Évközi 30. hét hétfő
Akinek
szégyenpírtól ég az arca, az még nincs elveszve egészen. Ez az utolsó
lehetőség, a végső helyzet, ahol az akarat még ténylegesen szabad és
döntésképes. Hiszen Isten elindult a mezítelensége miatt a fák mögé rejtőző
bűnös ember után, hogy megkeresse, s már csak az emberen múlik, hogy megfogja-e
a feléje kinyújtott kezet vagy büszkén elutasítja, hogy mezítelenül odaálljon
Teremtője elé. Hogy engedi-e, hogy az Isten öltöztesse fel, vagy ő maga akarja
fügefalevelekkel eltakarni mezítelenségét. Amennyiben a megszégyenülésre
zsigerből válaszolunk, ha most sem akarunk a jó mellett, a rossz ellenében
dönteni, hanem inkább utat engedünk a tehetetlen dühnek, a gyilkos indulatnak,
folytatjuk az Isten elleni lázadást, s az örök kárhozat örvényébe kerülve
tehetetlenül sodródunk az alvilág mélységei felé.
De
létezik a megszégyenülésre egy másik fajta válaszreakció is: őszintén
elszégyellni magunkat. Aki szégyelli magát, nem mentegetőzik. A fájdalmas
felismerés megdöbbenésével szembesül a ténnyel, hogy bűnt követett el, a jóság
és szeretet jelenlétében őszinte sajnálkozással és fájdalommal lepleződik le
önmaga előtt, vállalja a kiszolgáltatottságot, és lelkének sebére a másiktól
vár gyógyírt. Minden igazi szeretetben van ilyen esemény, tehát van kegyelmi
helyzet is, melyben a bűnös ember arca az elvesztett paradicsomi ártatlanság
maradék világosságában egyszer csak ragyogni kezd.
Urunk Jézus, köszönjük Neked
megszégyenüléseinket, megaláztatásainkat, a szeretetben vallott kudarcainkat,
melyeket nap mint nap kegyelmi helyzetként társz elénk, hogy általuk újra meg
újra a Hozzád való megtérésre hívjál bennünket. Segíts, kérünk, kegyelmeddel,
hogy a szégyenpír tisztítótüzében égve ne próbáljuk érvekkel, mentségekkel és
kifogásokkal takargatni szégyenünket, megtagadva a beismerést és elutasítva a
bocsánatot, hanem legyen bátorságunk a Te lábad elé vetni magunkat, s
alázatosan beállva a Zakeusok, Mária Magdolnák, jobb latrok sorába őszinte
bizalommal Rád bízzuk bűnös életünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése