Halottak Napja
Halottak Napja
- Elhunytainkra
gondolunk
November
1-2-án elhunytainkra gondolunk. Templomba és temetőbe igyekszünk, hogy
imádkozzunk értük, ápoljuk sírjukat, virágkoszorúnk mellett rimánkodjunk
Istenünkhöz, hogy azt a hervadhatatlan győzelmi koszorút, amelyet Szent Pál
emleget a keresztények győzelmi jelvényeként, irgalmasan adja meg
elhunytainknak odafönn Urunk, Jézus Krisztus. Gyertyánk fénye pedig esdje ki
számukra, hogy az örök világosság ragyogása vegye őket körül a mennyben. Ma a
mennyországra szegeztük tekintetünket. Olvassuk a Jelenések könyvében, hogy
megszámlálhatatlan embertestvérünk él odafönn a mennyei fényben Isten trónja
előtt. Örültünk annak, hogy nemcsak a kanonizált szentek otthona a mennyország,
hanem a magunk családtagjai, ismeretlen édesanyák, édesapák, testvérek,
egyszerű és neves emberek együtt dicsérik az Urat. Azok, „akik a nagy
szorongatásból jöttek, és megmosták ruhájukat a Bárány vérében” (Jel 7,13-14),
vagyis bűnbánatot tartottak és vitték magukkal szeretetük gazdag kincseit.
Holnap a tisztítótűz felé fordulunk a templomban és a temetőben. Az ott
szenvedők fokozottan kérik segítségünket. Mit kérnek, minek örülnek? Először
szentmisét: „Mert mindnyájan vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét, s így
megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban
van” (Róm 3,23-24) Az elmulasztott vasárnapi szentmiséket, az el nem mondott
Úrangyala, étkezési imák, kihagyott hálaadás alkalmai mind pótlásra várnak. A
buzgóbb hívek megragadják a rózsafüzérüket, amely oly egyszerűen, de hatékonyan
köti össze az eget és a földet. Megkérdezzük magunktól: nem ébred-e
emlékezetünkben biztos emlék arról, hogy akitől valamit örököltünk, netán
tartozott valakinek? Mert amíg valaki nem pótolja mulasztását, a tartozás miatt
nem lépheti át a mennyei dicsőség kapuját. Nem él-e bennünk sértett öntudat? Ha
igen, bocsássunk meg szívből! Nincsenek-e haragosai, akik okkal neheztelnek rá?
Próbáljunk békét szerezni annak, aki már szólni nem tud. Ha pedig akár a
családban, akár munkahelyén veszekedett, sértett-bántott örömszerzés helyett,
igyekezzünk mi pótolni helyette, amit lehet. Ne feledjük el, hogy a tisztítótűz
szenvedései kemények. Aki csak kicsit is könnyít a sorsukon, nagy jót tesz
nekik. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése