Bertalan apostol
Natanael,
azaz Bertalan apostol meghívásának eseménye fényt vet arra a csodálatos
kegyelmi előtörténetre, mely felkészíti Isten választottait, hogy Jézus nyomába
szegődjenek. Natanael sok zsidó honfitársához hasonlóan várta a Messiást. Azért
is kérdezi kétkedve: „Jöhet valami jó Názáretből?”, mert az Írásokat alaposan
ismerve tudta, hogy a jövendölések szerint Názáretből nem származik próféta.
Fülöp szavára mégis felkeresi Jézust. Elmélkedéseivel, imádságaival és
jócselekedeteivel mint nagyítóüveggel minden sugarat összegyűjt, amely a
Messiás világító napjától érkezik. Ezért is részesül dicséretben Jézustól, még
mielőtt egy szót is szólt volna: „Íme egy igazi izraelita, akiben nincs
álnokság.”
Jézus
szava őszinte elismerés, s egyben felhívás egy még nagyobb, szentebb hivatásra.
A Jézussal való találkozás egy pillanat alatt izzásba hozza és lángra lobbantja
Natanael szívét. Igen, mert Jézus éppen a gyújtópontba irányozza kijelentését:
„Láttalak, amikor a fügefa (a végidőket jelképező fa) alatt voltál.” Tudok
buzgóságodról, amellyel szüntelen kutattad az Írásokat, melyek rólam szólnak.
Még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél, de én még előbb,
azelőtt, hogy tudtál volna róla, már kerestelek és hívtalak téged. Még mielőtt
megszülettél volna, ismertelek, s még mielőtt a világ lett, kiválasztottalak,
hogy meglásd a végső időket, melyekről elmélkedtél, s a végidők Izraelének, az
Egyháznak szilárd alapköve legyél.
Minket a nevünkön szólító Urunk, Jézus
Krisztus, aki után a szívünk anyánk méhétől fogva vágyódott, hálát adunk Neked,
hogy szemmel tartod érlelődésünket, értékeled erőfeszítéseinket, s hogy
igyekezetünk egy, a világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik
bele! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szent Bertalan apostol példájára és közbenjárására
előítéleinket levetve, tétovázás nélkül engedelmeskedjünk édes vonzásodnak, s
Téged követve betöltsük azt a hivatást, amelyre öröktől fogva kiválasztottál
bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése