GALLIAI SZENT LIBORÚSZ

Szent Libóriusz

püspök és hitvalló.

Gall származású volt, ott lett pap és püspök Mansban. Barátja volt Tours-i Szent Mártonnak. Az ő karjaiban halt meg. †396. Ereklyéi 836-ban Paderbornba kerültek, a város védőszentje azóta. 

Bábel Balázs érsek látogatása a kecskeméti Wojtyła-központban

Csaknem napra pontosan tíz éve, 2006 júliusában nyílt meg a Karol Wojlyła Barátság Központ, mégsem ennek megünneplésére, hanem Mária Magdolna ünnepe és egy szobor megáldása alkalmából gyűlünk össze Kecskeméten július 22-én, pénteken délelőtt.

Az alapjában véve szociális, de az egyházhoz kötődő és az egykori pápa szellemiségét példának tekintő intézmény naponta (hétvégén is!) hetven-százhúsz rászorulót fogad, lát el napi betevővel: tízóraival, ebéddel és elvihető élelmiszerekkel, tudjuk meg Molnár Zoltán intézményvezetőtől. Alapítói között ott volt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is, aki mindmáig rendszeresen támogatja a központot. Az ünnepségre sem érkezik üres kézzel: tésztát és konzervet hoz.

A ház máskor is, rendszeresen otthont ad egyházi jellegű eseményeknek, fenntartója a Karol Wojtyła Nonprofit Kft.; az önkormányzat is támogatja, de számos magánszemély és cég segítségére is számíthatnak. Tárgyi-anyagi és lelki segítséget egyaránt nyújtanak, de természetesen senkinek sem kell vallásosnak, katolikusnak lennie ahhoz, hogy támogassák, befogadják. Hajléktalan emberek is vannak a gyámolítottjaik között, de nem ez a tipikus. (Pár évvel ezelőtt önkénteseik egy hat négyzetméteren (!) élő és ezért még bérleti díjat is fizető „ügyfelük” szeméből csaltak ki örömkönnyeket, amikor meglátogatták, hogy otthoni teendőiben segítsenek neki.)

Az érsek leleplezi Brzózka Marek szobrászművész, magyar anya és lengyel apa gyermeke TOTUS TUUS feliratú, a ház piciny kertjében felállított fémszobrát, majd meleg szavakkal emlékezik II. János Pálra, akire, mivel édesapjával egyidős volt, mindig fiúi érzésekkel tekintett, és már pápává választását is nagyon óhajtotta, sőt meg is jövendölte.

A szoboravatás után rövid előadást tart Mária Magdolnáról, „az apostolok apostolá”-ról, hiszen ő látta először a feltámadt Jézust, aki az apostolokhoz küldte a hírrel. A római egyház hagyománya három különböző nőalakot vont össze benne, az egyikük az a bűnös nő volt, aki könnyeivel mosta, illatos olajjal kente be és hajával törölte meg Jézus lábát. Mária Magdolna az igaz bűnbánat, az isteni irgalomba vetett mély hit példája számunkra, és az irgalmasság évében különösen is az irgalmasság cselekedeteire szólít fel bennünket. Az Istent szeretőknek minden javára válik, még a megbánt bűn is, hangsúlyozza az érsek.

Az irgalmasság kötelességünk, de ha csak lehet, tegyünk kötelességünkön felül is. A Wojtyla-ház csupán csepp a tengerben, de hiányozna, ha nem lenne, teszi hozzá. Aztán – két adományozó, a Precíz Kft. és a Zöldért jóvoltából – az ebéd következik, amelyet az érsek oszt ki, és a ház mintegy ötven vendégének körében fogyaszt el.

Az Irgalmasság Szent Éve 234.

Miért beszél Jézus példabeszédekben?

„Ekkor odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: Miért beszélsz nekik példabeszédekben? Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait – felelte --, de nekik nem. Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen nekik, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amijük van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük,  nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely Így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a  szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket. A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta” (Mt 13,10-17) Mi jellemző a ma emberére? Mindezt hogy látjuk másokban, akik a kortársaink, vagy ami még kényesebb: a családunk tagjai, testvéreink, netán szüleink, esetleg a nagy lélekrontó ateizmus hagyott rajtuk meg-nem-változtatható tüneteket!? Büszkén húzzuk elő a táskánkból vagy zsebünkből a legmodernebb telefont, sokan büszkék arra, hogy a nagyvilág minden táján jártak már, de ágyhoz vagy tolószékhez kötött nagyszüleiket, kevésbé gazdag rokonságukat talán nem is ismerik. Jó lenne megjegyezni, hogy ez  a földi élet nem a boldogság örök terepe, hanem a boldogító, önfeláldozó jótevőké, akik tudják és gyakorolják, hogy ennek a földi játéknak egyszer végeszakad, a pénzünk, házunk, mindig legmodernebb kocsink itt marad, másé lesz, még az agyondédelgetett testünkből is kiragad az isteni végzés, és el kell indulnia hihetetlen sebességgel a lelkünknek Jézus Krisztus ítélőszéke elé. Ott egyetlen  kérdés létezik: mennyi jót tettél másokkal?

 

SVÉDORSZÁGI SZENT BRIGITTA

Szent Brigitta szerzetesnő, 

Európa társvédőszentje 
„Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem”

Az Anyaszentegyház a mai liturgiában Szent Brigitta szerzetesnőt ünnepli. Nem csak azért, mert megérdemli tiszteletünket és figyelmünket, hanem azért, mert Anyaszentegyházunk Európa társvédőszentjévé kérte fel őt. Mint védőszentet arra kérjük, hogy életszentségével segítsen a lelkileg elnyomorodott Európát Krisztushoz visszavezetni, teljesen töltse el Krisztus igazsága és szeretete, Krisztus újra éljen Európában. „Élek én” ragyogott fel gyermekarca 1303-ban Svédországban. Akkor még élt a keresztény Európa. A gyermekeket elvitték a krisztusi otthonba, a templomba, ahol Jézus személy szerint, emberi testével jelen volt. Abban az időben Svédország katolikus volt, minden templomában felszentelt papok szolgáltak, napi szentmisével. Akkor még nem ismerte a Galata levélben felujjongó Pál apostol örömét, és nem is merte volna magára vonatkoztatni: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” Biztos ott kezdődött az a misztikus élet, amely hetven éven át Isten parancsainak a teljesítésében zajlott. Szülei úgy gondolták, hogy kislányuk a teremtő Isten tervében az emberek többségének hivatását örökölte: már kislányként férjhez adták. Férje boldogítása és gyermekek szülése és nevelése lett a küldetése. A boldogító szeretet szolgálatában telt el élete első szakasza. Nyolc gyermekkel ajándékozta meg Istent, férjét és hazáját. Felnőttként még tudatosabban akarta utánozni Jézus Krisztust az isten- és emberszeretetben, ezért az akkor száz éves ferences mozgalomhoz csatlakozott. Úgy gondolta, hogy Assisi Szent Ferenc elgondolása számára nagyon vonzó: megtartani Jézus Krisztus evangéliumát. Belépett a ferences harmadik rendbe. Férje halála után még inkább akarta átélni Jézussal együtt azt a bensőséges életet, amelyet az Úr szeretteinek felajánl. Ennek a misztikus életnek helyszínéül 1349-ben Rómát választotta. Szerzetesrendet alapított, amelyet róla neveztek el. Leányai ma is Jézust szolgálják közvetlenül és közvetve embertársaikban. A középkor mély hitével hatvankilenc évesen vezeklésként szentföldi zarándoklatot vállalt. A Szentföldre, Jézus hazájába többségében keresztények lakta vidékre gyalog is lehetett jutni, biztonságosabb volt a zarándoklat, mert a szent helyeket már száz éve ferencesek gondozták. Európa kereszténysége elvesztett valamit a XVI. században: azt a szentháromságos egységet, amelyért Jézus rimánkodva könyörgött Atyjához:„De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk” (Jn 17,20-22) Hozzá hasonló családanyákat, az evangélium áldását és békéjét sugárzó ferences három rendet, Jézust és Atyját Európa alapjául vállaló modern embereket segítsen kieszközölni az égben, mielőtt az isten nélküliség teljesen elpusztítaná a krisztusi örökséget.

XIII. LEÓ pápa

XIII. LEÓ pápa, 

III. r. 

(1810-1903)

 
Gioacchino Pecci* Carpineto-ban született. Alsófokú iskoláit Perugiában, a magasabb fokúakat Rómában végezte. 27 évesen szentelték pappá. 31 évesen belgiumi apostoli nuncius, 36 évesen püspök Perugiában, 1871-ben bíboros, majd 1878-ban pápa. Fo törekvése: összhangba hozni az egyházat a kultúrával, részt venni a társadalmi problémák megoldásában, párbeszédet folytatni a világiakkal. Mindezek elore mutattak a 20. századra, a II. Vatikáni Zsinatra. Legismertebb körlevele a Rerum Novarum a társadalmi kérdésekkel foglalkozik (1891). Ha törekvései nem is értek el átüto eredményeket, de segítették az Egyházat abban, hogy kiszabaduljon elszigeteltségébol. A hitélet terén sok intézkedése, buzdítása maradandó lett az egyházban: sokat tett a keresztény oktatás, vallásos nevelés javítására, az Oltáriszentség, a Jézus Szíve tisztelet, a Mária-tisztelet (szentolvasó imádságra buzdítás), a Szent Család tisztelete elomozdítására, a harmadik rendek, s különösen a ferences III. rend életének megújítása terén. Püspök korában lépett be a ferences III. rendbe, s ettol kezdve – pápasága idején is – beszédeivel, írásaival, körlevelekkel buzdított a III. rendbe való belépésre, a rendi élet javítására. A pápa életrajzírói mind megemlítik izzó lelkesedését Szent Ferenc és rendje iránt. A szentatya buzdításai nyomán kimutatható a Ferences Világi Rend gyarapodása, felvirágzása világszerte. Az I. Renddel is törodött: a négy ágra szakadt rendet (Ordo Fratrum Minorum) egyesítette és megreformálta. A nagy jubileum évében, 1900-ban egyik beszédben így vallott a Ferences III. Rendrol: „Mivel mi is a Harmadik Rendhez tartozunk, különbözo módon bizonyítottuk, milyen értékesnek tartjuk és szívünkben mennyire kedveljük amióta elhivattunk a pápai trónra. És ezt méltán tettük, mert mindig meg voltunk gyozodve, hogy Szent Ferencnek ez az intézménye, ha jól és a szabályok szerint élnek benne az emberek, igen alkalmas arra, hogy meggyógyítsa az emberi társadalomnak mindazokat a betegségeit, melyekben ma szinte végsot vonaglik a meggyötört emberiség.”

Imádság:

Istenünk, te boldogemléku XIII. Leó pápát Egyházad pásztorává rendelted és az erényes élet és a bölcs tanítás fényével övezted, add meg nekünk, hogy jótetteinkkel világoskodjunk az emberek elott, szeretetünk pedig szüntelenül elotted égjen. Krisztus, a mi Urunk által.

Befejezte vatikáni szolgálatát Claudio Maria Celli, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa elnöke

Családias hangulatban zajlott július 21-én a Kommunikációs Titkárság székhelyén Claudio Maria Celli érsek búcsúztatása, aki közel tíz évig vezette a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsát, és most ért véget vatikáni szolgálata.

Az ünnepségen részt vett Pietro Parolin bíboros, államtitkár; Dario Edoardo Viganò prelátus, a Kommunikációs Titkárság prefektusa; a vatikáni média vezetői és számos újságíró. Pietro Parolin bíboros kiemelte Claudio Maria Celli érsek emberi és lelki értékeit és fontos vatikáni diplomáciai szolgálatát, amelyet azt megelőzően végzett, hogy 2007-ben a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa élére került.

Dario Edoardo Viganò prelátus köszönetet mondott Celli érseknek, hogy az elmúlt év júniusától végigkövette a Kommunikációs Titkárság létrehozását a Kúriáról szerzett ismeretével és a vatikáni dikasztérium élén eltöltött évek tapasztalataival. Emellett az érsek kezdte meg a vatikáni média reformját azzal, hogy kerekasztal-megbeszéléseket hívott össze, és nagyobb együttműködésre buzdított a L’Osservatore Romano vatikáni napilap, a Vatikáni Televíziós Központ és a Vatikáni Rádió között. Viganò prelátus köszönetét fejezte ki azért, hogy ezáltal segítette a szentszéki kommunikációs rendszer átalakítását, ami a pápa szándéka volt. Claudio Maria Celli intelligenciája és a dolgok türelmes elindítása tette lehetővé a reform első lépéseinek megtételét.

Celli érsek a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva mérleget vont a tömegtájékoztatás terén végzett szentszéki szolgálatáról. A Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa volt az első, amelyet a II. vatikáni zsinat létrehívott. „Ezekben az években a korlátok és a nehézségek ellenére elősegítettük, hogy az egyház ne csak kommunikatívabb legyen” – fogalmazott. Celli érsek szerint az egyház számára a kérdés mindig is az, hogy miként folytasson párbeszédet a mai világgal, a mai emberrel, aki más kommunikációs dimenzióhoz, a digitális kultúrához van szokva. Ezen a téren a Szentszék igyekezett a különböző helyi egyházi közösségek szolgálatára lenni, hogy szembe tudjanak nézni ezzel a kihívással és megfelelő választ tudjanak adni rá – mondta el a rádiónak a távozó vezető.

A Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa öröksége, amelyet a Kommunikációs Titkárságra hagy, a pápai Twitter-fiók, a News.va vatikáni internetes portál és a PopeApp okostelefonos alkalmazás. A pápai tanács tevékenysége nyomán nagyobb együttműködés és egység jött létre a Szentszék médiaintézményei között. Celli érsek egyetértett Federico Lombardival – akinek nemrég ért véget szentszéki szóvivői szolgálata –, hogy sosem lehet nyugdíjba menni; így folytatja szolgálatát az egyetemista fiatalok körében a Villa Nazareth intézményben.

Ferenc pápa péteri szolgálata kezdete óta kiemelt helyen kezeli a párbeszédet, a találkozás kultúráját. A tömegtájékoztatás világnapjára írt első üzenetében az irgalmas szamaritánus példájának követésére buzdította a híveket, ami nemcsak a kommunikációt jelenti, hanem a másik ember valóságának felelős megismerését. Nemcsak kommunikálni kell a másikkal, hanem érdeklődni is a vele való párbeszéd iránt. Ehhez meg kell hallgatni, és el kell csendesedni a szívünkben, hogy ráhangolódjunk a másik emberre, és lehetőséget adjunk neki önmaga kifejezésére. A probléma tehát nemcsak a kommunikáció, hanem a párbeszéd a másikkal és az életébe való bekapcsolódás is. A másik felelős felvállalása nagyon fontos, és állandó kihívást jelent – hangsúlyozta Claudio Maria Celli.

Az Irgalmasság Szent Éve 233.

Jézus a hajóról tanít.

„Egyik nap Jézus kiment a házból, és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy bárkába, és leült, a tömeg pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak, és fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég föld.  Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott, s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadk meg harmincszorosat. Akinek füle van, hallja meg!” (Mt 13,1-9) Urunk máskor is hajóba szállt, ha a nép a tópartra gyülekezett. Ennek az volt az előnye, hogy a hallgatóság csak a víz széléig tudott Jézushoz közelíteni, nem volt közvetlen közeli a tolongás. A viz felülete pedig remekül dobta a partra a hangot, ráadásul fölfelé irányította, tehát nem nyelhette el a hallgatóság ruhája és az élő emberi test sem. A friss levegő pedig kimondottan áldásként hatott a hallgatókra, és egyszerre tanultak és remekül üdültek is. A hallgatóság mindezt gyakorlatból is ismerte, hiszen a honfoglaláskor Isten parancsára úgy osztották szét az elfoglalt házakat, szőlőket, gyümölcsösöket, főleg pedig a szántóföldeket, hogy minden család biztonságosan tudjon megélni belőlük. A téma tehát ismerős volt, és felkeltette az érdeklődést, hogy mit akar megértetni velük a Mester. Jézus pedig a természet ölén élő hallgatóságának  így könnyebben rámutatott, hogy a Teremtő végtelen bölcsessége mennyire velük él.

Mária Magdolna

Mária Magdolna

Az angyal csak azt kérdezte Mária Magdolnától: „Miért sírsz?”, a Feltámadott viszont azt is megkérdezte tőle: „Kit keresel?” Életünk legsötétebb éjszakái után akkor kezd hajnalodni, amikor az Úr felteszi nekünk ezt a kérdést, s mi megpróbálunk rá válaszolni. Amikor szembesülünk azzal, hogy a kép, amelyet Jézusról alkottunk, a tegnapi, a halott Mester képe, s amikor megszületik bennünk a készség, hogy ezt a képet elengedjük az igazi, a valódi Úr Krisztus kedvéért, aki itt áll előttünk. Mert nemcsak a bűn lehet akadálya Krisztus követésének, hanem a már megismerthez való görcsös ragaszkodás is, amely nem engedi, hogy Krisztusban a dicsőség nagyobb fokát lássuk meg, pedig kegyelemről kegyelemre kellene haladnunk.

Ő azonban semmiféle szeretet címén nem engedi magát bezárni a tegnap világába, nem engedi, hogy visszavigyük őt oda, ahol valaha együtt voltunk vele, hanem ő akar magával vinni minket, egyre tovább, egyre magasabbra, az Atya házába, ahol sok lakóhely van, s ahol nekünk is helyet készített. Ezért még valamivel segít, hogy továbblépjünk: tanítványaihoz küld, az Egyház közösségébe, ahol megvallhatjuk, hogy láttuk őt, az Urat, a feltámadott Krisztust. Az Egyház közösség előtti tanúságtételünk hitelesíti vele való találkozásunkat és teljessé teszi belé vetett hitünket.

Urunk Jézus, Te nem a tegnapi nap, hanem a ma, a jelen pillanat Istene vagy, aki bénultságunkból, megkötözöttségünkből azzal szabadítasz ki, hogy nevünkön szólítasz bennünket, mint jó Pásztor az ő juhait. Köszönjük Neked, hogy e néven szólítás által újból és újból megismerteted magad velünk, és képessé teszel minket, hogy ismét élő kapcsolatba lépjünk Veled. Ne engedd, hogy a Tőled kapott tegnapi kegyelmek emlékei megkötözzenek, hanem adj, kérünk, készséges szívet, hogy Szent Mária Magdolna példájára és közbenjárására merjünk továbbhaladni azon az úton, melyre hívsz bennünket, s így betöltsük az evangélium továbbadásában személyre szabott küldetésünket.

 

BOLDOG BÉNA HERMANN

BOLDOG BÉNA HERMANN

 bencés szerzetes
*Saulgau, 1013. július 18. +Reichenau, 1054. szeptember 24. 

Altshauseni II. Wolfrad gróf 1013. július 18-án született fia hétéves korától a reichenaui kolostorban nevelkedett. Berno apát alatt (+1048) alapos tudományos képzettséget szerzett. Szerzetesi fogadalmat tett, majd 1043-ban pappá szentelték. Reichenau apátsága abban az időben állt teljes virágzásában.

Hermann mint történész, matematikus, csillagász, költő és muzsikus sokoldalú tevékenységet fejtett ki szóban és írásban egyaránt. Legjelentősebb művének tekintik Világtörténelmét, a Rajna jobb partjának vidékéről a legrégibb és máig fennmaradt krónikát. Krisztus születésével kezdődik, és szerzője halálának évével zárul. Időrendje biztos, adatai megbízhatók, szerzője tág látókörrel rendelkezett. Bámulatos, hogy az egész életén át hordszékhez láncolt szerzetes elszigeteltsége ellenére is meg tudta szerkeszteni ezt a világkrónikát, amely magába foglalja a birodalom politikájának egész területét Dániától Apuliáig, Lengyel- és Magyarországtól Flandriáig és a Champagne-ig. Halála előtt Hermann megkérte rendtestvérét, Bertholdot (1030 körül--1088), hogy folytassa a munkát.

Reichenaui Berthold ezt írja: ,,Hermann, vagyis a nagy hős és jámbor Wolfrad fia gyermekkorától tartó szenvedése folytán minden tagjában megbénult, már ami a külső embert illeti, lelkében viszont felülmúlta minden kortársát. Mindenféle versmértékhez értett. Gyermekkorától a tanulmányoknak szentelte magát, s minden egyházi és világi tudományban olyan járatos volt, hogy a mindenfelől hozzásereglő tanítványok csak csodálták és bámulták.

Végtagjai annyira megbénultak, hogy segítség nélkül, önmagától nem tudott mozdulni. Egy szolga hordszékbe helyezte, de csak meggörbülten tudott ülni munkája végzése közben. Karszékében ülve tanított a szentség e csodálatos tanítója, aki száját, ajkát és nyelvét csak nehezen tudta használni, s csak törve és lassan, csaknem érthetetlen hangokat volt képes megformálni; hallgatói szemében mégis jó beszédű és buzgó tanítónak tűnt, aki színes élénkséggel és talpraesetten válaszolt minden kérdésre. Hibák nélküli ember volt, bár tudta, semmi emberi nincs távol tőle. Alázatos szeretetreméltóság és szeretetreméltó alázatosság jellemezte, csodálatos volt türelme megőrzésében, mint jókedvű adakozó, az igazság legyőzhetetlen hirdetője és védelmezője, a keresztény élet kipróbált nevelője. Csodás jóság, szeretetreméltóság, derű ömlött el rajta, mindenkinek mindenben szolgálni akart, mindenkinek mindenévé vált, mindenki szerette. Összeállította az időszámítás szabályait, és ebben minden korábbi tanítót felülmúlt, és többek között kitalált egy holdidőszámítást, amellyel a Hold felkeltét minden napra és minden éjszakára vonatkozóan meg lehet állapítani. Hasonlóképpen feltalálta a holdfogyatkozás kiszámításának módját is. A zenében is alig volt hozzá fogható. Egyéb művei mellett szekvenciákat költött és komponált. Fáradságos munkával megírt egy krónikát az Úr megtestesülésétől kezdve napjainkig. Mindehhez társul még egy költemény formában, váltakozó versekben megírt könyvecske a nyolc főbűnről. Himnuszok szerzésével a keresztény áhítatot is gazdagította Hermann: tőle származik az Alma Redemptoris Mater (Üdvözítőnk Édesanyja) és talán a Salve Regina (Mennyországnak királynéja) antifona is. Órák, hangszerek és más szerkezetek készítésében senki sem volt hozzá hasonló. Ilyenféle és sok más dologgal, amelyek felsorolására nincs idő, foglalatoskodott mindig, bármilyen gyengének érezte is magát.

Neki köszönhetjük az arab munkák első latin fordításait. A zenetörténetbe belekerült a ,,hermanni betűhangjegyírás''. Fejtegetéseiben úgy mutatkozik, mint korának legjobb zeneismerője és zenetanítója. Vele és Berno apáttal jutott el Reichenau a zeneművelés ragyogó tetőpontjára. Kortársai ,,korunk csodájá''-nak nevezték. Semmiben sem maradt el Hirsaui Boldog Vilmostól (lásd: 343. o.) s apátjától és tanítójától, Bernótól sem, aki nagy jóakarattal támogatta. Joggal nevezzük Hermannt a középkor egyik legnagyobb tudósának. Tisztelete a bencés rendben él.

A pápa a dél-amerikai őslakosoknak és földműveseknek nyújt segítséget

Júniusban tartott éves ülésén Bogotában nyolcvannégy projekt támogatását hagyta jóvá a Populorum Progressio Alapítvány, amellyel a latin-amerikai és a Karib-térség lakóinak életkörülményeit kívánják javítani.

A Cor Unum Pápai Tanács titkárhelyettese, Segundo Tejado Munoz prelátus a közelmúltban Kolumbiában és Ecuadorban járt, hogy elvigye Ferenc pápa szeretetének jelét az ott élőknek. A L’Osservatore Romano olasz katolikus napilap július 19-i számában számolt be útjáról.

A Populorum Progressio Alapítvány kis projektek támogatását biztosítja, hogy a helyi kisközösségek igényeit segítse megvalósulni. Az állattenyésztéshez, mezőgazdasági tevékenységhez, kézművességhez kapcsolódó tevékenységeket finanszíroz legfeljebb 25 ezer dollár értékben, ami állatok, munkaeszközök, gépek, számítógépek vásárlására fordítható. A jóváhagyott projektek között szerepel szociális tevékenységre szolgáló központok építése, ahol szentmisét is be lehet mutatni. Az alapítvány vezetésében hat latin-amerikai érsek is jelen van, ami biztosítja a helyi valóság és szükségletek ismeretét.

A támogatott projektek nagy része a nevelés területéhez kapcsolódik: nevelők képzése, oktatási eszközök beszerzése, felújítás vagy új tantermek építése. A támogatások nemcsak a társadalmi élethez kapcsolódnak, átfogó jellegű segítséget nyújtanak. Az emberre a maga teljességében tekintenek, pasztorális és spirituális szempontok figyelembevételével. A jóváhagyott terveket az olasz püspöki konferencia finanszírozza. Idén elsősorban Peru, Kolumbia, Ecuador, Bolívia, Argentína, Uruguay, Paraguay, illetve Haiti támogatására fordítják forrásaikat. A projekteket a helyi lakosság valósítja meg az egyes egyházmegyék püspökeinek vezetésével.

Az Irgalmasság Szent Éve 232.

Jézus rokonai.

 „Amíg beszélt a néphez, megálltak kint anyja és rokonai, s beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: Anyád és rokonaid kint állnak, és beszélni szeretnének veled. De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: „Ki az anyám, s kik a rokonaim? Aztán kitárta tanítványai felé karját, s így szólt: Ezek az anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és  anyám” ((Mt 12,46-50) Őszintén szólva ez az evangéliumi részlet nagyon nehezen magyarázható a máriás lelkületű, katolikus híveknek. A híveink együtt élnek a nem katolikus keresztényekkel. Nekünk egyik legnagyobb élményünk az Isten Fia megtestesülése és az ebből fakadó Mária-tisztelet. Amikor harminckilenc éves nagyon keserves sorsüldözésben voltunk mariánus ferencesek, nem volt egyetlen kolostorunk sem, az 1950-es évtől szanaszét szórva éltünk, sok nehézséggel küszködtünk. Az 1989-es változások lehetővé tették a szerzetesek működésének újra kezdését. Nem vádaskodtunk, szeretettel tettük, amit lehetett. Feltűnt, hogy sok ismerős ezzel a kérdéssel hozakodott elő: és mi lesz a Mária-tisztelettel? Megváltónk Édesanyját ugyanolyan szeretettel tiszteljük és szeretjük, mint régen, mondtam. Jézus milyen keményen adta tudomásunkra a fentebb idézett evangéliumi részlettel: ”nekem mind testvérem, nővérem és anyám” Ez a kemény élű megnyilatkozás nem Szűz Máriának szólt, hanem az őt körülvevő názáretieknek, akik nem hittek Jézus messiási küldtésében. Szent Márk evangéliumában olvassuk: „Innen, (Jairus zsinagóga főnök lánykájának feltámasztása helyéről) eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték. A következő szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták és csodálkozva mondogatták: Honnan vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nővérei is itt élnek közöttünk? És megbotránkoztak rajta. Jézus erre megjegyezte: A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete. S nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön” (Mk 6,1-6)  Amikor Jézus halálra ítélve, keresztre feszítve kínlódott a Golgotán, egyetlen  tanítványa, segítő asszonya és ismerőse sem hitte már el, hogy az Isten Fia, csak az Édesanyja maradt töretlen hitű hős! Jézus és Édesanyja húsvéti találkozásáról nem szól az evangélium. A jámbor  asszonyok ’jókor reggel’ pironkodva cipelik a halotti kenetet, amiből egy cseppet sem mertek vagy akartak nagypénteken a kihülő drága testre rádörzsölni, de az élő Jézus mégis engedi átkarolni lábát és bőven hull rájuk a boldog húsvéti kegyelem. Az apostolok a legkiábrándultabbak: a krisztusi üzenetre csak legyintenek: feltámadt? Asszonylocsogás! Jézus így csak este lépi át rejtekhelyük küszöbét, de a köszöntő szava nem vádol, hanem felmérhetetlen boldogságot ontogat, amely elég lesz minden megtérőnek, hogy a kézzel érintés, a szemmel rögzítés elég lehet a világ végéig minden megtérő ember újjászületéséhez, ahogy az ősök örökre érvényesen megfogalmazták a kegyelem útját: „nihil est in intellectu, nisi prius fufrit in sensu”(„semmi sincs az értelemben, hacsak előbb nem volt meg érzékünkben”) És a Szűzanya? Az Egyház úgy érzi, hogy mondani sem kell: Aki az angyali üdvözlettől Szolgálóleánya lett az Atyának, és az is maradt a sok szenvedésben is, álmatlan várja a mindeneket megváltó Szent fiát. Ez a hajnal éppen olyan, mint a születése Betlehemben: az Édesanya titka

Évközi 16. hét csütörtök

Évközi 16. hét csütörtök

Húsvét és Pünkösd óta, amióta kiderült, hogy az örök életre szökellő vízforrás nem más, mint a Szentlélek, akit mindnyájan megkaptunk szívünkbe a keresztség és bérmálás által, az a figyelmeztetés, amelyet Jeremiás próféta mond, ránk, Krisztus-hívőkre még jobban és mélyebben vonatkozik, mint azokra a zsidókra, akik a próféta kortársai voltak.

Valójában egyetlen helyes lelkiségi irányzat létezik Krisztus Egyházában a szó szoros értelmében: az, amely a Szentlélekből mint az örök élet forrásából él, a szentségek és a szent liturgia erőterében. Amelyik mozgalom nem talál kapcsolatot ezzel a forrással, hanem valami felületes és mulandó programot fogalmaz meg, az minden jó szándéka ellenére repedezett falú ciszternák poshadó vizét kínálja csupán. Az a közösség, amely nem a szentségek mélyén működő isteni valóságra épít, hanem felületes, érzelmi szeretetáramlásra koncentrál, az soha nem válik igazán közösséggé, hamarosan kiürül, kiszárad, és képtelen lesz szomját oltani azoknak, akik az isteni élet vizei után vágyakoznak. Az olyan közösség, amely a szent liturgia mély értelmű, Istentől kapott jeleit felcseréli divatos és hatásvadász eszközökre és gesztusokra, képtelen lesz megtartani az igaz hit forrásából fakadó, örök életre szökellő vizeket, azok szétfolynak, tovatűnnek falai közül, s nem marad más, csak az üres, görcsös emberi erőlködés.

Az a közösség viszont, amely az Eucharisztiát úgy fogja fel, mint a Krisztussá alakulás szentségét, amely által mi magunk válunk végső soron tabernákulummá, ahol a Szentlélek mint az örök, boldog élet forrása van jelen, amely úgy olvassa a Bibliát, hogy megérti a szentírás legvégső üzenetét, hogy szívünkből az élő víz folyói fakadnak, amely úgy tekint a Szent Szűzre, mint a Szentlélek templomára, akinek titka a mi mindennapi keresztény létünk mélyét érintő valóság, annak a közösségnek tagjai minden gyöngeségük ellenére is birtokolják Isten Szentlelkét, pontosabban őket birtokolja a Szentlélek, úgyannyira, hogy az egész Egyházat csodás termékenységgel áldja meg általuk.

SZENT KÜMMERNIS

Kümmernis , a délnémet jámborság népi televényében félreértésből született szent alak. Tiszteletét az Egyház nem ismerhette el, kultusza azonban. még a múlt század végén is virágzott Bajorországban. Főleg gyermekáldásért, női betegségekből való gyógyulásért szoktak hozzá könyörögni.^* A Kümmernis „gond, töprengés” mellett emlegetik – mint látni fogjuk – más neveken is. Története egyaránt idézi a legenda, lovagregény, népmese világát.

A magyar szakirodalomban a kiváló Kümmernis-kutató, Schnürer nyomán, mindmáig legalaposabban a művészettörténész Éber László foglalkozott a rejtélyes kultusszal és hazai ikonográfiai vonatkozásaival.^* Előadásunkban az ő fejtegetései nyomán haladunk.

Ősi, jámbor hagyomány szerint a keresztrefeszített Krisztus alakját titkos tanítványa, Nikodémus faragta fába. Történt, hogy a Nagy Károly idejében élő Gualfredus püspök Jeruzsálembe zarándokolt. Itt álmában angyal jelent meg, és hírül adta neki, hogy Krisztusnak Nikodémus faragta képmása az ő szállásával szomszédos házban egy Seleukios nevezetű kereszténynél van elrejtve. Hosszas keresés után meg is lelte, és hazájába akarta vinni.

A tengerparton, Joppe városánál találtak is egy szép hajót. A díszesen felravatalozott feszületet rátették, és a gályát evezők, kormány, legények nélkül a tengerre bocsátották. Toscanában ért partot. Itt Luni városának kalózai akarták maguknak megkaparintani, de a hajó mindig elsiklott előlük. Végre Lucca mellett állott meg. A békesség kedvéért János, Lucca püspöke, a feszülettel talált, Krisztus vérét tartalmazó edénykét átadta a luni püspöknek, a keresztet pedig ünnepélyesen a Szent Márton-templom bejáratánál lévő kápolnában helyezte el. Ez eddig a híres luccai Volto Santo eredetének legendája. Jegyezzük meg, hogy e csodatevő feszület mását, ismeretlen lombard festőnek XVI. századbeli képét a mi Szépművészeti Múzeumunk őrzi.

Természetes, hogy a Volto Santo nagy tiszteletben állott a középkori Luccában. Érthető az is, hogy a brokátszövéséről híres városban aranybrokát ruhába öltöztették. A hozzáfűződő legendák közül költői szépségénél fogva is legismertebb egy idős hegedősről szóló történet, amelyet sokszor meg is festettek. Lucca városában élt, öregségére nagy nyomorba jutott, mert a fiatalok már szebben énekeltek, muzsikáltak, mint ő. Senki sem törődött már vele. Ekkor elment a templomba, leült a csodatevő feszület alá, elkezdett hegedülni és énekelni, az Úrnak panaszolván el baját. A szobor egyik aranycipőjét vetette oda neki. Fölvette. Vidáman ment ki a templomból, de a sekrestyés elfogta, és bíró elé kísérte, aki halálra ítélte. Kivégzés előtt kérte az Úr segítségét, mire a hóhér karja megmerevedett, és addig nem tudta elereszteni, amíg a bíró vissza nem vonta az ítéletet.

A Volto Santo ábrázolásai, amelyeken legtöbbször az öreg hegedős is megjelent, részben zarándokok, főleg pedig selyemszövetükkel kereskedő luccai kalmárok révén Európa-szerte elterjedtek. Olyan helyeken is megismerték, ahova a miraculum híre már el sem jutott. Hogy a különös képet megértsék, egészen új legendát költöttek hozzá: hosszú, szoknyaszerű öltözete miatt szakállas nőnek értelmezték. Ezt a félreértést az is elősegítette, hogy a luccai Volto Santo még a román kor szellemének, ikonográfiai gyakorlatának megfelelően, Krisztust megdicsőült királyként, fején királyi koronával állítja elénk. A keresztes hadjáratok Szentföld-élménye és a franciskánus passiómisztika nyomán viszont a szenvedő, töviskoronás Jézust ábrázoló feszületek válnak általánossá.

Így született a XV. század folyamán Kümmernis, más nyugat-európai neveken Wilgefortis, Liberata, Comeria legendája. Comeria a pogány portugál király leánya volt. A keresztény hitre tért és Krisztusnak szüzességet fogadott. Amikor atyja Szicília királyához akarta férjhez adni, keresztrefeszített vőlegényéhez menekvésért imádkozott. Erre szakálla nőtt, a kérőnek most már nem kellett. Atyja erre bosszúból keresztre feszíttette.

A kép előtt térdeplő hegedős legendája most kissé módosul. Az öreg, aki a királykisasszonyt jószívéről már régóta ismerte, odament hozzá, és vigasztalásul legszebb dalát játszotta el neki. Erre a szűz egyik aranycipője eléje esett, ő pedig magával vitte. Ugyanúgy halálra ítélték, mint a már elmondott változatban. A vesztőhelyen az volt az utolsó kívánsága, hogy még egyszer játszhassék a királylány előtt, aki most a másik cipőjét is odavetette neki. A király népével együtt megtért, lánya pedig hamarosan meghalt, majd szentként tisztelték.

A közkedvelt legendának egyetlen hazai artisztikus emléke Csetnek (Štitnik) gótikus templomának a középkor végén festett freskója. Éber László meggyőző fejtegetései szerint a falkép nem Kümmernis, hanem a Volto Santo ábrázolása. Az alak bal lábán ott a cipő, a jobb láb födetlen. A rávaló cipő a földön hever. A földön látjuk még Nikodémus kelyhét is, ami Kümmernist nem illeti meg. Ott térdel az összetett kézzel imádkozó öreg hegedős is.

A legenda Márton alakjához tapadt magyar változatáról a szent ünnepénél szólunk.

Amíg a csetneki freskó az itáliai formalátást, Luccának talán közvetlen hatását idézi, addig az Eszterházy Páltól Apollónia és Wilgefortis tiszteletére épített kismartoni kápolna (1711)^* viszont már a délnémet Kümmernis-kultusznak tudomásunk szerint egyetlen hazai emléke, kisugárzása^* A népi áhítatformák iránt is fogékony herceg nyilván azért választotta Apollóniát társpatrónául, hogy az apokrif szent tiszteletén az egyházi felsőbbség ne akadjon föl.

A kismartoni kultusz népi utóéletéről nem tudunk.

Ferenc pápa videoüzenete az IVT-re: „Annyira várom, hogy találkozzunk!”

Közeledik a 31. Ifjúsági Világtalálkozó – kezdi július 19-én közzétett üzenetét a pápa, melyben a lengyel fiatalokhoz szól, és mindazokhoz a zarándokokhoz, akik a világ minden tájáról Krakkóba érkeznek a következő héten.

A Szentatya várja a találkozást a világ minden részéről érkező, Krakkóban összegyűlő fiatalokkal és a szeretett lengyel nemzettel. A pápa látogatását az irgalmasság ihlette a szentévben, és Szent II. János Pál áldott emléke, aki az első Ifjúsági Világtalálkozót meghirdette, és aki a lengyelek vezetője volt a szabadság felé vezető úton.

A lengyel fiatalokhoz szólva Ferenc pápa elmondta, hogy tudja, készülnek a nagy krakkói találkozóra imáikkal is. Köszönetét fejezi ki nekik mindazért, amit tettek, és a szeretetért, amivel azt végezték. Ölelését és áldását küldi számukra.

Az európai, afrikai, amerikai, ázsiai és óceániai fiatalokhoz fordulva a pápa megáldja országaikat, reményeiket és útjukat Krakkóba. Imádkozik, hogy látogatásuk a hit és a testvériség zarándoklata legyen. A Szentatya videoüzenetében kéri, az Úr Jézus adja meg a kegyelmet, hogy személyesen is megtapasztalják szavait: „Boldogok az irgalmasok: majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Közvetlen hangon hozzáteszi: „Annyira várom, hogy találkozzunk, hogy átadjuk a világnak a harmónia új jelét, egy mozaikot, amely sokféle arcból, sokféle nemzetből, nyelvből, emberből és kultúrából tevődik ugyan össze, mégis egyesül Jézus nevében, aki az irgalmasság arca.”

A lengyel nemzet kedves gyermekeihez szólva Ferenc pápa az Úr nagy ajándékának nevezi ezt a látogatást. Kiemeli, ez a nemzet a történelem során sok próbatételt megélt, melyek közül néhány különösen nehéz volt, és mégis kitartott a hit erejével, Szűz Mária anyai kezeinek oltalmában. „Biztos vagyok benne, hogy a częstochowai kegyhelyre való zarándoklatom eláraszt majd ezzel a próbára tett hittel, és nagyon jót tesz majd nekem” – fogalmaz a pápa.

Köszönetet mond az útja előkészítése során mondott imáikért. Háláját fejezi ki továbbá a püspököknek, a papoknak, a szerzeteseknek és szerzetesnőknek, valamint a világi híveknek, különösen is a családoknak, akiknek jelképesen elviszi Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítását. A Szentatya hangoztatja, egy nemzet erkölcsi és szellemi „egészségét” a családokon lehet lemérni, ezért fordult Szent II. János Pál nagy figyelemmel az eljegyzett párok, a fiatal házasok és a családok felé. „Folytassátok ezt az utat!” – buzdít Ferenc pápa.

Végül hangsúlyozza, ez az üzenet szeretetének jele: „Legyünk közel egymáshoz az imában. Várom a veletek való találkozást Lengyelországban!”

Az Irgalmasság Szent Éve 231.

Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.  Hanem  amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből  kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek”(Jn 16,12-15) A levél nem beszél a ma emberének a Szentháromságról szóló fontos tanítások részleteiről,ezért be kell tekintenünk a XX. század óriás könyvtár anyagába, hogy a teljes krisztusi kinyilatkoztatás tükrében jól megérthessük életünket. Mit jelent az, hogy a Fiú az Atyától  születik? Isteni szülés is van, nemcsak édesanyai. A születés meghatározása szerint: „élő jön elő élőből a természet hasonlóságára” Az Atya saját erejéből öröktől fogva birtokolja a mindentudó, mindenható, végtelen, abszolút egyszerű és örök isteni természetet. Ez az egyszerűség azt jelenti, hogy nincsenek benne összetevő részek. Amikor a Fiú mint új Személy  a hajnalcsillag előtt, tehát az idő kezdete előtt megszületik, az Atya kimondja Igeként: Fiam, rögtön odaajándékozza neki csorbítatlanul a teljes isteni természetet. A Fiú ettől végtelen gazdag és boldog. De  azonnal vissza is ajándékozza Atyjának, mert Ő sem élhet istensége nélkül. Ez egy végtelen szép és értékes szeretet-aktus, amely által kettejüktől  származik a Szentlélek egyetlen leheléssel, aki rögtön vissza  leheli a két első Személynek az istenséget.Jézus levele most újra az utolsó vacsora epizódjaként íródik: „Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: Az Atyához megyek. Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek? Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő és viszontláttok? Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16,16-24) Jézus megmagyarázta az apostoloknak is, meg nekünk is, kétezer évvel később élő tanítványainak, hogy mit is jelent. „Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből  kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,14-15)

Évközi 16. hét szerda

Évközi 16. hét szerda
Jer 1,1.4-10; Mt 13,1-9
„Jeremiásnak, Helkija fiának az igéi, aki az Anatótban, Benjamin földjén élő papok közül való volt” (Jer, 1,1)

Többször előfordult már, hogy meg kellett említenem tisztán látás végett, hogy a zsidó törzsek közül csak Benjamin törzse maradt együtt Júda törzsével a déli zsidó országban, amikor az északi tíz törzs elszakadt Dávid királyi házától. Anatót Benjaminnak, Jákob legkisebb fiának a törzséhez tartozott. Ebben a városkában lakott Jeremiás családja, de hangsúlyozza a próféta, hogy ő Áron papi házából származott, Lévi törzséből. Ennek a törzsnek Isten nem adott szállásbirtokot, mert az oltárnál szolgáltak, és a többi törzs a papi háznak és a törzs nem pap tagjainak is részt adott a terméséből. Arról nem szól a Szentírás, hogy Jeremiás prófétai meghívása előtt gyakorolt-e valamilyen papi tisztséget a templomban, ám azért hangsúlyozza papi rendhez való kapcsolatát a Biblia, mert a papoknak tisztükből következő feladatuk, hogy összekötők legyenek Isten és emberek között. Másrészt szóba kell hozni különleges származását, mert majd később kemény harcot vívnak ellene a saját törzséből származott, tényleges papi szolgálatban szorgoskodó papi rokonai is. Jeremiás maga írja le az utókor részére, hogy szólította meg őt az Úr fiatal korában, és hívta meg prófétai küldetésre: „Így hangzott az Úr igéje hozzám: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek; és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára (1,4-5) Isten miden embernek ismeri a sorsát, hiszen Ő az egyedüli lény, aki nemcsak ismeri az édesapát és az édesanyát, akik új embernek adnak életet, de gondoskodik a magzat számára pontos élettervről, amit meg kell valósítania, teremti a magzatnak lelket, adja személyét,hogy élete során alkalmas Legyen elvégzendő feladataira. A próféták közül többnek is elmondja ezt Isten, hogy tudatosodjék bennük az isteni elhívatás. Jeremiás szabadkozik: „Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok!” (6) Ez a mentegetőzés ijedtségből eredt, megrettent a nagy feladattól. Nem azt jelenti, hogy csecsemő, aki most kezd beszélni. A zsidóknál harminc éves korban nézték az ifjakat igazán felnőttnek, addig nem illett társaságban, nyilvánosan beleszólni idősebbek, főként öregek beszédjébe. A kiválasztó Úr azonban nem fogadja el a mentegetőzést: „Ne mondd azt: Gyermek vagyok, hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek, mondja az Úr. Majd kinyújtotta kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt az Úr: Nézd, a mai napon a nemzetek és a királyok fölé rendeltelek, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és rombolj, hogy építs és ültess!” (7-10) Sokszor talán nem esik jól a prédikáló pap keményebb igéje. Fogadjuk el, javunkra üzen mindent, ami igaz és a szeretet üzenete.

ANTIOCHIAI SZENT DIOSZ

Szent Diosz 

atya

Az atya a szíriai Antiochiában született. Keresztény szülei jámborságban neveltek. Ifjú korától szerzetes volt. Felsőbb utasításra Konstantinápolyba ment. Ott az őt nagyon tisztelő ifjú Teodóz császár költségén kolostort alapított. A kolostorban elöljáróként folytatta tovább a vezeklő életet. Ez annyira kedves volt Isten előtt, hogy kitüntette őt a csodatevés adományával. Amikor halálát közeledni érezte, bement a templomba imádkozni, utána összehívta szerzetestársait, elbúcsúzott tőlük, utasításokat adott nekik, imádkozott értük, és látomásban Isten angyalát látva örömmel ment át az örök életbe 430 körül.

Pápai távirat a domonkosok általános káptalanjára

Alapításának 800. évfordulója alkalmából július 16. és augusztus 5. között Bolognában tartja általános káptalanját a domonkos rend. A résztvevőket a gyűlés ideje alatt Ferenc pápa is fogadja.

A pápa Bruno Cadoré atyának, általános rendfőnöknek küldött táviratában emlékeztet, hogy a tartományi elöljárók általános káptalanját az irgalmasság szentéve és a rend alapításának 800. évfordulója alkalmából tartják Bolognában.

III. Honóriusz pápa ugyanis 1216-ban szentesítette a Szent Domonkos által alapított szerzetesközösség létrehozását.

A Szentatya szívélyes jókívánságait küldi a résztvevőknek, és a Szentlélek ajándékait kéri a tanácskozásra. Emlékeztet arra, hogy az irgalom az egyház életét tartó oszlop. Minden pasztorális cselekedetét a gyengédségnek kell áthatnia, és a világban való tanúságtételéből sose hiányozhat az irgalom. Az egyház hitelessége az irgalmas és együttérző szeretet útján valósul meg, amely új életet ad, és bátorságot, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe.

Táviratában Ferenc pápa annak a kérésének ad hangot, hogy Szent Domonkos, a kegyelem és megbocsátás fáradhatatlan apostola és a szegények iránti együttérzés és az igazság buzgó védelmezője karizmájának minden követője tegyen tanúságot az irgalmasságról, megvallva és megtestesítve azt az életben. Legyenek Isten közelségének és gyengédségének jelei, hogy a társadalom ma újra felfedezze a szolidaritás, a szeretet és a megbocsátás sürgősségét.

A pápa a domonkosok imáit kéri péteri szolgálatának támogatására, és a Rózsafüzér Királynője és a domonkos család minden szentje közbenjárásával apostoli áldását küldi az általános káptalan résztevőinek és az egész rendnek.

Az Irgalmasság Szent Éve 230.

Ekkor néhény írástudó és farizeus így szólt hozzá:Mester, jelet szeretnénk tőled látni.A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván,válaszolta,de nem kap mást csak Jónás próféta jelét. Amnt ugyanis Jónás próféta három nap és háro éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében” (Mt 12,38-40) Jónás az úgynevezett kispróféták közé tartozik. Ninive nagy birodalom volt, féltek is a zsidók tőle. Isten a pogányokat sem akarta elpusztítani a megtérés lehetőségének felajánlása nélkül. Ezért parancsolt rá a zsidók prófétájára, Jónásra, hogy közölje velük: „Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott Jónás el is indult, de azért, hogy Tarsisba meneküljön az Úr színe elől” (Jón 1,2-3a) Tarsis ugyanis a Földközi tenger nyugati partvidékén épült, Ninivétől igen messze, más irányban. Jegyet váltott, aztán lement a hajó legaljába, ahol elaludt. Hatalmas vihart támasztott az Úr, a hajósok már a pusztulástól féltek, arra gondoltak, hogy valamelyik utas istene haragudott meg rájuk. Ekkor találtak rá a nyugodtan horkoló ismeretlen utasra, aki bevallotta, hogy ő a vihar okozója, mert szembeszállt az igaz Istennel, menekül előle. Dobjatok a tengerbe, a vihar megszűnik, megmenekültök. A hajósok végül elfogadták a biztatást. Jónást egy odaérkező nagy hal elnyelte, és visszavitte a kiindulás helyére. A partra három nap és három éjjel alatt ért a hal. Jónás bűnbánattal imádkozott: „Elvetettél színed elől. Bárcsak meglátnám még templomodat (Jeruzsálemben!) (2,5) A hal kidobta gyomrából a partra. Érkezett az új parancs a régi szöveggel, és a próféta hamarosan a hatalmas városba érkezett. Hirdetni kezdte: Még negyven nap, és Ninive elpusztul” (3,4) Az egész város, a királlyal együtt, vezekelni kezdett. Győzött az isteni irgalom az emberi bűnbánat nyomában. Erre utal Jézus: „A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy hallja Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van, mint Salamon” (Mt 12,41-42) A ma emberei?A feltámadt Jézus itt él közöttünk a szentmise úrfelmutatásában és a katolikus templomok oltárszekrényekben kétezer éve, csak a megtérő szívekre vár.Miért nem keressük ?

Évközi 16. hét kedd

Évközi 16. hét kedd                               
Mik 7,14-15. 18-20; Mt 12,46-50
„Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját” (Mik 7,14)

Mikeásnak lélekben végig kellett szenvednie népe bűneinek minden következményét. Asszúr után jönnek a babiloniak, Izrael után százhúsz évvel később elpusztítják Júdát is. Szól arról, hogy majd elérkezik a fogság vége, amelyről prófétatársa, Jeremiás beszél. „A maradék visszatér”, amint Izajás próféta nemcsak szólt, hanem egyik fiának ezt a nevet kellett adnia. Ide illik történelmi sorban a Messiásszületésről szóló rész (Mik 5,1-4) Sok minden történik addig, amíg a nép történelme a boldog végkifejletig eljut. Mikeás előre látja Jeruzsálem fogság utáni újraéledését. A prófétai távlatok megnyílnak előtte. A Messiás idejében még hosszú időnek kell eltelnie, amíg a zsidó nép öröme beteljesül. A látomás köde viszont eloszlik, mert Isten jóvoltából a zsidók is elnyerik a Messiás hitét. Erről szól a szentírási részlet, Mikeás könyvének utolsó sorai. A próféta lelkesülten látja meg őseinek reményét beteljesülni.„Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját, mely magányosan lakik az erdőségben, a kertek közepén” (7,14a) Itt Izrael áldása jelenik meg a próféta szeme előtt, aki sorba veszi fiait, és amikor a negyedikhez ér, akkor hangzik el ajkáról ez a gyönyörű messiási áldás: „Júda, téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeidnek nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak előtted. Júda, fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán, - ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek” (Ter 49,8-10) Az emberiség hatalmas erdőségében egyedül maradt a Messiást be nem fogadó zsidó nép. Ahogy ezt Mikeás előtt egy évezreddel Júda sorsában Izrael, a nagy ős előre látta. Most a messiási bottal a Jó Pásztor végre terelgetheti test szerinti rokonait is. „Legeljék Básánt és Gileádot, mint a hajdankor napjaiban, Mint azon a napon, amelyen kivonultál Egyiptom földjéről, csodálatos dolgokat mutatok majd neked” (14b-15) Az ószövetségi választott nép hosszú, bűnös tévelygése után érthető Mikeás csodálkozása az utolsó időben történő hazatérésen: „Melyik istenhasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded örökrészed maradékainak bűnét? Nem folytatja tovább haragját, mert az irgalmasságot szereti. Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket. Hűséget tanúsítasz majd Jákob iránt, irgalmasságot Ábrahám iránt, miként megesküdtél atyáinknak a hajdankor napjaiban” (18-20)

DOROSZTOLI SZENT EMILIÁN

Szent Emilián 

vértanú

A hitehagyott Julián császár idején a miziai Dorosztol városába a kegyetlen Kapitolin került helytartónak, aki bemenve a városba, kikérdezte a lakosokat, hogy van-e közöttük keresztény? Mivel senkiről sem mondták, a helytartó nagy ünnepséget rendezett számukra. Volt akkor ott egy Emilián nevű titkos keresztény, egy vezető pogány ember szolgájáé. A nagy lakomázás alatt kalapáccsal bement a bálványtemplomba, összetörte a bálványszobrokat és mindent, amit ott talált, utána elment. Ezután, aki először ment be a templomba és látta mi történt, jelentette a dolgot a helytartónak. Ő kerestette a tettest, és elfogtak egy mezőről hazajövő embert. Ezt ütlegelni kezdték és vitték a helytartó elé. Emilián akkor kijelentette, hogy Ő volt a tettes. Ezért elfogták, kihallgatták, végül tűzhalálra ítélték. A Duna partján nagy máglyát raktak és a tűzbe dobták a vértanút. A tűz a haját sem perzselte meg. A tűzben imádkozva megpihent az Úrban akkor, amikor már a tűz kialudt, 363-ban.