Nagyböjt 1 hete szombat

Nagyböjt 1 hete szombat

MTörv 26, 16-19; Mt 5, 43-48

„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes”

Jézus folytatja a hegyi beszédben elkezdett gondolatsorát, amellyel meg akarta világítani tanítványai és nagyszámú hallgatósága előtt, hogy Isten igazságai az Ószövetségben jól hangzottak el ugyan, de a farizeusok okoskodása meghamisította a lényegüket. Ilyen a beszédet ma megnyitó parancs esete is: „Hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”. (Mt 5, 43) a szeretet parancsa Jézus tanúsága szerint a legfőbb a parancsok között. Amikor a farizeusi szemlélet szerette volna ezt a maga ízlése szerint értelmezni, abban egyetértettek Jézussal, hogy a parancs első része, hogy Istent mindennél jobban kell szeretnünk, a helyén való. De a másodikat, amely hasonló az elsőhöz, tehát az emberszeretetről szóló rész, az már szálka volt a zsidó szemnek, mert a maguk nemzetén kívül mással ilyen mély kapcsolatot létesíteni egyáltalán nem óhajtottak. Ezért kereste a kibúvót, a kérdést firtató írástudó: „De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10, 29) Jézus akkor elmondta válaszul az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet. Ennek a csattanója kőkeményen kimondta az igazságot: a zsidó pap és levita nem segített a sebesült honfitárson, az ellenségnek tartott fél-zsidó, fél-pogány szamaritánus igen. Jézus a kérdezőre hagyja, hogy vonja le a következtetést: „Mit gondolsz, a három közül melyik volt felebarátja annak, aki az Rablók kezébe került? Az így felelt: Az, aki irgalmasságot cselekedett vele. Jézus erre azt felelte neki: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” (36-37)Jézus itt a hegyi beszédben a felebaráti szeretet legnehezebb fajtáját, az ellenségszeretetet is kifejezetten ajánlja, sőt megparancsolja: „Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?” (44-46)A szeretet lényege: mások javát akarom tenni, mások boldogságát mozdítom elő. Isten is ezt teszi velünk. Övé a nagylelkűség öröme, de a mienk is, ha érdemteleneket sem zárunk ki a jóból. Nem a vámosokhoz és pogányokhoz süllyedünk le, hanem Isten közelébe emelkedünk a nagyvonalú cselekvéssel. Ha egyszer a gonosz és a gazember gondolkodni kezd, Isten és az ő gyermekei addig észre sem vett nagyvonalúságán csak kicsit is elmereng, nyiladozni kezd a szíve. Talán gyorsan le tudja vonni a következtetést, de az sem baj, ha az csak később érik meg lelkében: a magamfajta jómadarak mind önzők, ha pénzről van szó, nincs jó barátság, Itt meg még velem, az ellenséggel is ilyen szépen viselkednek, nem lenne okosabb, ha én is őket követném? De ha nem lenne ilyen eredménye jóságomnak, Isten szemében, magaméban is, talán még másokéban is növekedhet becsületem. A mennyei boldogság örömei bizonyosan gazdagodnak.

Szent Péter apostol székfoglalása

Szent Péter apostol székfoglalása

1Pét 5,1-4; Mt 16,13-19

„mint elöljárótársuk és Krisztus szenvedésének tanúja és az ő dicsőségének is részese”

Jézus Atyja útmutatása szerint Szent Pétert szemelte ki, hogy Egyházának legfőbb pásztora, Jézus Krisztus helytartója legyen. Amikor Jakab és János apostolok édesanyjuk közvetítésével azt kérték az Úrtól, hogy Jézus országában ők ketten legyenek a főminiszterek, akik Jézus mellett ülnek jobb és baloldalon, Jézus kereken kijelentette, hogy ezt a kérést nem ő dönti el, ezt az Atyaisten saját maga adományozza (Mt 20,20-23) a két apostolnak ezt már korábban is meg kellett volna érteniük, amikor Péter felelt Jézus kérdésére. „És ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus azt felelte neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyben van. És mondom neked: Te Péter (szikla) vagy és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a menyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is”. (Mt 16,15-19) Jézusnak ekkor még nem volt Egyháza. Az Isten fiait majd a halálával fogja egybegyűjteni (congrego> ekkaleo> ekklészia> Egyház). „Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik! Ezt pedig nem magától mondta, hanem főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a (zsidó)nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse”. (Jn 11,49-52) Az összegyűjtést Jézus kereszthalálával vitte végbe. Ezért mondják az egyházatyák, hogy Jézus oldalából a lándzsadöfés nyomán született meg az Egyház, és a szentségek, a kegyelemeszközök, amelyekkel Jézus a világ minden nemzetéből összegyűjtött embereket Isten gyermekeinek új és örök Egyházában egyesíti. Péter akkor még nem volt szikla. Megrendült a félelemtől, megtagadta Krisztusát. Feltámadt Ura ezt a három tagadást három szeretet-nyilatkozattal visszavontnak tekinti, rábízza ténylegesen összes hívének vezetését. Ettől kezdve Péter Jézus helytartója. Halálával pedig ez a hűség örök pecsétet kap (Jn 21,19) Ma ezt a titkot ünnepeljük: Péter tanítószékének, katedrájának hívjuk ezt a tanításban, kegyelemosztásban kifejeződő krisztusi megbízatást. Péter tanítószéke először Jeruzsálemben állt, aztán Péterrel együtt áttelepült rövid időre a Szíriai Antióchiába, majd végül és örökre Rómába. Pár évszázad múlva fogalmazta meg világosan egy egyházatya: „Ubi Petrus, ibi Ecclesia” Ahol Péter van, ott van az Egyház. Nagyon fontos tudnunk, hogy mi azt az egyházat nevezzük Egyházunknak, amelyet az Atya jelölt meg és szentesített Jézus szavaival: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta”.Egy az Atya, egy a Krisztus, egy halála volt, és egy Egyháza van. 

Nagyböjt 1. hete Csütörtök

Nagyböjt 1. hete Csütörtök

Eszt 4,17-5,12-14; Mt 7,7-12

„Nem borulok le, Uram, más előtt”

A fogságban élő zsidók közül egy, Mardókeus a királyi udvarban teljesített szolgálatot. Örökbe fogadta bátyja leányát, Edesszát, más éven Esztert. Vásti királyné megsértette Artaxerxész királyt, aki nagy lakomát adott főembereinek, és ezen be akarta mutatni feleségét. Vásti nem engedelmeskedett, ezért a médek és perzsák törvénye szerint méltatlanná vált a királynéi méltóságra.Helyette az egész birodalom legszebb lányaiból választottak királynét. A kiválasztott:Eszter lett.A király nagyon megszerette szépségéért és jóságáért. Ebben az időben került nagy veszedelembe a zsidó nép, amely a birodalomban egy törpe kisebbségnek számított. A király ugyanis a legfőbb méltóságra emelte maga után Ámánt. Hódolt előtte minden ember, csak a zsidó Mardókeus nem. Ámán ezt sértésnek vette, és kieszközölte a királytól, hogy őt és az egész zsidó népet egy napon pusztítsák el a birodalom minden pontján. Mardókeus ekkor Istenhez könyörgött. Vele imádkozott a nép is, Eszter pedig a királynál járt közbe - három napos böjt, vezeklés és ima után – a népéért. A király Esztertől tudta meg Ámán rosszindulatát, és azonnal intézkedett, Ámánt felakasztatta, a népirtást megtiltotta. Mardókeus imájában indokolja tettét: ő csak Isten előtt hajol földig, ember előtt nem, mert ez az imádás jele. Isten a hozzá hűséges kis nép sorsát kezében tartotta és mindent közreműködtetett érdekében. Így van ez ma is. A világban mi kis nép vagyunk, de Istennek különleges kegyelme véd minket is. Ne hajlongjunk senki más, csak Isten előtt. Isten vigyáz ránk, megsegít minket is, ha hűek maradunk hozzá, és honfitársaink újra megértik ezt. Eszter nagy volt, de a mi örökös királynénk, Nagyasszonyunk sokkal nagyobb. Közbenjár értünk.

Nagyböjt 1 hete szerda

Nagyböjt 1 hete szerda

Jón 3, 1-10; Lk 11,29-32

„Ez a nemzedék nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét”

Jézus nagyon szomorú, amikor ezt mondja: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek”. (Lk11, 29-30) Az Úr két régi példát említ, amelyekből megfelelő következtetéseket vonhattak le akkori hallgatói, és amiket bölcsen végighallgatva mi is komolyan megerősödhetünk hitünkben. Székben is megtalálható. Salamon korában a Szentföldtől délre eső vidéket, a mai Arábia északi részét jelentette. A Királyok 1. könyve, mint aranyban és fűszerben rendkívül gazdag országként írja le. Akkori királynője művelt asszony volt. Hírből ismerte Salamon királyt. Legendákat meséltek neki bölcsességéről, udvaráról, építkezéseiről. Felébredt benne a vágy, hogy ha már kortársa egy ilyen csodálatos tehetségű embernek, személyesen is megismerkedhessen vele. Ma sem mentes a gondtól egy ilyen uralkodói utazás megtervezése, lebonyolítása. Akkor viszont nem voltak diplomáciai testületek, külföldi nagykövetek, attasék. Még térkép, sőt iránytű sem létezett. A sivatagos tájon gyalog vagy teveháton haladhatott az utas. A királynő természetesen tevekaravánnal vágott neki a hosszú útnak. De vállalta, mert próbára akarta tenni kérdéseivel uralkodó társát. „Miután nagy kísérettel és gazdagsággal, fűszereket, mérhetetlen sok aranyat és drágaköveket hozó tevékkel bevonult Jeruzsálembe, elment Salamon királyhoz, s elmondta neki mindazt, ami a szívében volt. Salamon fel is világosította minden dologról, amelyet eléje terjesztett; nem volt olyan dolog, ami a király előtt rejtély lett volna. Amikor aztán Sába királynője látta Salamon egész bölcsességét s a házat, amelyet épített, meg az asztalán levő ételeket, meg a szolgák lakóhelyeit s a cselédek sorait és ruháit, meg a pohárnokokat, meg az egészen elégő áldozatokat, amelyeket az Úr házában szokott bemutatni, még a lélegzete is elállt, és azt mondta a királynak: Igaz az a beszéd, amelyet hallottam földemen a te dolgaidról és bölcsességedről; nem hittem, amikor nekem beszélték, amíg el nem jöttem magam és saját szememmel nem láttam, s meg nem győződtem, hogy felét sem mondták el nekem: bölcsességed és dolgaid felülmúlják a hírt, Amelyet hallottam. Boldogok embereid és boldogok szolgáid, akik mindig előtted állnak, s hallják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, akinek megtetszettél, s aki Izraelé trónjára ültetett – mivel az Úr örökké szereti Izraelt -, s aki királlyá tett, hogy jogot s igazságot szolgáltass! Majd adott a királynak százhúsz talentum aranyat (41 kg/db) s nagyon sok fűszert meg drágaköveket; sohasem hoztak többé annyi fűszert, mint amennyit Sába királynője adott Salamon királynak”. (1Kir 10, 1-13) Csoda, hogy Jézus szomorúan gondolja végig mindezt? Salamon bölcs volt néhány dologban; Jézus maga a végtelen bölcsesség. Salamon kiépített egy fővárost, rendbetett egy Duna-Tisza köznyi kis országot; Jézus az egész föld és ég teremtője, feldíszítője, éltetője. És népének jelentéktelen kis figurái ugrálnak előtte, és új jelet követelnek. Nem is ad más jelet, mint a feltámadást halottaiból. – Vajon a mi nemzedékünk okosabb? Mi Jézusnál keressük a megoldásokat tehetetlen és rosszakaratú vezetőink helyett? Mikor józanodunk ki?

 

Nagyböjt 1 hete kedd

Nagyböjt 1 hete kedd

Iz 55, 10-11; Mt 6, 7-15

„Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani Mennyei Atyátok”

A tegnapi evangéliumban Jézus tanítását hallottuk az utolsó ítéletről. Az a tanítás már a történelem végső mozzanatáról, a megdicsőülésről és a kárhozatról szól. A mai elmélkedési anyag viszont visszatekint a történelem folyamára, annak is egy nagyon fontos problémájára, a megbocsátás kérdésére. A sértés és a sértődés minden időben könnyen előfordult, a mostani feszült idegrendszerrel élőknek, pedig elegendő egy szemvillanás, egy ideges mozdulat, és máris kész a baj. A bántásért bocsánatot kérni, pedig alig szokott már valaki. Persze, azért akadnak tiszteletreméltó kivételek is. Jézus azonban arra tanít, hogy a megbocsátásra mindig legyünk készek, még akkor is, ha a bocsánatkérés nem, vagy nagyon semmit érően hangzik el. Az Úrnak Péter apostol kérdést tett föl: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, Hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer? Jézus azt felelte neki: Nem azt mondom,hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer”. (Mt 18, 21-22) Ez azt jelenti, hogy számtalanszor. Itt a hegyi beszédben viszont arra figyelmeztet bennünket Jézus, hogy a megbocsátás feltétele annak, hogy Isten is megbocsássa a mi bűneinket. Tehát hiába kérünk Istentől bocsánatot imában vagy a szentgyónásban, ha bennünk nincsen megbocsátás, mi magunk sem nyerhetünk Istentől bocsánatot. Viszont kérdés marad az is, hogy ha valaki nem akar bocsánatot kérni, kötelesek vagyunk-e megbocsátani neki. Az említett péteri kérdésre adott válaszában az Úr erre nem adott választ. Az igazságosság szerint a bántónak bocsánatot kell kérnie, hiszen adóssága van valaki felé, amit ki kell fizetnie. Mi magunk, ha bennünket bántott meg valaki, jobb, ha nagylelkűek vagyunk. Amíg az életben járunk, addig kell megbocsátanunk megbántóinknak, mert ha a lelkünk a testünkből eltávozik, nem tudunk már többé érvényesen megbocsátani. Az utolsó ítéleten zsinórmértéknek kifejtett jézusi eljárásban ez a szeretet-szolgálat is benne van. Játszani nem szabad a halasztgatással! Mivel a böjtnek velejárója az imádság, Jézus ennek a megbocsátásnak, mint nagyböjti feltételnek bevezetőül a Mi Atyánkot mondja el. Megtanít bennünket arra, hogy bocsánatot kell kérnünk Istentől bűneink miatt, de ki kell hangsúlyoznunk, hogy úgy kérjük, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tehát elismerjük, hogy mi is kötelesek vagyunk másoknak megbocsátani, hogy az Atya is megbocsásson nekünk. Még egy gyakori problémára jó odafigyelnünk. Előfordulhat, hogy valaki, aki megbántott bennünket, aztán elmaradt a bocsánatkérés, és mi sem bocsátottunk meg az illetőnek. Így halt meg. A másvilágon a tisztítótűzbe kerülhet, ha utolsó pillanatában kész lett volna bocsánatot kérni, de erre lehetősége már nem volt. Viszont az adóssága fennáll. A mennyország ajtaja nem nyílik meg számára, mert le nem törlesztett adóssága van. Én, ha van bennem igaz szeretet, bocsássak meg neki. Ebben az esetben nem kell félnem, hogy valaha magam is csapdába esem.

Nagyböjt 1. hete hétfő II.

Nagyböjt 1. hete hétfő

Lev 19,1-2.11-18; Mt 25,31-46

„Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!”

A Leviták könyve Jákob harmadik fiáról, Léviről van elnevezve. Lévi előtt volt születési sorrend szerint Ruben és Simon. Ők lettek volna elsődlegesen az ábrahámi áldás várományosai, de ifjúkori vétkükért Jákob kizárta őket ebből. A következő testvér sem örökölte ezt az áldást, mert Isten Lévit az ószövetségi papi törzs ősének szánta. Még Egyiptomban ebből a törzsből született Áron, a zsidók első főpapja, minden zsidó pap őse is egyben, mert később is csak az ő testi leszármazottjai lehettek papok. Öccse, Mózes pedig a zsidók legnagyobb vezetője volt, aki kétszer negyven nap és negyven éjjel folyamatosan beszélgetett Istennel a Sínai hegyen. Ő kapta a világ teremtéséről Isten kinyilatkoztatását, benne az emberek teremtését és történetét ő láthatta és írhatta le az utókor számára. Nekünk is nagyon fontos férfiú volt. Tiszteljük is nevét és köszönjük őt Istennek. Így a két testvér lett a zsidó nép Egyiptomból való szabadulásának, néppé válásának, társadalmi és vallási életének a vezetője, alakítója. Viszont Jákob negyedik fia, Júda örökölte az elsőszülöttségi áldást, az ő törzse lett a fejedelmi törzs, a második király, Dávid belőle származott, családja dinasztia rangot kapott az Úrtól, és belőle származott a Megváltó, a megtestesült Fiúisten, Jézus Krisztus.Mózes öt könyvéből a harmadik kapta Lévi nevét: Leviták. Azok, akik ebből a törzsből származtak, Áron papi családját kivéve, szintén Isten liturgikus szolgálatára voltak rendelve az egész Ószövetség idejére. Ők segítettek testvéreiknek, a papoknak az áldozatok bemutatásánál. Az ő dolguk volt az énekek vezetése a szentsátornál, később a templomban. Ők szedték szét a szentsátort vándorlás előtt, ők cipelték a deszkákat, szőnyegeket, takarókat, felszereléseket és építették össze az új táborhelyen. De a vallás elméleti és gyakorlati oktatása is az ő tisztük volt. Ezért kapta a rengeteg előírást tartalmazó harmadik mózesi könyv az ő nevüket: Leviták könyve, latinosan Leviticus. A mára előírt olvasmány a 19. fejezet egy része. Mivel az egész népnek szóló előírások sorakoznak benne, így kezdődik a bevezetése: „Így szól az Úr Mózeshez: Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok”. (19,1-2) Mit is jelent ez?Isten szent lényege szerint, mert az Ő lénye teljesen más, mint a teremtett lényeké.. Ebben az értelemben a zsidók, mint Isten választott népe, valamilyen formában elővételezve Jézus Krisztus megváltói halálának legnagyobb kegyelmét, az istengyermekségét, a megszentelő kegyelmet, amely magas rendű, de természetes emberi méltóságuk fölé emelte őket. Így beteljesítették Isten parancsát: Szentek legyetek, mert én, a ti Istenetek, szent vagyok. Isten szent abból a megfontolásból is, hogy Ő az un. erkölcsi szentségnek a szabályozója. Ő adja az erkölcsi szabályokat. Erkölcsös az, aki ezeknek a szabályoknak megfelelően cselekszik. Erkölcstelen az az ember, aki ezeket a szabályokat nem fogadja el, nem tartja meg. Ezeknek a szabályoknak legfontosabb gyűjteménye a tíz parancsolat. De ebben a részletben is vannak egyéb szabályok is.Isten nekünk is mondja mindezt, és adja szívesen Jézus megváltói kegyelmeit, a megszentelő kegyelmet is és a tettre adott, erkölcsi életünket segítő kegyelmeket is. Kérjük és éljünk velük!

Nagyböjt 1. hete hétfő

Nagyböjt 1. hete hétfő

Lev 19, 1-2. 11-18;Mt 25, 31-46

„Akkor a király így szól”

Jézus istenségét az Atya kimondatta Péterrel, hogy mindenki tudja meg: A Názáreti Jézus a Messiás-király, a megtestesült Isten. (vö. Mt 16, 16) Az utolsóvacsorán, szeretetének nagy szolgálata, a lábmosás után így szólt: „tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”. (Jn 13, 12-15) Az apostolok megbotránkoztak, amikor Jézus elmondta nekik három ízben is, hogy szenvednie kell és meg is, kell halnia az emberek üdvösségéért. Halála előtt indokolja szavait: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15, 13) Jézus tehát nagyon részletesen megmutatta, nemcsak megmondta, hogy az Isten országáért sokat kell tenni és szenvedni is. Neki királyi módon, de követőinek is egész odaadással, latba vetve kicsiségük minden lehetőségét. A mai evangéliumban aztán azt is megmutatja az Úr, hogy mindezt, amit közölt annak idején, igen komolyan számon fogja kérni a világ végén, az utolsó, az általános ítéleten. Amikor már minden ember megszületett, akinek a Gondviselés tényleges létet adott, amikor már mindenki maga döntött, hogy Jézust követi-e az igazság és a szeretet útján, vagy önzően élve a sátán országába tagozódik be, a hazugság és a gyűlölet csapatába, akkor lezárul az emberi történelem. Az anyagvilág minden atomja iszonyú hőhatással szétfoszlik. Nem egy-két villám és mennydörgés rázza meg a világot, hanem a borzalmak borzalmait éli át a világ. A fizikai és lelki szenvedések közepette minden akkor élő ember hirtelen átesik a halálon, és azonnal át is alakul, a régebben meghaltak, pedig visszakapják testüket, lelkük visszatér a földre a mennyországból is, a pokolból is, egyesül a feltámasztott testével, és sorakozik. Két csoportba gyűlnek egy ellenállhatatlan erő késztetésére. A két csoport ezután már nem érintkezik egymással. Ekkor „jön el az Emberfia dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára”. (Mt 25, 31) Senki nem konferálja be, senki nem tesz úgy, mintha nem ismerné. Lesznek, akik egészen jól ismerik, mert tanultak róla, találkoztak is vele a szentmiséken. Mások csak onnan ismerik, hogy minden cselekedetükben Ő szólt hozzájuk ismeretlenül is: Tedd a jót! Azt tedd, amivel a másik embert, a rád bízottat boldoggá tudod tenni. Ujjong az egyik tábor: De jó, hogy életemben megértettem és követtem szavát, mert íme, felemeli hangját, mint a jóság és hatalom fenséges Királya: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta”.(34) Indokolja is ítéletét: mindig azt tettétek, ami másnak volt jó.A balján állókat pedig önzésükért elzavarja a pokolba. Kedveseim! A nagy csoportosulás ma is folyik. Keressük az igazság és szeretet közösségét! A hazugság és a gyűlölet osztagát pedig kerüljük el nagy ívben!

Nagyböjt 1 vasárnap C év

Nagyböjt 1 vasárnap C év

MTörv 26. 4-10; Róm 10, 8 -13; Lk 4, 1-13

„Itt megkísértette a sátán" (2)

Jézus megkeresztelkedése után „a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán" (1-2) a keresztelésnél mutatott alázata és a negyvennapos kemény böjt sok-sok kegyelme ellenére merészelt melléje szegődni a gonosz lélek, hogy Isten elleni engedetlenségre, azaz bűnre hangolja a megtestesült Isten-Fiát. Jézus ezt nyilván azért engedte meg, hogy figyelmeztessen mindenkit, a kísértő senkit sem kímél. Hallottuk a kísértés három próbálkozását. Az elsőnél a kiéhezett Jézust arra ösztönzi, hogy éhsége azonnali csillapítására vegye igénybe isteni hatalmát, parancsoljon a kőnek, tegye kenyérré (3) Jézus válaszában benne van egész messiási küldetésének alapgondolata: „Nemcsak kenyérrel él az ember" (4) Majd később így egészíti ki: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem, hogy elvégezzem az ő művét". (Jn 4,34) Nem azért lett volna bűn, ha Jézus a követ kenyérré változtatja, mert éhes és enni akar, hanem azért mert ő isteni erejét ott a maga hasznára alkalmazta volna. A mi időnkben nagy kísértés, hogy a természetes folyamatokat a termelésben megváltoztassuk a nagyobb hozam érdekében, és ezzel veszélybe sodorhatjuk termőföldjeinket, a gabonák génjeit manipulálva esetleg a későbbi nemzedékek génjeinek torzulását, súlyos betegségeket idézhetünk elő. Nagy harc, nagy kísértés. Lukács szerint a második kísértés zajlott az igen magas hegyen, ahonnan a sátán dicsekedve mutatta meg az Úrnak a világ gazdagságát: „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok - mondta -, mert hiszen én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz." (6-7) Jézus a sátán logikáját helyre teszi: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" (8) Ez a kísértés ma igen hatékony: ma a sátán a műholdakról készült ország képeket mutogatja a nagyravágyó politikusoknak és hadügyminisztereiknek: mindezt nektek adom, csak hazudjatok és gyűlölködjetek, öldököljetek gátlástalanul, vagyis az én országomhoz csatlakozzatok. A gazdasági és politikai hatalom érdekében minden gonoszságot megtehettek. De Isten most is Úr minden rend felett, vigyázat, a malmai ma is biztosan őrölnek! A harmadik kísértés a zsidó templom párkányán zajlott: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innen. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad". (10-11) „De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!" (12) Az országutakat versenypályának néző motorosok és autósok, a KRESZ szabályait akarattal megsértők, a gyerekekre nem vigyázó felnőttek minden bajért felelősek. „Vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen!" (1Pét 5, 8-9)