Ferenc pápa a madagaszkári Akamasoában: A szegénység nem végzetszerű
Ferenc pápa Madagaszkár fővárosában ellátogatott a „Barátság városába”, amelyet egy argentin származású szerzetes alapított: alapítványa a korábban a szeméttelepen, nyomorban élők tízezreinek biztosít munkát, megélhetést, lakhatást, méltóságot. „Az utolsók kiáltása itt a remény énekévé válik” – mondta elismerően a pápa.
„A
szegénység nem végzetszerű” – mondta Pedro atya Ferenc pápának, aki
megismételte a szavait. Igen, a szegénység nem végzetszerű, ennek éppen az Antananarivo
peremén található Barátság városa az élő példája. Bizonyítja ezt a pápát fogadó
nyolcezer gyerek, fiatal túláradó öröme, éneke, tánca. Bizonyítja ezt, hogy
minden szülőnek van munkája. Ferenc pápa megjegyezte: „A szegények kiáltása itt
a remény énekévé vált. Ennek a városrésznek minden szeglete, minden iskolája,
orvosi rendelője a remény éneke, ami meghazudtol és elhallgattat minden
végzetszerűséget.”
Elég
körbenézni. Az alapítvány központjához felkapaszkodó út mentén sűrűn követik
egymást a házak, nem luxuslakások, de méltó életet biztosítanak, fedelet adnak
sokaknak, akiknek néhány évtizede még nem volt tető a fejük felett, akik a
szemétből próbáltak túlélni. A Barátság városát 1989-ben alapította Pedro Opeka
argentin misszionárius, aki Buenos Airesben Bergoglio érsek tanítványa volt.
Köszöntésében Ferenc pápa meg is jegyezte: „Nem akart tanulni, csak dolgozni.”
Opeka 1970-ben költözött Madagaszkárra, és hozta létre ezt a hihetetlen
vállalkozást, amely ma már 25 ezer ember megélhetését biztosítja. Rajtuk kívül
évente 30 ezer ember fordul az Akamasoa alapítványhoz segítségért, és 14 ezer
gyermek jár itt rendszeresen iskolába.
Ferenc
pápa láthatóan nagyon örült annak a légkörnek, amit megtapasztalt, és
hangsúlyozta: „Az alapjánál az élő hitet találjuk, amit konkrét, hegyeket
megmozgatni képes tettekre váltottak. Hit, amely képes volt lehetőséget látni
ott, ahol csak a nélkülözés látszott; reményt látni ott, ahol csak a
végzetszerűség látszott; életet látni ott, ahol sokan halált és pusztulást
hirdettek.”
Nagyon
világos üzenettel fordult a Szentatya a fiatalokhoz: „Soha ne adjátok meg
magatokat a szegénység szörnyű következményei előtt, soha ne engedjetek a
könnyű élet kísértésének, vagy annak a kísértésnek, hogy magatokba forduljatok…
Akamasoa megmutatja, hogy Isten jelen van szegény népe között. Nem
szórványosan, alkalmanként van jelen: az az Isten van jelen, aki úgy döntött,
mindig a népe között él, örökre velük marad.”
Beszédét
követően a pápa rögtön a nem messze található bányába ment, ami a kiindulópont
volt Pedro atya számára, ahonnan elindult a mindent átformáló munka. Szerény
jövedelmet és a méltóbb élet lehetőségét ajánlja ugyanis mindazoknak, akik
szeretnének a bányában dolgozni. A Szentatya együtt imádkozott a kőfejtőben a
munkásokkal: „Az igazságosság Istene érintse meg a befektetők és az igazgatók
szívét, hogy gondoskodjanak mindenről, ami szükséges ahhoz, hogy minden dolgozó
méltó bért kapjon és emberi méltóságát tiszteletben tartó körülmények között
éljen… Urunk, gondoskodjál atyai irgalmadban azokról, akiknek nincs munkájuk,
és add, hogy a munkanélküliség, ami oly sok nyomor okozója, eltűnjön a
társadalmunkból. Mindenki ismerje meg annak a méltóságnak az örömét, hogy
megkeresi a kenyerét, hazaviszi a bérét, hogy eltartsa belőle szeretteit.” Az
imádság végén Ferenc pápa Szent József oltalmára bízta a munkásokat.
Pedro
Opeka 1948-ban született Tito diktatúrája elől Argentínába menekült szlovén
szülőktől. Majdnem ötven éve él Madagaszkáron, az ország legszegényebb lakói
között, ahol a szemétből élő családokból megalapította az Akamasoa közösséget.
Kidolgozott egy tervet a szeméttelep közelében található kőbányára alapozva.
Az
argentin misszionárius vezetése alatt összefogtak a szegények, és elkezdtek
kavicsot, sódert kitermelni, kőlapokat, téglákat gyártani. Pedro atya volt
az első kőműves, aki murvává törte a kemény követ, hogy azt építkezésre
lehessen használni. Ezzel továbbadta azt a mesterséget, amelyet apjától tanult.
A közösség eladta a termékeket az építőipari cégeknek, a munkások pedig
szerény fizetséget kaptak.
Összefogtak,
és azt látták, hogy munkájuk nyomán felvillan a remény, hogy boldoguljanak.
Harminc év elteltével ennek a hatalmas közösségnek – amely Akamasoa (jelentése:
„jó barátok”) néven ismert – a tagjai saját maguk építette házakban laknak 18
faluban, vannak üzleteik, műhelyeik, kútjaik, közvilágításuk, kikövezett
utcáik. Mindenkinek van otthona, ivóvize, mindenki részesül egészségügyi
ellátásban, minden gyerek jár iskolába. A diákok 82 százaléka érettségizik,
legtöbbjük egyetemen tanul tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése