Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. december 22., hétfő

Advent 4. hetének hétfője



Advent 4. hetének hétfője


„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben"

Mária betoppan Zakariás és Erzsébet házába. Nem tudott értesítést küldeni érkezéséről, mivel abban az időben még nem működött postai távirat-szolgálat. Máriának az őt köszöntő Gábriel főangyal számolt be idős rokonának, Erzsébetnek titkos öröméről: „íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen". (Lk 1,36-37) Az angyal mondhatta volna így is: nagy kegyelem Istentől, ha egy öregasszony gyermeket fogan. De mondhatta volna azt is: Az új élet fakasztása mindenkor nagy kegyelem, csak a fiatal nőknél úgy kezelik, mint a természet ajándékát, nem természetfeletti adományt, így nem mondjuk kegyelemnek. Jákob két felesége közül az idősebbik egymás után szült férjének négy fiút, míg sokkal csinosabb, szemrevalóbb húga egyet sem tudott foganni. De itt van küszöbön a világ legnagyobb kegyelme, mondhatta volna az angyal, hogy te, a fiatal leány úgy foganhatod isteni magzatodat, ha beleegyezel Isten akaratába, hogy szűzen fogansz és szűz maradsz szülés alatt és szülésed után ugyanígy. Mária megértette, hogy itt a kegyelmek óriási mértéke kerül kiosztásra, ezért köszöntötte őt az angyal imígyen: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled".(28) Ezek után biztos volt benne, hogy a kegyelmek további áradása következik akkor is, ha nincs bejelentve érkezése a rokonoknál. Köszöntő szavára áradni is kezdett a kegyelem: a hat hónapos magzat megkapta a megszentelő kegyelmet, édesanyja örömtáncából értesült erről, a Szentlélek betöltötte a boldog édesanyát kegyelemmel, és ő lehetett az első földi lény, aki a kegyelemmel teljesnek megfogalmazhatta Isten üzenetét: „és boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni mind, Amit az Úr mondott neked". (45) És Mária alázatosan idézi a Szentírás szétszórt helyein található gyönyörű gondolatokat, amelyek előkészítették az ő mindent felülmúló kiváltságait. A világot érő nagy csapások között a Szabadító Isten őrá figyel, őt jutalmazza (Hab 3,18). Alázatosságát előre jelezte Sámuel édesanyja (1Sám 1,11) Aztán a többi boldog ószövetségi édesanya öröme zeng ajkáról: Liáé Áser születése után ((Ter 30,13) Felcsendülnek a zsoltárokból vett gyönyörű idézetek a legyőzött erős királyokról, akiket felülmúlnak a kicsinyek, az éhezők jóllaknak, a gazdagok éhesen mennek el. Mária általjön el a Messiás, aki Atyjától örökli az ősöknek adott Szövetség véglegesítését: „és azt a szövetséget kötöm meg közöttem és közötted, és utódaid között nemzedékről nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek neked, és utánad a te utódaidnak"(Ter 17, 7) Nekünk, magyaroknak kiváló alkalom együtt örülnünk Nagyasszonyunknak, aki remélhetőleg ugyanannyi szép idézetet ismer a magyar népénektárak gyönyörű idézeteiből. Kérjük Őt, tőlünk ne siessen el, vele örülhessünk mi is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése