Az élet igéje – 2016. szeptember

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Minden a tietek. Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené.” (1Kor 3,22-23)

A korintusi keresztények eleven, kezdeményező szellemű közösségéhez szólnak e szavak. A helyi egyház lelkületét különböző karizmatikus indíttatású csoportok határozták meg. Ebből azután feszültségek is adódtak a tagok és a csoportok között, megosztottság, egyes emberek körülrajongása és törtetés. Pál határozottan közbelép, és mindenkit emlékeztet, hogy az ajándékok és a vezetők sokféleségén túl a közösség tagjait ennél valami sokkal mélyebb fűzi egységbe, az, hogy mindnyájan Istenhez tartoznak.

Újra elhangzik a nagy keresztény örömhír: Isten velünk van, tehát nem vagyunk idegenek, árvák sem vagyunk, nem vagyunk magunkra hagyva, hanem Isten gyermekei vagyunk, az övéi. Gondunkat viseli, mint egy igazi édesapa, és mindent megad, ami javunkra válik. Sőt, elhalmoz szeretetével és ajándékaival: „Minden a tietek – ahogy Pál mondja –, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.” Még a Fiát, Jézust is nekünk ajándékozta.

Micsoda bizalom ez Isten részéről, hogy mindent a kezünkbe ad. Mi viszont annyiszor visszaéltünk ajándékaival: a teremtett világ birtokosának hittük magunkat és kifosztottuk, elcsúfítottuk; testvéreink urának képzeltük magunkat és szolgaságba vetettük, meggyötörtük őket; mi akartunk rendelkezni saját életünk felett, aztán önteltségünkben elpazaroltuk, nem becsültük meg.

„Minden a tietek.” Isten hatalmas ajándékáért hálával tartozunk. Gyakran panaszkodunk, hogy hiányzik valami, és csak azért fordulunk Istenhez, hogy kérjünk tőle. Miért nem nézünk szét magunk körül, hogy fölfedezzük a jót és a szépet, amely körülvesz bennünket? Miért nem köszönjük meg Istennek, amivel nap mint nap megajándékoz?

„Minden a tietek”, ez felelősséggel is jár. Gyengéd és gondos odafigyelést kér minden iránt, ami ránk van bízva: az egész világ és minden ember iránt. Ugyanolyan odafigyelést, mint amilyet Jézustól kapunk („Krisztuséi vagytok”), mint amilyet Jézus kap az Atyától („Krisztus pedig az Istené”).

Tudnunk kellene örülni az örvendezővel, sírni a síróval, készen arra, hogy magunkénak tekintsünk és befogadjunk minden panaszt, megosztottságot, fájdalmat és erőszakot, osztozzunk benne és alakítsuk át szeretetté. Mindent azért kaptunk, hogy Krisztus elé vigyük, az élet teljességébe, Isten elé, azaz végső céljához, és így újra megadjuk mindennek és mindenkinek az őt megillető méltóságot, létének legmélyebb értelmét.

Chiara Lubich 1949 nyarán egyik nap nagyon erős egységet élt meg Krisztussal, olyan szoros kapcsolatot érzett vele, mint a menyasszony a jegyesével. A hozományra gondolt, amelyet magával kell vinnie ajándékba, és megértette, hogy az egész teremtett világot kell vinnie! Jézus pedig az egész Mennyországot hozza örökségül neki. A zsoltár szavaira gondolt: „Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait.” (Zsolt 2,8). Hittünk neki, kértük, és Ő nekünk ad mindent, hogy elvigyük hozzá, Ő viszont nekünk adja a Mennyet: mi hozzuk a teremtett, Ő pedig a teremtetlen világot.

Chiara élete vége felé e szavakkal fordult az általa létrehozott mozgalomhoz, amelyben saját magát látta tükröződni: „Mi az utolsó kívánságom? Azt szeretném, ha Mária Műve [a Fokoláre Mozgalom] a világ végezetekor, amikor majd készen áll arra, hogy megjelenjen a feltámadott-elhagyott Jézus színe előtt, azt mondhassa neki – a belga teológus Jacques Leclercq szavaival, melyek mindig megrendítenek: »… a te napodon, Istenem, elindulok feléd… Feléd, Istenem (…) legbolondabb álmommal: hogy a kezemben viszem hozzád az egész világot.«”

 

CEUTAI SZENT BEATRIX

SZENT BEATRIX

szűz, rendalapító

(1424-1490)

(Beatrix de Silva)

Ceutában (Marokkó) portugál szülőktől származott; családja rokonságban volt a portugáliai királyi családdal. Gyermekkora óta különösen tisztelte a szeplőtelenül fogantatott Szűz Máriát. Fiatal korában udvarhölgynek II. János kasztíliai király udvarába került. Izabella királynő féltékenységből üldözte s börtönbe záratta, ahonnét a Szent Szűz tapasztalható segítségével kiszabadult és ártatlansága is igazolódott. Ezek után elhagyta a királyi udvart és Toledó felé indult. Útközben megjelent neki Assisi Szent Ferenc és Páduai Szent Antal, akik lelkileg erősítették és tudtára adták, hogy egy új szerzetesrend alapítója lesz. Toledóban a ciszterci nővérek fogadták be; köztük élt mintegy 40 évig. Nem lépett be a rendbe, de a szerzetesek életét élte. Akkor a Szent Szűz bíztatta, hogy alapítson rendet, mely Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásáról legyen elnevezve s az õ tiszteletét terjessze a nép között. Elhagyta a ciszterci monostort, s a királynő által felajánlott házba költözött 12 társnőjével. Itt kezdték meg szerzetesi életüket. Szabályukat VIII. Ince pápa 1489-ben jóváhagyta, nagyjából a ciszterci rend szabályait követték. Egy év múlva Beatrix a Szűzanyától értesült közeli haláláról. Felkereste ferences gyóntatóját, áhítattal felvette az Egyház szentségeit. Majd beöltözött a rend ruhájába (fehér szövet, égszínkék skapuláré és köpeny) s letette a fogadalmakat. Így költözött át az örök hazába 66 éves korában. Halálakor arca fénylővé vált s homlokán aranyszínű fényl csillag volt látható. Halála után 3 évvel VI. Sándor pápa Szent Klára reguláját írta elő számukra, s 1511-ben a Szeplőtelen Fogantatás rendjét (vagy ahogy nevezték: koncepcionisták) ilyen formában II. Gyula pápa újra jóváhagyta s a ferencrend obszerváns ága alá helyezte. Spanyolországban Agredai Mária (1602-1665) alapított koncepcionista zárdát. A 20. század közepe táján spanyol és portugál nyelvterületen kb, 3000 a nővérek száma. Az alapítónővért XI. Piusz boldoggá, VI. Pál pedig 1976-ban szentté avatta. Minthogy élete több vonatkozásban a Ferenc-rendhez kötődik és rendje is ferences rend, ezért méltán tiszteljük a ferences szentek között. Az alapító anya ezeket tartja legfontosabbnak nővérei számára:

a) Kitartani amellett, amit a szent engedelmesség követel.

b) Legyünk alázatosak, kerüljük a feltűnést.

c) Mindenkit szeressünk, igyekezzünk mindenkinek mindene lenni az

ima, a munka, az áldozatok által.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Beatrix szüzet a Szeplőtelen Szűz iránti különös tisztelettel ékesítetted. Közbenjárására és példájára add meg nekünk, hogy ártatlanul élve és mindig az égiekre vágyakozva, egykor a mennyei dicsőségnek részesei lehessünk. Ami Urunk Jézus Krisztus által.

Nyiredy Maurus OSB: Amit az Ószövetség Jézusból láttat…

Pákozdi István egyetemi lelkész ismertetését adjuk közre Nyiredy Maurus bencés szerzetes új kötetéről, melyet a Tihanyi Bencés Apátság adott ki.

A tihanyi bencés alperjel új könyvvel jelentkezik: az idén november végén, advent első vasárnapjával kezdődő új liturgikus év ószövetségi olvasmányainak magyarázatával (amelyet azután követ a következő két év anyaga is, ugyanebben a kötetben).

Mint azt a szerző írja is előszavában, a szentmise olvasmányai közül az evangéliumokkal jóval többet törődünk; ezekhez ő maga is megjelentetett már három kis kötetet. Az ószövetségi olvasmányokkal azonban „a papság sem igazán foglalkozik”. Ezért úttörő ez a kis füzet, amely nem annyira igehirdető papoknak szánt exegézis, részletes szentíráselemzés, hanem a hívők számára írt eligazítás, amelyben persze van biblikus ismeret, de a hangsúly a lelki tartalmon, a vasárnap üzenetének teljesebb megértésén van.

Az ószövetségi olvasmányok a liturgiában mindig elsőként hangoznak el, amolyan bevezetésként az újszövetségi részletekhez. Időben még távolabbról szólítják meg az embert, mint Jézus szava vagy az apostoli levelek. Még inkább szükség van arra, hogy az elhangzó mondatokat vezessék be, helyezzék el az adott korban, amikor íródtak, abban a történelmi környezetben, amikor a szent szerzők éltek, amilyen körülmények között ténykedtek; magyarázzák a szavakat, az összefüggéseket, és főként arra világítsanak rá, miként nyitnak utat ezek a szakaszok az eljövendő Megváltó elé, miként szólnak az Üdvözítőről, mennyit és hogyan láttatnak Jézus Krisztusból…

A zsinat utáni liturgia tudatosan nyúl az Ószövetséghez, nem akarja azt kikerülni, a helyére teszi a keresztény értelmezésben, kinyitja a könyveit és ugyanazzal az igyekezettel tárja kincseit a hívő ember elé, mint a keresztény Biblia második részét, az Újszövetséget. Enélkül nem is érthetnénk meg se az evangéliumokat, sem pedig a leveleket. Keresztény ember nem mondhat le erről, ezért nagy kincs az a „mankó”, amely ennek elfogadásához, megértéséhez segít.

A magyarázatokat nem biblikus teológus, de teológus írta, olykor talán túl rövidre sikerültek (pl. a „C” évben az évközi 8., 21., 22., 26 vasárnapok). Mindig szempontja volt a szerzőnek, hogy a távoli bibliai igazságokat, összefüggéseket a mai emberhez közelítse, a mai ember élethelyzeteire alkalmazza. Ez nagy érdeme a könyvnek.

Maurus atya az utószóban figyelmeztet arra, hogy „az Ószövetségnél nem állhatunk meg”. „Az Új el van rejtve az Óban” (Szent Ágoston), nekünk az a dolgunk, hogy mint héjból a gyümölcsöt, kihámozzuk, megtaláljuk, összefüggésbe hozzuk, igazoljuk. Ez a lelkipásztori segédkönyv erre igen alkalmas: vegye kézbe a vasár- és ünnepnapokon a templomban figyelmes hívő, az a felolvasó, aki otthon elkészül a templomi felolvasásra, hogy értse, amit azután felolvas, bárki, aki azt keresi „amit az Ószövetség Jézusból láttat…”

A könyvecskét képek is kiegészítik, melyeket a szerző állított össze korábbi templomi plakátjainak felhasználásával.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 274.

Jézus Kafarnaumba megy.

„Jézus lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton tanította őket. Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben egy tisztátalan démon lelke volt. Ez hangosan kiabálta: Hagyd abba! Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje. Jézus ráparancsolt: Elhallgass, és menj ki belőle! Erre az ördög a földre sújtotta, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Mindenki elámult, és egymás közt azt kérdezgették: Miféle beszéd ez? Akkora hatalma és ereje van, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, úgyhogy kimennek a megszállottakból? Híre elterjedt az egész környéken” (Lk 4,31-37) Teológus koromban, amikor az ördögűzésről tanultunk, úgy informáltak bennünket, hogy most is akad ilyen eset. Az ördögök nem érzik jól magukat az örök büntetés helyén, a pokolban, ezért igyekeznek a földre jönni, mert itt nem égeti őket a pokol gyötrelmes tüze és gyönyörű az Isten pazar világa a földön is, ha el is marad a mennyország tájaitól szépsége. Külön gyönyör az ördög számára, ha rátalál olyan emberre, aki ostobaságot követ el, és az Isten gyermekeinek a testét megszállhatják. A sikeres megszállás után, ha az áldozata belép a templomba és imádkozni készül rettenetes csetepatét rendez, mindent elkövetve, hogy ő legyen a győztes. Csak a pokolba toloncolás után megy ki áldozatából. A felszenteléskor minden pap megkapja az ördögűzéshez a hatalmat, de csak püspöki engedéllyel élhet hatalmával.

Évközi 22. hét csütörtök

Évközi 22. hét csütörtök

Mielőtt lett a világ, egy örökkévalóság óta, pontosabban Isten örökkévalóságában Jézus, a Fiú az Atyáé. Egylényegű az Atyával, vagyis valóságos Isten. Az Atyának pedig úgy tetszett, hogy Fia képmására teremtett minden embert, majd elküldte közénk halandó testben, s önkéntes áldozatát elfogadva megszüntette a halál hatalmát fölöttünk, s Krisztusban örök jövőt készít nekünk. Ebből következik, hogy mi, emberek a teremtés, a megtestesülés és a megváltás címén Krisztushoz tartozunk, az övéi vagyunk.

Ha Krisztus csak egy lett volna a vallásalapítók közül, akkor nem tartozhatna hozzá minden ember, csak azok, akik belépnek az őáltala alapított vallásba, s ők sem feltétel nélkül és mindenestül. Krisztus azonban minden ember prototípusa, minden ember iránti szeretetből öltött testet, és minden ember üdvösségéért vállalta a kereszthalált. A Krisztusban hívő ember, aki tudja, hogy ő Krisztusé, azaz tudatosan és akarattal tartozik hozzá, mindabban részesül, ami Krisztusnak adatott a mennyben és a földön. Vagyis pontosan abban a mértékben lesz minden a miénk, amilyen mértékben mi Krisztuséi leszünk. A szentek ezt látták, tudták, a bőrükön érezték, azért is mentek homlokegyenest az ellenkező irányba, mint sok kortársuk, akik mindent meg akartak nyerni, s aztán kifolyt az ujjaik között mindaz, amit birtokuknak hittek, és elveszítették a Krisztushoz való tartozást is.

Urunk Jézus, segíts, kérünk, hogy merjünk oktalanná válni a világ, és bölccsé Isten szemében, hogy felismerjük a mindent birtoklásra biztató bölcsességről, hogy csupa hiúság, káprázat, szétfoszló álom. Adj bátorságot, hogy le tudjunk mondani arról, hogy mindig tudni akarjuk a hogyant, s múltunkat, jelenünket és jövőnket egészen Rád bízva, készségesen megtegyük azt, amit itt és most kérsz tőlünk.

 

BOLDOG MOGLIANOI PÉTER

BOLDOG MOGLIANOI* (MOLLEANI) PÉTER 

(kb. 1415-1490)

 
A Marche tartománybeli Mogliano helységben született vallásos szülőktől. Perugiában egyházi és világi jogból doktorátust szerzett. Ekkor hallott egy ferences atyától egy szentbeszédet, melynek hatására ferencesnek jelentkezett. Bizonyára régebben is foglalkozott a szerzetbelépés gondolatával. A rendben teológiai tudásban is annyira előrehaladt, hogy tudása és erényei révén egyaránt ismeretessé vált. Mint pap hamarosan Marchiai Szent Jakab kísérője és munkatársa, később utódja lett. Hogy mennyi ideig volt Szent Jakab kísérője, nem tudjuk, mert az ő működése 1422-tol 1476-ig nemcsak Itáliára, hanem más országokra is kiterjedt. Péter is nagy népmissszionárius, bűnbánathirdető, fáradhatatlan gyóntató, s különösen a viszályok békés elrendezése terén fejtett ki áldásos tevékenységet: Szelid, rokonszenves egyénisége alkalmassá tette, hogy az ellenségeskedéseket elsimítsa, a haragosokat kibékítse. Egymásra fegyverrel támadó városok tették le a fegyvert az o szavára. Rendtársai nagyra értékelték tevékenységét s kétszer a marchiai, egyszer a római rendtartomány tartományfőnökévé (vikáriusává) választották. Működése során többször időzött Camerino*-ban, ahol kapcsolatban volt a klarissza rendházzal, Boldog Baptista Varanoval. Halála is itt következett be. Érdekes, amit Boldog Baptista feljegyzett utolsó napjairól: „Betegsége utolsó szakaszában mindig vidámnak, mosolygónak láttuk; arra törekedett, hogy vigasztalja rendtársait, mindig olyan dolgokat mondott, amivel megörvendeztette őket - amint ezt életében is tette. Úgyhogy apám, az „illusztrisszimusz herceg” többször is mondta neki: Páter Vikárius, maga bizonyosan nevetve fog meghalni.” Ez nem egészen így történt, mert a pátér halála előtt nem ágyában akart megáldozni, hanem levitette magát a templomba, ott áldozott meg és vette fel a szent kenet szentségét. A herceget és fiait Isten törvényeinek betartására, rendtársait a Regula szerinti életre buzdította, majd Jézus szenvedése történetét olvastatta fel Szent Máté szerint. Így halt meg 1490. júl. 25-én. XIII. Kelemen pápa hagyta jóvá tiszteletét.
„Óvakodjanak a testvérek attól, hogy magukat külsőleg szomorúnak, komor tekintetű képmutatónak mutassák, hanem legyenek vidámak, illő módon kedvesek és örvendezők az Úrban.” Meg nem erősített Regula 7. f.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Péter szolgádat lelkipásztori és szerzetesi feladatai ellátására kiváló erényekkel ékesítetted. Add, hogy közbenjárása segítsen, példája ösztönözzön egyszülött Fiad követésére. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Ferenc pápa beszéde a kardiológusok római világkongresszusához: félelemmel járuljatok az élet e nyitott könyvéhez

A pápa köszönti a kardiológus szakembereket 

A szívhez, az életnek e nyitott könyvéhez aggódó féltéssel és félelemérzettel járuljatok

Ferenc pápa szerdán délben Róma Új vásár központjába utazott, ahol ezekben a napokban tartják a kardiológusok évi világkongresszusát, melyen ezúttal 140 ország mintegy 35 ezer kardiológusa vesz részt.

„Ti a szív gyógyításával foglalkoztok – kezdte beszédét a pápa, miután köszöntötte a számos orvost és kutatót, akik a betegek gyógyításának szentelik az életüket. Mennyi szimbólum rejlik ebben a szóban: szív! És mennyi emberi elvárást helyeznek ebbe az emberi szervbe! Kezetekkel érintitek az emberi test dobogó központját, éppen ezért a felelősségetek is nagy! Biztos vagyok benne, hogy az életnek e nyitott könyvéhez, melynek oly sok lapja vár még felfedezésre, aggódó féltéssel és félelemérzettel járultok – hangsúlyozta a pápa.

Ami az emberi személy tényleges javát szolgálja, az az Istentől ered

Az egyház tanítóhivatala mindig leszögezte az élet tudományos kutatásának a fontosságát és az emberek egészségét. Az egyház ma nem csak elkísér benneteket ezen a merész úton, hanem annak előmozdítójaként támogatni is akar ebben benneteket, mert tudja, hogy mindaz, ami az emberi személy tényleges javát szolgálja, az mind olyan cselekedet, mely az Istentől ered. A természet a maga összetettségében és így az emberi elme is, mind az Isten teremtménye.

A hit az igazság mind teljesebb és az emberiség számára mind hasznosabb megismerésére ösztönöz

A tudósnak lehet és kell is kutatnia – folytatta a pápa – tudva, hogy a filozófiai és empirikus tudományok és gyakorlati alkalmazásaik, melyek a leggyengébbet és beteget szolgálják, egy fontos szolgálat, mely bele van írva az isteni tervbe. A hit révén az Isten kegyelme iránti nyitottság ugyanis nem sebzi meg az emberi értelmet, hanem az igazság mind teljesebb és az emberiség számára mind hasznosabb megismerésére ösztönzi.

A puszta tudomány nem elegendő az emberi személy titkának a megértéséhez

Tudjuk mindazonáltal, hogy a tudós a felfedezésében sohasem neutrális.  Magával viszi a történelmét, lét- és gondolkodásmódját. Mindenkinek szüksége van egy bizonyos megtisztulásra, mely miközben eltávolítja a mérgeket, melyek megmérgezik az értelmet az igazság és bizonyosság kutatásában, őt magát arra indítják, hogy még nagyobb intenzitással szemlélje a dolgok lényegét. Nem tagadhatjuk, hogy a tudás, még a legfontosabb és legtudományosabb is, rászorul arra, hogy előrehaladjon, miközben kérdéseket tesz fel és válaszokat talál a kezdetről, a valóság értelméről és rendeltetéséről, beleértve az embert is. Mindazonáltal az egyedüli természet- és fizikatudományok, nem elegendőek ahhoz, hogy megértsük azt a misztériumot, amit minden emberi személy hordoz magában. Ha az emberre a maga teljességében tekintünk, különleges mély pillantást vethet a legszegényebbekre, a legjobban rászorulókra és a peremre szorítottakra, hogy őket is elérje a gyógyításotok, az egészségügyi struktúrák segítsége és figyelme – kérte a pápa kardiológusok konferenciájától.

Végül a pápa arra intette a kardiológus szakorvosokat, hogy a gyógyításon túl ne manipulálják az emberi természetben rejlő törvényeket, hanem csak kutassák, használják és rendezzék azokat, hogy az élet mindinkább megfeleljen a Teremtő szándékának és álljon ellen a kísértésnek, mely elfojtaná az igazságot.

Az Irgalmasság Szent Éve 273.

A talentumokról szóló példabeszéd.

 „Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét” (Mt 25,14-18) Az ókorban nem az emberi gondolkodási képességeket hívták talentumnak, hanem az összegyűlt kisebb súlyú ezüst darabokat, amelyeket a kereskedő bevételezett, egy gömbbe összeolvasztották, amelynek országonként más-más volt a súlya. (Babilonban 30,3 kg) Jézus Itt azt jelzi, hogy a gazdag ember jelentős vagyont adott a szolgáinak a kezébe, hogy kereskedjenek vele, és növeljék a gazda vagyonát.„Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. –Jól van, te hűséges, derék szolga, mondta neki ura. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!” (19-21) Abban a korban valamiféle nyugdíj lehetett ez. Nem azt nézték, hogy valaki hány évig dolgozott, hanem azt, milyen értékkel növelte a gazda kincstárát. Az Úr Jézus ezt a történetet annak bemutatására mondta el, hogy a mai értelemben használt testi vagy szellemi tehetségei jutalmazására adta szolgáinak a földi életre. Isten a gazda, azt akarja, hogy a földre küldött gyermekei a kapott tehetségükkel a földön,földi eszközökkel adjanak testi-lelki örömöket, az Úr többi gyermekének és boldogságot szerezve a melléjük rendelteknek. Az „Úr örömében”, azaz a mennyországban utalja ki az örökkévaló boldogság idejére azt az elveszíthetetlen teljes boldogságot, amit a földi boldogító működésével kiérdemelt a keresztség szentségében Isten fogadott gyermeke. „Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!” (22-23) Ő is a végtelen, örök boldogságot kapja olyan mértékben, ahogyan kiérdemelte. „Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nm szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. Te mihaszna, lusta szolga! – kiáltott rá ura. Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod a pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz”(24-30) Aki, ha kisebb haszonnal is, de valamit ad a gazdájának, aki élteti őt a földön, a tisztítótűzben még reménykedhet, de aki maga zárja ki még a lehetőségét is a jót tevésnek, annak ez a kis lehetősége is elveszik. Amije pedig a földi ügyeskedésből magán haszon lett, még a pokolba sem viheti magával. Amit az egyén önmagáért tesz meg, Isten szemében soha nem lesz érdem.

Évközi 22. hét szerda

Évközi 22. hét szerda          
1Kor 3,1-9, Lk 4,38-44
„Én azonban, testvérek, nem beszélhettem nektek, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban”

Az apostol távozása után szembesült bizonyos hírekkel. Ezek a hírek arról szóltak, hogy a korintusi hívek hite még nm elég erős ahhoz, hogy a komolyabb hitkérdéseket is meg lehetne beszélni velük. Olyanok lélekben, mint a gyerekek a testi dolgokban. Amíg az értelmük fejletlen, hiába magyaráznak nekik nehéz kérdéseket, nem értik. Pál elment más vidékre. Jött egy jobb fellépésű férfi, akinek szebb volt a hangja, mint Pálnak. Beszélni kezdett. Szépen megformált mondatai elbűvölték a hallgatóságot. Mindjárt mondták is: Őt szívesebben hallgatjuk, mint Pált! Aztán később Pál ezekkel a korintusiakkal találkozott egyszer, amikor még csak nagyon gyenge ismeretekről tudtak számot adni néki. Pál megkérdezte tőlük: „Vajon megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek? Azok azonban azt felelték neki: Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek? Ő erre megkérdezte: Hogy vagytok hát megkeresztelve? Azok így feleltek: János keresztségével. Erre Pál azt mondta: János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, s a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak mintegy tizenketten voltak” (ApCsel 19,2-7) Amikor ezekről Apolló hallott, ő is pótolta tanításában a hiányokat, megismerkedett Jézus tanításával, és igen boldog lett a teljesebb hittel. Felnőtt hozzá. Pál aztán megmagyarázta nekik: „mikor ugyanis azt mondja az egyik: Én Pálé vagyok, a másik pedig: Én Apollóé, vajon nem vagytok-e emberiek? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek benneteket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Tehát sem az nem számít. aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint. Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok”(1Kor 3,4-9) Próbáljuk ép, érett ésszel felfogni, hogy Istennek öröktől fogva meg van minden születendő ember életének a pontos terve. Boldog, aki ezt igyekszik tudatosan valóra váltani.

BOLDOG MÁRTON ÁRON

MÁRTON ÁRON 

püspök, III. r. 

(1896-1980) 

 
Csíkszentdomokoson született. Az első világháború idején mint kispapot behívják katonának. Végigharcolja a háborút, főhadnagyként szerel le. A teológiát 28 éves korában fejezi be, ekkor pappá szentelik. Káplán, hittanár, plébános, 1932-től püspöki titkár és kolozsvári egyetemi lelkész, 1936-tól kolozsvári plébános. A pápa 1938. dec. 24-én kinevezi gyulafehérvári megyéspüspöknek. Hamarosan kitör a II. világháború. Közben a bécsi döntés következtében Észak-Erdély egy része visszakerül Magyarországhoz. O Gyulafehérváron marad. 1944. máj. 18-án, három nappal a zsidók deportálásának megkezdése után az egész magyar nyelvterületen elsőként tiltakozik nyilvánosan az elhurcolások ellen. A háború után bátor lélekkel védi az Egyház jogait a kormányzat elnyomó törekvéseivel szemben. Ezért 1949-ben a. csíksomlyói búcsú után (mintegy 150.000 a résztvevő) Tövis közelében a román hatóság letartóztatja és évekig tartó börtönnel igyekszik őt megtörni, de ez nem sikerül. 1954-ben felajánlják szabadon bocsátását, ha elszakad Rómától. Egy év múlva azonban szabadon engedik. Első körlevelében bűnbánatra szólítja azokat a papokat, akik vétettek az egyházi előírások és a hűség ellen. Már a következő évben internálják a püspöki palotában. Csak 1967-ben mozoghat újra szabadon. 1970-ben találkozhat Rómában VI. Pál pápával. Az erdélyi katolikus és magyar ellenállás eszményképe lett, akit úgy emlegettek, mint „az erdélyi Mindszentyt”. 1980. szept. 29-én halt meg 84 éves korában. Boldoggá avatási pere 1992-ben kezdődött meg. Szent Ferenc III. rendjének tagja volt. Márton Áron kolozsvári papszentelési beszédéből (1944): „Lehet, hogy üldöztetéseket kell elszenvednetek; lehet, hogy gúnyolni és sárral fognak megdobni. Lehet, hogy hála és elismerés helyett hálátlanság lesz a fizetségetek. De a szent hivatásunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”

Imádság:
Istenünk, te Áron püspököt nehéz időkben népednek jó pásztorául adtad s úgy rendelted, hogy hitéért, magyarságáért üldözést, börtönt szenvedjen, segíts, hogy példája minket is erősítsen hitünkhöz, egyházunkhoz való hűségünkben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

1Úton Nemzetközi Zarándoknap – A gyermekáldásért imádkoztak a felvidéki zarándokok is

Harmadik alkalommal rendezték meg az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió szervezésében. Augusztus 27-én zarándokok sokasága kelt útra szerte a Kárpát-medencében a Mária Út teljes útvonalát bejárva – Mariazelltől Csíksomlyóig, a Felvidéktől Máriagyűdig.

A zarándokok Böjte Csaba felhívására indultak útnak – amint arról hírt adtunk, a ferences szerzetes június 1-jén levelet írt Ferenc pápának, amelyben tudomására hozta, hogy ezt a zarándoknapot a gyermekvállalásért és gyermekáldásért szervezik Közép-Európában. „Elindulunk egy úton, Mária útján, imádkozva zarándokolni, mert mindannyian világosan érezzük Szent II. János Pál pápa sürgető felhívását, hogy az élettelen dolgok kultuszát az élet kultúrájára cseréljük, másként elveszünk” – fogalmazott levelében Csaba testvér.

Az Európa- és világszerte ismert Mária Út Kárpát-medencei szakaszához kapcsolódva így indult el egy közös célért több ezer ember Ausztriában, Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken és Magyarországon egyaránt, hogy együtt éljék át azt a különleges lelki élményt, amelyet a zarándoklat ad.

* * *

A Mária Út Egyesület szlovákiai társszervezője a Via Mariae Polgári Társulás és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. A felvidéki útvonal kiépítésén és a próbautak végigjárásán fáradoznak már több éve, amiben helyi önkormányzatok, szervezetek, társulások és magánszemélyek segítik őket.

Az 1Úton Nemzetközi Zarándoknaphoz a felvidéki zarándokok az Udvard–Cigléd, Szőgyén–Cigléd, valamint Ipolyság–Palást útvonalak bejárásával csatlakoztak.

A ciglédi Mária-kegyhely Kürt község határában található, és emberemlékezet óta zarándokolnak oda hívek a környező falvakból. A palásti Babba-kápolna szintén kedves zarándokhelye a térségnek. Mivel a hagyományos pünkösdi szentmise idén elmaradt, ezzel kívánták pótolni, a zarándoknappal egybekötve.

Az Udvard és Cigléd közötti 17 kilométeres szakaszon Török András, a Via Mariae Polgári Társulás elnöke vezetésével indultak útnak a zarándokok az udvardi plébánia elől, miután megérkeztek az érsekújvári és zsitvabesenyői hívek, és áldásban részesítette őket Nagy András plébános.

A szőgyéni Nagyboldogasszony-templom előtt a reggeli órákban gyülekeztek a hívek. Csatlakoztak hozzájuk Kőhídgyarmatról, Ebedről, Nagyölvedről, Zselízről, Kövesdről, Bátorkesziről, Köbölkútról és Párkányból is. Több mint félszázan indultak a Mária Légió szőgyéni prezídiumának szervezésében, hogy megtegyék a kilenc és fél kilométeres útszakaszt. A keresztalja legidősebb zarándoka 80 éves volt, a legfiatalabb 6 éves.

Az Ipolyság–Palást útvonal 15,8 kilométer hosszú, a zarándokok már a hajnali órákban útra keltek Méhes Richárd vezetésével, aki a Csallóközből érkezett társaival. Az ipolysági Nagyboldogasszony-templom előtt Cserei András plébános áldotta meg a résztvevőket. A déli órákban Hlédik László palásti plébános a Babba-kápolnánál mutatott be szentmisét, melybe bekapcsolódtak az ipolyfödémesiek és a helyi hívő közösség tagjai is, így közel százan fohászkodtak gyermekáldásért.

A csoportok a kora délutáni órákban érkeztek meg a ciglédi kegyhelyre. A szentmise előtt gyónási lehetőség várta a zarándokokat, valamint keresztúti ájtatosságon vehettek részt. A szentmisét Kiss Róbert nagyszombati püspöki helynök mutatta be, a híveivel érkező Nagy András udvardi plébánossal és Maga Péter helyi lelkipásztorral együtt. Közel háromszázan imádkoztak együtt a gyermekvállalásért és gyermekáldásért.

A Via Mariae Polgári Társulás elnöke, Török András felolvasta Böjte Csaba Ferenc pápának írt levelét.

A Mária Út kapcsán Székely János esztergom-budapesti segédpüspök korábban így nyilatkozott: „A Mária Út összeköt Istennel és összeköt egymással is. Segíti népünket a lelki talpra állásban, megerősödésben. Összeköt minket a határon túl élő testvéreinkkel. Beindítja azt a lelki vérkeringést, melyet elszorítottak, elvágtak a határok. Összeköti a Kárpát-medence népeit, amelyek évszázadok óta együtt, egymás mellett éltek itt. Az út hidakat akar építeni, kultúrákat akar összekötni. Egységet alkotni a Teremtő és a zarándok között, aki kilép Isten gyönyörű világába, és magába szívja az általa alkotott harmóniát. Az 1Úton zarándoklat legyen ennek az egységnek megünneplése, megerősítése.”

* * *

A Mária Út Polgári Társulás kezdeményezésére a Mária-tisztelet zarándok- és búcsúhagyománya Magyarországon miniszteri döntéssel felkerült a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékére. Szeptember 16-án, a Kulturális Örökség Napján ünnepélyesen teszik közzé a nemzeti jegyzékre vételt.

Az Irgalmasság Szent Éve 272.

Legyetek éberek

„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nm engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok. Ki a hű és okos szolga, akit ura háza-népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik? Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja! Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli. De ha a szolga hitvány, s magában azt gondolja, hogy késik a gazdám, ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel, ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti. Kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz” (Mt 24,42-54) Az Isten teremtette világban minden Istené. A naprendszerünk harmadik bolygóját, a földet az embereknek ajándékozta ugyan:„Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,18a) A zsidóknak ígért országot, Kánaánt a honfoglalás után, úgy adta,hogy kisorsolták az elfoglalt birtokot. A családok is a házakat, földeket létszámuk szerint kapták. Később, ha valaki elszegényedett, nem adhatta el a földjét örökáron, hanem csak annyi évre, amennyi az ötven éves ciklusból még visszamaradt. A szentév pedig visszajuttatta az eredeti birtokosnak. Példabeszéd a tíz szűzről. „A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák ugyan lámpásukat elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. Nem adunk, felelték,az okosak, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát” (Mt 25,1-13) A legelső menyegző a paradicsomkertben történt. Az Atya ott alkotta meg Ádám testét, neki adta az általa készített legszebb kertet, hogy hamarosan ez legyen az első lakodalmi ajándék. Megállapította: „Nem jó az embernek egyedül lennie, alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18) Másnap reggel Ádám arra ébred, hogy a kert mellé menyasszonyt kapott, és olyan fényruhába van öltöztetve, hogy a történelmi császári ruhák meg sem közelítették. Csodálatos a találkozás: „Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez most csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve (Ísa), mivel a férfiből (Ís) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (22-24) Az idillhez hozzátartozik még, hogy: Havilla földjében kiváló arany, bdellium és ónixkő van. Micsoda ékszerbánya. Szegény Éva fülébe az ördög azt sugdosta: a tiltott fa, az a fontos (persze csak az ördögnek) Benne istentagadás, válóper, abortusz, tönkrement házasság, gyűlölködés, harag, háború, gyilkosság, boldogtalanság.

Évközi 22. hét kedd

Évközi 22. hét kedd      
1Kor 2,10b-16; Lk 4,31-37
„Mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is” 

A Szentháromság hitünk legnagyobb titka. Az egy-isten-hitet az ember egyszerű józan eszével ki tudja következtetni a teremtett világ létéből, rendjéből. A csillagvilág léte a maga mérhetetlen voltában, rendjében csak úgy érthető meg, hogy ha van egy még nagyobb, végtelenül okos és végtelenül hatalmas lény, aki a nála kisebbet ki tudja gondolni és a léttel meg tudja ajándékozni a kigondolt mérhetetlenül és megismerhetetlenül nagy, tényleges, létező valóságot. A mai tudomány az üdvtörténet első szakaszából, amit Krisztus előtti időnek jelzünk, mérni tudja a világmindenség korát. az első emberpár nem látta Istent, de teremtményeiből és személyes jelekből tapasztata, kikövetkeztette. A józan emberi ész erről tanúskodott és tanúskodik. De arról, hogy a természetében, lényegében egy Isten nem egy személy, hanem három, senki, soha ki nem találhatta. Ezt a második Isteni Személy megtestesülten maga jelentette ki, és a Jordán partján rengeteg ember szeme láttára, füle hallatára érzékeltette. Jézus emberi alakban rengeteg csodát tett, végül halálából életre támadt, így igazolta, hogy nemcsak ember, hanem Isten is. A Szentlélekről nemcsak beszélt, de miután láthatóan felemelkedett a menybe, tíz nap múlva sok ezer ember szeme láttára égi tűzben leszállt az apostolokra, rajtuk kívül még úgy kilencven Jézus-tanítványra és háromezernyi ismeretlenre is.  (ApCsel 1,8; 2,1-36) Azóta a Szentlélek minden megkereszteltre leszáll Jézus második kegyelemeszközében, a bérmálás szentségében. Ezt az igazságot így fejezi ki Jézus Egyháza: A bérmálás szentség, amelyben a Szentlélek lelkünkbe száll, megvilágosítja értelmünket, megerősíti akaratunkat, hogy hitünket állhatatosan valljuk és hitünk szerint éljünk. A Szentlélek az Atyával és a Fiúval együtt a teremtés kezdetétől mindenütt és minden létezőben egész lényével jelen van. Ez a kifejezés: a bérmálásban hozzánk jön, azt jelenti, hogy olyat kezd művelni bennünk, amit eddig nem művelt. A Szentlélek tehát a bérmálás után állandó vendégünk. Szeret, irányít és erőt ad az Atya által számunkra kijelölt minden feladat meglátására és elvégzésére. Minden reggeli imánkban jó erre is kérni Őt. Ezért mondja a mai szentleckében Szent Pál apostol: „ A Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is” (1Kor 2,10b) Ez azt jelenti, hogy Isten minden ember egész életére szólóan minden percre pontosan kijelölte a hit és az önzetlen szeretet tennivalóit. A mennyországban ezt a két feladatot kéri számon az Úr, és amennyit megvalósítottunk belőle, akkora intenzitású boldogságot oszt ki az Atya az egész örökkévalóságra. Az utolsó ítéleten majd a világ végén az összes embernek bemutatja az ítélő Krisztus a meg-nem-bánt, meg-nem-gyónt és pap által fel-nem-oldozott bűnöket. Amit a földön a gyóntatószékben megvallottunk, azt Isten többé elő nem hozza. Az eltitkolt vétkekre az Úr néha a földi életben is rámutat. Zalalövői plébános koromban hírül hozta az újság, hogy egy távolabbi faluban egy öreg férfi felmászott a villanyoszlopra, és ott lelte halálát. Az újsággal kezemben sajnálgattam, amikor egy nagyon jó idős néni hívem betoppant. Mondtam neki ezt a szomorú hírt. Rettenetesen kifakadt: Tudja, plébános úr, ki volt ez az ember? Fiatal katona öcsémet az úton ő tipratta agyon a lovaival a szomszéd faluban. Az öcsém gyalog jött haza szabadságra. Ez az ember felismerte hátulról. Azt mondta a mellette ülő másik katonának: ezt a legényt pedig én most agyongázolom. Rángatta a gyeplőt, verte ostorával a két lovat, s azok hátra figyelve ronccsá taposták az öcsémet. A bíróságon azt vallották mindketten, hogy véletlen baleset volt. A hamis tanú katonát később agyonrúgta a lova. A gyilkos kocsist viszont kidobta a menyasszonya, azért nősült el Zalalövőről. Most Isten nem hagyta tisztességgel meghalni.

ANGLIAI SZENT SZEBBA

Szent Szebba

hitvalló. 

†695.

 

Angolszász királyként sokat fáradozott népe megtérítésén. Imádságos és önmegtagadó életet élt. Élete vége felé kolostorba vonult. † 

Erdő Péter a Szent Jobb jelenlétében Mohácson: Keressük önzés nélkül a közösség javát!

A mohácsi vész 490. évfordulóján augusztus 28-án Mohácsra látogatott a Szent Jobb. A program keretében a fogadalmi templom előtti szabad téri oltárnál engesztelő-emlékező szentmisét mutattak be, amelynek főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

A püspöktemplomnál litániával készültek a Szent Jobb fogadására, amely Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent Jobb őre és a honvéd koronaőrök kíséretében, páncélozott járműben érkezett a Baranya megyei városba. Udvardy György pécsi megyéspüspök imádsággal fogadta Szent István ereklyéjét, majd elindította az engesztelő körmenetet, amely a város főterére, a Széchenyi térre vonult.

A fogadalmi templom előtti szabadtéri színpadnál „Légy áldott, Szent István király!” címmel közel egyórás áhítatra került sor, gyermek- és felnőtt kórusok részvételével, az Intelmekből vett idézetekkel. Eközben a hívek és az érdeklődők a Szent Jobb előtt tiszteleghettek.

Az áhítatot követően szentmisében emlékeztek az 1526-os mohácsi csatára és az ott elhunyt magyarokra. Erdő Péterrel koncelebrált Udvardy György jelenlegi és Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök, Snell György segédpüspök és a Pécsi Egyházmegye számos lelkipásztora.

Azokra emlékezünk, akik a 490 évvel ezelőtti csatában keresztény hitükért áldozták életüket – fogalmazott Udvardy György a szentmise elején mondott köszöntőjében. A megyéspüspök utalt arra, hogy Király József 1817-ben indított útjára a mohácsi vészhez kötődő engesztelő imádságot, amelynek hagyományát ez a szertartás is követi.

Erdő Péternek a szentmisén elmondott homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!”

Ezekkel a szavakkal ábrázolja a költő a 490 évvel ezelőtti végzetes ütközet színhelyét. Megjelenik szemünk előtt a csatatér, ahol holtan fekszenek a hűségesek: maga Lajos király és azok, akik engedelmeskedtek felhívásának és az ország védelmére keltek. Holtan feküsznek ezen a szörnyű csatatéren a püspöki kar tagjai is: a fővezér, Tomori Pál, a magyar prímás, az egyszerű sorból magas hivatalra emelkedett esztergomi érsek, Szalkai László, aki biztos nem ilyen karrierről álmodott, de becsületből mindhalálig kitartott királya mellett. De ott nyugszanak a püspöki kar többi tagjai is. Csak Brodarics István maradt meg élve – hírmondónak. A költő azonban nemcsak a temetetlen holtak sokaságán tekint végig keserű szívvel, de meglátja azt is, hogy a vesztes csata után gazdátlanul maradt harcmező országunk és népünk egész sorsát jelképezi. A győztes a háborús szokásjoggal ellentétben nem takarította el a csatateret. A halottakat majd Kanizsai Dorottya temetteti el, amikor a testeket már vadak és madarak marcangolják és járvány sújtja a vidéket.

Kanizsai Dorottya bátor helytállása nemcsak az elhunyt hősöknek és áldozatoknak adta meg a tiszteletet, hanem segítette azt is, hogy a sokat szenvedett túlélő lakosság részben mégis megmaradjon ezen a földön. Emlékeznünk kell erre most, az irgalmasság évében, amikor újra meg újra felidézzük, hogy a holtak eltemetése az irgalmasság cselekedete. Így beszél erről a Biblia Tóbiás könyvében és így tartjuk ezt ma is. Mert a halállal nem pusztul el az ember, hiszen örök életre hivatott. Ezt jelzi sírjainkon a kereszt. Erről olvastunk az imént a szentmise olvasmányában, ahol a Zsidókhoz írt levél a mennyei Jeruzsálemről beszél, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmáról és Jézus Krisztusról, akinek ránk hulló vére örök boldogságunk ígérete (vö. Zsid 12, 22-24). Ma is el kell temetnünk halottainkat. Mert senki sem lehet halála után a hozzátartozók és a rokonok tulajdona. Az ember szabadnak születik és teste az Istené: „Senki sem él és senki sem hal meg önmagának. Amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk az Úrnak halunk meg.” (Róm 14, 7) Ha pedig Krisztussal halunk meg, vele fogunk élni is (Vö. 2 Tim 2,11). De a halottak eltemetése és tisztelete az élők közössége számára is üzenetet hordoz. Továbbra is tagjai az élők családjának. Élnek leszármazottaikban, élnek műveikben, élnek munkájuk eredményében, élnek a tudásnak és a szeretetnek abban a kisugárzásában, amelyet környezetüknek ajándékoztak. De élnek személyesen is. Tagjai a szentek közösségének, amiről a Hitvallás beszél, mert a földön élők, az üdvözültek és a tisztulás állapotában lévők együtt alkotják az egyházat is. Segítjük halottainkat, ha imádkozunk értük, ha szentmisét ajánlunk fel, de mi magunk is kérhetjük a szentek közbenjárását.

A mohácsi csata hőseinek és áldozatainak emléke egész népünk öröksége. Üzeni a későbbi koroknak, hogy nem hajszolhatjuk mindennapi érdekeinket olyan féktelenül, hogy közben megfeledkezzünk a közösség javáról, nem áldozhatunk fel mindent a személyes vagyonszerzés érdekében, ha közben az egész ország megsemmisül és azok sorsa is tragédiában végződik, akik magukat az események haszonélvezőinek gondolják.

A mohácsi csata emléke hitünk fényében felelősségre és éleslátásra tanít. Isten színe előtt kell megkérdeznünk magunktól, mi válik igazán az emberi közösség javára, mitől függ népünk élete és megmaradása?

Az élet többet ér az eledelnél, a test értékesebb a ruhánál (vö. Mt 6, 25). Az emberi szeretet és okosság pedig a létnek egy sokkal magasabb szintjét képviseli, mint a puszta anyagi érdekek. A családalapítás bátorsága, a gyermekek vállalása és gondos nevelése Isten színe előtt is végtelen érték, mert a jövőbe, sőt az örök életbe mutat.

Ha Mohácsra emlékezünk, lelkünkben végig kell járnunk az azóta eltelt évszázadokat is. Kudarcok és pusztulások időszakain keresztül mégis az isteni gondviselés vezetett minket. Ennek jelképe és bizonyítéka Szent István király leghíresebb ereklyéje, a Szent Jobb is. Első szent királyunk a gondviselés eszköze volt népünk életében. Jobb keze csodával határos módon maradt fenn Dubrovnikban a török hódoltság hosszú évtizedein át. A remény jele, hogy ez az ereklye ma minden viszontagság után mégis itt van a mohácsi csatatéren. Tekintsünk hát mi is felelősen saját életünkre. Keressük önzés nélkül a közösség javát. Szolgáljuk hittel és szeretettel az életet. Becsüljük meg halottainkat és hőseink emlékezetét. Tanuljunk a történelemből és újítsuk meg bizalmunkat az isteni gondviselésben!

Szent István király, könyörögj értünk! Magyarok Nagyasszonya, Boldogságos Szűz Mária, könyörögj értünk! Ámen.

***

A szentmisét követően rövid megemlékező ünnepség zajlott a fogadalmi templom előtt. Először Szekó József, Mohács polgármestere szólt az egybegyűltekhez. Beszédében az ereklyéje formájában jelen levő Szent Istvánt méltatta. Rámutatott, hogy Szent István élt és nem visszaélt hatalmával, és hogy nem önmagát, hanem országának, nemzetének megmaradását, gyarapodását helyezte uralkodása középpontjába. Szent István tudta, hogy hit nélkül nem lehet teljes életet élni, II. Lajos is tisztában volt ezzel, és egész Európát is védeni akarta, az már nem az ő hibája volt, hogy ez nem valósulhatott meg – mondta a polgármester.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár II. Lajos búcsúlevelének részletével kezdte ünnepi beszédét, hogy érzékeltesse, mennyire előrevetítette az a rá következő – török hódoltság alatti – idők hangulatát. Az államtitkár rámutatott, hogy nagyon is figyelmen kívül hagyta az akkori idők jeleit, problémáit Európa: a magyar vezetők között is széthúzás volt, a magukat kereszténynek mondó államok is kicsinyes, önző politikát folytattak, és a keresztények között is szétszakítottság volt jellemző. Soltész Miklós párhuzamot vont a 490 évvel ezelőtti és a mai politikai helyzet között, és úgy vélte, hogy többnyire most is egymással marakodó és a saját érdekeit néző, de a keresztény értékeket semmibe vevő hatalmak feszülnek egymásnak. Mikor ismerik fel a nagyhatalmak, hogy a demokrácia- és fegyverexportjuk melyen pusztító és a népvándorlás már csak ezek súlyos következménye? – tette fel a kérdést az államtitkár. Az államtitkár szerint meg kell erősíteni keresztény hitünket, ki kell állni mind az európai, mind a keleti keresztények mellett, de a muszlim híveknek is szabad vallásgyakorlást kell biztosítani Európában. Soltész Miklós szerint a beteg menekülteket segíteni kell, de a kopogtatás helyett fenyegetőkkel nem lehetünk szolidárisak.

A megemlékezés zárásaként a katolikus egyház, a magyar kormány, Mohács városa és Baranya megye képviselői helyezték el koszorújukat II. Lajos emlékművénél a Széchenyi téren. Ezután búcsúzott el harangzúgással a dunántúli város Szent István kézereklyéjétől.

Az Irgalmasság Szent Éve 271.

Jaj nektek,írástudók

 „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Mentából, kaporból és köményből tizedet adtok, közben ami fontosabb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget elhanyagoljátok. Ezt meg kel tenni, azt nem szabad elhagyni. Ti vak vezetők! A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek. Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vagytok rablással és mértéktelenséggel. Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz” (Mt 23,23-26) Jézus arra figyelmezteti hallgatóit, hogy a törvényben előírt adót nem úgy kell kezelni, hogy a silányabb, mindössze ízesítőnek minősülő növények értékesítéséből befizetjük a járandóságot, az étkezéshez lényeges termésből a kijelölt részt csak részben adjuk meg a vezetők számára vagy az egész tételt nem szerepeltetjük az adó kimutatásában. Ebben az esetben az illető adózó csal, mert a zsidó papság a honfoglalás idején nem kapott birtokot, hanem azok kapták, akik megművelték a földet. Akik az oltár szolgálatát vagy más liturgikus tevékenységet szolgálatként elláttak, azoknak és a templomnak a földbirtokosok adót fizettek. Jézus tehát az adóköteles termések elhazudását csalásnak minősíti. Különösen abban az esetben, ha a fűszereket szálanként elszámolja, és ezzel érdemtelenül biztosítja magának az elismerést. Az edények tisztításával úgy lehet csalni, hogy a külsejét lemosni, kisebb munka, mint belenyúlni a szűk szájon, és a felületesen mosott edényben hagyott ételmaradék betegséget okozhat.„Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! A prófétáknak sírboltot építtek, az igazak síremlékeit feldíszítitek, s azt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna részesek, mint ők, a próféták vére ontásában. Ezzel magatok is megvalljátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Töltsétek csak be atyáitok mértékét! Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?” (Mt 23,27-32) A farizeusok és az írástudók Urunk ellenségei voltak. Belekötöttek minden szavába. Érzik: Jézus nem a zsidók országát akarja véglegessé tenni, hanem az ő országát. Isten Fia, a második isteni Személy, aki Atyja kérésére felvette az emberi természetet, hogy az emberiség bűneit megváltsa, mert senki nem tudja levezekelni, csak Ő, az Isten fia. A próféták legnagyobbika hét évszázaddal Jézus megjelenése előtt nyíltan megmondja Acház zsidó királynak: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el” (Iz 7,13-14) A Máté-evangélium szövegéhez visszatérve megértjük Jézus korholását: „Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését? Nos, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök, és keresztre feszíttek, másokat megostoroztok a zsinagógában, és városról városra üldöztök. Ezért rátok száll minden igaz vér, amelyet a földön kiontottak, az igaz Ábel vérétől egészen Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár közt öltetek meg. Bizony mondom, ezek mind utolérik ezt a nemzedéket”(Mt 23,33-36)