünk önsajnálatunkból, a tegnap világához való meddő ragaszkodásunkból, és új, élő kapcsolatba lépjünk Veled. Ne engedd, hogy ki akarjuk sajátítani a Veled való találkozás kegyelmét, hanem segíts, hogy a Tőled kapott isteni jelet úgy őrizzük meg szívünkben, hogy sietünk megosztani testvéreinkkel az örömhírt, amelyet ránk bíztál.

 

TRIGLIAI SZENT ISTVÁN

Szent István 

hitvalló

István atya Örmény Leó képüldöző császár idejében (813-20.) élt. Gyermekkorától megszerette az erényes életet, szerzetessé lett, é s erényes élete miatt a Konstantinápoly Közeli Triglia kolostor főnöke lett. A képüldöző császár magához hívatta Istvánt, és kényszeríttette, hogy változtasson képtisztelő magatartásán. István ezt nem tette, sőt a császárnak szemére hányta istentelenségét. Állhatatossága miatt sok kínzás után száműzetésbe került, és meg is halt benne a IX. század második felében.

Életünk megváltozik, de meg nem szűnik – Majnek Antal püspök húsvéti gondolatai

Az alábbiakban közöljük Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye főpásztorának húsvét alkalmából írott gondolatait.

Minden érző szívű embert fájdalommal tölt el, ha szenvedőkkel találkozik, vagy ha egy szenvedővel él, dolgozik együtt. Növekszik fájdalmunk, ha úgy sejtjük, nincs is már remény, és a házastársunk, szülőnk vagy testvérünk meg fog halni. Részvétet ébreszt minden jó barátban, ha idő előtt meghal valaki. Oly sok „miért?” hangzik el ilyenkor, néha csúnyán, keserűen vádolva valakit – talán még az Istent is. Ez a lázadó, bántó hangnem különösen fáj Mennyei Atyánknak, aki pedig tudjuk, hogy éppen ezért küldte le Fiát, hogy elmondja nekünk az örömhírt: van szabadulás! Minden bajból, a Sátán leghalálosabb szorításából is. Igen, az Isten Fia, a názáreti Jézus lejött a földre, meghirdette az Isten Országát, elmondta a bejutás feltételeit: mindaz, aki hisz benne, annak örök élete lesz, s ő azt feltámasztja az utolsó napon (vö. Jn 6,40). Megtanította övéit a földi boldogulásra is nyolc boldogságmondásával. Aki vállal minden keresztet Ővele, azt Ő már ebben az életben is a teljes szellemi boldogságra vezeti. A pünkösdi kegyelemáradás óta ezt bizonyítják Jézus igaz hívei, szentjei. Ezt a mennyből származó békét, örömet semmi sem tudja elvenni, még a test számára kínkeserves halál sem, mert Szent Pállal valljuk: „A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk” (2Kor 4,17).

Jézus gyakran bátorította hallgatóit, hogy nem a halálé az utolsó szó. Szépen fogalmazza meg ezt a szentmise hálaéneke: „Életünk megváltozik, de meg nem szűnik, s mikor halandó testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök otthon várja!” Jézus a halottfeltámasztásokkal is bizonyította szavait. Óriási volt minden alkalommal az ámulat, pedig a Mester azt tanította, hogy ennél is nagyobb dolog a lelki halálból feltámadni. Ilyenkor nagyobb öröm van a mennyben, mint a többi igaz miatt. Ezt mutatta be például a tékozló fiúról szóló példabeszédével is.

Az idősebbek gyakran esnek abba a hibába, hogy minden fiatalt ilyen tékozló fiúnak látnak, s jobban szeretnék, ha hűséges fiak lennének körülöttük. Érthető ez a kívánság, de láttuk az idősebb fiú történetében, hogy ebben is érhet minket nagy csalódás. A fiataloknak ma sem több szidásra, hanem inkább segítségre van szükségük. Gondoljuk csak meg, kik a felelősek az ő elcsábulásukért, elcsavargásukért: azok a tévéműsorok, az internet veszélyes, bűnös kínálatai, a szórakoztatóipar erkölcstelensége stb. Ezeket pedig felnőttek irányítják! Lehet, hogy az otthon elcsattanó pofonok többségét nem is a gyerekek, hanem a szülők, nevelők érdemelnék?! Az apák bűne a rossz példa által száll tovább a fiakra. Ez az, amit az Ószövetség a harmadízig, hetedízig való büntetésnek nevez.

A jó hír az, hogy a nemzedékről nemzedékre áthagyományozott bűn láncolata megszakítható! Igaz, nem emberi erőből. De „gyengeségünkben segítségünkre siet a Lélek”, és – ha együttműködünk – a sátán kénytelen kiengedni bennünket a kötelékei közül, hiszen Jézus megfizette értünk a váltságdíjat. A vérével fizette meg. Ennyire fontosak vagyunk neki. Kivétel nélkül mindegyikünk. A pap, a munkásember, a háziasszony, a magatehetetlen idős, egyformán. Még csak nem is érdemeink szerint: ugyanúgy végtelenül fontosak neki a jók is, a bűnösök is, a lenézettek, a mások által elítéltek. Ő nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem, hogy megmentse azt. (Jn 12,47) És boldog az az ember, aki azok közé sorolja magát, akiknek szükségük van megmentésre, mert az hálával fogadja Jézus megmentő szenvedését, és része lesz a Feltámadás örömében.

Kívánom az egyházmegye híveinek és Neked, kedves olvasónak, hogy merd gyengeségeid, bűneid sötétségét előhozni a pincéből, hogy a Feltámadás fényességében megsemmisüljenek, és így az Irgalmas Isten öröme betölthesse a szíved!

Az Irgalmasság Szent Éve 119.

Jézus Krisztus feltámadására nem úgy tekintünk, mint egy múltbéli eseményre, hanem mint a bűnbocsánatban megnyilvánuló folytonos újjáteremtésre. Hiszen a megbocsátás olyan nagy esemény, hogy az életünk értelme függ tőle. Ha nem bocsát meg az, akit szeretünk s akit megbántottunk, a létezés akár az öngyilkosságig menően is értelmét veszti számunkra. Húsvét lényege belső, lényegében láthatatlan történés, mely itt és most érint minket: Jézus szent halálának végtelen érdemeiért megnyílik előttünk az atyai háznak, Isten belső életének ajtaja, Jézusba kapaszkodva kiléphetünk eddigi életünk halotti lepleiből, s a hit által őbelé mint Főbe iktatva az anyag, az ösztönök és az egész világ fölötti uralomban részesülünk.

A választható két Szentlecke mindegyike ezt a tanítást mélyíti el bennünk. „Meghaltatok – olvassuk a kolosszei levélben –, és életetek el van rejtve Krisztussal az Istenben.” Üdvösségünk azon múlik, hogy mennyiben haltunk meg az Istent visszautasító világ számára, illetve mennyiben fogadjuk el és vállaljuk mindennapi életünkben azt az ajándékot, hogy életünk magja: személyiségünk, értelmünk, akaratunk, szabadságunk, szeretetre való képességünk a hit által Krisztussal Isten legbelső életébe lett beágyazva, s ezáltal már a feltámadás lényegét elővételezzük. „Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal!” – írja az Apostol az első korintusi levélben. A Húsvét előtti életből semmi rosszat, alantasat bele ne keverjünk Húsvét utáni életünkbe! Nem arról van szó, hogy mindjárt vétkezhetetlenné kell válnunk, de arról igen, hogy nem alkudhatunk meg többé rosszra való hajlamunkkal. Akkor valóban betölti szívünket Húsvét múlhatatlan ragyogása és békessége, mellyel a mai napon köszönt bennünket a Feltámadott.

Halottaiból feltámadt Úr Jézus Krisztus, hiába keresünk Téged, az örökkön Élőt a holtak között, az üres sírban, a leplek alatt. Kérünk, segíts, hogy e világ nyilvánvaló ürességeinek üzenetét megértve már csak az odafentvalókat keressük, amelyek egyben „idebentvalók” is: a Te halálod és feltámadásod által újjászületett ember szívének örök húsvéti valóságai.

Húsvéthétfő

Húsvéthétfő

„Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették” Jézus húsvétvasárnap hajnalban feltámadt. Hitünk egyik legalapvetőbb hittétele. Magát a feltámadás tényét, pillanatát nem látta emberfia, csak angyalok látták nagy-nagy örömmel. Ezt onnan tudjuk, hogy angyali tisztaság és rend maradt utánuk. No, meg később Jézus holttestét kereső asszonyoknak meg is mutatkoztak. Emberek vajon miért nem láthatták? A feltámadás tényének tanúságtevői lettek volna erre hivatottak, de a kereszt botránya miatt (Mt 26,31-32) ők is elvesztették Jézus istenségébe vetett hitüket, mint az Úr követői is mind, kivéve a Szűzanyát. Neki viszont nem a feltámadás pillanata, hanem Jézus azonnali látogatása volt a jutalma, ennek pedig nem a fájdalmakat őrző sírkamra volt a legmegfelelőbb hely. A feltámadás lényege: Jézus isteni ereje, amely emberi lelkével és testével is elválaszthatatlanul össze volt kötve megtestesülése pillanatától kezdve, a pokol tornácáról visszahozta emberlelkét a halott testhez a sírba. Jézus lelke csak most látta halotti leplekbe burkolt testét, hiszen a lélek a keresztfáról távozott belőle, és lelki szemei ezt a pillanatot láthatták meg a véres valóságban. Az angyalok ügyesen kibontották a szenvedéstől megtört szent testet, angyali gondossággal összehajtogatták a lepedőt és a kendőt, elhelyezték külön mindkettőt. Ebben a pillanatban Isten időt nem igénylő ténykedése helyre hozta a sérüléseket, begyógyított minden sebet, kivéve a kereszthalált bizonyító szeghelyeket kézen és lábon, meg a lándzsaszúrás mellsebét. Mivel utolsó csepp vérét is kiontották, friss vért teremtett ereibe, átalakította a mennyei életre, és a lélek azonnal visszatért belé, elfoglalta természetes és immár örökös helyét. Jézus mint ember is élt újra, hogy többé meg se haljon! Így mutatkozott be később Szent Jánosnak a mennyben: „Én vagyok az első és az utolsó, az élő, bár halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai”. (Jel 1,17-18) A következő pillanatban a sziklán keresztül távozott Jézus diadalmasan Édesanyjához. A sír zárókövét már a legkisebb angyal kapta fel és hajította a rémült hadfiak közé, majd ráült. Jelezte a nagyképű főtanács őrségének, hogy egyetlen kisangyal elég lett volna egész  Római Birodalom egyesített haderejének megsemmisítésre, ha Jézus ezt vezényelte volna. A hősi őrség inába is szállt rögtön a bátorsága. Mária Magdolna ebben az időben ment a sírhoz. Jézus holttestét kereste, hogy végleg eltemesse. Rémülten látta, hogy nyitott a sír, aztán odalépve még jobban megijedt: üres is! Azonnal futott Péter és János apostolokhoz. Ők is futni kezdtek, János gyorsabban odaért, kívülről betekintett, majd Péter után belépve látta az üres padkán gondosan elhelyezett lepleket. Következtetett: a holttest nincs itt, angyali rend van, Jézus feltámadt, ahogy háromszor előre megmondta. „Látta és hitt”. (8) Jézus feltámadását mi sem láttuk, de hiszünk a tanúknak, akik még aznap este és később is többször látták Őt élve, megtapintották, beszélgettek és ettek is vele. Üzen-e nekünk, magyaroknak, valamit Jézus? Március 9-én arra kértem az Urat ezen a helyen: Uram, mond hangosan, hogy egy ország hallja meg, amit Lázár sírbarlangja előtt kiáltottál: „Lázár, jöjj ki!” (Jn 11,43) Köszönöm, Uram, hogy megtetted, és sokan meghallották. Ma újra kérlek: több millió magyar testvérem lelkéből kiloptak Téged, Uram. Ezek holt lelkek. Ezekiel helyett velem mondasd el parancsodat: „A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek, és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek!” (Ez 37,9) Köszönöm, Uram!