Befejezte vatikáni szolgálatát Claudio Maria Celli, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa elnöke
Családias hangulatban zajlott július 21-én a Kommunikációs Titkárság székhelyén Claudio Maria Celli érsek búcsúztatása, aki közel tíz évig vezette a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsát, és most ért véget vatikáni szolgálata.
Az
ünnepségen részt vett Pietro Parolin bíboros, államtitkár; Dario Edoardo Viganò
prelátus, a Kommunikációs Titkárság prefektusa; a vatikáni média vezetői és
számos újságíró. Pietro Parolin bíboros kiemelte Claudio Maria Celli érsek
emberi és lelki értékeit és fontos vatikáni diplomáciai szolgálatát, amelyet
azt megelőzően végzett, hogy 2007-ben a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa élére
került.
Dario
Edoardo Viganò prelátus köszönetet mondott Celli érseknek, hogy az elmúlt
év júniusától végigkövette a Kommunikációs Titkárság létrehozását a Kúriáról
szerzett ismeretével és a vatikáni dikasztérium élén eltöltött évek
tapasztalataival. Emellett az érsek kezdte meg a vatikáni média reformját
azzal, hogy kerekasztal-megbeszéléseket hívott össze, és nagyobb
együttműködésre buzdított a L’Osservatore Romano vatikáni napilap, a
Vatikáni Televíziós Központ és a Vatikáni Rádió között. Viganò prelátus
köszönetét fejezte ki azért, hogy ezáltal segítette a szentszéki kommunikációs
rendszer átalakítását, ami a pápa szándéka volt. Claudio Maria Celli
intelligenciája és a dolgok türelmes elindítása tette lehetővé a reform első
lépéseinek megtételét.
Celli
érsek a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva mérleget vont a tömegtájékoztatás terén
végzett szentszéki szolgálatáról. A Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa volt az
első, amelyet a II. vatikáni zsinat létrehívott. „Ezekben az években a korlátok
és a nehézségek ellenére elősegítettük, hogy az egyház ne csak kommunikatívabb
legyen” – fogalmazott. Celli érsek szerint az egyház számára a kérdés mindig is
az, hogy miként folytasson párbeszédet a mai világgal, a mai emberrel, aki más
kommunikációs dimenzióhoz, a digitális kultúrához van szokva. Ezen a téren a
Szentszék igyekezett a különböző helyi egyházi közösségek szolgálatára lenni,
hogy szembe tudjanak nézni ezzel a kihívással és megfelelő választ tudjanak
adni rá – mondta el a rádiónak a távozó vezető.
A
Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa öröksége, amelyet a Kommunikációs Titkárságra
hagy, a pápai Twitter-fiók, a News.va vatikáni internetes portál és a PopeApp
okostelefonos alkalmazás. A pápai tanács tevékenysége nyomán nagyobb
együttműködés és egység jött létre a Szentszék médiaintézményei között. Celli
érsek egyetértett Federico Lombardival – akinek nemrég ért véget
szentszéki szóvivői szolgálata –, hogy sosem lehet nyugdíjba menni; így
folytatja szolgálatát az egyetemista fiatalok körében a Villa Nazareth
intézményben.
Ferenc pápa péteri szolgálata kezdete óta kiemelt helyen kezeli a
párbeszédet, a találkozás kultúráját. A tömegtájékoztatás világnapjára írt első
üzenetében az irgalmas szamaritánus példájának követésére buzdította a híveket,
ami nemcsak a kommunikációt jelenti, hanem a másik ember valóságának felelős
megismerését. Nemcsak kommunikálni kell a másikkal, hanem érdeklődni is a vele
való párbeszéd iránt. Ehhez meg kell hallgatni, és el kell csendesedni a
szívünkben, hogy ráhangolódjunk a másik emberre, és lehetőséget adjunk neki
önmaga kifejezésére. A probléma tehát nemcsak a kommunikáció, hanem a párbeszéd
a másikkal és az életébe való bekapcsolódás is. A másik felelős felvállalása
nagyon fontos, és állandó kihívást jelent – hangsúlyozta Claudio Maria Celli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése