Advent 3. hét szerda
Foganás,
áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap
ezekben a napokban. A Szentírásban szereplő meddő asszonyokat: Sárát, Ráchelt,
Mánoah feleségét, Hannát és Erzsébetet azonban Isten különleges módon
kárpótolta, mert nemcsak elvette szégyenüket, visszaadva nekik a teremtéskor
kimondott isteni áldást, hanem fiaikat isteni küldetésre választotta ki a nép
körében, hogy még bőségesebb áldás hordozói legyenek. Előképek ők, annak
bizonyságai, hogy az Úr a természet rendje fölött is hatalommal bír, s bár a
kövekből is tudna fiakat támasztani magának, mégis inkább azt választja, hogy
az anyai méltóságot magasztalja fel.
S ez
leginkább abban mutatkozik meg, hogy nem mondott le arról, hogy szent Fia is
édesanyától szülessen, testesüljön meg. Szűz Mária esetében ugyanakkor az isteni
közbeavatkozás még csodálatosabb, mert ő nem meddő, az Úr – amint a bűntől is
előre megóvta – a természet rendjét mintegy megelőzve indítja el méhében Isten
Fiának földi életét. Ő az a fügefa, amely már kora nyáron gyümölcsöt hoz,
holott még nincs itt a gyümölcsérés ideje. Zárt kert, egy darabka az elveszett
paradicsomból, ahová egyedül Istennek van szabad bejárása.
„Ó,
Jessze gyökere, ki jelként állsz a népek között, kit látván, a királyok megnémulnak,
kire a népek vágyakoznak: jöjj el, és szabadíts meg minket, már ne
késlekedjél!” Ó, Jézus Krisztus, Jessze gyökere és sarja! Mint valóságos
embernek, Neked is vannak őseid, kik nemzedékről nemzedékre átörökítették
emberi tested anyagát és alkotóelemeit. Már ősatyánk, Ábrahám sejtjeiben
hordozott Téged, s génjeid ott rejtőztek Dávid atyjának, Jesszének testében,
hogy amikor elérkezett az idők teljessége, Édesanyád, Dávid leánya a
Szentlélektől fogantatva világra szüljön Téged. Szenteld meg, kérünk, és tedd
gyümölcsözővé adventi készületünket, hogy buzgó várakozásunk és vágyakozásunk
által mi is Krisztus-hordozókká legyünk, és cselekedeteinkkel a világra
szüljünk Téged. Te pedig teljesítsd be szent néped, az Egyház vágyakozását:
jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése