Éljünk úgy, hogy annak Isten is örüljön – Pál Feri atya az örömről
Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel az örömről beszélgettünk a Gaudete vasárnap apropóján.
– Mi az
öröm? Hosszúra nyúlt infantilizmus vagy rövid ideig tartó szenilitás?
–
Mentálhigiénés szempontból azt mondtatjuk, hogy az öröm az egyik alapérzés. A
pszichológia szerint legalább négy alapérzés van: a harag, a félelem, a
szomorúság és az öröm. Az érzéseket érdemes megkülönböztetni az érzetektől,
mint például a hideg- vagy a fájdalomérzet. Az érzeteink közvetlenebbül
kapcsolódnak a fizikai létezésünkhöz. Az érzés ugyanakkor nem azonos az
érzelemmel. Nézzük mondjuk a féltékenységet. Ez az érzelem három érzést is
magában foglal, különböző mértékben: van benne szomorúság, félelem és harag is.
Érzéseket
akkor és úgy is átélhetünk, ha nem ismerjük az okukat. Tudok örülni annak, hogy
reggel felkeltem, süt a nap, vagy éppen leesett a hó – de nem tudom, hogy miért
örülök, hiszen ilyesmi máskor is előfordul. Papként pedig szívesen hozzáteszem,
hogy az öröm a Szentlélekkel való kapcsolat gyümölcse. Az Istenre hangolt élet
következménye.
– Miért
jó, hogy az Egyház belopja az örömöt a látszólag szomorú időszakokba is?
Adventben ott van például az örömvasárnap.
– Advent
idején a karácsonyi öröm elővételezéséről is szó van. A középkorban az
örömvasárnap a szigorúbb böjti fegyelem oldására is alkalmas volt, felhívva a
figyelmet arra, hogy miért, kiért is tartjuk a böjtöt. Az Egyház bölcsességét
lélektani szempontból izgalmasnak és lényegesnek tartom. Mi az öröm? Az öröm
egyfelől pozitív érzésekkel teli állapot, de ha azt mondom, hogy ma az öröm
vasárnapja van, meddig érezzük ezt valójában? Lehet, hogy csupán néhány percig.
Mégis joggal állítjuk, hogy ez egy örömteli nap. Miért? Azért, mert mást
jelent, ha azt mondom, hogy boldognak érzem magam, és mást, ha azt, hogy boldog
ember vagyok. Ha egy édesanya vajúdik, és húsz perce van hátra a szülésig, mi
pedig a fájdalma csúcsán megkérdezzük tőle, hogy most érzel-e örömöt, vagy
boldognak érzed-e magad, valószínűleg csúnyán fog ránk nézni. De ha azt
kérdezzük tőle, hogy boldog ember-e, akkor azt fogja mondani, hogy igen.
Mégpedig joggal, anélkül, hogy ez realitásvesztést jelentene.
Carl
Rogers amerikai pszichológus is leírta, hogy a boldogság, az elégedettség
elsősorban nem állapot, hanem folyamat; nem cél, hanem irány. Ha advent
harmadik vasárnapján azt mondjuk, hogy ez az örömvasárnap, akkor elővételezzük
a karácsony örömét – ami pedig az üdvösség elővételezése –, jelezve, hogy ez az
irányunk. Ha így látjuk, akkor joggal mondjuk, hogy ez egy örömteli nap, még
akkor is, ha a nap során néha szomorúak, dühösek vagy csalódottak vagyunk. Ha
advent harmadik vasárnapját örömvasárnapnak nevezzük, azzal egy lényeges dolgot
tartunk elevenen: az életünket úgy akarjuk élni, hogy az a jó irányba tartó
folyamat legyen. Eképpen pedig a folyamatjelleg miatt az élet hullámzásai, sőt
drámaisága elhordozhatóvá válik.
– Az
öröm lélektani szempontból a boldogság szinonimája?
– Nem,
hiszen az öröm egy érzés, a boldogság pedig érzelem. A boldogság összetettebb
érzelmi és tudati állapot. Az öröm egyszerűbb, ám a boldogságban ott lehet az
öröm, ahogyan a hála, a megrendültség, az emelkedettség, az önfeledtség
és az eufória is. Lehet, hogy valaki számára a boldogsága középpontjában a
harmónia vagy a béke áll.
–
Tanulható az öröm?
– Abban
az értelemben tanulható, ahogyan az érzelmi intelligencia fejleszthető. Az
érzelmi intelligencia része, hogy képes vagyok az érzéseket megélni,
elmélyíteni, kifejezni, átadni, vagy más örömével együtt örülni, és képes
vagyok az érzésekre figyelni, visszaemlékezni rájuk. Ha most elmesélnénk
egymásnak egy-egy történetet, amikor örültünk, akkor megjelenne bennünk az
öröm, mégpedig a tudatos tevékenységünk révén. Nem érdemes csak arra várnunk,
hogy az ég megajándékozzon az örömmel, tehetünk is érte.
– Ezért
fordul elő, hogy egy idősotthonban vagy egy kemoterápiás kezelés idején valaki
csak lógatja az orrát, míg más derűs lélekkel viseli a sorsát?
– Egy
betegség kapcsán könnyű érzelmileg, gondolkodásban és tudatilag is beszűkült
állapotba kerülni. Lehet, hogy valaki ki sem lát a fájdalmából. Nem jut el
másféle tartalomig. Lehet, hogy egyébként találna olyat, ami erőforrást jelentene
a számára, de a beszűkült állapota miatt nem tud hozzá kapcsolódni. Egy
fájdalmas kezelés során is képes lehet valaki arra, hogy a beszűkült érzelmi
állapoton túl más tartalmakig is elérjen. Imádkozhat arra gondolva: Jézus is
szenvedett, többet is, mint én. A fájdalmamban nem vagyok egyedül. Ő megért. Ez
a gondolat kitágíthatja a világát, relativizálva a szenvedését, és segíthet
abban, hogy kilépjen az énközpontúságból. Ha nagyon énközpontú vagyok, akkor az
élet nehézségei egyéni sorscsapásként nyernek értelmezést. Általában ilyenkor
jelenik meg az a kérdés, hogy miért én. Miért pont velem történik mindez? Hol
van Isten? Ezek a kérdések valójában nem várnak válaszra, már csak azért sem,
mert nincs rájuk jó válasz. Ha felmerülnek, általában egy beszűkült, énközpontú
állapot tünetei, vagyis nem a válaszra érdemes várnunk, hanem megnyitnunk a
figyelmünket a nálunk több felé. Ez lehet a másik ember, a szeretteink, egy
másik beteg vagy Jézus. Esetleg annak tudatosítása, hogy kiért, miért érdemes
vállalnom a szenvedést. Így felülmúlhatom a kérdést.
– Milyen
kapcsolatban áll az öröm a derűvel?
– Az
öröm rövid ideig tart, s a helyét átveheti más érzés. A derű inkább hangulat,
melyet a világi nyelvhasználat gyakran leértékel. Ha valakire azt mondjuk, hogy
derűs, azon azt értjük, hogy állandó benne egy bizonyos érzelmi minőség. A
magas spirituális nívóval rendelkező személyek pozitív szándékok, érzések és
motivációk többletével élnek. Vagyis a spiritualitásban előrehaladott személy
derűsnek hat. Nem harcol a rosszal, hanem a jó szerelmeseként él, és ezáltal
alakul ki benne a derű. Ebben az esetben egy kialakult és megerősödött
érzületről beszélhetünk.
–
Keresztény szempontból van az örömnek mértéke?
– Mi,
keresztények együtt örülünk a másik emberrel. Olyan emberek akarunk lenni, hogy
mások sok örömben részesüljenek mellettünk. Jó, ha tudunk örülni, de szükség
van a többközpontú örömre. Ha továbblépünk, és bevonjuk gondolkodásunkba az
istenkapcsolatot is, akkor már arról beszélünk, hogy valaki Istennel
tud együtt örülni. Élhetünk úgy is, hogy annak Isten is örüljön.
– Hogyan
tegyünk tanúságot az örömről?
– Ez a
kifejezés óvatosságra int engem. A tanúságtétel sokaknál minden mástól
független cselekvést jelent, mintha egyszer csak átállnánk egy tanúságtevő
működésbe. Tőlem idegen ez. Úgy gondolom, Jézus elsősorban azzal bízott meg
bennünket, hogy legyünk tanúvá. Arra hívott minket, hogy legyünk valakivé,
legyünk a követőjévé. Ha valaki tanúja egy kapcsolat élményvilágának, akkor azt
látjuk rajta, hogy személye és magatartásmódja maga a tanúságtétel. Önmagában a
létezése a tanúságtétel. Nem azért cselekszik, mert eljött a tanúságtétel
ideje, hanem azért, mert a nap huszonnégy órájában valakivel van és valakivé
vált. Törekedhetünk-e arra, hogy hitelesek vagy természetesek legyünk? Arra
érdemes törekednünk, hogy önazonosak legyünk. Ami befelé önazonosság, az kifelé
hitelesség, s ez természetes is. Arra törekedhetünk, hogy jóban legyünk
Jézussal, hogy a vele való kapcsolat valódi öröm legyen, hogy örömteli ember
legyek a vele való kapcsolat révén.
– Mi
jelent Önnek örömöt ma?
–
Szeretem azt a kifejezést, hogy a jól végzett munka öröme. Ha
valaki jó minőségben, odaszántan, elmélyülten és gyümölcsözően csinál valamit,
akkor joggal éli át a jól végzett munka örömét. Én törekszem erre. Most
vasárnap késő este van, s ha arra gondolok, hogy nemsokára jót fogok aludni,
máris örülni kezdek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése