Az etiópiai bíboros köszönetet mondott a hazájának nyújtott magyar segítségért
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program lebonyolításáért felelős államtitkár december elején az etióp fővárosba látogatott és ott megbeszélést folytatott Berhaneyesus Souraphiel bíborossal is – tájékoztatott a Vatikáni Rádió etiópiai tudósítója.
Az
Addisz-Abebában tartott találkozón az etióp bíboros kiemelte azokat a kihívásokat,
amelyekkel Etiópiának szembe kell néznie manapság: az elvándorlást és az
emberkereskedelmet. Ezek kezelésére az egyik eszköz a fiatalok folyamatos
nevelése a főpásztor szerint. Berhaneyesus Souraphiel elmondta továbbá, hogy a
katolikus egyház Etiópiában munkalehetőségek biztosításával küzd a migráció
ellen, így próbálják elérni, hogy a fiatalok az országban maradjanak.
Amikor a
fiatalok elvándorolnak, a halállal néznek szembe az utakon vagy a tengeren. Ha
pedig eljutnak a célállomásra, ott nagy a kockázat, hogy kihasználják őket.
Ezért mi azt szeretnénk, hogy a fiatalok országainkban maradjanak. Ehhez azzal
járulunk hozzá, hogy munkalehetőségeket teremtünk nekik saját településeiken.
Ha ennek ellenére ki akarnak vándorolni, akkor felkészítjük őket arra, hogy
tudják, mire számítsanak és hogyan éljék túl – fogalmazott Souraphiel bíboros.
A
migránsoknak szembe kell nézniük azzal, hogy nem ismerik azt a környezetet,
amely ott várja őket, ahová megérkeznek. Az ismeretek hiánya miatt könnyen
kihasználják őket és sokszor csalódnak, amikor ráébrednek, hogy ami ott fogadja
őket, nem az, amire számítottak – mondta a bíboros, aki szerint e kihívás
kezelésének legjobb módja a nevelés.
Berhaneyesus
Souraphiel elismeréssel szólt arról, hogy Magyarország számos etiópiai
fiatalnak biztosított ösztöndíjat. Ezek a fiatalok tanulmányaik befejezése után
hazatértek, hogy szolgálják országukat. A főpásztor köszönetet mondott mind az
etióp kormánynak, mind hazánknak ezekért a lehetőségekért, hiszen, mint
fogalmazott, az oktatás alapvető szerepet játszik az ország fejlődésében.
Azbej
Tristan örömének adott hangot, hogy a Magyarország által biztosított
lehetőségekkel élt etiópiai fiatalok hazatértek és hozzájárulnak hazájuk
fejlődéséhez. Az államtitkár utalt rá, hogy Magyarország támogatást nyújt
világszerte az üldözött keresztényeknek, és örül, hogy együttműködhet az
etiópiai helyi katolikus egyházzal abban, hogy a magyar segítség eljusson a
rászorulókhoz. Az államtitkár meghívta Berhaneyesus Souraphiel bíborost és
más vallási vezetőket hazánkba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése