A nyolc boldogságról
beszélt Udvardy György az idei év utolsó püspöki katekézisén
December 20-án az esti szentmise után Jézus
Krisztus uralma: a boldogságok címmel folytatódott a püspöki katekézis a pécsi
Dóm Kőtárban.
Az év utolsó püspöki katekézisén a nyolc
boldogságról (Mt 5,3–12; Lk 6,20–26) beszélt Udvardy György pécsi
megyéspüspök. A katekézis elején felidézte, hogy a korábbi alkalmakkor Jézus
Krisztus személyének, emberi küldetésének megismerése állt a középpontban. A
katekézis elején a megyéspüspök felolvasta Máté evangéliumából a nyolc
boldogságról szóló részt.
„A tömeg láttára fölment a hegyre és leült.
Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította
őket: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok,
akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék
lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd
eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok
a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert
Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az
igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak
és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek
és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek
a prófétákat is.”
„Egészen megrendítő, ahogy ezek a mondatok
elhangoznak, és látjuk, hogy szeretnénk befogadni, és azt is, hogy küzdünk
ezzel. Isten szava felszólító, ugyanakkor meg is hív, hogy ez lehetséges, ez
jó” – hangsúlyozta a főpásztor, majd arról beszélt, hogy az ember boldog akar
lenni, és ez mindenek fölött áll.
Ez a boldogság jelenthet
életet, békét, örömet, nyugalmat, áldást, legfőképpen az a jó, ha ez mind együtt
van. A katekézisen részt vevők a hegyi beszédben leírt nyolc boldogságon
keresztül ismerhették meg a boldogságkeresés és boldogság fogalmát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése