Az élet igéje – 2017. november

Az élet igéje – 2017. november

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz.” (Mt 23,11)

Jézus az őt követő néphez fordult, és új életstílust hirdetett azoknak, akik tanítványai szeretnének lenni, azt kérte, hogy haladjanak az „árral – a megszokott mentalitással – szemben”.

Az ő idejében is könnyű volt csupán beszélni az erkölcsi normákról anélkül, hogy azoknak megfelelően éltek volna: vizet prédikálni és bort inni, aztán meg a kiváltságos helyeket keresni a társadalomban, hogy kitűnhessenek, mások szolgáljanak nekik, és személyes előnyöket élvezhessenek.

Jézus az övéitől egészen más logikát kér a többiekkel való kapcsolatban, azt, amely az ő életét is irányította:

„Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz.”

Chiara Lubich egy találkozón így osztotta meg lelki tapasztalatát azokkal, akik az evangélium szerint akartak élni:

„Az embernek mindenekelőtt arra az egyetlen Atyára kell szegeznie tekintetét, akinek sok gyermeke van. Utána pedig fel kell ismernie a teremtményekben az egyetlen Atya gyermekeit. […] Példaképünk, Jézus életével két dolgot mond nekünk, mely mégis egy: mi az egyetlen Atya gyermekei vagyunk és egymás testvérei. […] Isten tehát az egyetemes testvériségre hívott meg minket.”

Az újdonság ez: szeressünk mindenkit, mint Jézus, mert mindannyian – én is, te is és minden ember a földön – Isten gyermekei vagyunk, akiket ő öröktől fogva vár és szeret.

Így fölfedezzük, hogy a testvér, akit konkrétan, a tetteinkkel is szeretnünk kell: minden egyes ember, akivel hétköznapjaink során találkozunk. Az édesapánk, az anyósunk, a kicsi fiunk és az engedetlen is; a rab, a koldus és a fogyatékos; a főnökünk és a takarítónő; az azonos pártállású társunk és az is, akinek más a politikai meggyőződése; aki azonos hitű és közös a kultúránk, ugyanúgy, mint az idegen. A keresztényekre jellemző szeretet a testvér szolgálata:

„Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz.”

Chiara így folytatja: „Törekedjünk az evangéliumi elsőbbségre úgy, hogy mindenkit szolgálunk. […] Hogyan szolgálhatunk legjobban? Ha eggyé válunk minden emberrel, akivel találkozunk, a másikat éljük, az érzéseit, és megpróbáljuk megoldani a gondjait, mintha a sajátunk lenne, mert a szeretet által a miénk lett. […] Többé nem önmagunknak élünk, magunkba fordulva, hanem a másikat éljük, megpróbáljuk együtt hordozni terheit és gondjait; osztozunk örömeiben.”

Minden képességünk és tehetségünk, minden, amiben „nagynak” érezhetjük magunkat, az alkalom arra, hogy szolgáljunk. Ne szalasszuk el ezt a lehetőséget! A szakmai tapasztalat, a művészi érzék, a műveltség, de a mosoly is, hogy másokat is fel tudunk vidítani; az időnk, amelyet föláldozhatunk, hogy meghallgassuk, akit kétség vagy fájdalom gyötör; a fiatalság ereje is, de ereje az imáinknak is van, ha testi erőnk meg is fogyatkozna.

„Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz.”

Az evangéliumi, érdek nélküli szeretet előbb vagy utóbb a testvérünk szívében is fölébreszti a vágyat, hogy megossza kincseit, így megújulnak kapcsolataink a családban, a plébánián, a munkahelyen és a szórakozóhelyeken, és ezzel egy új társadalom alapjait építjük.

Hermez, egy közel-keleti kamasz fiú meséli: „Vasárnap reggel volt, és amikor felébredtem, azt kértem Jézustól, mutassa meg, hogyan szerethetnék az egész nap folyamán. Láttam, hogy a szüleim elmentek misére, és eszembe jutott, hogy kitakarítok és rendet csinálok a házban. Minden kis részletre odafigyeltem, még virágot is tettem az asztalra. Aztán reggelit készítettem, mindent szépen elrendezve. Amikor hazaértek, nagy örömmel fogadták, amivel megleptem őket. Soha nem reggeliztünk még ilyen nagy örömben, és közben egy jót beszélgettünk. Azt is el tudtam mesélni, hogy milyen tapasztalatokra tettem szert a hét folyamán. Ez a kis szeretet-tett egy gyönyörű nap alapját adta meg.”

Letizia Magri

Perzsiai Szent Sznandulia

Szent Sznandulia 

vértanúnő

Istenfélő perzsa keresztény nő volt Mivel gazdag volt, sokat tudott segíteni a börtönben szenvedő keresztényeken. II. Szápor király üldözése alatt fejezte be vértanúsággal életét 350 vagy 38o-ban.

Az Úr számára nincs ismeretlen halott - a Szentatya imája az ardeai úti vérengzés emlékhelyén

Az emlékezés fehér virágaival...

Az ardeia úti kőbánya olasz nemzeti emlékhely

Csütörtök kora este, a nettunói katonai temetőben tett délutáni látogatás után Ferenc pápa felkereste a Rómából délre, Ardea-ba vezető út mentén 1944-ben kivégzett olasz és zsidó emberek emlékhelyét. 1944. március 24-én a Rómát megszálló német csapatok az ardeai út mellett lévő kőbányában kivégeztek 335 olasz polgári és katonai személyt, köztük 75 római zsidót, azért hogy bosszút álljanak azon partizántámadás miatt, melynek során olasz ellenállás egy csoportja megölte a német hadsereg katonai rendészetének 33 tagját. A Führer közvetlenül maga rendelte el a vérengzést azzal a céllal, hogy „abba beleremegjen a világ”. A háború után a kőbányában eltemetett holttesteket exhumálták és nemzeti emlékhelyet építettek ki a tömeggyilkosság helyén, melyet felkeresett és kegyeletét rótta le VI. Pál pápa 1965-ben, II. János Pál pápa 1982-ben és XVI. Benedek pápa 2011-ben.

A pápa fehér rózsaszálakat helyezett a sírokra

Ferenc pápát az emlékhelyen a hazáért elesett olasz vértanúk családjainak nemzeti szervezete és a római izraelita hitközség képviselői, élükön Riccardo Segni főrabbival, fogadták. Ferenc pápa a köszöntések után egyedül lépett be a mauzóleumba, ahol hosszú perceken át imádságba mélyedt, majd elhaladt a szürke kőkoporsók mellett, melyeken a vértanúk nevei olvashatók. A 335 mártír közül azonban tizenkettőnek a neve máig ismeretlen. A pápa, miként a nettunói temetőben, itt is rózsaszálakat helyezett a sírokra.

Istenünk, Te ismered az elhunytak arcait és neveit

Riccardo Segni főrabbi imádsága után Ferenc pápa így fohászkodott: „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene! Ezzel a névvel mutatkoztál be, amikor feltártad akaratod, hogy megszabadítod népedet az egyiptomi szolgaság házából, miután megláttad annak nyomorúságát és így szóltál: ismerem szenvedéseidet. Istenünk, arcok és nevek Istene, Te az itt meggyilkolt 335 embernek az Istene vagy, akik ezekben a sírokban nyugszanak. Ismered arcaikat és neveiket. Annak a tizenkettőnek is Istene vagy, akik számunkra ismeretlenek, de Neked senki sem ismeretlen!

Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, Jézus Isten, az élők Istene!

Jézus Istene, mennyei Atyánk, aki a mennyekben vagy. Hála neki, a keresztrefeszített Feltámadottnak, hogy tudjuk, a te neved, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, azt jelenti, hogy Te az élők és nem a holtak Istene vagy és hogy a hűséges szeretet szövetsége erősebb a halálnál és a feltámadás biztosítéka. Add, Urunk, hogy itt, a szabadságért és az igazságosságért elesettek emlékhelyén levessük az önzés és a közömbösség saruját, és e mauzóleum égő csipkebokrán keresztül, csendben meghalljuk a te nevedet: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, Jézus Istene, az élők Istene, ámen!”

Bocsáss meg nekünk, Istenünk!

Az imádság után a pápa ezt a sort írta az ardeai emlékhely kegyeleti albumába: „A háború gyümölcsei ezek: gyűlölet, halál és bosszú. Bocsáss meg nekünk, Istenünk!”

 

 

Évközi 30. hét péntek

Évközi 30. hét péntek

„Ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak” – mondja a Prédikátor. Veszélyes lehet, ha az ember akkor beszél, amikor hallgatnia kellene, de talán még veszélyesebb, ha hallgat, amikor meg kellene szólalnia.

Miért hallgatnak a törvénytudók és farizeusok? Először azért, mert nem akarnak, a gyógyítás után pedig azért, mert nem tudnak mit felelni. Első némaságba burkolózásuk oka, hogy nem akarnak lelepleződni, nem szeretnék, ha napvilágra kerülnének szívük titkos gondolatai, hogy már régen nem a törvény szavainak értelmezéséről és megtartásáról gondolkodnak, hanem arról, hogy hogyan okozhatnák Jézus vesztét... A jelenet végén ezzel szemben szeretnének megszólalni, szeretnének cáfolni, visszavágni és ellentmondani, de szégyenben maradnak. Ez a tragikomikus hallgatás már nem a megszégyenülés üdvös elnémulása, hanem a tehetetlen indulat forrongása. Még mindig volna lehetőség a beismerésre, még mindig nem lenne késő belátni, hogy Jézusnak igaza van, még mindig fel lehetne venni vele újra a párbeszéd fonalát, legyőzve a nyelvet, szívet, életet megbénító némaságot, de most már nehezebb. Aki hallgat, holott szólnia kellene, egyre ellenállhatatlanabb erővel sodródik az örök elnémulás felé, ahol az emésztő gyűlölet és fojtogató düh szorításában már nem is lesz képes többé emberi szóra, csak az elkeseredett fogcsikorgatásra.

Urunk Jézus, Te arra hívsz minket, hogy nap mint nap párbeszédben legyünk Veled. Megszólítasz, kérdést teszel fel, állásfoglalásra késztetsz. Míg a kígyó a Paradicsomkertben azért próbálta kérdésekkel párbeszédre bírni Évát, hogy saját logikáját rákényszerítve bűnbe vigye, Te kérdéseiddel mindig a jóra „kísértesz”, megmutatva a szabadulás útját az ördögi logikából. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy újra és újra megnyissuk szívünket igéd előtt, meghalljuk a lelkiismeretünkön keresztül nekünk szóló kérdésedet, felhívásodat, és napról napra készségesen válaszoljunk is rá.

 

Perzsiai Szent Akindin

Szent Ákindin 

és vértanútársai

II. Szapor perzsa király idején éltek. A bálványimádó király üldözést támasztott a keresztények ellen, hogy őket rnegsemmisítse. A királyi udvarban szolgált 3 titkos keresztény: Akindin, Pegasziosz és Anempodiszt. Sok társukat térítettek a keresztény hitre. Miután feljelentették őket a király előtt. Keresztény hitüket megvallották, és attól el nem tántorodtak. Ezért különféle és fájdalmas kínzások után elégették őket. Ez 345 körül történt.

Szent Aftoniosz katona és Elpideforosz bizalmi ember, szemrehányást tettek a királynak, hogy ok nélkül üldözi a keresztényeket. Ezért karddal végezték ki őket. Velük együtt még 7.000 keresztény szenvedett vértanúságot, sőt Szápor király titokban keresztény anyja Is.