Nem
azt mondja Jézus Keresztelő Jánosnak a mai Evangéliumban: „Tévedsz, nem vagyok
nagyobb nálad, ezért keresztelj meg”, hanem: „Hagyd ezt most”. Most, amikor
Istennek, az Atyának szent akaratát kell teljesítenem, amikor új fénybe kerül
az ősi rend, és felragyog a világ végső értelme. Van egy illemtan, amely
felülmúlja a földi viselkedés szabályait, mert beteljesíti azokat. A
sekrestyében a ministráns öltözteti a papot, nem pedig fordítva. De ezen a
renden áttör néha a beteljesedés világa: a pap miseornátusban odamehet
ministránsához, és megigazíthatja rajta a karinget. A kolostorban az első tál
ételt mindig az apát vagy a gvardián elé illik tenni, ő azonban egyszer-egyszer
megteheti, hogy feláll és odaviszi a tálat a legutolsó asztalnál ülő
novíciushoz… Óvakodjunk attól, hogy lekicsinyeljünk bármit is, ami személyek
között történik itt a földön: ez az ember igazi története.
Jézus
Krisztus tehát nem hierarchiaellenes. Az utolsó vacsorán sem azt mondja: „Ne
nevezzetek engem Úrnak és Mesternek, úgy tekintsetek, mintha én is csak egy
lennék közületek”, hanem: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek,
mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is
mosnotok kell egymás lábát.” Vagyis Jézus nem rontja le a tekintélyt, a személyek
és szerepek alá- és fölérendeltségét, de megadja ezek igazi tartalmát: a
szolgálatot.
Urunk Jézus, olyan világban élünk, melyben
divat gyanúsan méregetni mindenfajta tekintélyt a családban, az iskolában, a
közéletben és az Egyházban, megkérdőjelezni a hierarchiából fakadó rendet és
igazságot, miközben álcázott és öntörvényű hierarchiák tolakodnak az Istentől
rendelt szent rangsor helyére. Adj nekünk tisztánlátást, hogy különbséget
tudjunk tenni a szolgálat és a másokon való hatalmaskodás között, s szívbéli
bátorságot, hogy merjünk ellentmondani a burkolt uralkodni vágyástól
megfertőzött világ illemszabályainak, melyekkel szemben egyedül a Te igazi
szabadságot adó rendednek és szabályaidnak akarunk engedelmeskedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése