Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. július 17., vasárnap

Nizza püspökének nyilatkozata a francia nemzeti ünnepen történt öldöklésről



Nizza püspökének nyilatkozata a francia nemzeti ünnepen történt öldöklésről


André Marceau, Nizza püspöke a Vatikáni Rádió francia nyelvű szerkesztőségének adott interjújában nyilatkozott a nemzeti ünnepen történt tragédiáról.


A püspök elmondta, hogy első érzése a sokk, a döbbenet, nagy félelem és az értetlenség volt. Hogyan lehetséges, hogy egy emberi szívben ilyen őrült elhatározás/gesztus születhet, hogy egy ember ilyen öldöklésre képes? Az ember nem a halálért lett, nem azért, hogy halált okozzon! Számomra ez a botrány! És sokan mások így nyilatkoztak itt, a tragédia helyszínén. Az együttérzés és a szenvedőkhöz való közelség érzése töltött el. Most pedig mindenkit arra kell hívnunk, hogy ne zárkózzon be a rossz e „botrányába”, amely megdöbbentő és talán jogos gyűlöletet, meg nem értést vált ki. Ezt mindenáron el kell kerülni! Üzenetem tehát ez: az emberek álljanak közel egymáshoz, találkozzanak, beszéljenek egymással. Templomainkban egész nap imádkoznak, hogy az embereket Isten kezébe ajánlják, aki a szeretet forrása. Legyen bátorságunk meghallani a szívek kiáltását, a szenvedés kiáltozását!

Egyházmegyénkben – folytatta Nizza püspöke – nagyon közel vannak egymáshoz a nagy vallási közösségek, jó a kapcsolat a keresztények, muzulmánok és zsidó vallásúak között. Gyakran összejöveteleket tartunk, közös nyilatkozatokat bocsátunk ki olyan eseményekről, amelyek halált okoznak. Ez történt például akkor, amikor egy nizzai származású újságírót megöltek Algériában. Most majd a vallási közösségekkel és a városi vezetőkkel együtt felvonulást, megemlékezést szervezünk könyörögve Isten irgalmasságáért. A keresztények együtt lesznek az imában. Nagyon fontos, hogy közel legyünk a szenvedőkhöz. A szavak nem elégségesek a nagy szenvedésben, amikor annyi életet kioltottak, annyi fiatalt, annyi gyermeket megöltek. A legfontosabb közel lenni, a szenvedők mellé állni, főleg azok mellé, akik valamilyen okból magányosak, fontos megfogni kezüket, bátorítani őket – mondta a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában André Marceau, Nizza püspöke.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése