Évközi 30. hét péntek

Évközi 30. hét péntek

„Ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak” – mondja a Prédikátor. Veszélyes lehet, ha az ember akkor beszél, amikor hallgatnia kellene, de talán még veszélyesebb, ha hallgat, amikor meg kellene szólalnia.

Miért hallgatnak a törvénytudók és farizeusok? Először azért, mert nem akarnak, a gyógyítás után pedig azért, mert nem tudnak mit felelni. Első némaságba burkolózásuk oka, hogy nem akarnak lelepleződni, nem szeretnék, ha napvilágra kerülnének szívük titkos gondolatai, hogy már régen nem a törvény szavainak értelmezéséről és megtartásáról gondolkodnak, hanem arról, hogy hogyan okozhatnák Jézus vesztét... A jelenet végén ezzel szemben szeretnének megszólalni, szeretnének cáfolni, visszavágni és ellentmondani, de szégyenben maradnak. Ez a tragikomikus hallgatás már nem a megszégyenülés üdvös elnémulása, hanem a tehetetlen indulat forrongása. Még mindig volna lehetőség a beismerésre, még mindig nem lenne késő belátni, hogy Jézusnak igaza van, még mindig fel lehetne venni vele újra a párbeszéd fonalát, legyőzve a nyelvet, szívet, életet megbénító némaságot, de most már nehezebb. Aki hallgat, holott szólnia kellene, egyre ellenállhatatlanabb erővel sodródik az örök elnémulás felé, ahol az emésztő gyűlölet és fojtogató düh szorításában már nem is lesz képes többé emberi szóra, csak az elkeseredett fogcsikorgatásra.

Urunk Jézus, Te arra hívsz minket, hogy nap mint nap párbeszédben legyünk Veled. Megszólítasz, kérdést teszel fel, állásfoglalásra késztetsz. Míg a kígyó a Paradicsomkertben azért próbálta kérdésekkel párbeszédre bírni Évát, hogy saját logikáját rákényszerítve bűnbe vigye, Te kérdéseiddel mindig a jóra „kísértesz”, megmutatva a szabadulás útját az ördögi logikából. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy újra és újra megnyissuk szívünket igéd előtt, meghalljuk a lelkiismeretünkön keresztül nekünk szóló kérdésedet, felhívásodat, és napról napra készségesen válaszoljunk is rá.