Évközi 30. hét hétfő

Évközi 30. hét hétfő

Akinek szégyenpírtól ég az arca, az még nincs elveszve egészen. Ez az utolsó lehetőség, a végső helyzet, ahol az akarat még ténylegesen szabad és döntésképes. Hiszen Isten elindult a mezítelensége miatt a fák mögé rejtőző bűnös ember után, hogy megkeresse, s már csak az emberen múlik, hogy megfogja-e a feléje kinyújtott kezet vagy büszkén elutasítja, hogy mezítelenül odaálljon Teremtője elé. Hogy engedi-e, hogy az Isten öltöztesse fel, vagy ő maga akarja fügefalevelekkel eltakarni mezítelenségét. Amennyiben a megszégyenülésre zsigerből válaszolunk, ha most sem akarunk a jó mellett, a rossz ellenében dönteni, hanem inkább utat engedünk a tehetetlen dühnek, a gyilkos indulatnak, folytatjuk az Isten elleni lázadást, s az örök kárhozat örvényébe kerülve tehetetlenül sodródunk az alvilág mélységei felé.

De létezik a megszégyenülésre egy másik fajta válaszreakció is: őszintén elszégyellni magunkat. Aki szégyelli magát, nem mentegetőzik. A fájdalmas felismerés megdöbbenésével szembesül a ténnyel, hogy bűnt követett el, a jóság és szeretet jelenlétében őszinte sajnálkozással és fájdalommal lepleződik le önmaga előtt, vállalja a kiszolgáltatottságot, és lelkének sebére a másiktól vár gyógyírt. Minden igazi szeretetben van ilyen esemény, tehát van kegyelmi helyzet is, melyben a bűnös ember arca az elvesztett paradicsomi ártatlanság maradék világosságában egyszer csak ragyogni kezd.

Urunk Jézus, köszönjük Neked megszégyenüléseinket, megaláztatásainkat, a szeretetben vallott kudarcainkat, melyeket nap mint nap kegyelmi helyzetként társz elénk, hogy általuk újra meg újra a Hozzád való megtérésre hívjál bennünket. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy a szégyenpír tisztítótüzében égve ne próbáljuk érvekkel, mentségekkel és kifogásokkal takargatni szégyenünket, megtagadva a beismerést és elutasítva a bocsánatot, hanem legyen bátorságunk a Te lábad elé vetni magunkat, s alázatosan beállva a Zakeusok, Mária Magdolnák, jobb latrok sorába őszinte bizalommal Rád bízzuk bűnös életünket.