GILBERT SZENT MIKLÓS

GILBERT MIKLÓS (GABRIEL AB AVE MARIA)

 I. r. 

(1463-1532) 

 
Már ifjúkorában nagy tisztelője volt a Boldogságos Szűznek. Egyszer egy ferences szentbeszédét hallotta a Szeplőtelen Fogantatásról: a beszéd hatására jelentkezett ferencesnek. Tudása és erényei miatt többféle rendi hivatallal is felruházták, híre azonban egy rendalapítással kapcsolatban lett közismert. Valois Johanna királynő, III. rendi, 1499-ben lett a Berry tartomány úrnője, s ekkor határozta el, hogy régi tervét, a Boldogságos Szűz tiszteletére egy női szerzetesrend alapítását megvalósítja. A szerzetesi közösséget ferences szellemben kívánta megalapítani, elnevezése: A Boldogságos Szűz tíz öröme (vagy gyönyörűsége) rendje, másként az Angyali Üdvözletről nevezett rend. Feltárta tervét ferences gyóntatója, Gilbert Miklós atya előtt, aki a rend eszméjét örömmel tette magáévá és segített mind az új tagok toborzásában, mind az életszabály összeállításában. Az alapgondolat Johannától származott, o ugyanis éveken át. elmélyedt Mária tíz erényébe s ezekre építette föl rendjét. A tíz erény Mária tíz öröme: tisztaság, okosság, alázat, hit, imádság, engedelmesség, szegénység, béketűrés, jóság, együttszenvedés. A szerzetes közösséget röviden annunciátáknak nevezték, mivel keletkezése az Angyali Üdvözlettel (Annunciatio) van kapcsolatban. A szerzet egyházi jóváhagyása 1502-ben történt VI. Sándor pápa által és ebben nagy szerepe volt Gilbert atyának is. Johanna (1920 óta a szentek közt tiszteljük) 1505-ben halt meg. Utána Gilbert atya lett a rend védője, terjesztője, X. Leó pápa óta a Szent Szűz egész rendjének generálisa. X. Leó adta Gilbert atyának az új nevet: Gabriel ab Ave Maria. Erre az elnevezésre rá is szolgált: Mária-tisztelete miatt. Szentbeszédeiben legtöbbször a Magnificat egy-egy versét választotta témául. Amikor Párizsban gvárdián volt, egy teológiai tanár előtte támadta a Szeplőtelen Fogantatás tanát. O olyan meggyőzően érvelt, hogy végül a tanár bevallotta vereségét. Halála előtt mondta: Még ma látni fogom a dicsőséges Istenanyát. És elkezdte a Magnificat-ot. A végső vershez érve boldogan távozott a földi életből. Aug 27- én halt meg. Az annunciáta nővérek bourges-i* templomában temették el. Boldoggá avatási eljárását elindították, de még nem fejeződött be.


Imádság:
Istenünk, te boldogemlékú Gilbert Miklós atyát arra választottad ki, hogy a Szűzanya erényeinek követésére alakuló új szerzetesrend társalapítója legyen. Segíts minket, hogy Mária erényeinek követése által Istennek tetsző életet éljünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Erdő Péter bíboros New York-i és washingtoni lelkipásztori látogatásáról

New Yorkban és Washingtonban folytat lelkipásztori látogatást augusztus 24. és 30. között Erdő Péter bíboros. Vértesaljai László, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője ebből az alkalomból készített interjút a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével.

– Mindenekelőtt arról az elismerésről szeretném kérdezni, melyet a Lelkiismeret Hívószava Alapítvány adott önnek New Yorkban augusztus 26-án, szerdán. Mire utal ez a kitüntetés?

– Az alapítvány másoknak is adott hasonló elismeréseket. Magyarország különböző társadalmi és lelki problémáiban számos állásfoglalás, számos katolikus ajánlat, lépés, megszólalás született, úgy gondolom, ebben a konkrét esetben ezeknek az elismerése volt ez a mostani kitüntetés. A találkozó alkalmat adott arra, hogy beszéljünk például arról a korábbi közös fellépésünkről is, amelyet az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (Erdő Péter bíboros a testület vezetője – a szerk.) ezzel az alapítvánnyal együtt tett. Tavaly közösen fordultunk az ENSZ-hez, hogy lépjenek fel hatékonyan a közel-keleti keresztények üldözése ellen. Ez a közös akció, azt hiszem, mindannyiunkban olyan emléket hagyott, hogy tudunk egy hangon szólni és egy cél érdekében lépéseket tenni. Az okok nem szűntek meg sajnos, ma is újra kell és lehet szólni ezek ellen a szörnyű jelenségek ellen.

– Ugyancsak szerdán New Yorkban találkozott bíboros úr a New York-i Szent István-templom bezárása kapcsán az érintett helyi magyar közösségek képviselőivel.

– Úgy mondanám, nemcsak a bezárás kapcsán, hanem inkább azért, hogy kölcsönösen előrenézzünk, és keressük a további munkának az útjait. Amikor a Lelkiismeret Hívószava Alapítvány ülésén találkoztam és beszéltem Dolan bíboros úrral, ez is szóba került közöttünk. Arról volt szó, hogy a templomot, ami nem egy önálló épület, hanem egy másik épület része, meg akarják szüntetni, és a plébániát, amely csak valóságosan volt magyar, de nem jogilag, így területi plébánia volt, hozzácsatolták egy másik plébániához. Ez a másik plébánia, a Szent József-plébánia természetesen lelkipásztori feladatként vállalja, hogy a magyar miséknek, magyar rendezvényeknek is helyet ad. Egy magyar atya, aki a New York-i egyházmegye papja, felvidéki magyar egyébként, szívesen vállalta az ezzel járó munkát, de hosszú távon, azt hiszem, több erőt kell csoportosítanunk ide, már csak azért is, mert a feladat lényege nem pusztán az, hogy az ott lévő régi emigránsokat a szokásos klubélet és társasági élet keretében összehozzuk. Ez is nagyon fontos, de az is igen lényeges, hogy a külföldre érkező diákokat és dolgozókat, akik New Yorkban tartózkodnak, de szándékukban áll visszaköltözni Magyarországra, magyar katolikus közösségi háttérrel erősítsük meg. Ugyanis keresik, szívesen részt vesznek ebben, ha megtalálják. Ezt az új típusú funkciót kell erősíteni, ebben a magyar ház és a magyar közösség többi része is készséges és segítő partner, azonban nekünk, magunknak kell megfelelő munkatársakat találnunk, és olyan feladatleírást adni nekik az egyházmegye részéről, amelyben ezek a teendők is nevesítve vannak. Ezt próbáljuk meg elérni.

– Szombaton ünnepi szentmisére kerül sor a washingtoni Szeplőtelen Fogantatásról nevezett nemzeti kegyhely bazilikájában, majd bíboros úr magyar kápolnát avat itt. A New York-i templombezárás gondja után ez egy örömteli esemény.

– Különösen örömteli az, hogy hármas összefogásban jöhetett létre ez a kis kápolna a hatalmas nemzeti szentélyen belül. Mégpedig az amerikai magyarság, a magyar püspöki kar és a magyar állam együttesen állta a költségeket. Üdvös és szép munkát végeztek a művészek, Magyarországról származó, süttői vörös márványból készült az oltár, és Szent István-ereklyét is kapott a kápolna. Azt hiszem, hogy vonatkozási pont és jelképes találkozási hely lesz, egyrészt találkozás az Amerikában élő magyarok között, másrészt találkozás az amerikai katolicizmus lelkisége és az ott vagy Magyarországon élő magyar katolikusok hite és lelkisége között. Ezek a nemzeti kápolnák az amerikai nemzeti szentélyben pontosan erre hivatottak.

– Várható lelkészi szolgálat létesítése Washingtonban?

– Állandó magyar lelkészi szolgálat létesítése sok mindent kíván. Először is egy olyan közösséget, amely minden héten igényelné a magyar nyelvű szentmisét. Kívánja továbbá, hogy az egyházmegye erre a feladatra státuszt biztosítson. Végül kíván egy papot, aki vállalkozik erre a feladatra. Látom a magyar lelkészi szolgálat lehetőségét, de pap kerestetik. Az biztos, hogy a kápolna funkciója több mint helyszínbiztosítás időnkénti magyar nyelvű szentmisék számára. Erre maga az épület kicsi. A templom főhajója lenne megfelelő tér, ahol sok százan elférnek, így népes közönség előtt lehet végezni a szentmisét, ahogyan azt vasárnap tenni fogjuk. A kápolna kisugárzása túlmutat ezen a gyakorlati feladaton. Léte tudatosítja, hogy a magyarság is hozzájárult az amerikai katolicizmus megszületéséhez és kialakulásához. Ez a tény maga is hordoz egy olyan üzenetet, amiért érdemes fáradozni. Ha a közösségépítő, közösségszervező munkatárs teljesítene itt szolgálatot, akkor felmerül a kérdés, hol az hely, ahol összejöhet a közösség, és mi az a tartalom, melyre összehívjuk őket. A magyar nyelvű hitoktatás például lehet egy ilyen tartalom. Gyerekek és fiatalok számára a Hittansuli.hu honlapon a tizenkét osztály minden hittankönyve megtalálható, így a világon mindenütt elérhető. Felnőttek számára ott van a Youcat (a katolikus egyház ifjúsági katekizmusa – a szerk.) magyar kiadása, és sok más nagyszerű könyv meg tudnák támogatni egy ilyen munka megkezdését.

– Washingtonhoz hasonlóan Rómában a Szent Péter-bazilika altemplomában is van magyar kápolna. Hordoz-e közös vonást, küldetést a két kápolna?

– A két kápolna annak kifejeződése, hogy a magyarság lelke és hite megjelenik a világ nagy központjaiban. Róma is a világ egy meghatározó központja éppen a katolikus hit miatt. Washington más szempontból, de szintén központ. A kápolna által képviselt jelenlét azt mutatja, hogy mi is idetartozunk, mi is részt veszünk abban, ami értékes, ami a lelkeket mozgatja, s nem elszigetelten sodródunk a történelemben, hanem részesei vagyunk annak. Adja Isten, hogy ez a kereszténység szellemében történhessen.

– Ferenc pápa egy hónap múlva ellátogat Amerikába. Érezhető a készülődés láza?

– New Yorkban a Szent Patrik-székesegyházban nagy felújítás folyik, gyönyörű lesz, mire a pápa megérkezik. Washingtonban is közbeszéd tárgya a látogatás, és nem pusztán a gyakorló hívők körében. Az emberek várják ezt az alkalmat. A családtalálkozó, ami a pápai utazás tulajdonképpeni célja, egyúttal lehetőséget ad az amerikai katolikus közösséggel való találkozásra, de ha tetszik, akár az amerikai néppel is. Fontos, hogy éppen ebből az alkalomból találkozik az amerikai néppel a Szentatya.

– Az amerikai magyar közösségek tagjaival való találkozásai során mennyire látta őket élő hitűnek, egymást segítőnek, a magyar nyelvet, kultúrát őrző közösségeknek?

– Azok, akik a régi emigráció valamelyik generációjából származnak, és még mindig tartják a kapcsolatot a magyar közösséggel, tiszteletre méltó emberek. Kitartásuk, szeretetük mutatja ragaszkodásukat. Ugyanakkor azt gondolom, ezeknek a közösségeknek meg kell nyílniuk, főleg a nagyvárosokban, ahova tanulni és dolgozni érkeznek magyar emberek. Nyitni kell a most érkezők felé, meg kell találni velük a kapcsolatot, és számukra is a találkozás, a lelki megerősítés helyévé kell válniuk.

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 5.

Mindig szelíden

 
Boldogok a szelídek, mert különösen is arra vannak rendelve, hogy Istent keressék, és legyen egy jel, amit ő nemsokára feltár előttük. Ahogy a szelíd madarat hasonló kíséri, úgy a szelíd Király, Jézus Krisztus, az értünk feláldozott szelíd bárány, szívesen választ olyan társakat, akik hozzá hasonlóan szelídek. Boldogok a szelídek, mert ők fognak ülni a gőgös démonok trónján, és csöndesen ülnek majd, mert meg van írva, hogy Isten kiürítette a gőgös vezérek helyét, és a szelídeket ültette oda. Boldogok a szelídek, mert ők valóban Krisztus tanítványai, akit – mert szelídebb volt, mint Izsák – kifeszítettek a kereszt fáján és megsebeztek, és aki a szelídséget fenntartotta magának, magát nevezve meg tanítójának, és arra hív minket, hogy tanuljunk tőle iskolájában, ami a kereszt. Boldogok a szelídek, mint harcosok e világ csatájában, mert küzdenek, de gyapjúzsákok védik őket az ördög tüzérségétől és a világi üldöztetés csapásaitól. Olyanok, mint a szalmába rejtett üveg, nem törnek össze. A szelídség nagyon erős pajzs, ami eltéríti és elrontja a harag hegyes nyilainak záporát. A szelídek öltözete a puha védő pamut, ami senkit nem sért. Boldogok a szelídek, mert erényük a természetes gyöngédség mágnese, ami vonzza a vasat. Semmi nem imponál annyira a kérges és durva szívűeknek, mint a gyöngédség, ahogy látjuk ezt a szelíd Dávid példáján is, aki meglágyította Saulnak, az ő szörnyű ellenségének szívét, és megríkatta, irgalmas embert csinált belőle. Boldogok a szelídek, mert bensőségesen együtt lehetnek az Úrral, aki soha nem fordítja el tőlük fülét és mindig meghallgatja őket, mert meg van írva: Az alázatosak és szelídek imája és kérései mindig tetszésedre voltak, Uram. Most pedig, miután láttad, milyen kiváló dolog a szelídség, testvér, már csak azt kérem tőled, hogy keresd azt és szerezd meg, mert a szelídség az imádság vendége – ahogy az apostol mondja – jó barátok és hű társak, mindig segítik egymást. Ha az egyik növekszik, akkor a másik is; ha hiányzik az egyik, a másik is lanyhul. Alig választhatók el egymástól, nem találod az egyiket a másik nélkül, ahogy Márta és Mária nővéreket, akik együtt fogadták be az Urat házukba, és segíteni akarták egymást, hogy jobban szolgáljanak az Úrnak. Ennek a betűnek a kifejtésében a szelídséget minden más erénynél alaposabban kifejtettem, mert ez az a természetes tulajdonság, ami a legjobban tudja segíteni az embert abban a lelki vállalkozásban, amiről a Harmadik Ábécéskönyvben szó van. Ha nincs benned szelídség, akkor mindenekelőtt keresd azt, mert jobban megőrzi Urunk kegyelmét, mint bármi más. Amikor olyan emberek, akik eljutottak Istenhez és érzik a szeretetét szívükben, helyet adnak magukban a haragnak, akkor egyszeriben üresnek érzik magukat és nem tudják, mi történt azzal a kegyelemmel, ami azelőtt az övék volt, és nem értik, hová tűnt. Ugyanez történik, amikor durván beszélünk, mert ezek a szavak hatnak szívünkre, és lepergetik róla a kegyelem nektárját. Én ezt tudom, és ezt tanácsolom: bárcsak úgy tetszene az Úrnak, hogy te is felfognád és nem lennél olyan, mint aki bolondul mentegetőzik, hogy nem akart megsérteni senkit, és magyarázkodik, hogy mivel nem volt szándéka a megbántás, a lelkiismerete tiszta. Ha csak annyit mondanának, hogy tiszta a lelkiismeretük, hinnék nekik és csupán haszontalannak tartanám őket, de mivel azt is hajtogatják, hogy nem hibáztak, hát nem hiszek nekik. Bizonyítékom is van: ha egy áhítatos ember csak egy pillanatra is helyet ad a haragnak vagy néhány haragos szót mond, azonnal elveszíti, amit addig megtapasztalt. Ahogy Szent Ferenc atyánk írja, a harag és a felindulás bennük is, másokban is akadályozza a szeretetet (IV. fejezet)

Évközi 21. hét péntek

Évközi 21. hét péntek         
1Tessz 4,1-8; Mt 25,1-13
„hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok”

Pál apostol útmutatást nyújt kényszerből elhagyott tesszaloniki híveinek, hogy Isten méltó szolgálatában mihez kell magukat tartaniuk. Nem új parancsot ír elő, hiszen erre neki felhatalmazása nincsen. De szükség sincsen új parancsokra, hiszen Istenkötelező parancsait tételesen felsorolta a Sínai hegy lábánál a zsidókkal kötött szövetség alapdokumentumában, a két kőtáblán. Pál apostol viszont arra is hivatkozik a korintusiakhoz írt második levelében, hogy a tíz parancsot Isten az ember teremtésekor már „nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira” (2Kor3,3) szövegezte meg. Az emberhez tehát mindaz, amit mi tíz parancsként ismerünk, lényegileg hozzá tartozik. Azt is előre bocsátja, hogy Isten ezeket a rendelkezéseket nem fizikai kényszerrel érvényesíti az embereknél, hanem értelmes és szabad akaratuk döntése következményeként: „lemondunk a gyalázatos alattomosságról, nem járunk álnokságban, és nem hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt” Azt hangsúlyozza az apostol, hogy szabadságunk alapján kell döntenünk. Ezt Isten is tiszteletben tartja. Aki viszont elutasítja a természetünkhöz tartozó isteni előírásokat, elvész. A parancsok közül itt a hatodikat emeli ki az apostol elsőként: „Ne paráználkodj!” Ez a parancs nem a legfontosabb, hiszen a szeretet parancsa mindenek fölött áll, de az emberek önzése ezen a téren követ el sokszoros szeretet-sértést a gyakorlati életben. Eredetileg a házassági hűség védelme volt a célja. A házasságban a kölcsönös boldogítás a házastársak kötelessége, és a tiszta boldogítás egyik eszköze a házasfeleket eggyé kapcsoló egyesülés. Aki tehát más módot választ, mint amit Isten tiszta boldogságforrásnak adott, a szeretetet sérti. A másik fontos szempont pedig az, hogy ugyanez a házassági boldogítás a fizikai forrása a szülők életének és szerelmének közös gyümölcse, az új élet, a gyermek. Isten adta ezt a parancsot is: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,28) Akik az élő, igaz Istent igazán ismerik, azoknak természetes Pál apostol elgondolása:a pogányos élvezetközpontú életfelfogás helyett a frissen alapított keresztény közösség tanulja meg az önzetlen szeretetszolgálat lényegét. A levélben a másik figyelembe ajánlott parancs a hetedik: „Ne lopj!” És a tízedik: „Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánd”. Pál így figyelmeztet: „És senki se károsítsa meg, s ne csalja meg semmilyen ügyletben a testvérét, mert az Úr bosszút áll mindezért, mint ahogy már régebben megmondtuk nektek és bebizonyítottuk”. (1Tessz 4,6) Szent Pál ugyan személy szerint nem lehet a mi közösség-alapítónk, de nekünk is ugyanolyan szeretettel ad útbaigazítást, hogy visszatérjünk az élet és becsület útjára. Közösségünknek joga és kötelessége ezeket az alapelveket visszaállítani, hogy élő és boldog nemzet legyünk.

TAGASTEI SZENT MÓNIKA

TAGASTEI SZENT MÓNIKA
*Tagaste, 332. +Ostia, 387. 

Szent Ágoston De Ordine c. művének vége felé leír egy jelenetet: Néhány barátjával e munka kérdéseiről vitatkoztak, amikor belépett az édesanyja, Mónika asszony, és érdeklődött a könyv alakulása felől. Ágoston akkor utasította az írnokot, hogy Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyezzék fel a könyvbe. Mónika kiáltva tiltakozott: ,,Micsoda? Soha nem hallottam arról, hogy olyan írásokban, amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerephez jutottak volna!'' Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófiai munkában előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatta meg, hogy a filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: ,,Figyelmen kívül hagytalak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig szereted, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire szeretsz. Annyira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a halál előtt sem, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem kellene-e a te tanítványoddá lennem?''

Mónika életének titka az Isteni Bölcsesség, a megtestesült Ige iránti szeretet, amelyet a szent könyvekből szívott magába. Már a szülői házban, Tagastéban szívébe plántálódott az Isten iránti szeretet, nem annyira az édesanyjától, mint egy öreg szolgálótól, aki már Mónika apját is az ölében hordozta, és szent komolysággal, józan, gyakorlati bölcsességgel megáldott lélek volt.

Mikor eladósorba került, Mónikát a még pogány Patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét megnyerje Krisztusnak, de nem szavakkal, hanem a tettei által hagyta beszélni férjével az Urat. Férje hűtlenségeit és féktelen dühkitöréseit hallgatag türelemmel viselte, s a szeretetnek az a nyelve, amelyben a bölcsesség és a kereszt szeretete nyilvánult meg, végül meghódította a férjét. Patricius élete vége felé katechumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.

Özvegysége éveit Mónika a tevékeny szeretetnek szentelte. Erejét az oltárból merítette: egyetlen napot nem mulasztott el szentmise nélkül, esténként is a templomba sietett az imádság órájában.

Rendíthetetlen hite és erős szeretete mégis főleg Ágostonnal kapcsolatban mutatkozott meg. Nem sokkal azután, hogy a világra hozta, kereszttel jelölte meg az újszülött homlokát és sót tett a szájába, s ezzel -- a kor szokásainak megfelelően -- katechumennak tekintette a fiát. Maga Ágoston is úgy emlékezett erre később, hogy már kora gyermekségében megfogant az Egyház méhében. De e lelki fogantatás és a születés között hosszú évtizedek teltek el, melyek során Mónika sokat gyötrődött érte, s szinte másodszor is, sokkal keservesebb vajúdások közepette mint először, megszülte őt, most már az örök életre. Könnyek között könyörgött a fiáért hosszú évekig, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. Álma és egy püspök szava, aki azt mondta neki: ,,lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen'', erősítette meg állhatatosságában, mert ezeket a szavakat úgy fogadta, mintha az égből jöttek volna.

Mikor Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, hogy ott tanítson, Mónika erőszakkal vele akart menni. Határozott szándéka volt, hogy vagy visszatartja az utazástól, vagy maga is vele megy. Ágostonnak azonban egyelőre elege volt a gondoskodásból, ki akart szabadulni az anyai szárnyak alól. Mónika egészen a karthagói kikötőig követte a fiát, s akkor Ágoston becsapta őt, nélküle vitorlázott el Róma felé. Mónika az egész éjszakát végigimádkozta Szent Ciprián (lásd szeptember 16-án) sírjánál, hogy Isten ne engedje elindulni a fiát, de a hajó Ágostonnal együtt kifutott a kikötőből. Reggel Mónika felfedezte, hogy egyedül maradt, és ,,eszét vesztve a fájdalomtól, jajgatással és sóhajtozásokkal töltötte meg Isten fülét''. Isten az egész éjszaka ismételgetett kérést nem hallgatta meg, hogy a másikat, azt, amelyik sokkal fontosabb volt és Ágoston megtérésére vonatkozott, teljesítse.

Mindenesetre Mónika a karthagói kikötőben mérhetetlen magára hagyottságot érzett, mert mint az anyák általában, ,,sőt, a többi édesanyánál sokkal jobban'' magánál és magának akarta tartani a fiát. Mindabból azonban, amit átszenvedett, megtanulta, hogy Isten kezére bízza a gyermekét, s végül egészen odaajándékozza Istennek.

Bizonyos idő elteltével mégis követte Ágostont, de ő akkor már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt. Mónika egyszerre megérezte, hogy mennyire megragadta és át is formálta a fiát a szent püspök szava. Ezért úgy szerette Ambrust, mint ,,Isten angyalát'', és úgy csüngött az ajkán, mint szomjas ember az élő vizek forrásán. Milánóban kapta meg a választ régi-régi kérésére: 387 nagyszombat éjszakáján Ágoston, annak fia, Deodatus és barátja, Alypius együtt vette fel a keresztséget. Mónika pedig boldogan ünnepelt, és hálát adott Istennek.

A keresztség után elhagyták Milánót, és egy időre valamennyien visszavonultak Cassiacumba, majd elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika azonban még útközben, mielőtt tengerre szállhattak volna, a kikötővárosban, Ostiában megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint ott, Ostiában temették el.

Ágoston egy imádsággal fejezi be édesanyja történetét: ,,Nyugodjék békében a férjével együtt, aki előtt és aki után nem volt más férje, akinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is megnyerte, Uram, neked. Add, hogy mindnyájan, akik ezt olvassák, oltárodnál megemlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és vele együtt Patriciusról is, aki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, nem tudom hogyan, engem is erre az életre vezéreltél. A jámbor lelkek emlékezzenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó világosságban, s akik most már belőled, az Atyából és a katolikus Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruzsálem polgárai, ahová a te néped, a kivonulástól kezdve egész a megérkezésig oly forrón vágyakozik.''

Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Szent Mónikáról, kinek halála dátumát nem ismerjük. 1550 körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szent Agoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.


--------------------------------------------------------------------------------

Ez a csodálatos feleség és édesanya ,,ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében'' -- mondja róla Ágoston.

A Vallomásokban elbeszél egy esetet Mónika fiatal korából, valószínűleg úgy, ahogy magától édesanyjától hallotta. Szülei Mónikát gyakran küldték le a pincébe, hogy a nagy amforákból bort hozzon az asztalra. ,,Ő pedig, mielőtt kisebb kancsókba szétöntötte volna a bort, pajkosságból mindig megnyalta a nagy kanna szélét, mert a bor igazában nem ízlett neki. Csakhogy a napról napra ismétlődő játék közben egyre gyakrabban nyelt is a borból, annyira, hogy egyszer csak élvezettel húzott le egy kisebb kancsónyit is. Mikor ezt az egyik öreg szolgáló meglátta, megdorgálta érte. A dorgáló szóra a leány fölényesen odavágott valamit, mire a szolgáló iszákos nőnek bélyegezte. Ettől Mónika magára eszmélt, s a szolgáló szava úgy maradt benne, mint valami nagy tövis, és kigyógyította hibájából.''

Ágoston azt is leírja, milyen volt Mónika mint feleség: ,,Ha a férje hűtlen volt hozzá, nyugodt maradt, soha nem volt közöttük emiatt veszekedés. Azt is tudta, ha a férje haragos, nem szállhat vele szembe sem szóval, sem tettel. Hanem amikor már lecsillapodott a mérge, ha jónak látta, számon kérte a haragjában elkövetett tettet. Sok asszony élt a környéken, akiknek a férje közel sem volt olyan indulatos, mint Patricius, az arcukon mégis gyakran lehetett durva ütések nyomát látni. S ha barátnőjüknek arról panaszkodtak, hogy ez a férjük bűne, akkor Mónika csak annyit mondott, hogy nem, ez a te nyelved bűne. Amikor más asszonyok, akik jól ismerték a férjét, és azon csodálkoztak, miként lehetséges, hogy Mónikát nem veri meg, vagy hogy egy napig sem volt közöttük harag, -- ha valóban jószándékúan kérdezték -- elmondta, hogyan bánik ő a férjével.''

A legtöbb gondot és bánatot három gyermeke közül Ágoston okozta neki. Diákkorában kicsapongó életet élt és a manicheusok szektájához csatlakozott. Akkor a fájdalmában elmerült Mónika álmot látott: egy nagy útjelző oszlop előtt állt, és látta, hogy egy ragyogó ruhába öltözött ifjú közeledik feléje. Derűs mosollyal kérdezte tőle, miért sír. Mónika azt felelte, hogy siratja fiának elveszett lelkét. Az ifjú erre azzal biztatta, hogy ne keseregjen, mert a fia ugyanabban az irányban halad, mint ő. Akkor hirtelen megpillantotta Ágostont ugyanazon az ösvényen. Mónika elmesélte ezt az álmát a fiának, s az úgy értelmezte, hogy anyja meg akarja téríteni a katolikus hitre. Ennek pedig ellene mondott: ,,Ez nem történhet meg, mert az angyal nem azt mondta, hogy én leszek ott, ahol te vagy, hanem hogy te fogsz ugyanoda érkezni, ahova én!'' Miután Ágoston megszökött előle és Rómába utazott, egyszer csak levelet kapott tőle Mónika, melyben arról értesítette, hogy megbetegedett. Azonnal útra kelt, hogy betegségében mellette lehessen. Meg volt róla győződve, hogy ezzel a lépésével Isten akaratát teljesíti. Ezért nem félt akkor sem, amikor a hajó, alighogy elhagyták a kikötőt, félelmetes viharba került. A legénység elbújt a hajó gyomrába, a kapitány pedig megkötöztette magát a fedélzeten, hogy a hullámok le ne sodorják, vagy a hánykódó hajóról bele ne csússzon a vízbe. A villámok cikázó, fehér fényében egyszer csak meglátott maga mellett egy fehér nőalakot. Mónika volt az, aki a hajón lévő összes utas és hajós között egyedül nem félt. Bátorítani akarta a kapitányt, az pedig ezt kiáltotta neki: ,,Ki vagy te?'' Ő visszakiáltotta: ,,Egy anya vagyok, aki a fiához utazik, mert az sokkal nagyobb veszedelemben van, mint ez a vihar.'' ,,Honnan van ehhez bátorságod?'' -- kérdezte a kapitány. ,,Attól, aki ezt a vihart reánk bocsátotta -- hangzott a válasz --, s aki majd ismét elcsitítja a hullámokat, hogy megérkezhessünk Itáliába.'' E szavakkal eltűnt a kapitány szeme elől, aki a vihar elültével nem akarta elhinni, hogy az utasok között lévő Mónika ugyanaz, mint akivel beszélt a viharban.

Édesanyja halálát Ágoston így beszéli el: ,,Akkor hirtelen visszanyerte öntudatát, ránk nézett, akik ott álltunk mellette, reám és a testvéremre, és azt kérdezte tőlünk: ťHol voltam?Ť Amikor látta, hogy a fájdalom teljesen lesújtott minket, így szólt: ťItt temessétek el anyátokatŤ. Én hallgattam és a sírással küszködtem. A testvérem valami olyasmit mondott, hogy ő sokkal szívesebben venné, ha hazai földben nyugodna. Anyánk rám nézett, és mondta: ťNézd csak, mit mond!Ť, majd mindkettőnkhöz intézve szavait, folytatta: ťTemessétek csak el a testet ott, ahol van, és ne legyen miatta semmi gondotok. Csak arra az egyre kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, bárhol lesztek.Ť Mikor ezt kimondta, elhallgatott, és állapota súlyosabbra fordult. Én fogtam le a szemét. Akkor mérhetetlen szomorúság áradt a szívembe, és könnyekben akartam kitörni, de akaratom visszatartotta a könnyeket, és a szemem száraz maradt... Arra is gondoltunk, nem volna illő, hogy hangos jajgatás és zokogás közepette temessük el halottunkat, úgy, ahogy a gonosz halál után az örökre megholtakat szokás siratni, hiszen az ő halála nem volt gonosz, és nem is halt meg örökre. Ennek tiszta élete volt a bizonysága.''


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, szomorúak vigasztalója, ki Ágoston megtérése által megmutattad, hogy irgalmasan elfogadtad Szent Mónika fiáért ontott könnyeit, közbenjárására kérünk add meg, hogy bűneinket megsirassuk, és kegyelmedből bocsánatot nyerjünk!

Példája:
    Az oly parányi vízcsepp is - állandóan csepegve - átfúrja a kemény sziklát!

Véget ért a Rimini Meeting

Augusztus 26-án, szerdán befejeződött a 36. Rimini Meeting, a népek közötti barátságért megrendezett nemzetközi találkozó. Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora tudósít a zárónapról.

Az utolsó szó nem a végé, hanem a jóságé – a betegség tapasztalata című találkozón elhangzott: A kegyelem egy tény, ami végbemegy az életedben és megváltoztat téged, új útra visz. A betegség is ilyen kegyelem, mert segít észrevenni, hogy az életed akkor válik igazivá, ha felhagysz avval, hogy tulajdonodként éld. Megérteti veled, hogy mindenek értelme Valaki más kezében van, aki titokzatosan működik. Az ember kapcsolata a betegségével a határainak, a hiánynak és a szükségleteknek a tapasztalatából ered. A kezelőorvos és a beteg között igazi szövetségnek kell lennie, szinte családi kapcsolatnak. Hogyan is lehetne gyógyítani a másikra való nyitás nélkül?

A lelki betegség és az én visszanyerése címmel Grégoire Ahongbonon Togóból tett tanúságot. A lelki betegségben szenvedőket látva, akik ott rendszerint fákhoz láncolva, kalodába zárva embertelen körülmények között tengették életüket, eldöntötte, gondoskodik róluk. Majd, miután az országban nincs egészségügyi ellátás, otthont épített számukra. Közülük nem egy teljesen meggyógyult, például azért, mert egyszerűen csak epilepsziás volt, és ma valamelyik intézményükben dolgozik. Gregoire egy szentföldi zarándoklat alkalmával hallotta a lelki vezetőjüktől: minden kereszténynek részt kell vennie az egyház építésében. „Mindaz, amit tettem nem az én művem, hanem csak válasz erre a meghívásra” – mondta.

Nagy érdeklődés kísérte a Messzire nézni – a csillagok utáni vágyódás című találkozót. Az ember mindig is az égre nézett – mondta bevezetőjében Marco Bersanelli, a milánói egyetem asztrofizikusa – és sosem mondott le arról, hogy messzire vesse tekintetét, felfedezze a világot. Ma a technika többet megenged, de annál inkább érezzük határainkat. A hiány nem frusztráció, hanem kicsiségünk tudata egy nagyobb vonzásában, elégedetlenség avval, amit tudunk és ezért a fejlődés forrása.

Roberto Vittori olasz űrhajós elmondta, hogy a világűr közel van, egyre inkább az ember élettere lesz. Egy lehetőség a következő nemzedékek számára. A szakmai érdekességek mellett az olasz asztronauta beszélt arról az egyedi és minden elképzelést felülmúló szépségről, ami a nemzetközi űrállomásról tárult elé. Elmesélte: egy éjszaka egyedül volt, s megfigyelte az ott kilencven percenként bekövetkező napfelkeltét, ami egészen másképp néz ki, mint a földön és néhány másodperc alatt lezajlik: az éjszakából nappal lesz, látni a határvonalat. Később, amikor a teremtéstörténet vonatkozó részét hallotta: „Isten szétválasztotta a világosságot a sötétségtől… és este lett és reggel… akkor megértette, hogy éppen ezt látta. Egy tapasztalat, amit a földön meg sem lehet szerezni – tette hozzá.

A család körül – a valóság a kutatásban való haladásért elnevezésű találkozón szó volt a házasság válságáról, a nehézségekről és a megoldás lehetőségeiről, a reményekről is, figyelembe véve az általános emberi válságot, ami korunkat jellemzi. Elhangzott: a radikális individualizmus veszélyezteti az együttélést, az emberi kapcsolatok kiüresednek.

Az, hogy az emberben nagy és beteljesíthetetlen vágyak vannak, nem ok arra, hogy leromboljuk azt a valóságot, ami segíthet bennünket. A mélyére kell menni, és felfedezni benne, hogy az ember magában hordoz valamit, ami nagyobb nála.

Carter Snead, a Notre Dame Egyetem etikai intézetének igazgatója elmondta: „a család az a hely, amely felteszi azt az alapvetően emberi kérdést: ki vagyok én és miért vagyok ilyen? Csak a családban tudjuk megtalálni erre a kérdésre az igaz választ. Elsősorban véges lény, Isten teremtménye.”

Anna Garriga, a téma spanyol kutatója a válásokra vonatkozó adatok nemzetközi összehasonlítása után kijelentette, nem a statisztikák, a párbeszéd a legfontosabb. Mint feleség és négygyermekes anya elmondta: a házasság, mint csak emberi vállalkozás lehetetlen. A helyzet bemutatására Rilkét idézte: „Ez a paradox a férfi és a nő szerelmében: két véges lény találkozik egymás határaival. Két lény, akinek mindennél jobban szüksége van arra, hogy szeressék, találkozik két törékeny és korlátozott szeretetre képes lénnyel. Csak egy nagyobb szeretet várakozásában nem emésztik el magukat az elvárásokban, nem válnak rezignálttá, hanem együtt haladnak az úton a Teljesség felé, amelynek a másik jele.”

Chiara Giaccardi olasz szociológus kifejtette: a család az individualizmus gyarmatosításával szembeni ellenállás helye. Hanna Arendt mondatára hivatkozott: „Az egyetlen szabadság, amit kaptunk, a szabadság arra, hogy nem vagyunk a magunk urai.” A „mindenható én” tényleg ellentéte a szabadságnak. Az extrém individualizmussal szemben a család tapasztalata, hagyománya alapján arra tanít, hogy a kapcsolat előbbre való, mint az egyén.

Ha a korlátot, ami a másik, nem úgy tekintjük, mint a misztérium megnyilvánulását, akkor leromboljuk a kapcsolatot. A valóságot nézve a misztérium nyílik meg számunkra.

Végül idézte Don Giussanit, a Comunione e Liberazione mozgalom alapítóját: „a valóságnak jegyesi jellege van, egy különleges kapcsolat, mert magában hordoz egy ígéretet, a boldogság, az üdvösség ígéretét”. Egy örökség hordozói vagyunk, amelyet meg kell őriznünk, tovább kell adnunk és segítenünk kell egymást, mert ezt senki sem tudja egyedül megtenni.

A Meeting záró sajtóközleményét ismertetve Emilia Guarnieri, a találkozó alapítványának elnöke elmondta: „Csak a teremtő Isten kezdeményezése tudja megnyugtatni az emberi szívet és Ő eljött, hogy találkozhassunk vele, ahogyan egy baráttal találkozunk.” Ezekkel a szavakkal Ferenc pápa arra hívott minket, hogy menjünk az idei téma mélyére, a szív e hiányának a mélyére, ami elkerülhetetlenül valami nagyobb iránti vágyakozás marad. Ezért nem szabad szemünk elől téveszteni az emberségünket, a testvériséget, a jó és a szép iránti vágyakozást.

Sokan igazolták ezt az idei találkozón a szíriai Aleppó ferences plébánosától az olasz miniszterelnökig, a muzsikusok, a színészek, a közel háromezer önkéntes, akik a Meeting megvalósításán dolgoztak. Közös alkotás ez, mert kizárólag egy találkozás hoz létre új és élő valóságokat, amelyek hatással vannak a világra – mondta Emilia Guarnieri.

A Meeting elnöke összegzésében kifejtette: a találkozó története folyamán megtanulták, hogy nincs más kapcsolat az igazsággal, csak a szabadság. Ahogyan Don Giussani mondta: „A mai ember, talán tudat alatt is, az olyan személyekkel való találkozást keresi, akikben Krisztus tényének valósága annyira jelenvaló, hogy megváltoztatta az életüket.”

Jövőre is hangsúlyos lesz a rendezvényen az énünkre való figyelem. Ezért a 2016-ban – augusztus 22–28. között – megrendezendő találkozó mottója: „Tu sei un bene per me” („Te vagy számomra a legfőbb jó”). Ez a Te az, aki a közelünkben van, vagy a tenger túlsó oldalán, a mindenkori másik, akinek másságával szemben találjuk magunkat. Ő számomra a jó, a legfőbb jó, mert a misztérium jele. Ez megnyitja az összes lehetséges együttélési módot az emberek között, megnyitja az összes makro- és mikrokapcsolatot, amelyből összeáll az egzisztenciánk.

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 4.

2.Buzgó hálaadás kísérje minden munkádat. 

(Bendiciones muy fervientes frecuenta en todas tus obras.)
A megígért ajándék előíze

 
Végül az utolsó jótétemény, ami miatt hálát kell adnunk az Úrnak, ez a mennyei dicsőség ígérete. Ha Izrael gyermekei dicsekedtek Isten ígéretével, ami egy földre vonatkozott, az ígéret földjére, és még azelőtt hálát adtak neki érte, mielőtt az az övék lett volna, hát akkor mennyivel szerencsésebbnek kell tartania magát minden kereszténynek, akinek Isten nem földet, hanem mennyet ígért. A mennyek országának ígérete volt az az egyetlen dolog, amit az Isten Fia minden másnál inkább hirdetett, amíg e földön járt, és az evangéliumnak szinte minden lapján találunk szakaszokat, amelyek minden kereszténynek megígérik az Isten Országát. Azzal zárom, amelyben Megváltónk így szól követőihez: "Keressétek először is az Isten Országát és annak igazságosságát, és a világon minden egyéb megadatik majd nektek"Amit megígértek neked, ahhoz ragaszkodnod kell. Az Úr üzenete nehéznek tűnt fel követői előtt, meghaladta képességüket, mert a maga erejéből, a maga érdeméért, bármilyen hatalmas legyen is az, nem érdemli meg az ilyen fönséges jutalmat, mint a mennyek országa. Urunk úgy válaszolt meg nekik, hogy a szívükhöz beszélt, megerősítette, amit mondott, és megmutatta, hogy lehetséges az: "Ne félj, kisded nyáj, mert úgy tetszett az Atyának és nekem és a Szentléleknek, hogy nektek adja az országot" . Ezzel a néhány szóval megerősítette ígéretét, és levette szívünkről a kételyt, ami kicsinységünkből fakadt, és kinyilvánította, hogy Isten annyira nagylelkű, hogy az érdemek előzetes vizsgálata nélkül ad jótéteményeket. Szent János azt mondja, hogy az igazakat követni fogják a tetteik, Isten nagylelkű irgalma pedig előttük megy majd, jótetteik pedig utánuk, őket kísérve, mint a tettek feltétele vagy körülménye, és nem, mint fő lényege vagy teljes oka. Ahogy a zsoltáros is emlékeztet minket, mikor erről a titokról elmélkedik, egyetlen nemzedéknek sem szabad elmulasztania, hogy hálát adjon ezért a boldog ígéretért és áldania kell az Urat: "Az Úr kegyelméről énekelek örökkön-örökké. Hűségedet hirdeti ajkam minden nemzedéken át. Így szóltam ugyanis: Kegyelmed alapját örökre megvetetted a szövetségben, hűségedet megszilárdítottad a mennyben." Ne lepődj meg azon, hogy azt kérem tőled: még az előtt mondjál köszönetet az Úrnak, hogy az ígéret beteljesült volna, mert ennek feltétele nem őbenne van, hanem azon múlik, hogy mi végigfutjuk-e a pályát? Ahogy más valaki mondta: "Az én véremet nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam." Aki ezeket mondta, éppen az előtt állt, hogy az ígért kincset átvegye, és bár az még nem volt az övé, mégis hálát adott az Úrnak, akinek úgy tetszett, hogy áldozatot mutassunk be a már befogadott áldásokért, és ezért elrendelte, hogy hálaáldozatot mutassunk be neki azért, amit még remélünk, hogy majd befogadhatunk. Az ezért a hetedik jótéteményért szóló hálaadás és az itt leírt ígéret általánosnak mondható, mert minden keresztény élvezheti. Istennek azonban külön eljárása van arra nézve, hogy barátainak megígérje országát, és bár ez alapjában nem különbözik az elsőtől, mégis eltér tőle annyiban, hogy itt megengedik nekünk, hogy meg is ízleljük azt, amit megígértek nekünk. Bizonyosságunk nem lesz nagyobb ebben a második módozatban, de megízleljük, amit megígértek nekünk. Tévedés lenne azt állítani, hogy a paradicsom biztosabban meg van ígérve annak, aki ötven éven át jótettekben buzgólkodik, mint annak, akit nemrég kereszteltek meg. Egyszerűen az az igazság, hogy az ígéret mindkettőjüké, és azonossága nem enged meg fokozatokat igazság vagy tévedés terén. Az ígéret második módozata csupán annyit tesz hozzá az elsőhöz, hogy itt ízlelés is történik. Képzeld el, hogy ígérsz két embernek egy kancsó jófajta színbort, de a másodiknak hozzáteszed, hogy meg is kóstolhatja; nyilván ez nem lenne hatástalan rá nézve. Az elsőnek sem járna kevesebb, ha tisztességes az ajánlattevő, de a másodikban fölkelne a vágy az ajándék iránt. Ezzel a második ígérettel az Úr az örök élet előízét ígéri meg különleges barátainak, hogy egészen elszakítsa őket az élet múló vigasztalásaitól. Ezt jelképezik Izrael gyermekei, akik addig nem kaptak mannát a mennyekből, amíg tartott a liszt, amit Egyiptomból hoztak. Az az ember, aki még ennek az életnek a pusztájában vándorol, és szeretné megízlelni az angyalok kenyerét, annak meg kell tisztulnia a liszt legapróbb szemétől is: a legkisebb evilági vigasztalásoktól. Dávid erre a második ígéretre utal, amikor azokhoz szól, akik az elsőben részesedtek: "Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr! Boldog az az ember, ki őbenne bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. A gazdagok nyomorognak és koplalnak, de aki az Urat keresi, nem szenved hiányt semmi jóban." Mély értelmű szavak, de csak később fejtem ki őket, egyelőre legyen elég, amit Dávid mond: "Boldog az az ember, aki remél az Úrban, miután megízlelte őt. Még csak egyetlen képet szeretnék hozni annak bemutatására, hogyan adnak hálát az ilyen emberek az Úrnak. Dániel próféta elmondja, hogy amikor a három ifjú a kemencében volt, melyet Nebukadnezár király fölfűttetett, egy angyal szállt le közéjük, aki eltérítette a lángokat és a kemence kellős közepén hűs szellőt fújt a tűzbe vetettek közé, megvédve őket, hogy egy hajszáluk sem perzselődött meg. Egy emberként dicsérték, dicsőítették és áldották Istent a tüzes kemencében, és a Szentlélek sugalmazta őket, hogy hálaéneket szerezzenek, amely így kezdődik: "Áldott vagy Urunk, atyáink Istene, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott a te dicsőséges szent neved, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy dicsőséged szent templomában, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy királyi trónodon, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy, aki belelátsz a mélységekbe, és a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy az ég boltozatján, dicséretre méltó és magasztos mindörökké." Az Egyház ennek a hálaéneknek nagy részét felajánlja az Úrnak a matutinum utáni dicséretben, és egy szép zsoltárt csinált belőle, amellyel mindenben áldja az Urat és minden teremtményt felszólít, hogy egész lényével áldja az Urat. Ez egyértelműen a második ígéretre vonatkozik, amiről most beszélünk, mert a három ifjú a gőgös király által felfűttetett kemencében jelképezi három lelki hajlamunkat, amelyek rossz érzéki erőink gonosz tüzében égnek, és ezt a gőgösök királya, az ördög gyújtja fel testünkben. A bölcs szerint a gonosz hajlam tüze soha nem mondja: Elég. Erről a tűzről írva van:tüzet gyújtok benned és az elemészt majd téged.Jegyezd meg, hogy az első sor mondja ki az általános ígéretet, amit az apostolok minden kereszténynek közvetítettek, mivel a kantikum azzal kezdi, hogy atyáink, vagyis az apostolok Istenét áldja, hiszen ők vették át nevünkben az ígéretet. A további sorok pedig, ha jobban megnézed, hálát adnak az Úrnak és áldják őt a mennyei dicsőség előízéért. Végül lásd meg, hogy a jelen betű tanácsa szerint mindenben áldjuk az Urat, amit teszünk, és ami történik velünk, mégpedig buzgón, az Úrnak tulajdonítva mindent a lehető legnagyobb szeretettel. Dicsérnünk kell az Urat nem csak a magunk tetteiért, hanem másokéiért is, és ha azt hallod, hogy mással történt valami, csak áldjad az Urat. Ha hallod, hogy XY jól van, te azt mondd: "Áldott az Úr, aki megemlékezik róla". Vagy tegyük föl, hogy szörnyű háborúk dúlnak valahol, te mondd: "Áldott az Úr, aki megkímélt minket". Vagy ha valakiről hallod, hogy beteg: "Áldott az Úr, aki alkalmat ad neki az érdemszerzésre a türelem által". Ha pedig azt hallod, hogy már jól van: "Áldott az Úr, aki visszaadja az egészséget, hogy szolgálhassuk őt". Nem tudnék mondani semmit az égvilágon, jót vagy rosszat, amiért ne áldhatnánk az Urat, ha jobban megvizsgáljuk. (VIII. fejezet)

Évközi 21. hét csütörtök

Évközi 21. hét csütörtök 

1Tessz 3,7-13; Mt 24,42-51
„Ezért vigasztalást találtunk bennetek és a ti hitetekben, testvérek”

Pál apostolnak és kísérőinek Tesszalonikében nem volt sok idejük a keresztény hitet töviről-hegyire elmagyarázni. Ezért jeles pedagógusként azzal kezdték a hittérítést, amivel az Úr az emberteremtést: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter 1,26) Azt magyarázták el hallgatóiknak, hogy az ős kinyilatkoztatásból a pogányok számára megmaradt ennek a szentírási versnek a második fele: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön”. A bálványozó embereknek nem tulajdonolták az Ószövetségi Szentírást, nem olvashatták, hogy az Isten egyedül örökkévaló, végtelen szellem, aki háromságos közösségében él végtelen szeretetben. Erre a szeretetre hasonló lényt a teremtés utolsó fázisában teremt. Olyan lényt, aki nem csak annyit tud az őt környező világból, hogy szemével megbámulhatja a nap ragyogó fényét, de élvezheti a fény segítségével a fű, a fa, a virág csodálatos színpompáját, az állatok, az emberek alakjának bámulatos arányait. Azt is tudja, örökölte őseitől, hogy ezeket a tengeri és szárazföldi lényeket teremtő Isten az ember és az állatok táplálékának szánta. Az ördög, az Isten és az ember esküdt ellensége a hatalmába került ember előtt azt elhazudta, hogy az embernek nemcsak teste van, mint az állatoknak, hanem lelke is, benne értelem és akarat, és így Istenhez hasonlít. Nem szabad letagadni az emberek előtt, hogy a róla szóló teremtési vers első felét is szabad és kell is ismerni. Az állatnak hasa van, lelke nincs. Isten ezért küldi a keresztény apostolokat, hogy figyelmeztessék az embereket: „Ezért vigasztalást találtunk bennetek és a ti hitetekben, testvérek, hogy minden ínségünk és szorongatásunk ellenére is, mivel mi akkor éledünk fel, ha ti állhatatosak vagytok az Úrban.„A mi Istenünk és Atyánk, és Urunk, Jézus Krisztus vezesse utunkat hozzátok! Titeket pedig gyarapítson, és tegyen gazdaggá a szeretetben egymás és mindenki iránt, ahogyan mi szeretünk titeket, s így szívetek erős legyen, feddhetetlen és szent Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk Jézus eljön minden szentjével. Ámen.” (11-13)

MONTECCHIOI Boldog TIMÓTEUSZ

Boldog TIMÓTEUSZ 

(1444-1504)

Aquila környékén Montecchio*-ban (latinosan Monticulo*) született. Fiatalon lépett be a ferencesek közé. A róla szóló zsolozsma szövege szerzetbe lépése indítékául felhozza: kerülni akarta a világ bunre vivo alkalmait és Isten szolgálatára akarta szentelni életét. Feltételezhetjük, hogy a szentek példája is szerepet játszott hivatása keletkezésében. Különösen Sienai Szent Bernardin példája. Timóteusz abban az évben, 1444-ben született, amikor Bernardin Aquilában meghalt. Rá hat évre már szentté is avatták. Talán o is ott volt gyermekként Aquilában a nagy ünnepségen. Késobb díszes templomot is emeltek a szent tiszteletére. Bizonyára ebben is megfordult. Bernardin hatása más vonatkozásban is kimutatható: Az Aquila körzetében élo ferencesek a 15. században mind lelkes hívei voltak az obszerváns eszmének. Timóteusz is. A Breviárium szerint „a Regula szerinti élet következetes muveloje” volt. Szerzetesi erényei közül kiemelik alázatát, önmegtagadását, türelmét. Igehirdetésérol nem szólnak az életrajzok, inkább a benso életnek, imának, szemlélodésnek volt a muveloje. Külön kiemeli a Breviárium, hogy szentmiséi közben Isten látomásokkal tüntette ki. Nagyon buzgón és összeszedetten misézett. - Egyszer a szentmisében nagyon kérte egyik novíciusa számára az állhatatosság kegyelmét. Úrfelmutatáskor látomása volt, ebbol megtudta, hogy kérése meghallgattatást nyert. - Más alkalommal egy elokelo no azt kérte tole, imádkozzék a szentmisében az o egészségéért. Timóteusznák tudtára adta Jézus, hogy az illeto akkor gyógyul meg, ha lemond az öltözködésben való hiúságáról. Timóteusz hatvan éves korában az Aquilához közeli Ocra* rendházában halt meg, a kolostor templomában temették el. Évszázados tiszteletét IX. Piusz hagyta jóvá.

„Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,23-24.)

„Ha kértek, nem kaptok, mert helytelenül kértek, hiszen bunös kívánságaitok kielégítésére akarjátok fordítani.” (Jak 4, 3)

Imádság:

Boldog Timóteusz közbenjárására alakíts minket Istenünk tetszésed szerint, hogy egykor részesei legyünk örök dicsoségednek. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

 

Rimini Meeting – a belátás és a párbeszéd a szimpátiára, az empátiára és az élet örömére épít

A Rimini Meeting utolsó előtti, hatodik napján az oktatásüggyel, a gyógyíthatóság határának kérdéseivel, a gasztronómiai kultúra és a nyelvészeti kutatás feladataival foglalkoztak. Felszólalt Matteo Renzi olasz miniszterelnök is. Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora tudósítása.

Az oktatás témájában Luigi Berlinguer korábbi oktatási miniszter tartott előadást. „Túl sok szó van a tanárokról, a rendszerről, a megszorításokról, és túl kevés a diákokról” – fogalmazta meg előadásában Luigi Berlinguer. A társadalom és az állam fő feladata az iskola, az ember nevelése érdekében, ezért az iskola az élet központi helye kellene legyen. Egyelőre még a tudás tekintélyelvű átadásának fázisában vagyunk, ami azonban nem nevelés – mutatott rá az oktatáspolitikus. Hozzátette: hisz abban, hogy az ismeretek elsajátítása, a nevelés, a fiatalok alakítása csak szabadon történhet. Az iskolának alapvetően szabadnak kell lennie. Olyan állampolgárokra van szükségünk, akik felelősek a saját nevelésükért. A szabadság és a felelősség összefüggenek – vallja Berlinguer.

Egy nem hivatalos életrajz címmel Joseph Weiler, az Európai Egyetemi Intézet elnöke mutatta be Ábrahámot. Ahogy a Biblia is láttatja, reális képet adott Ábrahámról, olyan emberként mutatta be, aki tele van hiányosságokkal is. Hiszen egyedül az Úr tökéletes. Isten hiánya, ami a szívünkben érezhető, és az a várakozás, amivel Ő a szabad ember szeretetből fakadó igenjét várja, nagyon közel vannak egymáshoz – mondta Joseph Weiler.

Kedden a Rimini Meeting vendége volt Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki a nyári szünet utáni első nyilvános beszédét tartotta meg Itália és a világ kihívása címmel.

Az előadást bevezetve Emilia Guarnieri, a Meeting Alapítvány elnöke elmondta: „ez a találkozó igazolhatja, hogy társadalmi és politikai értelemben mennyire hasznos a fegyvertelen tanúságtétele annak, aki odaadja az életét, hogy saját vágyai és másoké életre kelhessenek. Mert, ahogy Ferenc pápa mondja: a reményt nem vehetik el tőlünk.”

Renzi felszólalásában kiállt a valóság pozitív megközelítésének szükségessége és fontossága mellett. Hangsúlyozta: személyes tapasztalatból beszél egy olyan találkozón, ahol az egyén felelőssége központi érték. Majd kiemelte, hivatásának tekinti a személyes felelősségvállalást. Olaszországnak újra a lehetőségek földjének kell lennie és nem a panaszkodásénak, és ehhez képesnek kell lennünk egy ítéletalkotásra. A világ rohan, és nekünk kötelességünk a fiataljaink felé megújítani Itáliát – jelentette ki Renzi.

„Olaszország nagy nevelési és kulturális kihívás előtt áll. Azért jöttem el a találkozóra, mert megérintett az a személyes tanúságtétel, amit éltek. Ez a hely sokak tapasztalatát gazdagította. Ez a gazdagodás egy olyan barátságot tud létrehozni, amely felette áll a politikai ellentéteknek. Az olasz belpolitikai élet, a politikusok ellenére jó úton halad” – mondta ironikusan, majd idézte Chestertont: A csodálkozás hiányától pusztulunk el, nem a csodák hiányától!

A találkozón két amerikai orvosprofesszor folytatott párbeszédet a gyógyítás határairól. Kifejtették, hogy a gyógyítás folyamat. Célja segíteni az embert, hogy igazi énjét jobban megismerje, ami azt jelenti, hogy megérezze a szent jelenlétét életében. A betegek a gyógyulást kérik. Hogyan lehet szembesülni azzal, ha ez nem lehetséges? Ha gyógyíthatatlan betegekkel találkozunk, nem szabad félnünk a tehetetlenség érzésétől. Ha tudatában vagyunk, hogy a végső eredmény nem tőlünk függ, akkor lehetünk igazi gyógyítók. Kérdéseket kell feltenni, meg kell figyelmesen hallgatni a betegeket és készen kell állni arra, hogy meglephet bennünket.

A Laudato si' kezdetű enciklikához kapcsolódva, A Földről való újfajta törődésért címmel Carlo Petrini, a Slow Food gasztronómiai mozgalom, nemzetközi egyesület alapítója tartott előadást. Az egyesület célja az étkezési kultúra megteremtése, az ízlés nevelése, a helyi hagyományok megmentése, valamint a tisztább, kevésbé intenzív mezőgazdaság támogatása. Carlo Petrini számára a gasztronómia nem egyszerűen receptek sora és konyhatechnika, hanem történelem, antropológia, mezőgazdaság, biológia, fizika, kémia, genetika, gazdaság, és lelkiség egymásra hatásából összeálló folyamat.

Petrini felidézte: azt hitte, viccelnek a munkatársai, amikor azt mondták: „keresett Ferenc pápa”. Aztán végül negyven percet beszélt a Szentatyával telefonon, majd levélben is megkereste a Szentszék. Petrini szerint az enciklika rendkívüli jelentőségű lelki, kulturális, történelmi, politikai és gazdasági szempontból, nem csak a katolikusoknak, hanem az egész emberiségnek, mindenkinek el kellene olvasnia. A dokumentum nagyon udvariasan fogalmaz, sok a mozgalmuk számára is kedves témát érint, de főképp két fontos szempontot tesz egyértelművé: a belátás és az emberek közötti párbeszéd szükségességét. E kettő hatalmas eszköz, mert a szimpátiára, az empátiára, és az élet örömére épít – mondta Petrini.

Csodálkozni egyszerű tényeken – az emberi nyelv és a felfogóképesség határai témában tartott műhely fő előadója – egyedi módon videókapcsolaton keresztül – Noam Chomsky nyelvész volt, aki a New York Times szerint az elmúlt száz év legjelentősebb amerikai tudósa.

Chomsky szerint az emberi lény meglepő módon egy titokzatos képességgel rendelkezik. A beszéd a mi fajunk egyedi sajátsága. Agyunk véges eszközöket használ végtelen módon, működését, eszközeit meg tudjuk ismerni, az eredetét nem. A nyelvészeti kutatás elsődleges feladata – mutatott rá a nyelvész, filozófus – betölteni az összképben lévő nagy hiányokat, még lelkesebben viszonyulva azokhoz a titkokhoz, amelyek rejtve vannak és talán örökre rejtve is maradnak.

Kedden két zenei program is volt a meetingen. Délután a Koya hegyi buddhista szerzetesek és az olasz Millennium kórus énekelt együtt. Shodo Habukawa professzort több mint két évtizedes barátság fűzi a Communione e Liberazione mozgalomhoz, a kereszténységhez. A koncert kapcsán elmondta: „a Meeting egy csodás hely, mert a kulturális, hitbeli, nyelvi különbözőségek ellenére érezhető a határtalan misztérium ölelése”. A műsorban hagyományos buddhista és keresztény liturgikus énekek hangzottak el. Az egymásra rezonálás és a közös ének egyetlen dicséret volt a misztérium felé, aki mindenben ott visszhangzik.

Mediterráneum és környéke – Görög Salentótól a Fadóig című esti koncert a sajátos görög dialektust beszélő dél-olasz térség népzenéjének és a híres portugál műfajnak közelségét mutatta be.

A meetingen idén öt nagy és több mint tíz kisebb kiállítás tekinthető meg.

A nagy tárlatok címei: Ábrahám – az én születése, Megtartani a tüzet – a kortárs művészet meglepetései, Számomra az élet Krisztus – Antonij Metropolita, az ateista Szovjetunió által elnyomott egyház szabad hangja, Opus Florentinum – A firenzei dómtér: hit, történelem és művészet, Titokzatos víz – a víz egyediségéről és értékességéről.

Három kiállítás kifejezetten gyermekeknek készült: Amikor Einstein felfedezte, hogy a titok a szívben van, Dante. Beatrice, a farkasok és a csillagok, Több van benned, mint hiszed – az emberi kaland Tolkien szerint a Hobbitban. További kiállítások: Közösség a periférián – élet a buenos aires-i nyomornegyedben, Kivételes vagyok - A milleniumi nemzedék. Amerikai fiatalok a közösségi média nyelvezete és formai világa segítségével mutatják be az 1980 után született nemzedék kényes kérdéseit az élet értelméről. A méltóság pillanatai – Joseph Weiler fotókiállítása. „Meghatva egy tekintettől” – egy barátság története, – a Sagrada Familia templomtól a Morimondi Apátságig. Pillanatfelvételek - Egy utazás a Comunione e Liberazione mozgalom lelkébe. Kollázs arcokból és pillanatokból – amikből a történelem születik.

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 3.

1.Járjanak mindig kéz a kézben, a személy és a lélek.  

(Anden sempre juntamente, la persona y spirítu)
Az Istennel való életközösség mindenki előtt nyitva áll

 
Mielőtt az ábécé kifejtését elkezdenénk, illő, hogy tisztázzunk három dolgot, ami szükségesnek látszik mindenki számára, aki el akar érni Istenhez vagy bármilyen lelki vállalkozásba akar fogni. Az első az, hogy az Istennel való barátság és közösség lehetséges már földi száműzetésünk idején is. Ez nem valami távoli barátság, hanem biztosabb és bensőségesebb viszony, mint bármilyen kapcsolat testvérek között, sőt anya és gyermeke között. Attól, hogy "lelki" barátságnak nevezzük, ez az Isten és ember közti közösség vagy barátság még nem kevésbé jelentős vagy bizonyos, és azt se felejtsd el, hogy itt most nem az isteni kiválasztásról beszélek, vagy az emberi kétségekről, hogy meg van-e bennem Isten kegyelme, mert ezekről majd más helyen szólok, hanem arról a közösségről beszélek, amelyet az emberek akkor keresnek és akkor találnak meg, amikor erőfeszítéseket tesznek, hogy az imádságban és az áhítatban előrelépjenek. Ez a közösség biztosabb, mint bármi a világon, és nincs nála semmi örömtelibb, értékesebb és drágább. Ne gondold, hogy élvezik a nehézségeket ezek az emberek, akiket itt látsz: folyik a könnyük, szomorúak a világban, éheznek, leszakad róluk a ruha, álmatlanság gyötri őket, kigúnyolják és zaklatják őket, beesett a szemük, hamuszürkék, mindegyikük csont és bőr, állandó harcban állnak a szabados felfogásúakkal. Hogyan is gondolhatnád, hogy elégedettek, amikor az élet – tudjuk – még akkor is nehéz, ha minden a kedvünk szerint történik! Semmi kétség, ezek az emberek hamar összeesnének, ha Urunk Istenünk nem fogadná őket tárt karokkal, mélyebb boldogsággal és édesebb vigasztalással, mint ahogy egy anya veszi karjára a fájdalomtól menekülő gyermekét. Az anya átöleli a kicsit, keblére szorítja, csillapítja éhségét, és amikor arcához szorítja, akkor az már nem nyög, nem bőg, nem fél többé. Azt olvassuk, hogy Urunk Istenünk annyira kívánja szeretetünket, hogy ő is ugyanígy tett, amikor a tékozló bűnös messzi földről visszaérkezett, és úgy bánt vele, mintha szolgája lenne, vagy még több. Meg van írva: Isten kiment elébe annak, aki jött, míg általában az anya nem mozdul, csak kitárja karját a gyermeke előtt. Isten azonban, könyörülettől indíttatva, ahogy Szent Lukács írja, kiment az érkező elébe, és barátságosan magához ölelte, békecsókot adott neki, sőt, megparancsolta, hogy vadonatúj köpenyt adjanak rá, gyűrűt az ujjára a barátság megpecsételéseként, és a cipőről sem feledkezett meg. Azután Isten levágatta a hizlalt borjút, vendégeket hívott, és öröménekkel ünnepeltek egész nap.  Ha mindez azt szemlélteti, hogy Isten lelkileg hogyan bánik a megátalkodott bűnössel (márpedig Fia szerint ez azt szemlélteti), akkor hogyan örülhet az igaznak, aki szorgalmasan és kitartóan keresi őt? Minden kételyt kizáróan tudom, hogy az igazak részesei a paradicsomnak ebben az életben és azután a következőben, míg a bűnösök, ha belegondolsz, nem csak később szenvedik a poklot, hanem már most is. Ha a világból veszed el, ami kell neked, és élvezetekkel hizlalod hiúságodat, azt hiszed, Isten ez alatt alszik vagy füle süket? Gonoszságodban rosszat gondolnál Istenről, és kiforgatnád szolgáinak igyekezetét, akik keresik őt, és a hiúságot lustasággal és hanyagsággal tetéznéd, amikor azt hiszed, hogy csak az létezik, ami mulandó, és ami mindenkié. Tudnod kellene, ahogy Szent Ágoston mondja, hogy Isten nem téveszt meg senkit, és ha nem akarna támogatni minket, akkor nem sürgetné újra meg újra, hogy térjünk hozzá. A hétköznapi dolgok az egyházban a hétköznapi emberek számára vannak, de Isten mást tartogat a különleges embereknek, és a hétköznapiban is van valami különleges, amit azok értenek, akik mélyebben szeretnek, míg, akik kevésbé, azok nem értik. Végül hadd zárjam ezt a gondolatot azzal, hogy biztosítalak: ebben az életben lehetséges a barátság Istennel, és nem is olyan nehéz, és a lélek és Isten között a szerelem még bensőségesebb, mint a legmagasabb rangú angyalok között. Ezt az Istennel való közösséget nem lehet megtanulni, mert csak a Szentírás tanításából érthető, fontold meg tehát gondosan, amit Izajás szavával mond az Úr: "Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek! Örüljetek és vigadjatok, akik gyászoltatok miatta! Hogy tejével táplálkozzatok és jóllakjatok vigasztalása ölén, és elteljetek gyönyörrel dicsőségének emlőjén. Mert ezt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot; és mint kiáradt patakot a nemzetek dicsőségét. Ölükben hordozzák csecsemőiket, és a térdükön becézik őket. Mint a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket. Ennek láttán örülni fog szívetek."  Isten ezekkel a szavakkal tárja fel, mennyire szereti az ember lelkét, a békés Jeruzsálemet, ahol nagy nyugalomban lakozik. Ez a barátság akkora örömet ad, hogy Isten úgy invitál rá minket, mint valami nagy lakomára, mert Isten lakomája nem más, mint amikor együtt örül barátaival. A második megfontolás az, hogy mivel Isten nem személyválogató, ez a közösség előtted is nyitva áll, bárki is vagy, mert ugyanúgy Isten képére lettél teremtve, mint bárki más, és te sem kevésbé vágyakozol erre a boldogságra, mint bárki más. Talán – mivel az akaratodra hallgatsz, és nem Istenre – fenntartod, hogy a kor, beosztás, temperamentum, betegség vagy tehetség fölment vagy kizár ebből a közösségből. Nem tudok máshogy felelni erre, mint a bölcs szavával: "Aki otthagyja barátját, az ürügyet keres, és mindig kárhoztatják majd ezért." Nem tudom, hogy a kifogásaid neked magadnak elégnek tűnnek-e, de én szerintem felháborítóak, és Szent Ágostonnal egyetértve nem hiszek neked, mert semmi nem tudja kioltani benned a képességet a szeretetre. Mármost ha azt mondanád, hogy nem tudsz böjtölni, önsanyargatást vállalni, durva szövetruhát viselni, dolgozni vagy akár járni is, akkor hinnénk neked, de hogy képtelen vagy szeretni, ezt nem tudjuk elfogadni. Ha Szent Ágoston ezt képes mondani az ellenségszeretetről, akkor mennyivel inkább áll ez Isten szeretetére, hiszen ő sokkal méltóbb a szeretetünkre. A harmadik megfontolás pedig az, hogy a lélek, mindenáron ezt a közösséget keresve, szüntelenül virrasszon, sohase nyugodjon, csak Istenre szegezze a szívét. Ezt az eltökéltséget, elszántságot legjobban hasonlatokkal tudjuk kifejteni. Amikor például valaki elvesztett valamit, nyugtalanul járkál ide-oda, mindenhová benéz, hátha itt vagy ott megtalálja. Vagy vegyük például az utazót, aki – ha okos – elsősorban azon van, hogy utazását bevégezze, és mindent úgy rendez, hogy ez megvalósuljon. Utazása során azon jár az esze, mennyi utat kell még megtennie, már korán reggel fenn van, és éjszakánként arról álmodik, hogy célhoz ért. Ha lankad, új erőt ad neki a gondolat, hogy el kell jutnia úti céljához. Vagy a mohó bányász, aki minden rögben aranyat sejt, minden csákányütéssel azt reméli, hogy valami nagyot talál, és addig nem nyugszik, amíg minden darab földet föl nem forgatott. A horgász, aki szemét le nem veszi az úszóról, csak a maga dolgára gondol, és azon jár az esze, hogy a hal már harapott-e, vagy még csak készül. Azt hiszem, senki nem képes megtalálni Istent, akármilyen úton is igyekszik felé, ha nincs meg benne ez az eltökéltség és aggódó elszántság. Nem az út számít, hanem csak az, hogy egyedül Isten a célunk és feléje haladunk. Azt is tudnunk kell, hogy kétféle eltökéltség van: olyan, amit Isten önt belénk, és olyan, ami a magunk erőfeszítése. Az Istentől jövő eltökéltség annyira erős, hogy nem tudunk se aludni, se enni, se nyugodtan élni, mert sürget minket, és annyira sarkallja a lelket, hogy annak nincs nyugta. Erről mondja a bölcs: "aki az eke szarvát tartja és dicsekszik vele, aki ökröket hajt, velük dolgozik, aki egyre csak borjúkról beszélget". Krisztus tartja az eke szarvát, mert az a keresztfa, amellyel népének szívét felszántotta, és állítólag vele marad a kereszt, mert rászögezték, bár hatalmában állt, hogy rászögezzék-e vagy sem. Urunk dicsekszik az ösztökével, ami a bűnbánat, amit sokakban felébreszt, ahogy neki tetszik, de vannak mások is, a lusta ökrök, akiket jobban meg kell, hogy verjen az ösztökével, és ezeket is hajtja, és mintegy velük dolgozik, mert minden, amit tesznek, Isten keresésére irányul, és minden dolgukat erre irányítják. A sebük átalakítja őket, és lusta ökrökből borjak lesznek, és isteni felindulásból utánozni akarják a régi szentek nagy műveit, és eközben maguk is egy kicsit hozzájuk hasonlókká válnak. Isten beszél az ilyen emberekkel, ahogy a tekintélyek mondják, mert sok dolgot kinyilvánít nekik. Akik ilyen ajándékot kaptak, vagy akik ezt az ételt megízlelték, azok jobban teszik, ha kihasználják ezt, mert az Isten iránti lelkesedés és vágy rendszerint nem tart sokáig. Válaszd hát ki a neked leginkább megfelelő módszert és siess, mert ezzel az ajándékkal megerősítve egy év alatt többet tudsz haladni, mint három év alatt nélküle. Ha valaki kölcsönadna neked egy igásállatot néhány napra, hogy segítsen egy munkában, és te elfecsérled az időt, akkor eljön a nap, amikor az állatot vissza kell adnod, és te pedig még nem végeztél. Ne legyél ilyen, testvér, mert Isten azt akarja, hogy adományából hasznot húzzál, és szorgalmasan forgatva azt megsokszorozd, ha viszont nem produkálsz nyereséget, mástól fogja azt kérni. Ne hagyd, hogy a vágy elhaljon, mert ha a gyertya kialszik, sötétben maradsz, és ha már nincs veled az ajándék, a vágy hidegebb lesz, mint valaha. Sokféle hatása van a lélekre, de a legfőbb a vágy, vagy elszántság, amely aggasztja és sarkallja a szívet, felébreszti és kényszeríti, hogy ne keressen másutt nyugovást, csak Istenben. Sok embert ismertem, aki kiment a mezőre, hogy nyugalma legyen és érzelmeinek szabad folyást engedjen, Istent hívogatva és könyörögve hozzá, hogy nyilvánítsa ki neki akaratát. Akik megvizsgálják az ajándékot és hasznos lelki gyakorlatokat keresnek, azok egyre többet fognak elérni. Ismerek másokat is, akik oktalanul bántak az ajándékkal, és a testi önsanyargatás felé mentek el, mintha az valamire is elegendő volna, pedig már Szent Pál megmondta, hogy ezek nem sokat érnek, ha nincs belső áhítat. Mások az ajándékot a puszta szó és az olvasás szintjén fogadták be, és nem igazán léptek be önmagukba, és erőfeszítéseik elpárologtak, mint amikor a higanyt kiteszik a levegőre. Ha ennél többet szeretnél elérni, testvér, akkor ne kifelé menjél, hanem szívedben keresd az Istent. Közelebb van hozzád, és mélyebben ott van benned, mint te magad. Ezért tanácsolja ez az első betű: "Járjanak mindig kéz a kézben, a személy és a lélek". (I. fejezet)

Évközi 21 hét szerda

Évközi 21 hét szerda           
1Tessz 2, 9-13, Mt 23, 27-32
„Isten igéjének hirdetését nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát”

Szent Pál tovább folytatja atyai intelmeit a tesszaloniki hívek számára. Az előző napon felolvasott és magyarázott részben az apostol azt tudatosította volt híveiben, hogy annyira szereti őket, hogy „Ragaszkodtunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket”.(8) A mai részletben kissé pontosabban utal, mivel próbálta érzékeltetni ezt a nagy önfeláldozó szeretetet: „Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek se terhére”. (9) Abban az időben még nem tört ki a Néró császár által gerjesztett keresztény-üldözés, a szeretet és önátadás igazolására nem lehetett ténylegesen odaadni az életüket vértanúság formájában, ahogyan Jézus tette saját fogalmazása szerint: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13) Elfogadta a kisebb kellemetlenségeket, még a Teszalonikiből történt kiűzetésüket is, de a legnagyobb, a vértanúhalál, hiányzott. A mai viszonyokat figyelembe véve bizony nem kis áldozat az egész heti fárasztó kenyérkereső munka után a pihenőnapon végezték a felnőtt-katekézist. Ennek tanúságát is fontosnak tartja megemlíteni: „Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek”.(10)Az apostol megemlíti, hogy a hitben kezdőknek apa-gyermek módon kellett a vallásos nevelést átadni: „Hasonlóképpen azt is tudjátok, hogy amint az apa inti a gyermekeit, mindegyikteket, úgy intettünk és vigasztaltunk s kérve-kértünk, hogy viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket”. (11-12) a másik fontos írnivaló a tanítás igazsága és a hallgatók méltó hozzáállása: „Szüntelenül hálát adunk hát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely bennetek is munkálkodik, akik hisztek”. (13) Szent Pál ugyanúgy, mint Jézus többi tanítványa, magától az Úrtól tanulta az igazságokat: „Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel. Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd újra visszamentem Damaszkuszba” (Gal 1, 15-17) Jézus két éven át minden tanítását maga magyarázta meg neki. Jézus minden tanítványát biztosította, hogy Atyja igéit tanítja:„Az igéket, melyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit”(Jn 14, 10) Igazán szeretni csak az tud, aki tettekkel szeret. Szent János, a szeretett tanítvány írja: „Fiacskáim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!” (1Jn 3, 18) Igyekezzünk sokat tanulni Jézustól, és csak az igazságot hirdetni. A hazugságot és a gyűlöletet ki kell űzni világunkból.