Ferenc pápa köszöntötte a Katolikus Akció olasz fiataljait
A Szentatya csütörtökön az Apostoli Palota Konzisztórium-termében
fogadta a Katolikus Akció olasz részlegének 65 fiatal tagját a közelgő
Karácsony alkalmából.
Beszédében
a pápa Isten ajándékának nevezte, hogy vannak olyan papok és világiak, akik
nagy szeretettel foglalkoznak a fiatalok emberi és keresztény képzésével. Ezért
köszönetet kell mondani és imádkozni kell értük! – buzdította a fiatalokat a
Szentatya.
Az Úr mindannyiunkat szeret
Utalt
képzésük idei témájára, amely Jézus találkozása a betániai Mártával és
Máriával. Ebből az evangéliumi részből kiindulva az olasz egyházmegyék
fiataljai válaszolnak a hívásra, hogy legyenek Jézus barátai, ismerjék meg
jobban és találkozzanak Vele mindennap az imában, hogy misszionáriusaivá
válhassanak. Az üdvösség üzenetének hirdetéséről van szó. De mi is ez az
üzenet? – tette fel a kérdést a pápa. Az, hogy az Úr mindannyiunkat szeret. Ez
az az igazán nagy és jó hír, amelyet Isten adott a világnak Fiának, Jézusnak az
eljövetelével.
Jótékonysági kezdeményezések
Ferenc
pápa emlékeztetett a jótékonysági kezdeményezésre, amelyet képzésük részeként
előmozdítanak. Idén az a céljuk, hogy az élelemhez való jogot és a földművesek
méltóságát támogassák. A Szentatya nagyra értékelte tevékenységüket. Ezentúl
adományt is felajánlanak az Apostoli Alamizsnahivatalnak: olyan termékeket
adnak át, amelyek a szegények személyes higiéniáját szolgálják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése