„Irgalmazz, ó Uram, irgalmazz nekünk, te, aki a mindenség uralkodó
Istene vagy, tekints le ránk, ültesd félelmedet minden pogány népbe!
Az idegen népek ellen emeld föl kezedet, hogy ők is lássák hatalmas tetteidet. Ahogy irányunkban szentnek mutatkoztál előttünk, mutatkozz most nagynak előttünk velük szemben, hogy ők is megtudják, amit mi már tudunk: Nincsen más Isten, Urunk, rajtad kívül. Újítsd meg jeleid, ismételd csodáid, dicsőítsd meg kezedet és erős karodat. Szítsd fel haragodat, dicsőítsd meg kezedet és erős karodat. Szítsd fel haragodat, engedj szabad folyást indulatodnak, alázd meg, s pusztítsd el ellenségeinket. Siettesd az időt, s gondolj a végükre, hogy megemlegessék csodás tetteidet. Tűz eméssze meg az élve maradtakat, s néped elnyomóit érje utol a vég. Üsd le az idegen fejedelmek fejét, akik így beszélnek: nincs más rajtunk kívül” (Sir 36,1-9) Mai oktatásában Sirák fia népe történelmének nyolcszáz évét idézi fel. Az Egyiptomban rohamos fejlődésnek indult Izrael-családot négyszázharminc éven át bokrosította az Úr. Jákob tizenegyedik fia, József, az Istentől kapott álomfejtő képességével tudtára adta a fáraónak, hogy kell napról-napra felvásároltatni olcsón a gabonafelesleget és elraktározni a tárolókban. A hét szűkesztendő beálltával az egyiptomiak, de az éhínségtől gyötört szomszédnépek is jöttek vásárolni. Ezek között voltak József testvérei is. József engedélyezte a gabonavásárlást, de szigorú próbának vetette alá őket: vajon ugyanolyan embertelenek-e, mint amikor őt eladták rabszolgának? A próba jól végződött. József áttelepítette családját Egyiptomba. Ott éltek, gazdagodtak, majd rabszolgasorba kerültek, és akkor Mózes vezetésével az Úr kivezette őket, mint másfélmilliós népet a pusztába. A Sínai hegynél Isten szövetséget kötött velük: saját népének nevezte Ábrahám utódait és kezükre adta az Ábrahámnak ígért tejjel-mézzel folyó országot, Kánaánt. A tizenkét törzset Dávid és fia, Salamon erős, egyistenhívő királysággá szervezte. Dávid király házát pedig a Megváltó Király örök házává tette. Az eluralkodott bálványimádás miatt először a tíz törzs, majd a fontosabb két törzs királyságát szétszórta az Úr. Különféle népek uralkodtak felettük. A szomszédnépek irigyelték, majd kigúnyolták őket. Két évszázaddal a Messiás születése, majd megváltói halála előtt az Ószövetség utolsó bölcselője így ír: „Gyűjtsd egybe Jákobnak valamennyi törzsét, s oszd ki örökségük, mint a régmúlt időkben. Irgalmazz a népnek, Uram, amely nevedet viseli, Izraelnek, amely elsőszülötted lett. Légy könyörülettel szent városod iránt, Jeruzsálem iránt, hol a hajlékod van. Töltsd be Sion hegyét dicséreteddel, és dicsőségeddel a templomodat. Tanúskodjál első teremtményed mellett, biztosítsd a jövőt, amit a nevedben hirdettek. Jutalmazd meg azokat, akik benned bíznak, bizonyítsd be, hogy igaz prófétáid szava. Hallgasd meg, Uram, szolgáid esdeklő imáját, Áron áldására, mit népednek adott. Ismerje el a föld minden sarka, hogy te vagy az Úr, az örök Isten”. (Sir 36,10-17) „Mindenféle ételt befogad a gyomrunk, de mégis van étel, amely jobb a másiknál. Ínyünk megvizsgálja, ízlik-e a falat, így az értő szív is a hazug szavakat. Az alattomos szív búbánat forrása, de az ügyes ember visszafizet neki” (18-20) Vajon Jézus a kafarnaumi zsinagógában az első csodálatos kenyérszaporítás után nem ezt akarta-e éreztetni? „De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett az Atya tett tanúságot. Erre megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe? Az tetszik Istennek, válaszolta Jézus, ha hisztek abban, akit küldött” (Jn 6,27-29) „Én vagyok az élet kenyere” (48)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése