Megszűnt.

Megszűnt.

Tebaiszi Szent Pafnúciusz

Szent Pafnúciusz

püspök hitvalló. 

~ 360. 

Egyiptomban, Tebaisz területén volt püspök. Maximinusz császár alatt kegyetlenül megkínozták hitéért. Nagy Konstantin idejében nagy volt a becsülete. 

Erdő Péter: Péntektől lehet regisztrálni a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

Szeptember 13-án indul a visszaszámlálás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előtt, hiszen onnan számítva éppen egy év múlva veszi kezdetét a katolikus világesemény fővárosunkban. Az előkészületekről és a készülődés már most tapasztalható gyümölcseiről is beszélgettünk a házigazda Erdő Péter bíborossal, prímással.

– A héten pénteken délután fél 4-kor bíboros úr a Szent István-bazilika előtti téren elindítja a visszaszámlálást a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt, hiszen már csak egy esztendő van hátra addig. Mivel készülnek erre az alkalomra?

– A rendezvény elsősorban arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet a készület intenzív szakaszára. Ettől fogva lehet regisztrálni, szállást foglalni, jelentkezni. Akik most, idejében regisztrálnak, olcsóbban vehetnek részt a délelőtti programokon. Fellép többek között a debreceni Hajdú Táncegyüttes, amely már Törökországba is elvitte a kongresszus hírét úgy, hogy a ruháján hirdeti a NEK-et. A gyerekfellépők közül pedig néhányan éppen a kongresszust megnyitó szentmisén lesznek elsőáldozók a Puskás Ferenc Stadionban.

A szintén e napon elinduló regisztrációval kapcsolatban elmondanám, hogy sokféle módon lehet a jövő évi kongresszuson részt venni: nem csak úgy, hogy a Hungexpo területén reggeltől délutánig mindennap ott van valaki, bár nyilván lesz egy „kemény mag”, amely az egészen részt vesz. Körülbelül tizenötezer ember fér el fedett térben, ülőhellyel, de ha nagyobb lenne a jelentkezők száma, akkor más pavilonokban őket is tudjuk majd fogadni. Az igazán nagyszámú résztvevőt azonban a nyitó szentmisére várjuk a 66 ezer ülőhelyes Puskás-stadionba; szeptember 19-én, szombat délutánra a Kossuth téri liturgiára és az azt követő körmenetre; illetve szeptember 20-án, vasárnap délelőtt a záró szentmisére. Ezeken lesznek olyanok is a meghívottak között, akik nem katolikusok.

– Ha már rátértünk 2020 szeptemberére, hogyan állnak a szervezéssel?

– Bizony minden napra nagyon sok programot kínálunk, és az általunk szervezett programok gyakorlatilag kikristályosodtak, egy szentmise esetében van még függőben a főcelebráns személye, a fakultációknál van még egy-két kérdőjel, valamint még egy-két püspöki meghívott nem adott végleges választ felkérésünkre.

A délelőtti program a Hungexpón kezdődik általában, közös imádsággal, lesz elmélkedés, tanúságtétel világszerte elismert vagy világszintű elismerésre méltó emberektől, természetesen mindennap szentmise, majd a délután folyamán párhuzamosan fakultációkat tartunk, ezeken lelkiségi mozgalmak, világiakhoz kötődő egyesületek mutatkoznak be, a világegyháznak egy-egy különleges régiója is szót kap. A rendezvényt a Hungexpón kíséri majd egy vásár, egyrészt a szakrális művészetek, az egyházi felszerelési tárgyak köréből fogunk nagy választékot kínálni, másrészt lesz egy nagy keresztény könyvhét is, illetve hungarikumok vására.

Délutánonként mi magunk olyan programokat szervezünk például, mint hétfőn a Csík zenekar fellépése vagy kedden egy vonatos zarándoklat Esztergomba, amelyen útközben az egyik vagonban lesz lehetőség szentségimádásra is. Szerdán a keleti katolikus püspökök nagy koncelebrált szentmiséjére kerül sor, ugyanezen a napon tíz budapesti plébánián látják vendégül a különböző nyelvű csoportokat szentmisére és kötetlen együttlétre. A bazilika előtti téren egy hosszabb, énekkel kísért szentségimádásra invitálunk mindenkit, különösen a fiatalokat. Szombat délelőtt családokat várunk a Margit-szigetre, délután pedig hatalmas szentmisére készülünk a Kossuth téren. Ezután fáklyás menetben visszük egészen a Hősök teréig az Oltáriszentséget. Másnap, vasárnap ugyanott tartjuk a záró szentmisét, amit a pápa, ha eljön, akkor természetesen ő, vagy ha legátust küld, ahogy az utóbbi időben szokásos volt, akkor a küldött vezeti.

A résztvevők tehát rengeteg program közül választhatnak, nemcsak általunk szervezett, hanem kapcsolódó rendezvényekből is. A héten valamilyen kulturális megszólalás erejéig a testvéregyházak és a magyarországi zsidó testvérek megjelenését is szeretettel várjuk. A kötődést mutatja az is, hogy az evangélikus egyház éppen az Úrvacsora évét hirdette meg 2020-ra.

– Csak röviden esett szó a nyitó szentmiséről, amelyen a közös elsőáldozás is lesz. Meddig lehet ez utóbbira jelentkezni?

– Gyakorlatilag jövő tavaszig, nem zártuk le a jelentkezést véglegesen, de a plébániákat arra kértük, hogy jelentsék be, hány fő várható közösségükből. Már több mint háromezren jelezték szándékukat, nagy öröm hallanom, hogy határon túliak is szeretnének jönni. Jó tudni, hogy aki valamelyik eucharisztikus kongresszuson volt elsőáldozó, késő öregkorában is nagy szeretettel emlékszik vissza rá. Nem arról van szó, hogy egy külön utat kell elvállalnia a családnak ilyenkor, hanem lehetőséget kapnak arra, hogy egy semmi mással össze nem hasonlítható élményben legyen részük.

Érdemes a stadionbeli misére és más nyitott programokra is időben regisztrálni, mert bizonyos létszámig ülőhelyet is tudunk biztosítani, bárkinek ingyenesen. Ajánlom, hogy a csoportok, melyek együtt szeretnének maradni, mihamarabb jelentkezzenek. Ettől még e nyilvános eseményekre bárki eljöhet, de egy idő után már nem tudunk ülőhelyet biztosítani.

– Az eucharisztikus kongresszus nevét olvasva-hallva az ember hajlamos azt hinni, hogy ez egy konferenciaszerű rendezvény, pedig a valóságban ennél jóval többről van szó.

– Tudományos konferencia is lesz egyébként, mégpedig a kongresszust megelőző héten az esztergomi Szent Adalbert Központban. Azonban itt a kongresszus szó valóban nem ezt jelenti, hanem az eredeti, ősi értelmét: az összejövetelt. Katolikusok a világ minden tájáról összejönnek, hogy kifejezzék hitüket az Oltáriszentségben, és az örömüket, a hálájukat ezért az ajándékért, ugyanakkor tanúságot tesznek a világ előtt is. Az utóbbi időben e tanúságtétel hangsúlyos része a segítő szeretet, így a kongresszus nyitó szentmiséjét megelőző napon, szeptember 12-én Budapesten, de több vidéki városban is vendégül látunk sok hajléktalan vagy rászoruló embert: nem csak egységcsomagot osztunk, hanem ténylegesen együtt étkezünk velük. A kongresszust kísérni fogja a Katolikus Karitász munkáját bemutató kiállítás is. Sőt még a felkészülés részeként, az év első felében konferenciát rendezünk a Karitász munkájáról, meghívtam rá Luis Antonio Tagle bíborost is, aki a Nemzetközi Karitász elnöke.

– A nagy közös szentáldozás már az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak is a része volt. Van más olyan elem is, amelyet az akkori időből emeltek át? Mi segíti még ezenkívül az Önök munkáját?

– Az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságánál a határidők és a főbb teendők is meg vannak nemzetközi sztenderdszerűen határozva. Ennek keretében létrejött már a teológiai dokumentum, amely főleg a kongresszus mottójának („Minden forrásom belőled fakad”) a kifejtése. Ezt itthon és világszerte is népszerűsítjük interneten és nyomtatott formában. A kongresszus formanyelvét illetően a nagyobb látványosságnak mindenütt a világban lényeges szerepe van: Budapesten is az volt jó nyolcvan évvel ezelőtt. Ezenkívül az is fontos, hogy művészi alkotások kísérjék az eseményt, mind a zenében, mind a mozgásművészet vagy a képzőművészet területén. Az első tételek már megérkeztek a miseruhákból, amelyeket egy olasz apácarend készít; szerintem az is egy nagyon érdekes, modern megoldás lesz. Készülnek a kelyhek, a cibóriumok is nemzetközi versenyeztetés eredményeként, rajta a kongresszus emblémájával, mint 1938-ban is. Sok templomban mindmáig megvannak az akkor készült szakrális edények, az a reményünk, hogy a mostaniaknak is hasonló lesz a jövőjük.

Szintén a régi kongresszus tapasztalatára épül, hogy írtunk egy imádságot, amelyet minden vasárnapi mise végén elmondunk a rendezvény sikeréért. Futó Karcsi bácsi, megboldogult lelkiatyám emlékezett rá, hogy ők gyermekkorában imádkoztak az akkori kongresszusért. Ez tényleg elterjedt, nagyon örültem neki, hogy legutóbb most hétvégén Kassán is mintha az egész templom tudta volna ezt az imát.

– Nyilván túlzás már most értékelni az eucharisztikus kongresszust, hiszen még egy év van a megrendezéséig, de biztos látszanak már annak a gyümölcsei, hogy hazánk egy ekkora katolikus világeseményre készül.

– A készület egyrészt a külső feltételek javulásában is megmutatkozik: templomokat renoválnak, szentségi kápolnákat alakítanak ki, olyan üvegfalakat, rácsokat, biztonsági eszközöket létesítenek, amelyek lehetővé teszik, hogy napközben is be lehessen menni imádkozni több templomba, mint eddig. Örökimádást vagy legalább hosszabb ideig tartó szentségimádást szerveznek az egyes templomokban, a belvárosi templomra a Duna-parton még egy nagy molinót is kihelyeztek, hogy hirdesse ezt a lehetőséget. A felkészülés részeként már többször nemzetközi méretekben is meghirdettünk egy közös szentségimádási órát: ezen is szép számmal vettek részt az összes kontinensről.

A lelki előkészület másik fontos eszköze a missziós kereszt, amely eredetileg a 2007-es budapesti városmisszió jelképe volt. Már akkor azzal az ötlettel állt elő Ozsvári Csaba ötvösművész, hogy a régi szép magyar motívumok között kis helyeket hagyjunk, hogy magyar szentek ereklyéit lehessen belefoglalni. Mára a Kárpát-medence egészéből vannak a kereszten ereklyék, magyaroktól és nem magyaroktól, mert a szentjeink közösek. A kereszt járja az országot, de volt már Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, s eljut Zágrábba is. Kérik, várják. Akárhová megérkezik, imádsággal, lelkesedéssel fogadják, liturgia, sokszor szentségimádás kíséri, és előadások, programok azoknak a szenteknek az életéről, akiknek az ereklyéi a keresztben megtalálhatók. Mindezek által kontaktust teremt a saját lelki gyökereinkkel.

– Ha már a missziós keresztről beszélünk, az eucharisztikus kongresszusra felkészítő tematikus évek sorát tekintve éppen a misszió évében jár az egyházmegye és az egész egyház, ez a gyakorlatban mit jelent?

– A magyar egyház arra az alapvető fölismerésre jutott, hogy a plébániák fő funkciója nem olyanfajta pasztorális ellátás, hogy amire igény van, azt kiszolgáljuk, hanem a misszió. A plébániák missziós egységek történelmi eredetüknél fogva is, s ha ma azt akarjuk, hogy éljenek, akkor ezt a szerepet kell fölfedeznünk és megélnünk. Ezért adtuk ki az amerikai tapasztalatot tükröző Újraépítve című könyvet, amelynek témájára papi továbbképzéseket szerveztünk, a képviselő-testületek vezetőit hívtam össze az egész egyházmegyéből, hogy velük is átbeszéljük. Jöjjünk rá mindannyian, akik egy plébánia tagjai vagyunk, hogy küldetésünk van a templomba nem járók, sőt a nem hívők felé is. Igen ám, de ahhoz, hogy őket megszólíthassuk, nekünk magunknak is át kell éreznünk, hogy mi az üzenet. Kell tudnunk, hogyan szólítsuk meg őket, úgy kell tudnunk szervezni a belső plébániai életünket, hogy akit egyszer meghívunk, jól érezze magát, és nemcsak a szórakozás szintjén, hanem mélyebben. Ehhez át kell alakulnunk, de ettől nem kell megijedni: ez a feladat. Ez a megújulás lehet igazán a hozadéka, a legfőbb eredménye az eucharisztikus kongresszusnak.

– A kongresszusra elsődlegesen mégiscsak a híveket várják a világ minden tájáról, mennyire lesz az eseménynek mégis missziós jellege, hogy ne csak a látványosság szólítsa meg az érdeklődőket, hanem valamennyire ténylegesen be is tudjanak kapcsolódni?

– A segítő szeretet nyelve a legáltalánosabb világnyelv, mindenki megérti. Ám ezenkívül is vannak olyan új lehetőségek, amelyeket most építettünk fel. Ferenc pápa a családdal foglalkozó két püspöki szinódus után bátorította a helyi egyházakat, hogy szervezzenek segítő és tanácsadó szolgálatot azoknak az újraházasodott elváltaknak, akik esetleg rendezni is tudják a házasságukat. Ezt a mi egyházmegyénkben létrehoztuk, ám van egy másik nagy terület is, ami talán még sürgetőbb: a segítség akkor, amikor még meg lehet menteni a nehézséggel küzdő családokat és házasságokat. Az utóbbi egy évben a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom tagjainak segítségével létrejött egy olyanfajta internetes adatbázis, amely gazdag jegyzékét adja a katolikus szellemű tanácsadásnak és segítésnek az élet legkülönbözőbb területein. Bízunk benne, hogy ennek a hozzáférhetővé tétele és később a fenntartása is a kongresszus egyik missziós eredménye lehet.

– Egy hívő, aki szeretne részt venni a kongresszuson, amellett, hogy szabaddá teszi magát arra az egy hétre, miként tud hozzájárulni személyesen is az rendezvény sikeréhez?

– Aki tud önkéntes szervezőként vagy más módon, például a nyelvtudásával segíteni, az biztos, hogy értékesen részt vehet a kongresszus munkájában. A titkárság már el is kezdte néhány száz önkéntes képzését, de ilyen nagy volumenű eseménynél ez még messze nem elég, várjuk továbbra is a jelentkezőket. Természetesen a kongresszusért való ima is nagy segítség.

Évközi 23. hét szerda

Évközi 23. hét szerda

Nem keresztény aszketika az, mely elfojtással kezdődik. Az első és alapvető cselekvést maga Isten viszi végbe a keresztény ember életében, azzal, hogy a kegyelem által felemel saját isteni természetének szintjére. Ez azt jelenti, hogy a természetes, azaz halálra, kárhozatra hajló létből minden érdemünk és erőfeszítésünk nélkül átléptünk abba a természetfeletti létmódba, melyben az örök Isten szentháromságos életéből részesedünk. Ez Jézus Krisztus feltámadása és a Szentlélek kiárasztása által már megvalósult tény. Most már rajtunk a sor, hogy ami végbement lelkünk mélyén, érzékelhetőség határán túl, az megnyilvánuljon tudatos létünkben is. Ehhez szükséges az az alapvető irányulás, hogy az „odafent valókat” keressük, vagyis hogy értékrendünket ehhez az új természetünkhöz igazítsuk. Csak ebben az összefüggésben van értelme a régi természet vadhajtásainak kiirtásáról és elvetéséről beszélni.

Mindez sajátos megvilágításba helyezi a mai Evangéliumban hallott boldogságokat és jajokat is. Nyilvánvaló, hogy ezek nem külső körülményekre, élethelyzetre vagy -állapotra vonatkoznak, hanem a Jézus Krisztussal való kapcsolatra. Nem attól leszünk Jézus szemében boldogok, mert szegények vagyunk vagy éhezünk vagy sírunk, hanem attól, hogy adott élethelyzetünkben az örökkévaló, mennyei természetünk szerint élünk, annak kibontakozását segítjük elő. A negatív körülmények előnyösebbek lehetnek annyiban, hogy azok talán jobban ösztönöznek a helyes értékrendre, hogy ne az evilág szerinti boldogságot keressük, hanem az odafent valók szerint éljünk, megelőlegezve már itt a földön az örök mennyei boldogságot.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Pünkösd óta az odafent valók „idebent valók” lettek: a mennyország csíráját magunkban hordozzuk a szívünkbe kiárasztott Szentlélek által. Add, kérünk, hogy vele minden áldott nap együttműködve gondot viseljünk a Tőled kapott élet ápolására és gyarapítására, s új, természetfeletti természetünk szerint élve azok közé soroltassunk, akiket a mai Evangéliumban boldognak nevezel.

Konstantinápolyi Szent Pulchéria

Szent Pulchéria 

császárnő

Szülei Arkadiosz és Eudoxia császári pár volt. Először anyját, aztán apját vesztette el. Kilenc éves korára teljesen árván maradt még 3 testvérével. Pulchéria, a legidősebb, messze kimagaslott testvérei közül értelmével, éleslátásával és kormányra termettségével. Pár esztendő alatt csaknem az akkori tudományban jártas lett. Ismerte és megtanulta a kormányzás rejtelmeit is.

Tizenöt éves korában a birodalom kormányzását kezébe vette. Sohasem volt a Kelet-Római Birodalomban olyan jólét és boldogság mint akkor. Trónörökös öccsét maga nevelte. Miután feleséget szerzett számára, 421-ben átadta neki a hatalmat. Az ország ügyeinek intézésében azonban továbbra is részt vett. Ellenségeinek sikerült elérniük, hogy a császár többször is száműzetésbe küldte nővérét. Amikor azonban látta, hogy a bajok megnövekedtek, visszahívta testvérét. Az ország érdekében Pulchéria sértődés nélkül visszajött.  Bár bíborban született, de szülei halála után a legszigorúbb fegyelemben élt a palotában. Kormányzása idején is ezt az életmódot folytatta. Nagy tettei közé tartozott hogy a száműzetésben meghalt Aranyszájú Szent János főpap hamvait nagy ünnepélyességgel hazahozatta. Öccse: Teodoziosz császár halála után (450), a birodalom kormányzása újra rámaradt. Hogy az ország sorsát biztosítsa, Markiánosz szenátorral házasságot kötött. Pulchéria 553-ban fejezte be életét.

Ferenc pápa a madagaszkári Akamasoában: A szegénység nem végzetszerű

Ferenc pápa Madagaszkár fővárosában ellátogatott a „Barátság városába”, amelyet egy argentin származású szerzetes alapított: alapítványa a korábban a szeméttelepen, nyomorban élők tízezreinek biztosít munkát, megélhetést, lakhatást, méltóságot. „Az utolsók kiáltása itt a remény énekévé válik” – mondta elismerően a pápa.

„A szegénység nem végzetszerű” – mondta Pedro atya Ferenc pápának, aki megismételte a szavait. Igen, a szegénység nem végzetszerű, ennek éppen az Antananarivo peremén található Barátság városa az élő példája. Bizonyítja ezt a pápát fogadó nyolcezer gyerek, fiatal túláradó öröme, éneke, tánca. Bizonyítja ezt, hogy minden szülőnek van munkája. Ferenc pápa megjegyezte: „A szegények kiáltása itt a remény énekévé vált. Ennek a városrésznek minden szeglete, minden iskolája, orvosi rendelője a remény éneke, ami meghazudtol és elhallgattat minden végzetszerűséget.”

Elég körbenézni. Az alapítvány központjához felkapaszkodó út mentén sűrűn követik egymást a házak, nem luxuslakások, de méltó életet biztosítanak, fedelet adnak sokaknak, akiknek néhány évtizede még nem volt tető a fejük felett, akik a szemétből próbáltak túlélni. A Barátság városát 1989-ben alapította Pedro Opeka argentin misszionárius, aki Buenos Airesben Bergoglio érsek tanítványa volt. Köszöntésében Ferenc pápa meg is jegyezte: „Nem akart tanulni, csak dolgozni.” Opeka 1970-ben költözött Madagaszkárra, és hozta létre ezt a hihetetlen vállalkozást, amely ma már 25 ezer ember megélhetését biztosítja. Rajtuk kívül évente 30 ezer ember fordul az Akamasoa alapítványhoz segítségért, és 14 ezer gyermek jár itt rendszeresen iskolába.

Ferenc pápa láthatóan nagyon örült annak a légkörnek, amit megtapasztalt, és hangsúlyozta: „Az alapjánál az élő hitet találjuk, amit konkrét, hegyeket megmozgatni képes tettekre váltottak. Hit, amely képes volt lehetőséget látni ott, ahol csak a nélkülözés látszott; reményt látni ott, ahol csak a végzetszerűség látszott; életet látni ott, ahol sokan halált és pusztulást hirdettek.”

Nagyon világos üzenettel fordult a Szentatya a fiatalokhoz: „Soha ne adjátok meg magatokat a szegénység szörnyű következményei előtt, soha ne engedjetek a könnyű élet kísértésének, vagy annak a kísértésnek, hogy magatokba forduljatok… Akamasoa megmutatja, hogy Isten jelen van szegény népe között. Nem szórványosan, alkalmanként van jelen: az az Isten van jelen, aki úgy döntött, mindig a népe között él, örökre velük marad.”

Beszédét követően a pápa rögtön a nem messze található bányába ment, ami a kiindulópont volt Pedro atya számára, ahonnan elindult a mindent átformáló munka. Szerény jövedelmet és a méltóbb élet lehetőségét ajánlja ugyanis mindazoknak, akik szeretnének a bányában dolgozni. A Szentatya együtt imádkozott a kőfejtőben a munkásokkal: „Az igazságosság Istene érintse meg a befektetők és az igazgatók szívét, hogy gondoskodjanak mindenről, ami szükséges ahhoz, hogy minden dolgozó méltó bért kapjon és emberi méltóságát tiszteletben tartó körülmények között éljen… Urunk, gondoskodjál atyai irgalmadban azokról, akiknek nincs munkájuk, és add, hogy a munkanélküliség, ami oly sok nyomor okozója, eltűnjön a társadalmunkból. Mindenki ismerje meg annak a méltóságnak az örömét, hogy megkeresi a kenyerét, hazaviszi a bérét, hogy eltartsa belőle szeretteit.” Az imádság végén Ferenc pápa Szent József oltalmára bízta a munkásokat.

Pedro Opeka 1948-ban született Tito diktatúrája elől Argentínába menekült szlovén szülőktől. Majdnem ötven éve él Madagaszkáron, az ország legszegényebb lakói között, ahol a szemétből élő családokból megalapította az Akamasoa közösséget. Kidolgozott egy tervet a szeméttelep közelében található kőbányára alapozva.

Az argentin misszionárius vezetése alatt összefogtak a szegények, és elkezdtek kavicsot, sódert kitermelni, kőlapokat, téglákat gyártani. Pedro atya volt az első kőműves, aki murvává törte a kemény követ, hogy azt építkezésre lehessen használni. Ezzel továbbadta azt a mesterséget, amelyet apjától tanult. A közösség eladta a termékeket az építőipari cégeknek, a munkások pedig szerény fizetséget kaptak.

Összefogtak, és azt látták, hogy munkájuk nyomán felvillan a remény, hogy boldoguljanak. Harminc év elteltével ennek a hatalmas közösségnek – amely Akamasoa (jelentése: „jó barátok”) néven ismert – a tagjai saját maguk építette házakban laknak 18 faluban, vannak üzleteik, műhelyeik, kútjaik, közvilágításuk, kikövezett utcáik. Mindenkinek van otthona, ivóvize, mindenki részesül egészségügyi ellátásban, minden gyerek jár iskolába. A diákok 82 százaléka érettségizik, legtöbbjük egyetemen tanul tovább.