Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 28., péntek

Évközi 21. hét péntek



Évközi 21. hét péntek         
1Tessz 4,1-8; Mt 25,1-13
„hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok”

Pál apostol útmutatást nyújt kényszerből elhagyott tesszaloniki híveinek, hogy Isten méltó szolgálatában mihez kell magukat tartaniuk. Nem új parancsot ír elő, hiszen erre neki felhatalmazása nincsen. De szükség sincsen új parancsokra, hiszen Istenkötelező parancsait tételesen felsorolta a Sínai hegy lábánál a zsidókkal kötött szövetség alapdokumentumában, a két kőtáblán. Pál apostol viszont arra is hivatkozik a korintusiakhoz írt második levelében, hogy a tíz parancsot Isten az ember teremtésekor már „nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira” (2Kor3,3) szövegezte meg. Az emberhez tehát mindaz, amit mi tíz parancsként ismerünk, lényegileg hozzá tartozik. Azt is előre bocsátja, hogy Isten ezeket a rendelkezéseket nem fizikai kényszerrel érvényesíti az embereknél, hanem értelmes és szabad akaratuk döntése következményeként: „lemondunk a gyalázatos alattomosságról, nem járunk álnokságban, és nem hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt” Azt hangsúlyozza az apostol, hogy szabadságunk alapján kell döntenünk. Ezt Isten is tiszteletben tartja. Aki viszont elutasítja a természetünkhöz tartozó isteni előírásokat, elvész. A parancsok közül itt a hatodikat emeli ki az apostol elsőként: „Ne paráználkodj!” Ez a parancs nem a legfontosabb, hiszen a szeretet parancsa mindenek fölött áll, de az emberek önzése ezen a téren követ el sokszoros szeretet-sértést a gyakorlati életben. Eredetileg a házassági hűség védelme volt a célja. A házasságban a kölcsönös boldogítás a házastársak kötelessége, és a tiszta boldogítás egyik eszköze a házasfeleket eggyé kapcsoló egyesülés. Aki tehát más módot választ, mint amit Isten tiszta boldogságforrásnak adott, a szeretetet sérti. A másik fontos szempont pedig az, hogy ugyanez a házassági boldogítás a fizikai forrása a szülők életének és szerelmének közös gyümölcse, az új élet, a gyermek. Isten adta ezt a parancsot is: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,28) Akik az élő, igaz Istent igazán ismerik, azoknak természetes Pál apostol elgondolása:a pogányos élvezetközpontú életfelfogás helyett a frissen alapított keresztény közösség tanulja meg az önzetlen szeretetszolgálat lényegét. A levélben a másik figyelembe ajánlott parancs a hetedik: „Ne lopj!” És a tízedik: „Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánd”. Pál így figyelmeztet: „És senki se károsítsa meg, s ne csalja meg semmilyen ügyletben a testvérét, mert az Úr bosszút áll mindezért, mint ahogy már régebben megmondtuk nektek és bebizonyítottuk”. (1Tessz 4,6) Szent Pál ugyan személy szerint nem lehet a mi közösség-alapítónk, de nekünk is ugyanolyan szeretettel ad útbaigazítást, hogy visszatérjünk az élet és becsület útjára. Közösségünknek joga és kötelessége ezeket az alapelveket visszaállítani, hogy élő és boldog nemzet legyünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése