CANISIUS SZENT PÉTER
+Nijmegen, 1521. május 8. *Fribourg, 1597. december 21.
,,Úgy
tetszett végtelen jóságodnak, Szent Atya és örök Főpap, hogy bensőségesen
kérleljem apostolaidat, akiket a vatikáni bazilikában tisztelnek, és akik
kegyelmeddel olyan nagy csodákat műveltek: adjanak a pápa apostoli áldásának
állandó hatóerőt. Nagy vigasztalást éreztem és kegyelmed jelenlétét, amelyet Te
az ő közbenjárásukra nekem adtál. Ők is megáldották és jóváhagyták németországi
küldetésemet, és úgy éreztem, hogy nekem, aki hozzájuk hasonlóan apostollá
lettem Németország számára, jóságos pártfogásukat ígérték. Te tudod, Uram,
milyen nagyon és milyen sokszor rám bíztad éppen azon a napon Németországot, amelynek
állandóan gondját kell viselnem, s amelyért minden erőmet mozgósítanom kell.
Vágytam Németországért élni és halni, hogy így a németek angyalával (Szent
Mihállyal) együtt dolgozzam.''
Peter Kanijs ezt jegyezte be lelki naplójába 1549. szeptember 2-án. III. Pál
pápa fogadta őt az Angyalvárban, aztán a Szent Péter- templomban az
apostolfejedelem sírjánál az ő áldásáért imádkozott. Abban az órában világosan
látta életfeladatát. És amit akkor érzett, ünnepélyes elismerésben részesült,
amikor XIII. Leó pápa ,,Szent Bonifác után Németország második apostolának''
nevezte.
Ami addig a napig történt, előkészület volt. Kanijs Péter ugyanazon a napon
született, amelyen Wormsban kimondták Lutherre a birodalmi átkot. Tekintélyes
nimwegeni patrícius családból származott. A város akkor a gelderni hercegséghez
és egyben a Német Birodalomhoz tartozott. Az ifjú Kanijs atyja akarata ellenére
a teológiai tanulmányokat választotta. Kölnben szoros kapcsolatba került tudós
és jámbor papoknak egy körével, akik valódi egyházi megújuláson fáradoztak, és
elevenen élt bennük a devotio moderna, valamint a német misztika szelleme. 1543
májusában belépett a pár évvel korábban alapított Jézus Társaságba. Előtte
Mainzban elvégezte a lelkigyakorlatot Faber Péternél, aki egyike volt Loyolai
Szent Ignác első társainak.
Kölnben Canisius körül alakult meg a német föld első jezsuita közössége. A
protestantizmushoz húzó Hermann von Wied választófejedelem érsekkel szemben ő
lett a vitákban a katolikus papság és a polgárság szószólója. Alig huszonnégy
éves korában, 1545- ben háromszor is ő képviselte V. Károly császárnál Köln
városának érdekeit. Ebből az alkalomból figyelt föl a fiatal Canisiusra Otto
Truchsess von Waldburg bíboros, augsburgi érsek, és magával vitte teológusaként
a trienti zsinatra, amikor azt Bolognába helyezték át. 1547 szeptemberében
innen hívta Ignác Rómába. 1548 tavaszától 1549 júliusáig Messinában működött,
Ignác akkor jelölte ki a németországi munkára. És éppen odafelé utaztában
tapasztalta Rómában küldetésének már említett megerősítését.
A következő három évtized során Canisiusnak döntő része volt a hitszakadásban
megrendült német egyház újjáépítésében. Mint tanár és hitszónok közvetlenül a
katolikusok visszatérítésén munkálkodott.
1566 júniusában Ignác kinevezte az újonnan alapított felsőnémet rendtartomány
élére, melyet 1569-ig vezetett. Személyes tekintélye nagyban hozzájárult a
hazai utánpótlás megindulásához. A rendi szervezetnek ezzel a kiépítésével
Canisius megteremtette a szükséges föltételeket a hatékony és tervszerű munka
számára. Ezzel a Jézus Társaság az ellenreformáció átütő erejű tényezője lett.
Canisius személyes hatása még fontosabb volt az egyházpolitikára. Kora
katolikus táborának szinte minden fontos emberével személyes kapcsolatban állt,
és lényegesen hozzájárult a katolikusok között az új öntudat ébresztéséhez.
Egyszerre volt bizalmi embere a katolikus fejedelmeknek és a pápáknak, mindig
bevonták a fontosabb egyházpolitikai tárgyalásokba. Terjedelmes
reformtervezetei különösen XIII. Gergely idejében voltak döntőek Róma
intézkedéseiben. Ezekben a fölterjesztésekben élesen ítélte meg a németországi
klérus, sőt a püspökök egy részének magatartását is, gondosabb kiválasztást és
jobb képzést követelve számukra. Szorosabb kapcsolatot sürgetett Róma és a
németországi egyház között.
Legszélesebb körű hatása Canisius irodalmi műveinek volt. Közülük is első
helyen katekizmusa áll, amelyet Luther katekizmusának ellensúlyozására szántak.
I. Ferdinánd császár sürgetésére három kiadásban készítette el. A rövid
kérdések és feleletek mindegyik kiadásban közös külső formája nem Canisius
találmánya ugyan, de ő alkalmazta a legkövetkezetesebben. A katekizmusok nem
igénylik a gondolatok eredetiségét, és nincsenek irodalmi ambícióik, mégis
Canisius legsikerültebb alkotásai lettek. Még a szerző életében kétszáznál több
kiadást értek meg, Európában és a tengeren túl is használták és számos nyelvre
lefordították őket. A 19. századig több száz kiadásuk jelent meg.
1580 végén Canisius Fribourgba ment, hogy fölépítse az újonnan alapított
kollégiumot. 1590 tájáig mint szónok, s a halálát megelőző utolsó néhány napig
mint író is tevékenykedett. A csak töredékekben fennmaradt Lelki napló
lezárásának tekintendő Lelki végrendeletét életének utolsó éveiben írta. Ebben
Canisius bepillantást enged életébe és fáradhatatlan tevékenységébe.
Kitűnt szilárd hitével, amely szinte teljesen közömbösítette a kívülről rátörő
hatásokat. A pápasághoz és az Egyházhoz töretlenül hű maradt. Világosan látta
kora gyakorlati egyházi életének gyöngeségeit, és szinte példátlan nyíltsággal
ki is mondta őket. Ezek a tapasztalatok mégsem tették sem az Egyházat, sem
életének bizonyos formáit kérdésessé. A hangsúlyozott egyháziasság a
legvilágosabb alapvonás, amely Canisius életét végigkísérte.
Naplójának töredékei azt bizonyítják, hogy ez az Egyház iránti szeretet és
hűség ugyanúgy az Istennel való állandó kapcsolatból született, mint ahogy
minden más tevékenységét is ez fogta össze és egységesítette. Vallásossága a
devotio moderna szellemének megfelelő keresztény humanizmus volt, amelyet a
Szentírás és az egyházatyák átfogó ismerete határozott meg. Ugyanakkor lelki
életét kitüntető misztikus kegyelmek is kísérték; különösen fontos volt számára
egy látomásos Jézus Szíve-kinyilatkoztatás, amelyben fogadalomtételének napján,
1549. szeptember 4-én részesült Rómában.
Noha Canisius hűséges volt feladatához, távol állt tőle minden fanatizmus. Írói
nyelve az akkoriban szokásos durva vitákhoz viszonyítva föltűnően szelíd volt,
s barátait is igyekezett mérsékletre bírni. Különbséget tett az Egyháztól való
tudatos és éppen ezért bűnös elszakadás és a tényleges, de bűnösnek nem
mondható elszakadás között, amikor az Egyházát elhagyó ember nem volt eléggé
tudatában annak, hogy valójában mit tesz. Rómával szemben is hangsúlyozta
meggyőződését, hogy a protestánsok többségének esetében nem lehet bűnös
elszakadásról beszélni.
Canisius jelentőségét elsősorban abban kell látnunk, hogy világosan fölismerte
a kor helyzetéből adódó feladatokat, és megvolt a képessége, hogy ezeknek a
nagyon változatos feladatoknak fáradhatatlan buzgalommal megfeleljen. Közben
tudatosan lemondott saját terveiről és személyes céljairól, s teljesen eggyé
lett a kapott feladattal. Az Egyházban lévő visszaélések és saját táborának
renyhesége sokszor ilyen panaszra fakasztotta: ,,Péter alszik, Júdás
virraszt!'' Ennek ellenére semmi jelét sem találjuk nála a csüggedésnek vagy a
kétségbeesésnek. Gyakran sikerült bátorságot öntenie a rettegőkbe.
Bizakodásának titka szilárd hite volt, amint az kitűnik a következő
levéltöredékből: ,,Sok ember félelme nagyobb a kelleténél, mert emberi
segítséget keres és nem istenit, s az Egyház problémáira is kétségbeesésben és
nem szent bizakodásban keresi a segítséget.'' Itt megmutatkozik igazi nagysága:
tudatában volt, hogy látszólag feleslegesen és eredménytelenül kell dolgoznia.
Mégis kitartott a munkában mindvégig hűen és fáradhatatlanul, valósággal életét
áldozta érte.
Halála után rövidesen megindult az első német jezsuita tisztelete a német
rendtartományban, Svájcban, Tirolban és a délnémet területen. Katekizmusa révén
még az egyszerű nép körében is olyan elevenen maradt meg emlékezete, hogy a 19.
századig maga a ,,Canisius'' név a katekizmust jelentette. Már 1614-ben
megjelent első nyomtatott életrajza Matthaus Rader tollából. Ezt követte
1616-ban Sacchini életrajza, amelyet később is nagyra értékeltek. A hamarosan
megindult boldoggá avatási eljárást megszakította a jezsuita rend eltörlése,
így csak 1864-ben sikerült boldoggá avatni. XI. Pius pápa 1925-ben szentté avatta,
s egyúttal egyháztanítóvá emelte. A szent teste a fribourgi Szent
Mihály-templomban nyugszik.
Ünnepét 1926-ban vették föl a római naptárba, április 27-re. 1969- ben
áthelyezték halála napjára, december 21-re.
--------------------------------------------------------------------------------
Bárhova érkezett Canisius Péter, elszomorította a hívők vallási tudatlansága,
és emiatt gyakran kifakadt a hanyag papok ellen. Egyszer a prédikációjában
nevével játszva (canis = kutya) azt mondta, az evangélium hirdetőjének nem
szabad az ige szolgálatát elhanyagolnia, nehogy néma kutyának nevezze a próféta
(Iz 56,10), mert nem tud ugatni. Ő azért jött, hogy őrködjön és ugasson, és
minden papnak így kell fölfognia saját hivatását.
Amikor Canisius teológiaprofesszor és rektor volt az ingolstadti egyetemen,
különleges feladatok elé állította őt hivatala. Gyakran kénytelen volt
elsimítani és helyrehozni rendezetlen ügyeket, adósságokat. Egy diák éjszaka
lövöldözött az utcán, és fölverte álmukból a tiszteletreméltó polgárokat, egy
másik megsebesített valakit a tánchelyen -- a rektornak kellett a
fölháborodottakat lecsöndesítenie, és a bajcsinálókat megleckéztetnie. De a
professzorok is számos tennivalót adtak. Mindig Canisiusnak kellett
helyreállítania a békét. Canisius Péter lelkipásztori munkájáról eleven
tájékoztatást ad egy korabeli híradás: Ingolstadtban akkora tömeg gyűlt össze
prédikációira, hogy sokan az ajtón kívül rekedtek, és kénytelenek voltak az
ablakon át hallgatni szavait. Bécsben először csak tíz hívőnek kezdett
prédikálni; később már a város egyik templomába sem fértek be hallgatói, és
szinte még a Szent
István-dómot is szétfeszítette a szorongó tömeg. Amikor Regensburgban
prédikált, Dél-Németország püspökei a lába előtt ültek. A wormsi császári dómban
megérkezése után azonnal a szószékre kellett mennie. Amikor Kölnben egy beszéd
után el akarta hagyni a dómot, úgy körülvette a nép, mintha király lett volna.
Oybin bei Zittauban lecsitította a kolostor birtokának bérlőit. Állt a prágai
dóm szószékén, előadásokat tartott Krakkóban, majd ismét Strassburgban. Amikor
prédikálni kezdett Augsburgban, nem volt ötvennél több hallgatója; néhány hónap
múlva már kilencszázan tértek meg.
Sok irigye volt, ellenfelei gúnnyal és rágalmazással próbálkoztak. Elnevezték
szerzeteskutyának, istenkáromlónak, a pápa szamarának, szélhámos csalónak. Az
1566. évi birodalmi gyűlés idején kormot öntöttek szenteltvíz-tartóiba. Böjti
időben sült pecsenyét kínálgattak a templomba menőknek, beszéde alatt követ
dobáltak a templomba. Péter egyetlen válasza ez volt: ,,Benedictus Deus! --
Legyen áldott az Isten!'' Rendtársainak ezt írta: ,,Szeressük azokat, akik
üldöznek és rágalmaznak bennünket. Bárcsak jobban szeretnénk őket, mint ahogy
ők minket gyaláznak!'' A ránk maradt prédikációiban Péter sohasem használt
olyan kifejezéseket mint tévtanító, protestáns vagy luteránus. Tisztelettel
,,új tanítókról'' vagy ,,új világról'' beszélt.
Amikor halálos ágyán feküdt, utolsó erejével a szentolvasót imádkozta.
Rendtársai, akik körülvették ágyát, meghatottan imádkoztak vele együtt. Miután
elhangzott az utolsó Üdvözlégy, Canisius kissé fölemelkedett, szent
csodálkozással a szoba egyik helyére nézett, kezével odamutatott, és azt
mondta: ,,Látjátok, látjátok?'' Az ott állók semmit sem láttak. A haldokló
azonban teljes pompájában látta a Szent Szüzet, aki hűséges szolgáját hívta.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Péter
áldozópapodat erényekkel és tudással vértezted föl, hogy megvédhesse a
katolikus hitet, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy akik még keresik az
igazságot, mindnyájan rád találjanak, néped pedig hűségesen kitartson neved
megvallásában!