Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 26., szerda

MONTECCHIOI Boldog TIMÓTEUSZ



Boldog TIMÓTEUSZ 
(1444-1504)

Aquila környékén Montecchio*-ban (latinosan Monticulo*) született. Fiatalon lépett be a ferencesek közé. A róla szóló zsolozsma szövege szerzetbe lépése indítékául felhozza: kerülni akarta a világ bunre vivo alkalmait és Isten szolgálatára akarta szentelni életét. Feltételezhetjük, hogy a szentek példája is szerepet játszott hivatása keletkezésében. Különösen Sienai Szent Bernardin példája. Timóteusz abban az évben, 1444-ben született, amikor Bernardin Aquilában meghalt. Rá hat évre már szentté is avatták. Talán o is ott volt gyermekként Aquilában a nagy ünnepségen. Késobb díszes templomot is emeltek a szent tiszteletére. Bizonyára ebben is megfordult. Bernardin hatása más vonatkozásban is kimutatható: Az Aquila körzetében élo ferencesek a 15. században mind lelkes hívei voltak az obszerváns eszmének. Timóteusz is. A Breviárium szerint „a Regula szerinti élet következetes muveloje” volt. Szerzetesi erényei közül kiemelik alázatát, önmegtagadását, türelmét. Igehirdetésérol nem szólnak az életrajzok, inkább a benso életnek, imának, szemlélodésnek volt a muveloje. Külön kiemeli a Breviárium, hogy szentmiséi közben Isten látomásokkal tüntette ki. Nagyon buzgón és összeszedetten misézett. - Egyszer a szentmisében nagyon kérte egyik novíciusa számára az állhatatosság kegyelmét. Úrfelmutatáskor látomása volt, ebbol megtudta, hogy kérése meghallgattatást nyert. - Más alkalommal egy elokelo no azt kérte tole, imádkozzék a szentmisében az o egészségéért. Timóteusznák tudtára adta Jézus, hogy az illeto akkor gyógyul meg, ha lemond az öltözködésben való hiúságáról. Timóteusz hatvan éves korában az Aquilához közeli Ocra* rendházában halt meg, a kolostor templomában temették el. Évszázados tiszteletét IX. Piusz hagyta jóvá.
„Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,23-24.)
„Ha kértek, nem kaptok, mert helytelenül kértek, hiszen bunös kívánságaitok kielégítésére akarjátok fordítani.” (Jak 4, 3)

Imádság:
Boldog Timóteusz közbenjárására alakíts minket Istenünk tetszésed szerint, hogy egykor részesei legyünk örök dicsoségednek. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése