Sako káld pátriárka: A
karácsony legyen ünnep minden iraki számára
„Karácsony napja legyen ünnep minden iraki
számára” – kéri Louis Raphaël Sako bíboros, babiloni káld pátriárka abban a
nyílt levelében, melyet az úgynevezett Iszlám Állam legyőzésének első
évfordulója alkalmából tett közzé.
A káld pátriárka hálát ad az iraki népnek a
győzelemért, és köszönetet mond azoknak, akik hozzájárultak az ISIS által
elfoglalt területek felszabadításához. Isten irgalmasságát kéri a vértanúk
számára, és gyógyulást a sebesülteknek. Sako pátriárka csapatmunkát kér a
szeretett irakiaktól, hogy együtt rombolják le a megosztás kultúráját, közösen
neveljék a népet a szélsőségesség és a terrorizmus ellen, valamint hogy
előmozdítsák a másik elfogadásának kultúráját. Törekedjenek a béke és az
állampolgári jogok előmozdítására, és támogassák a békés együttélést. Reméli,
hogy az új iraki kormány valóban az igazi újjászületést szolgálja. A „Nagy
Győzelem” évfordulóján a káld pátriárka közvetlenül az iraki
miniszterelnökhöz, Adil Abdul-Mahdihoz fordulva jelentette be, hogy hétfő
reggel az ország keresztény templomainak harangjai megszólalnak, és imádságra
hívnak mindenkit a békéért. Végül a Béke Fejedelméhez fordulva békét kér az
egész országra.
Louis Raphaël Sako bíboros,
babiloni káld pátriárka egy másik levelet is közzétett, melyet az ország
elnökének, Barham Szálihnak írt. Ebben a nyílt levélben a pátriárka hivatalosan
kéri, hogy karácsony napját nyilvánítsák nemzeti ünnepnek. Kérelme magyarázatául
arról ír, hogy karácsony ünnepe elterjedt az egész világon, beleértve a
Közel-Keletet is: Jordániában, Szíriában, Libanonban, Kurdisztán iraki részében
és Kirkuk tartományban is megünneplik. Ezért azt kéri, hogy fogadjanak el egy
új törvényt, hogy karácsony hivatalos ünnep legyen Irakban, figyelembe véve
azt, hogy a muszlim testvérek tiszteletet tanúsítanak Krisztus iránt, akinek a
nevét kilencvenhárom alkalommal említi a Szent Korán. Egy ilyen rendelkezés
boldoggá tenné a keresztény hitű iraki állampolgárokat, arra bátorítva őket,
hogy maradjanak az országban, ne vándoroljanak ki. Mindez megerősítené a
vallások tiszteletét, és kedvező fogadtatásra lelne nemzetközi szinten is.Sako pátriárka több alkalommal hangsúlyozta annak szükségességét, hogy meggyőző és termékeny lelkiséget kell teremteni, amivel bátorítani és vigasztalni tudják azokat az embereket, akik otthonuk elhagyására kényszerültek, és most száműzetésben élnek. Erősíteni kell bennük a reménységet, hogy visszatérhessenek hazájukba. Ennek a lelkiségnek a formálása azért is fontos, mert a háború és a dzsihadista erőszak miatt elszakadtak hagyományos lelki gyökereiktől. Ma újból fel kell fedezni e tapasztalatok gazdagságát, amitől megfosztották őket attól kezdve, hogy 2014 augusztusában el kellett hagyniuk a Ninivei-fennsíkot, és menekülttáborokba kerültek.
A térség felszabadítása után sokan visszatértek régi otthonaikba, megannyi nehézséget vállalva. Ebben az összefüggésben – ajánlja a káld pátriárka – hasznos lenne kidolgozni a migráció teológiáját mint a kivándorlás és hazatérés teológiáját, azon tapasztalatok jegyében, melyeket a Szentírásban is megtalálunk. Éljük az isteni erényeket még a legnehezebb körülmények között is, s ne engedjük, hogy a csalódás és reménytelenség magával sodorjon bennünket! – zárul Sako pátriárka buzdítása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése